Új Szó, 1957. március (10. évfolyam, 60-90.szám)
1957-03-24 / 83. szám, vasárnap
Áz EFSZ-ek III. országos kongresszusának második napja Szombaton, március 23-án folytatódott a prágai Kongresszusi Palotában az EFSZ-ek III. országos kongresszusának tárgyalása. Az ülést röviddel 8 óra után Josef Borufka, a nemzetgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke nyitotta meg. A kongresszus résztvevői hatalmas tapssal üdvözölték a CSKP KB és a kormány küldöttségét. Az elnöki emelvényen helyet foglaltak Antonín Novotný, a CSKP KB első titkára, a küldöttség vezetője, Karol Bacilek, Szlovákia Kommunista Pártja KB első titkára, Rudolf Barák belügyminiszter, Zdenék Fierlinger, a nemzetgyűlés elnöke, Rudolf Strechaj, a Megbízottak Testületének elnöke, Vratislav Krutina, a CSKP' KB titkára, dr. Aloiz Neumann, postaügyi miniszter és Antonín Pospišil közlekedésügyi miniszter. Szűnni nem akaró taps és „Éljen a GSKP" kiáltások közepette pionír-csoport érkezett a kongresszusi terembe, akik a párt és kormány képviselőit, a külföldi vendégeket és a kiváló mezőgazdasági dolgozókat virággal halmozták el. Az elnöki emelvényen foglalnak helyet: az EFSZ-ek III. országos kongresszusa munkaelnökségének öt tagja, a miniszterek, a Nemzeti Front képviselői és a prágai diplomáciai testület egyes tagjai. A kongresszusi tárgyalások vitával folytatódtak, amelyben elsőnek Václav Doležal, a korini járásban levő brezani EFSZ elnöke szólalt fel. Beszámolt a kongresszusnak a brezani EFSZ kötelezettségvállalásainak teljesítéséről, a termelés növeléséről és az ötéves terv feladatainak négy év alatt való teljesítéséről. Közölte a kongresszus küldötteivel és vendégeivel, hogy a járásban már 63 EFSZ tett kötelezettségvállalást és a növényi, valamint az állattenyésztési termelésben a terven felüli beadásra szánt termékek értéke 7,5 milliárd koronát tesz ki. Josef Kločar, a prostéjovi járásban lévő vyšovicei EFSZ könyvelője, az olomouci kerület küldötte felhívta a figyelmet az EFSZ-ek beruházási építkezésében mutatkozó egyes fogyatékosságokra. Az aránytalanul magas építkezési költségek befolyásolják a technikai tényezőket és az iparosok munkáját, amit nem végeznek mindig megfelelő minőségben és ami nem felel meg a munkáért követelt pénzöszszegnek. ToVábbá kijelentette, hogy az EFSZ-ek vezető dolgozóinak az építészeti vállalatoktól olyan felelősséget kellene követelniök a végzett munkáért, amilyen felelősséggel tartoznak a szövetkezeti tagokkal szemben. Befejezésül Michal Bakul'ának, a mező- és erdőgazdasági miniszternek átadta az olomouci kerület földműveseinek szocialista kötelezettségvállalását, amelyben ígérik, hogy ez idén 124 729 000 korona értékben adnak be terven felül mezőgazdasági termékeket. Hatalmas taps és „Éljen a CSKP" kiáltáesok közepette lépett a szónoki emelvényre Antonín Novotný, i CSKP KB első titkára, aki a párt- és kormányküldöttség nevében üdvözölte a kongresszus résztvevőit. (A. Novotný elvtárs beszédét lapunk holnapi számában közöljük.) • * * A következő felszólaló, Balázs Géza, a tornaijai járásban lévő szkárosi EFSZ dolgozója rámutatott a nagytermelés előnyeire a járásban. 57 község közül 55-ben magasabb típusű EFSZ működik és a mezőgazdasági területnek 72 százalékát műveli. Hangsúlyozta azt a tényt, hogy a járás legroszszabb szövetkezetében is magasabb hektárhozamot értek el, mint az egyénileg gazdálkodó földművesek. Bohumil Doubek, a brnói kerület egyik legjobb szövetkezetének, a pasohlavkyi EFSZ-nek elnöke (mikiovi járás) felhívta a figyelmet a gép- és traktorállomásokon a traktorosok jutalmazásában mutatkozó hibákra, ami arra vezet, hogy minél több műszaknormára törekszenek, kímélik a gépet és takarékoskodnak a hajtóanyaggal. Amíg ez a takarékoskodás abban nyilvánul meg, hogy a traktorosok jól összhangba hozzák munkájukat, rendbentartják a gépeket és a hajtóanyagfogyasztás csökken, viszont a teljesítmény nagyobb és jobb, addig ez rendben van. De sok EFSZ-ben előfordul, hogy a gépek kímélése és a nyersolajjal való takarékoskodás a munkaminőség rovására van. Ezért szükséges, hogy a gépés traktorállomásokon a jutalmazás rendszere összhangban legyen a feladatokkal, amelyeket az EFSZ-eknek teljesíteniök kell. A délelőtti szünet előtt újabb táviratok érkeztek a kongresszusra új EFSZ-ek alakításáról. A Bystrice nad Pernsteinem-i járásban Bratrušina községben a mezőgazdasági terület 90 százalékán kezdik meg a közös gazdálkodást. Oj szövetkezetek alakultak a Velká Byteš-i járásban Krov és Jindrichu községekben, továbbá a Moravská Tfebova-i járásban Tečikov községben. A nemzetgyűlés bizottságai folytatiák az 1957-es állami költségvetés megtárgyalását A költségvetési és gazdasági bizottság pénteken tárgyalta a Vegyiipari Minisztérium, a Munkaerőügyi Minisztérium és a Vízgazdálkodási Központi Igazgatóság költségvetési fejezeteit. E fejezetek megtárgyalásán jelen volt Jozef Púčik mérnök, vegyiipari miniszter, Josef Tesla, munkaerőügyi miniszter és Čestmír Stoll, a Vízgazdálkodás Központi Igazgatóságának elnöke. A vitában a bizottság tagjai rámutattak a vegyiipar fontos feladataina és nagy felelősségére, mivel népgazdaságunk minden ágazata részére nyersanyagokat termel. Az 1957. évi terv a nyerstermelés 10 százalékos, az árutermelés 10,3 százalékos emelését szabja meg. A Vegyiipari Minisztérium legbonyolultabb politikai és gazdasági feladata 1957-ben az árutermelés előállítási költségeinek 2,2 százalékkal való csökkentése az 1956. évvel szemben. A Munkaerőügyi Minisztérium költségvetési fejezetéről folytatott vitában a képviselők hangsúlyozták egyrészt annak szükségességét, hogy iparunk és mezőgazdaságunk alapvető ágazataiban biztosítani kell a megfelelő számú munkaerőt, másrészt hangsúlyozták az állami munkaerőtartalékok tanintézeteiben az utánpótlás nevelését és szakmai kiképzését. Az utánpótlás szakképzettségének növelése érdekében az állami munakerőtartalékok tanintézetei többségében három évre hosszabbítják meg a tanítás idejét. A Vízgazdálkodás Központi Igazgatóságának költségvetéséről folytatott vitában a képviselők megállapították, hogy ez, mint önálló szerv bevált és működésének egyes szakaszain jelentős sikereket ért el, de a beruházások üzembe helyezésének szakaszán nem kielégítő a terv teljesítése, ami a beruházások hatékonyságának csökkentését jelenti. Az egyes költségvetési fejezetek megtárgyalásának befejező részében a reszortminiszterek válaszoltak a képviselők kérdéseire és magyarázatot adtak megjegyzéseikre. A bizottság a megtárgyalt fejezeteket a nemzetgyűlés jóváhagyására javasolta. A külügyi bizottság dr. SekaninováČakrtová külügyminiszterhelyettes jelenlétében tárgyalta a Kiilügyminiszté-r rium költségvetési fejezetét, amiröi Anežka Hodinová-Spurná, a nemzetgyűlés alelnöke tartott beszámolót, i A vitában a képviselők hangsúlyozták köztársaságunk külpolitikájának megingathatatlan békejellegét és rámutattak, hogy a proletár nemzetköziség szellemében aktívan támogatja a Szovjetunió vezette szocialista tábor országainak és a világ békeerőinek béketörekvéseit. Kijelentették, hogy örömmel üdvözölnek minden igyekezetet, amely a különböző gazdasági rendszerű államok közötti baráti, gazdasági és kulturális együttműködés fejlesztésére és elmélyítésére irányul. Éppen Csehszlovákia mint ipari állam, vonzó példája annak, hogy a szocializmus építése növeli a dolgozó nép jólétét és boldogságát. A tárgyalások során dr. Sekaninová-Čakrtová külügyminiszterhelyettes is felszólalt és magyarázatot adott néhány külpolitikai kérdésről. A külügyi bizottság a külügyminisztérium költségvetését a nemzetgyűlés jóváhagyására javasolta. Utána a külügyi bizottság még megtárgyalta és Anna Karlovská képviselő előadó beszámolója után jóváhagyásra javasolta a nemzetgyűlésnek a Csehszlovák Köztársaság és a Bolgár Népköztársaság közötti együttműködésről szóló szerződést, melyet a szociális politika szakaszán kötöttek meg és az 1957. január 27-án Prágában aláírt záró jegyzökönyvet. A nemzetgyűlés bizottságai folytatiák az 1957. évi állami költségvetés tárgyalását. A békéért harcoló katolikus papok elítélték a nyugati hatalmak politikáját, élesen bírálták Mindszenty bíboros ellenforradalmi tevékenységét Az elmúlt napokban tartották meg Prágában a Csehszlovák Köztársaság katolikus lelkészei országos békebizottsága központi bizottságának bővített munkaülését. Antonín Stehlík, prágai kapitoliumi vikárius. dr. h. c. Jozef Lukačovič megbízott, valamint Josef Beneš professzor, kanonok, a világbékéért harcoló katolikus papok országos békebizottságának főtitkára, elítélték a nyugati hatalmak agresszív pontiig ŰJ SZO 1957. március 2ó. 3 káját, amelyet Egyiptom és KözépKelet orszáqai ellen folytattak. Elítélték az USA-ban és Dél-Afrikában a fajüldözést és a hidegháború minden formáját, ami veszélyezteti a világbékét és felforgatja a nemzetek békés életét, amit pl. a magyarországi események bizonyítanak. A munkaülés lésene bírálta Mindszenty kardinális ellenforradalmi tevékenységét. Az ülés kifejezésre juttatta a csehszlovák katolikus papság elhatározását, hogy a köztársaság többi békeerőivel akarnak haladni a világbéke harcosainak soraiban. Paul Robeson az 1957. évi Prágai Tavaszon A Prágai Tavasz fesztivál-bizottsága minden évben meghívja Paul Robesont a nemzetközi zenei fesztiválra. Ez idén a kiváló amerikai énekest január 25-én hívták meg. Március 15-én New Yorkból küldött távirattal válaszolt: „Rendkívüli megtiszteltetés ért, hogy meghívást kaptam az idei prágai zenei fesztiválra. Szívesen elfogadom, mivel egyetlen országnak sincs olyan elismert zenei hagyománya, mint az önök országának, amely oly sok kiváló zeneszerzőt és zeneművészt adott a világnak és korunkban oly fontos ösztönző szerepet tölt be. Biztos vagyok benne, hogy ez a fesztivál lényegesen hozzájárul az emberek közötti kultúrcsere jelentőségének megértéséhez és nagy támasza lesz a béke és barátság ügyének az Önök országa és az én országom között, valamint a fesztiválon részt vevő nemzetek között." Paul Robeson elküldte Csehszlovákiába tanulmányát a huszita karénekeknek a világ zenei fejlődésére gyakorolt történelmi hatásáról. Ártalmatlanná tett kártevők Bratislavában megnyílt a Belügyminisztérium kiállítása Bratislavában a CSSZBSZ klubhelyiségeiben a Suché Mýton, március 23án megnyitották a Belügyminisztérium kiállítását, amely számos fényképpel és dokumentáris anyaggal bizonyítja biztonsági szerveink munkáját, amelylyel ártalmatlanná tették az ellenséges hírszerző szolgálatok ügynökeit, a kémeket és diverzánsokat, akik hazánk területén kártevő tevékenységet fejtettek ki. A kiállítás megismerteti a nagyközönséget az osztályellenség kártevő és terrorista tevékenységének különféle formáival és ravasz módszereivel. Rámutat az éberség és elővigyázatosság fontosságára a népi demokratikus rendszerünk ellenségeinek cselszövéseivel szemben folytatott harcban. A kiállítás hivatalos megnyitásán jelen volt Ľudovít Benada és Pavol Dávid, Szlovákia Kommunista Pártja KB irodájának tagjai, Josef Kudrna, belügyminiszterhelyettes, Jozef Gajdošík megbízott, Jozef Lénárt, Szlovákia Kommunista Pártja Bratislavai Kerületi Bizottsága vezető titkára, a biztonsági szervek, a hadsereg képviselői, valamint politikai és közéletünk tényezői. A megnyitáson jelen volt N. I. Guszarev, a Szovjetunió bratislavai konzulhelyettese is. A kiállítást Anton Hromkovič, a belügyi megbízott helyettese nyitotta meg. A kiállítás naponta 9—22 óráig van nyitva. Az NDK parlamenti küldöttsége Bratisfavában A Német Demokratikus Köztársaság népi parlamentjének küldöttsége dr. Johannes Dieckmannak, a népi parlament elnökének vezetésével pénteken röviddel 21 óra előtt Bratislavába érkezett. A küldöttség a Csehszlovák Köztársaság Nemzetgyűlésének meghívására jött baráti látogatásra hazánkba. A küldöttséget Brnóból Bratislav'ba vezető útján Anežka Hodinová-Spurná, a nemzetgyűlés alelnöke, dr. Jozef Hart, a nemzetgyűlési iroda osztályvezetője és az NDK prágai nagykövetségének képviselői kísérték. A becses vendégek üdvözlésére a Devín-száilo szalonjában Jozef Való, a nemzetgyűlés alelnöke, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága irodájának tagja. Milan Rázus, az SZKP KB irodájának póttagja, Jozef Kríž, Szlovákia Kommunista Pártja KB titkára, Irena Ďurišová, Dénes Ferenc és Michal Žákovič, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnökei, Štefan 5ebesta, a Megbízottak Testületének alelnöke, dr. h. c. Jozef Lukačovič postaügyi megbízott, Ján Račkay, a kerületi nemzeti bizottság elnöke, Jolana Hercková, Szlovákia Kommunista Pártja városi bizottságának vezető titkárnője és Jozef Ilčík, a Szlovák Nemzeti Tanács irodájának vezetője gyűltek össze. A Német Demokratikus Köztársaság népi parlamentjének küldöttségét a szlovák nemzeti szervek és Szlovákia dolgozó népe nevében Irena Ďurišová, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke üdvözölte, aki többek között kijelentette : „Mint közeli kedves barátainkat a világbéke megszilárdításáért és a szocializmusért folytatott harcban közös igyekezetünk hű harcostársait, üdvözöljük önöket, a német nép képviselőit. A szlovák nép nagyrabecsüli azokat az eredményeket, melyeket a német nép a szocializmus útján munkájában és a Németország egyesítéséért folytatott harcában elért. Dolgozóink óhaját tolmácsolom, amikor azt kívánom önöknek, hogy érezzék úgy magukat nálunk, mint jóbarátaik, elvtársaik körében". A meleg, őszinte fogadtatásért dr. Johannes Dieckmann, a népi parlament elnöke, a küldöttség vezetője mondott köszönetet. Hangsúlyozta, hogy a Német Demokratikus Köztársaság parlamenti küldöttségének látogatása a baráti Csehszlovákiában a proletár nemzetköziség elveinek szellemében épülő kölcsönös baráti kepcsolatok további megszilárdítására és fejlesztésére irányul. A német vendégek politikai és közéleti tényezőinkkel szívélyesen üdvözölték egymást. Utána a pionírok virágcsokrokat ajándékoztak a küldöttség tagjainak. • * * A Német Demokratikus Köztársaság parlamenti küldöttsége szombaton, március 23-án délelőtt a Szlovák Nemzeti Tanácsba látogatott el, ahol megismerkedett az elnökség tagjaival és az egyes bizottságok elnökeivel. A kedves vendégeket megérkezésükkör František Kubač, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke üdvözölte. Örömének adott kifejezést, hogy a Német Demokratikus Köztársaság küldöttségének látogatása Csehszlovákiában hozzájárul a két baráti ország népének kölcsönös közeledéséhez a béketábor nemzetei közötti együttműködéshez. Doktor Johannes Dieckmann, az NDK népi parlamentjének elnöke válaszában köszönetet mondott a meleg őszinte fogadtatásért és hangsúlyozta, hogy a Német Demokratikus Köztársaság népe áthatva a szabadság és békeszeretet eszméitől, mindig hű barátja lesz Csehszlovákia nemzeteinek és velük együtt kitartóan fog harcolni a nemzetek közötti békés együttműködésért és baráti megértésért. A hivatalos üdvözlés után élénk beszélgetés indult a vendégek és Szlovákia törvényhozó szerve képviselői között, akik kicserélték munkatapasztalata'kat. A Szlovák Nemzeti Tanácsban folytatott beszélgetésen részt vett Anežka Hodinová-Spurná, a nemzetgyűlés alelnöke, valamint a nemzetgyűlés és a Külügyminisztérium vezető dolgozói. Pavol Majling, a Megbízottak Testületének első alelnöke szombaton, március 23-án a délelőtti órákban fogadta az NDK népi parlamentjének küldöttségét. A Megbízottak Testületének első alelnöke üdvözlő beszédében örömének adott kifejezést afölött, hogy az NDK és a Csehszlovák Köztársaság nemzetei közötti baráti kapcsolatok, amelyek a béketábor megszilárdítására irányulnak, egyre jobban elmélyülnek. Az üdvözlő beszédre dr. Johannes D'eckmann, a népi parlament elnöke, a küldöttség vezetője válaszolt. A német vendégek hosszabb, szívélyes beszélgetést folytattak a Megbízottak Testületének tagjaival. * * * A Német Demokratikus Köztársaság népi parlamentjének küldöttsége, melyet dr. Johannes Dieckmann, az NDK népi parlamentjének elnöke vezet, szombaton, március 23-án délelőtt kegyelettel adózott az elesett szovjet hősök emlékének, akik a bratislavai Slavinon vannak eltemetve. * * * František Kubač, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke szombaton, március 23-án a Német Demokratikus Köztársaság népi parlamentja küldöttségének tiszteletére ünnepi ebédet adott. A Szabad Európának nem hiszne k az egykori tőkések sem Leleplezett „irodalmárok" Az utóbbi időben Chotébor vidékén kísérletek történtek, hogy a polgárokat névtelen fenyegetőlevelek küldésével elriasszák a becsületes munka végzésétől. A Still házaspár, mely a Chotébor vidékén lévő, 1948 után államosított kfííovai gépesített szövődé tulajdonosa volt, nem tudott beletörődni az új rendszerbe, amely nem engedi meg mások kizsákmányolását. Az említett terrorista névtelen levelek szerzője Ludmilla Stillová. Zsínorírással írta a leveleket és egyszer „az iskolás gyermekek szülői nevében" írta alá, ha a levél az iskolaigazgatónak volt szánva, máskor pedig a „kŕižovai földművesek nevében" ha az EFSZ-ek megalakításától óvta a földműveseket. Más alkalommal „a pártonkívüliek nevében" írt. „Irodalmi tevékenységében" nem volt túlságosan válogatós. Leveleiben nyüzsögnek a durva kifejezések. De írásainak nem volt meg a várt eredménye. Az emberek a leveleket éppúgy kinevették, mint a leplezett „irodalmárokat" és lelkiatyjukat, a Szabad Európa leadóállomást. A Still házaspárnál letartóztatása alkalmával egy levelet találtak, melyet már nem tudtak a címzettnek elküldeni. Ezt a müncheni leadóállomás titkos címére Bécsbe kellett volna elküldeni bizonyos Karel Húlkának. A levél elkeseredett hangú. A „koldusbotra" jutott Stillék panaszkodnak, hogy milyen nyomorban élnek: Vladimír Still ugyanis mint tervező havonta kb. 1500 koronát keresett, 18 betétkönyve van 22 ezer korona bankbetéttel és különböző ékszerek tulajdonosa. A levél a továbbiakban arról a csalódásról számol be, hogy a „szabad világ", amelyben annyira hittek, vagy nem tud, vagy nem akar segíteni." Stillék a Szabad Európának címzett levelükben még ezeket írják: „...ma már nem bízhatunk az Önök közvetítéseiben... érdeklődtünk ismerőseinknél, hallgatják-e még Önöket, mindig ugyanaz volt a válasz: Még mit nem, hisz már nincs mit hallgatni..." A Szabad Európa tehát bizalmát vesztette az egykori kapitalisták körében is. A szlovákiai választási bizottság első ülése Szombaton, március 23-án délelőtt tartotta meg első ülését a szlovákiai választási bizottság, melyet a nemzeti bizottságokba való választások alkalmából szerveztek meg. A bizottság megtárgyalta a választások irányításában rá váró feladatokat. Külön kihangsúlyozta a választási rendszerünk demokratikus elveinek legszélesebb érvényesítésére és a választások törvényes menetének lebonyolítására fordított gondoskodást. Megtárgyalta továbbá, hogy a nemzeti bizottságok milyen mértékben biztosították eddig a választások előtti kampányt. Tárgyalt még a választások előkészítésével kapcsolatos technikai-szervezési kérdésekről, A szlovákiai választási bizottság az ülés további részében jóváhagyta munkatervét. Képes almanach a Lúčnica tíz éves tevékenységéről Az államdíjjal kitüntetett Lúčnica ének- és táncegyüttes a közeljövőben ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. Az együttes vezetősége ez alkalomból képes almanachot ad ki, amely megörökíti a Lúčnica megalakulása óta kifejtett tevékenységét és szereplőinek frevét. Az együttes tagjai túlnyomóan főiskolások s ezért 10 év alatt az együttes tagjainak egész sora cserélődött ki. Az együttes vezetősége ezért kéri a Lúčnica volt tagjait, hogy április 20-ig közöljék nevüket, címüket és az együttesben való szereplésük idejét az együttes irodájával: Bratislava, Duna utca 48. sz. alatt. Egyidejűleg kéri őket, kölcsönözzenek művészi felvételeket az együttes életéről, ha vannak ilyenek birtokukban*