Új Szó, 1957. február (10. évfolyam, 32-59.szám)

1957-02-22 / 53. szám, péntek

Büszke vagyok Nényére**. Ha felkelne az egykori kutyavadász • 70 új ház Nényében • Rádió az istállóban US métermázsa gabona a természetbenire egy családnak o A Cvengel-fiú okosabb az apjánál e A szövetkezeté a jövő Tamássy Áron „nagyságos" úrra igen 'jól emlékszem. Szenvedélyes vadászember — földesúr volt. Lukanényén ö volt a kutyák réme. Jaj volt a Bodrinak, vagy Tiszának, ha kimerészkedett a „Házasi" rétekre, vagy a határ bármely részére. Halálfia lett, mert a „nagyságos" úr megtizedelte a csaholó ebeket. Azonban nemcsak a kutyákra, de az emberekre is haragadott az „öregúr" (a nép így hívta öt). Régen rossz volt annak, aki az ó ezerholdas birtokára lépett. Képes lett volna megbotozni, megkorbácsolni a gombázó, vagy kalásztszedö bűnöst". Félt is ám az egész környék szegénysége tőle, és ha csak tehette, mindenki messzire elkerülte a kékvérű aggastyánt. * • * Ő jutott a múltkor eszembe, amikor odahaza szülőfalumban jártam, amely azóta igen megváltozott. Majd 70 új családi ház épült, persze mind a volt nagybirtokból szerzett funduson. De nemcsak új házak, hanem modern, új is'állók épültek a volt Majthenyi báró birtokán. Bátorfalu felé, az országút baloldalán a „Lencsés-kút" felett büszkélkednek a Nényei EFSZ új istállói. 105 szarvasmarha és majd 700 sertés tartózkodik bennük. — Hej, mondok, ha most feltámadna az „öregúr", csodálkozna és bizonyára gajdácsolna, mint annakidején: „Ki maga, mit keres itt, takarodjék a birtokomról, maga szemtelen, kutya, disznó, mert lelövöm!" Ma azonban már alig rettenne meg tőle valaki. Bizony nem ijedne meg tőle Ohajda Gyuri bácsi, aki hosszú éveken át szolgált a rég; bárói birtokon. Fonódi Andris sem igen kalapolrta az öreg kutyairtónak. A legfiatalabb szövetkezeti gulyás, a 23 éves, nyalka Cvengel Pista is bizonyára bátran nézne a vén zsugori szemébe. Tóth Jóska (Róka) és Martin Malatinec bácsiról nem is beszélek. Miért említem pont őket? Mert ők a szövetkezet gulyásai. Tudniillik őróluk, a tehénistálló „mestereiről" szeretnék mondani egyet-mást. Hatan kezelnek a szép, új istállóban 105 szarvasmarhát (71 ezekből fejőstehén). Amint közéjük toppantam, éppen takarmányt készítettek á jószágnak, persze, muzsikaszó mellett. Hihetetlen? Pedig úgy van, szólt a zene százegyig. T. i. az új istálló „elotermében" szépen berendezett szobájuk van a gulyásoknak, ahonnan a rádió sem hiányzik. Nos, onnan a zene. Szóból szó lett Meggyőződtem róla, hogy rendes emberekre bízták a nényei EFSZ jószágait. Hiszen Ohajda Gyuri bácsi igazi gulyásember. Ugyanúgy Tóth Jóska bácsi is. Ok a szövetkezet megalakítása óta (1952) a tehenek mellett vannak és máig is rendesen kitartottak. Pedig az első év igen nehéz volt ám. Velük kezdte a szövetkezeti életet Martin Malatinec bácsi is, a volt héthektáros becsületes, jó gazda, és ő is kitartott a szarvasmarháknál mostanáig. Hát nem érdemelnek dicséretet az ilyen emberek? Persze, nem eldobni való fiú Fonódi Andris sem (aki egyébként tűzoltóparancsnok-helyettes is). Fiatal, szorgalmas gyerek. Akárcsak az apja volt. Ami meelepett Lukanényén valamikor a Cvengelék a legelső gazdák közé tartoztak. Talán húsz hektáron felül is volt földjük. Persze, nem voltak kulákok, hisz nagy család volt a Cvengel-família. Kocsis, gulyás, béres, vincellér — minden telt belőlük. Még a kilencvenéves nagymama is tett-vett a ház körül, ő volt a „nevelőnő", a dajka, a libapásztor egyszemélyben. Unoka, ükunoka, kicsi, nagy. volt bőven. Egyszóval dolgos, szorgalmas emberek kerültek ki a pásti Cvengel családból. Meg is volt a tekintélyük. Híres, jó lovaik voltak mindig. Az EFSZ megalakulásakor a Cvengelek a közös gazdálkodásról hallani sem akartak. Pedig akkor már gyengébb lábon álltak. Lovaik is hovatovább meggebésedtek. A józan ész azt súgta János és Pali bátyámnak (ne haragudjanak rám a szákimondásért). hogy mégiscsak be kellene lépni a szövetkezetbe, de nem menték. Pista azonban sutbadobta az apja és nagyapja jobbágy hírnevét és belépett a szövetkezetbe. Azért lepődtem meg, amikor ővele a szövetkezet gulyásai között találkoztam. A fiú túltett az apján — Az apámék még régimódiasan túrják a földet — mondja mosolyogva a Cvengel-fiú. Én már megúntam, nekem jobb így. Fütyülök a nyolc hektárra. Gabonát többet adok el, mint az apám, pénzem van, hát mi kell még ? Igazad van, pajtás. — Aztán még megtudtam azt is (persze nem tőle, hisz ő szerény, nem dicsekvő fajta), hogy már eladott két hízósertést több mint 4000 koronáért, s a harmadikat levágásra szánta. Ebben is tromfot adott az apjának, mert nem a nyolc hektárról termett szemmel hizlalta fel őket. Mielőtt a végére járnék riportomnak, meg kell még jegyeznem, hogy a múlt évben a Nényei EFSZ 50 000 liter tejet szolgáltatott be és azon felül még 30 000 (harmincezer) terven felül is „becsúszott". A sertéshúsbeedásban is gavallérok a nényeiek. A 105 mázsa rendes beszolgáltatásra még 220 mázsát adtak „ráadásul" — a dolgozók asztalára. Nem csoda aztán, hogy tavaly és most is szép részesedést értek el. (5—6 koronát). Ne ve»ye rossznéven senki emberfia tőlem, ha büszke vagyok a szülőfalumra Igenis az Ohajdákra, Tóthokra, Hívesekre, Burisokra, Nemcsokokra, Lenickikre és a többi, becsületes szövetkezeti tagra Nényében (nem felejtve ki a hetvenéves Antolík Jani bácsit sem), joggal lehetek büszke, itt Kassán is. Az öreg „nagyságos úrral" kezdtem, aki már a múlté, az ő idejük már lejárt. És a szövetkezeti dolgozókkal végzem, mert övéké a jelen, de főleg a jövő. Bartók János, Kassa Rekord, virágcsokor — és mi lesz tovább ? |ó, jó, szép, szép, — mondhatja az újságolvasó az első oldalakon az utóbbi hónapokban mind gyakrabban megjelenő egymásra megdöntött bányászrekordokról szóló jelentések olvasása közben — de ezt egy-két kollektíva, egy-egy tárna, munkahely dolgozói érték el, mi lesz a többi bányákban? Hiszen csak az ostravai bányászoknak 300 ezer tonna szénnel kell többet fejteniök ez idén, ezt pedig nem egyes csoportok rekordjai, hanem minden bánya egyenletes tervteljesítése teszi csak lehetővé. /Ha az illető olvasó esetleg bányász, még olyasmi Is eszébe jut, hogy „hát nálunk próbálnák ezt meg, amikor szakadozik a szállítószalag, és a végén még a csillék is későn jönnek ..." Nos éppen erről van szó. Szakadozó szállítószalaggal, kevés csillével semmilyen csoport nem volna képes egy hónap alatt 27 278 tonna szenet kifejteni egy kombájnnal. Meg kell hát nézni, hogyan csinálták, hogy nem volt üzemzavar, meg kell próbálkozni a rekorderek munkaszervezésének alkalmazásával — egyszóval átvenni tapasztalataikat. Nem újdonság ez, mindig azt hangoztattuk, hogy terjeszteni kell az élenjárók tapasztalatait és így az egész átlagát emelni, de most kiváló alkalom kínálkozik erre, hiszen világra szóló rekord született ostravai bányánkban. A pfíbrami vágathajtók sikere, majd Mynarz ifjúsági kollektívájának fentemlített már-már világrekordnak hitt eredménye, s legutóbb a Május 1.-bánya dolgozóinak A 2 profilban elért csehszlovák csúcsteljesítménye mind kínálkozó alkalmak arra, hogy egyet-mást a többi bányákban is eltanuljanak tőlük, saját feltételeikre alkalmazzák az egyes „fogásokat", a munka megszervezésének módját. A jelen helyzet azonban az, hogy magában az ostrava-karvinái szénkörzetben is alacsony színvonalú a kombájnok kihasználása, pedig éppen itt érték el a világcsúcsot megközelítő eredményt. Ez első sorban a vezető dolgozók hibája, akik nem teremtették meg bányaszakaszukon a megfelelő műszaki és szervezési feltételeket a kombájnfejtés növelésére. Ahol ezt megtették, ott csúcsteljesítmény is születhet — ahogy ezt Mynarz kollektívájának példája is mutatja. A keresés és a lehetőségek kiaknázása helyett gyakran arra összpontosul a vezető dolgozók figyelme, hogy minél meggyőzőbben bizonyítsák a kombájnfejtés akadozásának objektív okait. Ez is egyik oka annak, hogy a frontfejtés havi előrehaladása az ostrava-karvinái szénkörzetben átlag 36 méter akkor, amikor Mynarz csoportja 70 métert ért el. így van ez a kombájnok napi előrehaladásával is, arci a körzeti méretben csak 1,23 métert tesz ki. A csúcsteljesítmény ugyanakkor 2.25 méter. indez így is maradhat, ha egy újonnan született csúcsteljesítményt gratulációval, elismeréssel és az igazán megérdemelt virágcsokorral le is zárunk. Jól válaszolt a csúcsteljesítményre az ostravai bányák vezetősége: március 1-től bevezeti az üzemi munkaiskolákban, a munkahelyeken a karvinái ifjúsági kollektíva tapasztalatainak terjesztését. Ezt úgy fogják kezdeni, hogy elsősorban a napi több ciklusra való áttéréshez szUkséges munkaszervezés szabályait ismertetik meg a dolgozókkal. így csinálják Ostravában. A szlovákiai barnaszénbányákban merőben más feltételek vannak — mondhatjuk — nem vehetjük át a legjobb tapasztalatokat sem mereven, ha arra nincs meg a megfelelő alkalmazási mód. De csillehiány, szállítási üzemzavar, géprongálódás az mind megvan. S ez a csúcsteljesítményt elérő bányászoknál nem volt. Ezt kell megtanulni tőlük. És még valamit: a legjobb eredményt elérő kollektívák tapasztalatait terjeszteni kell, ha nem is világrekordról van szó. V. G. OOOOOOOOOO^^ OO0OOOOOO©OOO<^ A

z óra még nem ütötte el a nyolcat, de a losonci járási párttitkárságon már nagy a sürgés-forgás. Megjött már Ján Duríš elvtárs is, a vezető titkár. Fiatalos járása meghazudtolja korát. Az ember nem is hinné, hogy 14 és 12 esztendős leányai vannak. Ahogy elnéztem őt, eszembe jutottak a fűleki zománcgyárban dolgozó idős kommunista szavai. Azt mondotta: Mi sohasem öregszünk meg, mindig fiatalok maradunk, mert kommunisták vagyunk, mert az új születéséért harcolunk. Akárhányszor idéztem emlékezetembe ezt a mondását, mindig igazat kellett neki adnom. Hogy miért? Megmagyarázom. Megkértem Ďuris elvtársat, engedje meg, hogy néma szemlélője lehessek munkájának. Beleegyezett. Mielőtt bement volna dolgozószobájába, egyik munkatársa így szólt hozzá: — Már ketten várnak rád. — Számítottam rájuk — válaszolta nyugodtan a titkár. Köszönöm a segítséget Az első fél egy szőke hajú elvtársnő. A helyi gazdálkodás terén a Banská Bystrica-i kerületben is átszervezések történtek. Losoncon Kovo cinevezéssel kerületi üzemet létesítettek. Az elvtársnö a káderek széthelyezésével kapcsolatban jött tanácsot kérni. Utána benyitott a második látogató. Jelinek elvtárs, a Szlovákiai Bazalt — Kőbányák losonci igazgatója. Szikár, magas férfi. Fontos, komoly dolgokról, az igazgató munkájáról, káderkérdésekről tárgyaltak — Erről szó volt már a pártbizottsági ülésteken is — mondotta Ďuriš elvtárs. — Tudsz a dolgokról... Ugye, ismered a káderpolitika helyes módszerét. — Ismerem. — Ha ezt betartottátok volna, előfordulhattak volna-e olyan esetek, hogy a pénztárosnő elsikkasszon harminchatezer koronát, vagy hogy az egyik hivatalnoknő ellopjon a főkönyvelő asztaláról négyezer koronát?! — Az emberi gyengeségért is felelősek vagyunk? — Igen. Ez nem emberi gyengeség, hanem nevelés kérdése. Es ezt elhanyagoltátok. Ezért vannak a hibák. Az üzemben dolgozó káderekkel nemcsak időközönként, hanem folytonosan kall foglalkozni. Az igazgatóságon Néhány óra egy járási pártt

itkárnál: EMBEREK — KÁDEREK dolgozik a volt ún. szlovák állam horvátországi nagykövetének lánya is. Nem gondolod, hogy az igazgatóságon a munkáskáderekre kellene többet támaszkodnotok? A párt-és szakszervezeti bizottsággal együtt bátrabban kell kiemelni őket, de nemcsak politikai munkájukat, hanem szakmai tudásukat is vegyétek tekintetbe. A funkcionáriusok és a beosztottak munkáját pedig állandóan ellenőrizzétek ! A komoly eszmecsere tovább folyt. A percek repültek, de az órát egyikük sem nézte. Kilenc óra lehetett, amikor Jelinek elvtárs felállt és e szavakkal búcsúzott: — Köszönöm a járási pártbizottság segítségét! Ďuris elvtárs kikísérte. — Vár még valaki rám? — kérdezte a vezető titkár a szomszédos helyiségben. — Igen, a RAJ-ból jöttek... Saját hibáján okult Egy olajbarna képű cigányzenész s az Éttermek és Étkezdék Losonci Igazgatóságának káderfelelőse az újabb felek. Az ügy már ismert. A zenész néhány nappal ezelőtt panaszt tett a titkárságon, hogy a káderfelelős elbocsátó levelet nyomott a kezébe. Ez pedig azért történt, mert záróra után tovább játszott a kávéházban mulatozó vendégeknek. Az ügyet kivizsgálták s mert a káderfelelö6 párttag, és hibát követett el, az érdekelt személyeket megbeszélésre hívatták a titkárságra. — Mielőtt önkényesen határoztál, beszéltél vele? — kérdezte a káderfelelőstől Ďuriš elvtárs, a zenészre intve. — Néni. — Gondoltál arra, hogy hét gyermeke van? — Hm... de azt nem tűrhetjük, hogy záróra után reggel hatig játszszanakl Enrtek véget kell már vetni! — És ebben a zenész a hibás? Ha a kávéházat bezárják, hazamegy és alszik egyet. Nem gondolod, hogy ezért a kávéház vezetője felelős? Őt csak megkorholtátok és ezt a „kisembert" el akartad bocsátani. Helyes ez, Mišut elvtárs?! A káderfelelős nem madárijesztő, nem arra való, hogy mutogassa, ki vagyok, mi vagyok! Megbízatásodat úgy kell végezned, hogy tökéletesen ismerd az embereket, hogy az alkalmazottak szeressenek, bizalommal forduljanak hozzád, számítsanak segítségedre. A káderpolitika fő súlyát a dolgozók nevelésére kell fordítanod... Ez a tanácskozás is véget ért. Mišut elvtárs arcán látni lehetett, hogy jót tett neki ez a beszélgetés. Saját hibáján okult. Az óra mutatói már háromnegyed tizet mutatnak. A helyes utat választotta Az ajtó újra kitárult és egy magas, derék fiatal férfi lépett a szobába. Ismerték egymást. Toőnicai párttag. — Mi járatban vagy, Šarkáň elvtárs ? — Segldségedre lenne szükségem... — No,

Acsak mondd bátran... — Kiléptem a szövetkezetből. Itt a városban akarok dolgozni! De a járási nemzeti bizottság nem akarja ezt megengedni, azt mondják, hogy a faluban kell maradnom, az EFSZben. — És miért akarsz elmenni a szövetkezetből? — kérdezte a titkár. — Jobb lesz itt nekem a városban ... — Ugye ismered Paľo Salayt? Itt dolgozik a titkárságon... — fordult hozzá újra Ďuriš elvtárs. — Hogyne, falumbeli, csaknem egykorúak vagyunk. — Ö most elsejétől elbocsátását kérte tőlünk, mert visszamegy a faluba, a szövetkezetbe. Két leszerelt katona is a szövetkezetben marad, az üzemekből is két fiatal tér vissza a faluba, szintén a szövetkezetbe. Fiatalokkal kell megerősíteni a szövetkezetet! És éppen te, šarkáň elvtárs, akarsz kommunista létedre hátat fordítani a falunak? A fiatalember hallgatott. Megtörik-e makacssága? Belátja-e végre, hol a helye ? — Most hagynád el a szövetkezetet — folytatta Ďuriš elvtárs —, amikor erre az esztendőre tizenhat koronás munkaegységet terveztetek és már most, az év elején megvan minden lehetőség arra, hogy annál is többet keressetek? Bőven van takarmányotok, növelitek a fejőstehenek számát, kielégítő a sertésállomány, készek a gazdasági épületek, az őszi munkákat idejében elvégeztétek ... Mondd, mit szólnak a szövetkezeti tagok, a ti nagy családotok, hogy tékozló fiú akad köztetek, aki elvesztette feleiősségérzetét a közös vagyon, a munka, a közös érdekek iránt? És mit szól idős atyád, hogy elhagyod a közös földet, mellyel ő már alig tud megbirkózni? Erre nem gondoltál?! Az ifjú Šarkáň végül is döntött. Marad a szövetkezetben. A beszélő naptár Már tizenegy óra is elmúlt. Megörültem, hogy kissé magunkra maradtunk. — Így volt eddig a tervben is — szólalt meg Ďuriš elvtárs és az előtte levő naptárba írt feljsgyzésekct nézegette. — Egy hétre előre készítem el a részletes munkatervet, de minden nap nem lehet pontosan betartani. — Mit csináltál ezen a héten? — Hétfőn délig a járási konferencia anyagát készítettük elő, a munkatársakkal ellenőriztük a választási kampány menetét. Délután pedig egy aktíván voltam a kerületi székhelyen. Kedden délig hat féllel tárgyaltam, délután a lónyabányai Magnezit Üzemben az agitáció, a tervteljesítés kérdéseit vitattuk meg, estefelé pedig Malé Ďalovcén az állami gazdaság üzemi pártszervezetének elnökével értekeztem. Este nyolckor odahaza voltam s a szombat—vasárnapi konferencia anyagát tanulmányoztam ... Elgondolkoztatnak ezek a szavak. A járási párttitkár munkája felelősségteljes. És — mint ma is kitűnt — nemcsak szervez, irányít, ellenőriz, hanem másokat oktat, nevel, hogy igaz emberré, társadalmunk megbecsült tagjaivá válhassanak. Ez a munka sok időt, türelmet, akaratot kíván. Es nagy-nagy szeretetet, odaadást. Mindez megvan Ďuriš elvtársban. Szinte ereiben lüktet a párt iránti szeretet és hűség. A felszabadulás óta végez pártmunkát. És 1954 óta a losonci járási pártbizottság vezető titkára. Derekasan állja meg a helyét. Mit bizonyít ez? Pártunk szavára hallgatnak — A párttagokon kívül nagyon sok' pártonkívüli keresi fel naponta a titkárságot — mondotta Ďuriš elvtárs. — Különféle kérdésekben, munka-, szociális, kulturális, sőt családi ügyekben is kikérik véleményünket, tanácsunkat. Vannak, akik panaszokkal jönnek, rámutatnak a nemz® t i bizottságok dolgozóinak hibáira. Ezekből a beszélgetésekből is sokat tanulunk, tájékozódást nyerünk, hol, miben kel! jobban megjavítani a komunnisták munkáját. A lakosoktól sok köszönőlevelet is kapunk. írják, hogy a párt helyesen oldja meg a kérdéseket, törődik ügyeikkel. Mi sem bizonyítja jobban a járás lakóinak pártunk iránt érzett bizalmát, mint a magyarországi események idején tanúsított állásfoglalásuk. Naponta tömegesen jöttek a titkárságra, érdeklődtek a helyzetről és készek voltak minden segítséget megadni közvetlen szomszédainknak, Magyarország haladó erőinek. De a munkában sem volt lankadás. Sőt! Az üzemekben teljesítették a tervet. A földeken határidő előtt fejezték be az őszi munkákat. Pártunk szavára hallgattak... — És hallgatnak most is! — tettem hozzá. Jelinek, Mišut és Šarkáň elvtársak jutottak az eszembe, akik épp az imént hitükben megerősödve távoztak a járási pártbizottságról. S az már úgy szokott lenni, hogy a jól elvetett mag egészséges gyümölcsöt hoz és megsokszorozza a termést. Ilyen a kommunisták munkája! Elbúcsúztam Ďuris elvtárstól. Arra gondoltam: nem könnyű egy párttitkár élete. De nem Í6 nehéz, mert amit müvei, azt szívvel-lélekkel a közösség érdekében teszi. És ez adja meg neki a meg-megújuló erőt, hogy fiatalos hévvel dolgozzék, mint az az öreg zománcgyári munkás — régi kommunista mondotta, mert az új születéséért, az új társadalmi rend építéséért harcol. Petrőei Bálint OJ SZO «1957. február 22.