Új Szó, 1956. november (9. évfolyam, 305-334.szám)
1956-11-09 / 313. szám, péntek
Egyre gazdagabb a nagykaposi szövetkezet Í yasánwpPr ág ábon : UDA-Baník Ostrava í A Slovan Bratislava már szombaton játszik Sok olyan tagja van a szövetkezetnek, aki a zárszámadáskor 20 ezer koronát fog kapni NAGYKAPOSON mély gyökeret vert a szövetkezeti gazdálkodás. Szövetkezetük nem csak a járásban, hanem az eperjesi kerületben is a legjobbak közé számit. A szövetkezeti tagok a magasabb hozamok elérése érdekében a legmesszebbmenőbben élkalmazzák a bevált haladó módszereket, s minden adott lehetőséget kihasználnak, hogy szövetkezetük minél gazdagabb legyen. Mint már jelentettük, kimagasló termelési eredményeikért elnyerték a kerületi netn2eti bizottság versenyzászlaját, amit továbbra is meg akarnak tartani. Nagykaposon ebben az évben számos, eddig nem ismert eredményt értek el. Figyelemreméltó hektárhozamről adnak számot a dohánytermesztésben. A tervezett 11 mázsa helyett 22 mázsás átlaghozamot értek el hektáronként. Bevételük dohányból meghaladja a 200 ezer koronát. Hasonlóképpen a cukorrépában is jóval túlszárnyalták a tervezett hozamot. A tervezett 13 vagon helyett 43 vagonnal adtak be. Szép bevételük volt a kenderből, lóheremagból, sörárpából, burgonyából és zöldségből is. A szárazság ellenére is ez évben dőlt a pénz a nagykaposi szövetkezet kasszájába. Kiss László elnök nagy Védekezés a burgonya kártevői ellen SUP** "S , ŽyS-I r sassSwsžK % A ko'sirei szövetkezet tagjai észre vették, hogy ez idén a burgonyát gyakran megtizedelte u kártevő kolorádóbocjár. Ezért a napokban hozzáláttak a burgonyaföldek fertőtlenítéséhez. A fertőtlenítést az Ilavai Gép- és Traktorállomás dolgozói cyk'.odinnal végzik. Képünkön a traktorállomás egyik gépét láthatjuk munkaközben. Harminc koronás munkaegység Az új módszerek bevezetése és a gépesítés gazdasági eredményei Négyezer munkaegységet kellett volna leďolyozniok, de erre nem volt szükség, mert a gépek végezték el helyettük. Négyezer munkanap megtakarítása a cukor- és takarmányrépa HÍREK a kassai járásból A kassai járás Hrašovik községében újabb tagok jelentkeztek a napokban. Milová Elena, és Kövérová Alžbeta döntöttek a közös mellett. Az eddig 42 taggal működő szövetkezet újabb két dolgos asszonnyal szaporodott. A hraSoviki szövetkezet jól gazdálkodik. Ebben az évben elérik a munkaegység 18 koronás pénzértékét, ami a két új belépőnek is szép jövedelmet jelent. * » * A nagyidai szövetkezetesek kihasználták a szép őszi napokat. Nagy súlyt helyeznek a rétek és legelők tisztítására és a talaj javítására. Nagyidán az Utóbbi napokban mintegy 36 hektár gyengén termő rétet és legelőt szántottak fel, és további területeken is alapos tisztítást és talajjavítást végeznek. — ki — kiszedésénél, az aratásnál, a földek trágyázásánál és egyebeknél: mindezt a gép- és traktorállomás gépei végzik el helyettük. De az évnek két hónapja még előttük van, s ez további kétezer munkaegység megtakarítását jelenti. Ez összesen hatezer munkaegység, amit Sabinov szövetkezetében ebben az évben a kétkézi munka helyett gépek végeznek el. A sabinovi közös gazdálkodás egyike a kerület legjobbjainak. Szép példája a mezőgazdaság kollektivizálása nagy jelentőségének, mely a falu szocialista építésének egyedüli helyes és járható útja. Mert háromnegyedévi mérlegük máris megmutatta, hogy eddig több mint százezerrel szárnyalták túl bevételeiket, s az év végéig a tej- és a sertések eladásából mintegy félmillió korona bevételre számítanak. A haladó módszerek lelkes hívekre találnak Sabinov szövetkezetében. Ennek, s főleg a gépi munkának köszönhetik, hogy ebben az évben a terményen kívül kívül 30 koronát kapnak kézhez a tagok minden munkaegységért. (m) reményekkel néz az évzáró gyűlés elé. Már az eddigi megállapítások szerint biztosítva van a tervezett 20 koronás munkaegység pénzbeli értéke. Tervük az, hogy 22 koronát fizetnek. Ahogy felsorolják, hogy milyen bevételekre számítanak, nem fér ahhoz kétség, hogy elérik, sőt lehet, hogy túl is haladják. BETEKINTVE a pénztári könyvekbe, óriási számokkal találkozunk. Már nem ezrekben vagy százezrekben beszélnek, hanem milliókban. Például ez évi bevételük közel 3 mállió korona le$z az év végéig. Ezzel szemben a kiadás 1 millió 800 ezer korona. Ha figyelembe vesszük e felsorolt számokat, megállapíthatjuk, hogy a nagykaposi szövetkezetesek gazdagok. Állattenyésztésük is kiváló; ez az első év, amikor túlszárnyalják a tervezett állományt. A tagság arcáról megelégedés sugárzik. A jő eredmény még nagyobb munkakedvre hangolja valamennyit. Sokan számolgatják,, hogy év végén hány ezer korona üti majd a markukat. Bizony sok lesz olyan, aki a zárszámadáskor 20 ezer koronát fog kapni. Hol volt ez valaha? Nem adnák szövetkezetüket a világ minden kincséért sem! Kiss László elnök nagy terveket sző a jövőre. — Szépek az eredmények, de ez még csak a kezdet. Reméljük, hogy a jövőben még szebb eredményekről adhatunk számot — jelenti kl magabiztosan. EBBEN NEM IS KÉTELKEDÜNK. Ott, ahol olyan lelkes és odaadó az elnök és a tagság, mint Nagykaposon, ott csakis fokozottabb sredményekről hallhatunk. A nagykaposi szövetkezetben látottak és tapasztaltak meggyőztek arról, hogy a földművesek jólétének és megelégedésének állandó növelése a legjobb úton halad. —ki— • Az I. liga bajnokságának utolsó előtti fordulója ismét több fontos mérkőzést hoz, melyek közül kiemelkedik a Prágában eldöntésre kerülő ODA— Baník Ostrava rangadó és a Spartak Trnava— Dynamo Žilina találkozó, melyen emberi számítás szerint választ kapunk arra a problémára, hogy a Spartak Košice együttesével ki kerül majd a II. ligába. A prágai rangadó ma nagyobb szerepet játszana, ha a Slovan Bratislava a bajnoki hajrában nem vesztett volna annyi pontot. Az ODA jelenleg 4 ponttal vezet, s ha vasárnap is győz, bajnoknak tekinthető. A Slovan Bratislava már szombaton küzd a Spartak Košice ellen és , feltételezhető, hogy saját pályáján két pontot szerez majd a sereghajtótól. A kassaiakon már a „csoda" sem' 1 segíthet, tehát még az sem, ha esetleg egy pontot harcolna ki a téglamezei stadionban. Az, hogy melyik csapat kíséri majd a Spartak Košicét a II. ligába, Trnaván dől el. A Spartak Trnava jelenleg 16 ponttal a 10. helyen áll, utolsó i előtti a Dynamo Žilina, mely 15 pon, tot szerzett eddig. Két szempont tehát a tmavaiak javára billenti a mérleget: egy ponttal többjük van, azonkívül pedig saját pályájukon, hazai közönség előtt vívják a sorsdöntő küzdelmet. A Dynamo Žilina azonban éppen az utolsó hetekben jól szerepelt, s így ő sem esélytelen. Ha győz a Spartak, megmenekült, döntetlen esetén csak az utolsó forduló tisztázza majd, hogy ki lesz a második kieső. Prešovban az ottani Tatran a ČH Bratislava ellen játszik. A bratislavai csapat egy héttel ezelőtt nagyarányú győzelmet aratott a Spartak Praha Sokolovo felett, csatársora igen jól működött s így lehet, hogy a Tatran otthonában is pontokat szerez. A Dynamo Praha Kladnóban nehéz feladat előtt álls nem ártana, legalább egy pontot szerezne, mert még nem menekült meg teljesen a kiesés veszélyétől. A Spartak Prsha Sokolovo végül Hradec Královén játszik s azon lesz, hogy az idei ligabajnokságban a harmadik helyen végezhessen. A jégkorong liga negyedik fordulója után a Spartak Praha Sokolovo vezet Tatran Opava—Slovan Bratislava 3:4 (1:1, 1:2, 1:1). Opavában 2000 néző előtt csak közepes színvonalú mérkőzést vívott a két csapat. Slavoj Č. Budéjovice—Spartak Brno 10:2 (1:1, 4:1, 5:0). Č. Budéjovicében 4000 néző előtt az otthoniak főleg a második harmadban biztosították be győzelmüket. Spartak Praha Sokolovo—Baník Vítkovice 8:3 (3:2, 2:0, 3:1). Prágában 15 000 néző előtt a kitűnően játszó otthoniak fölényesen nyerték a bajnoki találkozót. ČH Brno—Spartak Plzeň 5:2 (1:2, 0:0, 4:0). A brnői mérkőzésen 400 néző jelent meg, hogy csapatukat buzdítsák, a ČH azonban csak az utolsó harmadban bizonyult jobbnak. Baník Chomútov—Dynamo Pardubice 2:2 (1:1, 0:0, 1:1). 2000 néző csak gyenge színvonalú mérkőzést látott. Baník Kladno—Spartak Smíchov Tatra 2:3 (2:0, 0:0, 0:3). Rossz jégen a i vendégek 3000 néző előtt csak nehezen I győztek. Silózzunk minél többet Járásunk szövetkezetei megértették a silőzás fontosságát. Legtöbb helyen már túl is teljesítették a tervet. Hurbanová Ves, Dunasáp, Szentmárton, és . Jánosháza szövetkezetei nyugodtan ? néznek a tél elébe. Nem lesz náluk f takarmányhiány, mert terven felül is silóztak. Egyes szövetkezetek még „ráérne k", halogatják a silózást. Nagygurab, Sárfő, Csataj, Szene... silózni, silózni! Klapuch E., Szene Változnak az idők Rekordtermés cukorrépából A nagyüzemi gazdálkodásban a tökéletes gépi munkával, az agrotechnika messzemenő kihasználásával egyre nagyobb eredményekről adnak számat mezőgazdasági dolgozóink. Az Ortási Állami Gazdaságban eddig még el nem ért cukorrépatermésről számolnak be. Némelyik répa 4 kilogrammot is nyomott .Pontos számítást végeztek s örömmel állapították meg, hogy a hektárhozam több mint 700 mázsa. Ilyen termés még eddig nem volt a vranovi járásban. Ezt a nagy terméseredményt a gazdaság dolgozói a helyes növényápolással, az agrotechnikai határidők pontos betartásával s nem kevésbé az alapos és szükség szerinti trágyázással érték el. A gazdaság cukorrépa földjei között vannak olyan parcellák is, ahol közel 1000 mázsa cukorrépa termett. —ki— finiiiiiiiiiiuiiiiniitiiiiniiiini TTa a Léva melletti Alsó-Szecsében " jársz vasárnapi napokon, azt látod, hogy az egyik házból is, meg a másikból is szürkére vagy zöldre festett „Spartak" kocsik robognak ki az utcára. Kik ülnek ezekben a kocsikban? ... Kiék ezek a gyönyörű személyautók? ... Önkéntelenül is ezek a kérdések ötlenek fel benned. Egy'darabig csak bámulod a csillogó személyautókat — aztán csak nem hagy nyugton a kíváncsiság és megkérded gazdáik nevét, foglalkozását. Az előbb Henzsel Mihály, a szövetkezet agronómusa suhant el mellettünk, — amelyik autó pedig itt jön, az meg Szakos Istvánnak, a szövetkezet kocsisának az autója ... kapod a válaszokat a benned felötlő kérdésekre. Aztán elmondják, hogy eddig hét szövetkezeti tag boldog tulajdonosa egy-egy ilyen autónak, — hatan pedig az elmúlt napokban adták be megrendelésüket egy-egy „Spartakra". De sok egyéb kérdésre is választ kapsz Alsó-Szecsén. Ha például azt kérdezed, hány motorkerékpár van a és a jólét falujában iiiHiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiinimii Ez a régi közmondás jutott eszünkbe, amikor olvastuk, hogy Finnország Olimpiai Bizottsága úgy határozott, ezúttal nem küld gerelyvetöt az olimpiai játékokra. Meglepő dolog, különösen ha tudjuk, hogy a gerelyvetés nemzeti sport az „Ezer tó" országában. A finnek ebben a sportágban is, akárcsak a távfutásban úttörők voltak és gerelyvetőik évtizedeken át vezető szerepet játszottak a világon. Myrrö harminchat évvel ezelőtt Antwerpenben 65,78, majd négy évvel később Párizsban 62,96 méterrel lett olimpiai bajnok, tehát olyan időben érte el ezeket az eredményeket, amikor 60 méteren félül csak egykét atléta dobott. Los Angelesben, az ottani olimpián a szemüveges Matti Jörvinen 72,71 méterrel szerezte meg az aranyérmet, 1948-ban Londonban Rautavaara, a filmszínész, 69,11 méterrel győzött, Nikkanen pedig 18,10 méterrel éveken át világcsúcstartó volt. De már 1952-ben Helsinkiben amerikaiak foglalták el az első és második helyet és csak a harmadik helyre került a finn Hyytiainen, aránylag gyenge eredménnyel. Nagy csalódást jelentett ez az olimpiát rendező ország számára, hiszen mindenki azt remélte, hogy éppen ebben a számban szerez aranyérmet Finnország. Azóta eltelt négy év s közben már csak Nikkinen képviselte méltóan a finn gerelyvetők hagyományait. Nyolcvan méteren felüli dobásával rövid ideig világcsúcstartó is volt, de aztán ő is háttérbe szorult, s jelenleg a lengyel Sidlo és a norvég Danielsen a világ legjobb gerelyvetői. Kettőjük párbaja már közel fél év óta folyik és minden valószínűség szerint ők döntik el egymás között a XVI. olimpiai gerelyvető bajnokságát. Nikkinen esetleg a harmadik helyre kerülhetett volna mögöttük. Ám gyenge oldala az erős nedű. Egy hónappal ezelőtt Hamburgban épületes jeleneteket rendezett emelkedett hangulatban, a finn csapat szállásán és csak rendőri segítséggel fékezhették indulatait. Mire Finnország Olimpiai Bizottsága eltiltotta a versenyzéstől. S mert Nikkinen ma az egyetlen, aki eséllyel indulhatott volna Melbourneben, gerelyvetőt nem küldtek Ausztráliába. Először fordul tehát elő, hogy ebben az olimpiai számban hiányzik majd a finn színek képviselője. Elképzelhető, hogy Helsinkiben csak nehezen határozták el magukat erre a lépésre. A 'f/egyelem terén azonban a finnek sem ismernek tréfát — még akkor sem, ha olimpiai érembe is kerül... Új úszó-világcsúcs A melbournei olimpiai uszó-stadionban a 18 éves John Monckton új világcsúcsot állított fel a 400 méteres hátúszásban. Ideje 4 p 59,2 mp. Az eddigi világcsúcsot A. Stack (USA) tartotta ezen a távon. Nyolc évvel ezelőtt, 1948-ban 5 p 03,9 mp-et úszott, s csak most javították meg akkori teljesítményét. faluban, mindjárt tudatják veled, hogy pontosan 48, azaz 48 szövetkezetes cserélte fel a „lábhajtásos" kerékpárt benzinhajtásossal. A tagok 85 százaléka• új konyha-szoba bútorban gyönyörködik. Varga János, Kerekréti András, Henzsel István és Helena Sojková szövetkezeti tagok zongorát vásároltak. Öt szövetkezetes családi házat épített. Most aztán más kérdések gyülemlenek benned. Hogy érték el a szecsi szövetkezetesek életszínvonaluk ilyen rohamos fejlődését? ... Öszhajú, fekete bajszú bácsi Hasics Mihály a szövetkezet elnöke válaszol kérdésedre: — Becsületes, szorgalmas munkával. Szövetkezetünk sokrétű gazdálkodást folytat. Nemesített vetőmagvakat, dohányt, zöldséget, ipari növényeket termesztünk, az állattenyésztésben is iparkodunk kinevelni jó fajállatokat, növelni a hasznosságot. Szövetkezetünk ez évi gabonabeadását 114 százalékra teljesítette. De tagjainknak is bőven van gabonájuk. Tavaly 9000 kilogram sertéshúst adtunk terven felül dolgozó népünk asztalára. Az idén sem adjuk J alább,... sőt 1000 kilogrammal töb-\ bet adunk, mint a múlt évben. Mindebből azt látod, hogy az alsó-' szecsiek jól gazdálkodnak. S ha széj- \ jelnézel határukban, beigazolva látod \ feltevésedet. Rendben van a szénájuk, á állapítod meg. A cukorrépa szedését. 60 hektáron még október derekán be- ] fejezték, a kukorica is a szárítókban] fekszik, az őszi kalászosok pedig szép' sűrű sorokban zöldelnek jókora táblák-1 ban. ll/I egállsz újra és gondolatokba merülsz. A falvak dolgozóinak múltbeli keserves nyomora jut eszedbe, s ugyanakkor látod a derűs jelent, a szövetkezetbe tömörült dolgozóparasztok boldog életét. Erős elhatározás lesz benned úrrá. s hirdeted az összefogás, a szövetkezés fontosságát, — szorgalmas, békés munkára nevelsz, hogy az élet győzedelmeskedjék azok felett, akik ma újra megkongatták a háború vészharangfát. Farkas Kálmán Péntek, november 9. A BRATISLAVAI MOZIK MŰSORA Hviezda: A nagyáruház emberei (szovjet) 16, 18.15, 20.30, Slovan: Borisz Godunov (szovjet) 16, 18.15, 20.30. Pohraničník: Csizslk tengerész (szovjet) 16, 18.15, 20.30, Praha: A szabadság gyermekei (szovjet) 10, 14, 16, 18.15, 20.30, Metropol: A dobos sorsa (szovjet) 16, 18.15, 20.30, Dukla: Véres út (jugoszláv) 18, 20.15, Lux: Szélesvásznú rövidfilmek ciklusa 16, 18.15, 20.30, Liga: Sziklák a láthatáron (argentin) 16, 18, 20, Mla! t dých: A tengerész üzenete (szovjet) 16, Stalingrad: A szerelem vizsgája (szlovák) 18, 20, Máj: Ha a világ minden férfia (francia) 18, 20,30, A Pokrok: Ernit Thälmann — osztályáľ nak vezére (német) 17.45, 20.15, IskJ ra: Villa Borghese (olasz) 17, 19. • A BRATISLAVAI SZÍNHÁZAK MŰSORA ^ Nemzeti Szinház: Értelmiség (19), Í Hviezdoslav Színház: Jowialski úr (19) Oj Színpad: Denevér (19), Zeneszínház: Dfél-amerikai és cowboydalok (19.30). A KASSAI MOZIK MŰSORA Slovan: Most légy okos, Domokos! (cseh), Osmev: Sziklák a láthatáron (argentin), Tatra: Ha a világ minden férfia (francia). Mladých: Gyermekfilmek ciklusa, Partizán: Ljar>a (szovjet). čas: Aktualitások. A KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ MŰSORA Májusi éj (18). A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MAGYAR ADÁSÁNAK ÁLLANDÓ MŰSORA Péntek: 7.45: Hírek, 13 30: Hangos Híradó, 17.30: Szórakoztató műsor. IDŐJÁRÁS Kelet-Szlovákiában részben derült idő a legmagassab hőmérséklet — 1—3 C fok. Délnyugaton köd vagy erős felhőzet. A legmagasabb inapi hőmérséklet 0C fok körül, helyenként, ahol a felhőzet ritkul, +2—+5 C fok. Délnyugati—déli szél. „Ü J SZÖ", kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkého u. tO. sz., telef ón: 347-16, 3S1-17, 326*39 325-89. ffteflőhlvattí:. Bratislava, Gorkého 270, telefon: 337-28. Előfizetési 'díj bavonta K6s 8,—. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Megrendelhető nűn'den post iťÁ-67886 "" hivatalnál és kézbesítőnél. Nyomás: Pravda, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava.