Új Szó, 1956. november (9. évfolyam, 305-334.szám)

1956-11-10 / 314. szám, szombat

K. J. VOROSILOV ÉS N. A

. BULGANYIN JÓKÍV

ÁNATA1 Eisenhowernek, az USA elnökévé megválasztása alkalmából Moszkva, (ČTK) — K. J. Vorosilov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke 1956. november 8-án Dwight D. Eisenhowernek, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a következő üdvözlő táviratot küldte: „Tisztelt Elnök Ür, abból az alkalomból, hogy újból megválasztották az Egyesült Államok elnökévé, fogadja kérem, őszinte jókívánataimat. Sok sikert kívánok a nagy ariierikai nép javáért végzett igen felelős munkájában. Engedje meg, hogy kifejezzem azt a meggyőződésemet, hogy az ön elnöki tevékenysége hozzájárul országaink Aépel baráti kapcsolatainak megszilárdításához és a nagy cél — a szilárd és tartós béke megteremtésének eléréséhez." N. A. Bulganyin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke D. Eisenhowerhez a következő üdvözlő táviratot intézte: „Tisztelt Elnök Ür, elnökké való választása alkalmából őszinte jókívánatainkat fejezzük ki és sok sikert kívánunk önnek. önt az USA oly nagy jelentőségű tényezőjeként és személyiségeként ismertük, aki a nemzetközi feszültség enyhítésére, valamennyi állam és nemzet békés és gvümölcsöző kapcsolata felvételére törekszik és ilyen kapcsolatokat óhajt a mi országaink között is. Országaink népei legtermékenyebb és legbarátibb kapcsolatainak hívei voltunk és maradunk továbbra is. Elnök úr. őszintén a legnagyobb sikert kívánjuk az ön működésének, sok erőt és egészséget kívánunk önnek." KOMMENTÁRUNK A bűntettek szervezőinek Az USA ki akar bújni a magyarországi ellenforradalom irányításáért valé felelősség alól Az amerikai választások részletesebb eredményei Az USA elnökválasztásának legutóbbi hírei §zeiint a demokrata párt kapott többséget a Kongresszusban. A szenátusban összesen 49, a képviselőházban pedig 231 helyet kapott. A szenátusi választásokon 18 mandátumot kaptak a demokiaták, míg a republikánusok csak 17 mandátumot. Azon szenátorok 31 mandátumával együtt, akik megmaradtak funkcióikban, a demokrata pártnak többsége van a szenátusban. A képviselőházban a demokrata pártnak 231 mandátuma, vagyis teljes többsége van. Három mandátumot eddig nem töltöttek be, de ezekben az ésetekben is világos a demokraták fölénye, s ezért várható, hogy a demokraták száma hárommal növekedik. Mivel eddig netri érkezett végleges jelentés az elnökválasztás és a többi állami vezetők választásának eredményéről, a végső következtetéseket még nem lehet levonni. Nyilvánvaló azonban, hogy a demokrata párt liberálisabb programjával nagyobb támogatást talált, amint azt kongresszusi győzelme is megmutatta. Eisenhower köztársaságpárti jelölt megválasztását személyes győzelemnek, nem pedig pártja győzelmének tekinthetjük. Első sorban közkedveltségének köszönheti, amelyet az amerikai lakosság körében a második világháború folyamán és főleg az utóbbi időben a két genfi konferencián való részvétele következtében ért el. Washington (ČTK) — Amint a Reuter jelenti, D. Eisenhower elnök a választásokon az előzetes eredmények szerint 35 345 653 szavazatot, ellenjelöltje A. Stevenson 24 441 366 szavazatot kapott. A lengyel szejm X. ülése Varsó (ČTK). A lengyel szejm november 8-i X. ülésén megkezdődött az 1956—60. évi nemzetgazdasági fejlesztési ötéves terv törvényjavaslatának Vitája. A Lengyel Népköztársaság nemzetgazdasági fejlesztési ötéves tervének javaslata az ipari termelés növekedését 53,7 százalékban állapítja meg. Az új ötéves terv legfontosabb feladatainak egyike a szénipar továbbfejlesztése, öt év alatt a széntermelést 15,5 millió tonnával kell fokozni. A szénipari beruházások 18,7 milliárd zlotyt tesznek ki. Az acéltermelés 1960-ban 7,2 millió tonnára emelkedik. Nagy figyelmet szentelnek majd a vaskohászat és színes fémek hazai üzemeinek. A lengyel ipar további jelentőségteljes ágazata a vegyészet. Itt a figyelmet főképp a műtrágya gyártás fokozásának szentelik. A mezőgazdasági termelést az ötéves terv folyamán 25 százalékkal fokozzák. A vitára több mint 60 képviselő jelentkezett és ezért feltételezik, hogy a törvényjavaslat vitája mintegy 4 napig fog tartani. Büntetőtörvénykönyvünk szerint és számos más ország törvénykönyvei szerint is a bűntények segítőtársait ugyanúgy büntetik, mint azt, aki közvetlenül saját kezével követte el a bűncselekményt. Sőt még azt is, aki a bűntettre felbujtott, de végrehajtásában nem vett részt, ugyanazon paragrafus szerint ítélik el, mint magát a gonosztevőt és büntetését ugyanolyan mérték szerint szabják meg. Ezek a törvénybe iktatott elvek megfelelnek a természetes emberi igazságérzetnek. Miért viselne kisebb felelősséget az, aki felbujt egy gonosztevőt s megfizeti őt a gyilkosságért, miért volna az ilyen személy kevésbé felelős, mint maga a gyilkos? És ez a felelősség még inkább érvényes akkor, ha nemcsak egy esetről van szó, hanem tömeggyilkosságokról és kínzásokról, tömeges terrorról és gyújtogatásról. A magyarországi ellenforradalom garázdálkodásakor ilyen gaztetteket követtek el. És napról napra világosabbá válik az a tény, hogy a volt horthysta tisztek és fasiszta nyilaskeresztesek által elkövetett bűntettekben felelősek és bűnrészesek felbujtóik, szervezőik és segítőtársaik, akik a nyugati imperialista körökből kerültek ki. A nyugati sajtó megerősíti Amikor a magyarországi ellenforradalom október utolsó hetében véres, szennyes művébe fogott, a nyugati propaganda lelkes ódákat kürtölt világgá a magyar „szabadságharcosokról, a tiszta demokráciáról, a humanitásról" stb. A nyugati burzsoá sajtó azonban nemcsak tőkés urainak engedelmes szolgája, amely pletykákkal, a szocializmus táborának országairól terjesztett hazug rágalmakkal igyekszik a nyugati országok dolgozóit eltéríteni a szocialista gondolatoktól. Ez a sajtó szenzációhajhász is, mert a szenzációk üzletet jelentenek, azt jelentik, hogy a lapot szétkapkodják, ha szenzációkat közöl és ez még jobban növeli a laptulajdonos nyereségeit. A nyugati burzsoá lapok tehát szenzációhajhászásból kezdtek dokumentumokat és fényképeket közölni azokról az állati gaztettekről, amelyeket a magyarországi ellenforradalmárok elkövettek. Megjelentek a lapok hasábjain a halálra korbácsolt, lábuknál fogva felakasztott emberek első képei, a halálra kínzott, eltiport, nyomorékká tett testek, a kommunista táblával megjelölt holttestekről készült első felvételek. A londoni Daily Express-ben például beszámoló jelent meg arról, hogy a fanatizált fasiszta csőcselék kórházi ágyáról elvonszolt egy súlyosan sebesült ellenforradalom elleni harcost és meglincselte. A Die Presse nagyburzsoá bécsi lap, amelyet senki sem vádolhat azzal, hogy rokonszenvez a haladó vagy kommunista gondolatokkal, a budapesti véres napok lefolyásáról a következőket írta: „Most (szerdán), amikor az orosz egységek kivonultak a Belvárosból, ahol eddig megszállva tartották a honvédelmi- és belügyminisztériumot, kitört a »hosszú kések napja«". Mindenki, aki visszaemlékezik a „hosszú kések napjára" Németországban a harmincas években, amely nap Roehm és az SA-alakulatokban levő hívei meggyilkolása után véres lapot írt a náci-mozgalom történetébe, elképzelheti, mit jelent a „hosszú kések napja" elnevezés, amellyel a Die Presse a magyar ellenforradalom garázdálkodását illette. Számos szenzációra vágyó nyugati lap a magyarországi állati gaztettekről szóló dokumentumokat bizonyos elítélő állásponttal tárta olvasói elé. A hamburgi nagyburzsoá Die Welt című lap azt ínta, hogy a „gyilkosok kormányának lemondására irányuló követelés teljesen érthető volt." De nemcsak a nyugati burzsoá sajtó az. amely fényképeivel és riportereinek beszámolóival és más szemtanúk elbeszéléseinek közlésével akarva, nem akarva, megerősítette, hogy egyformán esik latba a tömegterror és az ellenforradalmi felkelés. Azokban a napokban, amikor azt hitték, hogy a magyar népnek nem lesz ereje felkelni az ellenforradalom ellen, és szétzúzni azt, amikor azt hitték, hogy „már minden készen áll", hogy Magyarországon diadalt ül a nyugati tőkés rendszer, és ez az ország az imperialisták ugródeszkájává válik a szocializmus táborának többi országai ellen irányuló további támadásaikban, a nyugati szószólók és magyar védenceik egyszerre „elszólták" magukat. Elszólták magukat abban az értelemben, hogy lelkesen beszéltek a Nyugat támogatásáról, amelyben részesültek, részesülnek és részesülni fognak a „magyar szabadságharcosok", vagyis az ellenforradalmi felkelők. Mindszenthy hercegprímás, a legsötétebb magyar reakció képviselője, aki talán már a jövő magyarországi elnök szerepében látta magát (a reakció ezt komolyan fontolgatta), szükségesnek tartotta, hogy nyilvános rádióbeszédében mondjon köszönetet a Nyugat támogatásáért. Dulles amerikai külügyminiszter négy nappal azután, hogy Budapesten eldördült az első lövés —, nyilvánosan kijelentette, hogy a felkelők céljai azonosak az USA céljaival és erélyesen hangsúlyozta azt a „szenv kötelességét", hogy a felkelőket segíteni "kell. És valóban, horthystákat és a magyar reakciós emigráció soraiból származó fasisztákat amerikai, szabású mundérjaikban Nyugat-Németországbői Magyarországra szállítottak, számos" amerikai és brit repülőgép „légi hidat" alkotott Budapestig, az osztrák-magyar határon a felkelés vezérkarai működtek, a Szabad Európa osztrák területen működő megbízottai és a felkelők kiküldöttei, akik utasításokért jöttek, egymásnak adták a kilincset. A Szabad Európa reggeltől éjszakáig jelentéseket és az ellenforradalmi felkelők felhívásait sugározta. Atiátsző mesterkedés A nyugati imperialisták, hogy megmeneküljenek a magyarországi ellenforradalomban végzett intervenciójuktól való felelősségtől, és hogy az egész ügyből még nagyobb tőkét kokovácsoljanak szovjetellenes céljaikra, a magyarországi ellenforradalom leverésével kapcsolatban féktelen kampányt indítottak a Szovjetunió és a szocialista tábor többi országai ellen. A magyar forradalmi munkás-parasztkormány erélyes tiltakozása ellenére, az úgynevezett „magyar kérdést"-t az ENSZ közgyűlésének napirendjére tűzték. Az ENSZ közgyűlését szovjetellenes uszításokra használták fel. Az uszítások és rágalmak ezen hamis köde, amellyel a magyarországi ellenforradalmi gaztettek szervezői álcázni akarják magukat, senkit sem téveszt meg. Semmilyen kibúvóval és mellébeszéléssel nem vonhatják W, magukat a történelmi felelősség Jlflf, amellyel a magyar népnek okozott szenvedésért tartoznak. Ma is, hogy itthon vagyok, szinte rejtély előttem, hogy nem szólítom meg az embéreket zdravsztvuj köszöntéssel, mert a Szovjetunióban komoly sikereim voltak vele. Amit akartam, azt elértem. Senki az idejét nem sajnálta tőlem. Rendkívül nagy türelem jellemezte azt a magatartást, melyet minden körülmények közt tanúsítottak irántam. Emlékszem, amikor a mezőgazdasági kiállításra mentem és mint aki eltévedt, kószáltam a különböző pazar pavilonok rengetegében, az ismert zdravsztvujjal szólítottam meg az ukrajnai pavilon egyik alkalmazottját és megkérdeztem tőle, hol kaphatnék itt segítséget, mert csehszlovák létemre nem ismerem ki magam, és szükségem volna egy tolmácsra, aki vezetne, irányítana. Mindezt persze nem sikerült világosan megmagyaráznom, mégis megértette, posztjára egyik társát állította, engem pedig elvitt az irodába, ahol öt perc leforgása alatt velem jött egy tolmács és reggeltől estig végigkísért a pavilonok és az állatállomány istállóinak rengetegében. Mint láthatatlan köldökzsinór, úgy kísért végig az a tudat szovjetunióbeli tartózkodásom alatt, hogy csehszlovák állampolgár vagyok. Ez nemcsak abban nyilvánult meg, hogy a bemutatkozásnál kijelentettem, hogy ki vagyok, hanem abban is, hogy a látottakat és tapasztaltakat mindig öszszehasonlítottam az otthoniakkal. A mértékegység tehát mindig az otthon, a haza élete volt. Az értékelésnek ez a módja csalhatatlannak és tévedhetetlennek bizonyult. Mindenütt, amerre jártam, ellenállhatatlanul arra kellett gondolnom: annak, hogy mi Csehszlovákiában megfelelőés tiszteletre méltó anyagi és kulturális körülmények között élünk, azt pártunkon kívül a Szovjetuniónak köszönhetjük. Az értékelésnek ezt a kettősségét sokan megérezték, úgyszólván megszimatolták rajtam. Most eszembe jut egy történet, amely a Metropol szállodában játszódott le. Amikor az étteremben megrendeltem az ebédet, szerettem volna fagylaltot is kérni, mert az orosz 4 0J SZÖ 1956. november 10. «ÉPÍtóJgüSfgFOLDm fagylalt egyike a világ legízesebb csemegéinek. De mert nem tudtam megnevezni, egyszerűen „zmrzlinát" kértem, amit a pincér nem értett meg. Erre a mellettem ülő fiatalember kisegített. Utána kiderült, hogy a fiatalember lengyel származású, a cseh határ közelében él, és kitűnően ért csehül és szlovákul is. Beszélgetni kezdtünk tehát egyről másról. Többek között azt is közöltem vele, hogy láttam a nálunk vendégszereplő lengyel szatirikus együttest játszani. Erre a lengyel a következőket válaszolta: — Bizony magukra ráfér egy kis szatíra. Helyes lenne, — mondta észrevehető gúnnyal — ha mi maguknak szatírát, maguk viszont nekünk autókat szállítanának, mert arra viszont nekünk van szükségünk. — Attól tartok uram, — válaszoltam hasonló hangnemben — ha elegendő autójuk lenne, talán nem volna szatírájuk. A lengyel mosolygott, csendesen és nagyon komolyan ezt válaszolta: — Valamit mond! Először Moszkva környékén látogattam meq az „Üt az új élethez" elnevezésű kolhozt. Itt tolmácsnak Lábát elvtárs, a Pravda Moszkvában tartózkodó munkatársa vállalkozott. A kolhoz mintegy 40—50 kilométerre fekszik Moszkvától Szarajevó községben, amely a Kuncevo körzethez tartozik. A fővárosból gyönyörű műút vezet oda. A gondozott műút két oldalán hatalmas fák sorakoznak egyforma távolságban egymástól, néhol a fák dús lombjai egymásba fonódnak, és az út hosszú kilométereken át hűs liget benyomását kelti. Arépev Alekszander Moszjevicsnak, a kolhoz elnökének már az első szavaiból kiderült, nem véletlen a kolhoz elnevezése, mert a háború pusztításai után a szovjet embernek a szó szoros értelmében utat kellett vágnia az új élethez. Az elnök egyébként öt esztendeje vezeti itt a kolhozt. Működését 1950 őszén kezdte, miután visszajött Ausztriából, ahol szolgálatot teljesített. Amiikor ideérkezett, a kolhoz igen rossz állapotban volt, a háború szenvedéseinek a nyomait valahogy mindenki mélyen a lelkében hordozta. Ö kapta tehát a párttól azt a megtisztelő feladatot, hogy a kolhozt rendbehozza. Igen nehéz helyzetben volt, mert a kolhozban alig dolgozott férfierő, egy csomó özvegyasszony végezte a legnehezebb mezőgazdasági munkát, akiknek e munkán kívül gyerekeket is kellett nevelniök. A férfiak többnyire gyárakban és a gyárak rendbehozásán dolgoztak. Az asszonyok munkája már azért is nehéz és majdnem elviselhetetlen volt, mert a ledolgozott munkaegységre egyetlen kopejkát nem kaptak, csupán természetbeni jutalmazásban részesültek. Szóval Arépev elvtárs keserves élet közepette csöppent ide. Első dolga volt, hogy az öt szomszédos kis kolhozt egyesítette. Ily módon a kolhoz megkapta a mai formáját. Területe ma 818 hektár, réttel és legelővel együtt. Az egyesítésnek az volt a célja, hogy a szétszóródott telepeket, kis falukat egységbe tömörítse, hogy aztán közös erővel gazdasági épületeket építhessenek és igazi nagyüzemi gazdálkodást folytassanak. Ennek az egyesítésnek az volt az eredménye, hogy 1951-ben a szövetkezet jövedelme 610 000 rubel volt és ha sokat nem is, de munkaegységre már fizettek valamit. A döntő változás azonban akkor állt be, amikor kukoricát kezdtek termelni. Szükséges itt megjegyeznem, hogy a kukoricatermelésen ezúttal silókukorica értendő. 1952-ben a kukoricatermelés kísérletezésképp mindössze egy negyed hektáron folyt, 1953-ban már két hektáron, majd 1954-ben negyven, végül 1955-ben 133 hektáron. Ezzel párhuzamosan növekedett a tagok jövedelme is. így 1953-ban már a természetbenieken kívül három rubelt fizetnek minden ledolgozott munkaegységért, 1954-ben 5 rubelt, 1955ben 9 rubelt, ez idén pedig a pénzügyi terv 12 rubelt állapított meg, az előleg kifizetésére pedig 9 rubelt. H-'-gy némi fogalmunk legyen a kolhoz fejlődésének arányairól, rá kell mutatnunk e néhány esztendő jövedelmének a számadataira is. Amint már említettem, a bevétel 1951-ben 610 000, 1954-ben már 1790 000, 1955-ben 1,919 000 rubeü volt. Az utóbbi összegből az állatállomány 1479 000 rubelt hozott a kolhoznak. És hogy e kép még teljesebb legyen, a tejhozam statisztikai kimutatásáról is számot kell adni. A statisztika egyébként úgy függ az elnök irodájának a falán, mint valami kitüntetés. És ha az ember meggondolja, ennél nagyobb kitüntetést aligha kaphat kolhoz. 1951-ben egy-egy tehén évente mindössze 1900 liter tejet adott. 1952ben a tej 2468 literre emelkedik, 1953ban 2532 liter, 1954-ben a kukorica nagybani termesztése révén ugrásszerűen emelkedik ez a szám 3489 literre, 1955-ben pedig már eléri a 3884 litert. 1956-ban a fejők 4100 litert vállaltak. Az elnök azonban azt állítja, hogy a fejők ez idén vállalásukat már túlhaladták, és minden jel arra mutat, hogy elérik az évi 4300 liter tejet. — Mindez a kukoricasilónak köszönhető — mondja az elnök komolyan és határozottan — mi nyolcszázhúsz mázsa kukoricasilót termelünk egy hektáron A silózást szeptemberben kezdjük meg és egy-egy tehénre öt-, ven mázsát rakunk félre. Tekintettel az állatállomány növekedésére a silótakarmányt is növelnünk kell. Tavaly ezer tonna takarmányt silóztunk le, az idén pedig tervünk 1300 tonnát ír elő. Az idei pénzügyi tervet 2 200 000 rubelben állapították meg. Ezt a tervet az elnök határozott állítása szerint teljesíteni fogják. Az elnö rendkívül megfontoltan beszélt, mert rajtunk, újságírókon kívül van itt még egy húsztagú lett küldöttség, amely számos kérdést tesz fel neki. E kérdések során az is kiderül, hogy a fejők valamenynyien lányok, asszonyok és munkájukban tavaly normaszilárdítást hajtottak végre. Amíg 1954-ben 100 liter kifejt tej után 1,40 rubel munkaegy1 séget fizettek, addig 1955-ben 0,90-re redukálták a 100 liter kifejt tej után járó munkaegységet. Ez érthető, hisz az évek folyamán fokról-fokra haladt a munka gépesítése, nemcsak a takarmányozásban, hanem a fejésben is. Egy-egy fejőnő 33 tehén fejését végzi el. Ez a munka 45 percnél nem tart tovább. Naponta kétszer fejik és négyszer etetik a teheneket. i\agy gondot fordítanak itt a gépesítésre. így például a határban láttunk egy speciális traktort két oldalt öntözőberendezéssel felszerelve. Az öntözőberendezés oldalanként legalább 50 méter széles. A kolhoz tehát a kukoricatermelést nem bízza az időjárás véletlenjére, hanem szakszerű gondozással, ha szükség van rá, mesterségesen öntözi a növényt. A silónak valő kukoricát is négyzetesen ültetik, megművelése géppel történik háromszor, négyszer is, ahogy a növény megkívánja. Az istállóban nemcsak a takarmányozást, hanem a tisztábantartást is gépesítették. Az istállótrágya is futószalagon jut a megfelelő helyre. Ilymódon a trágyáiét is maradéktalanul megőrzik. A látottakról még sokat írhatnék, részletezhetném az állatok etetési módját, beszámolhatnék arról is, hogy a kolhoz hogyan osztja be jövedelmét, hány százalék jut a munkaegységekre, a szociális és az érintetlen alapra stb. Mégis úgy érzem, ha mindez fontos is, a legfontosabb mégis a fegyelem, amit a kolhoztagok rendkívül komolyan vesznek. A kolhoz irodájában, éppúgy az istállókban ki van függesztve a házirend, amelyet mindenki pontosan betart. A kolhoz főjövedelme amint már említettem, az állatállomány termékeinek mennyiségétől és minőségétől függ és mivel az állatállományt túlnyomórészben asszonyok gondozzák, azért a fő jövedelmi forrás az ő munkájuktői függ. (Folytatjuk.)