Új Szó, 1957. január (10. évfolyam, 1-31.szám)

1957-01-28 / 28. szám, hétfő

r KULTÚRA A HEGYEK KÖZÖTT ? iaiiaiiatiaMaiiBiianaiia:iBi]aiiiii>i!aMaiiaiiBiiBiiaiiaiiaiili<iitatiaiiiiiBiiiii*iiBitBiiajiBiiaiiaiiiiia!iBi!aiiiiiaiia>!iii*iiai:Biiiiiaii>iiaii*iiahanaii(iiBi i •iiiiiiiiiiiiniilliiiiiliiililiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii, IE Az Advent magyarul úrjövetelt jelent, a karácsony előtti néhány hetet nevezik így, amikor az emberek világszerte készülődnek a szeretet ünnepének, a családok legbensőbb ünnepének megülésére. Ezt a virradatot, jobb sors varasát vette regénye tárgyául Jarmila Glazarová kitűnő tollú cseh írónő, akinek Advent című regényéből Vladimír Vlček rendező azonos című filmet forgatott. Az Advent mély jellemrajzzal, tökéletes típusábrázolással készült alkotás, mely a falu életéből meríti tárgyát. Sematizmus, sablonosság nélkül vonultat fel típusokat, különböző osztályok képviselőit. Egyéni tragédia hátterében világítja meg az osztályharcot, mely nyíltabb — kendözöttebb formában az események mozgatója. A feltűnően szép Františka, szegény falusi lány után csak úgy bomlanak a legények. Nem könnyű elnyerni a kezét; a legszerencsésebb egy fiatal favágó, akit a lány szeret. Baleset következtében életét veszti és Františka pártában marad. A kis Metúdek — szerelmük gyümölcse — már nem ismeri apját. Cselédkenyér az esett lány sorsa. Ebből a sorsból akarja őt kiragadni Juro Podešva, tavasz számító kulák. Lelki tusa után Františka rászánja magát, hogy hozzámenjen a kulákhoz feleségül, mert így biztosítottnak látja gyermeke sorsát. Csakhamar ráeszmél, hogy áldozatul esett a könyörtelen, gőgös és felette önző kulák szeszélyének. Többszöri kísérlet után gyermeke neveléséért, jövőjéért aggódva végleg dönt: otthagyja a kulákot s inkább hazamegy a szegénységbe, csakhogy becsületes embert, s ne vadócot neveljen fiából. A kulákot is eléri végzete; benn ég a kigyulladt pajtában. Vlöek filmje megérdemli, hogy a dicséret és elismerés hangján nyilatkozzunk róla. A Va'ach-földön peregnek a film eseményei, ottani embertípusok elevenednek meg élethű ábrázolásban. Vegyük csak Františka anyját. Egyszerű szegény parasztasszony, egyetlen kincse szépségéről híres lánya. Valószínűleg nem szíveli a gazdagokat, mégis midőn megtörténik a baj, maga is unszolja Františkát, menjen férjhez a már öregedő Podešvához, hisz övé a legjobb „grund," van mit aprítani a tejbe. A föld mennyisége szerint ítélik meg az embert, eszerint van becsülete. Podešva 'az az ember, aki a végtelenségig alakoskodik anélkül, hogy tudatosítaná. Rátarti, fukar, A védtelen aszszonnyal szemben min-' dent megenged magának, de ha megkísérli öt elhagyni, utána ered és könyörög, térjen vissza, Talán nem is azért, mintha olyan ndgy szükség lenne az asszony dolgos kezére, hanem inkább azért, mert fél: ne essék csorba a becsületén, hogy otthagyta az asz-, szony. Jarmila Gla^arová és Jaroslav Vlöek alkotása művészi értékű, pártos mű. A valóság marxista felfogásában ábrázolja az életet, a filmcselekmény hőseit. A múlt élethű, de nem sematikus ábrázolásával közvetve kidomborítja jelenünket, az emberek megváltozott életét és ebben van művészi értékén kívül nagy pozitívuma. Ludvig Podéšt kísérőzenéje vetekedik a szövegkönyvíró és a rendező művészi teljesítményével. Lör'ncz László PIERRE BEAUMARCHA1S I A NAGYVÁROSI EMBER általában a kisvárosok, községek lakóival szemben bizonyos kultúrfölényt érez. Elképzelhetetlennek tartja, hogy a néhányszáz főnyi falu az ő szemszögéből — nagyvárosi szemszögből nézve — kultúréletet éljen. — Se színffez, se hangverseny, egyetlen mozi, nem tudnék itt megszokni — gondolják sokan magukban. Hát ez igaz. A falvakban nincsenek színházak, hangversenyek, kiállítások, sok minden hiányzik abból, ami a kultúrélfet fogalmához tartozik. A falvak lakóinak nem áll módjában az újságban keresztülfutni az aznapi programot és válogatni, ma ehhez, vagy ahhoz volna kedvem. Ez talán azt jelenti, hogy csak a nagyvárosokban van lehetőség igazi kultúréletre? Ennek az ellenkezőjéről győződtem meg egy kis hegyi községben való tartózkodásom idején. És ha élt bennem a kultúrfölénynek a legkisebb nyoma, tökéletesen kigyógyultam belőle. Nem, tényleg nem a város vagy a falu szabja meg a kulturális élet színvonalát, hanem az emberek, akik ott élnek. Vysoké nad Jizerou kilencszáz lelket számláló község. Krkonoše és a Jizera hegység találkozásánál fekszik. Vasútvonala nincs, autóbuszjáratok biztosítják az összeköttetést a „világgal". Amikor megérkeztem, rögtön plakátok ötlöttek a szemembe, amelyek ľetauer: Don Manuel és Maria Lujza :ímű színdarabja előadását hirdették. \ színdarabot két évvel ezelőtt láttam ä prágai Kamara Színházban. Emlékeztem rá, hogy színjátszás és kiállítás szempontjából rendkívül igényes darabról van szó és az a tény, hogy ezt /ysokéban műkedvelő színészek fogják játszani, felcsigázta a kíváncsiságom. Nem akarok most az előadás méltatásával foglalkozni, röviden csak mnyit, hogy a színészek igazán műrészi teljesítményt nyújtottak és le>ilincselően játszottak, néhány közüük hivatásának is választhatná a szííészi pályát. Érezhető volt az együttesen, hogy bár műkedvelők, nem ijoncok és gyakorlatuk van a színátszásban. Otthonosan mozogtak a színpadon, lámpaláz nélkül játszottak, •endezőjük nyilván szintén értette a iolgát és a díszletek is magasan felülnúlták egy műkedvelő előadás színvonalát. Az előadáson kívül külön neglepetést okozott a terem, ahol játizottak. Arra igazán nem számítottam, íogy Vysokénak egy 240 férőhelyes izíniháza van, amely külön épület és cizárólag erre a célra szolgál. Sok, tízizerlakosú város is megirigyelhetné >zt az erkélyes, öltözőkkel ellátott zínházat. És hogy a közönségről se eledkezzem meg, annak nagy része lizony a környező falvakból jött el, ledig tudták, hogy az élvezetes est :gy-két órai éjszakai gyaloglást jeent. EZEK UTÄN FELKERESTEM a renlezőt és főszereplőt egy személyben is alaposan kikérdeztem színházukról. Carel Bartoníček, aki civilben a helyi endéglő és hotel vezetője, megható elkesedéssel és örömmel fogott malyarázatba. Megtudtam, hogy ez a legyi község volt az első egész Csehs Morvaországban — Prágát kivéve - ahol először játszottak műkedvelők :sehül. 170 évvel ezelőtt egy Jan Petuška nevű tanítónak a fülébe jutott, íogy Prágában néha-néha a szegény irágai nép részére csehül színielőadáokat tartanak. Elhatározta, hogy aegpróbálja Vysokén is. Sokan kineették és keresztülvihetetlennek tarották tervét. Kik legyenek a színézek, hol lesz a színpad? — csóválták ejüket az emberek hitetlenül. Petruš:a azonban nem tágított. Tizenkét-tienhárom éves tanítványaiból összeálRégen volt, régen, nem is igaz már. Fakó emlékét te is temeted: Felhőtlen égen gyors fecskeraj száll,.. Múlt álom-szépség, rég elfeledett. Biciklin mentünk a folyópartra, vígkedvű lányka, fiatal legény. Ott jött megettünk, az utak barna porában szállva, élet és remény. lította első együttesét. Kunyhóját színházzá alakította, a színpad hordókra fektetett fapallő volt, a függöny két ponyva. A Bruncvik című színdarab, amelyet először játszottak, egy bátor cseh lovagról szól, aki a sárkánytól sem fél. Az előadást az emberek visszafojtott lélegzettel figyelték. Hiszen még soha életükben színházat nem láttak. Mit számított az, hogy Bruncvik sisakja papírból, kardja fából, hogy a hercegnő • fátyla durva vászonból volt? Az első előadást követte a többi, a diákok, felnőttek és folytatták, amit tanítójuk megkezdett. Azóta Vysokéban a műkedvelő színjátszás iránti szeretet apáról fiúra száll, még a gyermekek sem kivételek. Karel Bartoníček nyolc éves korában játszotta első szerepét és azóta számtalan darabban lépett fel. — Édesapám idejében — mondotta — hetenként játszottunk új darabot, mi legfeljebb tíz-tizenkettőt tanulunk be egy évben. Sokkal nehezebb a helyzetünk, mint régen volt. Nagy a konkurrencia, mozi, televízió, táncmulatságok, az emberek sokkal igényesebbek és kritikusabbak. Alaposan fel kell készülnünk egy-egy darabra, ha ki akarjuk érdemelni az emberek megelégedését. Színházunk 1923-ban épült, a műkedvelő egyesület akkori tagjai fillérenként rakták össze a szükséges összeget, csupán 2000 korona állami szubvenciót kaptak. Vysokéban a műkedvelő színjátszás hagyománya olyan erős, hogy sem a színészek, sem pedig közönségünk nem tudna lemondani róla. Hogy Karel Bartoníček elbeszélése nemcsak szájról szájra szálló mondán alapszik, hanem történelmi igazság, azt leellenőriztem az általános "iskolák ötödik osztályai számára kiadott történelemkönyvben. Külön fejezet foglalkozik a vysokéi Petruška tanítóval, aki 1786-ban tanítványaival először játszott csehül. Vysoké nad Jizerou-nak saját múzeuma és két könyvtára van. A múzeumban látható a 600 évvel ezelőtt Wallenstein herceg által alapított település fejlődése, milyen foglalkozási ágakat űzött a lakosság, hogy volt berendezve egy múlt századbeli polgári lakás, falusi kunyhó, hogy nézett ki az első síléc stb. Tudni kell, hogy ezen a vidéken az emberek „sítalppal születnek". A gyermekkocsikat például télen nem kerekeken, hanem sítalpon tolják, a lovak sítalpon húzzák a kocsikat. Roppant mulatságos, milyen öltözékben síztek azelőtt a nők. Több fénykép örökít meg hosszú krinolinruhás nőket sítalpon. A MÚZEUM IGEN SOK HELYET szentel a vidék „krónikásainak". A szcmszéd faluban született és élt például a híres Vénceslav Metelka, K. V. Rais: Elfelejtett hazafiak című regényének központi alakja. A krónikások mindent feljegyeztek, ami körülöttük történt. A kétségbeejtő nyomorban élő emberek búját, gondját, s azt, hogyan küzdöttek a mindennapi betevő falatért. A népből eredő és néppel élő intelligencia együtt szenvedett és együtt élte a hegyek lakóinak sanyarú életét. A világtól való elszakítottság, a nehéz életviszonyok más, különb embereket kovácsoltak az itt élőkből. Már akkor becsülték, szerették az írott szót, a könyveket. Háromezer kötetből áll a múzeumi könyvtár. Ebben a könyvtárban kizárólag olyan régi könyvek szerepelnek, amelyeket a környék lakói megőriztek apjuk, nagyapjuk, dédapjuk után. A legrégibb példány, egy biblia, 1505ből származik. A könyvek legtöbbjének nincs történelmi értéke. De viszszatükrözik azt a felbecsülhetetlen emberi értéket, lelki gazdagságot, A folyóparton néztelek, kedves, napsugár játszott barna hajadon. Virágos karton szoknyácskád repdes, így látlak már most mindig, akarom vagy nem. Hiába borong az égbolt, hiába régholt az a nyári nap. így látlak, drága, (gyönyörű szép volt, az égbolt kék volt) ahogy láttalak. Babos László amellyel ennek a környéknek lakói a könyv iránt viseltettek. A könyvet jobban őrizték, mint a legdrágább kincset. Františka Jandová, a múzeum és a könyvtár vezetője elmondotta, hogy még ma is behoznak egy-egy kötetet, amit valahol a padláson eldugva felfedeznek. A múzeumnak egy másik helyiségében a múltból hirtelen a mába csöppenünk. Barátságos meleget áraszt a pattogó kályha, székek, asztalok és körös-körül a polcokon megint csak könyvek és folyóiratok. Ebben a könyvtárban csakis szak- és művészeti könyvek találhatók. Festészet, szobrászat, zenetörténet, szótárak, lexikonok, müvészettörténelem, filozófia, fizika, kertészet, elektromosság és még ki tudná felsorolni, mi minden. Plátóntól Komenskýig, vegyészeti szakkönyvtől antropológiáig példás rendben sorakozik egymás mellett kb. 3500 könyv. — Hát ezek hogy kerülnek ide? — teszem fel a kérdést. — Josef Patočka vysokéi születésű, később Prágában működő igazgatótanító hagyta ránk halála után ezt az értékes könyvtárat. Mi csak szakfolyóiratokkal egészítjük ki, hogy olvasóink a legújabb dolgokról is tájékoztatva legyenek. — Sokan járnak ide ? — kérdem tovább. — Bizony elegen, vasárnap délelőtt alig van hely. Kölcsön nem adunk, csak itt tanulmányozhatják látogatóink, ami érdekli őket. Nyáron sok itt az üdülő, akik rendszerint akkor térnek be először, ha esik. Aztán már jönnek olyankor is, ha nem esik. Vannak olyan példányaink, amelyekben tudományos dolgozók néha hetekig böngésznek. Kizárólag emiatt utaznak ide. KÖSZÖNETTEL ELBÜCSÜZTAM a már hatvanadik életévét taposó lelkes könyvtárosnőtől. Szigorúan a lelkemre kötötte, hogy nézzem meg a kölcsönkönyvtárukat is, amelyet már néhányszor kitüntettek. Hogy teljes képet nyerjek Vysoké kultúréletéről, azt is meglátogattam. A könyvtár az iskola épületében van elhelyezve. Két tágas, szép helység vadonatúj bútorokkal berendezve, az egyik a felnőttek, a másik a gyerekek részére. Zeneszekrény, televízió, a falon valóban ott díszeleg két elismerő oklevél. 1953-ban a kerület, tavaly pedig a Kulturális Ügyek Minisztériuma kitüntetését nyerték el a „Példás népi könyvtárat építünk" országos versenyben. Ľudmila Hnyková tanítónő negyedik éve vezeti a könyvtárt. Tagadhatatlanul büszke birodalmára. 5700 kötete van a könyvtárnak, amelyből 1300 ifjúsági regény. — A múlt évben 7500 kötet kikölcsönzése volt a tervünk, de 8700-ra teljesítettük. Igen éhesek ám nálunk az emberek a kultúrára. Ha megjelenik egy új könyv, mely az újságban jó kritikát kapott, rögtön reklamálják. Most is 500 korona értékben vásároltam könyveket. A helyi nemzeti bizottság jutalma volt a múlt évi jó eredményért — világosít fel Ľudmila Hnyková. A hivatalos órák, mint olvasom, minden kedden gyermekeknek délután 2—6-ig, felnőtteknek este 7— 10-ig vannak. Mivel a kedves könyvtárosnő vasárnap délelőttjét áldozta nekem, nem akartam sokáig tartóztatni. De hiszen nincs is szükségem rá. Röpke két nap alatt feltárult előttem egy kis hegyi község legbehsőbb élete. Egészen véletlenül, nem riportírás szándékával tévedtem oda. De amikor eljöttem, úgy éreztem, meg kell írnom a látottakat. KIS ÉVA KULTURÁLIS HÍREK A losonci Csemadok-szervezet magyar nyelvtanfolyamot indított Ocsovay Imre vezetésével. Hasonló nyelvtanfolyam indult Bolykon és Pincén is. Pincén februárban főzőtanfolyamot rendeznek. A jelsoci Csemadok-csoport méhészeti szakkört szervez. (S. L.) A banská bystricai kerületben 131 együttes és 531 egyén jelentkezett az ifjúsági alkotási és a népművészeti versenyre. A már szerepelt 22 együttes között van az apátfalusi Poľana és a Losonci Állami Gazdaság tánccsoportja, ének- és zenekara. A losonci műkedvelők Goldoni A négy házsártos című vígjátékával, a rimaszombati Csemadok színjátszói pedig Csíky Gergely Ingyenélők című színdarabjával fognak szerepelni. Vlad'o Bahna államdíjas szlovák filmrendező befejezte Az utolsó boszorkány című legújabb szlovák film belső felvételeit. A külső felvételeket májusban a bratislavai főtéren fejezik be. világ haladó szellemű kulturális körei ezekben a napokban megemlékeznek a nagy francia drámaíró Pierre Augustín Cáron de Beaumarchais születésének 225. évfordulójáról. A világirodalom egyik legismertebb figurájának, Figaro-nak, a szegény, eszes és ravasz borbélynak megteremtője, 1732. január 24-én látta meg először a napvilágot. Apja órásmester volt. A kis Beaumarchais igen hasonlított hősének természetéhez, ügyes, üzleti érzékkel és ravaszsággal volt megáldva. Ezt az érzékét férfikorában mint nevelő és politikai ügynök az udvar szolgálatában még tovább fejlesztette. Nyomdát alapított Voltaire műveinek kinyomtatására és fegyvereket szállított a függetlenségükért harcoló amerikai gyarmatoknak. Mint kereskedő polgár,a,forradalom sok vívmányát-lelkesen üdvözölte, hiszen osztályának teljes érvényesülését a feudális rend erősen korlátozta. Nevéhez fűződik a szerzői jog védelméről a forradalomban hozott rendelet is. Színdarabjai nem arattak nagy sikert, igazán ismertté csak a Sevillai borbély és a Figaro házassága vált. Érdekes megemlíteni, hogy amikor 1782-ben XVI. Lajos király a Figarót elolvasta, ezt mondta: „Undorító darab, ezt sohasem fogják játszani..." £s mégis játszották! A komédiát a nép lelkesen fogadta. A történet Spanyolországban játszódik, csakis azért, hogy még keményebben V. bírálhassa a francia állapotokat. A Sevillai borbély folytatása. Az író a vígjáték összes eszközeit felhasználta darabjában. Átöltözés, félreismerés, összecserélés, rászedés bonyolítja a cselekményt. Figaro megjegyzései tolmácsolják az író mondanivalóját. Leleplezi a főurak léhaságát és ostobaságát. Egyetlen tettük, hogy kegyeskedtek megszületni, ezzel már biztosították boldogságukat, míg neki, a közrendünek, saját sorsának alakításához annyi észre van szüksége, amennyivel egy évszázadig elkormányozták Spanyolországot. A „Figaro házasságáról" V. G, Bielinszki ezt írta: „A darabnak politikai jelentősége van, azonban rossz szatíra az arisztokráciára." Igaza volt Bielinszkinek. És így, ha a főúri közönség lelkesen is tapsolt a műnek, de a színpadról legjobban a közeledő forradalom eszméit hallhatták. Ezt érezte és tudta a francia nép, ezért szerette meg a nagy drámaíró hallhatatlan művét. a már az egész világon Ismerik a darabot. A Szovjetunióban 1927-ben tűzte programra először K. Sz. Sztanyiszlavszkij a Moszkvai Művészi Színházban. A darabot azóta is nagy sikerrel játsszák az összes szovjet köztársaságokban. És hazánkba^? Dolgozóink elbűvölten távoznak a színházakból, ha egy-egy Beaumarchais-darabot láttak. RP. ÍGY LÁTLAK