Új Szó, 1957. január (10. évfolyam, 1-31.szám)

1957-01-10 / 10. szám, csütörtök

Közlemény a Meghízottak Testületének üléséről PÁRTÉLE T Uj feladatok valéra A lévai járási pártbizottság nagy gondot fordított az üzemi és a fa­lusi pártszervezetek évzáró taggyű­léseinek előkészítésére. A járás párt­szervezeteinek nagy részében már meg is tartották az évzáró taggyűlé­sekét. PÁRTON BELÜL! DEMOKRÁCIA ÉS PÁRTFEGYELEM Az ateószécsi falusi pártszervezet harcos évzáró taggyűlését áthatotta a párton beKill demokrácia éltető szel­leme. Már a múlt év elején sokat beszéltek ennek egyik legfontosabb követelményéről — a bátor vélemény­nyilvánításról és az építő bírálat és önbírálat fejlesztésének szükségessé­géről. A bírálat és az önbírálat ered­ményeképpen a szövetkezetben dol­gozó kommunisták komolyabban fog­lalkoznak a szövetkezet gazdálkodásá­val és a tagok ügyes-bajos dolgaival. A szövetkezet szemlátomást gyarap­szik Vele együtt épíll-szépül a falu. Bebizonyosodott, hogy a párton belüli demokrácia hatalmas erőforrás. Aho­gyan a párttaggal foglalkoznak a párt­szervezetben, úgy foglalkozik a párt­tag a pártonkívüli dolgozókkal. A bí­rálat éles fényszőrójával tárják fel a fogyatékosságokat, még mielőtt na­gyobb károk okozói lehetnének. Zom­borský András és Gincsei Pál tehén­gondozók például keményen bírálták Magyar elvtársat, a szövetkezet zoo­technik usát a tehenek takarmánnyal való egyenlőtlen ellátása miatt, mert ebben az esztendőben még nagyobb­tejhozamot akarnak elérni. — A párttagok jogainak teljes ér­vényesítése, a vélemények, bírálatok meghallgatása, hasznos javaslatok megvalósítása buzdítja igazán a kom­munisták munkakedvét. Ez segíti a kötelességek teljesítését, a szüárd önkéntes pártfegyehnef, a párt és a kormány határozatainak valóra váltá­sáért folytatott eredményes harcot — mondotta zárószavában Sipos István elvtárs, a falusi pártszervezet elnöke. AHOL HELYESEN ÉRTELMEZIK A SZOCIALISTA MUNKA VERSENY SZEREPÉT A lévai malom üzemi pártszerveze­te részletesen foglalkozott a terme­lés kérdéseivel és ezzel kapcsolatban a szocialista munka vwseny jelentő­ségével. Az üzemi pártszervezet abból indul ki, hogy a vállalat dolgozóinak alkotó munkája döntő tényező a fel­adati* teljesítésében és maguknak az embereknek a nevelésében is. A szocialista verseny azzal, hogy a mun­kához való kommunista magatartást is kifejezésre juttatja, neveli és meg­szilárdítja a dolgozók között kialakult új szocialista viszonyt. A munkaver­seny eredménye, hogy egyre több új munkamódszer születik és honosul meg az üzemben. A dolgozók kezdeményezésével és aktív segítségével szép kultúrtermet rendeztek be. Az élet vidámabb s szaporábban megy a munka is. — A verseny nem fejlődött akadály nélkül, sok nehézséggel kellett meg­¥ váltására készülnek birkózni. Egyesek nemtörődömségével, fegyelmezetlenségével. De a kommu­nisták mindenütt ott vannak és meg­teremtik a verseny lehetőségeit — mondotta felszólalásában Óvári Fe­renc elvtársi. A TERMELÉS PÁRTELLENÖRZÉSE MINDEN ALAPSZERVEZET ÜGYE A tolmlesl katlangyár alapszerve­zeteinek évzáró taggyűlésein és az üzemi pártkonferencián Is sok szó esett a termelés párt ellenőrzésének elmélyítéséről. Tudjuk, a műhelyek és részlegek döntik el a terv sorsát, mert a termelés közvetlenül ott fo­lyik. Ezért érthető az a fontos sze­rep, amelyet minden üzemrészleg pártszervezete tölt be a termelés pártellenőrzésében. Az üzemrészleg kommunistáinak, akik állandóan mun­katársaik között vannak és minden nap érintkeznek velük, lehetőségük nyílik arra, hogy tanítsák munkatár­saikat és ezzel erősítsék a pártszer­vezet befolyását a dolgozók között. Ugyancsak lehetőségük van arra, hogy jobban alkalmazzák a pártellenőrzés leghatékonyabb eszközeit és módsze­reit. Az egyes alapszervezetek munkájá­nak elemzésekor megmutatkozott, mi­lyen óriási hatással vannak a terme­lés menetére, az anyaggal való taka­rékosságra, ha helyesen élnek az el­lenőrzési joggal. Rendkívül fontos te­hát a termelés pártellenörzésének el­mélyítéséről szóló határozat. De még fontosabb annak valóra váltása. A JÁRÁSI PÁRTBIZOTTSÁG SEGÍTSE AZ ÜJ PÁRTBIZOTTSÁGOK MUNKÁ­JÁT A járási pártbizottság a legutóbbi hetekben jó munkát végzett az év­záró taggyűlések előkészítésében. Ezek sikeres lefolytatása után segít­sék továbbra is fáradhatatlanul az üzemi és falusi pártszervezetek bi­zottságainaik munkáját, mozdítsák elő a határozatok valóra váltását. ( E" ) Az ostravai ifjúság a moszkvai fesztivál tiszteletére A vltkovlcei Klement Gottwald Vas­mű hengersora ifjúsági thűjzakának tarjai a VI. Viläflifjúsáoi Találkozó tiszteletére értékes kötelezettséget vállaltak. Elhatározták, hogy az Idén 101 százalékra teljesítik a ter­vezett termelési feladatokat és terven felül 3000 tonna acélt hengerelnek. Ezenkívül még több tonna nyersanya­got megtakarítanak és alapvetően csökkentik a selejtet. Kötelezettség­vállalásuk teljesítésével több mint 112 000 koronát takarítanak meg. A Ján Šverma-bánya bányászifjai is új kötelezettségvállalással üdvöz­lik a moszkvai fesztivált. Dvofák és Konečník elővájárok munkacsoportjai januárban 9000 tonna szenet fejtenek terven felül. Elhunyt Josef Skupa nemzeti művész Kedden a kora reggeli órákban el­hunyt Josef Skupa professzor, cseh­szlovák békedíjas nemzeti művész, a világszerte ismert és közkedvelt špejbl és Hurvlnek bábszínház alapi­tója és művészi vezetője. 1892 január 18-án született Strakonicén. Művésze­tével a csoh bábszlnházművészet dicső hagyományait ápolta és gazdagította összeforrott országával és népével, ismerte a népet és ezért tudta oly hűségesen tolmácsolni a cseh humort és vidámságot. Életművével kiérde­melte a nemzeti művész elmet. H ÍREK—, Kedden és szerdán Prágában két­napos tanácskozás folyt a mezőgazda­sági építkezés alapvető kérdéseiről. A tanácskozást a Csehszlovák Mezö­aazdasájtudományi Akadémia mező­gazdasági ökönómiai szakosztálya ren­dezte. Csehszlovákia idén 29 kiállításon és nagyvásáron vesz részt. Nagyobb kirendeltségünk lesz főleg a lipcsei, poznani és zágrábi nagyvásárokon. Először készülünk a tokiói, a Rio de Janeiró-i nagyvás^rokra és a colum­biai kiállításra. A nyitrai kerületben 70 új kultúr­házat építenek. Az első kultúrházat a zselízi járás Farna községében fejez­ték be. A Technoexport külkereskedelmi vállalat szerződést irt alá Ulan Bator­ban, amelynek alapján új bőrcserző üzemet építünk Mongoliában és egy bőrcipőgyár berendezését szállítjuk az országba. A mongol szakemberek gottwaldovi bőrcser »ő üzemekben és műhelyekben sajátítják el a szükséges Ismereteket. A szenei járás ifjúsága a múlt év­ben a város és faluszépitesi akció ke­retében 32 ezer órát dolgozott le. A sikerben legnagyobb részük a nagy­borsai, nagyfödémesi és magyarbéli CSISZ tagoknak van. Prágába érkezett a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság küldöttsége a Csehszlovákiával való tudományos­műszaki együttműködés kérdéseinek megtárgyalására. Szerdán Prágában megkezdődtek a kereskedelmi tárgyalások a Finn Köz­társaság ék. a Cseh. zlovák Köztársaság kereskedelmi kü.döttségei között az 1957. évi árucseréről. Prágában az Övárosháza épületében szerdán, január 9-én megnyitották „A mezőgazdasági tudomány és a gya­korlattal való kapcsolata az NDK-ban" című kiállítást. A kiállítás áttekintést nyújt a német mezőgazdasági tudósok és kutatók munkájáról és eredményei­ről. A CSEHSZLOVÁK RÁDIÖ MA­GYAR ADÁSA január 13-1, vasár­nap délutáni (13.30—14.30) műso­rában a Csemadok országos nép-­müvészeti szemléjének losonci be­mutatójáról hoz színes hangképe­ket. Tekintettel az anyaq gazdagsá­gára ebben az adásában a bemu­tatóról felvett hangképeknek csak az első részét sugározzák, a mű­sorszámok további részét később tűzik műsorra. Kedden, 1957. január 8-án a Meg­bízottak Testületének első idei ülé­sén értékelték a Megbízottak Testüle­tének múlt évi tevékenységét. Az 1957. évi nagy feladatok az új mun­kamódszerek szélesebbkörű érvénye­sítését követelik meg, az irányítás és a munkaszervezés további megjavítá­sát. E feladatok biztosítására a Meg­bízottak Testülete megfelelő Intézke­déseket hozott. A Megbízottak Testülete az ülésen ismételten foglalkozott az új technika alkalmazásának kérdésével. Ez alka­lommal megállapította az újítók nagy kezdeményezését és az újítómozgalom jelentős növekedését főleg az utóbbi időben. A lehető legjobban biztosítani kell a legújabb műszaki-gazdasági tá­jékoztatást a hazai és külföldi tech­nikáról, ki kell használni a kutatóin­Az idei enyhe tél, a jóformán hó­nélküli december és a tavasziasan me­leg január önkéntelenül is felveti a kérdést, vajon ilyen marad-e az idő s nem jönnek-e a tavalyihoz . hasonló nagy hidegek. Erre a most nagyon idő­szerű kérdésre akartunk választ kap­ni, amikor a bratislavai meteorológiai intézetben felkerestük dr. Forgács Pétert. Forgács elvtárs egy hatalmas falitérképhez vezetett... — A mi földrajzi szélességi fokun­kon a telek általában rendszertelenek s nem jellegzetességük az egyöntetű időjárás. A legtöbb esetben több egy­mást követő melegebb, majd hidegebb időszakból állanak. A téli időjárás e jellegét köztársaságunk földrajzi fek­vése okozza. Közép-Európa s így Cselv­szlovákia is a mérsékeltebb óceáni és a szeszélyesebb kontinentális éghajla­ti- övezet határán fekszik. A délnyu­gati és nyugati széllel melegebb levegő áramlik be az Atlanti-óceán felöl s így ebben az évszakban olvadást okoz még a hegyekben is. Ennek fordítottja áll fenn, ha északi és északkeleti irá­nyú szél arktikus eredetű, hideg le­vegővel áramlik be, mely minden eset­ben erős fagyokat jelent. Az egyönte­tűen hideg vagy meleg telek nálunk ritkaságszámba mennek. Az idei tél kezdete óta ilyen hidegebb és melegebb időjárásváltozás nálunk is észlelhető volt. A múlt hét folyamán Kelet-Euró­pát nagy hidegek jellemezték, sokhe­lyütt mínusz 30 fok Celsiust is mér­tek, ugyanakkor Nyugat-Európában, az Atlanti-óceán övezetében, sőt Kö­zép-Európában is aránylag enyhe volt az idő az évszakhoz viszonyítva. Ezek után feltehetjük a kérdést, milyen idő­járás várható a közeljövőben? A várható időjárást egy-két napra előre a meteorológiai intézet jelentése alapján naponta közöljük. Noha pon­tosan nem lehet meghatározni az idő­pontot, mikor kezdődik meg az észak­sarki hideg levegő beáramlása Közép­tézetekkel, a főiskolákkal, stb. való együttműködést. Különleges figyelmet kell szentelni az üzemeknek és a fiatal dolgozók fejlődésénél nyújtott segít­ségnek. A Megbízottak Testülete megtár­gyalta a termelőszövetkezetek fejlő­déséhez nyújtandó további segítséget, melyek tevékenységük kiterjesztésé­vel hozzájárulnak a dolgozóknak nyújtott szolgálatok további megja­vításához. A Megbízottak Testülete többek kö­zött megtárgyalta a Közszükségleti Cikkek Megbízotti Hivatalának jelen­tését a vállalaton belüli önálló elszá­molás helyzetéről a megbízotti hiva­l tal szakaszán. A Megbízottak Testüle­te jóváhagyta a vállalaton belüli ön­álló elszámolás elmélyítése érdekében javasolt intézkedéseket. Európába, a hét második felében már várható lehűlés. Dr. Forgács elvtárs felvilágosításai alapján érintkezésbe léptünk a brati­slavai zergehegyi hydrometeorológia! intézettel. Arra a kérdésünkre, lehet-e prognózist hosszabb időre előre meg­állapítani, Dancsa elvtárs válaszolt: — Két-három napnál hosszabb időre csak feltételezni lehet az Idő­járás alakulását, ami azt jelenti, hogy a várttal pontosan ellenkezé időjárás is jöhet, A hydrometeorológia! inté­zetben működik egy úgynevezett kí­sérleti osztály, mely szorosan együtt­működve Európa meteorológiai inté­zeteivel, készít 14, sőt több napra is előrelátható, feltételezhető, várható időjárásprognózist. Ezt természetesen nyilvánosan nem közli az intézet, mert a valószínűségi százalékarány kicsiny. Egyes nemzetgazdasági szektorok per­sze megkapják ezt a — hogy így mondjam — jóslatot saját preventív tervezésük számára. Igy főleg az épí­tészeti ós mezőgazdasági szektor és közlekedés van érdekelve. A várható nagy hidegek előtt ezekben a szekto­rokban óvintézkedéseket kell tenni még abban az esetben is, ha a prog­nózis nem valósulna meg. Mi várható most? Ilyen rendkívül meleg marad az egész január hónap? — tettük fel a minket legjobban ér­deklő kérdést. — A távlati pronózis — ismét hang­súlyozom — feltételezései szerint, ja­nuár utolsó dekádjára, tehát huszadika után nagy hidegek várhatók. Eurázia körzetéből, északkeleti irányból ma­gas légnyomású övezet vérható, mely a tapasztalatok szerint mindig nagy hidegeket hoz magával. Természete­sen mindez csak feltételezés s nem kell beválnia. De jobb félni, mint magijedni. Jó lesz tehát gondosan bsföldalni a répa és burgonyaprizmákat, nehogy kár ér­je a gazdaságot. M. L . A lakásgazdálkodás új rendje A szocializmus építésének legfon­tosabb és végső célja, az életszínvo­nal emelés:' Gyakran olvasunk az élet. színvonallal kapcsolatban különböző számításokról, stat sztikai adatokról és tudjuk, hogy az Nyugaton egyre csökken, a népi demokráciákban pe­dig növekszik Sokszor bizony csak gépiesen ismételgetjük a hallottakat, anélkül, hogy tudatosítanánk, miben rejlik nálunk a magasabb életszínvo­nalnak és növekedésének biztosítása ? Szerintünk a cél elérésének két leg­fontosabb előfeltétele a jóllakás és a jó lakás. Kiejtésben jelentéktelen a különbség, értelmüket vizsgálván azon­ban annál mélyrehatóbb. Az első elő­f Itétel, a jóllakás biztosítása ma már nálunk nem probléma. Aligha találunk valakit köztársaságunkban, aki kény­telen volna korgó gyomrára panasz­kodni. De a máaik előfeltétel, a jó lakás birtonitása dolgozóink száméra — amint azt mindannyian tudjuk — méfl korántsem kielégítő, sőt igen sok kívánni valót hagy hátra. E hiányosságok eltávolítására szol­gái az üj lakástörvény, mely 1957 január 1-vel lépett életbe. A lakás­ínséget ugyan nem oldia meg, azon csak az eqyre' emelkedő építkezések számi tud ssqiteni de rendet teremt a lakárúgvek frontién, fft'eo a nem­zeti bizotts'ook szempontjából. Így esősorban megbízható áttekintést rt u J s z ô 1957. január 10. nyújt a megüresedett lakásokról, a kérvényezők számáról, kilétéről, hogy mindenekelőtt az arra legjobban rá­szorultak jussanak lakáshoz.. A Prágai Központi Nemzeti Bizott­ság elnökhelyettesei, Zavadll és Hu­'.Inský elvtársik a múlt héten ren­dezett sajtóértekezleten részletes fel­világosítással szolgáltak a törvény lényegéről, mely bővíti a nemzeti bi­zottságok hatáskörét és széleskörű decentralizációt von maga után. A nemzeti bizottságok hatáskörébe tartozik ezentúl m.ndennemü lakás­gazdálkodás ellenőrzése, beleértve a vállalati, katonai és a Belügyminiszr térium lakásait Is. Ezenkívül önállóan rendelkeznek a nemzeti bizottságok az egyes reszo.tok újonnan építendő lakásterületeinek húsz százalékával. Az igy nyert lakásokat a közszolgálat­nak a polgárság szempontjából leg­fontosabb ágazataiban működő dolgo­zói részére kel. kiutalni. A lakástörvény nagy súlyt helyez a szocialista törvényesség betartására. A nemzeti bizottságnak a bérleti sjserzödés felbontásáról és a la­kás kiürítéséről kiadott hatá­rozatát minden esetben « bíró­ságnak kell jóváhagynia, ami egyes végrehajtó szervek helyenkénti kilen­géseinek a meqakadá'yozását cé'ozza. Azokat, akli hivatalos figyelmezte­tés ellenire három hónapi lakbérrel adósok maradnak, a nemzeti bizott­ság más, olcsóbb lakásba költözteti. A lakbérek ugyan változatlanok ma­radnak, de a törvény által engedélye­zett négyzetmétereket meghaladó la­kásterületért, az úgynevezett túlmé­rttezett lakások után helyi illetéket fizet maid a bérlő. A helyi illeték díj­szabását egyelőre még nem állapítot­ták meg, közzététele március végére várható. Lényeges hatását különösen abban látják, hogy több lesz a lakás­csere, ami szintén elősegíti a lakások gazdaságosabb kihasználását. A lakásínség megoldására azonban, amint fentebb mlltettük, az egyre emelkedő, de mégis kevésnek bizonyu­ló építkezések hivatottak. Ennek oka részint a lakossár rohamosan növekvő igénye, részint pedig az a körülmény, hogy számos régi házat kell egészség­ügyi és közbiztonsági okokból lebon­tani. Az utóbbi három évben Prágá­ban 8257 lakást építettek, melyből a Központi Nemzeti Bizottság csupán 1911 új lakást utalhatott ki saját ha­táskörében, a többivel a minisztériu­mok, vá'lalatok rendelkeztek. Prágába évente mintegy 4000 személy költözik. A múlt év oorán például a lakásigény­lők száma 12.000-rel emelkedett és 1936. év végéig összesen 80 000 volt. A sajtóértekezleten hallottakból ki­tűnik, hot, y a Prága' Központi Nem­zeti Bizottság illetékes osztálya ala­posan felkészült a? új lakástörvény végrehajtására. Célszerűnek és uján­litosnak tartanánk, ha a Bratislavai Központi Nemzeti Blzottsáa is tájé­koztatná a közvéleményt legközelebbi terveiről és a lakásgazdálkodás új rendjéről. Kardos Márta Új intézkedések az iskolaügyben További osztályokba vezetik be a politechnikai tantárgyakat Emelkedik a 11-éves iskolák száma FrantiSek Kahuda, az iskola és kul­turális ügyek minisztere a ČTK tudó­sítójának kérdésére adott válaszában elmondotta, hogy az általános isko­lákban Idén további osztályokba ve­zetik be a politechnikai jellegű tan­tárgyakat: a negyedik osztályba a ké­zimunkát, a hetedik osztályba a mű­helymunkákat és az Iskola melletti kertek megművelését és a 10. osz­tályba a gyakorlati gépipari és mező­gazdasági oktatást. További intézke­désekkel korlátozzák a növendékek túlterhelését. Szeptember 1-től kez­dődően számos iskolában felülvizs­gálják az új tantervjavaslatot és az új tankönyveket. Idén a nyolcadik osztályban csökkentik a záróvizsgák terjedelmét és megszüntetik a maga­sabb osztályokba való felvételi vizs­gákat. Az ifjúság fokozatos általános kö­zépiskolai képzettségének bevezetésé­vel összefüggésben idén a 11. osz­tályos diákok 9. osztályaiba 5680 nö­vendékkel többet vesznek fel, mint' a múlt iskolaévben. A 9., 10. és 11. osztályok száma csaknem 200 osz­tállyal bővül. A főiskolai tanulmányokban nem lesznek lényeges szervezeti változá­sok. Következetesen betartják azt az elvet, hogy a konkrét kérdések­ben a döntés jogát az akadémiai funkcionáriusokra bízzák. A minisz­térium csupán az országos jellegű alapvető kérdések megoldásában dönt, hogy így jobban teljesíthesse irányi­tó és ellenőrző tevékenységét. A fia­tal tudományos dolgozók nevelésének sokkal nagyobb figyelmet fognak szentelni. Az iskolaépületek beruházási épít­kezései a tavalyihoz viszonyítva csökr kennek. 1957-ben 91 új iskolát adnak át, amelyben 38 640 növendék tanul­hat. Az ez évi tervjavaslat minde­nekelőtt a már megkezdett építkezé­sek terén jelentős lehetőségeket nyújt a kerületi nemzeti bizottságoknak. Értékelik az akciós programtervek teljesítését A Banská Bystrica-i kerületben tel­jes ütemben folynak a nemzeti bizott­sági választások előkészületei. A ke­rületi nemzeti bizottság tanácsa a já­rási nemzeti bizottságok tanácsaival együtt értékelik az akciós program­tervek teljesítését. A községek 80 szá­zalékában teljesítették, sőt egyes köz­ségekben, mint pl. Lehotkán. Veľká Ve­sén, Pilán és másutt túl is teljesítették a kitűzött feladatokat. Eddigi tevékenységük teljesítése után a nemzeti bizottságok megkezdik i a távlati tervek kidolgozását. Hideg lesz-e a tél ?

Next

/
Thumbnails
Contents