Új Szó, 1956. október (9. évfolyam, 274-304.szám)

1956-10-12 / 285. szám, péntek

Hl üli A

rozsnyói traktorállomás kuntapolcai brigádjából mintabrigádot akarnak szervezni. Az új körülmény eredményeképpen október elsejével a brigádszálláson bevezették az üzemen belüli önálló elszámolást, ami fokmérője lesz az eredményesebb tetteknek... A brigádvezető, Bradács László nyúlánk. szőke fiatalember. Csendes hangú megfontolt férfi. Előbb fontolóra ve, szi szavait és csak azután ejti ki. Elmondja, hét falut szolgál rendszeresen a traktorosbrigád. Hét falu szövetkezeteit, dolgozó parasztságát a Pelsőctől Nagyszabosig nyíló völgyben. Ez a hét falu a következő: Peisőc, Páskaháza, Kuntapolca, Csetnek, Gencs, Gacsalk és Hámosfala. A traktorosok munkáját jellemezve, elég ha ennyit mondunk: nincs különösebb panasz ellenük, a Csetnekivölgy dolgozó parasztsága elégedet^: szántóvető munkájukkal. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy olyan jól dolgoznak, mint a beolajozott fogaskerekek. Akadnak bajok itt is. Akadnak hanyag, nemtörődöm traktorosok. Érdekes, hogy a nyolc traktoros közül hat szilicei. Abból a faluból regrutálődtak, amely évszázadokon át a szilicei fennsík süket csendjében lapult, elrekesztve a világtól. És most ez a falu egyszerre hat traktorost küldött a völgybe, hat motoros fiatálembert: szántani, vetni, aratni, végezni a tavasz, nyár és ősz sürgető dolgait. A fejlődés a legeldugottabb fészekbe is behatolt. Előtte nincs gát, s formáló erejével átgyúrja az embereket. Törvény ez és tanulság. De menjünk tovább. A

brigádvezető szavai szerint a hét faluban már elvégezték a középszántást. A vetéssel késnek, mert a föld túl száraz. A brigád tagjai munkaversenyben állnak egymással. Ez a verseny itt is a szorgalom, kötelességtudás és a géppel való okos bánásmód dolga. Negyedévenként értékelik a verseny eredményét, de értékelés nélkül is tudják, ki halad az élen, ki végzi megbecsülendő szorgalommal és odaadással feladatát. A kuntapolcai brigádállomás 102 százalékos eredménnyel zárta a harmadik negyedévet. A munkaverseny legjobb eredményét Boros Zoltán szilicei traktoros érte el. Az övé, a győzelmi pálma, ha egyáltalán beszélni lehet, ilyesmiről. Ezt a Boros Zoltánt nagyon dicsérik a pelsőci szövetkézetben, mert jelenleg ott dolgozik. Megnőtt a becsülete ennek az egyáltalán nem robosztus külsejű fiatalembernek. A szorgalmas, jó munkásnak nem is kell dobot verni, anélkül is száll a híre, és minden szívetkezet csalogatja. Mi a hajtóerő Boros Zoltánnál? Szorgalom, rátermettség, akarat, öntudat vagy talán az, hogy most alapított családot? Talán mindezek-összessége. Azzal a munkafelajánlással kezdte az évet, hogy generáljavítástői generáljavításig kitart gépével. ígéretét tartja és brigádvezetője szerint elsőrendű munkát végez. Jól van, Boros Zoltán! oros Zoltán nyomában, aki 130 százalékra teljesíti tervét. Kovács Imre halad, aki a DT 54-es hernyótalpasával hasogatja a földet Gacsalkon. A harmadik jó: Hunyák Viktor. Érdekes és nagyon figyelemre méltó a traktorosok véleménye a munkaversenyek negyedévenkénti kiértékeléséről. Azt mondják: — Hajaj. A kiértékelés megvan, de nincs jutalom. Furcsa ez a hangnem, különösen azok szájából, akik elsőrendű dolgozók. A legjobbat vagy a legjobbakat jutalmazni kéne. Ez a szocializmus irányelve. Hol, hogyan oldják meg a jutalmazás kérdését, ez már más lapra tartozik. Mindenesetre nagy vonzóerő B' volna a jutalmazás a kuntapolcai brigádszálláson is. Egyéb hibákat is szóvá kell tennünk. Kevés a gép. A traktorosok, illetve a brigádállomás nem tudja kielégíteni a hét falu szükségletét. A gépparkot bővíteni kellett volna már régen. Igaz, a brigádközpont hernyótalpast kap rövidesen. De ez is csak félsegítség, mert a hozzávaló szakemberekről nekik kell gondoskodni. Panaszt is hallottam. Bradács László brigádvezető és a többiek felhozzák, hogy baj van a gépállomás segítségével. Mintabrigáddá akarják tenni a kuntapolcaiakat. De hogyan ? Segítség, tanács, jóakarat nélkül? Mert ez bizony hiányzik. Pedig elkellene itt a íó tanács, a szíves segíteni akarás. Hiszen mind a brigádvezető, mind a brigádagronómus fiatal, tapasztalatlan. A traktorosok szerint, ha lejön valaki a traktoállomásről, „nagyon felülről kezeli" a brigádosokat. Tanács helyett inkább szidalmazzák őket. És nincs helye az ellenvéleménynek, nincs helye az alulról jövő bírálatnak. Még ha igaza van is a felettesnek, vezetőnek, ez még nem jelenti azt, hogy el kell nyomnia az ellenvéleményt, eltiporni beosztottjai szőlási szabadságát. Egyedüli célravezető út: a nevelés. Emberismerettel kell nevelni a dolgozókat, s az eredmény nem maradhat el. * kuntapolcai traktoros brigád" központból is csak akkor és úgy lehet igazi mintabrigádot csinálni, ha szocalista neveléssel kezdik és végzik ezt a feladatot, öntudatos dolgozók nélkül nem születhetnek sikerek, s nem gyökerezhet mélyre a jó munkaerkölcs. D. Gy. Több kezdeményezést A párt felelős mindazokért, ami nálunk történik. Megmutatja, hogy az adott helyzetben mit és hogyan kell elvégezni. Döntéseinél mindig a dolgozók érdekeit tartja szem előtt. A párt e vezető helyzetéből fakad, hogy irányelvei és utasításai kötelezők mindenekelőtt a párttagok számára, hogy munkájukban következetesen és kezdeményezően szem előtt tartsák őket és biztosítsák gyakorlati megvalósításukat. És éppen a mindennapi életben nem mutatnak a kommunisták mindig elegendő kezdeményezést, ami ellentmond a CSKP országos konfereheiája azon határozatának, hogy szüntelenül meg kell javítani a pártmunka módszereit, hogy az összes párttagokat és tagjelölteket arra kell vezetni, hogy egy pillanatra se veszítsék sz?fíí elől a párt nagy céljait a szocializmus építésében, hogy konkrét feltételek között harcoljanak megvalósításukért. A szövetkezeti gondolat mély gyökereket eresztett nálunk. Minden dolgozót érint, mindenki közvetlenül vagy közvetve érdekelt benne, mert ez az egész párt és az összes kommunisták ügye. Véget kell azonban vetni azon helytelen nézetek hangoztatásának, melyek szerint a járásban való szövetkezetalakítás és a szövetkezetek fejlődése kizárólag a párt járási bizottságának ügye és várni kell addig, míg a járási bizottság utasítást ad. Bizonyára kényelmesebb várni az utasításokra, s csupán azt tenni, amit a járási pártbizottság vagy annak titkára mond. Azonban ez a lehető legkáfosabb munkamódszer, mely bürokráciát teremt és akadályozza a szövetkezeti gondolat gyorsabb fejlődését. A CSKP országos konferenciája a várakozás ilyen módszerét a lehető legélesebben elítélte. A piešťanyi járásban is a közelmúltig még az volt a gyakorlat, hogy a járási nemzeti bizottság, illetve a bizottságban működő kommunisták kényelmesen vártak addig, míg a járási pártbizottság utasítást adott, hogy itt, vagy ott vizsgálják meg a feltételeket a szövetkezet megalakítására, vagy kiterjesztésére. Olyan meszszire mentek ebben, hogy a járási pártbizottság apparátusa dolgozóinak kellett biztosítani autókat, fogatokat stb. Az utóbbi időben már érkeznek kezdeményező javaslatok a járási nemzeti bizottságból, melyekben kiejtik, mit akarnak konkréten tenni, milyen tervük van. A járási pártbizottság figyelme főként a szövekezetek megalakításának és fejlesztésének helyes politikai biztosítására irányul. Az összes műszaki-szervezeti és ezzel kapcsola-: tos munkákat a járási és a helyi nemzeti bizottságokra hagyja. A nemzeti bizottságok munkájával' összefüggésben látni kell még egy további hiányosságot is, mely többnyire a sikerek legnagyobb felmutatására irányuló törekvésből fakad. Sok sző-. vetkezetből hiányzik a középparaszt.A közös gazdálkodás kezdeti eredményei nem mindig és mindenütt kielégí-i tők, ezért a szövetkezeti tagok elégedetlenségének csíráit képezik, gyengítik a szövetkezetet. A párt világosari rámutatott a középparaszt fontos szerepére. Természetes, hogy nem lehet őket gyorsan meggyőzni, szüntelenül figyelmet kell szentelni nekik és meggyőzni őket a szövetkezeti gondolat helyességéről. Ez a nehezebb, de az egyetlen helyes út. A' járási nemzeti bizottságok a szövetkezetek megalakításánál és kiterjesztésénél tanúsított kezdeményezésükkel, a középparaszttal folytatott céltudatos mindennapi munkájukkal, a szövetkezetek politikai és gazdasági megszilárdításával kapcsolatos gondoskodással biztosítják a párt irányelvét. J. M. A jövő bányászai Levá Csehországbó

l f)j ÚfON Tagadhatalan, hogy a nyár folyamán "sok EFSZ alakult Szlovákiában, de Csehország déli részével nem veheti fel a versenyt. Ezen a vidéken már nagyon kevés község van, ahol ne lenne szövetkezet. Már az aratási munkák közepette alakultak meg az új szövetkezetek és azt is hozzá kell tenni mindjárt, hogy nem mint kezdő, hanem mint kiforrott egységek. Egyenesen a harmadik típusú gazdálkodási formát választották. Ilyen új szövetkezetről szeretnék most számot adni. Chrastiny kis község a plseki járásban. Mindössze 52 család él itt, a község határa inkább dombos és hegyes, mint sík terület. A földművesek többnyire tehénkékkel dolgoznak a földeken és legfeljebb három-négy lófogatot lehet látni. Aratás idején folyt a hordás, a cséplés, jóval később, mint ahogy mi a Csallóközön vagy a Bodrogközön hozzá vagyunk szokva. Szombat van, felharsan a hangszóróból a zene, majd egy női hang közgyűlésre hívja össze a falu lakosságát vasárnap délutánra a kultúrteterembe. Kíváncsi voltam, hogy miről fognak ezen a gyűlésen tárgyalni, ezért magam is a pontos időben ott voltam. A gyűlést a HNB elnöke, Rybák elvtárs nyitotta meg és ugyancsak ő tartotta a beszédet. Elmondta, hogy a község, noha a cséplés még nincs teljesen befejezve, már 70 százalékra teljesítette gabonabeadását. Kiemelte, hogy sok földműves már 100 százalékra teljesítette beadását. Ezek közt az első helyen Lidinsky, Lechniž és Rybák földművesek állanak. Az elnök beszédében arra is rámutatatt, hogy náluk az ő községükben egyetlen földműves se maradjon adósa az államnak a beadással. — Elvtársak — mondotta —, az utóbbi időben sokat gondolkoztam azon, hogy semmi értelme sincs annak, hogy tovább küzködjünk tehénkéinkkel a mi dombos határunkban. Mindent el kell követnünk, hogy gyökeresen megváltoztassuk gazdálkodásunk menetét. Emberek, ha egy kicsit körülnéztek, láthatjátok, hogy körülöttünk már mindenütt szövetkezet van. Azt is észre kellett vennetek, hogy ezek a szövetkezetek jól gazdálkodnak, hisz eredményeiket jól ismeritek ti is. A hallgatóságból erre egy középkorú férfi emelkedett szólásra. — fgaz, én bejártam környékünk szövetkezeteit és tanúsíthatom, hogy jól gazdálkodnak, de arról is beszélnem kell, hogy vannak olyan szövetkezetek is, ahol nehezen birkóznak meg a kezdet nehézségeivel. Eddigi tapasztalataim azt bizonyítják, hogy ezeknél a hiba többnyire a szervezésben van. Az a nézetem, hogy tervszerűen olyan növényeket kell termesztenünk, melyek megfelelnek a mi talajösszetételünknek és éghajlatunknak. Azt is megmondhatom mindjárt, hogy mi az állattenyésztéssel nem vallanánk szégyent. Ezenkívül a cukorrépa és a komló termelése is igen szép hasznot hozna. Helyes lenne, ha mindezekről a kérdésekről részletesen beszélnénk, még mielőtt a döntő lépésre szánnánk el magunkat. A vita befejezése után Rybák elvtárs újból szóhoz jutott. Többek között ezeket mondotta: — Emberek, úgy gondolom, helyes lesz, ha a jövő szombatra meghívom a járási agronómust és az ő jelenlétében pontosabban megbeszéljük a teendőket. Akkor majd az előkészítő bizottság megalakítására is sor kerül. Most csupán azt szeretném tudni, hogy kire számíthatok. Hányan lennénk, akik közös erővel támogatnék a szövetkezetet. Javasolom, hogy aki a szövetkezet mellett van, aki már határozott a belépésről, emelje fel a kezét. E kijelentés után kis csönd támadt a teremben, majd mozgolódás volt észlelhető és végül a kezek egymás után a magasba emelkedtek. Rybák elnök számolni kezdett, harminc, negyven, ötven, ötvenegy. Itt meghökkent, mert hirtelenében hiányérzete támadt, de aztán diadalmasan felkiáltott, hogy hát nincsen semmi baj, mert a faluban az 52-ik ő maga, akiről pillanatnyilag megfeledkezett. Nagy derültség közepette Rybák még a következő kérdéssel fordult a gazdák felé: — Na, és mit gondoltok, a harmadik típust választjuk? — A harmadikat — hangzott az egyöntetű felelet. Meg vagyok győződve, hogy mire soraim megjelennek, Chrastinyban már traktor zúg a gazdák, jobban mondva a szövetkezet földjén. Holod Béla, közkatona Handlovának mostanában egész . nagyvárosi jellege van. Az egykor öreg {és elhagyott bányavárost az a renge• teg újonnan épült ház nemcsak szép(pé, de modernné teszi. Olyan itt most ! az élet, mint a fejlett ipari városokéban: kulturált, derús. i Akárhová mész, csoportokba verő' dött bányászokkal találkozol. Vidáman beszélgetve töltik szabad idejüket. Fiatalokban, öregekben hamar 1 barátra találsz itt. ; Sok felől jött, sokféle ember van • Handlován, mégis úgy élnek, mint , egy nagy család ... 1 A városban járva meglátogattuk a ' bányákat, írtunk a brigádosokról és ! a kitüntetett bányászokról. Látogassunk most a bányásztanulókhoz. Szól• junk életükről, hallgassuk meg az ő i véleményüket is. { Gyönyörű, többemeletes épületben ý laknak, tanulnak a bányásztanulók, a | jövő bányászai. Van itt minden. Az | igazán szép és kényelmes Iakószobájkon és tantermeken kívül könyvtárjral, olvasóval, sakkozóval és több Ímás szórakozóhellyel találkozunk az épületben. A fiatal bányásztanulók tetszés szerint tölthetik szabad idejüket. Rendelkezésükre állnak a különféle sporteszközök is. Aki iehí . a sportban találja szórakozását, az a neki legmegfelelőbb sportágban sportolhat. Magyar és szlovák vidék gyermekei laknak az épületben. A nyelvkülönbség nem okoz nehézséget. A magyar fiúk egyformán beszélik mindkét nyelvet. Az iskolát szlovákul végzik, szlovákul tanulnak. Azonban egymás közt magyarul beszélnek. Azt mondják. hogy így mindkét nyelvet tökéletesen elsajátítják. Erre azért van szükségük, mert. a munkahelyeken nem mindig ugyanazoknak a keze alatt dolgoznak. Egyszer magyar vájár van velük, másszor meg szlovák. Jó, ha mindenkivel megértik egymást. Mint beszélik, vannak a tanulók között olyanok, akik mikor tanoncnakmentek, nagyon keveset beszéltek szlovákul. Alig egy év alatt ezek Is' úgy elsajátították a szlovák nyelvet, hogy ma már bárkivel elbeszélgethetnek. Arra a kérdésemre, van-e olyan, aki nem tud megtanulni szlovákul, azt a választ kaptam, hogy nincs. Az épületet járva, három kedélyes arcú fiúra figyeltem fel. Ebédről jövet beszélgettek. Azt tárgyalták, hová mennek este. — Menjünk moziba — mondta az egyik. — Én szívesebben mennék színházba. A harmadik szótlan. Ogy látszik, neki minden mindegy. — Színházba? — szól ismét az első. — Persze. Moziba bármikor mehetünk. Holnap is. Színházba csak ma. A prešoviak vendégszerepelnek, a Cigányszerelmet adják elő. Holnap már elmennek. — Mehetünk. Nekem mindegy — szólt közbe a harmadik. Mielőtt a fiúk döntenének, közéjük állok. Ahogy megtudom, hogy mindhárman másodéves bányásztanulók, új irányt adva a beszélgetésnek, ezeket mondom: — Akkor rövidesen vájárok lesztek. — Hát már ideje — válaszolja KI* ripolszky Tibor, aki 17 éves, és Ögyallára való. — Jó a tanulóskodás is, de már jobb lenne a magunk kezére dolgozni. — Ha elvégzitek az iskolát, hová mentek ? — Itt maradunk, vájárok leszünk — mondja ismét Kiripolszky Tibor, a többiek véleményét is kifejezve. Izsmán Simon, aki 18 éves és Dunaszerdahelyre való, közbeszól és ezeket mondja: — Tanulhatnánk tovább is. Lehetne belőlünk „hutman", vagy bányamérnök. — És ti? — Ügy döntöttünk, ha elvégezzük az iskolát, tovább már nem megyünk. Megelégszünk a vájár szakmával. — Szóval akkor Handlován maradtok és vájárok lesztek? — Igen — mondják egyszerre ketten is. Mint írtam, Kiripolszky Tibor Ögyallára, Izsmán Simon Dunaszerdahelyre való. A harmadik, akit Zsemlye Lászlónak hívnak és 17 éves Apácaszakállasről került Handlovára' Tehát mindhárom fiú vidéki, úgynevezett „alföldi" gyerek, akik a bányával csak itt ismerkedtek meg. Arról kérdezősködöm most már: hogyan ismerkedtek ideérkezésük után ezzel a szamunkra szokatlan világgal? Izsmán Simon válaszol elsőnek, és többes számban beszél. — Kezdetben bizony furcsa, úgy is mondhatnám: rossz volt itt. Egy kicsit féltünk is. Azelőtt sohasem láttunk bányát. Nemcsak mi, még a szüleink sem. E! sem képzeltük, milyen is -lehet. Otthon Ijesztgettek, és egyesek azt mondták, csak akkor mennek bányába, ha ablakok lesznek V. rajta. Mi azért eljöttünk. Nem tartott sokáig, míg megismertük az új helyet. Ahogy megismertük, meg is szerettük. Zsemlye László, aki eddig alig szólt, most meggyőződéssel mondja: Az biztos, hogy nagy különbség van az otthoni és a bányamunka között. Nekem azért tetszik jobban a bányában, mint otthon, mert itt az ember ledolgozza a 8 órát, aztán szabad. Azt csinál, amit akar. Kiripolszky Tibor sem mulasztja eí kifejteni véleményét. Ezeket mondja: — A bánya valóban új világ volt számunkra. De nemcsak a bánya, hanem az egész környezet, amelybe kerültünk. Internátusban lakunk és étkezünk. Időnk legnagyobb részét tanulással töltjük. Van elméleti és gyakorlati oktatás. A gyakorlati oktatásokat a bányában tartják. Nevelőink velünk vannak. Azok irányítják munkánkat és egész életünket. Sokat tanulunk minden téren. Az internátusban kapjuk a koszton és a lakáson kívül a ruhaneműt is. Gondunk semmire sincs. Keresetünk egy részét kézhez kapjuk, másik részét betétkönyre tesszük. Az összegyűlt összeget az iskola befejezése után kafjuk meg. Életünk tehát gondtalan, s az ilyen élet hamar megszokható. Megszoktuk mi is. Az internátusi életet is, meg a bányát is. Ma mér egy csöppet sem furcsa a föld alatti munka. Otthon csak dicsérően beszélünk róla. Sokat beszélgettünk még. A fiúk kifogyhatatlanok voltak a beszédben és egy-egy élményüket elevenítették fel. Sokan talán csodálkoznak véleményükön. Engem nem lepett meg. Láttam munkahelyeiket, életükkel is közelebbről megismerkedtem. Természetesnek tartom, hogy elégedettek. Megértem, ha munkájukról is szeretettel beszélnek. A bányamunka valóban könnyen megszerethető. Számomra meglepetést csak a korukat meghazudtoló magatartásukkal szereztek. Olyan illedelmesen viselkedtek, és olyan határozottan, a szavakat jól átgondolva beszéltek, hogy néha úgy gondoltam, nem is 17—18 évesekkel, hanem jóval idősebbekkel állok szemben. Ha beszélgetésünkre gondolok, ma Ist azt hiszem: bányásztanulóink nemcsak szakmát, de sok-sok mást is, emberséget tanulnak! <b) oj szo 1956. október 12.