Új Szó, 1956. november (9. évfolyam, 305-334.szám)
1956-11-18 / 322. szám, vasárnap
hatósabfcian hozzá fogtok járulni ahhoz, hogy az EFSZ-ek III. országos kongresszusa és annak előkészületei népünk egységének és erejének legyenek a megnyilatkoztatásai, annak az elhatározásnak megnyilvánulásai, hogy dolgozó parasztságunk el van tökélve még határozottabban haladni előre a szocialista #falu megvalósítása felé. Dolgozó parasztjaink és asszonyaink az ellenség minden mesterkedése ellenére bebizonyítják hazájuk iránt érzett szeretetüket azzal, hogy politikai és gazdasági ereje építésében aktívan részt vesznek. A köztársaság kormánya mélyen meg van győződve arról, hogy éppen most, második ötéves tervünk második évének kezdetén megsokszorozzátok erőfeszítésteket, hogy a városok dolgozóival egyetemben erős hazát, boldog és elégedett emberek országát, szocialista államot építtek ki. Ezért a köztársaság kormánya azzal a felhívással fordul hozzátok, hogy már az EFSZ-ek III. országos kongresszusának előkészítési szakaszában lépjetek be a szövetkezetekbe, alapítsatok új EFSZ-eket, fejlesszétek a szövetkezeti gazdálkodást és így tevékenyen járuljatok hozzá a szocializmus építéséhez hazánkban. Előre a mezőgazdasági termelésnek és a nép életszínvonalának fokozásáért folyó harcra az egységes földművesszövetkezetek fejlesztése útján! A CSEHSZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA A CSEHSZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYÁNAK LEVELE A FÖLDMŰVESEKHEZ ÉS SZÖVETKEZETI TAGOKHOZ Kiadta a Megbízottak Testülete, 1956. november havában, 70 000 példányban. Nyomta a Pravda, vydavaterstyp OV KSS, Bratislava. I n a v e ri A-67695