Új Szó, 1957. január (10. évfolyam, 1-31.szám)

1957-01-27 / 27. szám, vasárnap

Az egyszerű,tágas konyhában lehúzva éý a petró­leumlámpa. Fénye olyan hal­vány, erőtlen, hogy a szögle­tekben már zavartalanul ter­peszkedik a tötétség. Az asztal lapján egy későre maradt légy vonszolja gyengülő testét. A kopott asztal mögött visel­tebb karoslóca nyújtózkodik. Hogy valamikor milyen színű­re festették, nehéz volna meg­állapítani. A lóca végén mint megtépázott madár ül Turcsák Mari, a gazdaasszony. Percekig, lehet órákig gub­baszt némán, szótlanul. Csak néha sóhajt mélyet, szívből jö­vöt. Kivel is beszéljen? A bú­torokkal a pislogó mécses­nél?... Télnek a percek, az órák, míg •végre megmozdul. Nyöszörög az öreg lóca. Az asszony fel­áll. Kopott nagykertdöt térit magára. Az ajtó félé indul. Ügy lépked, mint akit álmá­ból riasztanak fel. Arca akár a halotté. Szeme eUőtt kélf karikák sötétlenek. A ruha is lóg rajta. Turcsák Mari, mi lelt? Hová lett a ringó csí­pőd s gömbölyű karodról a hús ? Arcodról is eltűnt az rattuk mindenki gyerekénél. Mesterségre adtuk. Műhelyt csináltattál neki. Szerszámot vettél, csakhogy itthon dolgoz­hasson, ne strapái ja magát. Fladtad a tíz holdat, meg a jószágot is. Arra számítottunk, ezerszer is megtérül a költ­ség, ha majd dolgozik. Te is jól tudod, mit nyertünk vé­le... Ej, az az átkozott korcsma ... Hogy te itt hagy­tál, azóta még rosszabb. A faluban már lányt se igen kapna... Tudom, téged is a szégyen, a gond, az emberfe­letti munka vitt időnap előtt a sírba. Egy fillért sem ad haza. Csak követei... Ha nem tudok adni, üt, még belém is rúg, mint egy kutyába. Most h hordom a kezenyomát... Már nem bírja tovább a pa­naszkodást sem. Ráborul a képre. Sír. Szegény asszony! De sokat rők még a lôcSň ülve találják. Először nem akar hinni a szó­nak, de amikor meglátja a ha­lottat, olyat sikolt, mintha kést mártottak volna szívébe. — Jaj! Megöltem. Megfogta az átok. „ i a a* x , Szegény anya. Nem a te a földről ura képé és gbrcso- átkod { ta A áUnka v ü_ sen magahoz szorítja. Zokog, oly te a Usvüágra. Szíved legmé­szivszaggatoan, ahogyan csak l én mé mindi élt kis r e_ egy anya képes ... mény; hátha ... Most már ki­~ Átko z°tt- Bár csak ne aludt a leqapróbb szikra ! S. Ne m szültelek volna a vüagra ... kell mär v ölegényruháról r gon­Nem bánnám, ha holnap délben doskodni már vagy nekem, vagy neked TurcsákMarit három harangoznának... Kiss Marci korán reggel tég napig nem tudták magához téríteni. A temetés pedig sürgőssé vált. Iáért ment az állomásra. Jókor Nála nélkül nem akarták elta­kelt, hogy minél előbb haza- hárítani. Negyedik nap az anyá­hordhassa, hogy ne kelljen fek- ba visszatért az élet. Fölkelt, bért fizetni a vagonért. Nyugod- A szomszédok támogatták az tan bóbiskolt a bakon, amikor egyszerű fekete koporsóhoz. Är­a lovak felhorkantak. Zökkenve c a sápadt, mint a viasz. Csodál­állt meg a szekér. Marci majd kozva néz körül, mint aki nem lebukott az ülésről. érti, mi történik Végigmustrál ­a szekérről. Az ó szeme száraz marad. Tálán Német táncegyüttes Bratisíavában Az utóbbi időben sok szó zőben ébresztettek régi emléke esik a modern, társadalmi tánc ket, hanem a fiatalokat lebilin jelentőségéről és művészi for- cselték éppen az előadás művé májáról. Az e napokban Bratis- szi formájával, lavában fellépett német tánc- Az ezerkétszázas években I együttes műsona erre a kérdésre városi polgárság, a céhek, a adott feleletet, mert nemcsak egyszerű nép Németországba! táncprodukció volt, hanem ko- mint másutt is szigorúan a féri moly hozzászólás is a társa- is a nő társadalmi viszonyát ki dalmi tánc problémájához. fejező táncokat táncolta. A tán A tánc mindig a korszakok ritmusa tartózkodó és ünnepé kultúrájának és életformájának lyes, mint maga a középkor lég visszatükröződése volt. Erre köre. Amíg azonban a lovag építette fel műsorát a Schwarz- termekben kis lépésekben, in M M" S-S' \ — Mi az ördög lelte ezeket — ja az arcokat. Közömbösen nézi f," '^" morfondírozik, míg lekászálódik a koporsót. Zeng a búcsúztató. A r> mm M lm Nyugtatólag veregeti meg az az a f urcsa tu z apasztotta el, állatok reszkető orrcimpáját. könnyét, amely most a szemé­Nem ül vissza. Ogy próbálja ben lá n3° l- Megindul a halottas őket indulásra bírni. Hiába. Nem kocs l• f elz ú9 az ene k- Az s sz áí a mozdulnak. Marci alaposabban i s megmozdul. Aztán meg, mint­körülnéz. Egyszerre csak vala- f! a, megbánta volna, csendesen mi fekete foltoi iát az árok hm ag a koporsó után. szélén. Közelebb megu. Vissza- Akkor sem b uS3yan könny a hőköl. Már az ö szája is resz- izeméből, amikor már a rögök ket. De újból nekirugaszkodik. k°P°9™k a koporso fedelén. Ott valaki fekszik, villan át Meg 0 IS dob ra eW e t- Megvár­agyán a felismerés szikrája. Két [ a- m í9 magasra emelkedik a . ... • — Iirttif f 7i t A ^ ,f ugrással már is ott terem. Elő­ször csak két lábat lát. Belerúg. A fekvő alak meg sem mozdul. Jobban szemügyre veszi. Erei­hant s aztán hazafelé indul. A szomszédok, ismerősök kö rülfogják. Vigasztalni próbálják. Rájuk sem néz. Utat tör maga ben megfagy a vér. Az ember na k' s kS z} e n m szól: __ -7. — Enaedienek! Sietek! felső teste az árokba hajlik. Arca pedig a sáros vízbe merült. Hirtelen elhatározással megra­gadja a 'fekvő egyik lábát. Ki­rántja az útra, hanyattfekteti. — Turcsák Jani! — szalad ki száján a szó. Engedjenek! Sietek! Lehet, hogy a fiam már hazajött. Ha nem tálálja a kulcsot, összetöri az ajtót. Bukdácsolva rohan végig a temető göröngyös útján. Az emberek hosszan néznek utána, élet rózsája. Sovány vagy! Szinte zörögnek a csontjaid. Szép fehér bőröd is megsár­gult, akár a pergament. Tur­csák Mari! Hisz még nem vagy öreg ... Már az udvaron jár... Sö­tét van. Koromsötét. A fa'at tapogatva óvakodik a kapuig. Szurok az éj, nem lát sem­mit. Hallgatózik. Hátha hall va­lamit... Hátha csapja már a sarat, akire vár. Hiába... Csend... Mindenfelé némaság. Még a kutyák sem vakkant a­<.nak. Mikor újból a konyhába ke­rül, mély sóhaj szakad a mel­léből. 'jedobja magáról a meg­ázott nagykendőt. Kopott kö­tényével a szeme körül babrál. •»- Nem bírom már ezt az életet. Sírba visz a bitang — nyögi a szavakat mint egy haldokló. Egy pillanatig mozdulatlanul áll, aztán csontos kezét előre tartva a konyhaszekrény felé lépeget. Csontos ujjai kopog­nak a deszkán. Fiók csikordul. Röv'd ideig motoz, aztán egy kopott imakönyvvel a kezében tér vis za megszokott helyére. Egy darabig nézegeti, aztán kattan a csat. A sárga lapok közül két kép hull az asztalra. A könyvet félretolja. A képe­ket egymás mellé helyezi. Az egyikről, a kopottabbról, kato­naruhás férfi mosolyog rá. András, a férje. Micsoda jó emb^r volt... Hogy szerették egymást... A másik kép már sokkal újabbnak látszik. A papírja is más, szebb, fehérebb, fénye­sebb. Az asszony keze meg­mozdul. Ogy tesz, mintha szá­jához akarná emelni a papírt. De aztán visszaejti az asztal­ra. Könny szökik a szemébe, onnan pedig hull a képre. A képről pufókképű, matróz­ruhás fiúcska néz vissza. Ke­zében egy nyávogó tarka macskát *art. — Fiam! Egyetlenem — zo­kog hangosan Turcsák Mari. Hogy jutottál eddig? Miattad már emberek közé sem me­rek menni... Megöl a szégyen, a gyalázat. Mi .ettél? Lump! Korhely! Akit senki sem be­csül ... Lenéznek. Nem tar­tanak senkinek. Könnyein keresztül még so­káig nézi a pufók arcot, az­tán szelíden füretolja, hogy újból a másiknak adjon helyet, mintha annak akarná elpa­naszolni bánatát, keservét. — Jó neked, András — sír­ja tovább bánatát. — Te már nem viseled a szégyent... Azt hiszem, én is követlek nemsokára ... Hej, hogy ne­veltük. Még a széltől is óvtuk. Rongyoskodtunk, hogy csak neki legyen. Szebben já­is panaszkodtál már annak a képnek. D? sok éjszakát át-, virrasztottál már itt, a lába vé­gén, az asztal szélére könyö­kölve. Fáj, nagyon fáj az ne­ked, hogy a fiaddal egyko­rúak rendes, munkátszereti emberek. Csák a tied olyan... Titokban még bízol... hát­ha ... Olyannak szeretnéd lát­ni. mint a többi... Késő már... Vessző korában kell a fát hajUtani. Kényeztetté­tek. Ha megkívánta, éjjel sza­ladtál cukorkáért a boltba. Még kamasz korában is te puccol­tad a cipőjét. Féltél, hogy má­sik is lesz. Nem akartad sze­retetedet, szívedet, a tíz hol­dat megfelezni. Most így kö­szöni meg ... Egykéd most a mindennapi halottad. Az idő már túljár az éj de­rekán, amikor az ajtó nagy robajjal nyílik. Az anya szána­kozva néz belépő fiára. Az ha­jadonfővel tántorog a kony­hába. Dús fekete haja csapzot­tan tapad a homlokára. Ka­bátja csupa sár. Zsebéből egy literesüveg nyaka kandikál elő. Szeme véres, mint egy űzött vadé. Az anya feljebb csa­varja a lámpát. Jani az asztalhoz tántorog. Szék után tapogat. Hirtelen elveszti az egyensúlyt. Neki­dől a kredencnek. Az egyik ablakszem csörömpölve hull a földre. A részeg is elterül. Az anya hozzárohan. Próbálja talpraállítani, közben szelíden beszél hozzá: — Feküggy le fiam, feküggy le szépen, hisz már állni sem bírsz. — Ki? Ki nem bír? — ftö-1 rög a -észeg. Pénzt adj! Pénzt, mert agyonütlek. Az asztal sarkába kapaszkod­va, valahogy lábra áll. Ojbôl az anyjának esik: — Értetted? Pénzt! De gyor­san — és öklével az asztalra vág. — Honnan vegyek? — fakad jajszóra az anya. — Egy fillér sincs a háznál. Már évek óta egy huncút vasat sem adsz ha­za. A fiú szeme pirosan izzik, akár a parázs. Mir.t egy őrült, törni, zúzni kezd. Leveri a kre­dencről a poharakat, csészéket. Aztán az anyjának ugrik: — Pénzt! — üvölti torkasza­kadtából. Ökle meglendül és a sápadt arcba vág. Az anya az asztalra borulva hangtalanul tűri az üté­seket. — Pénzt, mert megöllek. Pénzt... pénzt... — üvölt vad­állat módjára a fiú. Már rúgni is kezdi. Egyszerre megtorpan és kirohar, az ajtón. Turcsák Mari utána akar ro­hanni. De csak a konyha köze­péig jut. Térdre esik. Felveszi Sokáig nézi a sáros, puffadt aztán valaki csendesen ezt arcot, aztán a szekerére emeli. mon dÍ a : Amikor már visszafelé porosz­kál, mintha lovaihoz beszélne, így szólt. — No, Jani! Azt hiszem, most már eleget ittál... Turcsákék háza előtt sok a — Szegény asszony! Nemcsák a gyerekét, de az eszét is el­vesztette. Turcsák Mari azóta min­dennap szénát visz az istállóba. Ha megtelik a jászol, visszaviszi, kíváncsiskodó. Mindenki látni hogy újból behordhassa. Szemet akarja a fiút. Különösen a falu szór a baromfinak, pedig egy hírharangjai, a vénasszonyok to- árva tyúk sincs az udvarában, longják körül a szekeret. Sápi- Mindennap takarít, de a pók t óznak, jajveszékelnek, közben mégis beszőtte a sarkokat. Főz majd széttépik Kiss Marcit. is, de azt eszi, amit mások — Hogy is akadtál rá? Hogy visznek neki, s alkonyatkor kiáll is volt? Mondd még egyszer... a kapuba. Nekitámaszkodik a — faggatják, hogy egy évig az- düledező félfának és várja a tán tudjanak miről beszélni... fiát... Turcsák Marit a gyászhírve­SZARKA ISTVÁN Tiszta volt a szívem Tiszta volt a szívem, mint a harmat cseppje, rácsapott a város korma, befeketítette. Nagy utcákat róva esdekelve kértem: nézzetek rám, jó emberek, remeg már a térdem. Nem bírom a szívem roskadozva vinni, jó volna bús utcavégen kicsit megpihenni. Hinni részegülten: ülök árokparton s gyenge gyermektenyeremen a szívemet tartom. DÉNES GYÖRGY * / Hozzászólás Orbán Gábor: Vigyázzatok, amikor beszéltek című cikkéhez Az alábbi cikk szerzője, Dr. Jaromír Valeí, a Cseh­szlovák Tudományos Akadé­mia dolgozója, akí a cseh­magyar szótár előkészítésé­ben munkálkodik. Az Oj Szó m. é. december 4-i számában megjelent „Vi­gyázzatok, amikor beszéltek" című cikkben Orbán Gábor pro­fesszor helyesen rámutat a beszédben gyakran előforduló néhány nyelvtani hibára s főleg németes kifejezésre, amelyek használatát joggal ldfogásolja. A cikkíróval azonban nem ért­hetünk egyet abban, amit a hisztérika és hisztérikus kife­jezésekkel kapcsolatban mond Azon helyes megállapítása után, hogy a hisztérika nem mellék-, hanem főnév (mégpedig nősze­mélyt jelentő főnév), párhuzam­ba hozza azt a katolikus és re­formátus melléknevekkel s ab­ból, hogy ennek a két mellék­névnek női megfelelője katolika és reformáta a magyarban nem létezik, azt következteti, hogy a hisztérika helytelen, nem magyar szó s ezért: „ne mond­iuk tehát nőszemélyekkel sem, hogy hisztérika, hanem azt. hogy hisztérikus." Ezzel szemben megállapíthat­juk, hogy a kifogásolt kifeje­zés benne van a nagy magyar idegen nyelvű szótárakban. Hogy nyelvi szempontból sem kifo­gásolható, annak bizonyítéka az, hogy a magyar helyesírási sza­bályok utolsó kiadásának szó­tári részében is megtalálható (hisztériás és hisztérikus mel­lett). Tehát mégis kell, hogv valami szerepet töltsön be a hisztérika szó a magyar szó­használatban. Ami pedig a je­lentését illeti, a magyar jelen­téstan arra tanít, hogy a ma­gyar szavaknak nemcsak érte­lemfelidéző, hanem sokszor hangulatkeltő szerepük is van. E sorok írójának tehát az a Véleménye, hogy nőre egyaránt mondhatjuk, hogy hisztérika vagy hisztérikus, vagy éppen­séggel hisztériás. Hogy konkrét esetben melyik kifejezés hasz­nálandó, az i körülményektől függ. A hisztérika kifejezést, annak bizalmasabb jellegénél és némi pejoratív színezeténél fogva, az fogja használni, aki ismerősei és az illető nősze­mély körébei: közli mondaniva­lóját, a hisztérikus vagy hisz­tériás szót, e szavak közömbös és tárgyilagos jellegénél fogva pedig pl. orvos vagy az, aki Szamba az NDK tánceggyüttesének műsorából — Greine Szibil rajza. Gold együttes. Mint szilárd ge- kább tipegve táncolnak és rinc húzódott végig a műsoron körtáncot még nem ismerik, ad az a célkitűzés, hogy az 1200-as dig a nép duhaj kedve hamarábl évektől kezdve egészen napjain- eljut idáig. A legkezdetlegeseb! kig bemutassák évszázadról év- népi tánc magával ragadó ritmu­századra a tánc fejlődését, sában kirobban a nép ősereje A tánc legősibb formáiról nin- eredetisége, mint azt korabei csenek feljegyzéseink, de tud- festőknél, pl. Brenghel-nál ií juk, hogy mint maga a ritmus, lá t^ k megörökítve. , t-t. íl X-Xt, A„;ľ „ . Ezt a sodró ritmust a XVI a tánc is orok. Amit most a né- században átveszi a társadalo r met művészek hoztak. - széíesebb rét és a tánco ] ugyancsak a népi tánc legkez- valóban népszerűvé válna k. E z detlegesebb megnyilvánulásaitól követőig azonban a XVIII. szá egészen a túlzásaiban parodizált z adban ismét a finnyás szalo Rock 'n-RoIl-ig — mind azt bi- nok túlfinomult légkörében szü zonyltotta, hogy a tánc, amíg letett táncok jöttek divatba. . a nép egészséges életörömének púderes, tornyos parókákhoz ill kifejezője, addig szép és ízléses, menüett és gavott. A bókok Amint azonban kisiklik, exaltált, mesterkélt korszak a táncra i mesterségesen megőrjített em- ráütötte bélyegét. berek táncolják, ledönti a jó- A XIX. században már feltűn ízlés korlátait. nek a keringő első elemei é A német művészek által be- f^? -f obba n kibontakozik • mutatott régi nemzeti táncok: kortánc és a polka is. Am a fér a mazúrka, polka, csárdás, kra- f l ® s, n o közelsége a táncná koviak, tarantella, polonaise kozmegbontránkozást kelt stb.. nemcsak az idősebb né- De a t á" c f! l t®" <l z t? t h, at a5 l a" u megy előre fejlődésének útján ritmusa egyre tüzesebb, egyr szenvedélyesebb. A német tánc. együttes műsorán szereplő pol­ka, mazúrka nagyanyáink ifjú­ságát idézték. 1920-ban születik meg i shimmy és a charleston. Amin a nó társadalmi helyzete váltó zik, úgy változik magatartás: és karaktere a táncban. Mozdu latai szabadabbak, gyorsabbak sót néhol valósággal artistasze rűek. A színpadon ott viharzot a rumba, a szamba, a tangó, i foxtrott. A zene gyors, ideges de a lázas ritmus mögött legyőz­hetetlenül trónol a bécsi valcer Klasszikus ritmusát örökifjúvi varázsolják Johann és Richan Strauss melódiái. A Schwarz-Gold együttes be­mutatta a legújabb divattánco­kat is a Boogié-Woogietől egé­szen a Rock'n-RoIl-ig, amelyek­nek gyors ritmusát gyakran a; őrjöngésig fokozzák a táncol helytelenül értelmező nyugat fiatalok. Az együttes ezeket i táncokat igen helyesen parodi­zálva mutatta be, hogy ezzel ii kiemelje az emberi miivoltukbó: kivetkőzni kész táncőrültek ne­vetségességét A német művé­szek nagyban hozzájárultak a: ízléses modern tánckultúra nép­szerűsítéséhez. Meglepő ötle­tekkel, hangulatosan, művészie­sen oldották meg a koreográfiai feladatot és a bratislavai közön­ségnél ennek megfelelő meleg fogadtatásban részesültek. G. Sz. semmi közelebbi viszonyban nem áll az illető nőszeméllyel. A fentieket leszögezve meg­állapíthatjuk, hogy i hisztérika szó, akárcsak a tragika, komi­ka szó is, amelyek szintén nő­személyt jelentenek, a magyar szókincsben teljesen honos és annak la'in, ill. újlatin jöve­vényszava. Ezeknek a szavak­nak meghonosítása azzal ma­gyarázható, hogy a latin nyelv hosszú századokon keresztül ál­lami hye'v volt Magyarországon, kétségtelenül képzésükben nagy szerepük volt a magyar klasz­szikus íróknak, akik a latin nyelv kiváló ismerői voltak s írásaikban a latin irodalom és nyelv befolyása alatt álltak. It még azt szeretnők megje­gyezni, hogy a . klasszikus" la­tin eredetű szónak nőnemű megfelelője is létezik a magyar szókincsber a „klasszika-filoló­gia" Wej tsben. A magyarban nem létező s a cikkírótól más nyelv alapján mesterségesen képzett katolika és reformáta melléknevek hely­telensége nem indokolhatja a hisz 4 érik ^ szónak kiközösítését a magyar szókincsből. Dr. JAROMlR VALEŠ,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents