Új Szó, 1957. január (10. évfolyam, 1-31.szám)

1957-01-28 / 28. szám, hétfő

Q meg <Dol layiyos AU, ál ܧ Már nem emlékszem pontosan, É

H mikor halottam először ezt a Hl nevet. Lehet, hogy négy. de le|§§ het, hogy már öt éve is van ang=

j nak, hogy Dohányos Mihályról Hp beszélt a rádiói írtak róla a la|§E pok. Nem ismertem, soha nem §=§ láttam, csak annyit tudtam róla, H| amennyit a rádió mondott: a §H Nagymegyeri Állami GazdaságÜi ban dolgozik, mint sertésgondoj== zó. Az ő állatai a legszebbek. H Nincs hozzájuk hasonló az egész SS igazgatóság területén. Az elfoH| gyasztott takarmányból az 5 j=

= sertéseire rakodik a legtöbb hús. = Rövid idö múlva az újságokSg ban már azt olvastam: Dohányos =§= Mihályt a gazdaság kitüntetésre {§== javasolta. Fényképet is közöltek H§ róla. Aztán, még egy rövid hírt Ü

l hallottam róla, még pedig ezt: H

l a „kiváló munkáért" nevű ki= tüntetés viselőinek a sorába léül p ett. Ez volt az utolsó életjel, š

= róla. Neve tovább már nem sze=

= repelt az újságokban, sem a ráül dió nem szólt róla. Hová lett, mi =

= történt vele, nem tudom. A Nagymegyeri Állami gazdaságban járok. A keményre fagyott udvaron botladozok keresztül. Vastag posztókabátos emberbe botlok. Olyan örféle lehet a gazdaságban. — Kit keres — kérdi hivatalos hangon. — Él még Dohányos Mihály? — Él-e? ... Egészséges, mint makk. — Hol találhatom? — Ott — mutat a szomszéd épületre... rjósapkás oszlopok, rajtuk keríti tésdrót feszül. Az apró négyzeteket határoló dróton fehéren ül a zúzmara. Olyan, mintha vastagon porcukorral szórták volna be. A kerítés mögött ház. Olyan régi cselédházforma. Magán viseli még a múlt nyomait, a cselédélet szomorú bélyegét. Igaz, látszik rajta a tatarozás nyoma, de igy sem mondható szépnek, jónak, kényelmesnek. Ojak az ajtók, Nagyok, világosak az ablakok. A lakói sem élnek zsúfoltan, mint valaha. De mégis ... Még sem új, nem korszerű. Olyan, mint a viselt ruha. Hiába toldják-foldják, még sem lesz szép, jó, kényelmes a ma emberének megfelelő. Az udvaron egy lélek sincs. Már a harmadik sárgára festett ajtó előtt is elhaladok. Kérdezni kell, hol is lakik Dohányos Mihály. A harmadik, vagy talán negyedik ajtó mögül citera, vagy mandolin hangja szi árog ki. Belépek. A tűzhely mellett foglalatoskodó, kipirult arcú fiatalasszony válaszol a kérdésemre. — A szomszédban lakik. De azt hiszem nincs otthon. — Hát hol lehet ilyenkor, hisz vasárnap van. — Hol? Hát a disznóknál. UjbM az udvaron vagyok, A szomszéd ajtó épp az orrom előtt csapódik be. Szűk konyhába lépek, s máris szemben találom magam azzal, akit keresek. A konyhában hideg van és füstölt hús szaga terjeng. A konyhából két ajtó nyílik, az egyik az éléskamrába a másik pedig . ..? t D

ohányos Mihály a másodikat rtyitjh. Világos, tágas szobába lépünk. Még körül sem nézhetek, a házigazda tovább invitál. Még egy ajtó, s még egy szoba. Szép fényes bútorok, úgy látszik nemrégen kerültek ki az üzletből. A szoba közepén terpeszkedő kerek asztal mellé telepszünk. Ott ül előttem az eddig ismeretlen ismerősöm. Igaz, a fényképen látott arcból csak egy-két vonást fedezek fel rajta. A bajusz, a magas homlok, de az arc szélesebb, barázdásabb, mint amilyennek a fénykép mutatta. A fényképen feketének látszó bajusz is inkább hasonlít a dércsípte avarhoz. Rágyújtunk, hogy könnyebben indtdjon a beszélgetés. Azután érdeklődöm, hogy élnek, hogy van a család. — Elünk, — válaszol. — Ami a fő, nem éhezünk, nem rongyoskodunk. Csak a lakás nem a legmegfelelőbb. — Miért? Hisz elég tágas. ' — Tágasnak tágas, de nedves. Most veszem csak észre, hogy a szép csiliogó bútorok csakugyan idegenkednek a faltól. Nem lapulnak, nem simulnak hozzá, mert a falak korhasztó nedvességet izzadnak magukból. Hiába a nagy ablak, az évtizedek alatt felszívódott nedvességet n/erti bírja felszárítani egy év alatt. — Olyan volt ez a lakás akar a pince. Cselédház, ahol apró ablakok mögött összezsúfolva éltek a lakók, — mondja Dohányos Mihály. 4 szoba egyre jobban benépesedik. Először Dohányosné jön be. Magas, szépnövésü asszony. Hét gyermek anyja. Az ajtót nyitva hagyja maga után, s így vele együtt a rádió hangja is belopakodik. Aztán jön a család. Kíváncsiak az idegenre. Másodiknak a nagyobbik lány lép a szobába. Szép arc, telt idomok. Igazán szép leány. Máriának hívják. Szorgalmasan törölgeti a bútorokat, de közben ránk veti szép nagy barna szemeit. Percek múlva újabb „vendégek" érkeznek. A fiatalabbik leány is beóvakodik a szobába. Még nagyon fiatal lehet, ezt elárulja fiús alakja, erről beszél hamvas szelíd arca. Etusnak hívják. Mögötte egy apró emberke tipeg. Nagy bámész szemeiben a kíváncsiság és egyben a félelem is észlelhető. Fél az idegentől... De csakhamar túlteszi magát a félelmen vegyes kíváncsiságon és odasomfordál Dohányos Mihályhoz. Addig-addig törleszkedik, míg csak a nagyapja ölbe nem veszi. Aztán már ő a gazda, a háziúr... — Az unokám — mondja Dohányos Mihály. Hét szép gyermeket neveltem. Három már kiszállt a fészekből... Munkától kérges kezével gyengéden simogatja a lurkó szőke fejét. Az unoka pedig, mint egy kis macska hízeleg, dörgölödztk a nagyapjához ... Együtt van a család. Megtelt a szoba. Dohányosné veszi át a beszélgetés fonalát. — Jó ezeknek a mai gyerekeknek. Nem olyan az ö életük, mint a mienk volt; — igaz, Mihály? A gazda bólint. Homlokán ráncokba szalad a bőr. — Hát nem valami rózsás volt az életünk ... Mit mondjak ... Cselédekvoltunk. Kell még ehhez magyarázat? Nem, nem kell magyarázni milyen is volt a cselédember sorsa. Mi még ismerjük. Az unoka előtt pedig már csak rossz mesének számit. — A felszabadulás után földet kaptunk — folytatja a gazda. Próbálkoztunk vele ... Nem ment. Ló kellett bo'na, meg gazdasági állatok. Anélkül nem lehet gazdálkodni. Visszaadtuk a földet az államnak ... Dohányosné fényképalbumot tesz az asztalra. Bele lapozunk. Ismeretlen HHHM A nőbizottságok munkájáról A szenei járási nökonferencián sokat beszéltek a nőbizottságok munkájáról. Értékelték az asszonyok tevékenységét az EFSZ-ekben, melyekben figyelemre méltó eredményeket értek el mind a növénytermesztésben. A választási előkészületekből is kiveszik részüket. Jaroslava Gašparíková (Igrám) beszélt a nők munkájáról, akik nagyban elősegítették a szövetkezeti közös gazdálkodás jó eredményeit. Hasonlóképpen nyilatkoztak a konferencia küldöttei Szencről, Hurbanová Vesröl, Pusztafödémesről, Catajról, Sárföröl, Királyfalváről stb. Poor Erzsébet, a Szenei nőbizottság elnöke elmondotta, hogy a szenei asszonyok tevékenyen bekapcsolódnak a közéleti munkákba, segítenek az EFSZ-ekben minden szakaszon. Pl. a nemzetközi nőnap tiszteletére a múlt évben a szenei asszonyok 38 kötelezettségvállalást tettek a beszolgáltatások teljesítésére és a faluszépítési akció munkájára vonatkozóan. Kötelezettségvállalásukat túlteljesítették. A ndbizottság tagjai 13 új szövetkezeti nőtagot szereztek. Megnyerték a háztartásban levő aszszonyokat az első segélynyújtási tanfolyamokon való részvételre és gondoskodtak a rokkant nyugdíjasok közös konyhájának létesítéséről. Legközelebbi feladatuk a gyermekbölcsőde kibővítése, amely ez idő szerint nem felei meg hivatásának. A szenei járásban működő nőbizottságok tevékenységükkel igyekeznek elősegíteni az ötéves terv feladatainak teljesítését. Szükséges, hogy a helyi nemzeti bizottság mellett működő nőbizottságok még jobban javítsák meg a közélet minden szakaszán végzett munkájukat, hogy ily módon segítsenek emelni a dolgozók élet- és kulturális színvonalát. jši Ľ. K., Szenec. arcok, lányok, ifúk, öregek, fiatalok. A csatád, a rokonság. A sok ismeretlen között mégis akad ismerős is. A újságban látott kép nagyított mása. Dohányos Mihály. Valamivel tovább nézegetem mint az előbbieket. Ezt a gazda is észreveszi. — Talán már látta valahol? Bólintok. — Bratislavában is találkozhatott vele. Nálunk az igazgatóságon is kiakasztották. Mosolyog az egész család. Mosolyog a ház asszonya is amikor megszólal. — Ötvenegyben az emberemet kitüntették. Sokat is dolgozott. — ... És ma nem ? — csodálkozik el a gazda. — Ma is. Dohányos Mihály még mindig az unokája üstökét simogatja, és úgy tesz, mintha a gyerekhez beszélne. — Először Prágába hívtak. Aztán Bratislavába. Sokan voltunk. Munká-. sok, parasztok, vezető elvtársak. Olyan ünnepnapnak számított az neA kem. Ölök és egyszercsak a nevemen szólítanak és egy érdemrendet tűzA nek a mellemre. Fényképeztek. A rá A dióba beszéltettek. — Mi meg itthon, hallgattuk, mit beszél az apu, — mondja a nagy obi bik lány. — Büszkék voltunk ám az apura. — No keressétek csak elő gyorsari azt a kitüntetést — fordul Dohányos M

:hály a lányokhoz. Azok ugranak, hogy megmutathassák az idegennek apjuk kitüntetését, a család büszkeségét. Míg a lányok az elismerő oklevelet és a kitüntetést a szekrényből elő-, szedik, apjuk tovább beszél. — Most sem állok rosszabbúl á munkával, mint akkor, de úgy lát-, szik még jobbak is vannak nálam, mert rólam egészen megfeledkeztek. Senki sem kérdi mit csinálok, hogy vagyok... — Kilencszáz malacot gondoz az én uram ma is másodmagával. Még magam is kijárok c. „táborba" ntegnéA zegetni, olyan szépek a jószágok. — Huszonhat deka napi súlygyarapodást terveztek. Mi már negyven-, nyolc dekát is elértünk ... Szépen is keresek. Két ezerötszáz-háromezer koronát adok minden hónapban az asz-1 szonynák. Etus, a kisebbik leány kifordul a szobából. Az apa úgy tesz, mintha csak most venné észre a törékeny le-, ánykát, s így szól: A munkatársam most beteg. EtusA sal gondozom a malacokat. Felér az akármüyen emberrel... 4 kitüntetés és az oklevél már az Sí- asztalon hevernek. Sorban meg érintik mint valami ereklyét. Arcukon ül a büszkeség, Az anya aztán tovább lapoz a fényképalbumban. Sokáig nézeget egy népviseletbe öltözött táncoló lányalakot. Nem szól, de tudom, érzem azt akarja, hogy megnézzem. Mária a nagyobb-'k leány is odahajlik. — Ugyan édesanyám, ne mutogassa azt a csúnya képet — pironkodik Mária. A képről ő mosolyog reánk. Tánc közben fényképezték. — Jó a mai fiataloknak — kezdi halkan az ccnya. Táncolnak, énekelnek, vigadnak.... — Van ezekrtek mindenük — mo*. solyogja a gazda. Munka után szórakoznak Kultúrházat adott a gazdaA ság. Olvasnak, sakkoznak, pingpongoznak. Ha mindezt megúnják rázenA dítenek valam' szép nótára, nevetnek, kacagnak. Még jó magam is öreg fejjel él-élugrok közéjük. Jól es'k látni őket.... Színdarabot is tanulnak. ... Törődnek ám ma az emberrel. Az uram már nem fiatal. Ötven év után már könnyebben fog rajta a betegség. No, de ha valami baja tö ténik, itt az orvos a szomszédban.. t A mi orvosunk. A gazdaságé. J~) elet harangoznak a nagymegyeri " . toronyban. Búcsút veszek a kedves, szorgalmas családtól. Dohányos Mihály egészen az udvarba kísér. Pillanatokig szótlanul állunk egymással szemben. Látom rajta, még akar valamit mondani. Megrezzen a bodor bajúsz, amikor megszólal. — Aztán írja meg, hogy nem halt még meg az öreg Dohányos, ha el is felejtkeztek ró'a.... Megírjuk, mert tudjuk, látjuk, hogy dolgozik, gyarapodik, boldogan él. SZARKA ISTVÁN Messze hangzik a fejszecsattogás Ján és Július Tomajka a fenyő kivágására készülnek. Nem testvérek, mint a nevük után ítélni lehetne, csak névrokonok. Sok a Tomajka ezen a vidéken. Segít a lánctalpas KT-12-es traktor is. Ezzel húzzák a törzseket a jól járható utakig, vagy a vasútig. A traktort Tomajka Ferenc vezeti. Ad '' Kán favágó, az ágaktól, gallyaktól tisztítja meg a kivágott fenyőfa törzsét. Hajnalban a fejszecsapások hangzanak csak messzire, később már robbanómotoros fűrészek zaja, a zuhanó fenyőfák robaja, a traktorok berregése teszi hangossá a téli erdőt. Fényképészünk a breznói járás Bénul erdöüzemébe látogatott el fényképezőgépével. A F első-Garam menti falvak szövetkezeteseit találta itt a favágók oldalán, akik fogataikkal, két kezükkel segítenek a fa megközelítésében. Azért van szükség segítségre, mert ilyenkor télen gyorsan, sokkal könnyebo a csúszós havon elvégezni a közelítést. De nézzük a képeket, amelyek a Beňuš erdóüzem dolgozóinak munkájáról beszélnek. fllil 'liilillliaiil l|ll«Mll!gi!l!l|!!|!ltll|!!|!!l!!t!llll|í!ll'i:!llllfl Most melyiket? — néz szét az öreg favágó. Magas kora nem akadályozza abban, hogy becsülettel elvégezze nehéz munkáját, •'WI A megtisztított törzseket a völgyben gépfűrésszel összevágják, hogy megkönnyítsék a fűrésztelepek munkáját és a szállítást. A Felső-Garam menti erdöüzem dolgozói a závadkai szövetkezetesek segítségével jól kihasználják a kedvező időjárást és mielőtt az erdei utakat járhatatlanná tenné a sár, elvégzik nehéz, de nemzetgazdaságunk szempontjából mérhetetlenül fontos munkájukat. (Bocek felvételei)