Új Szó, 1957. február (10. évfolyam, 32-59.szám)

1957-02-15 / 46. szám, péntek

A nemzetközi helyzet és a Szovjetunió külpolitikája D. T. Sepilovnak, a Szovjetunió külügyminiszterének beszámolója a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Ví. ülésszakán Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni kell azt is, hogy az arab Kelet országainak nyújtott úgynevezett amerikai „segítség" mindenekelőtt egy célra irányul: ezen országokat amerikai ellenőrzés alá helyezni. Emlékezzünk arra, hogy az utóbbi hét évben az arab országoknak nyújtott mindenfajta amerikai „segítség" végső összege csak 136 millió dollárt tett ki, míg csupán az „ARANCO" amerikai kőolajmonopólium, amely a Szaud-Arábia-i kőolajat termeli ki, évente több mint 300 millió dollár tiszta nyereséget mutat ki. Tehát az USA-nak az arab országoknak nyújtott „segítsége" nem haladja meg annak a nyereségnek huszadrészét, amelyet egyetlen amerikai magántársaság ér el az arab Keletnek csupán egy országában! A bunkósbot és a mézesmadzag módszere Az egyiptom elleni brit-francia-izraeli agresszió kudarcának következtében az USA még jobban növelte túlsúlyát versenytársai felett. Az USA az új erőviszonyokból kiindulva most arra törekszik, hogy Nagy-Britanniát és Franciaországot teljesen kiszorítsa a Közel- és Közép-Keletről. Ennek szemléltető bizonyítéka az úgynevezett „Eisenhower doktrína", amely szerint az USA ezt a területet atomtámaszpontok hálózatával akarja beszőni, csapataival elárasztani és alkalmas pillanatban innen agresszív háborút indítani. Századunk elején Theodor Roosewelt, az USA elnöke kijelentette: „Beszélj enyhe szavakkal, de tarts készenlétben egy nagy bunkós botot, akkor messzire jutsz!" A bunkós bot és a mézes-mázos szavak egybekapcsolásának ez a módszere erősen érvényesül az említett doktrínában is. Mézes-mázos szavak azonban nem tudják leplezni az amerikai imperialisták szándékait. Az USA külpolitikájának története nem kevés különféle doktrínát ismer. A múlt század végén például Hay, az USA külügyminisztere kihirdette a „nyílt ajtó" doktrínáját Kínában. Lényegében miről volt itt szó? Az USA részt akart venni a Kínára gyakorolt gyarmati elnyomásban. A mostani „Eisenhower doktrína" méltán nevezhető „a zárt ajtók doktrínájának a Közel-Keleten az USA érdekében" mert ennek célja csupán az, hogy e területet az amerikaiak harci szekeréhez kösse. Az Eisenhower-doktrina hirdetői azt állítják, hogy ez a doktrína állítólag segíti(!) az ENSZ alapelveinek megvalósítását: az államok szuverenitása és függetlensége tiszteletbentartását és a nemzetek önrendelkezési jogát. Nehezen képzelhető el, kinek szánták ezt az állítást, amely fejtetőre állítja a mindenki előtt világos tényeket. Hiszen az Eisenhower-doktrina a valóságban a legdurvább módon sérti az ENSZ alapelveit.' E doktrína megvalósítása egyet jelentene az ENSZ felszámolásával, mert az USA korlátlan diktátori jogokat szerezne a világ adott körzetében és gyakorlatilag megfosztaná az Egyesült Nemzetek Szervezete számos tagállamát függetlenségétől. Az amerikai politikusok hódítási vágyaikat mentegetni igyekezve kijelentik, hogy a Közel-Keleten úgynevezett „vacuum" (azaz légüres tér) keletkezett. Nem az első alkalom, hogy — engedelme-, kérek — ezt a „vacuum"-elmé!etet hangoztatják. Az USA ezzel mentegette az agresszív ; északatlanti tömb felállítását. Később ugyanehhez az érvhez folyamodott Ázsiában, amikor az USA ott megteremtette az agresszív SEATO-tömböt. Most ez a „vacuum" átköltözött a Közel- és Közép-Keletre. Vajon nem világos-e. hogy a „vacuum" doktrínáját mindig előrángatják akkor, amikor az amerikai uralkodó körök a világnak valamelyik részébe be akarják magukat fészkelni. A fő indító ok, ajnelyen az Eisenhower-doktrína alapul, nyilvánvalóan imperialista. Látni kell azonban, hogy e doktrína szerzői törekvéseiket ho. mokra építik. A gyarmati rendszer slapiaiban megrendült és összeomlik a néptömegek nagy nemzeti felszabadító harcának hatalmas csapásai alatt. Csak a csalóka illúziókat tápláló emberek képzelhetik azt, hogy midőn a Közel-Keleten ütött Nagy-Britannia és Franciaország gyarmati rendszere összeomlásának órája, valóra válhat az Amerikai Egyesült Államok gyarmati rendszerének megszilárdulása. Az imperialisták megfeledkeznek arról, hogy világszerte s így a Közeli- és KözépKeleten is működik a történelem fő mozgató ereje. Ez a fő mozgató erő a nép. Itt az ideje, már régen eljött az ideje, hogy véget vessünk annak a dajkamesének, amely szerint az USA nem gyarmati hatalom. Amint ismeretes, az amerikai monopolisták máirégen gyarmatosító módon kizsákmányolják Latin-Amerika országait és a Fülöp-szigeteket. A második világháború után minden eszközt felhasználtak arra, hogy új pozíciókat hódítsanak meg Európában, Ázsiában, Afrikában, a Csendes-óceán térségében és a Közeil-Keleten. Most a Közel-Kelet és az ÉszakAfrika elleni hadjárat döntő szakaszába lépett. Míg tíz évvel ezelőtt a vezelő amerikai államférfiak kijelentették, hogy az Egyesült Államok állami érdekeinek határai a Rajnánál végződnek, most ez minimaüsta követelménynek tűnik fel. Ma sok amerikai politikusnak ennél sokkal nagyobb az étvágya. Szeretnék amerikai ellenőrzés alá venni valamennyi világrészt Óe, mint mondják „nagyobb a szemük, mint szájuk". ború előtti színvonalat több mint kétszeresen meghaladja. Japán szívósan és kitartóan igyekszik biztosítan' kivitelének növelését főleg az ázsiai országokba és visszaszorítja veté'ytárrait, elsősorban Nagy-Britanniát. Ezzel egyidejűleg növekszik a japán- nép többségének és egyes befolyásos japán köröknek z az elszánt akarata, hogy az országot megszabadítsák az USA d'ktátori ellenőrzésétől és biztosítsák függetlenséget. A kapitalista gazdaság szil ár J sága meginog Jelenleg tehát jelentékenyen kiéleződnek a fő tőkés hatalmak között' ellentétek, A kapitalista világgazdaság specif'kus sajátosságai ezt a kiéleződést minden téren fokozzák. Maga a tőkés gazdaság fejlődése is nagyon egyenlőtlen. A fő kapitalista országok egész sorában az ipari termelés növekedése vagy megállott, vagy lassul. A lázas fegyverkezéssel, nagy állami és stratégiai készletek felhalmozásával, a fogyasztók hitelének egészségtelen növelésével é£ a részlet-eladással mesterségesen „felsrófolt konjunktúra" már nem hozza meg a kellő hatékonyságot és a kapitalista körforgás megdönthetetlen törvényének hatása egyre érezhetőbbválik. A múlt évben az USA két legnagyobb gazdasági ága, amelyek befolyással vannak, az ipari termelés egész dinamikájára, érzékeny hanyatlást mutat: az automobil-ipar 22%-kal, a lakásépítés 16%-kaI csökkent. Az állami ' magánadósságok hallatlan magasságot értek el — 693 milliárd dollárt, ami kétszeresen meohaladja az ország nemzeti jövedelmét. Nem csoda, hogy az USA-ban egyre gyakrabban hangzanak fel figyelmeztető hangok, amelyek arra intenek, hogy ez a helyzet a legsúlyosabb következrrényekkel jár a gazdaságra és a pénzügyre. Maga Humphrey pénzügyminiszter e napokban felhívta a figyelmet arra, hogy ha tovább folyik az infláció, ez olyan „depressziókra vezet, amelyektől égnek áll majd a hajunk." Ls Hoover volt elnök, akinek kormánya alatt tört ki az 1929. évi óriási válság, mint tekintély megerősítette: „Egyszer m ír égnek meredt a hajam a borzalomtól és úgy vélem, fel tudom ismerni a jeleit annak, ami következik". Kinevette azokat, akik azt állítják, hogy a régi gazdasági törvények már elévültek, és hogy az USA „válság nélküli korszakba" lépett. Azt mondotta: „Ha nem fékezzük meg az inflációt, újra érvényesül nálunk a régi gazdasági törvény és minden okunk meglesz arra, hogy a borzalomtól égnek meredjen a hajunk." A kapitalista gazdaság izgatag volta tehát nyilvánvalóan növekedik. Ilyen helyzetben újból mind élesebben folyik a tőkés országok harca a piacokért. Gyorsan felejtenek Már régóta tudjuk, hogy az inperializmus stratégiái megkísérlik tompítani, s ahogy mondják áthidalni a saját táborukban levő ellentéteket, mégpedig a szocialista tábor elleni agressziónak és a kalandok politikájának fokozásával. Vegyük például az Északatlanti Tömb tanácsának ülését, amelyet nemrégen tartottak Párizsban. Ez az ülés az agresszív szervezet fő részvevői legmélyebb ellentéteinek jegyében folyt le és a tárgyalások folyamán a tömb homlokzatán számos mély repedés keletkezett. S ennek ellenére az a közös platform, amelynek alapján egyesültek, az a kísérlet volt, hogy szövetkezzenek eoymással a szocialista országok ellen • és ebből kifolyólag a Nyugat-Németország újrafelfegyve-zésére irányuló politikát gyorsítsák meg. Attól, hogy a NATO előterébe nyugatnémet revans'szták léptek, nyilvánvalóan sok imber elkábult. Hisz nézzük csak Straussnak, az NSZK honvéde'mi miniszterének nyilatkozatát, amelyet nemrégen közölt a Der Spiegel nyugatnémet lap: „A technika korszakában élünk, amikor szövetségeseink egyesült ereje elég ahhoz, hogy a Szovjetuniót eltörölje a tér-! képről." Mit lehet mondani erről az őrült beszédről? Csak egvet: Erre kicsiK vagytok! Valóban Strauss úréknak nyilvánvalóan rövid az emlékezetük. Teljesen elfeledkeztek a világháború nemrégi tanulságairól. Pedig nem jó megfeledkezni erről. Emiékeztetem' őket erre, azétt, mert szükség van rá, nem pedig azért, hogy ijesztgessem őket. Nem természetünk fegyvert csörtetni és fenyegetőzni. És Strauss úréknak több nyugalmat és megfon-' toltságot kívánunk beszédeikben, Véssék emlékezetükbe Bismarck hasznos kijelentését: „A butaság az isten ajándéka, de nem szabad vele vissza-; élni." Békeszerető nemzet vagyunk. De meg tudjuk magunkat védeni és min-? den ellenréges agresszióra megsemmisítő csapással válaszolunk. Megteszünk minden lehetőt, hogy meghiúsítsuk azok szándékait, akik új háborúról álmodoznak. Ebben a harcbari buzdít bennünket az a tény is, amint azt helyesen hangsúlyozza a közös szovjet-kínai nyilatkozat: A szocialista államok, a független nemzeti és más békeszerető országok és nemzetek egyesült békés erői sokkal hatalmasabbak, mint az agresszív imperialista tömbök erői. Elegendő, hogy a nemzetközi porondon valamennyi békeszerető erő egybetömörüljön, egyesítse erőfeszítéseit a döntő harcban és az agreszív imperialista körök öszszes szándékai bizonyára meghiúsul-" nak. IV. A békéért, barátságért és d nemzetek közötti együttműködésért Ellentétek az imperializmus táborában Azonban minél jobban kiterjed az amerikai expanzió földrajzi térsége, annál mélyebben és élesebben nyilvánulnak meg az imperializmus táborának ellentétei, annál erősebb a népek gyűlölete és ellenállása az idegen leigázókkal szemben, -.nnál sebezhetőbbek az Egyesült Államok pozíciói. Az Eisenhower-doktrina szemléletes képet ad arról, hogy éppen az USA játssza most a gyarmati elnyomás fő támaszának szerepét. Az USA és Nagy-Britannia, valamint áz USA és Franciaország közötti antagonizmus a jelenlegi helyzetben egyre jobban kiéleződik. Az USA uralkodó körei nemcsak arra törekednek, hogy kiszorítsák vetélytársaikat. Az a céljuk, hogy Nagy-Britanniát egyúttal Franciaországot is „fiatalabb partnerekből" öreg vazallusokká tegyék. Ehhez hozzá kell tennünk, hogy az utóbbi időben a kapitalista világban egyre inkább kié'eződnek a NyugatNémetország észrevehetően növekvő szerepével összefüggő ellentétek. Egyes fontos mutatószámokban és elsősorban a nyersvas és acéltermelésben Nyugat-Németország messze megelőzte Nagy-Britanniát, Franciaországról nem is beszélve; ugyanis ebben Nyugat-Németország a második helyre került a kapitalista világban, a kőszénfejtésben pedig a harmadik helyre. Most Nyugat-Németország nyilvánvalóan arra törekszik, hogy kiszorítsa Nagy-Britanniát a kivitel terén is, és hogy az USA után a második helyre kerüljön. A Német Szövetségi Köztársaság tehát már NagyBritannia és Franciaország erős és veszélye- vetélytársa. Szemmel láthatő, hogv a brit-francia uralkodó körök maguk segítik elő azt, hogy az ő kárukra erősödjék Nyugjt-Németország. Általánosan ismert tény, hogy támogatják az úgynevezett nyugat-európai „közös piac" megteremtésének tervét. Lehetséges, hogy egyesek ilyen módon akarnak valamiképpen gátat vetni az USA gazdasági terjeszkedésének NyugatEurópában. Nem férhet azonban kétség ahhoz, hogy ha az úgynevezett „közös piacot" megteremtenék, akkor a hatalmi pozóciók e piacon NyugatNémetország kezébe kerülnének. Ezzel kapcsolatban hasznos emlékeztetnünk arra, hogy a régebbi nyugat-európai gazdasági szövetkezésben pl. az Európai Szén- és Acélunióban és az európai fizetési unióban Nyugat-Németországnak máris domináns helyzete van. Nagy-Britannia és Franciaország kormányai továbbra is meg akarják valósítani az úgynevezett nyugat-európai Atomanyagokat Felhasználó Társaság. az EURATOM megteremtésének amerikai tervét. Ebben az esetben is a nyugatnémet imperializmus malmára hajtják a vizet, amely az EURATOM útján hatalmi pozíciókat akar szerezni Nyugat-Európában, az atomenergia termelés terén általában és az atomfegyver gyártásában — elsősorban. Emellett Nagy-Britannia és Franciaország lakosságának stéles körei szükségszerűen növekvő nyugtalanságot éreznek a nyugatnémet militarizmus gyors megszilárdulása miatt. Mint ismeretes, Speidel bonni tábornokot nemrégen a NATO közép-európai haderőinek parancsnokává nevezték ki. Tehát mér annyira elfajult a helyzet, hogy ez Északatlanti Tömbben volt hitlerista tábornokok fognak parancso'ni brit és francia katonáknak. A Távol-Keleten a kapitalizmus táborában mutatkozó ellentétek növekedésének egy'k forrása Japán erejének növekedésében rejl'k. Japán ipari termelésének általános indexe a háA Szovjetunió kormánya a béke megőrzésére és megszilárdítására tö' rekedve a jelenlegi bonyolult nemzetközi helyzetben kötelességének tartja újból felhívni a nemzeteket és kormányokat, fejtsenek ki konstruktív erőfeszítéseket a béke érdekében. Mi, szovjet emberek, nem vagyunk utópisták, hanem reális politikusok. És amikor feladatul tűzzük ki a tartós béke biztosítását, akkor hisszük, hogy e feladat teljesíthető akkor is, ha útjában- jelentős nehézségek és akadályok állanak. Most döntő jelentőségűvé válik az a kérdés, hová, milyen irányba fejlődjenek tovább a nemzetközi kapcsolatok. Általánosan ismert tény, hogy az amerikai uralkodó körök e kérdésre határozott választ adnak. Előterjesztik a nemzetközi kapcsolatokra vonatkozó saját sémájukat. Milyen elemekből tevődik össze ez a séma? A következőkből: Az Amerikai Egyesült Államoknak kell ellátnia „a világ erélyes irányításának feladatát"; ezt a feladatot meg kell valósítani a világ valamennyi kontinensén; ennek az USA szüntelenül növekedő katonai erején kell alapulnia. Továbbá e séma szerint a világon általában csak egy biztonsági probléma létezik: mégpedig az Egyesült Államok biztonságának problémája. Mivel azonban a valóságban ezt senki sehol nem veszélyezteti, a séma szerzői egészen eredeti elméletet dologztak ki, az úgynevezett „kölcsönös függőség" elméletét, amely szerint az Egyesült Államok nemzeti biztonságát csak akkor lehet biztosítani, ha az USA fog uralkodni Európában és Ázsiában, a Közel-Keleten és a Csendes-óceán térségében. Látni kell, hogy az USA által javasolt „világrend" nem vezet a nemzetközi kapcsolatok rendezésére, hanem mesterséges kiélezésükre. Nem jelenti a különböző szociális rendszerű államok békés egymás mellett élését, hanem a „hidegháború" szítását, más országok belügyeibe való beavatkozását, a szocialista államok és általában az összes békés törekvésű országok elleni felforgató tevékenységet. Nem oldja meg a gyarmati rendszer felszámolását, hanem ellenkezőleg, arra törekszik, hogy az USA világimpériumának alárendelje a gyarmatokat. És végül általános, még nagyobb méretű lázas fegyverkezést, főleg atomfegyverek fokozott gyártását tűzi ki célul. Vajon a legkisebb kétség Is felmerülhet-e azzal kapcsolatban, hogy az ilyen szellemben létesített nemzetközi kapcsolatok veszélyes komplikációkkal és konfliktusokkal fenyegetnek? Az emberiségnek létérdeke, hogy ez ne következzék be. A nemzetek egészen más nemzetközi kapcsolatokra törekednek. Azt követelik, hogy a világ fórumán a békés egymás mellett élés elve győzzön. Ezzel a követeléssel kapcsolatban a szovjet kormány politikájában maximális kitartást, türelmet és szívósságot tanúsított és fog továbbra is tanúsítani. Nem hagyja semmivel sem kiprovokálni magát. Minden lehetőséget felhasznál új bonyodalmak és konfliktusok elhárítására. Továbbra is kitartóan törekszik az alapvető nemzetközi problémák rendezésére, amelyeknek megoldásától a béke megőrzése és megszilárdítása függ. A két legégetőbb feladat A szovjet kormány elsősorban létfontosságúnak tartja tovább keresni két fontos feladat megoldását, amelyek a nemzetközi kapcsolatokban a legidőszerűbbek. Először is a leszerelésre, másodszor pedig az európai és ázsiai kollektív biztonság biztosítására gondolok. Általánosan ismert tény, hogy a Szovjetunió kormánya maximális mértékben felhasznál minden lehetőséget a leszerelési probléma olyan megoldására, amely a béke szilárd alapját képezné. Amint már említettem, a Szovjetunió kormánya 1956. november 17-én új leszerelési programot terjesztett elő. Ez a program univerzális, mert magában foglalja a leszerelés problémájának valamennyi részét és konkrét, mert a probléma minden egyes részéhez teljesen megvalósítható, tárgyilagos javaslatokat tett, tekintetbe véve a nyugati hatalmak erre vonatkozó álláspontját. Nemrégen az USA képviselőjének az ENSZ közgyűlés politikai bizottságában mondott beszédéből megtudtuk az USA kormányának ellenjavaslatait. A szovjet kormány megfelelően megvizsgálja e javaslatok minden oldalát. Most csupán néhány momentumot szeretnék megemlíteni. Elsősorban hangsúlyozni kell, hogy az USA továbbra is elutasítja az atomfegyverek eltiltásában való megegyezést. Ezenkívül számos nyilatkozatában bizonygatja, hogy végeredményben arra törekszik, hogy az atomenergiát kizárólag békés célokra használják fel. Amikor azonban arról van szó, hogy konkrét megegyezés jöjjön létre az atomfegyverek eltiltásáról, Ilyen vagy amolyan lépésről e tilalom érdekében, akkor az USA kategorikusan elutasítja a megegyezést. Ezen álláspontjának magyarázatára rendszerint azzal érvel, hogy először a fegyverkezés ellenőrzésében kell megegyezni. Az ellenőrzés jelentőségét azonban senki sem vonja kétségbe. A felügyelet ésszerű és hatékony formáinak bevezetését mindenki helyesli. Ha megvolna a jóakarat, nem volna nehéz megegyezni e kérdésben. Ezért a szokásos amerikai érvelés, hogy először az ellenőrzésben kell megegyezni, és i csupán azután kell a leszereléssel foglalkozni, egyre kevésbé meggyőző és mind többen rádöbbennek, hogy az USA vezető körei nem akarnak megegyezni a többi államokkal az atomfegyverek eltiltásában. E kérdésben nyilvánvalóan az amerikai katonai köröké a döntő szó, akik stratégiai terveikben számítanak az atomfegyverekre. Csodálkozásunkat kell azonban kifejezni, hogy ezek a körök meglepő könnyelműséggel figyelmen kívül hagynak egy puszta ttnyt: az Egyesült Államoknak és az amerikai népnek nem kisebb érdeke az atomfegyverek eltiltása, mint pl. a Szovjetuniónak és a szovjet népnek. Az atombombák veszedelmesek az egész emberiségre. Valamennyi ország és nemzet előtt felmerült a kérdés: mi legyen az atomfegyverekkel? Ebben rejlik a probléma lényege. Javasoljuk az atomfegyverek teljes betiltását. A szovjet javaslatok kimondják az atom- és hidrogénbomba meglevő készleteinek megsemmisítését és olyan körülmények megteremtését, amelyek kizárnák e fegyverek jövőben való gyártásának lehetőségét. Az USA kormánya ezt elutasítja. Az USA-ban most ezen felül sok szó esik az amerikai kormánynak úrról a határozatáról, hogy a Szovjetuniót körülvevő más államok területein saját különleges rendeltetésű katonai egységeit akarja elhelyezni, amelyeket atombombákkal szerelnének fel. Többek között tervezik e csapatok széthelyezését Nyugat-Európában, Törökországban, Iránban, Japánban és Okinava-szlgetén. Minden egyes állam, akár Európában, akár a Közel- vagy Távol-Keleten, ha beleegyezne abba, hogy területét az USA atomfegyverekkel felszerelt katonai egységeinek rendelkezésére bocsátja, (Folvtita- o «, '.la' " ÚJ SZU 1957. február 15.