Új Szó, 1956. december (9. évfolyam, 335-363.szám)
1956-12-15 / 349. szám, szombat
Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1956. december 15. szombat 30 fillér IX. évfolyam, 349. szám Felkészültek a télre A žilinai energetikai elosztó-üzem dolgozói nagy figyelmet szentelnek a gépek karbantartására, hogy a téli hónapokban biztosíthassák a zavartalan áramellátást. Nagy figyelmet kell szentelm az áram helyes elosztásának mert elsőrangú feladat segíteni az ostrvaiai kerület hőerőműve a téli megnövekedett áramfogyasztás idején. A képünkön látható vezérlő helyiségből irányítják az áram elosztását. A köztársaságban a bratislavai kerület teljesítette elsőnek a kukoricabeadást A bratislavai kerület december 13án a köztársaságban elsőként teljesítette 100,1 százalékra a kukoricabeadást. A kerületben 12 járás tett eleget állam iránti kötelezettségének ebből a fontos terményből. A sikerben nagy részük van a begyűjtési apparátus dolgozóinak, akik az utóbbi napokban fokozott szorgalmat fejtettek ki e feladat teljesítése érdekében. A kukoricabeadás teljesítésében legjobban a nyitrai kerület közelítette meg a bratislavai kerületet, amely • termény tervezett beadását eddig 87,3 százalékra teljesítette. Utánuk következik a kassai kerület. Szlovákiai méretben a kukoricabeadás tervét eddig 71,3 százalékra teljesítették. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága 1956. december 12-13-án tartott ülésének határozata Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága 1956. december 12-én és 13-án megtartott ülésén megtárgyalta Chudík elvtárs beszámolóját az elmúlt időszakban végzett mezőgazdasági feladatok teljesítéséről és a második ötéves terv feladatairól. Megállapította, hogy a dolgozók becsületes munkájával, a párt vezetésével a CSKP országos konferenciája óta a mezőgazdaságban is jelentős sikereket értünk el. Javul az új EFSZ-ek megalakításában, valamint a már meglevő EFSZ-ek tag- és földalapja kibővítésében mutatkozó helyzet. 1956-ban a kis- és középparasztok 164 új szövetkezetet alakítottak és 8503 mezőgazdasági üzem lépett be az EFSZ-ekbe. A szövetkezetek földalapja összesen 50 447 hektárral bővült. A gépesítés kiterjesztésével, a szövetkezetekben, az állami gazdaságokon, valamint a gépés traktorállomásokon a mezőgazdasági dolgozók jó munkaszervezésével jobban és rövidebb idő alatt végezték el a tavaszi, aratási és őszi mezőgazdasági munkákat. Az 1955-ös évhez viszonyítva a gabonafélék, kapás- és ipari növények egyes fajtáinak hektárhozamai emelkedtek. A takarmányalapra és az állattenyésztési termelésre fordított nagyobb gondoskodás folytán a szarvasmarhaállomány a múlt évhez képest 21 665 darabbal, a sertésállomány pedig 25 213 darabbal gyarapodott. Nagyobb lett a gazdasági állatok hasznossága is. A termelésben elért sikerek lehetővé tették az EFSZ-eknek, az állami gazdaságoknak és az egyénileg gazdálkodó földművesek túlnyomó részének, hogy jobban teljesítsék beadási feladatalkat, mint a múlt években. Megjavult a beadási erkölcs. A gabonabegyűjtés évi tervét 1956.. november 30-ig teljesítették és az 1955-ös évhez viszonyítva gabonából 374100 mázsával, burgonyából 453.870 mázsával, szarvasmarhából 41 420 mázsával, sertésből 164 330 mázsával, tojásból 22 281 000 darabbal, tejből 37 065 000 literrel, szárnyasból pedig 61700 kgal többet gyűjtöttek be. Ez idén először A legfontosabb feladat: az idei terv hiánytalan teljesítése Újabb üzemek értek célba a žilinai kerületben Két kerület és harmincöt gépés traktorállomás teljesítette az egész évi tervet Úgyszólván naponta szaporodik azon gép- és traktorállomások száma, amelyek határidő előtt teljesítettlék a mezőgazdasági munkák tervét. December első dekádjában Szlovákiában már 35 gép- és traktorállomás teljesítette egész évi feladatát, mégpedig a bratislavai és a kassai kerületben tlz-tíz, a Banská Bystrica-i kerületben hiét, a nyitrai kerületbe|n hat, a žilinai kerületben pedig kettő. A kerületek közül legjobb eredményt a bratislavai és a Banská Bystrica-i ért el, ahol a mai napig a GTÄ-k, az EFSZ-ek és az egyénileg gazdálkodó földművesek földjein terven felül több mint 17 000 átlag-hektáron végezték el a mezőgazdasági munkákat. Szlovákiában a giép- és traktorállomások egész évi tervének teljesítéséhez már csak 2,4 százalék hiányzik. Krpehnyban öl hónappal lerövidítik a szerelési munkákat Pénteken, december 14-én Žilinán megkezdődött a csehszlovákiai vízierőművek építőihek kétnapos aktívája, melyet az Energetikaügyi Minisztérium a brnói Elektrostroj vállalattal együttműködve rendez. Az aktíván részt vesznek a köztársaság összes szerelő-szervezeteinek vezető dolgozói, technikusai és tervezői, hogy a technikus közönséggel megismertessék a vízierőművek szereles^tiek új, haladó módszereit. Főleg a skalkai, krpeľanvi vízierömű és az Ifjúsági Gát építésénél szerzett legújabb szerelési tapasztalatok kiterjesztéséről van szó. A krpelaliyi vízierőmű építésénél, ahol a köztársaságban először használták az építészeti és szerelési munkák egyidejű végzését, minden agregátnál 5 hónappal lerövidítik a munka befejezésének határidejét. Ezzel alapvetően hozzájárulnak a vízi.erőnyj építésének meggyorsításához. Pénteken, december 14-é)i a liptovi Vlašky-i Gépgyár dolgozói teljesítették a második ötéves terv első évének feladatait. Ily módon a megállapított határidő előtt egy nappal teljesítették a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 39. évfordulójára tett kötelezettségvállalásukat. Az év vegéig még 350 000 korona értékű Ipari kést gyártanak. Az építészeti vállalatok közül a žilinai S ta vo výroba dolgozói is befejezték évi tervfeladataikat. Ez a vállalat látja el lakatos- és villanyszerelési előgyártmányckkal Szlovákia összes építészeti üzemeit. A terv határidő előtt valő teljesítése lehetővé teszi, hogy az év bégéig még 2 850 000 korona értékű előgyártmányt készítselek. teljesítették a gabonabeadás feladatalt Szlovákia valamennyi kerületében és először teljesítették a burgonya összbeadását is. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a párt és a kormány megvalósíthatta a további, immár hatodik árleszállítást, főleg a mezőgazdasági termékek esetében. •** Az elért eredmények azonban nem felelnek meg azoknak az aüott lehetőségeknek és feladatoknak, amelyek a CSKP országos konferenciájából erednek. 1960-ig Szlovákiában a mezőgazdasági termelést 39,8 százalékkal kell emelnünk, ebből a növényi termelést 34,9 százalékkal, az állattenyésztési termelést pedig 47,1 százalékkal. A CSKP országos konferenciája hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági termelés tartós és rendszeres növelését — ami a dolgozó nép életszínvonala szüntelen emelkedésének elengedhetetlen feltétele — csupán a szövetkezetek gyorsabb építésével és megszilárdításával lehet elérni oly módon, hogy a második ötéves terv folyamán a kis- és középparasztok túlnyomó része belépjen az EFSZekbe. Pártunk, a tömegszervezetek, az állami igazgatás, az üzemek és vállalatok, valamint dolgozó népünk elsőrendű feladata, ma és a jövőben is az, hogy megnyerjék a kis- és középparasztokat új EFSZ-ek alakítására, a már meglevő szövetkezetek tag- és földalapjának kibővítésére, hogy a szocialista nagytermelés döntő túlsúlyba kerüljön. A párt határozatai értelmében következetes, rendszeres, konkrét politikai és szervező munkával kell megnyerni a falvakon a kisés középarasztok döntő részét a közös gazdálkodásnak már a második ötéves terv első éveiben. Az EFSZ-ek fejlesztésében és továbbszilárdításában a pártszervek és szervezetek fö figyelmét a középparasztnak a szövetkezetbe való megnyerésére kell összpontosítani. Az összes középparasztok megnyerése azt jelenti, hogy a szövetkezeti alapot több mint 600 ezer hektárral bővítjük. Ez megköveteli, hogy főleg a középparasztok lépjenek be az EFSZ-ekbe, akik megteremtik a gazdaságilag szilárd és fejlődő EFSZ-ek létezésének feltételeit és a szövetkezeteket eddigi tapasztalataikkal gazdagítják. A középparaszthoz nagyon konkréten, türelmesen és nyíltan kell közelednünk. Szemléltető példákkal — amelyeket a földműves megért — magyarázzuk meg mezőgazdaságunk fejlődési iávlatait a szocialista szövetkezeti nagytermelés alapján. A községekben és az EFSZ-ekben fokozottabb mértékben kapcsoljuk be a középparasztokat a mezőgazdasági termelés irányításába és szervezésébe. A falvakon élő munkások feladata, hogy elsősorban ők nyerjék meg a jól dolgozó kis- és középparasztokat az EFSZ-ekbe és ha nekik is van földjük, maguk is lépjenek be a szövetkezetbe, s győzzék meg a belépés szükségességéről feleségeiket és családtagjaikat is. A szövetkezetek tag- és földalapja kibővítésének elválaszthatatlan részét képezi a már meglevő, de főleg a gyengébben gazdálkodó új EFSZ-ek megszilárdítása. Intézkedéseket kell tennünk ezekben az EFSZ-ekben az alapvető szervezési és termelési fogyatékosságok kiküszöbölésére. A kerületi és járási nemzeti bizottságoknak s azok szakdolgozóinak olyan intézkedéseket kell foganatosítaniok és olyan segítséget kell nyújtaniok, hogy a legközelebbi időben ki legyenek küszöbölve a termelésben fi a munkaszervezésben mutatkozó fogyatékosságok, hogy ezek az EFSZ-ek is a jól működő szövetkezetek színvonalára emelkedjenek. A második ötéves terr feladataival összhangban biztosítani kell az EFSZek részére a kellő számú szakember iskolázását és figyelmet kell fordítani a szövetkezeti munkaiskolákra. A tél folyamán széleskörű tömegpolitikai munkát kell folytatni a falvakon az EFSZ-ek harmadik országos kongresszusának dokumentumai alapján. *' * * A dolgozó nép életszínvonala szüntelen emeléséhez szükséges feltételek megteremtése megköveteli a lakosság számára az élelmiszeralap, az ipar számára pedig a nyersanyag biztosítását, a mezőgazdasági termelés fejlesztését és a munkatermelékenység növelését. A mezőgazdasági termelés fejlődése a növényi termelés színvonalának emelésétől, a földalap jobb kihasználásától, talaja szerkezetének megjavításától és termelékenységének növelésétől fligg. Ebből a célból talajjavítási munkákat 'kell végezni, fel kell szántani és meg kell javítani a réteket és legelőket, fel kell használni az öntözőberendezéseket. A vízgazdálkodási és talajjavíÍFolvtatás a 2. oldalon) Teljesítik felajánlásukat Ezekben a napokban a Bratislavai Magasépítészeti Vállalat munkahelyein nagy a sürgés-forgás. Nem csoda, hiszen az építkezési dolgozók azon igyekeznek, hogy teljesítsék a Nagy OktóEGY MMUOVAL TOli mint amennyit terveztek A határban véget ért a munka. fi Befagyott a föld, várja a hótakarót. A parasztember ilyenkor mérlegeli, latolgatja, hogyan gazdálkodott az év folyamán, mit kell tennie jövőre. A kistárkányi szövetkezeti tagok is tanácskoznak, mérlegelik gazdálkodásuk menetét. Van miről beszél niök, mert a szárazság ellenére is szép eredményeket értek el. Csupán a hatvan hektáros gyümölcskertészet 715 000 korona bevételt hozott. Ha leszámítjuk a termelésre fordított összeget, akkor is 4.65 000 korona a tiszta jövedelem. A tiszaparti gyümölcsös valóságos aranybányája a szövetkezetnek. Vagonszámra ontja a jóízű Jonathán- és Batul-almát, az aranysárga körtét, a kék, bársonyos szilvát, melyből saját maguk készítenek szilvapálinkát. A gyümölcskert észét mellett az állattenyésztés is gyarapította a szövetkezet pénztárát. Csupán a terven felül beadott tejért és a juhsajtért 170 000 koronát vettek be. A kötelező tejbeadás 130 000, a húsbeadás pedig 152 000 koronát hozott a szövetkezetnek. Az állattenyésztésből befolyt jövedelem öszszesen 762 000 korona. — A többi termelési ág is kiváló eredményeket hozott. A szövetkezet pénzügyi terve szerint ez idén 2 658 000 korona bevételt kellett elérni. Ezzel szemben már most 3 358 000 koronára rúg a bevétel. A felsorolt számok mögött 200 dolgos szövetkezeti tag áll. Olyanok mint Pensko Lajos, a gyümölcskertészet dolgozója, Cserép István, a szövetkezet kovácsa, Fülöp Sándor, a pártszervezet elnöke, aki egész éven át szervezte, jó tanácsokkal látta el a tagságot, Nógrádi Dezső, a szövetkezet kocsisa, aki egymaga 800 munkaegységet szerzett az idén és a fiatalok, akik szívvel-lélekkel bekapcsolódtak a szövetkezeti munkába. C itóczky Péter már a hetvenedik télbe ballag. Hallgatag, csendes ember. Csillogó szeme azonban elárulja, hogy jókedvű ember volt világéletében. Pedig „gürcölt". nélkülözött az életben. Kerek negyven esztendeig taposta mások jöldjét. De sohasem szűnt meg bízni a derűsebb jövőben. Az állam öregségi segélyt ad neki. Nem kellene dolgoznia. Ő azonban meg sem tudna lenni dolog nélkül. Társával, Csicseri Bélával 87 anyasertést gondoz a szövetkezetben. Mikor befejezik az etetést, szóra nyílik az ajka. — Milyen szép is a mi szövetkezetünk — mondja társának. — Köröskörül új istállók. Az istállókat szalma-, meg takarmánykazlak koszorúzzák. A víztorony mintha őrt állna a gazdaság felett, úgy emelkedik a magasba. Majd a ficánkoló malacokban, a jól táplált anyakocákban gyönyörködik. Még a sajátját sem gondozza úgy, mint a szövetkezetét. Pontosan takarmányoz, de meg is van ám az eredménye. A tervezett 722 malac helyett már most 765 malacot választott el társával, s ez a szám az év végéig még mindig szaporodni fog. Péter bácsi jó munkáját már több mint 800 munkaegység tanúsítja. 800 koronát és 16 mázsa gabonát vitt haza az előlegre. Most úgy számol, hogy legalább tízezer korona üti majd a markát az évzáráskor. Ennyi pénzt még sohasem kapott kézhez. De most meglesz, mert a kistárkányiak egész éven át jól dolgoztak. Dacoltak az időjárással, betartották az agrotechnikai határidőket. A község közepén most vagy " harminc ember szorgoskodik. Homokot hordanak, maltert kevernek, az ácsok pedig a tetőzetet készítik. Üj kultúrházat építenek. Hogy mekkora lesz? Harminc méter hosszú, tíz méter széles, bűié, öltözőhelyiség, meg olvasóterem is lesz benne. Így ňiondja Gergely János ácsmester. — A környék legszebb kultúrháza lesz — szövik a beszéd fonalát a többiek. S elmondják, hogy a kultúrház építését még a tavasszal megkezdték, csak hát jött a sürgős mezei munka s így egy kissé elhúzódott az építés. De most van idő, s ezért hozzáláttak az építéshez. Azt akarják, hogy a szövetkezet évzáró közgyűlését, amely oly sok örömet tartogat a tagság részére, már az új kultúrházban tartsák meg. FarUas Kálmán beri Szocialista Forradalom 39. évfordulójára tett felajánlásaikat. E felajánlások szerint határidő előtt teljesítik második ötéves tervünk első évének feladatait. A vállalat diszpécseréhez, Václav Pechmanhoz örömteljes hírek érkeznek. De nemcsak nekik okoznak örömet ezek a hírek. Mindnyájan őrülünk ennek, hiszen új lakásokról van szó. — Szerelőink jő munkát végeznek — mondja mosolyogva Pechman elvtárs és állítását adatokkal támasztja alá. — Egy hónappal a tervezett határidő előtt teljesítették a szerelési munkákat. Ez azt jelenti, hogy ebben az évben még 12 millió korona értékű munkát végeznek el. És ami az új lakókat a legjobban megörvendezteti: a szerelők 660 új lakásban végzik el még ez idén a befejező munkálatokat. 660 család új lakásban ünnepli az újévet. December első napjaiban a trenčíni szállítóközpont dolgozói teljesítették évi feladataikat. Néhány nappal később Bašnák elvtárs, a trnavai 713. sz. üzem igazgatója is bejelentette, hogy teljesítették a tervet és az év végéig 2 millió korona értékű munkát végeznek el. Kétmillió koronáért pedig 25 lakást építhetnek. — Hogyan folyik a felsőszeli, a Suchá nad Parnou-i és a Veľké Oľany-í iskolák építése — kérdezzük Bašňák elvtársat. — Ezeken az építkezéseken dolgozó csoportok jól dolgoznak és az ő érdemük elsősorban, hogy ma a nyerstermelési terv teljesítését jelenthetem. Amint a fentiekből is kitűnik, a Bratislavai Magasépltészeti Vállalat dolgozói komolyan vették felajánlásuk teljesítését. A tervezett nyereség tervét már teljesítették. Az év végéig átadják a tervezett lakásokat és a szerelési munkálatokat úgy, ahogy felajánlásukban megígérték: határidő előtt teljesítik. (Tudósítónktól)