Új Szó, 1957. február (10. évfolyam, 32-59.szám)

1957-02-14 / 45. szám, csütörtök

A nemzetközi helyzet és a Szovjetunió külpolitikája (FolvUtés az 1 oldalról Nagy tanítónk, Lenin munkáiban indokolta meg a két rendszer, a szocialista és a kapitalista rendszer békés együttélésének lehetőségét és szükségességét. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa e lenini tanításra, valamint az utolsó évtized történelmi fejlődésének valamennyi tapasztalatára támaszkodva megszövegezte nagy elméleti és gyakorlati jelentőségű téziseit: a) a két rendszer békés együttéléséről; b) a háború kiküszöbölésének lehetőségéről napjainkban; c) a különböző országoknak a szocializmusba való átmenete formáiról. A két ellentétes társadalmi rendszer békés egymás mellet élésének irányvonala nem a szovjet állam konjunkturális politika mesterkedése, mint ahogyan azt ellenségeink igyekeznek állítani. Nem, a szovjet állam külpolitikájának alapköve ez. Minden kis és nagy ország szuverén jogainak tiszteletbehtartása, a többi állam belügyeibe való be nem avatkozás elvének szigorú betartása, a teljes egyenjogúság a kölcsönös kapcsolatok terén — ezek külpolitikánk rendületlen elvei. I. Két irányvonal a külpolitikában A szovjet kormány az utóbbi években sok erőfeszítést tett a nemzetközi feszültség enyhítésére. Közismert tény, hogy a Szovjetunió aktív részvételével érték el 1953-ban a koreai háború beszüntetését, oltották el Indokínában a háborús tüzet és 1954ben megoldották az osztrák kérdést. A szovjet kormány kezdeményezésére rendszeresítették a szovjet-jugoszláv kapcsolatokat. Diplomáciai kapcsolatok jöttek létre a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság között. A Szovjetunió az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország kormányfőinek 1955. évi genfi értekezletén baráti eszmecsere folyt, amelynek alapján a négy nagyhatalom kormányfői egyöntetűen kijelentették, hogy „hozzá akarnak járulni a nemzetközi feszültség enyhítéséhez és az államok közötti bizalom megszilárdításához" és hogy a „háborús veszedelem elhárítására, valamint a fegyverkezési terhek csökkentésére törekednek. Különösen nagy örömmel állapítjuk meg a Szovjetunió baráti együttműködésének megszilárdítását Indiával, mint nagyhatalommal, továbbá Indonéziával, Egyiptommal, Szíriával, Afganisztánnal és más ázsiai és afrikai országokkal. Népünk örömmel fogadta a diplomáciai kapcsolatok felvételét Kambodzsával, Szudánnal, Ceylonnal, Tunisszal, Libériával és Nepállal. A szovjet emberek érdeklődéssel és rokonszenvvel, figyelemmel kísérik a Kelet népeinek áldozatkész harcát az imperialisták idejét-műlta gyarmati rendszere ellen. Az 1956 év a távol-keleti politikai helyzet bizonyos fokú javulásával telt el. Nagy jelentőségű a Szovjetunió és Japán közötti kapcsolatok rendszeresítése, ami széles távlatokat teremt a két ország közötti kereskedelmi együttműködésre. Jelentós fejlődést értünk el a Szovjetunió államférfiainak más országok államférfiaival folytatott személyes kapcsolatai terén. Nehezen lehet kellőképpen értékelni Bulganyin és Hruscsov elvtársak indiai, burmai, afganisztáni és angliai látogatásának politikai jelentőségét. Kedvező eredményt hozott Vorosilov elvtárs finnországi látogatása, Mikojan elvtárs ázsiai útja és a szovjet kormány többi tagjainak külföldi útjai. A legutóbbi évben a Szovjetuniót a testvéri népi demokratikus országok vezető áliamférfiai és társadalmi személyiségei keresték fel. A szovjet nép forrón és szívélyesen üdvözölte a szocialista tábor országainak képviselőit, Csu Te elvtársat, a Kínai Népköztársaság miniszterelnökhelyettesét, a Kínai Népköztársaság kormányküldöttségét Csou En-laj elvtárssal az élen, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányküldöttségét Kim Ír Szen elvtárssal az élén, a Német Demokratikus Köztársaság kormányküldöttségét Ottó Grotewohl és Walter Ulbricht elvtársakkal az élen, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának és a Lengyel Népköztársaság kormányának küldöttségét Wladislaw Gomulka és Józef Cyrankiewicz elvtársakkal az élen, a Román Népköztársaság kormányküldöttségét Chivu Stoica elvtárs vezetésével és a Csehszlovák Köztársaság kormányküldöttségét, amelyet Antonín Zápotocký, Antonín Novotný és Viliam Široký elvtárs vezetett. A szovjet nép vendégszeretően fogadta Josip Broz-Tito elvtársat, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság elnökét. A Szovjetunió baráti kapcsolatainak a Kelet országaival való megszilárdítására nagy jelentőségű volt Nehru, az Indiai Köztársaság miniszterelnökének. Radhakrisnan, az Indiai Köztársaság alelnökének és Szukarnónak, az -Indonéz Köztársaság elnökének, Mohammed Reza Pahlevi iráni sahnak, Kuvatlinak, a Szíriai Köztársaság elnökének, U Nunak, a Burmai Szövetség miniszterelnökének, Mohammed al-Badarnak, Jemen helyettes miniszterlenökének, Norodom Szihanuknak, a Kambodzsai Királyság trónörökösének, Icsiro Hatojama japán miniszterelnöknek és Szadar Mohammed Dauíl afgán miniszterelnöknek látogatása. Finnországgal fennálló jószomszédi kapcsolataink még jobban megszilárdultak Paasikivinek, a Finn Köztársaság nemrégen elhúnyt elnökének, Kekkonen jelenlegi finn elnöknek és Fagerholm finn miniszterelnöknek moszkvai látogatása alapján. A Szovjetunió és a Nyugat államai közötti kölcsönös megértés és aktív együttműködés további fejlesztéséhez hozzájárult Gerhardsen norvég miniszterelnök, Hansen dán miniszterelnök, Erlander svéd miniszterelnök, valamint a francia kormányküldöttség látogatása Guy Mollet miniszterelnökkel az élen, továbbá a belga kormányküldöttség moszkvai látogatása van Acker miniszterelnökkel az élen. A múlt évben sikeresen fejlődött a parlamenti küldöttségek kicserélése több országgal, ami a Szovjetunió kezdeményezésére történt, kibővültek a Szovjetunió nemzetközi gazdasági és kulturális kapcsolatai is. A nemzetközi feszültség bizonyos enyhülése előkészítette a lázas fegyverkezés súlyos terhe csökkentésének útját. Ä szovjet kormány nagy erőfeszítéseket tett, hogy a leszerelési tárgyalásokat a holtpontról tovább juttassa. Fegyveres erőit egyoldalúan és jelentős mértékben 1 millió 840 000 fővel csökkentette és ennek megfelelően leszállította a védelemre szánt kiadásokat is. 1956 januárjában a Szovjetunió Finnországnak átadta a Porkkala Udd-i katonai támaszpontot. Jelentős mértékben csökkentette fegyveres erőinek létszámát és katonai kiadásait Kína, Lengyelország, Csehszlovákia és más népi demokratikus országol: is. November 17-én a szovjet kormány új, fontos javaslatokat terjesztett elő a leszerelésre, amelyek jelentősen megkönnyítik e kérdésben az egyezmény elérését. A béke' megszilárdítására irányuló ezen őszinte törekvésre, amelyet a Szovjetunió, a népi demokratikus országok és valamennyi békeszerető erő nyilvánított, hogyan válaszoltak a nyugati nagyhatalmak? A nyugati külpolitika két irányzatának harca A tények azt mutatják, hogy a nyugati hatalmak kormányköreiben a külpolitika terén küzdelem folyik két irányzat között. A legjózanabb vezetők látják, hogy országaik érdekei megkívánják a nemzetközi helyzet enyhülését. Azonban ezen országok- politikájában 1956 végén a második, az ellenkező irányzat győzött. A nemzetek közötti együttműködés megszilárdítására vezető út nyilvánvalóan nem felel meg a második irányzat híveinek, akik zsaroló céljaikat a nemzet érdekei, a béke és biztonság érdekei fölé helyezik. Ezért nemcsak hogy nem támogatták a Szovjetuniónak és a többi békeszerető államoknak a nemzetközi helyzet javulására irányuló kezdeményezését, hanem ellenkezőleg, megkísérelték, hogy nyílt támadásra térjenek át, mégpedig két fő irányban: a Kelet nemzeti felszabadító mozgalma, valamint a szocialista államok nagy szövetsége ellen. És így bizonyos imperialista körök lényegében elkerülik azt, hogy elfogadják a békés együttélés gondolatát és még mindig a nemzetközi kérdések megoldásának erőszakos módszereihez folyamodnak. Nagy szerepet tölt be emellett természetesen az a tény, hogy a monopolisták a nemzetközi feszültséget a féktelen, lázas fegyverkezésre használják fel, mert, hiszen a katonai szállítások hatalmas nyereségeket hoznak nekik. Ismeretes, hogy az Északatlanti Tömb létezésének két éve alatt annak tagjai a lázas fegyverkezésre több mint 364 milliárd dollárt fordítottak. 1957-re a NATO tagállamai a katonai kiadásoknak mintegy, 5—8 százalékos további emelését tervezik. Az USA jelenleg annyit fordít a fegyverkezésre, mint amennyit a háború alatt adott ki. így például az 1940—1945. évi időszakban az Amerikai Egyesült Államok katonai célokra évente átlag 42,2 milliárd dollárt fordított és az 1957— 58. költségvetési évre az USA 45,3 milliárd dollárt és a múlt háború kötelezettségeinek teljesítésével együtt 57,3 milliárd dollárt irányzott elő, ami az állami költségvetés öszszes kiadásainak 77 százalékát teszi ki. Ez a katonai költségvetés valódi aranybánya a kizárólag fegyvergyártással foglalkozó monopolisták számára. Vajon ki akarná közülük csökkenteni saját nyereségét? A népellenes összeesküvések és hadikalandok mérgező fegyverei Egyszersmind azonban más okok is közreműködtek. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa után a burzsoá világ kudarcot vallott stratégái lázas módon igyekeztek megmásítani hibáink és fogyatékosságaink önbírálatának lényegét pártéletünk és állami építésünk különböző szakászain. Igyekeztek megmásítani annak a bírálatnak lényegét, amely lenini pártunk megdönthetetlen egyöntetűségének és a szovjet társadalmi rendszer hatalmas életerejének mutatója. Számukra a kívánság a gondolat atyja volt, és ezért számolni kezdtek a szocialista rendszer bizonyos „evolúciójával", azzal, hogy feladjuk a proletárdiktatúra „egyes részeit", és ha nem is leszünk „fehérek", legalább „rózsaszínűvé" válunk. Hasonló evolúciót várva, bizonyos nyugati körök megkísérelték, hogy szovjetellenes politikájuk lényegét békeszerető frázisokkal leplezzék, azonban ezen szóbeli lojalitás köpenyege alatt aknatevékenységet fejtettek ki, amelynek célja a szocialista tábor egységének megbontása volt. A burzsoá világ stratégái nyilvánvalóan hibásan értékelik a keleti népek felszabadító mozgalmának erejét és hatalmát is. Egyre csak az imperialista uralom megszilárdításával, sőt kibővítésével számoltak a világ azon tájain, ahol a sok éven át elnyomott népek szent háborúra keltek szabadságukért és függetlenségükért. Amikor az imperialisták meggyőződtek a szocialista országok egyre növekvő hatalmáról és arról, hogy a szocialista országok nemzeteinek erkölcsi-politikai egysége megszilárdul és a szovjet rendszer evolúciójáról szóló azon koholmányok, hogy ez a fejlődés a burzsoá rendszer felé közeledik, csakis a fantázia képei, amikor megértették, hogy a gyarmatosító rendszer megőrzéséről és megszilárdításának álma homokra épített kártyavár, akkor ismét a népellenes összeesküvések és hadikalandok fegyveréhez nyúltak. így állt elő Nagy-Britannia, Franciaország és Izrael agressziója Egyiptom ellen, így keletkezett a magyarországi ellenforradalmi puccs is. Mindezen akciók egységes, tökéletesen átgondolt stratégiai terv láncszemei. E terv szerzői arra számítottak, hogy a világfórumon két csapással saját javukra fordítják meg a helyzetet. Túlértékelték azonban saját erejüket és lebecsülték a szocializmus táborának, valamint a Kelet népei nemzeti felszabadító mozgalmának erőit. Elszámították magukat és megsemmisítő erejű kétszeres ellencsapást kaptak. Az egyiptomi nép elleni agresszió Képviselő elvtársak! Az imperializmus erői elhatározták, hogy Egyiptom ősi földjén nemcsak az egyiptomi nép, hanem Ázsia és Afrika valamennyi szabadságért és függetlenségért küzdő nemzete ellen fognak harcolni. Ezáltal provokációt követtek el a világbéke, a szabadság és demokrácia ellen. Tervük azonban kudarcot vallott Az egyiptomi népnek az egész arab világ által támogatott hősi harca, a szocialista államoknak e kérdésben elfogadott szilárd és határozott álláspontja, az Indiai Köztársaság és a világ valamennyi békeszerető erőinek állásfoglalása döntő befolyást gyakoroltak az események kibontakozására. Az Egyiptom elleni agresszió kudarcba fulladt. Az e támadásból eredő tapasztalatok nagyon tanulságosak. Anglia és Franciaország, nem is beszélve Izraelről, amelynek az agresszió kezdeményezőjének hálátlan szerepe jutott, elsősorban katonai vereséget szenvedtek. Haderőik tekintettel a fent említett okokra nemcsak nam tudták Egyiptomot térdre kényszeríteni, nemcsak nem szállták meg a Szuezi-csatorna egész övezetét, ami az agresszió legközelebbi célja volt, hanem még egy nagy támaszpontot. Port Saidot sem tudták megtartani. A többi között ez szolgáltatott ürügyet az Egyesült Államok „sajtó-impériumának", azon állításához, hogy Nagy-Britannia és Franciaország állítólag megszűntek nagyhatalmak lenni. Anglia és Franciaország további gazdasági vereséget szenvedtek, mert a háború jelentős nehézségeket okozott nekik gazdasági téren és erősen fokozta az Egyesült Államoktól való függőségüket. Tekintetbe kell venni, hogy 1955-ben a Szuezi-csatornán át haladt az angol kivitel és behozatal csaknem 30 százaléka. A csatorna blokádja az ország egész gazdasági szervezetében bonyolult reakciót idézett elő. Jelentősen csökkentek a kőolaj-szállítások a Közel-Keletről, amelyek 1955-ben Anglia kőolaj-szükségletének 80 százalékát tették. És éppen kőolajjal fűtik az ország acélgyártásának kétötödét termelő kemencéket. A kőolaj nagy szerepet játszik a színes fémek, a vegyi, a keramikai és papíriparban. Nagy-Britannia más nyugateurópai országokhoz hasonlóan kénytelen volt magas áron amerikai kőolajat vásárolni. Ez azonban fenyegette a már amúgyis szerény dollártartalékot és fokozta az USA-tól való pénzügyi függőséget. Hasonló a helyzet Franciaországban is. Nagy-Britannia és Franciaország végül az egyiptomi háborúban súlyos erkölcsi-politikai vereséget szenvedtek. Befolyásuk a Keleten súlyos csorbát szenvedett. Az izraeli agresszorok pedig, akcióikkal az emberek millióiban haragot és tiltakozást keltettek — éspedig nemcsak az arab világban. Ilyen annak a kalandnak a tanulsága, amelyet a gyarmatosítók szerveztek az arab-keleten. Ugy tűnne fel, hogy mindenkinek ki kell józanodnia, aki eddig nem tartott lépést a korral. Ennek ellenére az imperialisták még most sem hagyják abba intrikáikat az arab-kelet országai, elsősorban Egyiptom, Szíria, Jordánia, Jemen és Szaud Arábia ellen, ami elkerülhetetlenül felkelti valamennyi békeszerető nemzet aggodalmát. Azonban azoknak, akik továbbra ís játszanak a tűzzel tudniok kellene, hogy sem a nyílt hadi kalandok, sem a leplezett intrikák nem másíthatják meg a társadalmi fejlődés törvényeinek érvényét. Nincs olyan erő, amely idegen hatalom rendszerét kényszé•ríthetné rá azokra a nemzetekre, amelyek szabadságharcra keltek. A támadó, jellegű katonai tömbök összetákolása, mint amilyen a bagdadi egyezmény és a SEATO, a katonai támaszpontok építése idegen területen és „az erőpolitika" más megnyilvánulásai csakis kiélezhetik az ellentéteket és meggyorsíthatják az elavult gyarmatosító rendszer végleges felszámolásának folyamatát. „Aki szélt vet, vihart arat." Bomlasztó tevékenység a szocialista tábor ellen Amint ismeretes, a nemzetközi reakció erői az utóbbi időben egyenesen a szocialista tábor ellen indítottak bomlasztó hadműveletet. Ezt a hadműveletet hosszasan és gondosan készítették elő. Ezt az előkészítő munkát az USA kormányának eszmei intervenciós központjai, az Amerika hangja rádióállomás uszításai segítették. A bomlasztó tevékenységet az USA olyan kártevő szervei mint a a „Szabad Európa" leadóállomás „magán" intézmények cége alatt készítették elő. Az USA szervei közé tartozik „a bolsevizmus elleni harc bizottsága" és egyéb szervezetek, amelyek a rádióközvetítés tökéletes eszközeivel, az ellenforradalmi röplapok szállítására alkalmas léggömbökkel stb. rendelkeznek. Az USA kormánya hivatalosan hatalmas összegeket áldoz k§m-és kártevő tevékenységre a Szovjetunió, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság és más szocialista államok ellen. Az amerikai kongresszus csupán az utolsó hat évben több mint 600 millió dollárt áldozott ezekre a célokra. Ezekből az összegekből reakciós emigráns csapatokat, kártevő bandákat és katonai egységeket szerveznek, a népi demokratikus országokba kémeket és provokátorokét küldenek, akiknek segítségével a belső reakció maradványaiból illegális ellenforradalmi szervezeteket létesítenek. A nemzetközi reakció megkísérelte a magyar dolgozók megtévesztését és letérítését a helyes útról és a volt magyar vezetőség komoly hibáit, valamint a soviniszta és nacionalista osökevényeket használta fel erre. A puccs szervezőinek szándéka volt Magyarország elszakítása a szocialista tábortól, éket verni a szabad országok közé, egymásra uszítani őket és megkísérelni ezen országok egyenkénti meggyengítését, vagy elnyomását. Elvitathatatlan, hogy az ellenforradalom győzelme Magyarországon a magyar rvép. a munkásság, parasztság és értelmiség fiai és lányai ezreinek fizikai felszámolását és a, fasiszta rezsim visszaállítását jelentette volna. Magyarország Európa szívében veszedelmes háborús tűzfészek lett volna. Azonban a Magyar Népköztársaság munkásosztálya, a parasztság és a dolgozó tömegek rádöbbentek mit hoznak nekik Eszterházy, Mindszenty, á nagybirtokos és gyáros urak, a fasiszta, monarchista és klerikális reakció vezetői. A nép a Magyar Szocialista Munkáspárt és a forradalmi munkásparasztkormány vezetésével, a Szovjetunió segítségével gyorsan szétzúzta az ellenforradalmi összeesküvőket. Ez a béke és szocializmus nagy győzelme. A Szovjetunió azzal, hogy támogatta a magyar népet, teljesítette nemzetközi kötelességét Magyarország és >. többi szocialista ország dolgozói iránt, ami megfelel a világbéke védelmének. A Magyar Népköztársaság dolgozói a testvéri népek segítségével gyógyítják sebeiket, amelyeket az országon az ellenforradalmi puccs ütött. Sikerrel újítják fel a városok és falvak gazdasági életét, széleskörű akciókat kezdeményeznek a népi rendszer demokratikus alapjainak további fejlesztésére azért, hogv biztosítsák a lakosság anyagi életszínvonala állandó emelését és a szocialista Magyarország további kultúrális fejlődését. És így a kívülről szervezett magyarországi ellenforradalmi puccs veresége, valamint az egyiptomi agresszorok veresége az erőpolitika imperialista irányzatának nagy kudarcát jelenti és újabb bizonyítéka a kapitalista rendszer további gyengülésének. A békés egymás mellett élés nem viharmentes élet Bizonyos imperialista körök azon kísérletei, hogy a harc közvetlen katonai puccsista módszereit próbálják ki a szocialista tábor országai ellen, nem bizonyítják a kommunizmus el'enségeinek erejét. Ellenkezőleg, Lenin azt mondotta az ellenséges támadásokról, hogy a támadások dühe és a csaholás ereje fordított arányban áll azon politikai elemek erejével, amelyektől q dühös támadások erednek.; A mag varországi és közép-keleti események fejlődése, az összeesküvők és agresszorok gyors elszigetelése és kudarca megerősítette a párt XX. kongresszusa téziseim : helyességét és életképességét az irányban, hogy a jelenlegi körülmények között a háború nem elkerülhetetlen, hogy a háborúkat ki lehet küszöbölni és a háborúnak gátát lehet vetni, és hogy a nemzetközi fórum jelenlegi erőviszonyai között az egyedüli reális politika a különL ző társadalmi rendszerű államok békés "más mellett élésének politikája. Az imperialisták keserűen tapasztalták azt az elvita';[ hatatlan igezáágot, ho az agresz' szorok ellen mojt küzdő erők hatalmasak és egyáltalán nem biztonságos ezeket az erőket próbára tenni. Az egyiptomi és magyarországi események másrészt megmutatták, milyen időszerű és fontos volt pártunk XX. kongresszusának figyelmeztetése, amellyel a békés együttélés politikáját hirdette és hangsúlyozta: „és ezért a legnagyobb éberséget kell megőriznünk. Amíg a földön kapitalizmus lesz, a kapitalistu monopóliumok érdekeit védelmező reakciós erők továbbra is háborús kalandokra és agresszióra fognak törekedni és megkísérelhetik a háború kirobbantását." A békés egymás mellett élés nem viharmentes élet. Amíg különböző társadalmi és politikai rendszerek vannak, a közöttük lévő ellentétek elkerülhetetlenek. A bélkés egymás mellett élés politikai, gazdasági és ideológiai harc. A különböző társadalmi és politikai rendszerű államok létezésének nem okvetlen következménye a háború. Egymás mellett élni annyit jelent, mint nem harcolni egymás ellen, nem kísérelni meg a nemzetközi kérdések fegyverrel való megoldását, hanem versenyre kelni a békés munka, a gazdasági és kultúrális tevékenység terén. Megszűnnénk marxisták-leninisták lenni, (Folytatás a 4. oldalon) OJ SZO 1957. február 14.