Új Szó, 1956. november (9. évfolyam, 305-334.szám)

1956-11-09 / 313. szám, péntek

White úr hazug koholmányai A REUTER HÍRÜGYNÖKSÉG novem ber 6-i jelentése szerint White, az USA külügyminisztériumának képviselője tó jelentette: „teljesen alaptalan" az a vád, hogy az Egyesült Államok felelős a legutóbbi magyarországi zavargásokért. White úr tagadni igyekezett azt is, hogy az USA Ausztriából támogatta az ellenforradalmat a népi Magyarország ellen. Az egész világ jól ismeri az USA bizonyos köreinek terveit, hogy nyugtalanságot keltsenek azokban az országokban, ahol a nép uralkodik. Jól tudjuk, mily nagy összegeket fordítanak az uszító propaganda és a felforgató tevékenység céljaira ezen országok ellen. White úr természetesen ezt az állítást nem támasztotta alá semmilyen bizonyítékkal. Ezen nem is kell csodálkoznunk, hisz bizonyítékok nincsenek. A valóság pont az ellenkezőjét bizonyítja. Mit is kellene White úrnak beismernie, ha például idézné a „Kongresszus 1951. október 10-én lefolyt tárgyalásainak" jegyzeteit. Ezek a jegyzetek arról tanúskodnak, hogy törvényt hoztak a .kölcsönös biztonságról" (mutual Security act), mely lehetővé teszi, hogy az USA állampénztárából évente száz millió dollárt a Szovjetunió és a .népi demokratikus országok ellen folyó felforgató tevékenység céljaira fordítsanak. Hasonlóképpen szól az USA 1956. június 29-én tartott szenátusi ülésének dokumentuma is. Ezen az ülésén az USA szenátusa e törvényhez egy függeléket fogadott el, amely szerint a felforgató tevékenység céljaira további 25 millió dollárt fordítanak. WHITE ÚR EMLÉKEZETÉNEK felfrissítésére jó voina figyelmébe idézni a képviselőház ez év április 16-i provokációs határozatát is, amely nyílt felhívást tett a népi demokratikus országok „úgynevezett felszabadítására"; vagy pedig emlékeztetni kellene őt arra, hogy külföldieket toboroznak az USA hadseregébe. Ezt a törvényt is az amerikai szenátus hagyta jóvá, mégpedig 1951 május 9-én. Az USA Kongresszusa 1951 augusztus 17-i ülésének hivatalos gyorsírásos jegyzőkönyve például lerögzíti Wisconcin állam szenátorának kijelentését. Ez a szenátor már akkor különféle ügynökök kiküldését követelte a népi demokratikus országokba. Az ő kijelentéseinek szellemében jártak el az imperialisták Magyarországgal szemben a múlt napokban. Kersten szenátor akkor kijelentette: „Nyugat-Európában a KeletEurópa országaiból áttelepültek tízezrei élnek. Szükséges, hogy ezek az embereit részi vegyenek hazájuk esetleges felszabadításában". Az emberek a népi demokratikus országokban jól tudják, mit jelent a „felszabadítás" szó az ellenség szájából: azt jelenti, hogy vissza akarják állítani a vállalkozók és nagybirtokosok uralmát, amelyet a dolgozók elsöpörtek. . Paul Douglas szenátor, az USA szenátusa külügyi bizottságának ez év május 10-i ülésén kijelentette, hogy az USA-nak külön hivatalt kellene létesítenie, valamilyen „szabadsághivatalt", amelynek célja volna többek között „nyugtalanság szítása" és „felkelés előkészítése" a népi demokratikus országokban. Általánosan ismert tény az is, hogy közvetlenül az Amerikai Egyesült Államokban különféle felforgató és kémszervezetek működnek, mint pl. a „Szabadságharcosok kereszteshadjárata", vagy pedig a CIA amerikai kémközpont, amelynek élén Allan Dulles, az USA államtitkárának fivére áll. Azonban közvetlenül az USA fegyveres erőinek alakulataiban is képeznek ki kémeket és ügynököket. Az egyik ilyen kiképző tábor, amelyről nemrégen Army, Navy and Force Journal című lap írt, Észak-Karolina államban van és „Fort Bragg" a neve. White úr a Reuter jelentése szerint azt állította, hogy az USA nem támogatta Ausztriából a magyarországi zavargásokat. Állítását többek között megcáfolja L. Panskinak, a Bécsben levő „amerikai, cseh menekülteket segélyező szervezet" volt vezetőjének nyilatkozata is. L. Panski 1956. augusztusában visszatért Csehszlovákiába és a Csehszlovák Sajtóirodának nyilatkozva többek között a következőket mondta: ..Ausztriában több, amerikaiaktól támogatott, felforgató szervezet működik. Egyikük az USEP (az Egyesült Államok segélyprogramja a menekülteknek). Az egyik legfőbb amerikai kémfőnök az amerikai nagykövetségen Angié Smith attasé, aki az USA bécsi nagykövetségének épületében a IX. kerület, Boltzmanngasse 16 sz. alatti épületben működik és akivel L. Panski személyes kapcsolatban állott. Panski továbbá hangsúlyozta, hogy az USEP felforgató szervezetnek más osztrák városokban is vannak fiókjai, amelyeket az amerikai konzulátusok vezetnek". Vajon e központok fenntartását „Ausztria semlegessége tiszteletben tartásának" lehet-e nevezni? És White úr mégis azt állítja, hogy az USA tiszteletben tartja az osztrák semlegességet. Mint a külügyminisztérium képviselőjének ismernie kellene a nemzetközi jog kifjezéseinek értelmét. WHITE ÚR KOHOLMÁNYAIT a fent felsorolt tényeken kívül megcáfolja több olyan tény, amelyeket a legutóbbi magyarországi eseményekből közvetlenül láthatunk. Például azt, hogy Mindszenty hercegprímás, a katolikus reakció vezetője az ellenforradalom leverése után a budapesti amerikai nagykövetségre menekült. Ilyen tény például az is, hogy Nagy Ferenc, a reakciós magyar emigráció képviselője hirtelen Ausztriában termett, azután pedig Magyarországon, Győr városában és amikor forró lett lába alatt a talaj, az USA-ba menekült. További tény, hogy Ausztrián keresztül különféle kétes elemeket szállítottak Magyarországra a nyugat-németországi amerikai táborokból. Ha White úr mégis tagadni akarná e táborok fennállását, megadhatjuk a pontos címüket. Valószínű azonban, nagyon is jól tudja, hogy e táborok hol vannak NyugatNémetország területén és mennyi a számuk. • Koholmányokkal nem lehet többé a világot megtéveszteni és semmiféle rágalom, kifogás nem cálfolhatja az imperialisták szerepét a magyarországi ellenforradalmi puccs előkészítésében és lefolyásában. (ČTK) A hatodik ötéves tervben a Szovjetunióban 60 százalékkal növekszik a közszükségleti cikkek termelése. Képünk az osztankinsz tejfeldolgozó üzemben készült. A Szovjetunióban sebben gépesítik egyre eredményea mezőgazdasági munkát. Képünkön a gyapot gépi szedését látjuk a Narin-szovhozban. (Üzbekisztán). Az USA elnökválasztásának eredményéhez Ä béke kérdése győzött Eisenhower megválasztásában Keddről szerdára virradó éjszakán közzétették azokat a választási eredményeket, amelyek Eisenhower köztársaságpárti elnökjelölt nagy győzelméről, valamint a Köztársaság- és Demokrata Párt szavazataiinak pontos arányáról beszélnek a kongresszusi választásokon. Eisenhower újra elnökké választása (s az ő személyes népszerűségével kapcsolatban Nixon alelnökké való választasa) nem meglepetés. Főleg az utóbbi időben várható volt ez az eredmény. A VÁLASZTÓ A GÉPNÉL Minden választási eredményt közlő hír rendszerint azzal kezdődik, hogy a polgárok az urnához járulnak. Az USA-ban ez nem így van Az emberek úgy választanak, hogy lenyomják egy glép emeltyűjét, amely automatikusan megszámlálja az egyes jelöltekre leadott szavazatokat. Jóllehet a választásokon való részvételt az idél.n kedvezően befolyásolta a szép időjárás — az USA-ban ez nagyon jelentős tényező —, ha öszszehasonlítjuk a választók számát a 21 éven felüli lakosság számával, akkor azt látjuk, hogy a választásokon való részvétel nagyon alacsony volt Az egyik választási hivatalban hallotlam, hogyaln érvényesülnek a választási törvények. Az érvényes rendelkezések szerint például senkinek sem szabad olyan választási propagandát folytatnia, hogy a választó helyiségbe a jelölt nevét mutató jelvénnyel lép be. Nilics megengedve az sem, hogy a választási helyiséghez bizonyos távolságon belül röplapokat osszanak szét. Ezeket a rendelkezéseket nagyon szigorúan betartják. Ezzel szemben Délen a négerek százezreit és millióit megfosztják választójoguktól. Amint két nappal ezelőtt jelein tették, tizenegy d|éli államban a 21 éven felüli négereknek csak egy negyedét vették fel a választók jegvzékfebe. EISENHOWER — STEVENSON Miért választották meg Eisenhowert? Mindazok, akik a választások előtt az egyes jelöltek esélyeit vizsgálták, a leggyakrabban a következőket hallották: „Eisenhower mellett vagyok," megmentett b elmünket a háborútól. Ez a fontos." Igen, a béke volt az az érv, amelylyel Eisenhower győzött. 1952-ben a legutóbbi elnökválasztásokon azon ígérete alapján győzött, hogy véget vet a koreai háborúnak. Az a tény. hogy a koreai háború valóban véget ért. nagyrészt döntő szerepet játszott mostani győzelmének elérésében is. Eisenhower helyzetét az utóbbi napokban rendkívüli megerősítette az a kijelentése, hogy az USA kívül marad az Egyiptomban keletkezett viszályon. Nehezen képzelhető el, hogy Eisenhower jelöltsége inélkül az alelnöki funkcióba megválasztották volna Nixon köztársaságpárti jelöltet. Az emberek köriében nein népszerű szélső jobboldali, sotozor háborús beállítottsága miatt MI KÖVETKEZIK EZUTÁN? Az a lény, hogy az USA-ban tu-* lajdonképpen ilnkább a jelölt személyét, nem pedig egy párt képviselőjét választják meg, nagy hátrány volt A. Stevensonra, a Demokrata Párt jelöltjére. A választási kampány során volt olyan időszak, amikor úgy látszott, hogy Stevensotn győz. Ez főleg akkor volt, amikor beszédeiben a fő súlyt arra az ígéretre helyezte, hogy keresztülviszi a hidrog|énfegyver-'kísérletek eltiltását. Meg kell mondanunk azonban, hogy Stevenson beszédeinek politikai vonala tekinted tében nagy ingadozás és ellentmon-i dások mutatkoztak. A bel- és külpolitika irányvonalának lényeges megváltozására nem. lehetett volna ^kkor sem számítani ha a Demokrata Párt jelöltjei győztek volna. Annál kevésbé valószínű ez' a változás most, amikor az eddigi elnök. és alelnök további négy évre helyükön maradnak. Szerdán éjfél után Eisei.nhower elnök nyilatkozatot tett, amelyben többek között megígérte, hogy mindent megtesz a világbéke érdekében. Számos hasonló ígéretet tett a választási kampány folyamán is. Mi csak kívánjuk, hogy ezek az ígéretek valóra váljanak és nagymértékbein az amerikai néptől, az amerikai nép tevékeny békeharcától függ ennek elérése. Pŕemysl Tvaroh Közel három hétig tartózkodtam a Szovjetunióban. Ez az időszak, egy zsúfolt, nagyon izgalmas és szép álom megvalósulásának tűnik. Az időpontra, mikor léptem át a Szovjetunió határát, nemcsak azért nem emlékszem, mert Prágából Moszkvába repülőgépen tettem meg az utat — tehát csak légitér-átlépésről lehet szó — de egyszerűen azért sem, mert ezt a gondolatot egyszerűen elsodorta a csodavárás izgalma. Repülés közben felbukkant ugyan bennem a gondolat, vajon ott vagyok-e már ... de nem mertem szólni, nem mertem egyetlen szóval sem megzavarni a csodavárás izgalmas légkörét, amely nemcsak engem, de útitársaimat is fogva tartotta., Valamennyien hallgattunk és olvastunk, mintha előre sejtettük volna, hogy a Szovjetunióban kevés idő jut majd az újságolvasásra. Hogy mit olvastam akkor, arra nem emlékszem, de igen élénken él bennem az a pillanat, amikor egyik útitársnőm egyszerre, nagy derültség közepette, barackot dobott egyik társunk fejére. A barackdobás természetesen megismétlődött és így a labdázó gyerekek derültségével, gondtalanságával nyolc órai repülés után érkeztünk meg szombaton éjfél tájban a Szovjetunió fővárosába, a várva-várt Moszkvába, amelyet Hitler meg akart hódítani és a fasizmus szöges csizmáival akart letiporni. Ellenállhatatlanul erre kellett gondolnom, amint a távolból a sötét éjszakában méltósággal és győztesen felvillantak a százezernyi leninlámpák ragyogó, sziporkázó fényei. Mint éber szemek, olyanok ezek a villanylámpák, amelyek azonban nemcsak a Szovjetunió, hanem az egész világ békéje felett örködnek. A világbéke felett őrködnek. Nem tudom ezt a tényt eléggé hangsúlyozni, mert moszkvai tartózkodásom alatt a béke alkotó műhelyében élek. A néhány hét alatt, melyet ott töltöttem, egyetlen ízben sem fordult elő, hogy valaki igazoló iratot kért volna tőlem, sőt nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy ez mással sem forAZ ÚJ SZÔ 1956. november 9. dult elő, holott Moszkva majdnem minden kerületében jártam gyalog éppúgy, mint trolibusszal, autóbuszszal, taxival és természetesen a világ legszebb földalattiján, a Metrón is száguldoztam a város különböző pontjain, de sehol sem tőlem, sem mástól nem kértek igazoló írást. Vasárnap, a reggeli órákban a város úgyszólván teljesen néptelen volt. Látni lehetett, hogy Moszkva lakói nemcsak a munkát, hanem a pihenőnapot is komolyan veszik. Még úgyszólván egyetlen szót sem váltottam szovjet emberrel, amikor már ott lézengtem a hatalmas Vörös téren és egyik ámulatból a másikba estem. A hatalmas méretek, amelyek ezt a teret jellemzik, a vasárnapi csöndben még jobban kidomborodtak. Nem tudom, meddig tartott szemlélődésem, de tudom, hogy szívdobogva körüljártam a Kremlt és itt-ott ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy kézzel érintsem hatalmas téglafalát, hogy meggyőződjem, valóban Moszkvában vagyok-e vagy sem. Jó ideig nézegettem a Kreml vöröscsillagos tornyát. majd számlálni kezdem a napfénytől szikrázó aranykupolás tornyokat... Végül sokáig álltam merengve a mauzóleum bejárata előtt, ahol két őr állt feszesen, mozdulatlanul, mintha odaszögezték volna őket. A tétlenség órái voltak ezek, a Moszkvával való ismerkedés meghitt vasárnapja. Ezekben az órákban megfeledkeztem a magam és a világ gondjairól, megfeledkeztem a Szuezi-csatornáról, Adenauerék működéséről, valahogy minden összezsugorodott bennem, csak a Vörös-tér állt szilárdan előttem, amelynek minden épülete és köve tanúja volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak, tanúja volt annak a kíméletlen harcnak és ádáz küzdelemnek, amit a szovjet nép folytatott a belső és külső ellenség ellen, és tanúja annak a páratlan erőfeszítésnek, amellyel a szovjet ember a szocializmus megvalósításáért, az alkotó béke megteremtéséért áldozott. A Vörös teret ezekben a vasárnapi, ünnepi órákban a béke meghitt légköre vette körül. Itt-ott elI suhant egy autóbusz, taxi, itt-ott már népesedni kezdett a tér és sokan hozzám hasonlóan, szótlanul és elmerülten járkáltak, szemlélődtek. Biztos mindenki valami emléket hordozott a szívében, mell.vel mintegy igazolta a béke légkörét. Nekem a bratislavai Nemzeti Színház előtti népes téf lebegett akkor a szemem előtt. A kép az 1941-es esztendő dátumát viseli, amikor az utcai hangszóró Hitler hírhedt beszédét közvetítette, amelyben a gyilkos örült hangján bejelentette Moszkva közeli meghódítását. Ha jól emlékszem mindössze pár napot adott Moszkvának. Már akkor mélyen benne voltunk az őszben, a szürke ég alatt gyászosan hallgatott a feldíszített színház, hallgattak a hervadozó, sárgás-vörös fák a Hviezdoslav-téren. Rettegéssel a szívben hallgattuk valamennyien Hitler hangját, amely bömbölve végig viharzott a téren, a városon és az országon, mint valami pusztító vihar. Moszkváról nekem akkor igen homályos képem volt, mégis szívem mélyén féltettem; rettegtem érte, mert teljes határozottsággal éreztem, hogy ez a város ahogy él, lélegzik, dolgozik, harcol és küzd, életem egyetlen kezessége, egyetlen biztos záloga. E rettegés szörnyűségeit kellett most idéznem, hogy megérthessem ezt a várost, hogy közelebb férkőzhessek hozzá és hogy megérthessem azt a csodát, hogy itt lehetek és hallhatom a Kreml zengő harangszavát. A Szovjetunióban, mindenütt, ahol jártam azt tapasztaltam, hogy szocialista hazám óriási tekintélynek örvend. Ez a felfedezés nem volt újkeletű számomra, mert az idén már Magyarországon és Kelet-Németországban is voltam, ahonnan úgy kerültem vissza, hogy büszkeséggel töltöttek el csehszlovák hazám szocialista vívmányai. A magyar és német dolgozók szívélyes magatartása is hazám dicséretét zengte, de most a szovjet emberek szeretettel határos szívélyesšége, mint csiszolt, ragyogó tükröt, úgy tartotta elébem hazánk igazi képét. Nehéz erről meghatódás és megindulás nélkül beszélni. Most arra gondolok, hogy minden kapu megnyílt előttem. Mihelyt kimondtam a varázsszót, hogy csehszlovák vagyok, de úton-útfélen, amerre jártam, beszélhettem akár orosszal, grúzzal, lettel vagy litvánnal, valamennyien egyfajta tisztelettel válaszoltak kérdéseimre, és ez a tisztelet a testvéri szeretettel volt rokon. Meg kell azt is állapítanom, hogy ez a rokonszenv a munkásnál, parasztnál éppúgy megnyilvánult, mint a hivatalnokoknál. Noha látszólag jelentéktelennek látszó tényekben nyilvánult meg, mégis döntő hatással volt rám. így például megállítok az utcán egy kőművest és megkérdem tőle, merre van a Gorkij utca, egy könyvesboltot kerestem ott, ahol idegennyelvű könyveket árusítanak. Természetesen útközben megmondom neki, hogy csehszlovák vagyok Nos, kívántam volna, bár mindenki látta volna ennek a szovjet kőművesnek az arcát, amint felragyogott az örömtől. Mint rég nem látott kedves rokont, úgy üdvözölt, miközben erősen megszorította a kezemet. A kérdések özönével árasztott el, amelyekre szégyenszemre csak dadogva és elég zavarosan tudtam válaszolni, mert nagyon gyenge lábon állok az orosz nyelvvel. Ám mindez mit sem változtatott az ő magatartásán, elkísért egészen a könyvesbolt bejáratáig és ott azzal búcsúzott el tőlem, üdvözöljem nevében a csehszlovák dolgozókat. Ez a kívánság nem volt formális, hanem őszinte, szívbőljövő. A szovjet, de különösen az orosz embert az a nyíltság jellemzi, amely a gyanút, a rosszindulatot úgy perzseli fel, mint láng a gyaluforgácsot. Emlékszem, mintha most történt volna velem, a Gorkij parkban megismerkedtem három fiatalemberrel. Beszélgetésünk során kiderült, hogy az egyik közülük leningrádi, a másik kettő szevasztopoli. Amint megtudták, hogy csehszlovák vagyok, a barátságnak azzal a hangnemével beszéltek fejlett iparunkról, mint akik örömmel közlik, hogy ifjabb testvérük milyen gyönyörű bútorral rendezte be újonnan épült házát. Fejlett iparunk fölött érzett örömük, amely minden szavukban és hanghordozásukban kifejezésre jutott, a szocialista hazafiság kimeríthetetlen forrásából eredt. A Szovjetunióban való gondtalan és derűs tartózkodásom úgy kezdődött, hogy mindenkit habozás nélkül letegeztem. Bárkit is szólítottam meg az utcán, a vendéglőben vagy a Metrón, mindenkinek elsősorban azt mondtam: zdravsztvuj. A megszólított először csodálkozással vegyes megdöbbenéssel nézett rám, majd látva nyílt tekintetemet, azonnal felismerte, hogy ebben a tegező köszöntésben egyformán vegyül a gondtalanság a jóindulattal. E felismerés után természetesen visszategezett és készségesen rendelkezésemre állt, türelemmel végighallgatta dadogásomat és helyes útiránvba igazított. Többsíör azonban néhány lépésnyire is elkísért, hogy iobban tájékozódjam. Iqy kötöttem ismeretségeket és ígv szereztem barátokat. akik mindenben seqítséqemre voltak. (Folytatjuk.)