Új Szó, 1957. január (10. évfolyam, 1-31.szám)

1957-01-27 / 27. szám, vasárnap

AZ NDK KULTÜRKÖZPONT)ABAN PRÁGA EGYIK legforgatma-1 rem ŕatón a leglátogatottabb. Az tong. A karácsony előtti nagyi ményt keresnek, amellyel kapsabb helyén, a Národní tfídán új l összes NDK-ban megjelenő napi-\ gyermek játék-kiállításnak már csolatot kívánnak jelvenni. Gyalatványosság hívja magára a já- lap, a hetilapok és folyóiratok nyoma sincs. A kiállítás valóban koriak a sporteseményekre vurokelbk figyelmét. Bár azt szok- túlnyomo része, összesen hatvan', óriási sikert aratott, több mint natkozó kérdések, például: — ták mondani, minden csoda há- féle újság fekszik ízléses mü- \ kétszázezer látogató tekintette Hogyan végződött az NDK everom napig tart, ezt a csodát az: bőrkötésben az asztalokon és pol- j meg. Néhány nap múlva a Wirt- zöbainoksága. De fogas kérdéemberek nem szokták meg s nap: cokon. Ezenkívül kis kézikönyvschaft kiadóvállalat könyvtermé-j sekb'en sincs hiány, 'a múltkor nap után újabb érdeklődőket tár a szépirodalom legújabb ter- \ keit mutatják itt be. ; egy háziasszony tudni akarta, hovonz A Német Demokratikus] mékeiböl, ifjúsági könyvek, a A mmtási csarno

k mellett gyan kell az NDK-ból behozott Koztársasag Kulturális Tájékoz-1 szakirodalomnak főleg olyan pél-! kôrmbem szá

z férőhelyes mozi linóleumot tisztítani. Iparkodunk tató Központjáról van szó. j dányai. amelyek egyáltalán vagy '^nľ'äftoľnémet 'játék-TsdokűEloszor az esti orakban jar-< csak nehezen kaphatók, allnak a 1 tam ott, de bizony lehetetlen I látogatók rendelkezésére. Ez a Az NDK prágai kultúrközpontjának zeneosztályán sokan vásárolják a közkedvelt némethanglemezeket minden kérdésre kielégítő vávolt mindent alaposan szemügyre kölcsönkönyvtár igen nagy köz- ^kor később válaszol. mentumfilmeket vetítenek. A mozielőadásokon kívül ismeretterjesztő miadások, zeneestek is szoktak lenni. A kultúrestek igen magas színvonalúak és szüntelenül telt háznak örvendenek. Hetenként legalább kétszer van program és ezt a kirakatban előre jelzik. A jegyeket jelentkezési sorrendben ingyen osztják szét az érdeklődőknek. Hogy a tervező minden csekélységre gondolt, ami a látogató kényelmét szolgálja, azt a mozi berendezése bizonyítja. Például a székek támláin lecsapható asztalka van, amelyen kényelmesen lehet jegyzeteket készíteni. A Német Demokratikus Köz-1 társaság kultúrkőzpontja Prágá-! \ ban, a jelek szerint teljes meg-' a elégedésre talált. Hogy mit ke-1 res a tájékoztató jelző a meg- j nevezésében, annak is megvan

1 laszt adni. Igyekezetünket az ér az oka. Az alkalmazottak egyike; deklödők meleg köszönettel minden NDK-ra vonatkozó kér- nyugtázzák, désre ha lehet nyomban, ha nem, pompás virágok, — amelyek kultúrközpontot díszítíksajnos nem eladók. A NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG prágai Kulturális venni, mert legalabb 120—150 kedveltségnek örvend. Egész nap _ mye

n kérdéseket tesznek és Tájékoztató Központja nagy ember tartózkodott a helyise- tele van emberekkel, akik a fel a

z emberek — kérdezem'mértékben hozzájárul ahhoz, gekben. Igy aztán máskor, del- kényelmes karosszékekben az új-, stach elvtárstól. \ hogy a két ország népei között fajban tértem be. A tájékoztató ságokat forgatják, szakkönyveket, — Sokan magáncímek után ér-\ a baráti kapcsolatok még közkázpont eladási részlegében az tanulmányoznak, vagy csak egy- j deklödnek, mások, például isko-i vetlenebbé váljanak, még jobban NDK-ban megjelenő összes szép-1 szerűen regényt olvasnak. A kul- • m> üzeme

k rokonjellegű int é z-í elmélyüljenek, irodalmi alkotás kapható. Ezen- turális és tájékoztató központkívül szakirodalom, mint pél- ban olyan kellemes, meghitt lég- j dául orvosi, műszaki, politikai, kör uralkodik, hogy az emberek Q q m jý fj f ry If Q7Q művészeti stb. A könyvek átte- j működése rövid három hónapja kinthetóen és hozzáférhetően \ alatt igazán megszerették. Ez a vannak elhelyezve. Mindenki tet- vonzó légkör nemcsak az udvaszése szerint válogathat, néze- rias, barátságos alkalmazottakgethet, lapozgathat a könyvek nak, az értékes könyveknek, érközött. A népi művészet termé- dekes folyóiratoknak köszönhekei sem hiányoznak az üzletből, tő, hanem a rendkívül ízléses Bűbájos babák, fából faragott berendezésnek is. Egy lipcsei dísztárgyak, kerámia tarkítják a építészmérnök tervei alapján az könyvekkel megrakott polcokat, egész berendezés Drezdában kéAz egyik asztal telistele szebb- szült. A függönyöktől és csillánál szebb reprodukciókkal, kö- r októl kezdve jóformán az utolzöttük Botticelli, Michelangelo só szögig mindent az NDK-ból legismertebb alkotásai. szállítottak ide. Minden darabon A könyvek birodalmából a ze- \ látszik, hogy a tudás és ízlés legne világába kerülök. Gramofon- javát beleadva nem futó vevőklemezeket, kottákat, zenével kap- nek, hanem jó barátoknak szánSzínművészeti bírálóbizottságot kérünk Népi demokráciánk egyik legnagyobb ajándékát köztársaságunk magyar nemzetiségű állampolgárai is élvezik. Ez az ajándék, a marxista-leninista vívmányok egyik legszebbike: a helyes nemzetiségi politika. Magyar iskoláink, sajtónk, kulturális vívmányaink legjobban bizonyítják politikai és kulturális egyenjogúságunkat. És ezért kell rámutatni egy hiányosságra, amely akadályozza mindazok munkáját, akik irodalmi alkotómunkával foglalkoznak. A Csehszlovák Köztársaság magyar nemzetiségű írói igen hasznos és értékes alkotómunkát végeznek. Tagadhatatlan, hogy vannak közöttük ún. beérkezettek és olyanok, akik még nem szereztél: meg az értékes munkával egyUttjáró hírnevet, irodalmi rangot. Viszont az, hogy alkotásaik eddig még nem érték el a közölhetőség színvonalát — még nem jelenti azt, hogy ezután nem alkothatnak maradandót. De mit tegyen a kezdő író, a kezdő dráma- és színműíró, ha készen van a darabjával? Milyen szervezetnek adhatja be bírálatra, honnan várhat biztatást, segítséget, tanácsot? Ma, sajnos, az a helyzet, hogy nincs olyan fórum, amely saját hatáskörében dönthet egy magyar nyelven írt színdarab sorsáról. Az írószövetség, a Kultutiális Ügyek Megbízotti Hivatala, a Szlovákiai Népművészeti Ház mind-mind JeL csolatos publikációkat árusíta- ták. nak itt nagy választékban. A j A KULTÜRKÖZPONTHOZ tarharmadik helyiség, az olvasóié- \ tozó kiállítási csarnok üresen táMosonmagyaróvárott a napokban megtartották a magyar, csehszlovák és szovjet nép baráti estjét. Első képünkön orosz táncot mutatnak be az est szereplői a másik képünkön látható, a kultúrházat az utolsó helyig betöltő nagyszámú közönségnek. szívesen elolvassák a beérkezett müveket, de — csak elolvassák. Tovább már nem törődnek vele, nem adnak hivatalos bírálatot, nem ajánlják a darab előadását valamelyik színháznak, nem javasolják es.tleges fordítását. Tehát felmerül az íróban a kérdés: írtam egy darabot, azt mondják, hogy jó, megdicsértek érte, de mit érek vele? Megtörtént esetri hivatkozom. Egy évvel ezelőtt írtam egy drámát. A címe „Amnesztia". Hosszas fejtörés után elküldtem a Területi Színháznak, de választ még egy év után sem kaptam. Egy hónappal ezelőtt beadtam a Szlovák Színpadi Ügynökségnek, ahonnan átküldték a Kultúrális Ügyek Megbízotti Hivatalához. Természetesen érdeklődtem személyesen is. hogy mi van a darabbal. A felvilágosítás azonban igen szomorú rolt. A Szlovákiai Népművészeti Ház még január folyamán kiír egy pályázatot, amelyre beküldhetem művemet. A pályázaton kívül azonban nem foglalkozhatnak vele. Bizonyosan tudom, hogy nem vagyok egyedül ilyen helyzetben. Bizonyára vannak többen, akiknek befejezett színpadi művek az íróasztal fiókjában várnak egy olyan bizottságra, amely tárgyilagosan, elfogultatlanul dönthet e darabok sorsa felől. Nekünk mindegy, hogy milyen formában jön létre egy ilyen bizottság és kikből áll. Az a fontos, hogy a bírálat elfogulatlan emberek joga legyen, akik a tehetség és a szocialista esztétika szempontjából ítélnek a beérkezett müvek sorsáról. Bírálókat kérünk, akik bírálatu kai. tanácsaikkal segítenek munkánkban. Ezért fordulunk a párt sajtóorgánumához, —ért fordulunk a párthoz s jitsegért. És bizonyosak vagyunk abban, hogy ez a segítség megérkezik és lehetővé teszi, hogy sok magyar nyelven író többi társunkkal együtt hirdethessük új életünk szépségeit és talán egyik, vagy másik mű gazdagabbá tegye szocialista színpadi irodalmunkat. MIHÄLKA GYULA a Bratislavában vagyok, utam naponta többször is elvisz a Iviezdoslav-szobor mellett. Nézem a zobrot és fáj, hogy csak a márványlakot láthatom. A költőt nem isierem. Hviezdoslav, a szlovák költő, nagyarok ismeretlenje: magyarufl ddig nem olvashattuk. Amit róla udunk, az Adyval kapcsolatos. Amior megjelent a „Magyar jakobinus ala", mely messzehangzón és nagyrű öleléssel toborozott egy-akaratot: Mikor fogunk már összefogni... li elnyomottak, összetörtek, mayarok és nem-magyarok?", és gységet, célt, közös programot dott: „Ezer zsibbadt vágyból mért em lesz végül egy erős akaat? Hiszen magyar, oláh, szláv ánat mindigre egy bánat marad" ..., kkor Hviezdoslav volt az első visszang, a szlovák válasz, mely Adyt s üzenetét feldúltan igenelte és állalta: „igen, te heroldja a derűsebb időnek: vágyunkból váljék közös akarat, vágyunkból, mely az elárultak vágya: hogy a szíveink — bár egy keservet nyögnek — ha Isten és a bátrak sorsa úgy kívánja, holnap már együtt vicadozzanak" (Petneházy Ferenc fordítása) Ezt, ennyit tudtunk magyarok íagyarul Hvlezdoslavról, de költészeM. magát nem ízlelhettük, versei >rdításban, könyvbegyüjtve nem keHitek elénk. A Szlovákiai Szépirodalli Könyvkiadó jóvoltából m*st még1 leróhat juk adósságunkat: Rác z U vér tökéletes fordításában és ;réyltó kalauzolásával végre elolvashatik ez életmű egy fontos adalékát, a VÉHES SZONETTEK"-et. Már majd gy éve jelent meg e kis könyv — 2 szonett —, de, ha emlékezetem em csal, visszhangja, „sajtója" a íagyar lapokban nem volt. A hibáik most m«' mi vagyunk: lelkiisíeretünk a hiá.iy azonnal' pótlására oszogat. A „Véres szonettek" Hviezdoslav áborús állásfoglalását dokumentálHVIEZDOSLAV ÉS A HABORÜ ják: háborús verseket, melyek a háború ellen szólnak, háborúban fogant szonetteket — a béke, az emberség tudatosítására. Béke ideién a békét tudatosítani, a béke strázsáján állni: természetes írói kötelesség és szolgálat. De háború alatt békéért ágálni: tett! Háború idején, a „közvélemény" és hatalmi konjunktúra ellenében. uszítással és hipnózissal szemben állást foglalni — már kevesen tudnak. És még kevesebben értették és merték ezt 1914-ben, mely váratlanságában és váratlanságával az írói tollakat majdnem kivétel nélkül, az új fenomén — a háború — szolgálatába állította. Kevesen, nagyon kevesen maradtak a tisztánlátók, az emberség, a vox humana hűségesei, akik a kezdet kezdetétől. Romáin Rolland módján, azok közösségét szorgalmazták, „akik nem adják oda lelküket a háborúnak". Ezen kevesek egyike és legnagyobbika volt és maradt Ady Endre, az „ember az embertelenségben" — és mától kezdve, a „Véres szonettek" ismeretében, ezen kevesekhez kell számítanunk és így számon tartanunk Hviezdoslavot is. incs véletlen. Amikor Hviezdoslav himnikusan, mint felszabadító hangot és tettet üdvözölte Adyt, és Adyban, a magyar jakobinusban, minden elnyomott szószólóját, akkor ez a visszhang nem lehetett pillanatnyi hangulat-eredmény vagy rokonszenv szalmalángja. Ha így lett volna, akkor Hviezdoslav nem írja meg a Véres szonetteket. Ady és Hviezdoslav azonos békebeli világnézete törvényszerűen magával hozta háborús magatartásuk logikus egyazonosságát. Nincs különbség, mert nincs véletlen. Ady és Hviezdoslav magyarul és szlovákul egyformán az embert — tehát az emberséget — igenelik az embertelenség csúcsfokán: a háborúban. A halálvonatok marhavagonjai-1914ben virágdíszbe-borulva, pántlikásan és nótaszóval ütemezik az Éljen a háborút, de Hviezdoslavot nem befolyásolja a részeg mámor, ő „mészáros sereget" lát és a becsület mezeje helyett „vágóI hidat" mond. Adynál dühödt angyal I dobolt riadót a szomorú földre, Hviez- | doslavnál „szárnyas démon zúg a légen j át": a „vérfagyasztó zord való". Csoda, ha Hviezdoslav, akárcsak Ady, Istennel perlekedik? „A hangyák azt akarják, vidd diadalra konok harcukat". Akarhatná ezt Isten? Vezérelhetné-e őket „Marsként győzelemre?" Ezt nem lehet elhinni: Isten újra a hajdani Baál lenne, ki „embervért ivott"? „Te, a szent titok! ...Ítélj magad: fohász ez vagy szitok?" Az ember homlokán ott ég a szégyenbélyeg, mert „soha ennyire nem volt még távol Krisztustól a világod!" A költő az álkereszténység ellen kel ki, a farizeus álszenteskedés ellen, mely háborúkat és gyarmati elnyomatást valósít és szentesít: „Te vagy a szent hit igaz magvetője? Mert kifosztod az őserdők fiát? s testvér helyett rabszolgát gyúrsz belőle: ez a te álnok, véres bibliád! Amit egy Shaw a szatíra fintorával tudatosít: az ágyú és a biblia imperialista kölcsönszerepét, azt a költő fájó átokkal kiáltja ki. A költőt a háborús embertelenség ugrasztja: a perlekedés egyre tart, és a szokott érvre, mely „égi büntetésként" szenteskedi szemforgatón a háborút, ítélőn csattan fel a költő hangja: „válasznak ez vétkesen kevés". És máris zúdul a kérdés: „Kit ér a vád egyszer majd mindezért? Honnan eredhet ez a rút gyalázat, — mi az, mi embert így porig alázhat, hogy vért iszik: testvér testébe tép, mohó vámpírként szíva szíverét?" A felelet azonban nem marad meg a kérdés hőfokén: elcsúszik, ellaposodik és szólammá gyengül: „Cudar önzés!... te rontod a hősök fegyverét", de odébb és tovább már kézzelfoghatóbb és máig érőbb a felelet: „Te tetted ezt, páncélos szörnyeteg, dölyfös hatalmi vágy, — vasoklű rém, te, ki úgy meredsz fölénk a kormos égre, akár a komor viharfellegek." Ez a vád, már korunk rákfenéjét: imperializmusát éri, az emberrel nem törődő, az embert csak eszközként felhasználó és értékelő hatalmi tekintetnélküliséget: a mindent eluraló embertelenséget, az imperialista háborút, mely itt és ekkor, 1914-ben indult el végzetes útjára. háború nemcsak embergyilkos, de embert kisebbítő - gondolatgyilkos is. „Sohse volt még kisebb az ember" ... mert „véres szörnyű lakodalomban részegen indult a Gondolat, az Ember büszke legénye, ki, íme, senki, béna volt": állapítja meg Ady. Hviezdoslav is az értelmi törpülést kárhoztatja: „jaj, ha az ész botor... tompul a véső, szín, a hang s a toll: kultúránk éke nyomban semmivé lesz". Költő a háborúban csak a kiskorúságot vetheti a homo sapiens szemébe: az ember előbb uralkodjon „dölyfös maga" felett meqt nem nyomhat el szabadat szabad s rabszolgák között hős senki sem lehet". A háború a kultúra emberének öngyilkossága, öngyalázata: „kultúrát hirdet s emberhúst zabál". Csoda, ha a költő azokat irigyli, kik már meghaltak?!: „mert boldog a hant, min tiltó fejfa áll". Mindenkinél jobban szenved a költő: aki ezrek helyett beszél és ezrek fájdalmát mondja, az ezerszeresen kell, hogy szenvedjen: „Az én szívem is cafatokra tépték a mások szívén tátongó sebek". A háború a gyűlölet csűcsfoka és az uszítás realizált végeredménye. A gyűlöletnek e behemót szervezetével szemben a szeretet törvénye — tehát az emberség erkölcsi gyakorlata — tragikumig érő kivételes magatartás: „Mint tenmagad, szeresd felebarátod, — e tant ma már nem vallja senki se". És ez Hviezdoslavnak, a szlovák költőnek, kétszeresen fáj, mert „ki tudhatná az én szívemnél jobban, a szláv szívekben mennyi jóság dobban, a szeretetnek mennyi fénye ég". És a. háború ezt mind elemészti, felemészti. Itt és így csak az átok marad, mely undorít a háború önelégült arcába köpve, tagadja meg hordozóját, a Földet és embarftfcJ „Vérszomjas tigris — takarodj! Elég volt! Pusztulj, te korcs, kegyetlen fenevad, — vagy gyúljon lángra fölötted az égbolt, perzselje fel ocsmány barlangodat, — s a föld kövesse majd az űrben szétszórt, ősködben bolygó, szűz csillagokat!" De lehet ez, ennyi az utolsó szó? Madách, mindenek ellenére az „ember küzdj és bízva bízzál"-igét adja Ádámnak útravalóul. Vörösmarty legpesszimisztikusabb verse végén jövő-hittel oldja fel a pontot: „Lesz még egyszer ünnep a világon". Ady büszke torkán „néma dzsin" ült a háború alatt és agyát „a Téboly ütötte" és mégis és azértis felmagasodott: „S megint élek, kiáltok másért: Ember az embertelenségben". Minden háborúellenes költői magatartás végcélja: a háború mulasztásának és felszámolásának sugalmazása, manifesztálása. Hviezdoslav sem csinálhatja másképp: „e gyűlölet, mely rontó átkokat vetett a század szántójába magnak, s melyből milliók Ínséget aratnák, tovább ássa köztünk az árkokat? Vagy megtanuljuk végre, hogy ekéket készítsünk kard és karabély helyett, és megtanuljuk, hogy az emberélet aljas játékok tétje nem lehet? A háborúk örökre véget érnek és porba hullnak mind a fegyverek?" viezdoslav Véres szonettjel a vox humana szlovák hangját idézik és dokumentálják, költőt, aki háborúban és háború ellenében ember maradt, azon kevesek egyikét, aki emberré gerincesedett az általános és szervezett embertelenségben. A véres szonettek költőt példáznak, kit ma is — két világháború után — emberséget, békét erősítve ölelhetünk magunkba. FÄBRY ZOLTÄN Qj SZO 1937. január 27.