Új Szó, 1956. november (9. évfolyam, 305-334.szám)

1956-11-09 / 313. szám, péntek

Képek a Csemadok életéből Előkészületek a Csemadok kerületi népművészeti szemléjére A bratislavai kerületben a Csemadok-szervezetek népművészeti szemléjére november 25-én kerül sor Bratislavában az „Új Szinpad"-on. A kerület nagyszabásúnak ígérkező népművészeti bemutatójára eddig tizenöt helyi szervezet nevezett be legjobb műsorszámaival. A benevezett csoportok között szerepel a nagymegyeriek százhúsz tagú énekkara Kulcsár Rezső vetítésével. Az énekkarnak ez lesz az első bemutatkozó fellépése Bratislava közönsége előtt, éppen ezért szorgalmasan próbálnak, hogy minél színvonalasabb műsort tudjanak adni. Lázas készülődés folyik a somorjai, sárosfai, magyarbéli, diószegi, pozsonypüspöki tánccsoportokban is. Ha figyelembe vesszük a fenti tánccsoportok eddigi szerepléseit a már előzően megtartott járási Csemadoknapokon, mindegyiknél megvan az előfeltétel, hogy mint legjobb tánccsoport szerepeljen a kerületi népművészeti bemutatón. A fellépő csoportok közül csak egyet emelünk ki, a pozsonypüspökit, amely Sztriezsenyec Rudolf kiváló táncvezető irányításával a múlt évben részt vett a prágai országos táncbemutatón. További érdekességnek mutatkozik a somorjai táncegyüttes fellépése, amelyben néphadseregünk cseh nemzetiségű katonái a somorjai lányokkal fogják ropni a magyar csárdást. Nem kevésbé lesznek érdekesek Füssről Oláh János és Borsickiné XVIII. századbeli magyar csárdásai, valamint Bakáról Krastenits bácsi ének- és furulyaszólói. A kerületi népművészeti bemutató műsorszámait gazdagítani fogja a nemesócsaiak „Nylonharisnya" című prózai jelenete. Előreláthatólag nagy tetszésnek fognak örvendeni Döményi Ilonka (Szene) Chopin melódiái, vagy Dubán József (Béke) „Bajusztalanokhoz" szó'ó vidám, szatirikus balladája. A tánc- és énekcsoportokon kívül a vásárúti, diószegi, dunaszerdahelyi népi zenekarok csárdásokkal és Bihari-nótákkal lépnek fel. A fellépő zenekarok közül a vásárúti ez év folyamán Strakonicén, a zenekarok országos versenyén aranyérem-kitüntetést kapott. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a galántai szervezet a „Boci boci tarka" című operett 18. lejátszása után szorgalmasan készül Ibsen Nórájának bemutatására. A színmüvei részt fog venni az első kategóriába tartozó színjátszó csoportok decemberi műsorcsere fellépésein. A helyi csoport vezetősége legutóbb úgy határozott, hogy a Boci bocit felújtíja és előreláthatólag meglátogatják Érsekújvárt, Lévát és a nyitrai kerület egyéb városait és falvait. A galántaiak a két színdarab betanulása mellett lelkesen készülnek a kerületi népművészeti bemutatóra szólóének, szavalat és egyéb értékes műsorszámokkal. A közeljövőben megrendezés-e kerülő népművészeti bemutató, seregszemléje lesz műkedvelő csoportjaink fejlődésének hazánk felszabadulása óta. Gögh László Losoncon „A hétről" A Csemadok Banská Bystrica-i kerületének tagjai vasárnap délelőtt Losoncon értekezletet tartottak, amelyen a december 1-én megjelenő új kultúrpolitikai hetilapról, A hét-ről volt szó. Az értekezletet a Csemadok kerületi titkára, Koncz Béla nyitotta meg. Majd Pathó Károly, a Csemadok Központi Bizottság első titkára beszélt az új magyar hetilapról. Foglalkozott a Fáklya megszűnésének okaival és A hét megindulásának szükségességével. Többször is megemlítette, hogy az új hetilap csak úgy elégítheti ki az olvasók Igényelt, ha a szerkesztőségnek ésszerű tanácsokat, javaslatokat adnak. Természetesen a losonci értekezlet is ezt a célt szolgálta. És még azt is, hogy előkészítse a novemberi vezetőségi gyűléseket, a decemberi nyilvános taggyűléseket, amelyeken tovább szorgalmazzák majd A hét propagálását. A vitában sok értékes, hasznos és tanulságos felszólalás hangzott el. Tipari László kívánsága például az volt, hogy az új lapot olyan időpontban nyomják, hogy az vasárnaponként eljusson a legeldugottabb falvakba is. A sport, keresztrejtvény, képzőművészeti rovatok mellett a rádióműsor rendszeres hetenkénti közlését is kérte. Zagyi Gyula (Fülek) időnként természettudományi cikkek megjelenését javasolja és a pedagógiai kérdések érintését. A magyar történelmi múlt haladó hagyományainak ismertetését szintén mulaszihatatlannak tartja. Baba Gyuláné már az első számtól a tetszetős külsőt és a színvonalas tartalmat kéri. Gyermekrovatot is ajánl, mert, mint mondotta, a Kis Építő csak fordításokbői él, éppen ezért nem felel meg a szükségleteknek. Dr. Loska Lajos képeslap formát ajánl A hétnek, s azt a reményét fejezte ki, hogy a még be nem futott írók Írásainak is helyet adnak majd a lapban. Ocsovay Imre nem tartja szerencsésnek A hét nevet. Szerinte kevesen tudják azt, hogy ennek a névnek tradícióta van Koncz Béla CJelsőc) kerületi munkáslevezői értekezleteket sürget, amelyeken az olvasók elbeszélgethetnének a lap főszerkesztőjével. Egri Viktorral. Csák István (Losonc) azt szeretné, ha az olvasók az első szám megjelenése után beküldenék véleményüket, mit tartanak jónak és mit kifogásolnak a lapban. Pathó Karoly végül megígérte az é •tekezlet részvevőinek, hogy a javaslatokat, tanácsokat ismerteti majd a szerkesztőséggel. A lap formájáról annyit mondott, hogy azon már változtatni nem lehet. Nemcsak a külső a fontos, hanem főként a tartalom. == Pathó elvtárs kérte az értekezlet részvevőit, hogy szervezzenek irodalmi szakköröket vitassák meg a fiatal írók alkotásait és a legjobbakat küldjék el A hét szerkesztőségének. Az értekezlet és a vita tanulsága: A hét megfelel a csehszlovákiai magyar dolgozók szükségleteinek! Sólyom László Népművészeti bemutató Bodrog szerdahely dolgozói nem sajnálják a fáradságot, amit a kultúrház építésére fordítottak. Mert azóta értékes műsorok résztvevői, látogatói. Nem mindennapi esemény, hogy október 20-án éppen Szerdahelyen járási népművészeti bemutatót rendeztek Több helyi csoport lépett fel ekkor A népművészeti bemutatót a Csemadok helyi csoportja nevében Lesko Mihály nyitotta meg. A műsorral elégedettek voltak a dolgozók. Elsőnek 'a kistárkányi csoport lépett fel — sikerrel. Dobó Kató kitűnően szerepelt, s főleg énekszámaival aratott sikert. Az ukrán táncot nagy tetszéssel jutalmazta a közönség. Természetesen a csoportmunka sikere Szacskó András és Gál Zoltán tanítók érdeme is. Figyelemre méltó volt a kístárkányiaknál a fiúk bekapcsolódása a munkába. A Csemadok nagytárkányi csoportja Petőfi Sándor Szeptember végén című költeményét adta elő. Rinkács Anna nemcsak jő szavalónak bizonyult, de jó táncosnak is. Bizonyos, hogy a megfelelő zenei kíséret csak emelte volna a színvonalat. A táncok betanításában Rinkács Annának, mig a szervezésben és a műsor összeállításában Szűcs László tanítónak és Marczi kultúrtársnak van érdeme. A vendégcsoportok fellépése után a Csemadok szerdahelyi csoportjának műsora következett. Előnye ennek a csoportnak, hogy jó népi zenekara van. Gál Etelka Ady egyik versét szavalta,' s „Cigánytánca" nagy tehetségről tanúskodott. Balog Kálmán népi zenekara népdalok és verbunkosok előadásával ragadta el a közönséget. A táncokat Lesko Mihály és Deák József kultúrtársak tanították be. Csak elismerően szólhatunk a szereplő lányok odaadó és kitartó munkájáról. A bodrogszerdahelyi jó kultúrmunka a Csemadok' helyi csoportja és a Kultúrotthon kölcsönös megértésének és példás együttműködésének eredménye. A népművészeti bemutató tanulsága: szervezzék gyakrabban és más falvakban, városokban is, mert nagyon tanulságos és hasznos. Kívánatos lenne, hogy a népművészeti versenyekbe a szentesi, battyányi, bacskai és más csoportok is bekapcsolódjanak. A felejthetetlen est legnagyobb hii bájának az róható fel, hogy a járási népművészeti bemutatón sem a JNB kultúrosztálya, sem a járási kultúrotti hon nem vett részt. I (k) Nagyanyó (Prágai bemutató) KI NE ISMERNÉ Božena Némcová, a nagy cseh mesemondó nevét? Akad-e valaki, aki ne olvasta volna az írónő visszapillantását a múltba, visszaemlékezését életére, boldog ifjúságára — a Nagyanyó című regényét? Božena Némcová igaz emberi szavakkal, mesterkéletlen természeteséggel tárja elénk regényében az egyszerű nép életét, romlatlan lelkének mély érzéseit. Csak az tud így írni, akinek az élet, a szenvedések maradandó barázdákat szántottak lelkében, akinek külsejét a gondok mély redőkkel jelölték meg. Csak az, akit a boldogtalanság, a lemondás tanítottak meg érzései őszinte, hűséges megörökítésére. Božena Némcová ezek közül való. Ezért tudta regényébe belevinni szíve minden melegét, családja és főleg „nagyanyója" iránti végtelen szeretetét, csodálatát. A Nagyanyőt Jaromír Pleskot feldolgozásában a Csehszlovák Hadsereg Központi Színháza a napokban mutatta be remek, felejthetetlen előadás keretében. Az egyes képek között feltűnik Božena Némcová jól ismert, sudár alakja és boldog gyermekkorának visszaemlékezéseit pergetteti le szemünk előtt. Beleéljük magunkat gondolatmenetébe belefeledkezünk a látottakba és hallottakba. Az írónővel együtt megszeretjük Barunká (őt magát hívták Így gyermekkorában) nagymamáját, aki az egész környék jóságos nagyanyója. Tanácsokkal látja el a rászorulókat, vigasztalja a kétségbeesőket és mindenkinek segítségére van. Jó szelleme a háznak, az ismerősöknek. Élelemmel gondoskodik a szerencsétlen, félőrült Viktorkáról, aki évekkel azelőtt megölte törvénytelen gyermekét és az erdőben — rongyokkal a testén — bujdosik Forró szeretettel veszi körül kis unokáit és cseppenként önti beléjük az emberszeretetet, a hazaszeretet nemes érzését, jellemes emberekké neveli őket. Az ő érdeme, hogy a kocsmáros lánya, Kriszta visszakapja vőlegényét. akit tizennégyévi katonáskodásra soroztak be. Tanácsadója, bizalmasa a bécsi kongresszus egyik gráciájának, az udvari körökbea oly befolyásos hercegnőnek, Katerina Zaháňskának, aki nagyra becsüli az egyszerű, szerény, nagyanyó bölcs megfontoltságát,

1 életbölcseletét, mely mindig a falusi kisemberek javát szolgálja. Mindenki tanul tőle, mindenki szívesen veszi, ha a közelében lehet. A CSEHSZLOVÁK Hadsereg Központi Színháza ezért sorozta eddigi ifjúsági műsorának csokrába a fiatalság épülésére, okulására ezt a kiváló előadást. Célja, hogy megszerettesse az ifjúságqal az embereket, a családot, a hazát, nemzetet és hagyományait, mindazt, ami szép, amit a múltban alkottak, amit a jelenben kivívnak, hogy megismertesse a lelki nemességet, az élet és a művészet igazi értékeit. E nemes cél teljesülését szolgálják mindenben a színdarab szereplői. A múltat felelevenítő írónő szerepében Milada Matysová mutatkozott be nagy sikerrel. Helena Friedlová, a nagyanyó parádés szerepében teljes mértékben rászolgált a hozzáfűzött bizalomra. Mozdulatai, játéka, sürgéseforgása a színpadon, hanghordozása egy „valódi" nagyanyó illúzióját keltették és sokszor megríkatták a közönséget. Legidősebb unokáját, Barunkát Hana Košová játszotta, Erre a rendkívül tehetséges gyermekszínészre feltétlenül nagy jövő vár. Sugárzó intelligenciája biztos fellépést kölcsönöz. Viktorka nehéz szerepében Nina Popeliková egyenesen tündökölt. Bár az őrült lány egyetlen szót sem ejtett egész este, de vérfagyasztó nevetése, groteszk ugrándozása, mimikája mindenben kifejezésre juttatta a félkegyelmű, meghibbant, emberektől félő teremtés lelkivilágát. Svétla Svozilová tökéletesen beleélte magát a hercegnő szerepébe. Fejhordozása, büszke testtartása arisztokratikus külsőt kölcsönöz, mégis gyakran elárulja, hogy a fényes külső mögött nemes lélek rejtőzik. Nem tipikus megszemélyesítője osztályának. Kivétel. Imádja a gyerekeket, szemefénye Hortensie — nevelt lánya, akinek jóléte, boldogsága mindennél fontosabb számára. A világot járt főúri származású nő barátsága az egyszerű, jóságos öregasszonnyal a nép bölcsességének győzelmét tanúsltja. A DARAB SIKERÉT a többi szereplő, különösen a nagyanyó további három unokája színpadra termettségével. félelmet, lámpalázt nem ismerő természetességével biztosította. Nem ártana, ha a Komáromi Területi Színház vezetősége mielőbb megtekintené a prágai előadást. A Nagyanyó műsorra tűzésével nagyban szolgálná a cseh klasszikus irodalmi értékek ismertetését magyar lakosságunk között. Kardos Márta S nem lesz több elnyomott Pavol Országh Hviezdoslav Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz végül egy erős akarat? Hiszen magyar, oláh, szláv bánat mindigre egy bánat marad. Ady Igen, te virradó idők heroldja: — egy akarattá forrjon hát a vágy, s akik törötten, elhagyatva sírunk, s akiknek fáj a fáradt, néma sors ma, a jószerencse s isten adja írunk s a bátrak előtt hulljon le a gát. Igen, igen, mindigre egy a bánat, nevet cserél a bú, de megmarad. 'De bárhogy húz a kín koloncra itt benn, s görbíti, mint a malomkő a hátad, nem kell-e összeforrnunk tiszta hitben, mint egyházban a hívő és a pap? Hisz mindnyájunkat kínoz itt a gazság s lessiik, jön-é a megváltás, a más? A mélybe nyomtak gőgös századévek, ügyünk közös, hát jöjjön az igazság; Mondjuk ki: nem kell ez a koldus-élet... Támadj fel: többség, éhes óriás! Alapkő vagyunk, s rajtunk áll az ország, bár mást fecseg- az úri, rongy, here; tenger vagyunk s a tenger gyors hajója, vérünk bugyog, verejték lepi orcánk, s méhek vagyunk, a kas munkálkodója... Hordd csak a terhet, vagy pusztulj bele. Alap vagyunk, s a ház fenn nőni vágyik — es hab vagyunk a rengő tengeren; vagyunk az izmok örök lendülése: de hol a bér, melyre a munka vár itt, kenyer, becsület, öröm drága fénye? ... Míg el nem jön, mi hívjuk szüntelen. Halk ez a szó, de életünk harangja, és kristályos-keményen beletép önző csalásba, rozsdáit büszkeségbe, a böjti beszédként záporoz le hangja. Lekiismeret, riadj, te is végre, s lépd bátran át a felhők keretét! S nem lesz több elnyomott s megvert — a bátor testvéri béke új parancsot ád; jog s kötelesség egy lesz: aki munkál, jóllakva kél az érdem asztalától; és anyánk nyelvén friss madárdalunk száll; zengve e dolgos haza májusát... Kan László fordítása Pavol Országh Hviezdoslav Ľ

1 zerküencszázhuszonegy november nyolc. Ezen a napon halt meg a szlovák nép nagy költője: Pavol Országh Hviezdoslav. Születési és elhalálozási évfordulókon legtöbbször felmérik, elemzik, tudatosítják a költői életműből mindazt, ami az irodalom tovább fejlesztése, klasszikus magasságok meghódítása, ami a teljesség. Meghatározzák és értékelik, mit jelentett költészete a népnek, mit mutatott meg müveiben a nép életéből. Nos, a hviezdoslavi költészet nem szorul kiegészítő magyarázatra, kritikusi védelemre. Az életmű kerek, egész, sem hozzátenni, sem elvenni belőle nem lehet. Ogy kell elfogadnunk, ahogy van. Hviezdoslav versei, híres szonettjei sajátos népéletet mutatnak: az árvái táj s az árvái ember éppen úgy fellelhető költészetében, mint a szlovákság valamennyi sürgető problémája. Árvában született s Árvában halt meg. S ha elfogadjuk és ragaszkodunk ahhoz a babitsi megállapításhoz, hogy a költő abból él, amit első húsz évében átélt, átszenvedett, akkor senki sem vonhatja kétségbe, hogy Hviezdoslav költészetének éltető eleme, forrása Árva. Hviezdoslavra gondolok s a tavalyi októberi út emléke, élménye kapaszkodik az emlékezetembe. Árvában jártam, fenyvesek, kopár hegyek alatt, zúgó csobogó patak mellett s Dolný Kubínban, a költő dolgozószobájában, ahol minden úgy van elhelyezve: bú'tor, íróasztal, toll, könyvek, mintha a költő még élne, csak most nincs a szobában, a fenyvesekben sétál, hogy az ózondús levegőből teleszívja tüdejét és alkotó erejében felfrissülve térjen vissza asztalához. Többször is bementem a múzeumba, űzött, kergetett oda a kíváncsiság, hogy meglessem, kié ez a költő, irodalombarátoké-e csupán, vagy pedig a népé, az egyszerű embereké. Talán azért toppantam be gyakran a múzeumba, hogy összehasonlítást tegyek a magyarok nagy költője Petőfi és Hviezdoslav között. Két különböző kor szülte a dalnokokat, tehát ilyen értetemben az összehasonlítás sántítana, nem lenne teljes. Megvallom, az öszszehasonlítás más célt szolgált nálam. Körülbelül azt, hogy mind a ketten népüknek nagy költői, s Petőfi már korában is, s századok múltán is az egyszerű hajlékok lakója volt. Verseskötetje kis szobák, kicsi házak mindennapi vendége volt De hát Hviezdoslav eljutott-e már eddig? Magáénak vallja-e a szlovák nép, olvassa-e, ismeri-e itt Árvában, szülőföldjén az egyszerű ember? Mondom, a kíváncsiság tüze ezért kísért be többször is á múzeumba. É

s most halálának harmincötödik évfordulóján, amikor tudatosan kerülöm költészetének bemutatását, szabadjon örömmel megmondanom, hogy a Hviezdoslav-Múzeum egyetlen esetben sem oolt üres. Négyen, öten, tízen lesték, nézegették a kéziratokat, a költő első próbálkozásait, a képeket, a kisdiák Hviezdoslavot. Más és más ember, asszony, lány, legény hódolt a költőnek. Mindig mások jöttek és mindig ugyanazok. Az egyszerű árvaiak viszonozták a költői látogatást, akikhez müveivel kopogta* tott be Pavol Országh Hviezdoslav'. Egyszer a dolgozószoba ablakában álltam és néztem, gyönyörködtem a futó, botladozó hegyi patakban, majd a hegyre kapaszkodó tölgyesben, amely fáradhatatlanul adta át az időnek lombját, leveleit. A múzeum igazgatója mondta, hogy a költő innen, ebből az ablakból csodálta s szenvedte az évszakokat, ha írni akart, az ablakba állt, mintha ez lobbantotta volna lángra az ihlet tüzet. Az ablakba álltam és nem egyedül. Mellettem egy idősebbforma szlovák ember szorított kezébe egy Hviezdoslav-kötetet, a Hájnikova žena-t (A csősz felesége). A lombhullató erdőre, a csobogó patakra figyeltünk és szót is váltogattunk. Elmondta, hogy Zázriva környéki és az istebné-i Kovohutyba jár dolgozni. Azelőtt tutajos volt, hatalmas szálfákat eresztett le az Árva folyón, a felszabadulás után azonban felhagyott ezzel a mesterséggel és üzemi munkásnak állt be. Tlallgattunk és beszélgettünk so*••*- • káig, miközben én folyvást a Hviezdoslav-kötetre pislogtam. Megkérdeztem tőle. — Mióta olvas? Veleszületett szerénységgel mondja: t — Három éve járogatok a könyvtárba. — S ki a legkedveltebb írója? — Hviezdoslav Aztán többet nem is szóltunk, ö irient ki a múzeumból, én maradtam s gondolkoztam. Mert a felszabadulás után épült három nagy árvái gyár és a Zázriva környéki olvasó, Hviezdoslav szerető ember között mély összefüggés van. P

avol Országh Hviezdoslav ma ért el az egyszerű emberekig. S én úgy érzem, hogy a költő halálának harmincötödik évfordulóján erről kell szólni, ezt kell az országnak elmondani. Mács József