Új Szó, 1957. január (10. évfolyam, 1-31.szám)

1957-01-14 / 14. szám, hétfő

NYIKOLAJ ASZANOV: Még fél esztendő, és Szo'nyiaska Kozsuharevánvk befellegzett. Ha nem csinál valami hőstettet, pusx• tuíás vár rá ... . Szonyicska fázósan nyújtogatta vékony kariait <*A' megállt a főiskola előcsarnokában a tükör előtt. Most tért vissza a kéthónapos gyakorlatból egy kolhozból és ma átadta diplomtamunkáiát. Már csak az állam• vizsga hiányzik Nem merte tovább gondolni, hogy mi lesz ezután. Mielőtt elindult a gyakorlatra. eléggé zavaros elképzelései voltak a jövőről. A kolhozt csupán J. Malcev: Szívvel-lélekkel című könyvéből, a tankönyvekből és évfolyamtársaitól kikölcsönzött előadásjegyzetek • statisztikai és szervezési adataiból ismerte. Túl kényelmes volt ahhoz, hogy azokat az unalmas részleteket is jegyezze. Igaz, hogy néha eltársalgott azokkal p kolhoztagokkal, akik tejet hordtak, amikor Szonyics• ka szüleivel nyári lakásukon tartózkodott. De maga is érezte, hogy az ilyesféle beszélgetések mint: „ — Hogy most a széna ára? A tejjel is ugyanaz a helyzet?" — neki. mint a jövő agronómusának édeskeveset segítettek. Ezért a fiatalemberek társaságába kerülve csak arinyit vallott be. hogy főiskolás, de azt elhallgatta, hoau melyik szakon tanul. Aztán jött az a szerencsétlen gyakorlat. Eleinte minden szépen ment — az idő kedvezett. A kolhozban a gyakornoknak adott szoba barátságos volt. A falu egy folyó mentén feküdt, a lány fürödni járt, napozott és esténként benézett az irodába és meghallgatta, hogy az elnök hogyan vesézi ki az egyik-másik felelőtlen munkacsooortvezetőt. Aztán a harmonikaszóra táncoló fiatalok közé ment, vagy filmet néztek a szabad éd alatt. Itt ugyanúgy lejtették a táncot, minta főiskolás klubban és a táncosok sem voltak silányabbak. Szonyicska gyorsan alkalmazkodott, lebarnltotta a nap és „átkozottul megszépült". Bele is szeretStt a gép- és traktorállomás technikusa. Barátnői gyakran ugratták: „Végiit itthagysz csapot-papot és férjhez mész." Szonyicska egyszerű f

ei. adatot kapott: A gépek munkájának összehangolása az aratásnál. Az aratás még me°*ze volt, de Szonyicska addig is tanulmányozta a tavalyi eredményeket. Az aratás első napjaiban a gyako-lólány Is kiköltözött a mezei táborba. .4 lányok külön vagonja körű' gyülekeztek esténként a legényemberek. Dalolgattak és néha táncra is perdültek. A technikus motorkerékpárján m"*d mindennapos volt. Szonyicska bejárta vele-a mezei utakon az erdősáv köri'/ékát. Összeszorult a szíve, araikor a technikus mögött ülve az ismeretlen sötétségbe repültek. Egyszerre esősre fordult az idő. Szonyicska tár cipője a sárba ragadt. A vagon teteiin beszivárgott a vlz. Az ágy átnedvesedett. Arcbőre eldurvult. Még most is végiafut a hátán a hideg, ha, arra a hetes esőre gondol. Figyelmesen nézi arcát a tükörben. Bizony hiába keni a bőrét naponta, mégis durva. Körmei beszakadoztak, a manikűr sem segít rajtuk. Nem hiába ének'ik, hogy: Csinos lánv az agronámus, de a körme folyton koszos... , Hogy is juthatott eszébe, Hogy a mezőgazdasági főiskolára iratkozzék be. Igaza volt anyukának, amikor '» akarta beszélni, De mi mást tehetett?! Igy is ebi/ egész évet. vesztett azzal, hogy felvételét kérte az egyetemre. Ott olyan kemény vizsgák voltak, hogy nem segített anyuka semmilyen közbenjárása. Ezprt a következő évben kénytelen volt szerencsét prôbál/ti a mezőgazdasági fb'skólán, Akkor úgy tünt, hogy az Isknia befejezése még messze van. M tudja mi minden történhet még addig ... A diploma, az diploma. Az igaz. hogy Szonyicska mindmáig sem tudja, hogy mire lesz az jó neki. Egyet azonban tud: agronómus nem lesz a világ semmi kincséárt sem. De olyan a divat, hogy minden kulturált leánynak diploma kell. Persze-jobb lenne, ha levéltárosi, vagy idegen nyelvekre képesítő főiskolai diplomát kapna. Ezt valahogy többre is becsül! és ezenfelül senkit sem köt a faluhoz. De sajnos, a levéltárosi szakri csak ismerősöket vesznek fel. Az idegen nyelvekkel pedig úgy van Szonyicska, mint az orosszal. Beszél ugyan oroszul, de a helyesírást még most sem tudja... A lány el épett „ tükörtől. Feltétlenül be kell néznie a tanulmányi osztályra. Ügy hallatszik, hogy az egész évfolyamot a szüzföldekre akarják küldeni. Ez a legrettenetesebb dolog ... Szonyicska dörzsölte arcát, hogy visszakapja a sztyeppi levegőn eltűnt pírját és határozott léptekkel megindult a tanulmányi osztályra. A könnyes szem és a reszkető hang a legjobb segítség a tanulmányi osztály vezetőjével folytatott beszélgetésnél Ivan Anenpodisztovicsot a diákok elnevezték Ivan Metodisztovicsnak. Ez a gúnynév odavetetett kesztyűként érintett e a tanulmányi osztály vezetőjét, akinek bogara a metódus is a rend, amit a diákok olyan előszeretettel szeretnek megsérteni. Ivan Metodisitovics amikor megpillantotta 1 Szonylcskát, közömbös arcot vágott és határozottan, sietve megkérdezte: — Mit óhajt Kozsuharova ?. — Kérem, én itt szeretnék maradni a minisztériumban — válaszolt meggyőződéssel Szonyicska. — Ezzel a kérdéssel az ifjú szaJtembereket elosztó b'zottság foglatkoz'k — vágta ki Ivan Metodisztovics. Ügy hozzászokott az ilyesféle kérdésekhez. hogy már nem Is bosszankodik. A főiskolát végző 100 moszkvai diák közül minden évben legalább )0 áll elő hasonló kérdéssel, hogy a városban maradhasson — főleg a lányok. — Beteg vagyok — szepegi Szonyicska. x — Az egész intézetben n legjobb kézilabdázó — és beteg. Találjon ki valami ( mást, Kozsuharova! — szólt az öreg. Szonyicska haragosan az ajkába harapott. Egyik barátnőjének sikerült ezzel a kifogással kioújnia „a falura Irányítás" etÖl. De S o betegséggel kezdte mér at első szemeszterben. Nyomban Igazolta, hogy tüdőbajos. Neki sikerült. Igaz, hogy a nagybácsija tanár az or-'osi fakultáson. Mikor majdnem rájöttek a turpisságra, a nagybácsi jelentkezett a bizottságba és kirántotta a bajból. Szerencsére a nevük nem volt azonos. A barátnőjét egész éven át senki sem zavarta. A torna alól felmentették, nyáron a tu• rlStákiecü járt és ősszel még egy hótfflp szabadságot . kapott, és gyógy. üdülésre a Fekete.tenger partjára ment. Soha n*m vették igénybe, sőt még gyakorlatra sem küldték. Hiába, most már késő, tovább már nem szimulálhat, — Beteg az édesanyám — szólt kétségbeesett hangon. — Hozzon Igatolást, hogy édesanyja állandó segítségre szorul, és magán kivül nincs senkije — válaszolt Ivan férjhezKi megy falura ? Ha magát csak a férjhezmen-tel érdekli, minek ment főiskolára — fordu' újra Szonyiískához. — Miért van Moszkvában a mezögaz• dasdgl főiskola? - kéri.•' okosan Szo. nyicska. Ha valahol Kubányban lenne, nem mennék utána. — Ehhez semmi köze — felel szúrósan Ivan Metodisztovics. Lelke mélyén azért nyugtalanítja a keringi hír, hogy Moszkvából elhelyezik a mezőgazdasági 'ötskolát. Az tg< hogy Kubányb' c sem megy el, de hoL talál itt ilyen munkát ? Azért ennek a diáklánynak nem szabad észrevenni az 6 szorongásét. Szárazon rendelkezik: — Házassági levél másolata, igazolás arról, Hogy hol dolgozik férje, annak igazolása, hogy együtt élne* és a fér. je, valamint a magi kérvénye. Ennyi az egész. Elmehet. — És mi lesz, ha nem megyek férjMetodisztovics még határozottabban, mint az imént. Napbarnított arca fáradt. Már elege uan ebből a felesleges &tábM. Szonyicska latolgatott. Anyuka varrónőkhöz szaladgál, nyaralásra készül két hónapra Gagriba megy. Az csak természetesen, hogy az ő kedvéért nem csinál magából rokkantat. Szonyicska akaratoson kivágta: — Férjhez megyek. — No. ez már jobb — állapítja meg mézes-mázosán Iva.i Metodisztovics és érdeklődve méregeti a lányt, mintha mos látná először. — Kihez — érdeklődik, de nyomban figyelmeztetően bök a mutatóujjával. — Figyelmeztetem, hngy a nő csak akkor követheti férjét és nyer jogot arra, hogy maga keressen munkát, ha férje katona, vagy magasabb a munkaköre, mint amilyenbe magát beosztják. Világos? Egyszerre elönti a pulykaméreg, rá sem tekint a lányra, hanem két munkatársához fordul. — Micsoda Idkiistneretlenség! Az idén végzők közül majd 50 lány ment cA tifatia Ltatnit nayij, sikert JCamámmíxan ... Az a gyáva Ki, amit érez, elrejti magába És ami benne gyönge, emberi, A másiknak feltárni nem meri EZ A PÁR gyönyörű sor lehetne » mottója Heltai Jenő tündéri szép Is tanulságos mesejátékának, amely loha csak két évtizedes múlttal renielkezik, a magyar színpadokon elért iriási sikerei és mély művészi, ha;ása révén, immár klasszikus alkotása ett a magyar irodalomnak. A fenti dézet a gyávaságot fogalmazza meg töltői tömörséggel, ám Heltai alkoásának igazi értéke abban rejlik, logy ugyanolyan művészi szépséggel >s meggyőző erővel tárja elénk az illentétek derűs és mégis drámai isszecsapásain keresztül az emberi néltóság magvát, a bátorságot. Helai mély emberismerettel, ragyogóan :siszo!t nyelvezettel a két ellentétes ulajdonságot, a gyávaságot és a báorságot, Ziliában, mesejátékának fözereplőjében testesiti meg. A mű •alamennyi figurája, alakja, Mátyás [irálytól kezdve Agárdi Péterig, a léma leventéig, mind mind csak azt i célt szolgálja, hogy a költő hiteesen bemutassa nekünk Ziliát, a szép ilasz özvegyet, aki a jámborság leple .latt, hiúságból és gőgből, visszautaítj-a a magyar levente szerelmét, sőt Legyetlenül kigúnyolja,' fogadalmat isikar ki tőle és némaságra ítéli. Jógös kegyetlensége lesz később a •eszte, a levente némasága bumeanggá válik, irgalmatlanul visszaüt liliára, még pedig telitalálattal. A lüszke Žitia, aki megvetéssel és gőgitl utasított* vis*7.a Péter szerelmét, n<»t epedve könyörög ért?. A pokol ;injaít kell elszenvednie attól, akit mbertelen módon megalázott, amíg égül bátor és hősi szenvedélyében gőg és hiúság úgy lobban lángra, Hint a szárai, könnyű forgács a tűz. >en, bűne kiengesztelést nyer és a Lalái fojtogató karjai — ölelő karok:á válnak. Ez lenne A néma levente rövid története, rövidebben és tömörebben csá

;k az juthat hozzá, aki elolvassa a müvet avagy megnézi a Magyar Területi Színház előadását Komáromban.' A bemutató, amely zsúfolt ház előtt zajlott le és közel három órán át tartott, a valóságban tündéri álomnak hatott, amely művészi varázsa révén megszabadult a perctől, az órától, az idő vaskarmától, Csak a lelkes, fülsiketítő taps ébresztette rá a nézőt az időre. Megérdemelt taps volt. Aki ezen a bemutatón jelen volt, felejthetetlen élményben volt része, tanúja lehetett annak a varázslatos titoknak, miként lehel a művészet lelke gondolatot és érzést az írott szóba, 'tanúja lehetett annak a műhelytitoknak, miként válik a kultúra ápolása a jó, a szép, a nemes tulajdonságok feltárásának eleven, kimeríthetetlen forrásévá. A NÉMA LEVENTE komáromi bemutatója ezúttal bebizonyította, hogy a művészetet nemcsak szeretni kell, de érteni is kell hozzá. Az előadás valamennyi jelenetén érezni lehetett a rendezői -kéz irányítását, amely tökéletes összhangot teremtett hang és mozdulat, néző és színész között. Lendvai Ferenc, a Jászai Mari-díjas budapesti főrendező fáradozása eredményével meg lehetett e'légedve, a Területi Színház fiatal együttese megállta az erőpróbát és a színművészet nagy vizsgáján sikerrel tette le az érettségit. A nézőtéren egyetlen ember nem volt, aki ne érzett volna őszinte hálát a színház iránt ezért a bátor vállalkozásért, ezért a szép estért, amelyet a siker ünneppé avatott. Merész és bátor * vállalkozás volt Fellegi István, a színház Igazgatója részérói, nemcsak az, hogy A néma leventét miisorra tűzte, hanem az a tény is, hogy a főszerepet a fiatal együttes legfiatalabb színésznőjére merte bízni, Alig egy esztendeje annak. hogy Cséfalvay Kató, — aki a CSEMADOK kultúrestéin (el szokott lépni —, a színházhoz került. Caéfalvay Kató bíjos megjelenésével, fegyelmezett magatartásával és kellemes hangjával mindig őszinte derűt, jókedvet váltott ki a közönségből, működése azonban soha sem lépte túl azt a határt, amit a műkedvelők általában, becsületes igyekezet mellett elémak. Söt, azt is megmondhatjuk, hogy az Aranyember, Noémi alakításával sem nyújtott többet egy műkedvelőnél. Érthető teliét, hogy Zilia nehéz, igényes szerepének az eljátszása, amely egy szakavatott, tatapasztalt színésznőtől is komoly felCséfalvay Kató, a kacér Zilia és Tóth Lá«zlü, a néma levente szerepében. készültséget követel, mennyi gondot és münkát követelt ettől a fiatal színésznőtől, amíg át tudta törni azt a határt, amely ugyan láthatatlan, de érezhetően mégis ott van a műkedvelő és a színész művészi alakítása között, Kétségtelen, hogy lendvay elvtársnak, a főrendezőnek türelmes és goncktf munkájának nagy szerepe volt abban, hogy ez a fiafa! és tehetséges színésznő végre megtalálta azt 8 bensőséges és meghitt hangot, amelylyel tolmácsolni tudta Heltai költészetét és hitelessé tudta avatni Zilia történetét. Alakítása az első perctől, amint megjelent a színpadon, az utolsó jelenetig egyöntetű és egységes volt. Törés nélkül, hibátlanul vitte a színpadra a szép özvegyet akikor, amikor egy apácához méltó jámborsággal keresztet vetett, hogy gőgös megvetéssel visszautasítsa a levente szerelmét, de ugyanolyan meggyőző erővel alakította szenvedésektől megtört Ziliát, aki megszabadulva szépsége és ravaszsága kifogyhatatlan fegyveckellékeitől, egyszerű asszonyként, bátran és hősiesen vállalta szerelmét. Az átmenet pátoszát, amíg Zilia a gőgtöl a szenvedésig, a szerelemig jut el, Cséfalvay Kató egyszerű és hites hang és mozdulatlejtésekkel oldotta meg. MEG KELL AZT IS állapítani, hogy a többi szereplő alakítása segítette Cséfalvay Katót nehéz feladata megvalósításában. mintha valamennyien maradéktalanul , mepértették volna Heltai költői szándékát. A két barátnő, Lörincz Margit és Mihályi Mária, továbbá a komomája, Ferenczy Anna. akik állandóan Zilia körül voltaik, ŕleven játékukkal megteremtették a mese nemes, elbűvölő légkörét. Tóth László, Agárdi Péter, a néma levente szerepében különösen a siralomház nagy és mélyen emberi jelenetében emelkedett ki. Király Dezső Mátyás királyt, Udvardi Anna Beatrix királynőt szépséggé! párosult méltósággal elevenítették meg a színpadon. Mindkettő kitűnő színművész. Dicsérnünk kell Gyurkovics Mihályt, Beppo, * néma levente csatlósának igen nehéz szerepében, továbbá Chapó Ildikót, a dajka finom alakításában, Dicsérnünk kell ezúttal minden szereptöt, nincs szívünk kihányni egyet sem közülük, ezért hadd nevezzük, meg őket: Fazekas Imrét. feraneet, Taries Jánost, Bugár Bélát és Kovács Bélét. Valamennyien hozzájárultak a nagy sikerhez, az ünnephez, amely úgy nyeli «l az apró hibákat, mint * ragyogó napfény az éjazaka ár-, nyait. Szabó Béla. hez? — szakítja félbe kétségbeesetten Szonyicska. — Ugyan, ilyen arccal és alakkal holt biztos, hogy férjhez megy — veti oda könnyedén a tanulmányi osztály vezetője és irataiba merül. — A barátnője, Csiviljovova olyan csúnya, és már gyereket is szült. Én a mezőgazdasági főiskolára egyáltalán nem vennék jel lányokat, úgy gondolom, hogy városiakat, de még kevésbé csinosakat. — Az öreg kttöve ezt a mérgezett nyilat, végérvényesen az asztal fölé hajólt. Most csak kopasz,fejebúbját és benőtt fekete nyakát lehetett látni. — Lehetséges az, hogy ezt a szőrös fekete nyakat valaki megöleli? — ötlött a lány eszébe. Hirtelen úgy. érezte, hogy ez a fekete szőrös nyak a kezét csiklandozza és gyorsan kilépett az utcára. Sokáig ácsorgott az utcán és újra átélte azt az utálatos beszélgetést. Cgy tűnt, hogy csípősebb szavakkal jobban dühbeguríthatta volna Ivan Metodisztovicsot. De fordítva történt. Miért is mondta, hogy férjhez megy. Ugyan kihez? Az igaz, hogy sok barátnője kijátszotta már a fiatal szakembereket beosztó bizottságot. A legjobb karriert Alla csinálta. Amint megtudta, hogy az egész évfolyamot Szibériába küldik, kijelentette: — Lányok, meghalt a romantika. Engem ugyan ki nem bolondítanak a szüzföldekre. Határoztam. , és nyomban férjhez ment a biológia első tanársegédjéhez. Feje felől teljesen elmúlt a veszély. De Szonyicskának nincs kéznél egy tanársegéd. Sem első, sem második. Anyuka azt mondja, hogy szonyicska arcával és alakjával megfelelne a miniszter, de legrosszabb esetben helyettese titkárnőjének. De a miniszterhez bejutni nehéz még anyukának is, aki pedig mindent el tud intézni. Azért a káderosztály vezetőjével siléerült beszélnie, aki váratlanul hivatalos álláspontra helyezkedett és anyuka kénytelen volt hazavinni a táskájában előkészített ajándékot — egy arany cigarettatárcát — most a papa hordja és még mindig csodálkozik, nem tudja megérteni, rAi történt mamával, hogy 45. születésnapjára ilyen drága és felesleges ajándékot vett. De anyuka csak sóhajtozik és szomorú szemeket vet Szonyicskára: — Kire ütöttél, te szerencsétlen lány. Szonyicska bánatosan álldogál az • iskola bejáratánál és szomorúan néz az arra elhaladó férfiak után. Még nem tanulta meg kihasználni bájos nőiességét, hiszen nem számított arra, hogy neki kell majd vőlegényre vadászni, csak azért, hogy isten őrizz — ki ne űzzék a kolhozba. Azt hitte, hogy eljön az igazi, egv egész életre, csodálatos szavakat suttog majd és S neki adja majd szívét, kezét. De most valahogy a férfiak i* könnyelműek. Az ö évfolyamából valamennyien hajlandók a nekik megfelelő igazi munkáért még az Altájba, Szajánba Is elmenni. De hogy hagyja itt Szonyieska Moszkvát, amikor itt született, jtt nőtt fel és az országot csak robogó vonatablakból látta, amikor anyjával fürdőbn ment, vagy szülei vi'lá^nak kerítése mögül jsmertt. Most pedig menjen a kolhozba... Hol vagytok, vőlegények• (Leningrádi Zviezdaj