Új Szó, 1957. január (10. évfolyam, 1-31.szám)

1957-01-01 / 01. szám, kedd

•...'•YjÍ. -i- ••y. . v .A;•:!,. «v.>V. '*-/ -r-., -'' • < r liM? H ! ;-(: .-'-A -i/ WM M m • L ..• % 5 ÉS j 'V fm Él A Javorinán 1 A hegyeket | a hó már betakarta. Levetkezett az asz, (í) százszinű tarka 1 aszonyruháiát 1 a télnek adta. j Szél süvölt, ® hidegen cseng a jég, ® a briliáns szinü >c napsugárok mintha (5) kiégtek volna; <•) ólmos a felhő, ® színtelen az ég. @ L iklafalak, w puha hóbuckák ... (•) A fák alatt V hegynek visz a nyom. X A végtelen vadon (•) gyönyörű mély a cseni. Elnyújtva csak egy 1 anyafarkas hangja ' szól az alkonyatba. (Vihar fenyeget. 1 Pillanat múlva 1 elállják utam S s arcomba csapnak (í) az éles h-szernek. Moizes Ilona. SZABÓ GYULA: TERMÉSBETAKARfTÄS A FÖLDEKRŐL. (Fametszet). MINDIG örömmel veszem tudomásul, ha valamelyik kiváló hazái írónk műve magyar fordításban megjelenik. Kétszeresen öriilök most, hogy Egon Ervin Kischnek, a „száguldó riporternek" — akit minden írói kiváló• sága mellett, mi újságírók, elsősorban a magunkénak vallunk — megjelent magyar nyelven „A szenzációk vásártere" című riportsorozata. A könyvről az Ojév, a szokásos újévi ajándékok miatt írok. A szerző ebben a könyvében számot ad arról, hogy középiskolás diákkorában írott első verses próbálkozásait tízenkilenc éves korában a drezdai E. Pierson könyvkiadóvállalat 1904-ben megjelentette, ľ Az E. Pierson könyvkiadóvállalat kalmár szellemű fönöke annak idején minden írásművet megjelentetett, ha a kiadással járó költségeket és a 200 márka polgári hasznot előre megfizették neki. Egon Ervin Kisch jómódú, prágai kereskedöcsaládból származott és ez lehetővé tette a szerződés megkötését. Ismerősei körében a szerző azt hangoztatta, hogy 200 márka tiszteletdíjat kapott. A jövő hírneves irddaltnárának ezt az ártatlan füllentését kereskedelmi szellemmel jócskán megáldott édesanyja sehogysem akarta megérteni. Azt tartotta, hogy amiért 200 kemény márkát lefizetett, az feltétlenül ér is annyit — ha nem többet. A tisztes hölgy ezért ismerősei körében nem csinált titkot abból, hogy a 200 márkát ö fizette az E. Pierson cégnek. KISCH SOKÁIG szégyelte az esetet Jjeoi otfciM ezúttal novellás kötetet jelentetett meg a berlini Hugó Steinitz kiadóvállalatnál. Ennek a cégnek már nem fizetett a család, viszont egyetlen megveszekedett vasnyi tiszteiétdíjat sem kapott. A könyvnek nagy sikere volt. Engedtessék meg kiegészítenem Kischnek ezt az önbírálatnak is beillő vallomását egy másik kis históriával, amit Kisch ugyan sohasem írt meg, de ami prágai újságírói körökben közszájon forog. A verseskönyvnek nem volt nagy keletje, nem lett ..bestseller'. A könyvek megmaradtak a család nyakán, és hogy ne foglaljanak el sok helyet a nagyforgalmú boltban, a fiatal szerző annak a kiskocsmának n kamrájába vitette, ahol üres óráiban újságírók társaságában gyűjtötte tapasztalatait. Ott aztán jóbarátnak és mindenki másnak nyakra-főre ajándékozgatta meleg ajánlósorok kíséretében. Tervszerűen beköszöntött az Ojév napja. Akkoriban az a jó szokás ďivott, hogy még a kiskocsmák tulajdonosai is finom, bőrkötéses naptárakat ajándékoztak törzsvendégeiknek. Ezzel az ajándékkal a „tutaf egyszerre két legyet ütött agyon. Megajándékozta törzsvendégeit és egyben — föpincérét, aki a kedves figyelmesség átnyújtása alkalmából rendkívüli, újévi borravalót kapott. Egon Ervin Kisch a maga kiskocs® ® ® májában szintén megkapta a naptárt és a várt borravaló helyett ezzel a mondókával lepte meg a hosszúranyúlt arcú föpincért: — Köszönöm és én is minden jót kívánok magának az új esztendőben, főúr. Tiszteletem jeléül megajándékozom első könyvemmel. — Bocsánat, szerkesztő úr — hüledezett a főpincér a Prager Tagblatt alkalmi tudósítója előtt — én a maga könyvéből nem tarthatom el a családomat. Különben is pár száz példány hever a kamrában. NEM SOKAT ÉRHET, hisz minden szakácsnő, mosogatóleány, pikoló annyit visz él belőle, amennyit akar és maga egész évi fárasztó szolgálatomat ezzel akarja megjutalmazni, ŕ Kisch ábrázatának redői kisimultak. — IDE HALLGASSONfőúr. Való igaz, hogy maga a munkájával áll szolgálatomra. Éppen ezért én is a munkámmal, annak eredményével véltem legjobban megjutalmazni. Nem akartam megsérteni és ezennel átadom a kijáró borravalót, két szépen W ^^ ,

éfly> ki Iátn

i i

épn

i npoM/i/í oW/ef l~nr/~in/ír , J) Mer es tervet tudja, erti: Néz, lát a sírból is Dr. Bedy Rezsőné, ha él valahol Szobája szentély volt, ö maga mély, bölcs, tűnődő és hallgatag, mint vén könyvei az ócska polcokon, — mint az álmodó falak. Körüllengedezték áldott, jó ködök: sok illatos szivarfüst, mely úgy csillámlott a fényben, mint haján a dér és az ősz ezüst. Olykor elmerengett, sóhaitott nagpot: „Ó, Urbs fidélissima!" Mint mély orgonahang zendült a hangja, mint ájtató mély ima. Sopron — drága város, hűséges város szülte, hogy tanár legyen, s volt negyven éven át, míg elfáradt, s most már bizton elmegyen oda, ahol nincs remény, nincs feltámadás, ö, ki lelkem atyja volt és magyar nyelvet úgy tanított, hogy a holt lélek is feldalolt. Megénekeltem őt, ki örökkön él, kit bár elborít a vég, néz, lát a sírból is mély, tág szemével, mint a csMóközi ég. Bábi Tibor Ringató Intelem ®Ne Inézz hátra, csak előre, ^ Ködös a táj? — ne félj tőle. §

J Sáros az út talpad alatt? Taposd bátran szét a sarat! ® Ne hord csüggesztve a fejed, ® Szemed »_» nézzen réveteg, ^S ne légy gőgös, mint rég urad: (j) Okos légy, ki új célt kutat'. csengő ezüst koronát. - NEM SOKAT ÉRHET — csengett sokáig Egon Ervin Kisch fülében a főpincér megfellebbezhetetlen ítélete. A szabónak, cipésznek mindenki megfizeti mukkája ellenértékét. A ó munkájuk megéri a pénzt. Csak az író munkája más — az nem sokat ér. *** Prágában Egon Ervin Kisch vidám, tanulságos könyvének magyar fordítását nem árusítják. Pedig igen sokat ér. SZILY IMRE ® Aki szilárt! nyomot keres, §

*' Melyért küzdeni érdemes! Eveidnek száma nőhet, §

Menj elébe az időnek, S hidd: válladot,i jövőd hordod, S munkádnak gyümölcse: sorsod! ® Csontos Vilmos Aludj fiam, aludj csendben. Kezed itt van a kezemben. Simogatom hajad, arcod, Aludj szépen — veled vagyok Fordítsd el a fejecskédet. Dúdolok majd halkan néked: „Csípi-csÖka, hess varj^čska, De jó ez a kisfiúcska. Hunyd le szemed megnyugodva S repülj, szállj a csillagokba. Ne remegjen a kis kezed. Ott vagyok én ott is veled... Ha elalszol, megcsókollak. Elsimítom takaródat, £s a csendben soká nézlek, Hallgatom a szívverésed ... Aludj, álmodj — vigyázok Rád, Sokkal jobban, mint gondolnád. — Mindenem csak Te vagy nékem, Boldogságom, reménységem... Kovács István és hogy fátyolt borítson a múltra, új, Ernest Hemingway, a nagy modem amerikai író ezért a kis regényéért kapta meg 1945-ben a Nobel-díjat. Az öreg halász hosszú hónapok balszerencséje után elindul a tengerre és nagy küzdelem után egy óriási halat fog. Visszafordul a zsákmányával, de cápák támadják meg és a szerencsés, ritka fogásból csak a csontváz marad meg. Ez a történet. Ha jelképet akarunk benne keresni, azt könnyen megtalálhatjuk: az emberi kitartás küzdelmét a természet erőivel; ebben a küzdelemben az ember időlegesen vereséget szenvedhet, de a végső győzelem az övé. Tökéletes, kristálytiszta stílusa mellett, ez az optimista eszmei mondanivaló teszi remekművé Hemingwaynek ezt a könyvét, amelyből az alábbiakban egy részletet közlünk. cápa sebesen közeledett a csónak farához, és amikor rácsapott a halra, az öreg halász látta a Idtátott száját, a két furcsa szemét, hallotta a fogainak csattanás át, ahogy közvetlenül a hal farka fölött beleharapott a húsba. A cápa feje kiállt a vízből, a háta is felbukkant, a nagy hal bőre és húsa recsegett a foga alatt, amikor az öreg halász lesújtott a szigonnyal a cápa fejére, arra a pontra, ahol a két szemét összekötő vonal keresztezi az orrának egyenesen hátrafelé meghosszabbított vonalát. Persze, ezek a vonalak nem léteztek. Csak a cápa nagy hupikék feje létezett, a két nagy szeme, meg a csattogó, támadó, mindent felfaló állkapcsai. Az agyveleje azonban ott volt, azon a ponton, s az öreg halász eltalálta. Két kézre fogta a szigonyát, a vértől lucskos tenyerébe fogta, és teljes erejéből belevágta a cápa agyába. Eltalálta, reményt vesztettén ugyan, de elszántan és teljes dühvel döfte le. A cápa átfordult a másik oldalára, tekeredett egyet maga körül, az öreg halász látta, hogy a szemében kialudt az élet, aztán még egyet perdült a tengelye körül, duplán is magára hurkolva a kötelet. Az öreg halász tudta, hogy megdöglött, a cépa azonban nem akarta tudomásul venni a dolgot. A hátán fekve, a fogalt csattogtatva, vadul csapkodni kezdte a vizet a farkával és megindult, mint egy motorcsónak. A víz fehér tajtékot vetett, ahol a farkával ko«raz áramlat túlsó szélére érnek. De egyelőre semmit sem tehetett. — Dehogynem — mondta fennhangon. — Máris tehetek valamit. Rákötözhetem a késemet az egyik evezőlapátrá. Rá is kötözte, hóna alá szorítva a kormányrudat, és a talpával lefogva a vitorla kötelét. — No ugye — mondta. •— öregnek még mindig öreg vagyok, de most már legalább van fegyverem. A szél megint erőre kapott, sebesen vitte őket a vitorlájuk. A halnak csak az elülső felét nézte, és feltámadt benne egy kicsit a reménykedés. „Szamárság feladni a reményt — gondolta. — Azonkívül bűn is, azt hiszem. Most ne törd a fejed azon, hogy mi a bűn — gondolta. — Elég gondod-bajod van a bún nélkül is. Különben sem értesz hozzá." „Nem értek hozzá — gondolta — nem tudom, mi a bűn, és abban sem vagyok biztos, hogy hiszek-e benne egyáltalán. Lehet, hooy bűn volt megölni ezt a halat. Még ha azért öltem is meg, hogy eltartsam magam és ennivalót szerezzek egy csomó embernek, még akkor is bűn volt szerintem. De hát minden bűn, minden a világon. De most ne gondolkozz ezen. Későn van már ehhez, és nem a te dolgod. Vannak, akiket ezért fizetnek. Csak hüdd törjék rajta ők a fejüket. Te arra születtél, hogy halász légy, mint ahogy a hal arra született, hogy hal legyen. San Pedro O J SZO q w-"57. OJÉV M ERNEST HEMINGWAY: újságpapírokkal bélelt ágyamon, egymagamban." — De hát az ember nem arra született, hogy legyőzzék — mondta. — Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni. „De azért sajnálom, hogy megöltem ezt a halat — gondolta. — Ami most következik, az nem lesz mulatság, s ráadásul a szigonyom is odaveszett. A dentuso kegyetlen állat, erős, ügyes, értelmes. De én ügyesebb és okosabb voltam nála. Ámbár talán nem is — gondolta. Talán csak jobban voltam felfegyverezve." . — Ne töprengj, öreg — mondta fennhangon. — Vitorlázz tovább hazafelé és nézz szembe a dolgokkal, ha rákerül a sor. „De hát gondolkoznom kell — gondolta. — Mert nem maradt egyebem, csak a gondolkozás. A gondolkozás meg a bézból. Vajon mit szólt volna hozzá a nagy DiMaggio, ahogy eltaláltam az agyvelejét ? Ámbár semmiség az egész. Akárki eltalálta volna. Igen, de a sebesült kezem vajon nem nehezítette-e meg a dolgomat legalább annyira, mint a csont-sarkantyú? Nem tudom. A bokámnak soha nem volt semmi baja. kivéve akkor az egyszer, amikor belecsípett a mérges rája, mert úszás közben ráléptem a vízben, s utána megbénult a lábamszára és irgalmatlanul fájt." — Vidámabb doigokon törd a fejed, öreg — mondta. — Hazafelé vitorlázol, percről percre közelebb kerülsz a szigethez. Negyven fonttal könnyebbek lettetek, azzal is gyorsabban haladsz. Nagyon jól tudta, hogy nagyjából mi történhetik majd, mihelyt bácsolta, testének háromnegyed része kiemelkedett belőle, és a kötél megfeszült, végigremegett és hirtelen elszakadt. A cápa egy darabig csöndesen lebegett a viz szinén, s az öreg halász nézte. Aztán nagyon lassan süllyedni kezdett. — Kiharapott belőle vagy negyven fontot — mondta az öreg fennhangon. „Elvitte a szigonyomat is és az összes kötelet — gondolta — s a halam most megint vérzik, jönnek majd rá a többiek." . m em volt kedve JÜÜraí II ^bbé a halra nézW^^S 1*1 ni, amióta megW 7 h š csonkították. ^y^vVJI Amikor a cápa \ R^LT^J 7^1 belemart, szinte 'így érezte, mint— ha tulajdon húsába martak vol- - na. „De megöltem a cápát, amelyik belemart a halamb^ — gondolta. — És ez volt a legnagyobb dentuso, amit valaha láttam. Pedig, bizisten, láttam elég nagyokat életemben." „Túl szép volna, ha kitarthatott volna a szerencsém — gondolta. — Most már inkább azt kívánom, bárcsak álom lett volna az egész, ne fogtam volna soha aet a nagy halat, feküdnék inkább otthon* az