Új Szó, 1956. december (9. évfolyam, 335-363.szám)

1956-12-21 / 355. szám, péntek

Hogyan dolgozik a nemzetbiztosítási bizottság a Dunagőzhajózási Vállalatban Hűvös őszi szél fújdogált, amikor a bratislavai Téli-kikötő portájára ér­tünk. Az eső is jól rákezdett, jól esett tehát behúzódni az üzemi őrség fül­kéjébe, ahol a szolgálatot teljesítő népi milícia tagja így szólított meg: — Kit keres az elvtárs? — Weber Róbert elvtársat, a Duna­gőzhajózási Vállalat üzemi bizottságá­nak nemzetbiztosltási felelősét kere­sem — hangzott a válasz. — Nem tudom, itt van-e — mondja az üzemi őrség tagja. — Weber elvtárs szállítmányozási felelős is és sokat tartózkodik kint. De látja, elvtárs, azt a sárgásbarna épületet — mutat a tá­volabb álló épületre — ott talán meg­találja őt. Elindulunk a jelzett irányban és a második emeleten a szállítmányozási osztályon megtaláltuk Weber Róbert elvtársat Éppen egy koros, 65 év kö­rüli munkással beszélgetett, aki az olajátömlesztési részlegen dolgozik és most nyugdíjigénye ügyében kereste fel öt. — Habár az elvtársat nem a helyes címre küldték — mondja Weber elv­társ — mert ez a központban ülő elv­társ dolga, mindjárt felhívom az ille­tékes ügykezelőt, hogy ne fáradjon hiába. És máris tárcsáz. Pár pillanat alatt megkapja az összeköttetést és néhány pillanat múlva megnyugtatóan közli Havas bácsival, hogy csak men­jen bátran a szomszéd utcai épületbe, ott majd elintézik ügyét. Havas bácsi ügyének elintézése után sor kerülhetett a mi beszélgetésünkre is. — Miben merül ki a biztosítási bi­zottság működése? — kérdezzük We­ber elvtársat. — A nemzetbiztosítási bizottság rendszeres terv szerint dolgozik, 14 naponként ülésezik. Fontos esetekben többször is összejönnek a tagok. A betegek elvtársi látogatását pontosan és szeretettel végzik. Eddig 320 bete­get látogattak meg a komisszió ezzel megbízott tagjai. A látogatók rendsze­rint párosan járnak, ellátogatnak a kö­zeli vidékre is. A látogatásokkal járó költségeket az üzemi bizottság ter­mészetesen megtéríti. — Hogyan fogadják a betegek eze­ket az elvtársi látogatásokat? — hang­zik további kérdésünk. — Tapasztalataink azt mutatják — folytatja Weber elvtárs, — hogy az ágyban fekvő betegek jó néven veszik munkatársaik látogatásait és igazán hálásak értük. Más a helyzet a köny­nyebb betegekkel. Ezek nem feksze­nek, itt-ott dolgoznak is valamit, de az üzemi orvos véleménye szerint munkaképtelenek. Az ilyeneknél meg­történik néha, hogy bizalmatlansággal fogadják a jóindulatú elvtársi látoga­tást, ellenőrzést látnak benne. Tapin­tatosan kell ilyenkor az elvtársaknak eljárniok, hogy eloszlassák az ilyen nézeteket. — Hogyan működik a nemzetbizto­sítási komisszió a Dunán? — érdeklő­dünk tovább. — Vontatógőzöseinken és uszályain­kon szakszervezeti műhelybizottság nem működik. A hajó kapitánya a megbetegedéseket naplójában feljegy­zi és a beteget a legközelebbi kikötő­I ben orvosi vizsgálatnak vetik alá. Ha a betegség foka megkívánja, úgy ide­gen területen is kórházba szállítják az illetőt és ott tartják teljes felgyógyu­lásáig. A felgyógyult beteget valame­lyik hazai hajó fedélzetére veszi és orvosi engedéllyel hazaszállítják. — Gondoskodunk arról is — mond­ja a nemzetbiztosltási felelős, — hogy esetleges ragályos betegségek Ilyen módon ne kerüljenek be az országba. A Dunán közlekedő hajók legénységét Komáromban egészségügyi vizsgálat­nak vetik alá, s ha találnak közöttük fertőző betegségben szenvedőket, azo­kat legott kórházba szállítják. A bra­tislavai kikötőben most rendeznek be egy egészségügyi állomást. Az állomás alkalmazottainak kötelessége minden befutott hajó legénységét meglátogat­ni, a betegeket elkülöníteni, ruháikat fertőtleníteni. így igyekszik a Dunagőzhajózási Vállalat nemzetbiztosítási komissziőja az üzem vezetőségével szoros együtt­működésben elősegíteni az előírt évi termelési terv teljesítését. A betegsé­gek gyógyításával, megelőző intézke­désekkel csökkentik a munkából való kimaradást és elősegítik dolgozóik jólétét. —y—r— A jövő bányászai között Több szenet — több ércet. Ez napjaink állandó követelménye. S hogy a követelményekből valóság legyen, jobb munkajeltételekre, több bá­nyászra van szükség. Bányáinkban a munkafeltételek javítása állandóan folyik, s állandóan növelik a bányászok létszámát s. A bányászok létszámának növelésé­hez jelentősen hozzájárulnak az új bányászok nevelésével. Köztársasá­gunkban számos bányásziskola van, ahonnan a jövő bányászai kerülnek ki. Ezekben az iskolákban a tanulók kitűnően élnek. Nem ok nélkül mond­ják számtalan esetben, hogy jobban mint otthon. És ez érthető is. Sokan vannak a tanulók között, akik eldugott falvakról jöttek az isko­lába. A munka utáni szórakozásra otthon bizony fele annyi idő sem ju­tott, mint itt. A faluban a kultúrház és a mozi áll a fiatalság rendelkezésé­re. Itt elszórakozhattak ugyan, de szellemi fejlődésük távolról sem ha­ladhat olyan léptekkel előre, mint az iskolában, ahol közóeen élnek, közösen tanulnak és szórakoznak. A jó élet nyomai meglátszanak a fiúkon, és csak munkaruhájuk mu­tatja, hogy a föld alatt dolgoznak. Arcukról öröm sugárzik. Ahol jár­tunk: Rozsnyó, Handlová, Nováky — mindenütt azt tapasztaltuk, hogy a fiúk között a legjobb hangulat ural­kodik. Az egyik csoport röplabdázák, a másik asztaliteniszezik, a többiek énekelnek, vagy beszélgetnek. A tan­góharmonika is előkerül. Zsong az egész épület. A látogatóknak is szó­rakozás nézni ezt a vidám életet. Nekünk is szórakozást jelentett el­nézni a rozsnyói bányásztanoncokat e vidám fiúkat. Sokáig azonban nem lehettünk „nézők". Ahogy ész­revették, hogy őket. nézzük, felénk jöttek, és hamarosan beszédbe ele­gyedtünk. Aztán lakhelyükre, a nem­régen épült szép tanoncotthonba n entünk. — Ez az ebédlő, ez meg a háló — mondták büszkén mutogatva a szo­bákat. — Itt alszom én, Itt meg Lesko ba­rátom, akivel a munkahelyen is együtt dolgozom — tette hozzá ki­egészítésként Garai Benő huszonegy­éves bányásztanonc. A szobákban példás a rend és a tisztaság. Két-két fiúnak van egy közös szekrénye, ahová ruhájukat és egyéb holmijukat rakják. Mindennek megvan a helye. Nem szabad rendet­lenségnek lenni, mert mint mondot­ták, versenyeznek a szobák közötti rend- és tiszteság dolgában is. Ezért mindenki vigyáz a rendre és arra tö­rekszik, hogy a példás tisztaságért lehetőleg az ő szobája nyerje el a dicséretet. — A szobák rendbentartása — mondotta mosolyogva Lesko Laci — nem kis dolog. Annyi a holmi, hogy számukat is elég fejben tartam. — Ideérkezésünkkor — fűzi to­vább a szót a másodéves bányász­tanonc — olyan szeretettel fogadtak, mintha a legjobb Ismerőshöz, vagy hazamentünk volna. Azonnal meg­kaptuk az egyenruhát, azonkívül nagykabátot, hat inget, hat alsót, há­rom pár cipőt, zsebkendőket, nyak­kendőt. kesztyűt, és sok egyéb hol­December, a nagy vásárlások hó­napja. A kereskedelmi hálózat ilyenkor még fokozottabban és körültekintőbben gondoskodik dolgozóink ellátásáról. Több és jobb élelmiszerrel, ruhaneművel a nyalánkságok sokféleségével és iparcikkekkel igyekszik kielégíte­ni a megnövekedett vásárlási igé­nyeket. NÉZZÜK MEG, mi történik a ka­rácsonyt megelőző napokban pl. a kassai kerületben? Mindenekelőtt a karácsonyi vásárok. összpontosított karácsonyi vásárokat rendeztek a kerület székhelyén, a járások szék­helyein, a fontosabb ipari és mező­gazdasági központokban. Ezekről a vásárokról a hó elejéin megjelent Télapó-plakátok jóelőre tájékoztat­ták a /ásárló közönséget. A ven­déglátó ipar ebből az alkalomból ugyancsak kiállításokat rendezett a ke­rület töJb helyén, Kassán az Európa és az Imperiál szállodák vendéglői­Csúcsforgalom ben, valamint az állomáson. A Zdroj kiállításon a látogatóknak módjukban van a kiállított csemegeárut is meg­ízlelni. Kiállítást rendeztek a cipő­üzeletek és az áruházak is, a bazá­rok pedig a forgalmasabb utcákon árulják ajándéktárgyaikat. A leg­több üzletben élő Télapó kedves­kedik a gyermekeknek. a ve­vőknek. A karácsonyi vásár kereté­ben kirakatverseny is van. A leg­szebb és legizlésesebb kirakatokat díjakkal jutalmazzák. AZ ÜZLETEKBEN az áru meny­nyiségét és minőségét mindig az elő­ző évek tapasztalatai alapján szabják meg. A legkeresettebb cikkekből mi­nél többet igyekeznek beszerezni. Bőség van méteráruban, darabáru­ban és konfekciókban, férfiingekben s általában fehérneműben. A meleg gyapjúholmik, a ruhaanyagok és szvet­terek iránt nagy a kereslet. A kész­ruha üzletekben sok helyen elvégzik a kisebb javításokat is, sőt egyes üzletekben mérték után is varr­nak. Nagy karácsonyi vásárt ren­deznek a ruhaüzletek a kerület szék­helyén. Kassán és a Magas-Tátra Grand Hoteljében. Az elárusítóhelye­ken a karácsony előtti napokban déli órák alatt is árusítani fognak, s nyitva lesznek az üzletek 23-án, az ünnep előtti vasárnapon ás. MM HI MHMHHHHHHXHMUMM MI HHMM Csaknem három millió korona az az összeg, amelyet az idén Ži­linán kifizetett az Állami Biztosító az' EFSZ-eknek tűz, vagy jégkár fejé­ben. De nemcsak az EFSZ-ek veszik igénybe az Állami Biztosítót, A kerü­letben 2917 kis- és középparaszt is kapott az idén kártérítést 925 000 ko­rona értékben. mit. A sajátunkra nincs itt szüksé­günk. És nemcsak ruhával láttak el. Általában mindenünk megvan. Hiányt semmiben sem szenvedünk. — És a munka ? Tetszik az is ? — tesszük fel a kérdést. — Az igazat megvallva, az első na­pon féltünk. Talán nem is annyira a munkától, mint inkább magától a bá­nyától. Szokatlan volt a sötétség. No még otthon is sokat beszéltek, hogy a bánya ilyen, meg olyan, oda bizony nem tanácsos menni. Ahogy látjuk, a bánya nem olyan veszélyes, mint sokan mondják, hamarosan elosz­lott minden félelmünk. Ma már ott tartunk, hogy nemcsak megszoktuk, de meg is szerettük a földalatti munkát. A többi tanuló helyeselte Lesko sza­vait. Garai Benő kiegészítőül ezeket mondta: — Én is csak itt jöttem rá, hogy egyeseknek milyen téves felfogásuk van a bányamunkáról. Csak azt mon­dom, hogy az itteni munkára nem le­het rosszat mondani. Nehéznek nehéz. Ez 'gaz. De rövidesen már ezt sem fogjuk mondani. Mindig újabb és újabb gépeket kapunk, melyek a ne­héz munkát is megkönnyítik. A jövő­ben már csak gépkezelők leszünk. Már most is vannak olyan rakodó- fs fúrógépeink, melyek nagyon sokat se­gítenek munkánkban. Nem kell nagy fizikai erővel dolgozni, mégis sokat tudunk termelni. Janko Gyula, akiről úgy beszélnek, hogy a legjobb tanu'ók egyike, ezeket mondta: — Én azelőtt napszámos voltam. Voltam kocsikísérő is. Szerettem ezt a munkát. Nem volt rossz, de merem állítani, hogy a bányamunka jobb. Az itteni munkát már annyira megszok­tam, hogyha vinnének sem mennlék vissza régi munkahelyemre. — Ennél a munkánál nekem | az tet­szik a legjobban, hogy munka után kedvünk szerint tanulhatunk, szóra­kozhatunk, Van egy nagy könyvtá­runk, amelyben egyaránt vannak ma­gyar és szlovák könyvek. Az újsá­gokat is rendszeresen kapjuk. Ezeket közcsen olvassuk, és megvitatjuk az egyes eseményeket. így állandóan tá­jékozódunk a kül- és belpolitikai ese­ményekről. A bányásztanoncok, a jövő bányá­szai még sokat beszéltek életükről és munkájukról. Elmondották, hogy iskoláikban, mivel magyarok és szlo­vákok vannak, a tanítás mindkét nyel­ven folyik. Munkájukat legjobban az teszi eredményessé, hogy egymást mindig m'ndenben a legmesszebbme­nően támogatják. (zsa) Ezerkilencszázharminckettőt írnak. Ipolyvisk népe éhezik. Nincs munka, nincs kenyér, nincs só. Kint a tél vicsorgatja fogát, bent, a nyomorúságos viskókban korgó gyo­morral ülnek az emberek. Sok helyen már krumpli sincs. Kenyérre váló ké­ne, munka kéne. Segélyt kérnek, de szavukat csak azok hallják, akik úgy­sem segíthetnek rajtuk. Akik segít­hetnének, azok becsukják fülüket, még jobban a markukat. Sápadtak, gondterheltek az arcok. A sóhajok egyre erősebbek, Munkát, kenyeret kér ipolyvisk népe. A segély­kérést sem Resztovszki jegyző úr, sem Horváth János földbirtokos nem akarja meghallani, Hallják azonban a kommu­nisták, hallja Dolinszki János, BartcH Lajos, Tóth Ferenc és többen, akik szintén nyomorognak, sült krumplin tengődnek. Tengődnek? Hej, csak ab­ból is volna elég. Sorban felkeresik a nyomorgókat. Beszélnek velük. Nem vigasztalnak senkit. Nincs most értelme a vigasz­taló szónak, attól nem telik meg a gyomor. Kenyér kell, munka kell. Harc­ra hívják a kommunisták a falusiakat. Harcra a munkáért, kenyérért. Vádol­ják a rendszert, vádolják azokat, akik miatt a népnek nincs kenyere. Tünte­tést, demonstrációt szerveznek... Kegyetlenül hideg reggelre éb­red a falu. A járókelők lába alatt csi­korog a hó. Az arcokat kékeslilára fes­ti a fagyos szél. Sietnek. Szinte futnak. Fáznak a rossz gúnyában. Legtöbben télikabát nélkül, de mennek. Mennek, hogy munkát, kenyeret kérjenek. Kevés közöttük az olyan, akinek a rossz gúnya alatt nem korog a gyomra. A falu lakosainak 70 százaléka nyomo­rog, munkáért, betevő falatért kiált. A tömeg a községháza felé halad. Az úton urasági hintó robog végig. Fújva, prüszkölve vágtatnák a lovak. A hintóból bundás úri nép pislog a tömeg felé. Arcuk piros, akár a rózsa. immirmmmi kronika U j SZO 1956. december 14. Nem fáznak, melegíti őket a bunda, a tüzes bor, meg a zsíros falat, amivel egész éjjel tömték magukat. Vendég­ségben voltak a viski uraságnál. A tömeg álig vesz tudomást a cifra fogatról. Megy, szótlanul közeleg a községháza felé. De egyszerre egý hang csendül a fagyos levegőbe. Akár egy ostor csattan a szó. — Ezek miatt nincs kenyerünk. De lesz még az ö kezük is kérges. A tömeg felmorajlik, akár a ten­ger, ha a szél korbácsolja. A kocsis a lovak közé csap. A hintó nyomán porzik a behavazott út. Tizennyolc év körüli fiatalember ki­áltott a hintós uraság felé. Nagykabát nélkül, lyukastalpú bakancsban megy ő is, hogy szót emeljen a nyomor ellen. A fiatalembert Bartal Lajosnak hívják. Tagja a Kommunista Ifjúsági Szövet­ségnek. Nagy a riadalom a községházán. A jegyző új csendőrökért telefonál. Aztán munkát ígér az éhezőknek... Az éhezők egy része ideiglenesen munkát kap. Másik részük azonban továbbra is munkanélkül, korgó gyo­morral tölti a napot. A községi tanács gyűjtést rendez az éhezők megsegíté­sére. Végre kitavaszodott, AZ el­gyötört, sápadt arcokra a tavaszi nap­sugár bizakodó mosolyt csal. Az ura­ságnak szüksége van a munkáskézre. Minden munkanélküli azonban így sem jut foglalkozáshoz. Nyakukba veszik hát a világot, hogy távol az otthontól, idegen földön szerezzék meg a betevő falatot, Ifjabb Bartal Lajos és még jóné­hányan Lévára járnak utat építeni. Hétfőn oda, szombaton vissza. Az apos­tolok lován utaznak. De azért mennek. Mennek, hajtja őket a mostoha élet. Vagy harmincan, Franciaországba vándorolnak. A francia föld ad kenye­ret hosszú éveken keresztül Csala Ist­vánnak és a többi hazátlannak. A negyvenes években még kibírha­tatlanabb a helyzet. Dühöng a fasiz­mus. A pártot illegalitásba szorítják. Börtön, bitó vár azokra, akik szót emelnek az igazság mellett. A hitleri fasizmus a világ egyetlen munkás, szocialista országát akarja eltiporni. Gyakran érkeznek a „SAS" behívók. Negyvennégy márciusában Bartal La­jos is megkapja és rövidesen a front­ra kerül. Tudja, hogy Hitlerék halálos ítélete már alá van írva. Tudja, hol a helye, hogy Ipolyvisk nyomorgóinak, hazátlanjainak kenyeret adjon az ott­honi föld. A fronton a sors összehozza egy sal­gótarjáni suszterrel, aki így szól: a tőke teszi tönkre a kisiparost. Egy bu­dapesti fűszeres segéd így sóhajt: nincs állás, nincs kenyér, nincs ruha. A tatabányai bányász is káromkodik: itt dögledezek. Otthon éhezik a csa­lád, éhezik a tatabányai bányász. Bar­tal is elpanaszolja, hogy az ö számuk­ra sem terem kenyér faluja határában. Keményen tüzel a nap a lövészár­kokra. Köröskörül akna szántotta fel a lengyel földet. A szél dögszagot csap a katonák orrába. Otthon már meg­pendült a kasza. Telik a zsák, telik, de kinek... Bartal Lajos és öt társa egy kis er­dőben lapul. Megszöktek csapatuktól. Most egy katonai szekér döcög el mel­lettük. Öreg, sárqabajszú szovjet ka­tona hajtja a lovakat. A szökevények hozzácsatlakoznak. A szovjet katonai parancsnokságig követik. Őszbe hajlik a nyár. A Duk­la-szorosban kemény harcok folynak. Bartal Lajos is ott van, mint az új csehszlovák hadsereg tagja. Köröskö­rül bömböl a halál szava. Bartal Lajos sárosan, piszkosan ássa a lövészárkot, amikor éles fájdalom hasít a lábába. Megsebesült. Hosszú hónapokat tölt a szovjet had­sereg kórházaiban. Megbarátkozik a sebesültekkel. Rádiót hallgat, pontosan tudja, mi történik a harctéren. Szeret­ne ott lenni, hogy faluja, Ipolyvisk minél hamarabb szabadon kibonthas­sa a vörös zászlót. Sebesülése azonban ágyhoz köti. A sebesült szovjet katonáknak el­mondja, hogyan él az ő falujának népe. Meghatódva hallgatja azok elbeszélé­seit a kolhozokról, a munkások tulaj­donát képező gyárakról, a szovjet ember munkájáról, életéről. — Így szeretnénk mi is élni — só­hajtja mindig, ha ilyen problémákra terelődik a szó. — így lesz nálatok is. Tietek lesz a hatalom, a gyár, a föld. De aztán vi­gyázzatok rá. Vigyázzatok, mint sze­metek fényére — oktatták bajtársai. Csípős május reggelre ébred Ipoly­visk. Az állomás jelöl egy ember bal­lag a falu felé. Erősen sántítva tapossa az utat. Bartal Lajos. Lába megrok­kant, de agyában nagy terveket hoz. A községház homlokzatán vörös zászlót lenget a friss szél. Ünneplőbe öltözött emberek lepik el az utat. Ott találja régi ismerőseit, ott találja régi harcostársait. Ünnepelnek, ünneplik a békét, ö is velük sír, nevet, a lobogó vörös zászló alatt. Szabad Ipolyvisk népe, szabadon leng a vörös zászló. Szinte hihetetlen, hogy nem jönnek a csendőrök, nem tépik le azt a zászlót, mely az úri •>ilágnak, a Horváth Jáno­soknak temetését, az éhező, nyomorgó, hazátlan népnek pedig a szabadságot, az elkövetkező jólétet jelenti. Némán állnak a zászló előtt a kommunisták, a nem kommunisták. Hangtalanul esküsz­nek, hogy örökké magasra emelve tart­ják ezt a vörös selymet. Esküszik Bar­tal Lajos is, mert e zászló adott neki erőt a harchoz. Esküszik Csala István is, mert ez a zászló ad neki hazát. Vége a háborúnak, szabad az or­szág. Az ipolyviski nép azonban iga­zán csak akkor szabadult fel, amikor a párt véglegesen kezébe vette az or­szág sorsának irányítását. Elbánt a belföldi reakcióval, a hatalmat osztat­lanul a munkásosztály kezébe adta. Az ipolyviski kommunisták most már tel­jes erővel hozzáfogtak falujuk újra­építéséhez. Szocialista falu felépítése a cél. Szövetkezetet alakítani, nagy ter­méshozamokat elérni, jól élni... A pártszervezet keretén belül ko­moly viták folynak a szövetkezet meg­alakításáról. Bartal Lajos, Csala István és még többen is a szövetkezet mellett emelnek szót. Van azonban ellenzék is. Azok a párttagok, akik egy-két hold földhöz jutottak, még vonakodnak. Ilyen komoly, történelmi lépés megté­teléhez pedig szilárd egységre van szükség. Csak így lehet eredményes a közös gazdálkodás. Egyelőre vártak a döntő lépéssel. Vártak, egészen az év szeptemberéig ... § .»: % Harmincöt szempár figyeli Bartal Lajost, amikor beszél. — Egyszóval — szövetkezünk. Arca lángol, szavait viharos taps követi. Harmincöt kérges kéz írja a nevét a belépési nyilatkozat alá. 'El­vetették az ismeretlen magot, egye­lőre talán még maguk sem sejtették, mit fognak aratni. A szövetkezeti tagok 360 hektár földön kezdték meg a gazdálkodást. Szép terület, lehet rajta gazdálkodni, csakhogy állatok is kellenének hozzá. Ez pedig kevés van belőlük. Hét ló, tíz szarvasmarha, 15 juh és 30 sertés képezi egész állatállományukat. Elnöknek Kovács Istvánt, gazdának Bartal Lajost választják. A keidettél járó gondok oroszlánrésze az ő nya­kukba szakad. — Nem szabadkoznak, vállalják. Még ötven őszén hozzáfognak az uraságtól rájuk maradt istálló meg­javításához. Bartal Lajos pedig mint gazda és agronómus egy személyben felkeresi a traktorállomást. Traktorokat kér. Szántani, vetni akarnak. Megérkezik a traktor, mély­re ereszti az ekét. Nemcsak a szövet­kezet tagjai, de az egész falu megcso­dálja a gép munkáját. Tetszik nekik. Szó ami szó, jól is dolgozik. Szántás után sor kerül a, vetésre is. Ennél a munkánál megtorpannák a szö-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents