Új Szó, 1956. november (9. évfolyam, 305-334.szám)

1956-11-09 / 313. szám, péntek

I „Éljen a világ proletariátusá­nak szolidaritása!" A Prágai Pedagógiai Főiskola és Felső Pedagógiai Iskola hallgatói, al­kalmazottai és tanítói határozatuk­ban így írnak: „Örömmel üdvözöljük a magyar földművesek és munkások győzelmét, akik a szovjet hadsereg segítségével szétverték országukban a fasiszta ellenforradalmi felkelést. Üdvözölünk minden magyar dolgozót, aki nem hagyta magát elijeszteni a véres fasiszta terror által, aki hü maradt a proletár nemzetköziség el­vedhez és ezekben a nehéz percekben szilárd elhatározásának adott kifeje­zést, hogy építeni akarja a szocia­lizmust a többi népi demokratikus országgal és a Szovjetunióval együtt. Fejtet hajtunk az elesett, megkínzott magyar hősök emléke előtt, akik az ellenforradalom ellen vívott harcban életüket vesztették. Elhatároztuk, hogy nemcsak munkánkkal járulunk hozzá Csehszlovákia további szocialista fej­lődéséhez, hanem minden erőnkkel segíteni fogunk a népi demokratikus Magyarországon a szocializmus épí­tésében és megújításában. Azonnal megkezdjük a gyűjtést a magyar dol­gozó nép érdekében. Felhívjuk a fő­iskolákat és a tudományos intézete­ket, hogy csatlakozzanak akciónkhoz. Éljen az egész világ proletariátusának szolidaritása!" A MAGYARORSZÁGI villanyüzemek dolgozóival való rokonszenvük bizo­nyítékául a pótori villanyerőmű dol­gozói vállalják, hogy 3 millió kilo­wattóra áramot termelnek terven felül az év végéig. Szolidaritás — testvéri segítség Alig hogy véget ért a műszak, leálltak, elcsendesedtek a gépek, a csarnok közepúi összegyűltek a munkások, a műszakiak. Magyar­orszagról beszéltek. Mondották: ott most újra új élet kezdődik. Mindnyájan örültek a magyar nép győzelmének, örültek, hogy lever­ték a fasiszta ellenforradalmi ban­dákat. De . .. Tekintetükből, sza­vukból kiérződött, hogy ennek az új életnek vérrel itatódtak a gyö­kerei. Sohasem lehet elfelejteni, hogy a barbár, vérszomjas ember­vadász fasiszták a legbestiálisabb módon öldösték a n|f;p fiainak leg­jobbjait, nem lágyult meg szivük még az anyák és gyfermekek előtt sem. Kegyetlenül mészároltak. Gyárakat, köziépületeket gyújtottak fel, gépeket romboltak, megron­gálták a közlekedési útvonalakat, a légoltalmi pincébe menekült em­bereket befalazták. S ezek a Hit­ler, Szálas! nyomdokain haladó el­vetemültek szabadságharcosoknak nevezték magukat. Gazemberek! Az emberek arcvonásai megke­ményedtek Tekintetük az üzem­részleg gépjeire tapadt. Az övéké­re... S ekkor megszólalt egy idő­sebb munkás: — A nemzetközi fasiszta reak­ció, mely előidézte a magyaror­szági vérengzést s meg akarta dön­teni a nép hatalmát — a mi el­lenségünk is. A magyar nép nem­csak saját szabadságáért harcolt, vérzett, hanem értünk is, a mi gyáruínkért, a mi szabadságunkért is küzdött — Hogyan segíthetnénk nekik? Mi sem lehetünk tétlenek! — szól­tak közbe többen is. — Az ellen­forradalom okozta sebeket be kell gyógyítani .. S elhatározták, hogy kiilönmű­szakot dolgoznak le a munkások és parasztok hatalmát építő, szi­lárdító Magyarország dolgozói­nak megsegítésére. Leírjam a felszólalók nevét? Száz és ezer Inevet kellene akkor a papírra vetnem, mert az egész országban, egész köztársaságunk­ban, a városokban és falvakban, üzemekben és iskolákban így be­szélnek, vélekednek az emberek. Segítenünk kell a magyar nép­nek! Szolidaritás — testvéri se­gítség! — ez az igazi barátság, együttérzés kinyilvánítása, ez ha­zánk dolgozóinak határozott szava Kezdeményezésükre országos moz­galom indult. Kormányiiik meg­bízta a Csehszlovák Vöröskeresz­tet, hogy szolidaritási alapot lé­tesítsen a Magyar Népköztársaság dolgozóinak megsegítésére. S már szerdán az ország minden részéből kaptuk a híreket, hogy az üze­mek, iskolák, hivatalok és a fal­vak dolgozói tömegesen jelentik be vállalásaikat és küldik adomá­nyaikat. Pénzgyüjöést rendeznek, a gyárakban rendkívüli műszako­kat dolgoznak le, a szövetkezeti tagok s az egyénileg gazdálkodó földművesek mázsa- és vagon­számra küldik a gyűjtőhelyekre, a járási begyűjtési üzemekbe a ma­gyar dolgozók megsegítésére szánt termékeiket. A színművészek mű­vész-esteket rendeznek, melyek jövedelmét a szolidaritási alapnak szentelik. Megható a prágai Lé­gérő va utcai nyolcosztályos kö­zépiskola növendékeinek elhatáro­zása: tizenötezer kg papírt és más (nyersanyagot gyűjtöttek össze és az \ ezért kapott 3600 koronát a magyar népnek juttatják — a Csehszlovák Állami Banknál erre a célra külön létesített 999-e$ számú bankszámlára folyósítják. Hazánk dolgozói jól tudják, hogy aki gyorsan ad, kétszer ad. Tud­ják, hogy mindnyájunknak segíte­nünk kell a magyar népnek, hogy mielőbb begyógyulhassanak az el­lenforradalmárok, a fasiszták által ejtett sebek. De tudnunk kell azt is, hogy ezzel a baráti segítségünk­kel nemcsak a magyar népen se­gítünk, hanem egyúttal szilárdítjuk a szocializmus és a béke táborá­nak erejét, egységét, szilárdítjuk a magunk hatalmát is, a „nép ha­talmát hazánkban. (P-t) Újabb kezdeményezés Annak közlése után, hogy az üze­mek, falvak, iskolák és más munka­helyek dolgozói a rendkívüli műsza­kok eredményeit külön számlára, a mezőgazdasági termékeket pedig az Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Ter­ménybegyűjtési Minisztérium közpon­ti alapjára adhatják, a polgárság so­raiból kezdeményező javaslat indult, hogy a magyar népet olyan tárgyi ajándékokkal is segítsük, mint a ru­ha és a lábbeli. A Csehszlovák Vö­röskereszt, amelyet a kormány meg­bízott — a Magyar Népköztársaság dolgozói érdekében — a „szolidaritás alapja" megszervezésével, közli, hogy ilyen ajándékokat a dolgozók üze­meikben adják át, amelyek azokat raktározzák és tudomására hozzák a Csehszlovák Vöröskereszt kerületi bi­zottságának, amely közli velük, hová küldjék ezeket az ajándékokat. Az iskolákban összegyűjtött ajándéktár­gyakat a Csehszlovák Vöröskereszt kerületi bizottságainak raktáraiban gyűjtik össze. A városok és falvak lakosságának ajándékait a Csehszlo­vák Vöröskereszt járási bizottságai­nak raktáraiban gyűjtik össze. E******* * A PRÁGAI NEMZETI SZlNHÁZ ki­váló színművészei, az opera és balett­együttes tagjai november 16-án közös művész-estet rendeznek a Lucerna nagytermében, melynek jövedelmét a Magyar Népköztársaság dolgozóinak javára alapított szolidaritási alapnak széntelik. A gép- és traktorállomások komplex-brigádjai mennek Magyarországra A Mező- és Erdőgazdasági Megbí­zotti Hivatal dolgozói elhatározták, hogy segítenek a magyar mezőgazda­ságnak az ellenforradalmi bandák okozta sebek begyógyításában. Hét­főn. november 5-én nyilvános párt­gyűlésen a következő kötelezettség­vállalást tették: A gép- és traktor­állomások 15 komplex brigádját kül­dik Magyarországra, hogy segítsenek az őszi munkák elvégzésében. A gép­es traktorállomások kerületi traktor­műhelyei a téli hónapokban 50 trak­tort javítanak meg Magyarország ré­szére. Az ellenforradalmi elemek ál­tal megrongált gépek megjavításéhoz szükséges alkatrészeket is rendelke­zésre bocsátják. Egyszersmind elha­tározták, hogy pénzgyűjtést rendez­nek a szolidaritási alapra. Hogy gyorsabban behegedjenek a sebek A CSKP KB-hez újabb és újabb határozatok érkeznek. Szerdáig szá­muk meghaladta a 13 ezret. A dolgozók hazánk minden részéből köz­lik kötelezettségvállalásaikat, amelyeket a magyarországi ellenforradalmi harcok napjaiban tettek a Nagy Október tiszteletére. Kifejezik az Egyip­tom ellen támadó agresszorok iránti megvetésüket. Az üzemek, hivatalok, EFSZ-ek és egyéb munkahelyek kollektívái, valamint az egyének a szoli­daritás alapjára, a Magyar Népköztársaság dolgozóinak megsegítésére ajan­dékokat és pénzhozzájárulásokat küldenek. vállalt arra, hogy december A TRENČINI ÉLESZTŐIPARI ÜZEM dolgozói felajánlást tettek, hogy az egészévi tervet december 15-ig tel­jesítik. „Ezenkívül vállaljuk — írják a Központi Bizottságnak —, hogy szükség esetén szakmunkával segít­jük a magyar elvtársakat az élesztő­gyárakban, hogy az ország ellátása a lehető legrövidebb időn belül megja­vuljon." A SVÄTÝ JLR-I EFSZ szövetkezeti tagjai a köztársaság kormányához in­tézett táviratukban jelentik: „Gyorsan befejezzük az őszi munkát. A sertés­húsbeadást a negyedik negyedlévben december 15-ig teljesítjük. Állami beadás címén pedig 5 ezer tojást adunk terven felül. A SEM1LYI KOHÖÜZEMBŐL is táv­irat érkezett. Vállalják, hogy a mun­katermelékenység emelésével a ter­melési tervet az év vécéig 109%-ra teljesítik és Magyarország megsegíté­sére egy műszakot dolgoznak le min­den munkahelyen. A terv határidő előtt valő teljesítése 2 200 000 korona értékű árút jelent gazdaságunk ré­szére. A KLEMENT GOTTWALD Üj Kohó hengerlőjének dolgozói kijelentették, hogy Magyarország gazdaságának megújítására októberi keresetük l°/o­át ajánlják fel. Egyszersmind felhív­ták a vítkovicei és a trineci kohászo­kat példájuk követésére. Elsőnek a Vítkovicei Vasművek rfégi acélüzemé­nek nehéztechnikai osztálya, a cseh­szlovák-szovjet barátság munkacso­portja válaszolt. A magyar ellenfor­radalom okozta sebek behegesztésére egy műszakot dolgoznak le. A PARDUBICE—SEMTIN-I Synthe­zia vállalat kilencedik szakcsoportjá­nak alkalmazottai vasárnap, november 11-én szolidaritási műszakot dolgoz­nak le. Az 5. szakcsoport kötelezett­séget vállalt arra, 20-ig teljesíti a tervet. Két szakcso­port dolgozói két munkaórájuk jöve­delmét a magyar népgazdaság fel­újítására adományozzák. A MLADÁ BOLESLAV-I gépkocsi­üzem dolgozói a műhelybizottságok gyűlésén egyhangúlag elhatározták, hogy vasárnap, november 11-én ön­kéntes munkaműszakot fognak ledol­gozni. A jövedelmet a magyar elv­társaknak juttatják, éppúgy, mint az ostravai Karolina villanyerőmű dol­gozói. A LIBERECI JÁRÁSBAN elsőként a B ily Kostel-i szövetkezet tagjai je­lentkeztek ajándékkal a szolidaritási alapra. Már kedden, november 6-án délután összehívták a taggyűlést és egyhangúlag elhatározták, hogy a já­rási begyűjtési üzembe 20 mázsa bur­gonyát és 3 mázsa kenyérgabonát küldenek. Václavicéből és más EFSZ-ekből is jelentették, hogy a legközelebbi na­pokban nagyobb természetbeni aján­dékkal járulnak hozzá a magyaror­szági dolgozók megsegítéséhez. A ZNOJMOI JÁRÁS is bejelenti az első ajándékokat az alap gyűjtésére. A znojmo: állami gazdaság műhelyei­nek dolgozói elhatározták, hogy a szombati műszak jövedelmét az alap gyűjtésére adják. A znojmoi Kera­mika vá'lalat modellező műhelyének kollektívája elhatározta, hogy az alap javára egy munkaórát fognak ledol­gozni. A krhovieei EFSZ tagjai a magyar dolgozóknak 10 mázsa ga­bonát és 500 koronát adományoznak. Az oblekovicei, a tvori hraze-i és ta­sovici szövetkezeti tagok 10—10 má­zsa gabonát, a konicei EFSZ tagjai 1000 koronát adnak. A znojmoi járási nemzeti bizottság alkalmazottai havi keresetük 1 százalékát adják a szo­lidaritási alapra. A STARÉ SMRKOVIC-I szövetkezet tagjaii, akik a Nový Bydzov-i Antonín Zápotocký üzem munkásaival együtt felhívást intéztek a magyar nép meg­segítését szolgáló gyűjtés megszer­vezésére, már 120 kilogram sertés­húst és 5 mázsa búzát adtak. A ko­zojedi szövetkezeti tagok 8 mázsa búzát, a dolani EFSZ több mint 8000 korona értékű mezőgazdasági ter­ményt, a Gottwaldov kerületbeli ve­selí EFSZ 10 mázsa búzát, 5 mázsa hüvelyest és egy sertést adományo­zott. DUBNICA SEGÍTI CSEPELT 'A dubnicai K. J. Vorosilov-üzem dolgozói valóban példásan ünnepelték meg a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 39. évfordulóját. Felajánlást tettek, hogy egészévi tervüket a cseh­szlovák—szovjet barátság hónapjának végéig — december l-ig teljesítik. Ők is hozzá akarnak járulni azok­nak a nagy sebeknek begyógyításá­hoz, amelyeket az ellenforradalom ej­tett a magyar népen. Az ifjúsági részleg kollektívája kezdeményezte, hogy segítenek a budapesti Csepel­üzemnek. Az ifjúsági csoport felhívá­sát, melynek alapján a szolidaritási alapra négy órát dolgoznak le, elfo­gadta az üzem további öt munkarész­lege. Ezenkívül a Vorosilov-üzem dol­gozói készek 50 szakembert küldeni Csepelnek segítségül az üzem terme­lésének megújítására. A Vorosilov­üzem dolgozói egyidejűleg felhívták a többi üzemeket, a dubnicei földmű­veseket és tömegszervezeteket, hogy „Dubnica segít Csepelnek" jelszó alatt kapcsolódjanak be ebbe az akcióba. Határ menti képek 1956 novemberében Gyerekek A nagymegyeri főtéren gyerekek ját­szanak. Fiúk, lányok, kisebbek, nagyob­bak vegyesen. Akad köztük, akinek há­tán az iskolatáska, úgy kergetödzik a többivel. Gyerekek, jókedvűek, nevető­sek, játékosak. A Duna felől fekete rajban szállnak a varjak. És mintha szárnyukon hoz­nák, olyan feketék, gyászosak a hírek. És a legfeketébbek, leg szomorúbbak gyerekekről szólnak. Tizenkét, tizennégy, tizenhatéves fiúkról, akiknek puska, géppisztoly volt a kezükben. Gyerekekről, akik megta­nultak és akartak gyilkolni. Mintha játszanának, olyan gondtalan örömmel nyomták meg a fegyver ravaszát és akárcsak néhány napja, amikor még kő­vel dobáltak célba, a játék buzgalmá­val igyekeztek, hogy embert érjen a golyó. Tizenhatévesek, tizennégy-, sőt ti­zenkétévesek. Velük szemben férfiak álltak, akiknek kezében fegyver volt, de nem bírták megnyomni a ravaszát, nem bírták célba venni a kócos, já­tékba vadult kamaszokat. A suhancok forradalma, hallom ismételten a szót, amely mögött könny van és ítélet. Könny a gyerekek sorsán, akik előbb ízlelték meg a hciált, mint az életet. És ítélet, soha vissza nem vonható, nem enyhítő ítélet azok fölött, akik gyilkolásra tanították, biztatták őket. Lesz-e olyan erős még bárki vagy bármi, hogy föltámassza ezeknek a gye­rekeknek a lelkében az orvul legyilkolt emberséget? Lesz-e olyan élmény, amely elfeledtesse velük a gyilkolást, a vérengzés ferde örömét, rádöbbentse őket, hogy emberek, élni és életet adni hivatott emberek? Éjszaka üzenetet hoz a rádió Nyu­gatról: „Pikász üzeni a soproni Berzse­nyi gimnázium l. b. osztályának, hogy szerencsésen megérkezett és jól van." Riasztó bizonyíték, az egész világot, minden embert felrázó vészjel ez az üzenet. Elsős gimnazista, tizennégy, ti­zenötéves gyerek hírleli világgá, hogy ö is ott volt, ö is fegyvert szoronga­tott a kezében, ö is megízlelte már a vér sós-piros ízét, ö is átlépte a határt Nyugat felé, elhagyva magától mindent, ami eddig az élethez kötötte: szülőket, hazát, iskolát, s diákos szerelmet, amelynek fanyarédes köde elillant a puskapor füstjétől. Emberek, vigyázzatok! A gyerek nem hatalmi tényező, nem katonai erő! A gyerek — hitünk az emberségben, hi­tünk az életben. Ma magyar fölUön és szerte a határok mentén friss sírok alatt halott gyerekek pihennek, gyü­mölcsfáról letört bimbók, nem érhették, gyümölccsé, de még csak nem is virá­gozhattak. A komáromi temetőben is van egy ilyen sír. Kisgyereket rejt, aki még a pendelybe is alig nőtt bele, ami­kor menekülnie kellett, elhagynia az otthont. Éjszakai utazás nyitott teher­autón, hideg és nyirkos október, tüdő­gyulladás, halál. Életének krónikájában ezek a szavak teszik az utolsó lapot. Itt tett végére pontot egy kegyetlen, esztelen erő. — Az én 'fiam is tizenkétéves lesz az idén — mondja egy anya és szemé­ben rettegés sötétlik. Védjük meg a gyereket, mi, akik felnőttek vagyunk, mi, akik erősen hisszük és fennen vall­juk a gyerek-csirából teljesedő ember­séget. Vigyázzunk a gyerekekre, az enyémre, a tiedre, mindnyájunkéira, derítsük fel az anyák szemében a ret­tegést, halljuk meg a riasztó vészjelet, Pikásznak és társainak az üzenetét, a frissen hantolt gyereksírokból feltörő jajkiáltást! Segíteni! Felnőtt magyarság a mienk itt, Csehszlovákiában, — hallom a meg­jegyzést és gyűjtöm a tényeket, a bi­zonyítékokat. Nézem a felszántott föl­deket, a dolguk után igyekvő embere­ket, hallgatom az iskolákból kiszűrődő méh-zsongást, találkozásokra, beszél­getésekre emlékezem. Igen, felnőttünk, beleértünk a demokráciába. A hosszan húzódó határ innenső oldalán nem kelt visszhangja a dél felől idehangzó fegy­verzajnak, véreim itt, ebben az or­szágban megőrizték nyugalmukat, érett ítéletüket. Senki nem mondhatja, hogy ennek oka a tudatlanság, tájékozatlanság volt. Esténként a szlovákiai délvidék váró­saiban, falvakban kihaltak az utcák, az emberek a rádió mellett hallgatták a hí­reket, lest ék, tudakolták az esemé­nyeket. Hogyisne tették volna! Hisz majd mindenkinek van valakije a ha­táron túl, testvére, rokona, barátja. Aggódás vert minden szívben és értet­lenség: Miért? Miért a vérontás, miért az értelmetlen hekatombák? De egyet megértett mindenki: ott a határon túl emberek szenvednek és nélkülöznek. A javakat termő munka megbénult, megrokkant és idő, napok, talán hetek kellenek, amíg felocsúdnak a vér részegségéből a szemek, az ölés mozdulatából a kezek, a megbúvó ret­tegés remegésétől a lábak. Segíteni kell, hisz ott emberek éhesek, gyerekek sír­nak és dideregnek. Megmozdultak a szívek itt minálunk és akinek van valamije, amit nélkülöz­het, van valamilye amiről lemondhat, úgy érezte: oda kell adnia azoknak, akik rászorultak. . Három határmenti járásban voltam, mindenütt ugyanazt a segítő szándé­kot tapasztaltam. Komáromban halom­ba gyűlik az élelmiszer, naponként jut­tatják el a határra. Dunaszerdahelyen, Nagymegyeren egyesek és közösségek ajánlják fel a javakat: juttassátok el azoknak, akik rászorultak. A sok közül hadd említsek egyet: a tősnyárasdi szövetkezetet, amely tíz hízott sertést és egy vagon lisztet küld a határon túlra. Segítsetek! Ma ez a parancs mind­nyájunk számára. Segítsetek elűzni az éhséget, a didergő meztelenséget, a lakásokba belopakodott fagyot. Segít­sünk, mind, akik ebben az országban békében élünk és érezzük az emberi felelősséget mások szerencsétlenségéért nyomoráért. Segítsünk, hogy e borzal­mas, véres és esztelen tragédia után egybekapcsoljon mindnyájunkat a leg­szebb, legszentebb kapocs: a szolida­ritás, az igaz emberség. TÖTH TIBOR ÜJ SZÓ 1956. november 9.

Next

/
Thumbnails
Contents