Új Szó, 1957. február (10. évfolyam, 32-59.szám)
1957-02-04 / 35. szám, hétfő
PÁRTÉLET Hr A fii feladat a szövetkezeti gazdálkodás fejlesztése A kopčanyi kommunisták példát mutatnak A szovjet tanítók munkáját AZ EGÉSZ LAKOSSÁG TÁMOGATJA A BRATISLAVAI KERÜLETBEN a falusi pártszervezetek évzáró taggyűlései általában helyesen a mezőgazdasági termelés fejlesztésére, mindenekelőtt új szövetkezetek alakítására és a szövetkezetek megszilárdítására fordították figyelmüket. A kerületben nagy feladatok várnak megoldásra a második ötéves tervben: a mezőgazdasági termelést 30 százalékkal, emellett a búza hektárhozamát legalább 21,8 százalékkal, az árpa hektárhozamát 21,2 százalékkal, a kukorica hektárhozamát 20,8 százalékkal, a cukorrépahozamot 18,5 százalékkal, a burgonyáét 20 százalékkal, a rétekről összegyűjtött széna hozamát 36,1 százalékkal kell emelni. A párt megköveteli tagjaitól, hogy mindenekelőtt ők harcoljanak pártunk politikájáért a falvakon és biztosítsák azt. A fő feladat a szövetkezeti gazdálkodás fejlesztése. A sikeres munkához szükséges, hogy a kommunisták példát mutassanak a többi dolgozóknak és pontosan teljesítsék kötelességeiket, főleg, hogy valamennyi párttag és tagjelölt minden erejével harcoljon a szövetkezet megszilárdításáért. Gyakran megtörténik, hogy nem minden kommunista vesz részt az EFSZ-ek megalakítása előtti agitációs és szervező munkában. Ezt a tényt a Štefanovi falusi pártszervezet is megállapította, ahol a kommunisták egy része nem támogatta kellően a falusi pártszervezet törekvését. Az évzáró taggyűlés megállapította, hogy az EFSZ-ben levő pártcsoport is gyengén dolgozott. A pártcsoport vezetője nem teljesítette kötelességét, nem hívta össze a csoport ülését, sőt gyakran még a falusi pártbizottság határozatával sem törődött. Habár a bizottság tudott erről, nem tett kellő intézkedéseket a hiba kiküszöbölésére. így történt aztán, hogy az egész év folyamán egyetlen szövetkezeti tagot sem vettek fel a pártba. Nem elég a szövetkezetet csupán megalakítani. Gondoskodni kell jó gazdasági alapjáról és fejlődéséről is. .Ezért a kommunistáknak nem tehet közömbös a szövetkezet munkájának eredménye, munkaszervezése, a szövetkezeti tagok munkafegyelme. A szövebkezet erejének alapja a tagok elégedettsége és munfcalelkesedése, mely a jól szervezett munkából és a szövetkezet jó eredményeiből születik. A Moravské Lieskové-i falusi pártszervezet évzáró taggyűlése felfedte a szövetkezet gazdálkodásában levő hibákat. A szövetkezet nyolc hónapig nevelt sertései csak 80 kg-os súlyt értek el. Nem gazdálkodtak helyesen a baromfinevelésben sem, mert az egy tojásra átszámított költségek 5 koronát tettek ki. Ezek komoly hibák voltak, melyek elégedetlenséget keltettek a szövetkezeti tagok soraiban és ezért az évzáró taggyűlés gondosan megtárgyalta a hibák kiküszöbölésének módját. A nagymegyeri járási bögellői faíusi pártszervezet évzáró taggyűlésén is kellő gondoskodás nyilvánult meg a szövetkezet fejlesztésének kérdéséivé! kapcsolatban. A vitában javasrat hangzott el, hogy hívják meg a szövetkezetbe a nyárasdi szövetkezet elnökét, aki beszámolna tapasztalatairól és elmondaná, hogyan biztosították a jó munkaerkölcsöt, hogyan értek el magasabb hektárhozarookat és az állatok nagy hasznosságát és ezzel együtt a munkaegység magasabb értékét. AŽ ÉVZÄRÔ TAGGYŰLÉSEKEN a kommunisták általában mélyrehatóan elemezték a mezőgazdaság feladatainak teljesítésével összefüggő kérdéseket. Sok helyütt azonban, habár helyesen értékelték a helyzetet, nem tudtak konkréten rámutatni a további felladatok teljesítését biztosító módszerekre. A taggyűléseken elhangzott beszámolók egy része ezen a téren gyenge volt. Kitűnt, hogy egyes járási bizottságok, pl. a galántai, nem nyújtottak elegendő segítséget a pártszervezeteknek a beszámolók kidolgozásánál. Ezek a beszámolók azután kevéssé taglalták a szervezet munkájának hibáit, nem világították meg kellőképpen a második ötéves terv feladatait. Például a diószegi falusi pártszervezet beszámolójában az EFSZ eredményeivel részletesen foglalkoztak, azonban az állattenyésztésben felmerülő hibákról és azok okairól csak felületesen szóltak. ŰJ szö 1957. február 4. A földműveseknek a szövetkezeti gondolat számára való megnyerésénél az állami gazdaságok is nagy szerepet játszanék. Nem csupán azzal, hogy nemesített vetőmagot termesztenek és tenyészállatokat nevelnek, hanem főleg a gazdálkodás megszervezésével, a legkorszerűbb agro- és zootechnika i módszerek érvényesítésének széleskörű alkalmazásával, Az évzáró taggyűlések kimutatták, hogy ezen a szakaszon is sok mindent keli pótolni és helyrehozni. Például a nagymegyeri járási Trávniki Állami Gazdaság kommunistái foglalkoztak a tehenek tejhozama növelésénél felmerülő balsikerek okaival. Megállapították, hogy a hiba a teheneknek tejhozam szerinti hiányos osztályozásában rejlett. A sertéshizlaldában dolgozó elvtársak rámutattak erra, hogy a gazdaságban nem szenteltek kellő figyelmet a hízósertések gondozásának, ami fenyegetheti a jövő évi beadás teljesítését. A szeredi gazdaság pártszervezetének évzáró taggyűlésén folytatott vitában kitűnt, hogy habár a gazdaság a pénzügyi gazdálkodás'terén egyike a legjobbaknak, az idén a tejbeszolgáltatást csupán 97 százalékra teljesítették és nem érték el a tervezett hektárhozamokat sem cukorrépából, sem kukoricából. Ennek legfőbb oka, amint az Kósa elvtárs felszólalásából kitűnik, hogy a gazdaságban elhanyagolják a szocialista munkaverseny fejlesztését. Néhány probléma felvetése megmutatja, hogy az állami gazdaságokban a lehető leghatározottabban meg kell szüntetni a hibákat. Váljanak az állami gazdaságok példás gazdaságokká, hogy szemléltetően megmutassák az egyénileg gazdálkodó földműveseknek, a szövetkezeti tagdknak, hogy milyen eredményeket hoz a jól szervezett szocialista nagyüzemi termelés. A SZÖVETKEZETI MOZGALOM fejlesztésének eddigi tapasztalatai megmutatták, hogy sok üzem, mely védnökséget vállalt a szövetkezetek felett, jelentős anyagi, de főleg szervezési és politikai segítséget nyújtott a szövetkezeteknek. így értékelték pl. a dióspatony! falusi pártszervezetben a Trenííni Élesztftipar Üzem védnöki tevékenységét. Helyenként azonban a falvakon élő párttagok úgy vélik, hogy a védnökségi üzem mindent elvégez helyettük, mint pl. a skalicai járási kátovi falusi pártszervezet, ahol az egész agitációs munkát a védnökségi üzemre, a Járási Ipari Kombinátra hagyták. Meg kell azonban említenünk az általános hibát az évzáró taggyűlésekkel kapcsolatban, éspedig azt, hogy kevés pártszervezet foglalkozott mélyrehatóbban a védnökségi üzemek 1956. évi ténykedésének elemzésével. Ez arra mutat, hogy eddig még sok formaiság mutatkozik ebben a kérdésben, és sok helyütt helytelenül értelmezik a szövetkezetek felett vállalt védnökség jelentőségét. Bizonyára már sokan hallottak a skalicai járási kopčanyi szövetkezeti tagokról. A kommunista szövetkezeti tagok az évzáró taggyűlésen a második ötéves tervben kitűzött termelési feladatok fokozásáról beszéltek. A gyűlés világosan megmutatta, hogy intenzíven gazdálkodni a gépesítés segítségével csupán nagyobb földterületeken lehet, nem pedig keskeny földcsíkokon. Arra a következtetésre jutottak, hogy segíteni kell más szövetkezetet és elhatározták, hogy védnökséget vállalnak a radošovcei EFSZ felett. Hosszú éves tapasztalataikkal segítenek a szövetkezet megszilárdításában és fejlesztésében. A kopóanyi kommunisták a skalicai járási pártbizottság aktivistái lesznek és a jövőben segítenek a falusi pártszervezeteknek a szövetkezetek megalakításánál és fejlesztésénél. BEFEJEZÉSÜL még egyszer rá kell mutatni a kerület mezőgazdasági termelésének fejlesztésénél a második ötéves tervben előttük álló nagy feladatokra. E feladatok teljesítése megköveteli az összes falusi pártszervezetek, minden párttag és tagjelölt aktív munkáját. Meg kell javítani és intenzivebbé tenni a földművesek között végzett politikai-agitáciöc munkát, hogy minden földművest megnyerjünk a szövetkezeti gazdálkodásnak. A még egyénileg gazdálkodó földművesek megnyerése szövetkezeti taggá azt jelenti, hogy alapvetően megszilárdítjuk a szövetkezeti nagyüzemi termelést, a kerületben megteremtjük a mezőgazdaság nagy feladatai teljesítésének feltételeit. tfajerjzkjr j. „A szovjet iskola növendékeinek nevelését az igazi szocialista hazafiasság szellemében irányítja. Növeli a gyermekekben a tiszteletet nem csupán szovjet hazájuk iránt, de arra is neveli őket, hogy más népeket, munkájukat és kultúrkincseiket is tiszteljék. Ez valóban a béke iskolája." Így beszélt élményeiről a falusi tanítók küldöttségének mind a tíz tagja, akik most tértek vissza a Szovjetunióból. A Szovjetunióban megismerkedtek a szovjet tanítási módszerekkel az alsóbbfokú Iskolákban. TartózkodáSzombaton, február 2-án Starjf Smokovecen tartották meg a Csehszlovák Vöröskereszt szlovákiai bizottságának III. plenáris ülését. Tavaly Szlovákiában a Csehszlovák Vöröskeresztnek 16 783 egészségügyi őrsége és 305 csoportja működött. A Csehszlovák Vöröskereszt egészségügyi dolgozói tavaly 355 686 embernek Búda Ferenc surányi levezőnk városuk fejlődéséről ír. Elmondja, hogy Surányban nagyarányú az építkezés. Különösen az utolsó három év alatt építettek sokat, 96 ház már felépült, 40 pedig most van befejezés előtt. A város szépítésére is nagy gondot fordítanak, 1200 facsemetét és sok virágot ültettek el az utcák mentén. Körülbelül két hektáron parkot is létesítettek és megkezdték a főtér rendbehozását. — Megjavították — írja még többek között levelezőnk — a város gőzfürdőjét, ugyanakkor a mozihelyiséget és több közszükségleti cikket árusító üzletet. Mindebben nagy érdemei vannak a nemzeti bizottságnak, amelynek minden tettét a város lakosai igényeinek kielégítése vezeti. Pintér István a2 Ipolysági Tizenegyéves Magyar Tannyelvű Iskola tanulója szerkesztőségünkbe küldött levelében a pereszlényi tűzoltók évzáró gyűléséről írt. — A gyűlésen — írja levelezőnk — több problémával foglalkoztunk. Megegyeztünk abban, hogy minden tűzoltónak ügyességre és szaktudásra kell szert tennie. Ezt a vezetőség úgy akarja elérni, hogy vasárnap reggelenkint gyakorlatra hívja a tűzoltókat. Pintér István levelében elmondja, még, hogy községükben az elmúlt években egyetlen tüzeset volt csupán. A fiatal tűzoltók lelkes munkával eloltották a tüzet, mielőtt elharapódzott volna. Ezért a munkájukért a pereszlényi tűzoltók dicséretet kaptak. Szőcs Boldizsár Nádszegről „Aminek minden traktorista örülne" címmel írt szerkesztőségünknek beszámolói munkah^suk folyamán megtekintették a moszkvai és leningrádi körzet I. és II. fokú iskoláit. Mindenütt, még a legtávolesőbb falvakban is olyan tanítókkal találkoztak, akik nagy szeretettel úgy végezték nevelési küldetésüket, hogy a gyermekekből sokoldalúan képzett polgárokat neveljenek a szocialista államnak. Ebben az egész szovjet lakosság támogatja őket. A tanítók arra törekednek, hogy a gyermekek a tanórák keretében elvégezzék a meghatározott tananyagot. Szabad idejükben a szülőföld megismerésére tanítják őket. nyújtottak segélyt és 1511172 órát dolgoztak le. Az önkéntes véradók száma 15 217-re emelkedett. Az ülés végén a részvevők határozatot fogadtak el, melyben meghagyják a szlovákiai Vöröskereszt szerveinek, hogy tevékenységüket a Vöröskereszt szervezeteinek megszilárdítására irányítsák, főleg az üzemekben. íyének problémáiról. Dicséri a Zetor Szuper-35 típusú traktort és megjegyzi, hogy ilyen gépekkel minden traktoros szívesen dolgozik. Többek között még ezeket írja: — A galántai gépállomás traktoristái szeretik gépeiket, és örömmel dolgoznak velük. Télen azonban olyan traktorral dolgozni, amelyen nincsen bódé, nemcsak kellemetlen, de veszélyes is. A traktoros könnyen átfázhat. Ezért szükséges, hogy a traktorokon bódé legyen, a galántai gépállomásra azonban a mai napig nem jöttek meg ezek a bódék. Hogy a KNB hibás-e a szétosztásban, vagy a galántai gépállomás nem kéri e szükséges dolgokat, nem tudom. Azért örülnénk, ha választ kapnánk arra, hogy miért kell a traktorosoknak télen is bódé nélküli traktorral dolgoaniok? Pócos Károly arról ír, hogy Hajnácskőn nincsenek szórakozóhelyek, pedig a községnek körülbelül 1500 lakosa van. Az egyetlen 4x5 méteres helyiségből áHó vendéglő sem megfelelő. Ebben a „vendéglőben" van vagy háromnégy asztal, melyek mindig foglaltak. Különösén vasárnap, mikor kártyaasaták dúlnak az asztalok körül. Legtöbb esetben fiatalok kártyáznak, természetesen pénzre megy a játék. A fiataloknak a CSISZ-ben • vagy a Csemadokban lenne a helyük. — Hajnácskő idősebb lakosai — írja levelezőnk — szórakozni szeretnének. A szórakozásra azonban nincs megfelelő hely. Ezért fordulunk az illetékesekhez és kérjük, imtézA csehszlovák" kormányküldöttség visszatért Jugoszláviából Szombaton, február 2-án a késő esti órákban Belgrádból hazatért a csehszlovák kormányküldöttség dr. František Kahudának, az iskolai és kulturális ügyek miniszterének vezetésével. A küldöttséget a prágai pályaudvaron Václav Houzky finomgépipari miniszter üdvözölte a csehszlovák kormány képi viseletében. Az üdvözlésnél jelen volt Marko Nikezics, a Jugoszláv Szövetsé-. gi Népköztársaság prágai nagykövete. A NAPOKBAN megkezdik a prágai Magyar Kultúra Vencel-téri helyiségeinek átépítését. Az átépítés idejére a Magyar Kultúra a Myslbek pavilon kiállítási csarnokaiba költözik. A költözködési és egyéb munkálatok miatt a Magyar Kultúra 1957. február 10-ig zárva tartja helyiségeit. A magyar nyelvtanfolyamok február 10-ig ugyancsak szünetelnek. (jó) A KÖZPONTI SZAKSZERVEZETI TANÁCS nemzetközi osztályának meghívására kedden, február 5-én 200 magyar gyermek étkezik Budapestről Szlovákiába. Kilencven fiú és lány Topoľčiankyba megy, 110 gyermeket a Tatranské Lesná-1 Detský Rajban helyeznek el. 1862-ben nyílt meg Moszkvában az első nyilvános állami könyvtár. Akkoriban 28,512 könyvre és körülbelül 1000 kéziratra rúgott a könyvtár anyaga, 1917-ben már 1 millió kötetet meghaladó anyagot tanulmányozhattak az érdeklődők. A moszkvai ..Lenin" könyvtár 15 milliót jóval meghaladó könyv- és kéz'ratgyűjteménye 200 kilométert kitevő polcokon foglal helyet. Naponta több mint 3000 olvasó látogatja a könyvtár nyolc hatalmas, minden kényelemmel berendezett olvasótemiét. » * # Az Egyesült Államok Arizona nevű tagállamában tizenhat négyzetkilométernyi területen elvarázsolt erdő terül el! De a nagy fatörzsek, az egymás mellett álló, égnek törö fiatal fák, a ledőlt faóriások — csupa kő. A tudósok megállapítása szerint a haimadkor elején pusztító vízözön öntötte el és sokáig víz alatt állt az erdő. A vízáradat feloldotta a környező hegyek mésztartalmát, amely beette magát a fatörzsek szerkezetébe és valósággal elkövesítette azokat. Közben a tájék ismét megváltozott. A történelemelőtti Idők földgyűrődései maguk alá temették a viz alatt álló erdőt, amely a földrétegek nyomása alatt teljes egészében megkövesedett. Tlz és tízezer esztendő telt el, míg a megkövesedett erdő egy újabb földcsuszamlás folytán napvilágra került. zék e!, hogy megfelelő szórakozási helyük legyen, Stromp András Szepsibőí arról a vitáról számol be mely lapunk egyik cikkének olvasása után folyt le a tornaújíalusi község irodájában. — A községben — írja Stromj András — harmadik típusú egységes földművesszövetkezet működik, éí mind a CSISZ, mind a Csemadoi eredményesen dolgozik. A tevékenj kultúrmunka eredményeképpen a tagok a múlt évben gramofonos rádiói vásároltak 50 darab lemezzel. Jelenleg filmvetítőt szeretnének venni A kultúrigények tehát megvannak s ezek még tovább emelkednek. Sajnos, kielégítésükre nem nyílik eléc lehetőség, mert a községben nincser kultúrház. Terv szerint azonban jövőre a kultúrház Is felépül. Sólyom László losonci levelezőnk röviden, tömörer ír. Arról számol be, hogy a másodilj ötéves terv végéig a losonci járásban is sok minden megváltozik. — Elkészül — írja — a vtzvezetékhálózat, melyre több mint 50 évf vár a város lakossága. Ugyanakkoi kultúrház, Iskola, gazdasági épületei és lakóházak épülnek. Polichno községben január 27-én adták át hivatásának a kultúrházat. Február 5-ér Tőrincsen gyúl ki a villany, februárban pedig a pilai polgárok teszi! félre a petróleumlámpát. Ezután 8udina, Tuhár, Lentvora és a többi községek követJwnwJc. 1960-ra a losonc járás egyetlen községe sem lesz villanyvilágítás nélkül. Amint mai levélszemlénkből látható, levelezőink Ismét különbSzt tárgykörű levelekkel keresték tel szerkesztőségünket. Lehetőségeinkbe: mérten a megjegyzéseknek szívesen adunk helyet lapunkban. Jelenleg s nemzeti bizottságokba történő választások előkészületei folynak. Szeretnénk, ha levelezőink legközelebb ezekről az előkészületekről szóli beszámolókkal keresnék fel szerkesztőségünket és megírnák, hogyan éi kik érik el ebben az akcióban a legszebb eredményeket. Megerősítik a Csehszlovák Vöröskereszt szervezeteit az üzemekben Ilyen ember a mi titkárunk Ha vateki bemegy a Bácskái Helyi Nemzeti Bizottság irodájába, meleg baráti fogadtatásban tészesül. Cseledák János, a helyt nemzeti bizottság titkára, rendszerető ember, fiatalok, idősek egyaránt szeretik. Az utcán is elbeszélget a választók, a falu problémáiról. Érdekli őt a falu élete. szívügyének tartja a falu fejlődését, jövőjét. Cseledák bácsi régi párttag, becsületes harcosa a szocializmusnak. Megfontolt tanácsaival nagyban elősegíti egységes földmüvesszövetkezetünk fejlődését. Ott található minden szövetkezeti és a tömegszervezetek gyűlésein és meggyőző sza1 vakkal igyekszik megmagyarázni a felmerülő kérdéseket. Élete azelőtt tele volt keserűséggel, sok éven át robotolt. Am a felszabadulás neki is meghozta a boldogabb, jobb életet. Amikor traktoros volt, megmutatta, hogyan kell a lánctalpas traktorral dolgozni, hogyan kell az építőmunkába bekapcsolódni. S most, mint a helyi nemzeti bizottság titkára, ismét példás munkát végez. Sürög-forog a faluban, tanácsot kér, tanácsot ad. Már megkezdődtek a választási előkészületek, s ő aktívan tevékenykedik mert, szem előtt tartja a falu érdekeit. Cseledák elvtárs 54 éves, de munkáját fiatalos lendülettel végzi. Sokan példát vehetnének róla. Ifíés Bertalan, Bacska,