Új Szó, 1957. február (10. évfolyam, 32-59.szám)

1957-02-27 / 58. szám, szerda

Vildg proletäriai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1957. február 27. szerda 30 fillér X. évfolyam, 56. szám. FŐ FELADATUNK: A MUNKATERMELÉKENYSÉG NÖVELÉSE A szakszervezeti szövetségednek j ban — hanem a nyersanyag, gépek az utóbbi napokban megtartott j stb. gazdaságosabb kihasználásában kongresszusain, a járási pártkonfe­renciákon, vagy pedig egyes dolgo­zóktól gyakran hallottunk olyan követelményeket, hogy egyes üze­mekben, hivatalokban növelni kel­lene az alkalmazottak számát, a nyersanyagfogyasztást, a behoza­talt stb. Ez még nem lenne hiba. De helytelen ez a követelmény akkor, ha nem vesszük figyelembe lehető­ségeinket, főleg a munkatermelé­kenység növekedését, amely nép­gazdaságunk minden ágazatában a termelés fokozásának alapjául szol­gál. A múlt esztendőben országos méretben hét százalékkal növeke­dett a munka termelékenysége. Ez sikert jelent. Ennek köszönhetjük, hogy a nehéz- és könnyűiparban többet termeltünk és jelentősen növekedhetett a közszükségleti árucikkek fogyasztása is. Azonban az idei feladatok — ha az ipar, a mezőgazdaság fejlesztését vagy pe­dig az egyéni és társadalmi szük­ségleteket vesszük figyelembe — olyan igényesek, hogy azok teljesí­tése megköveteli tőlünk a munka­termelékenység gyorsabb növelését, hogy ennek a kérdésnek a gyakor­latban az eddiginél több figyelmet szenteljünk. Fontos ez azért is, mert a múlt évi tervteljesítés elemzése s az idei tapasztalatok, is azt igazolják, hogy a munkaterfnelékenység kér­dését szűk keretek között vizsgál­juk. Ez aztán a termeléshez szük­séges magas anyag fogyasztásban és a neimeti jövedelem lassúbb növekedésiben nyilvánul meg. Pél dául a füleki Kovosmaltban igen gyakran azért ütköznek nehézség­be a munkatermelékenység tervé nek teljesítésében — nem beszélve annak túlteljesítéséről — mert a vaslemezeket szállító vállalat nem tartja be a kívánt méreteket s így áz üzem kénytelen sok esetben drágán, a szükségesnél vastagabb méretű lemezt használni. Így nem csoda, hogy pl. a zománcozott edé­nyek gyártása megdrágul és nincs meg a gazdaságosabb munka lehe­tősége. Népgazdaságunk más ága­zatából is hozhatunk fel erre pél­dát. Ha pl. az építőmunkások 12 hónap helyett 11 hónap alatt emel­nek fel egy épületet és ha ez alatt az idő alatt — ami sajnos néhol meg is történik — több maltert, faanyagot használnak fel és több téglát törnek össze stb., akkor nem­igen beszélhetünk a munkaterme­lékenység növeléséről. E két eset­ből is következik, högy a munka­termelékenység növelésének alap­ját nemcsak az úgynevezett élő munkának gazdaságilag jobb ki­használásában — vagyis a dolgozók ügyessége, leleményessége révén elért munkateljesítmény fokozásá­is kell keresnünk. Hasonló eset áll fenn az új gépek előállításánál is. Például a Skoda 440-es autóval teljesítményben és súlyban is csak kevés külföldi gyártmány veheti fel a versenyt. De vannak olyan gé­peink, üzemi berendezéseink is, melyek előállításához a szükséges­nél sokkal több anyagot használunk fel. Például a külföldön gyártott cementgyári berendezés 5200— 8250 mázsával könnyebb, mint a miénk. Ez arra figyelmeztét, hogy az új gépek, üzemi berendezések gyártásánál sokkal nagyobb mun­ka- és anyagmegtakarítást kell el­érnünk, hogy termékeink súlyban is elérjék a világszinvonalat. Amint látjuk, a munkatermelé­kenység kérdése igen sokoldalú. Ha figyelembe vészük még azt, hogy igen sok üzemben nem for dítanak kellő gondot a tüzelőanyag, villanyáram, nyersanyagok, fémek stb. gazdaságos felhasználására ami természetesen hatással van az egész termelésre — az eredmény abban nyilvánul meg, hogy a nem zeti jövedelem lassabban emelke­dik, mint a társadalmi termelés. Más szavakkal: a termeléshez szükséges anyag nagymérvű fo­gyasztása nincs arányban a kész termékek mennyiségével. . Egy másik kérdés, amit a mun­katermelékenység gyakorlati meg ítélésénél nem veszünk mindig fi gyelembe, az, hogy hányan dolgoz­nak közvetlenül egy termék előállí­tásánál és mennyi az úgynevezett segéderők, munkairányítók, meste­rek, technikusok stb. száma. A gé­peknél dolgozó munkások munka termelékenysége aránylag nagy. Ha pedig számításba vesszük azo kat a produktív dolgozókat is, akik ugyan a termék előállításában köz­vetlenül nem vesznek részt, de munkájukkal valamilyen formában hozzájárulnak a termeléshez, akkor a munkatermelékenység színvonala sokkal alacsonyabb. Ezer. a téren is gazdaságosabbá tehetjük a ter melést. Gazdaságosabbá tehetjük az üzemén belüli szállítás korsze­rűsítésével is, mert ezen a szaka­szon sok dolgozót foglalkoztatunk és ezért a munkatermelékenység igen alacsony. A magasabb életszínvonal elérése elsősorban a munkatermelékenység színvonalától függ. Népgazdasá­gunk szükségletei és az életszínvo­nal emelésére kitűzött feladatok teljesítése megköveteli tőlünk hogy minden egyes befektetett ko­ronával a legnagyobb hatékonysá got érjük el. Ez mindenekelőtt a munkatermelékenység gyorsabb növekedésétől függ. Ha ezt elérjük, akkor életünk minden szakaszán megvalósíthatjuk a legkülönbözőbb követelményeket. A komáromi hajógyár példás export-üzem lett A komáromi Steiner Gábor Hajógyár dolgozói kedden a reggeli műszak megkezdése előtt ünnepélyes gyűlés­re jöttek össze. Az üzem kollektívá­ját az országos munkaversenyben el­ért helyezésért harmadfokú elismerő oklevéllel és a Szovjetunió számára a múlt negyedévben épített hajók idejébeii történt szállításáért „példás export-iizem" címmel tüntették ki. A komáromi hajóépítők munkájuk színvonalát főleg a múlt év második felében növelték. Akkor léptették életbe az új munkaszervezést és megjavították a befejező munkák me­netét. A befejező munkákat több hó­naprói egy hónapra rövidítették le. Az üzem dolgozói eddig 24 személy­hajót és 35 folyami vontatóhajót épí­tettek a Szovjetunió számára. Gyárt­mányaik, amelyeket a legkorszerűbb berendezésekkel látták el, gépiparunk j6 hírnevét növelik. A hajógyár alkalmazottai az elért eredményeken felbuzdulva, munkájuk minőségének további javítására tettek kötelezettségvállalást és elhatározták hogy tovább igyekeznek lerövidíteni a hajók építésének idejét. A dolgo zők a közös felajánlást négy kollektív és 133 egyéni kötelezettségvállalással támasztották alá. MINDEN NAP HAT vasúti kocsit svárlanak Breznóban A- breznői hídgyár dolgozói sikeresen folytatják a VXR 4-570 típusú új vasúti teherkocsik gyártását. Naponta hat, néha hét vadonatúj te­herkocsi hagyja el a gyárat. A vagonokat gyártó részleg minden dolgo­zója bekapcsolódott a szocialista munkaversenybe és a tervezett 670 vagonból már 600-at elkészítettek. Képünkön az alvázhegesztést láthatjuk. K. Cích (ČTK) felvétele, TU 104-eseket VESZÜNK Tegnap Moszkvába utaztak a Csehszlovák Légiforgalmi Válla­lat képviselői, hogy megtárgyalják a TU-104-es lökhajtásos személy szállít ó repülőgépek vételét, valamint a csehszlovák piló­ták és a műszaki személyzet kiképzését. Három TU-104-es va­lószínűleg már ebben az évben megkezdi a közlekedést a Prága —Moszkva és a Prága—-Kairó vonalakon. A légcsavaros gépek­kel szemben a TU-104-el az utazás ideje egy harmadával le­rövidiil. Mesterséges tó Zvolen mellett Nemrégen fejezték be a Slatinka folyón Zvolen mellett épülő gát első próbáját. Ennél a próbánál a mesterséges- tavat 750 ezer köbméter vízzel töltötték fel. A gát a próbákon megállta helyét, s így az itt felépült vízierőmű május elsején megkezdheti a próbaüzemeltetést. K. Cích (ČTK) felvétele. A FEBRUÁRI GYŐZELMET új munkasikerrel ünnepelték A kékkői szénbányákban a Bukovec-részleg bányászai és technikusai a dolgozók februári győzelmének kilencedik évfor­dulóját újabb sikerrel ünnepel­ték. Több mint két hónappal határidő előtt, február 25-én teljesítették kötelezettségválla­lásukat, hogy május elseje tisz­teletére tízezer tonna szenet fejtenek terven felül. A februá­ri győzelem évfordulóján újabb feladatot tűztek maguk elé: má­jus l-ig terven felül még hat­ezer tonna szenet fejtenek. Felveszik a harcot az időjárással A Lévai Állami Gazdaság dolgozói komoly tettekkel akarják biztosítani az ipari növények és a takarmány­félék magas hektárhozamát. A dobo­gói, lászlóudvari és a löki gazdaságok­ban összesen 100 hektár cukorrépát, 5 hektár korai burgonyát, 15 hektár tavaszi keveréket, 10 hektár zölden termesztett kukoricát, 15 hektár ta­karmányrépát, 30 hektár kukoricát és 50 hektárnyi vegyes takarmány féléket a szükség szerint öntözni fognak. Hogy a nagyszabású terv valósággá váljon, már beszerezték az öntözéshez szükséges motorokat és csöveket. Megszervezték az öntözőcsoportot Is, amelynek tagjai két műszakban egy­szerre öt helyen végezhetik az öntö­zést, ami napi 20 hektár terület meg­öntözését jelenti. (ma) Indonézia népe tüntetett Szukarno terve mellett _ Dzsakarta (ČTK) — Dzsakartában Hatalmas népgyűlést tartotta1<, ame­lyen mintegy 1500 000 indonéziai tüntetett Szukarno elnök indonéziai politikai reformprogramja mellett. Szukarno elnök a népgyűlésen meg­állapította, hogy az Indonéz Köztár­saság ide"jai még teljes mértékben nem valósultak meg, és hogy a for­radalmat Indonéziában nem fejezték b°, mert Indonézia demokratikus rendszere a nyugati demokrácián alapul, amely nincs összhangban az indonéz nép vágyaival. „Indonéziának saját demokráciára van szüksége — mondotta Szukarno —, olyan demok­ráciára, amely egy nagy családba tö­mörít minden pártot és csoportot, és bevezeti a kölcsönös támogatás korszakát. Á jelenlegi nehézségek leküzdésére nem látok mds lehető­séget. A forradalmi egység az igaz­ságos és virágzó társadalom építésé nek nélkülözhetetlen előfeltétele." Ghana állam kihirdeti gazdasági fejlesztésének tervét Akkra (ČTK) — Kwame Nkrumah, az Aranypart miniszterelnöke, a Népipárt elnöke, a párt értekezletén kijelentette, mihelyt az Aranypart jövő hónap elejér elnyeri függet'en­ségét, negkezdódik a gazdaság; új­jáépítés időszaka. Kijelentette, hogy Ghana állam (Aranypart) üj par­lamentjének egy éven belül előter­jesztik a gazdasági fejlesztés tenvét. A vasárnapi fejtéssel 2125 tonna szénné! csökkentették a lemaradást Szlovákiában a szénfejtés ebben a hónapban szép sikerrel halad a kékkői szénkörzetben, a Handlovai Nagybá­nyában és a Novákyi Oj Lignitbányá­ban is. A széntermelés tervének tel­jesítésében főleg a Béke-bánya és a Lehota-bánya maradt le. A handlovai, kékkői és a novákyi bányák bányászai és technikusai, hogy a szénfejtésben mutatkozó lemaradást csökkentsék, elhatározták, hogy va­sárnap, február 24-én külön műszakba lépnek. Ez a lemaradás a Tüzelőanyag­és Kőolajipari Minisztérium vállala­taiban február 23-ig 5431 tonnát tett ki. A nagybányában két műszakban, a kékkői bányákban és a Béke-bányá­ban pedig egy műszakban dolgoztak, míg a harmadik és második műszak előkészítő és karbantartó munkát vég­zett. A Handlovai Nagybányában a vasárnapi műszakban 1100 tonnát, Kékkőn 468 tonnát, a Béke-bányában pedig 557 tonna szenet fejtettek. A vasárnapi műszaknak köszönhető, hogy a szlovákiai szénipari vállalatok szénfejtésében mutatkozó lemaradás 3306 tonnára csökkent. A vasárnapi fejtés után a kékkői bányászok 4342 tonnás, a Nagybánya dolgozóinak 1400 tonnás fejtési előnyük van, de a Bé­ke-bánya még mindig 2846 tonna hiánnyal dolgozik. „A győzedelmes február"-tárna bányászai teljesítették ígéretüket A dolgozók februári győzelmének év­fordulóját méltón ünnepelték az Ostrava-Karvíná-i körzet Július Fučík­nagybányájának gyorsfejtői. Január 25-től február 25-ig 302,4 méter fo­lyosót vágtak A/2-es profilban na­gyon kemény homokkőben. Igy szén­bányáinkban a gyorsfejtésben első helyre kerültek. Február 25-én reggel a Július Fu­čík-nagybányában kisebb ünnepség volt. Részt vett rajta az egész győztes kollektíva, amely ígéretet tett, hogy igyekezetét a jövő hónapban is foly­tatja, mivel még 315 méter hiányzik ahhoz, hogy határidő előtt 8 hónappal megnyithassák a kb. kétmillió tonna kapacitású új tárnát. Prágában beköszöntött a tavasz Mint minden évben, idén .s február utolsó, va­sárnapján megnyílt Prágában a Má­tyás búcsú, a ta­vasz ekö hírmon­dója. A prágaiak Mátyás napjával köszöntik először a tavaszt és te­kintet nélkül az időjárásra, valósá­gos népvándorlás Indul meg a bú­csúra. A hangulat idén is kitűnő, körhinták. hajó­hinták, kisautók, óriáskerék, hullámvasút, rengeteg elárusító-bódé. mindenütt hemzseg a népség, a törökmézet, i édes vattát majszoló gyerekek, a vi­céilövöldék, | dám felnőttek. Már csak az igazi nap­' sugár hiányzik a különben tökéletesen tavaszi hangulathoz. Žitný felygtd8

Next

/
Thumbnails
Contents