Új Szó, 1956. december (9. évfolyam, 335-363.szám)

1956-12-06 / 340. szám, csütörtök

A Lúčnicával Dél-Amerikában SALVADOR Nehéz szavakba foglalni azt és megfelelő kifejezést találni rá, hogy hiien írjam és másoljam le mindazt, amit Rio de Janeiro természetadta szépségeiből kéthetes tartózkodásunk alatt elénk tárt. A legszebb pillanatok azok voltak, melyeket július 9-én hajnalban, a várossal való első találkozásunk alkalmával éltünk át, mikor a „Lavoisier" hajón Montevideóba igyekeztünk és egy fél napra itt megálltunk. Ekkor éltük meg legmélyebb és legmaradandóbb éln.Znyeinkei. Idézem naplómból a f el jegyeseket: Rio de Janeiro Az első öt szereplés a Teatro Republicaban volt, a város kissé félreeső és kevésbé ismert színházában. A propaganda nem volt a legjobb és ezért a nézők többnyire csak félig töltötték meg a nézőteret. Ezután két fellépésünk volt Rióval szemben, az öböl túlsó partján elterülő Niteroi városban. Legemlékezetesebb és legsikeresebb az utolsó két szereplés volt, mind a kettő október tizenharmadikán, egy szombati napon. Délután léptünk fel Rió legnagyobb és első színházában, a Teatro Municipalban csaknem telt ház előtt, este pedig a harmincezer nézőt befogaRio de Janeiro — a Copacabana éjjel. „Fél hatkor ébresztettek, amikor feltűntek a láthatáron Rio de Janeiro fényei. Azonnal felöltöztünk és felmentünk a íedélzetre, hogy semmit se mulasszunk. Kint hűvös volt; már pirkadt, úgyhogy a fényeken kívül látni lehetett az öböl bizarr hegyeinek körvonalait. Előttünk hatalmas hegyek ágaskodtak a magasba. A hegyláncot egymáshoz szorult kúpok képezik és azt a benyomást keltik, mintha versenyeznének, hogy melyikük tekinthet le magasabbról a lábainál elterülő városra. Maga az öböl medencére hasonlít, melyből csak keskeny kijárat vezet a nyílt tengerre, de ez a kijárat is tele van sziklákkal, az öböl nyugalmát védő óriásokkal, melyeken megtörik a legnagyobb hullámverés ereje is. Két dologra figyel fel a tenger felől érkező; az öböl bejáratánál a négyszáznegyven méter magas Cukorsüveg-hegyre és közvetlenül a város mögött félkörben húzódó hegylánc legmagasabb csúcsán, kétszáztíz méter magasságban felállított negyven méteres Krisztus szoborra. Mindnyájunk számára maradandó emlék marad a sejtelmes hajnali fényben a sötét hegyek tövében elterülő város panorámája: Elhajóztunk a Cukorsüveg-hegy mellett, majd kiderült, hogy az öböl belsejében a pirkadás gyenge fényénél sziklaszirtnek vélt szürke fal tulajdonképpen magas épületek sora — a híres Copacabana. A forgalom vízen és levegőben egyaránt nagy. A vizet keresztül-kasul szelik kisebb-nagyobb vízijárművek, melyek az öböl egyik partjáról a másikra szállítják a munkába igyekvőket. Hárompercenként indulnak és szállnak le repülőgépek a tengerpartmenti félszigeten épült repülőtérre. Minden pillanatban új látványban van részünk." Ez volt első találkozásunk a várossal. A második találkozásnál a benyomás már nem volt olyan kedvező. Sao Paolóból, belföldről érkeztünk autóbusszal és a város felfedte előttünk a másik arcát is. Felvonultatta előttünk perifériája minden szégyenét, ahol lehetetlen körülmények közt, emberhez nem méltó módon élnek fehérek, félvérek, feketék. A Hotel Argentína, melyben elszállásoltak, nincsen messze a Cukorsüveghegytől. Az első két napot pihenéssel töltöttük és igyekeztünk minél jobban kihasználni szabad időnket városnézéssel és lubickolással a tengerben. Mindjárt az első napon felkeresett minket egy diákcsoport. Velük részben a ft Lavoisier"-n, részben pedig Sao Paolóban ismerkedtünk meg. Még aznap este felutaztunk velük kötélpályán a Cukorsüveg-hegyre. A város ezer fényben ragyogott a négyszáznegyven méteres magasságból, a víztenger megkétszerezve tükrözte a fénytenger minden színárnyalatát, és hogy nem mesebeli kép terült el alattunk, azt csak a városi forgalom okozta zaj hozzánk gyengén felszálló zsongása és a tovahaladó közlekedési eszközök fényforrásai bizonyították. Először a televízióban szerepeltünk egyórás programmal. Csodálni kell a televízió munkatársainak a nyugalmát. Olyan improvizáció mint itt van, nálunk elképzelhetetlen. A műsort minden próba vagy aprólékosabb megbeszélés nélkül közvetítettek. Csak az egyes számok sorrendje és a konferáló szövege volt előkészítve. Műsorunkkal több helyen felléptünk. dó Maracazinho fedett sportcsarnokban tízezer hallgató előtt. Az előbbi fellépések alkalmával műsorba iktattunk egy brazil népdalt és ez még növelte a sikert. Ezt az előadást filmszalagra vette Krška Karol, a Československý Film munkatársa és azóta biztosan otthon is adták a filmhíradóban. Híres kiránduló helye a városnak a Corcovado hegy (púpostevét jelent), ahol az említett kitártkarú Krisztusszobor áll. Fogaskerekű vasút szállított fel és a félórás utuzás alatt rengeteg látnivaló akadt. A kép állandóan változott, határai tágultak, és végül ott feküdt előttünk a részleteiben majdnem áttekinthetetlen látóhatár. \ Nem tudom, hogy lehet-e még szebb látvány, mint amilyenben akkor részünk volt. Elénk ellentétben volt az égszínkék tenger a part sárga homokjával, melyen fehéren tajtékozva törtek meg a hullámok. Szemben párába burkoltan vált ki a tengerből az öböl északi partja s alattunk a város házmozaikjából alakult kő és betonrengeteg terült el. Olyan magasan voltunk, hogy az emberek apfó pontoknak tűntek. A repülőtérre érkező, vagy onnan induló gépmadarak alattunk vonultak el, mint játékszerek egy plasztikus térkép felett. Nagyon érdekes a szobeft is. A talpazattal együtt negyven méter, anélkül harminc méter magas, a kiterjesztett karok szélessége pedig huszonyolc méter. Nem hiányzik a fényképész, aki néhány perc alatt borsos ár ellenében kezünkbe adja a kész fényképet. Az emléktárgy árusítók, az inkább dísztárgyként szereplő felcicomázott rendőrök szívesen, méltóságteljes merevséggel álltak közénk fényképezőgépeink lencséi elé. Kellemes huszonnégy órát töltöttünk a Riótól mintegy 120 kilométer távolságban fekvő Teresopolis városka kis üdülőhelyén, mely egy nyolcvanéves cseh kivándorolt tulajdona. Több mint harminc éve tartózkodik Brazíliában, a felesége német asszony, mintaszerűen vezetik kis birodalmukat Mikor megtudta, hogy csehszlovák népiegyüttes tartózkodik Rióban, érdeklődött felölünk, majd valamennyiünket meghívott egy huszonnégyórás kirándulásra. A meghívás nem ütközött semmiféle technikai akadályba, mert a második hét folyamán egymásután két szabad napunk volt, s ezt pihenésre akartuk használni. Az impresszáriónknak nem volt kisebb az öröme, mert így két napig nem az ő pénzén éltünk. Kora reggel vonalra ültünk és több mint háromórás döcögés után megérkeztünk a „Kis Svájcba". Az utazás tényleg döcögés volt, mert a vasút állandóan hegynek fel vezetett, sőt az utolsó szakaszt fogaskerekű vasúton tettük meg. Az időjárás sajnos nem kedvezett, de így is szép látvány volt a ködből előbukkanó vadregényes, buja növényzet. így jutottunk fel ezer méter magasba. A vasútállomáson apró idős bácsi várt, a vendéglátónk. Szívélyesen fogadott, örült jövetelünknek, boldog volt, hogy a hazájából érkező vendégeivel anyanyelvén beszélhet. Beültetett személykocsijába, melyet maga vezetett és a ránk váró kilenc taxiba és a karaván vendéglátónk otthonába indult. Megérkezésünk után bemutatott valamennyiünket feleségének, majd körülvezetett kis birodalmában. Ebéd után körüljártuk a vidéket, hogy jobban megismerhessük minden természeti szépségét és gazdagságát. Este házimulatság volt, melyen a háziúr tiszteletére rövid műsort adtunk elő dalainkból. Másnap reggel felüdülve a természet ölén töltött pihenőtől, helyijáratú autóbuszokkal visszatértünk Rióba, hogy két utolsó fellépésünkkel búcsút vegyünk attól a várostól, melyet anynyira megkedveltünk. Ez a búcsú egy kissé szomorú volt, mert délamerikai portyánk végéhez közeledtünk. A repülőtéren kint voltak diákbarátaink, az itt szerzett ismerősök, és követségünk tagjai. Kézszorításuk, búcsúintésük igazolta: ezen a helyen sem voltunk hiába. Farkas Zoltán Rio de Janeiro — a Corcovado hegy a Krisztus-szoborral A zágrábi balett első prágai fellépése A prágai közönség nagy érdeklődése közepette mutatkozott oe először hétfőn, december 3-án a karllni Állami sében, a népi zenemotívumokban, táncokban és népviseletben rejlik. A zágrábi művészek az „Ördög Színházban a zágrábi Nemzeti Színház ! faluban" c. balett prágai bemutatásá" val újabb nemzetközi sikert könyvelhetnek el. A Német írószövetség nyilatkozata a legutóbbi eseményekről A Német írószövetség nyilatkozatot adott ki, amelyben élesen elítéli a hidegháború híveinek valamennyi kísérletét, akik főképp az utóbbi hetek során felelőtlen népellenes uszítással veszélyeztetik a világbékét és a nemzetközi kulturális kapcsolatokat. A nyilatkozatot Anna Seghers, Hans Marchwitz, Erwin Strittmatter, Max Zimmering és a Német Demokratikus Köztársaság további 38 kiváló írója írta alá. A nyilatkozat hangsúlyozza annak szükségességét, hogy meg kell találni az utat a múlt hibáinak leküzdésére és hatékony módszerek felhasználására, amelyek megfelelnek a népi sajátosságoknak a szocializmusért vívott további győzedelmes harcban. Bebizonyult — hangzik a nyilatkozatban — hogy a Nyugat és Kelet közötti feszültség enyhülése forog veszélyben, ami ismét közelebb hozta az új világháború kitörésének lehetőségét. Határozottan visszautasítunk mindent, ami a népek közötti békés együttműködést és a nemzetközi kulturális cserét veszélyezteti. Ülésezett a Csehszlovák Zeneszerzők Szövetségének Központi Bizottsága Az új szlovák zenei alkotások szemléjének megnyitása alkalmából a Csohszlovák Zeneszerzők Szövetségének Központi Bizottsága is ülést tartott Bratislavában. Megtárgyalták a Csehszlovák Zeneszerzők Szövetségének és a Szlovák Zeneszerzők Szövetségének tevékenységéről tartott bsszámolőkat, majd a Csehszlovák Zeneszerzők Szövetsége memorandumát zene) életünk helyzetéről, amit a szövetség a nemzetgyűlés kulturális bizottsága elé terjeszt. Meghalt Ludvik Kuba nemzeti művész Hétfőn, december 3-án szűk családi körben hamvasztották el strašnicei krematóriumban Ludvik Kuba nemzeti művészt, aki november 30-án 93 éves korában halt meg. A mester kívánsága az volt, hogy olyan csendes temetése legyen, amilyen szerényen élt. Ludvik Kuba festőművész munkássága a cseh nemzeti festészet legkifejezőbb alkotásai közé tartozik. Jíiku lásról álmodott... balettegyüttese. A vendégművészek Fraňo Lhotka „Ördög a faluban" című müvének bemutatásával adták tanújelét művészi tudásuknak. Fraňo Lhotka Antonín Dvofák tanítványainak egyike, korunk jugoszláv zeneszerzői legidősebb nemzedékének képviselője, származására nézve cseh. Lhotka külföldön bemutatott szimfonikus, kamara- és vokális művei közül az „Ördög a faluban" című balett a legértékesebbek és legismertebbek egyike. Nagy sikere volt már Berlinben. Londonban és a genfi nemzetközi balettfesztiválon is. A múlt évben az USA-ban is bemutatták. A balett sikerének titka nemzeti jellegében, népi meseszüvéAz alábbi kis történetet egy ismerősömtől hallottam: — Otthon van még Kovács elvtárs? — hallom az előszoba felöl, miközben nyakkendőt kötök és felhörpintem reggeli kávémat. A mély szopránról rögtön ráismertem házmesternénkre. Az ajtónyíláson kidugtam a fejem, hogy megkérdezzem, mi járatban van. — A Feketééknél sürgősen meg kellene javítani a vécét — mondja hadarva — jó volna, ha átjönne ... — Miért nem hívnak a ,,kommunáitól" egy hivatásos szerelöt? — kérdem barátságtalanul. — Hahaha, hivatásost — nevet az asszony. Talán két hónap múlva idenézne, hiszen ismeri őket. De mi lesz addig Feketéékkel? — Akkor hát várjanak szombatig. Tudja, hogy állásban vagyok. — Ugyan már! A munkája megvárja, nem siet előre, ez pedig igen sürgős, Jól meg is fizetnék, nem kicsinyesek. Magánál is elkel az a pár korona! — Igaza van a házmesternének — gondolom, miközben üzemem felé baktatok. De hát mit csináljak? Borús hangulatban láttam munkához. Szomszédomnak is feltűnt és meg is kérdezte, miért búsulok. — Nagy baj ért, családi szerencsétlenség — feleltem és szomorúan lesütöm szememet. — Meghalt a nagyanyám, jó asszony volt szegény ... — A nagyanyád? — kérdezte, majd szó nélkül folytatta munkáját. Alig hogy megláttam az üzemvezetőt, utánarohantam és neki is előadtam az esetet. Mondókámat még meg is toldottam azzal, hogy sok hálával tartozom a megboldogultnak, mert a háború alatt liszttel, miegymással segített rajtam és családomon. — El kellene mennem a temetésére — állapítottam meg fájdalomtól megtört szívvel. Üzemvezetőm unszolására a személyzeti osztályon kötöttem ki, ahol Irénke, a gépírónő, éppen tiszta papírt tett a gépbe. Irénke megértően és részvéttel hallgatott végig és miután hellyel kínált, megvigasztalt, majd megírta a jelentést. Annyira beleéltem magam fájdalmamba, hogy a bánat egészen úrrá lett rajtam, férji létemre majdnem elsírtam magam. Ebben a hangúlatban fogtam a vécé megjavításához is. Serényen dolgoztam, falat törtem, hegesztettem, ragyogóan ment minden. Estére el is készültem a munkával és mint ki dolgát jól végezte, elégedetten hajtottam nyugovóra fejemet. De úgy látszik mégis furdalhatott a lelkiismeret, mert álmom eléggé nyugtalan volt. Az ajtót döngették, gyanús zajt hallottam, de csakhamar megnyugodtam, mert eszembe jutott, hogy ma jár házról házra a Mikulás az angyallal és az ördöggel. Rögtön beleéltem magam az A Szlovák Képzőművészek Szövetségének alakuló értekezlete 1956, december 3. és 4-én tartották meg Bratislavában a Devín-szálló nagytermében a Szlovák KéDzőművészek Szövetségének alakuló ércekezletét. Az értekezlet célja, ami a szlovák képzőművészet időszerű problémairól elhangzott fő beszámolóból is kitűnik, a szövetség szlovákiai szerveinek megválasztása, az alkotó problémák és I ről beszéltek. a munkaformák megvitatása. A beszámoló hangsúlyozta a képzőművészet jelentőségét, fontos nevelő jeliegét és kiemelte, hogy a szövetség fő feladata a képzőművészeti problémák megoldása. Az élénk vitában több képzőművész szólalt fel, akik' a képzőművészet problémáiról és a szervezési kérdésekúj helyzetbe és máris visszazökkentem boldog gyermekkoromba. Előttem állt a Mikulás ünnepi öltözékében és amint szigorúan felelősségre vont, mintha öreg tanítómra ismernék benne. — Kovács, miért nem voltál ma az iskolában ? Dadogtam valamit, hogy nem jól éreztem magam. — Igen, Mikulás elvtárs, Kovács szegény gyakran gyengélkedik — vett védelmébe a szárnyas angyal és rögtön észrevettem, mennyire hasonlít édesanyámra. A Mikulást azonban nem elégítette ki válaszom. Nem bírtam tovább faggatását és megtörten bevallottam minden csínyemet. Most az ördög volt soron és virgácsával alaposan meglegyintett. Ki más lehetett, mint a pedellusunk? — Kovács elvtárs, hányszor lialt meg a nagyanyád? — fordult• felém minden átmenet nélkül a Mikulás. Mintha csoda történt volna, ismét felnőttnek éreztem magam. Sima állam borostásodni kezdett és rövid nadrágom hirtelen munkaruhává változott. — A nagyanyám — kezdtem óvatosan és csodák-csodája, a Mikulás egykori tanítóm helyett most már üzemvezetőm képmását vette magára, az angyal pedig nem édesanyám, hanem Irénkére, a gépírónőre hasonlított. Az ördögnek is virgács helyett töltőtoll volt a kezében és uram bocsá', kire ismerek benne? A káderesünkre, amint éppen valamit jegyezget a nevem mellé. — Kovács elvtárs, nem feleltél a kérdésemre, hányszor halt meg a nagyanyád? — követelődzött aJAikulás. — Vagy ötször, de a nagynénikém többször is, mert kiterjedt a rokonságunk — válaszoltam őszinte megbánással hangomban és bűnbánóan kijelentettem, hogy hasonló szélhámosságot soha többé el nem követek. — Hallja, angyalka, ez a csirkefogó visszaélt a bizalmával — kiáltotta a Mikulás. — Haha, nevetett az ördög — hogyan fogadkozik — és töltőtolla csak úgy sercegett a papíron, miközben szorgalmasan jegyezgetett. — Ígérje meg, hogy megjavul, Kovács elvtárs. Talán még ez egyszer megbocsáthatnánk neki — vélte az angyal és könyörögve fordult társaihoz. — ígérem, ígérem, drága Irénke — kiáltottam kétségbeesve és oly erővel, hogy a saját hangomra felébredtem. Kivert az izzadság. Az ágyam mellett feleségem szigorú tekintettel mért végig: — Ki az az Irénke? Miféle ügyeid vannak? — Angyal, kész angyal — motyogtam kábultan. — Ügy? Akkor nincs többé egymással beszélni valónk — és sírva futott a konyhába. Az álnm hatása még mindig fogva tartott, de azért megreggeliztem. A kávé egy kissé sós volt, biztos az asszony könnyeitől. — Ki kell békítenem — gondoltam — veszek neki Mikulásra ajándékot! Így jár az, aki a „kommunái" helyett munkaidőben javítja a Feketéék vécéjét. KARDOS MARTA OJ szo 1956. december 6.