Új Szó, 1956. december (9. évfolyam, 335-363.szám)

1956-12-25 / 359. szám, kedd

oo oo •R . V WŠá • , - 1- Y oo oo oo oo oo oo oo oo oo oo oo OiO oo I I osszú harc után végre az egyiptomi nép is kivívta nemzeti fügJ •>/' getlenségét. A nyugati imperialista hatalmak azonban nem nézI hették, hogy a gyarmati uralom alól felszabadult nép hogyan veszi kezébe sorsának irányítását, hogyan rázza le magáról az átkos gazdasági függőséget, hogyan erősödik meg. A haladás sötét ellenségei azt is látták, hogy Egyiptom nemzeti törekvéseit rokonszenvvel kíséri az egész arab világ és példája követésre talál más országokban is. A Szuezi-csatorna államosítása után szerették volna legázolni Egyiptomot, de a világ közvéleményének nyomására közvetett utat választottak. Izraelt Egyiptomra uszították s Anglia és Franciaország a csatorna védelmének átlátszó hazugságával barbár támadást intézett Egyiptom ellen. Az egész világot ''ámulatba ejtette a hös •qyiptomi nép bátor ellenálisa. A fiatal felszabadító .adseregbe tömegesen jeentkeztek az egyiptomi fiatalok, diákok, sőt számtalan nő is fegyvert fogott a szabadság védelmében. OO oo OiO C*o Zeiman Farat diákleány i! OO fegyvert fogott a haza védelmében. Vz intervenciósok kegyetlenkedése elöl elmenekü't Port Said-iak Mataria faluban. A tanitók és idősebb diákok katonai kiképzését tapasztalt katonák irányítják. Képülkön egy katona Maszud Abderráhmaut tanítónak a céllövés szabályait magyarázza. 2. Mahmud Szírag őrmester megdicséri Atefa Abdelmonti diák-önkéntest a parancs kiváló teljesítéséért. ************************************* A Nagykörúton október 23-a előtt tíz villamosvclaal haladt át. A harcokban, az összes felsővezetéket, sínpárt tönkretették, a kövezetet felszedték. Már serényen dolgoznak a villamos vonalak helyreállításán. — Nincs idő vitatkozni, dolgozni kell — mondják a munkások. Ml nem akarunk gyilkolni, nem vagyunk fasiszták, — mondja Döme János diák, a Petőíi miíika-brigád tagja. Ő is résztvett az október 23-i tüntetésen, az elsők között jelentkezett a Petőfi romeltakarító brigádba. A budapesti vásárcsarnokban már kapható baromfi, hús, hal, vaj, zöldség és gyümölcs. Az élelmiszerellátás megjavult. A karácsonyi vásáron már játékokat is árulnak. Sok karácsonyfát küldött Csehszlovákia, Románia, Jugoszláv!^ és Aus^t* ria. a (!) Egy újság

író H jegyzeteiből S3 IP örögországba az idegen CO Ilii rendszerint vonattal rn Belgrád felől, hajóval Pireusz UG vagy Patrasz kikötőin át, vagy £3 repülőgépen egyenesen Athénbe nn- érkezik. Aki viszont úgy, mint Co jómagam is, Bulgáriából köz£3 vetlenül akar görög földre jutni, CQ kalandos útra vállalkozik. De hát pJ-J az utazásban éppen ez a szép •CO Plovdivból éjfél után indul az P3 egyetlen gyors a görög-török határ felé. Valaha a keleti-ex-i pressz járt ezen a vonalon, az első világháború előtti időkig Európa legfontosabb nemzetközi összeköttetése. Emlékszem, gyermekkoromban sokszor néztem vágyakozó szemmel a pozsonyi főpályaudvaron elegáns, a nagy távolságok rejtélyességét lehelő kocsisorait. Nos, ebből a csak hálókocsikból és étkezőkocsiból álló vonatból 1956 szeptemberében nem sok maradt. Svilengrád, a bolgár határállomás a világ vége, mindenki kiszáll s a vámhelyiségben egyedül maradok. Ennek ellenére a bolgár vámvizsgálat gyors, udvarias és határojott — jótékony ellentétben a megelőző magyar vámvizsgálattal, amelynél a hálókocsiban még a nőket is kizavarták az ágyakból s alávilágítottak, míg közben az egész nyugati magyar határ — amint az utólag kiderült — tárva-nyitva állott. Már dereng, mire továbbindul velünk — velem és a négy, angolos szabású egyenruhába bújtatott görög határőrrel az egyetlen • ócska kocsiból álló görög vonat. Barátkozunk, kisebb szén-" záció ezen a tájon a csehszlovák utas. Nagyszerű görög cigarettával kínálnak meg — ők engem s nem fordítva — amit lehetetlen Dzsunkával viszonozni. Szerencsére volt nálam egy tucat Versatil ceruza, amit szakértők tanácsára vittem magammal, mert, mint mondották, „a 3alkánor> kardigán helyett csodás" — s ezzel revanzsáltam magam. A hatás szemmellátható volt s amikor kisváratva valami titokzatos füzes mellett megáll a vonat s további négy, ezúttal amerikai szabású egyenruhába öltözött török határőr száll fel arra, nekik is kell a Versatilból adnom. A vonat ugyanis vagy tíz kilométeren át török területen halad keresztül. Meg is állunk egy nagyobb állomáson, Edlrnében, a magyar történenelemből is emlékezetes Drinápolyban. Messziről látszik a dombtetőn álló híres, négy karcsú minarettes mecsete, amit a törökök a legszebb templomuknak tartanak. Drlnápolyban még egy ilyen „kanzaszi legény" száll fel a vonatba, szemmelláthatólag valami sarzsi. Miután elkérte a megmaradt négy ceruzámat, Háry Jánosra emlékezve hadnagynak tituláltam teljes megelégedésére, mert nagyszerű török feketével viszonozta a számukra becses „Made in Czehoslovákiá"-t. Nemsokára a Konstantinápolyba vezető vonal elkanyarodik s a már nagy folyóvá dagadt Maricán keresztül kelet felé tart, míg mi a határt képező folyó jobb partján „robogunk" a tulajdonképpeni görög határállomás Noa Oreszteia felé. A szép nevű görög városkában négy órát kell várakoznom a a Szaloniki felé tartó csatlakozásra, így nyakig esem ebben az isten háta megetti, Athéntől 800 kilométerre fekvő helységben, a „legsötétebb Tráciában". a vidéki görög életbe. Noa Oreszteia — amint a neve Is mutatja — új település. 1922ben, a görögöknek Kis-Äzsiában Kemal pasa török csapataitól elszenvedett veresége után, közel egy millió görög kényszerült elmenekülni Törökországból, elsősorban Konstantinápolyból. Ilyen menek'iltek ép

;'ették fe!, lélektelen sakktábla rendszerben ezt a városkát is. Már itt is meglep a rengeteg kisiparos és a még több üzlet, a műhely és az elárusító helyiség egysége s az, hogy mindkettő kinyúlik a bolt elé a járdára, ami már hamisítatlan keleti jelleget kölcsönöz a görög utcaképnek. Három órai utazás után — immár nem egyedül — megérkezünk az Egei-tenger partján fekvő, 40 000 lakosú Alexandrupolisba. Már meg sem lep, hogy az egyetlen gyorsvonat Szaloniki felé az orrom előtt elindult s így egy teljes napot kellett töltenem ebben az ugyancsak menekülőktől naggyá duz-> zadt városban, Kelet-Trácia székhelyén. Az egyetlen érdekes dolog a hatalmas, de teljesen üres kikötő. — mindössze egyetlen amerikai gőzösből raktak ki szenet — és az a körülmény, hogy sehol az egész városban nincsen egyetlen ipari üzem se, amely meghaladná a kisipar kereteit. Másnap sem láttam — egészen Szalonikiig egyetlen ipartelepet se, de még termőföldet is csak keveset, bár Dráma és Serres városokon utaztam keresztül, amelyek környékén a híres görög dohány terem. A kép az Athén felé vezető úton is csak alig változott, mindőszsze Thesszállia lankásain tűnt fel a dohány és a kukorica mellett a fehér gyapot. Csák amikor harmadnap este felfelé küszködött a vonat az utolsó délattikai hágókra s a Hymettos oldalában, a magasból hirtelen elémtárult lent, a mélyben Athén végeláthatatlan fénytengere, éreztem, hogy Észak- és Közép-Görögország kietlen vidékeiről Hellász meleg, déli tájaira érkeztem. Az óriási város felett messze, egészen a láthatár szélén vékony ezüst csík ragyogott Csak amikor közelpbb értünk ismertem fel az egyik legtökéletesebb emberi mű körvonalait, a kivilágított Akropoliszt. SZŐKE LŐRINC