Új Szó, 1956. december (9. évfolyam, 335-363.szám)

1956-12-25 / 359. szám, kedd

A Csehszlovák Rádió kérdést intézett Illés Béla magyar íróhoz a magyarországi eseményekre vonatkozóan. Illés Béla e kérdésnek eleget téve, a csehszlovák Rádió munkatársának ÍZ alábbiakban válaszolt. _ Ha végig megyek a budapesti utcáikon, száz vagy még több csodálkozó szempár néz az arcomba, mér végig tetőtől talpig. Mindegyik szempár ugyanazt kérdi: „Hát te élsz? Hogy a csodába maradtál életb ri?" Ez a csodálkozás, amellyel hetek óta mindennap újból és újból találkozom, biztos megállapítása aimak a téhynek, hogy október legutófsó és november első napjaiban Budapesten •fehér terror pusztított, banditák kínozták és irtották a kommunistákat, és mialatt grófok és bárók, volt horthy-tisztek és csendőrök előkészítették a talajt a magántulajdon helyreállítására, azok, akik uszították és pénzelték a reakció fegyvereseit, már a további lépéseket mérték ki. Ha a szovjet hadsereg nem kiált idejében „Megállj !"-t, olyan szöflnyű fehér terror tizedeli meg a magyar népet, amelyhez képest a borzalmas, félelmetes 1919-es fehér terror csak kocsmai verekedés. És mi több. A grófok, bárók, bankárok, csendőrök és a bíboros hercegprímás újjá-galvanizált Magyarországa azonnali háborút jelentett volna, talán a harmadik világháborút. Ugyanis a magyarországi reakció egyik legtöbbet hangoztatott jelszava „a régi Magyarországért", a „Inem-nem soha!" az adott viszonyok között azonnali háborút jelentett volna Románia és Csehszlovákia ellen. Aki Magyarország e kritikus két hetében Budapesten élt, annak ezt tudnia kell, az ezt tudja, meg sem kísérelheti enl'nek a ténynek letagadását. Hallgatni erről ugyancsak hazugság, történelemhamisítás. A világszerte folyó szovjetellenes és Magyarország-ellenes propaganda egyetlen, — mondjuk így — erkölcsi alapját ez az arcátlan hazugság és pimasz történelemhamisítás képezi. Aki nemcsak elhallgatással hamisít, hanem jó pénzért, jó valutáért, igyekszik letagadni, hogy a magyarországi ellenforradalom az emberiséget az új világháború szélére sodorta, az épp oly mocskos, mint az a júdáspénz, amelyből éi. De távolról sem olyan értékes, mint az a nagytekintélyű valuta, amelv megkísérli újra ránk szabadítani a megfékezett háborús fúriákat, akik ma a nyugati rádiókban és a nyugati sajtóban bűzhödt hazugságokat terjesztenek' a Szovjetunió és Magyarország ellen. Azok előbb érkeztek volt Magyarországra Nyugat-Németországból, Franciaországból. Angliából, vagy Ausztriából, mint hogy a szovjet fegyveres erő n agindult volna megfékezni a háborús uszítókat. A rágalmazó provokátorok, háborús uszítók ezt nem is tagadják, Sőt nem egyszer kérkednek vele, és így bevallják, hogy a nyugati imperialisták előbb interveniáltak Magyaroszágon, mint a Szovjetunió. A tények nem zavarják a háborús Uszítókat és rágalmazókat, akik nemcsak a tényekkel nem számolnak, de nem számolnak saját hazugságaikkal sem. Be kell vallani, hogy Magyarországon még mindig akadnak, akik hitelt adnak olyan állításoknak, amelyeknek ellenkezőjéről Saját szemükkel győződhettek meg. Az országot és népét az imperializmus ügynökei és a magyar reakció zsoldosai, sok szerencsétien körülmény, sok politikái hiba, sőt politikai bűn segítségével éveken át arra készítették elő, hogy a fasizmus és háború áldozatai legyenek. Nagyon hirtelen, nagyon erélyesen kellett, mert csak így lehetett, visszarántani Magyarországot meredek széléről. Akiknek számításait így keresztülhúzták, azok dühöngenek, és azok, akik megmenekültek a legszörnyűbb veszedelemtől, azok még nem ocsúdtak fel, még csak most kezdik megérteni, hogy mi történt, és mi történhetett volna velük. Igazságtalanság lenne ezért reakciósaknak bélyegezni őket. az áldozatokat összetéveszteni a bűnösökkel. A magyar nép, a magyar munkás és magyar paraszt, a magyar ifjúság és magyar értelmiség java nem reakciós, nem bűnös, hanem áldozat. Valóban legalábbis áldozatinak szánták azok, akik most arcátlan álszentséggel siránkoznak sorsán. Nem volt reakciós a magyar nép, mikor jórészt jogos, demokratikus és hazafias követelésekkel lépett fel, de de nem ismerte ki magát a bonyolult helyzetben, nem látta, Inem értette meg, hogy kik furakodnak soraiba, az uszítást baráti biztatásnak vette. A tévedésért nem kis mértékben mi vagyunk felelősek, mi, magyar kommunisták. Népünk hallgatott ránk, és mi nem jól tanítottuk. Nem ritkán rosz példákkal szolgáltunk. Roszszul tanítottunk, de most végre. jól tanulunk. Most tanulnunk kell, és a nép is tanul, az egész magyar nép, sajnos, a maga kárán. így azonban mégis biztosak lehetünk abban, hogy \égre felismeri a reakció igazi szándékait, és leszámol mindazokkal, akik ismét nyakára akartak ülni. Akik külföldről a magyar reakciót irányítják és pénzelik, csak látszólag és pillanatnyilag csinálnak jó üzletet. Sok kárt okoznak ugyan a magyar népnek azzal, hogy sztrájkra uszítanak, azzal, hogy a szomszédos népek ellen uszítják, de rövid időn belül fizetni fogunk mindenért, amit Magyarország ellen elkövettek és elkövetnek. Az összes népi demokráciák népei megértik már, hogy menynyi köbnyel és vérrel kell áldozni azért, hogy a magyar nép egy pillanatra is hitt az imperialisták Ígéreteinek, biztatásainak. A világ népei tanulnak a szegény magyar nép sorsából. A magyar níp független, szabad nép akar lenni, és szuverén államban akar élni. Az imperialisták ügynökei azt hazudják neki, hogy ezt a Szovjetunió ellen harcolva kell elérnünk. Tagadhatatlan, hogy sajnos nem kevesen voltak, akik hittek az uszítóknak, de bizonyos, hogy mind kevesebben hisznek nekik, s holnap még kevesebben fognak hinni. Egy a csepeli vasgyárban dolgozó munkás nyolc órai munka után hazatérve 9 müncheni rádióból arról értesült, hogy gyárának munkásai sztrájkolnak, arról értesült munka után, hogy egész nap nem dolgozott. Csodálkozott a müncheni rádió arcátlanságán. Egy nagyhírű egyetemi tanárra! együtt hallgattuk a rádiót ugyancsak Münchenből. Csodálkozva értesültem arról, hogy a tanárt, aki mellettem ül, az oroszok deportálták. — Ez meglep — mondotta a tanár. — Az arcátlanság lep meg? — kérdem. — Dehogy az arcátlanság, ehhez hozzászoktam, az lep meg, hogy csak dej ortáltak és nem akasztottak fel, pedig az jobban hangzana. Ismétlem, mi magyar nép szuverén országban élő szabad nép akarunk lenni. És azok leszünk. Azok leszünk, mert mind többen megértjük, hogy ezt a nagy, ezt a szent célt csak az imperialista beavatkozás kemény visszaverésével, csak a szovjet nép és a Inépi demokratikus országok baráti segítségével érhetjük a Csehszlovák elvtársak! Csehszlovák dolgozók! Mi tudjuk, hogy ti velünk örültök; nem haltunk meg és ha félrevezetett országunk félrevezetett emberei csodálkozva néznek ránk, tekintetükkel azt kérdezik, hogy valóban élünk-e, mi büszkén és bátrain válaszolunk: élünk és élni fogunK szabad emberekhez méltóan. 'CÍNA HEGYEINEK TITKA # Kína Kat.isi tartományában ezer évre visszatekintő jrajzot találtak egy méteres sziklafalon. | Fraňo Kráľ: JCa^dasan^i afándAk Kassa, tizenegyes számú hadosztály-kórház, belgyógyászat, százhuszas szoba. Kis ablakok, lövését gátolja a láz?) Nagy, hideg kályha, f orr ó tán nem volt soha, napi fejadagja négy kiló szén. A -falak mentén tizenkét ágy, rajtuk tizenkét katona, ifjú legény. Kint decemberi fagy, szinte a csontba vág. Hidegtől vacognak, s csalás minden remény, már utolsókat pislog az utolsó kis szén. Belejt most a doktor — takarékos minden szóval: „No, komám, veled mi van?" „Ügy szúr — fojtogat — mardos —.'" Kopogtat, hallgatózik, aztán a fejét rázza: „Sípoló hangok, megtámadva a tüdő mindkét szárnya. — Írja a diagnózist: 11.—21—TBC. — A következőt." S a karácsony már a küszöb előtt. „Fekete paletta", 1930. Fordította: FÜGED1 ELEK 20 OOOOQOOOOOOOOOOOOOOOGGGXDOOOOG^ É' ;vek óta a széppróza lemaradásáról beszéltünk a költészettel szeríiben, ha hazái magyar irodalmunk fejlődését vizsgálva, azt kerestük, milyen újabb értékekkel gazdagították a magyar szépszó csehszlovákiai művelői szellemi kincsestárunkat. A költészet a nevek és könyvek számát tekintve, de talán művészi színvonalban is túltett a prózai alkotásokon és az új értékeket számontartó kritikus nem tehetett mást, mint a régi igazsággal vigasztalta magát. hogy az' élet felvetette kérdések előbb találnak válaszra, a hatások előbb érlelődnek szavakba formálódó művészi élménnyé a szavakészebb költőnél, mint a hosszabb erjedést kívánó regényben, novellában. Talán nem indokolatlan, ha 1956-ról a csehszlovákiai magyar széppróza fejlődésében mint a fordulat évéről beszélünk. A tollának termését szorgalmasan, évről- évre a közönségnek bemutató Egri Viktor és Szabó Béla mellett nyomtatott betűt látott a két világháború között jól ismert Lackóné Kiss Ibolyának a felszabadulás óta könyvvé érett első munkája, a Tátraaljai rapszódia, kézhez kaptuk Petrőci Bálint második novellás kötetét, a Piros virágot és új prózaíró is jelentkezett: Nagy Irén Fölszállt a köd című novellás könyvével. A fentebbi kifejezés jogosultságát bizonyítja az is, hogy könyvkiadónk szerkesztősége két további prózaíró, a folyóiratainkból és a rádióból jól ismert Kónya József és Lovicsek Béla könyveit rendezi sajtó alá és nyomdába érett Mács József újabb elbeszéléseinek gyűjteménye is, a Téli világ. Gyarapodott tehát a prózai írásművek száma, és nem csupán a segítő jó11 J S Z O RODALOMRŰL- könyvekrü Szabó Béla új regénye: A menyasszony H ISSe. december 25. szándék mondatja velünk a szót, ha arról beszélünk, hogy megjavult, emelkedett a művek művészi színvonala, irodalmi értéke is. Elgondolkoztató, hogy az esztendőnként vagy tucatnyi csehszlovákiai magyar eredeti írásműből alig-alig ismer valamit a cseh és a szlovák olvasóközönség. Szlovákul tudtommal ez ideig csak három könyv jelent meg hazai magyar szerzőtől — Egri Viktor két színdarabja és Szabó Béla Marci a csodakapus című ifjúsági regénye —, közülük kettő megelőzte a magyar kiadást, s azóta íróik tüzetesen átdolgozták a szóbanforgó munkákat, jelentősen javítva rajtuk. Ügy hiszem, elfogultság nélkül megállapíthatjuk, hogy a csehszlovákiai magyar írók legjobb művei művészi értéküket tekintve megállják a helyüket szlovákiai, sőt országos viszonylatban is és ideje volna, hogy a szlovák és a cseh olvasóközönség iš végre megismerkedjék ez írásokkal, megtudja, milyen szellemi értékeket hozott létre a felszabadulás óta eltelt években a csehszlovákiai magyar kultúra. Az író fejlődését művein mérjük le, mégpedig olyan írásain, amelyekkel a közönség elé lépett. Az íróasztalfiók-irodalom — bár jólismert fogalom volt a múltban — bírhat irodalomtörténeti jelentőséggel, de a költőről, íróról alkotott ' képünket csak akkor dúsítja, módosítja, ha szerzője a fórumra lép vele, az olvasó elé tárja, ezreket ismertet meg vele. Miért beszélek erről? Szabó Béla új regényének első oldalán ezt -olSZABÓ BÉLA Á A vasom: „1930 nyarán történt..." Magában véve nem sokat mond e pár szó a mű megszületéséről. Csupán annyit, hogy a téma régen él az íróban, huszonhat esztendő telt el, míg könyvvé érett. Ebben még nem volna hiba, hisz tudjuk, a prózaíró sokszor évekig, sőt évtizedekig terhes műve tárgyával, magában hordozza, mint anya a magzatát, • dúsítja, formálja, kidolgozza, sőt van olyan író is, aki azt vallja, csak akkor fog hozzá egy regény megírásához, ha már pontosan, részleteiben kidolgozta a témát. Ez helyes. De csupán a téma érleléséről van szó A menyaszszony esetében? Akik ott bábáskodunk egy-egy mű megszületésénél, indokolt és okos kíváncsiságból igyekszünk megtudni róla minél többet, részletesen és tüzetesen. Szabó Béla „új" regénye nem mostanában formálódott szavakba. Kézirata készen volt, még mielőtt a szerző világgá bocsátotta volna előző munkáit, (a felszabadulást követő években megjelent könyveire gondolok). Mi tartotta vissza, hogy a fórumra lépjen A menyasszonnyal? Miért várt vele? Hisz éreznie kellett, hogy nem rossz írás e regény, sőt, merem állítani, legjobb regénye eddig. Nem lehet kétségbe vonni az irodalom agitációs feladatait, jelentőségét. Mégis vallom, hogy művészetünk, irodalmunk elsősorban a végső célt, az ember nevelését, emberibbé formálását, a szocialista embertípus megteremtését tartsa szem előtt és ne igyekezzék csupán kampányszerű feladatok illusztrátorává válni. A múlt esztendők irodalmi termése — nemcsak hazai magyar vonatkozásban — meggyőző példája e lényegében nyilván becsületes szándék meddőségének, felemásságának és éppen ezért hatástalanságának. Nem vádolhatjuk az' írót azzal, hogy a mából a múltba menekül, ha regénye nem a kalendáriumi mában játszódik le, hisz — feltéve, hogy műve megírásában becsületes, emberséges, szocialista szándék vezeti — az írás a ma emberéhez szól, az igaz, művészi élmény erejével hat rá és nyoma az olvasóban maradóbb, mélyebb lesz, mint az erőszakoltan mai tárgyú könyvé. A jó irodalom, az igaz művészet mindig haladó szellemű. Gondolkoztassa el ez igazság a szellemi életünk javaival sáfárkodókat, hogy ne vetéltessék el az író lelkében, esetleg már kézirattá éretten egyetlen egy művészi értékű mű sem. átsólépcső-irodalom — e szavakkal fogalmazta meg véleményét A menyasszony-ról egy ismerősöm. Nem azt kívánta jelezni vele, hogy a könyv írója hátsó lépcsőn lopakodik be az irodalomba; szellemesnek vélt megjegyzését csupán az a tény szülte, hogy a regény főalakja, a magát menyasszonynak álmodó Emma — cselédlány. Elgondolkoztattak e szavak. Volt bennük valami meglepő, hisz aki mondta, nem ellensége mai rendszerünknek és az irodalomnak sem. Mégis elképesztően kispolgári gondolkodást árultak el ez az odavetett megjegyzés. Az egykori cselédlányok ma talán traktoroslányok, kitüntetett fejőnők, élmunkások, esetleg képviselőnők. E mai alakjukban ismerősöm számára is nyilván elfogadható, rajongást ébresztő „pozitív hősök" volnának — igaza van, én sem tagadom, hogy így van —, de ha az író ugyanezeknek az embereknek a tegnapját írja meg, Emma sorsát, akiben tébolyult lángra lobbant, majd jéggé fagyott az emberség, — íme, kész a fitymáló kritika: hátsólépcső-irodalom. Az úri rend, a tökéletlen demokrácia legaljára szorultak ők, a cselédlányok, gyerekeket pelenkázó, udvart seprő, súroló és mosogató kis mindenesek, abban a taposómalom-hierarchiában, amelynek törvénye ez volt: fölülről rádtaposnak, igyekezz lefelé te is megtaposni valakit, meglopnak, kiszipolyoznak, akik erősebbek nálad — találj te is valakit, akinél erősebb vagy, rabold meg erejét, munkáját. Ők, az Emmák e farkas-törvénynek csak az első részét