Új Szó, 1957. február (10. évfolyam, 32-59.szám)
1957-02-17 / 48. szám, vasárnap
Egy riport MET TMJMJtOZA Delet harvn ózna': a nyárasdi toronyban. Az autóbuszra várók a büféében telepednek meg. Kényelmesebb ott a várakozás, mint a sáros, lucskos járdán. Egy korsó sör sem esik rosszul így ebéd után. Ezt magamról tudom, hisz engem is ez a gondolat csalogatott a falatozóba. Már a pohár fenekére szorult a sör habja, amikor az üvegen keresztül egy ismerős alak, egy ismerődnek vélt arc rajzolódik elém. Ismerős az idegenben ... Idegenben? Nem, mert három évvel ezelőtt már jártam a faluban. Az ismerősnek vélt ismeretlen a büfé elé ér. Belép ... Ügy látszik, eltévesztette az utat. Egyenesen az autóbusz megállóhoz tart. Megáll az egyik telefonoszlop rpellett, arccal a büfé felé. Gondolatban, emlékeim képtárában turkálva ballagok keresztül az úton. Ismerem, biztos, hogy ismerem. Az emlékezés máris szárnyakra kap. Egy darabig csapong, mint kalitkából szabadult madár míg megtalálja a helyes irányt, aztán egy udvarban ér földet. Tá as az udvar, közepén megfeketedett kútágas búslakodik. Távolabb trágyadomb, körülötte tyúkok kapirgálnak. A kút kávájának támaszkodva nagyokat hallgat a gazda. Egészséges, barnapiros arcára izzadsággyöngyöket csal az augusztusi nap. Feltűrt ingujjával próbálja felszárítani az apró patakokat. Olyan, mintha nem is három év szaladt volna el azóta. Tisztán látom a ráncokba száladó homlokot, az idegesen mozgó szájat, amint lenszínüre rágja a sárga bajusz lecsüngő végét. Hallani vélem már azt az egyetlen árva szót is, amellyel pontot tettünk a beszélgetés után. — Kiléptem! Ezt mondta akkor Gól János. Most újból összehozott a véletlen. Alig egy lépésre vagyok hozzá. Mint ismerőst szólítom meg. — János bácsi! Miért nem ugrik be egy kuplcára? Meglepetten néz rám. Vizenyős kék szemében ott ül a kérdés. — Te ki vagy? Honnan ismersz? Ügy tetszik, mintha egy kicsit megrántaná a vállát, amikor megszólal. — A szagát se bírom az italnak. — Utazik? — Pódatejedre. — Tartson velünk. A mi útunk is arra visz. Gépkocsink kereke alól messze fröcscsen a sár. János bácsival már mint jó ismerősök beszélgetünk. Közösen próbáljuk visszaidézni azt az augusitusi délutánt, amikor az öreg gémeskút árnyékában először váltottunk szót. Köpköd a gondolat, szárnyra kél az emlékezés. — Kilenc gyereket neveltem — mondta akkor János bácsi. Gondolhatja, nem volt könnyű az élet. Gürcöltem én is, gürcölt a család is. Hajnaltól vakulásig dolgoztunk, csakhogy tudjunk valamit szerezni... János bácsi más földjén, az urasági tarlón, a répaföldeken ismerte meg, mi a kenyérkereset. Később feleségét is odavitte nászútra. Kakasszólástól lámpagyújtásig túrták a más földjét. Minél nehezebb volt az életük, minél jobban sújtotta őket az úri zsarnokság, annál mélyebb gyökeret vert benne a gondolat, szerezni, földet venni, hogy önálló, a maga gazdája lehessen. — Volt olyan tavasz, amikor az aszszonnyal tíz hektár cukorrépát egyeltünk ki. Ősszel meg tizenkettőről szedtük fel a termést. Abban az időben napvilágnál alig láttam a falut. H rom évtize es rongyoskodásnak, verejtékes munkának az eredménye volt az a tíz hold, amivel János bácsi a közösbe lépett. Drága volt ez a föld. Drága, mert a rögöket évtizedek során verejtékükkel tapasztgatták össze. A rögökből lettek a holdak, az önállóságot, a „magam gazdája vagyok"-ot jelentő holdak. János bácsi a közösben is megtartotta a régi „tew.pót". Nem szívlelte a hanyagságot, nem tűrte a dologtalanságot. Cifrákat mondott, ha a társak, a tagok csúcsmunkák idején sokáig húzták a lóbőrt. Ha . az istállók előtt elszórt szénát látott, felszedte. Ogy szokta azelőtt is, míg nem szövetkezett, így tesz most is. — Egyesek azt gondolták, ha már szövetkeztek, dolgozni sem kell, akkor is csőstül hull az áldás. Ha szóltam, baj volt, nem akarták megérteni, hallgatni meg nem tudtam. A hibákra figyelmeztettem a vezetőséget is. Ebből lett aztán a baj. A tagok kémnek, spiclinek neveztek. Ezerkil encszá zöt venhár o m tavaszán, nyarán a reakció is nagyon nekigyűrkozött a munkának. Hamis híreket terjesztettek a faluban. János bácsi fülébe is azt súgták: — tliába gürcöltél egész életedben. Nem vagy már gazda. Oda a tíz hold, oda a jószág. Lépj ki. Talán még nem késő. Visszakaphatod a földet. János bácsi csak mosolygott az ilyen „jóakaratú" tanácson. A reakció szava termőtalajra talált. Aratás után felbomlott a rend. Először csak szórványosan, aztán tizen, húszan, később már ötvennél is többen kérték vissza a földet. János bácsi csak várt, maradt. Már hetven körül tartott a kilépők száma. János bácsi még mindig maradt. Nem hitt a szövetkezet szétesésében. Egyszerre újból szárnyra kelt a hír:' Gaál János spicli. Azért nem is lép ki. Spicli, spicli, spicli hallotta még álmában is, Gaál János a vádoló szavakat. Nagyon fájt neki a szó. Marta, égette. A vak düh, a megbántott önérzete adta kezébe a tollat. Gaál János kilépett a szövetkezetből. Egymás után maradnák mögöttünk a sáros kilométerek. Ott kígyózik már előttünk a száraz sima betonút. A történetünkben is egy új fejezet kezdődik. Oj, de folytatása annak, ami után három évvel ezelőtt a mohos kútágas tövében pontot tettünk ... János bácsi idegesen dobol az ütés támláján. Tompa fényű szeme elmélázva szegeződik előre. — Rosszul tettem akkor — mondja halkan. Többre megy az ember a szövetkezetben ... Egy kicsit resteltem is a dolgot... De hát szégyen ide, szégyen oda, az ember mégis csak a jobbhoz ragaszkodik. Rövid csend következik. János bácsi az elmaradozó tájat kémleli. Gondosan végigsimítja dús bajuszát. — Negyven mázsa termést, meg harmincezer koronát kaptam kézhez ... János bácsi ezt a jövedelmet az 1956-os évre érti. Tavaly mint gyalogmunkás dolgozott. A családja is szorgalmasan járt munkába. Amint látjuk, az eredmény nem is maradt el. — Kell is a pénz! Építkezni szeretnénk. Űj bútor sem ártana ... Ismerősöm már mosolyog. Homlokán, szeme körül összefutnak a ráncok. — Amikor először beszélgettünk, nagyon el voltam keseredve. Megírtam azt a papírt... A földem is visszakaptam. Külön utakon jártam, de valami mégis csak visszahúzott. Éreztem, hogy vissza kell mennem. Féltem, hátha vissza sem fogadnak. De amint látja, nem utasítottak el... engem, se a többit se. A párás messzeségből lassan kibontakoznak Pódatejed szélső házai. János bácsi mozgolódik. 'Amikor kezet szorítunk, félig komolyan, félig tréfásan megjegyzi. — tn csak amondó vagyok, nem rossz találmány az a szövetkezet. Ha valaki becsületesen dolgozik, soha nem üresedik meg sem a kamrája, sem a pénztárcája. Az sem kismiska, hogy évről évre magasabb a munkaegységek értéke. Ügy kell annak lenni, és úgy is van ott, ahol olyan emberek szövetkeztek, mint maga Gaál János bácsi. A Sajó völgyében A Sajó balpartján, a gömöri mészkővonulat völgyében, Pelsőc és Gömörhorka szomszédságában találjuk Lekenyét. Cserjével benőtt domb tövében húzódik meg a mindössze 105 házból álló falucska. Vasárnap reggel a kis község kultúrházában ott találtam a falu szorgalmas embereit. Eljöttek, hogy értékeljék a múlt esztendő közös munkájának eredményeit, még a gyerekek is behúzódtak a fal mellett nyújtózó hosszú asztal mellé. Együtt örülnek a szülőkkel. Az asztal mellől Halász János bácsi, a szövetkezet elnöke emelkedik fel, hogy ismertesse a múlt gazdálkodási év eredményeit. Elismerő hangon mond köszönetet a traktorállomás dolgozóinak, ugyanilyen hangon nyilatkozik az üzemi munkásokról is, akik nyáron segítettek a szövetkezetnek. Halász bácsi, pár hónap kivételével, a szövetkezet megalakulása óta elnöke a közösségnek, jogos büszkeséggel jelenti ki: — Szövetkezetünk teljesítette az állam iránti kötelességet. A munkaegységre tervezett 16 koronát teljes egészében kifizették. A vezetőség megválasztása ünnepélyes keretek között zajlott le. Halász bácsit újra megválasztották elnöknek. Ezután következett a gyűlés fénypontja, a részesedés kiosztása. Látom az asztalon a borítékokat, százasok lapulnak bennük. Megkezdődik a pénzosztás. Figyelem a neveket. na, T. Beke István 6788 korona, Beke Bertalan 6548 korona, Takács Imre 6934 korona. Itt látom a vendégek között Kovács bácsit is, a takarékpénztár tisztviselőjét. Azért jött, hogy megkímélje a tagokat a fáradságtól, és helyben átvegye a pénzt azoktól, akiknek pillanatnyilag nincs szándékukban azt elkölteni. Ahogy látszik, nem jött hiába, mert 45 000 koronával búcsúzott el. Közben megjelennek a fehérkötényes menyecskék, kezükben poharak és szilvóriumos üvegek. Csordul a gyöngyöző ital, pecsenye- és kolbászillat tölti meg a helyiséget. Csörög a tányér, koppan a borospohár, s közben szétnyílik a színpad függönye, ahof a helybeli zenekar tagjai húzzák a talp alá valót. M íg szól a zene, a mellettent ülőkkel elbeszélgetek a szövetkezet fejlődéséről. Megtudom, hogy 1952-ben alakították a szövetkezetet. A rákövetkező esztendő nem jól sikerült. De 1954-ben már 9 koronát és 1955-ben 12 koronát fizettek, most pedig 16 koronát munkaegységenként. Szövetkezetünk vezetősége meghívta a szomszédos Melléte község egyes gazdáit is az évzáró gyűlésre. Ugyanis Melléte az egyedüli a járás területén, ahol még nincs szövetkezet. Nem tudom, mi ütött beléjük, de nem jöttek el. Pedig kiszámíthatták volna, hogy például Ferenc Sándor, aki egyedülálló nőtlen fiatalember, a szövetkezet állatgondozója, egyedül 2040 koFerenc Sándor' 6606 korona, Kucserák István 6634 korona, Halász István rónát keresett havonta a szövetkezetSzarka István 7213 korona, Szűcs István 7036 koro- ben. Veres Zoltán. Tizenkétmillió ötszázhetvenkétezer koronát takarítottak meg A bratislavai Béke-üzemben 1951-től — amikor az üzemet megemlíteni legfrissebb újításukat, Az újítómozgalom gyors kibontakozását nagyban előremozdította a külön e feladattal megbízott osztály megszervezése és az újítómozgalom helyes propagálása. Hasonlóképpen amelyen még csak most kísérleteznek. Eszerint a lúg regenerálásához az eddig használt textilszövettel szemben üvegszövetet ajánlanak, mely a berendezés teljesítményét tízszeressé emelné. Az önköltséget ezzel az újítással kb. 250 ezer koronával csökka jobb megszervezésében rejlik. Ez- kentenék. zel évente 17 325 koronát takarít meg. Budai József, Végh Péter' Az üzem 1055.— korona jutalmat adott és Kapusiak Mihály kollektíváOttovának. jának legérdekesebb újítása a fonóDorčik Vilmos mérnök egyike gé p ek alkatrészeinek gumiréteggel megalapították és üzembehelyezték —, az újítómozgalom ál landóan és egyre fokozottabban szélesbedett.- A múlt év vé géig az aktív újítók száma elérte a százötvenet, akik ésszé rűsítéseikkel és újításaikkal eddig 12 572 000 koronát takarí tottak meg. nagý befolyással volt a szakszervezet a legaktívabb újítóknak a Béke-üzem- való bevonása. Ezek a gépek ugyanis Az első siker Ezekben a napokban magas kitüntetésben részesültek a ligetfalusi Matador gyár dolgozói. A gumigyárak közötti országos versenyben az 1956-os év második felében elért termelési sikerekért „kiváló export-üzem" címmel tüntették ki a Matador gyárat. Ez a kitüntetés számukra annál inkább értékesebb, mert 1954 óta, amikor a versenybe bekapcsolódtak, ez az elscí komoly siker, melyhez a gyár valamennyi dolgozója hozzájárult. A kitüntetést és a velejáró 20 000 korona pénzjutalmat e hó 13-án adta át ünnepélyes össz-üzemi gyűlésen a Vegyiipari Minisztérium főosztályának igazgatója, Pripäl elvtárs. A jelenlevő 350 munkás közül ez alkalomból sokan elismerő oklevelet és pénzjutalmat kaptak a jó munkáért. így például Bobrik mérnök 1500 koronát vett át a munkában elért jó eredményekért. Huszár Ladislav üzemrészleg-vezető külön kétszáz korona jutalomban részesült. Az üzem dolgozóinak a Motokov külkereskedelmi vállalat képviselője is külön köszönetet mondott elsősorban a külföld részére gyártott árucikkek kiváló minőségéért, és szállítási határidő lerövidítéséért, mely oly fontos tényező a külkereskedelemben. Ez alkalomból az üzem dolgozói kifejezték azon meggyőződésüket, hogy a jövőben újabb sikereket érnek el a termelésben. Az ünnepélyes gyűlés második felében az üzemi klub esztrád-csoportja szórakoztatta a jelenlevőket. H. S. mellett működő újítási bizottság ak tív munkája is. Ez a gondos szervezés és a helyes vezetés eredményezte, hogy az 1951. évi 194 ezer korona értékű 19 újítással szemben 1956 végén 193 újításuk volt, amelyeknek értéke 2136 000 koronát tett ki. A Béke-üzemben összesen 849 újítást adtak be, ezek közül 305-öt valósítottak meg és ezek be is váltak. A következőkben a legjobb újítókat mutatjuk be. Františka Ottóvá újítási javaslatával csökkentette a kordselyemhulladékot. Az újítás lénvege a mimben. Mint szakmailag képzett ember, vegyiszerek párájának vannak kitéve javaslatait a részletekig kidolgozza, s . g s a gyors rozsdásodás következtéFrantlška Ottóvá így nagyban megkönnyíti azok bevezetését. Üjító munkásságában főleg a hőerő és a nyersanyag megtakarítását tartja szem előtt. Sok értékes újítási javaslatot adott már be egyedül is, a legértékesebbeket azonban munkacsoportjával együtt dolgozta ki. Ebbe a csoportba tartozik Hrivnák Mihály is,' aki a műselyem előállításához szükséges, külföldről behozott anyagnak, a kénkarbidnak regenerálásán dolgozik, hogy a drága anyagot kekké, kétszer, vagy esetleg többször is fel lehessen használni. Ennek az újításnak megvalósításával 719 ezer koronát takarítanának meg. Ezenkívül javítanák a munkahelyek egészségügyi viszonyalt is. Hrivnák Mihály ezért az újításért már eddig 21 ezer korona jutalmat kapott. Az újítások, amelyeket Dorčik mérnök és csoportja együttvéve beadtak, az üzem számára kétmillió korona megtakarítást jelentenek. K u ž 1 i k elvtárs csoportja a legnagyobb figyelmet az anyaggal való takarékoskodásnak és a gépesítésnek szenteli. Legjobb újítási javaslatuk a finn cellulózéból készült dobozok felhasználása. Ezzel annyi nyersanyagot nyertek, amelyből évente 113 ezer korona értékű műselymet állíthatnak elő. A csoport az újításért 3332.— korona jutalmat kapott. Érdemes még ben hamar romlanak. Az új bevonóanyag nemcsak jobb, de olcsóbb is az eddiginél. A nyersanyagon, a munkabéreken, továbbá a gépek használati idejének meghosszabításával 2 218 000 koronát takarítanak meg. Az újítók 45 ezer korona jutalmat kaptak az üzemtől. így válik a Béke-üzem dolgozóinak kezdeményezése és munkakedve értéJ. SLUKA. Jozef Kužlík. Dorčik Vilmos Budai József, Végh Péter és Kapusiak Mihály.
