Új Szó, 1956. október (9. évfolyam, 274-304.szám)

1956-10-04 / 277. szám, csütörtök

Egyre sürgetőbb a követelés: Békésen oldják meg a szuezi kérdést! Az angol Munkáspárt a kormány háborús politikája ellen Blackpoflíban okrOber 1-én megnyílt az angol Munkáspárt évi értekezlete. Ezt megelőzően vasárnap Gaitskell, a párt vezetője egy gyűlésen élesen bírálta a konzervatív kormány külpolitikáját. Hangoztatta, hogy a Munkáspárt mindig elítélte a Szuezi-csatorna államosítását, de ez nem jelenti azt, hogy a háború mellett van. Gaitskell követelte a kormánytól: kötelezze magát arra, hogy a szuezi kérdésben csak az ENSZ jóváhagyása után használ fegyvert. A ciprusi kérdésről Gaitskell Makariosz érsek szabadon bocsátása mellett szólt, a blackpooli értekezleten 1504 küldött 6 870 000 tag képviseletében vesz részt. Az értekezlettől várják, hogy a Munkáspárt bebizonyítja: valóban meg akarja-e 12 hónap alatt buktatni a tory kormányt. Megfigyelők szerint világos, hogy a toryk elleni kampány szilárd egységbe tömörítené az egész angol munkásmozgalmat. De ahhoz, hogy a Munkáspártnak valóban sikerüljön fezt a szavakban hirdetett kormánybuktatási célt elérni, az kell, hogy gyökeresen megváltoztassa politikáját. Az értekezlet megnyitó ülésén Edwin Gooch, a Munkáspárt elnöke élesen kikelt a konzervatív kormány külpolitikája ellen. Megállapította, hogy a tory kormány politikája következtében Anglia elvesztette erkölcsi vezető szerepét. Eltékozolta azt a hitet, hogy a kormány politikája igazságos. A kormány helytelen külpolitikája következtében hanyatlott Anglia tekintélye. Gooch felrótta Edennek, hogy a szuezi válságban a kormány „még a háború küszöbéig is elvitt bennünket és olyan helyzetet teremtett, hogy agresszoroknak bélyegeznek minket". Majd így folytatta: „Mindenekelőtt az töltött el félelemmel és döbbentett meg bennünket, hogy Anglia kormánya a XX. szSzad kellős közepén olyan gondolattal foglalkozik, hogy a vitás kérdések rendezésére és saját céljai elérésére katonai eszközöket használ. Szuez nak a sorában, amelyek miatt egész közép-keleti politikánk hitelét vesztette." Az elnök befejezésül figyelmeztette az értekezleten részvevő küldötteket: nem szabad figyelmen kívül hagyniok azt, hogy Angliában igen nagy szükség van az ország ipari struktúrájának megváltoztatására. Az automatizálás és az atomenergia békés felhasználásának kifejlesztése olyan előnyöket nyújt, amelyek révén sikeresen lehet a probléma megoldásához nyúlni.' „De ha ezt meg akarjuk tenni — mondotta Gooch —, akkor tervszerűen kell felhasználni erőforrásainkat. Nem engedhetjük meg, hogy ezek a kérdések a piacokon megnyilvánuló vak erők véletlen játékának legyenek alávetve, mint ahogy ez az irányítás nélküli gazdasági életben történik." Az értekezlet megkezdte a szuezi ügy megvitatását a végrehajtó bizottság következő javaslata alapján: „Az értekezlet elítéli a szuezi vita siralmas kezelését a kormány által s elismerését fejezi ki a Munkáspárt parlamenti csoportjának ez ügyben elfoglalt álláspontjáért, főként azért, hogy a kormányt arra szorította, vigye az ügyet az ENSZ elé. Újból kijelenti az értekezlet, hogy az angol politikának összhangban kel! állnia az ENSZ-alapokmány betűjével és szellemével s tárgyalás útján elért békés elintézést kell céloznia". H. Jeckins, a javaslat előadója kissé csípős hangon jegyezte meg: a végrehajtó bizottság nem éppen túl korán gerjedt igazságos haragra ebben az ügyben. Azért pártolja a javaslatot, mert eltemeti a kétpártos külpolitikát. Az egyiptomi kormánynak kétségbevonhatatlan joga van az államosításhoz. Átkos ostobaság a toryk fecsegése Hitlerről és meghátrálásról. Callaghan volt munkáspárti haditengerészeti államtitkár, az árnyékkabinet tagja kijelentette: A toryk nemcsak az angol nép, hanem az egész világ békéjét fenyegetik. A Közép-Kelet boszorkányüst, amelyben méreg fortyog. Hívja fel az anqol kormány az olajvállalatokat, egyezzenek meg a közép-keleti kormányokkal, hogy az utóbbiak méltányos jövedelmet kapjanak a területükön levő olaj kiaknázásából. Gaitskell a vitát bezárva, az ismert érvekkel támadta Nasszert. Mint mondotta, nem ellenzi az államosítást, de nem ismeri el, hogy valamely országnak joga volna nemzetközi víziutat államosítani s más országok jogait fenyegetni. Nem leheť azt mondani, hogy Angliának és a csatorna többi használójának nem lennének jogai. Még a katonai készülődéseket is hajlandó védelmezni, amíg céljuk az Izrael elleni háború elhárítása. Az igazi kérdés az, hogy indokolt-e az erőszak alkalmazása. Az ENSZ alapokmánya ezt csak három esetben engedi meg: önvédelem, valamint kollektív védelem céljából és a Biztonsági Tanács utasítására. Nasszer semmit sem tett, ami a fegyveres erő használatát indokolná, úgyhogy minden ilyen cselekedet az alapokmány világos megsértése volna. Lehetséges volna feleutas elintézés: Egyiptomé legyen a csatorna tulajdonjoga s a csatornahasználók szövetsége tárgyaljon az illetékekről és ügyeljen fel a csatorna üzemére. Azt hiszi, Nasszer hozzájárulna a tárgyaláson alapuló elintézéshez. Az értekezlet a javaslatot elfogadta. Csupán egyetlen küldött szavazott a javaslat ellen. A Monde a francia kormány algériai politikájáról Párizs, október 3. (ČTK). — A Monde francia lap közölte tudósítójának, Maurice Duvergernek az algériai kérdésről írott cikkét. A cikkíró azt bizonyítja, hogy a Mollet-kormánynak Algériában folytatott politikája kudarcot vallott. Maurice Duverger szavai szerint a jelenlegi „status quo"-t csakis a 400 000 francia katona jelenléte biztosítja, ami annyit jelent, hogy minden híjsz lakosra egy katona jut. A cikkíró hangsúlyozza, hogy Algéria új statútuma csak akkor lesz elfogadható, ha azt az algériai nép többsége jóváhagyja. Ellenkező esetben — fűzi hozzá Duverger — a harc tovább folyik majd. Hegkezdődött a francia parlament ülésszaka Párizs, (ČTK) — A francia Darlament őszi ülésszaka október 2-án megkezdődött. A nemzetgyűlés ülésszakát Marcel Cachin, a Francia Kommunista Párt képviselője, a parlament legöregebb tagja nyitotta meg. Beszédében a nemzetközi és a külpolitikai helyzettel foglalkozott. Cachin rámutatott arra, hogy a kommunista párt egyetért a francia kormány szociális politikájával és úgy véli, hogy egyes intézkedései elősegítették a nemzetközi feszültség enyhülését. A kommunista párt azonban — mondotta Cachin — elítéli a francia kormány eljárását Algéria és Szuez kérdésében. Minden késedelem nélkül meg kell szüntetni az algériai katonai akciókat, vissza kell vonni a francia alakulatokat Ciprusról és el kell ismorni a Kínai Népköztársaságot — jelentette ki. A képviselők ezután megkezdték a nemzetgyűlés új elnökének megválasztását. Az első menetben André Le Troquer (szocialista), a nemzetgyűles eddigi elnöke, Marcel Cachin (kommunista), Pierre Schneiter (népi köztársaságpárti), Róbert Bruyneel (független paraszt- és szociálispárti parlamenti csoport) és Joannés Ruf (poujadeista) voltak a jelöltek, azonban egyikük sem kapta meg a szükséges kétharmados többséget. A második menetben Le Troquert választották meg 301 szavazattal, Schneiter azonban csak 211 szavazatot kapott, Bruyneel é» Ruí nem léptek fel jelöltként. A kommunista képviselők a második menetben a szocialista jelöltet támogatták. A l'Humanité a nemzetgyűlés ülésszakával kapcsolatos kommentárjában hangsúlyozza, hogy tovább kell harcolni a szocialisták és kommunisták egységéért, amely biztosítaná a békét Algériában, a szuezi probléma tárgyalások útján való megoldását, a szociális haladást Franciaországban és így meghiúsítaná a reakciónak azt a reményét, hogy sikerül megszilárdítania pozícióit a nemzetgyűlésben. A Reuter hírügynökség jelentése szerint Párizsban az a vélemény uralkodik, hogy a kormánynak a szuezi kérdésben és Algéria kérdésében folytatott politikájáról, valamint a gazdasági problémákról szóló vitára csak október második felében kerül sor. A politkai megfigyelők azonban nem zárják ki azt a lehetőséget, hogy a nemzetgyűlés külügyi bizottsága a kor-; mány külpolitikáját már a legközelebbi napokban tárgyalni kezdi. Hegalakult a Szuezi-csatornát használók szövetsége Hétfőn a 18 ország képviselői értekezletének első ülésén megalakították a Szuezi-csatornát használók szövetségét. Selwyn Lloyd, akit az ülés elnökévé választottak meg, bejelentette, hogy a szövetséghez 14 ország csatlakozott. Ezek: Anglia, Ausztrália, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, Irán, Nyugat-Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svédország, Törökország. Ujzéland. Az ülés megnyitása után Norvégia küldötte bejelentette, hogy országa is csatlakozik, aminek következtében a csatornát használók szövetsége (SCUA) tagjainak száma 15-re emelkedett. Nem csatlakozott Etiópia, Japán és Pakisztán. Küldötteik a hétfői ülésen nem szólaltak fel. Norvégia, Dánia és Hollandia küldötte rámutatott, hogy a szövetséghez való csatlakozás országuk parlamentjének ratifikálásától függ, azonban hozzátette, hogy ez a ratifikálás biztosan bekövetkezik. Selwyn Lloyd hangsúlyozta, hogy annak a három országnak 'a küldötte, amely nem csatlakozott a szövetséghez, részt vehet a felállított hár«n szakértői bizottság vitáin. Ezután wyn Lloyd kihirdette a 15 országból álló szövetség tanácsának megteremtését. Az értekezlet által létrehozott három bizottságnak a következő lesz a hatásköre: Az első bizottság feladata, tanulmányozni a szövetség szervezetét. A második, a hajózási szakértőkből álló operatív bizottságnak az lesz a feladata, hogy megvizsgálja a 6zuezi-csatorna hajózása által felvetett gyakorlati kérdéseket, valamint a szövetség más technikai tevékenységét és a csatornán való áthajózás illetékeinek kérdését. A harmadik, a pénzügyi bizottság, amely a tagállamok pénzügyi hozzájárulásának és a szövetség tőkealapja összegyűjtésének kérdésével foglalkozik majd. Az értekezlet egyhangúlag úgy döntött, hogy a bizottságok munkája titokban foly-: jék. ügye a legújabb azoknak a kudarcok Romáin Rolland 1917-es naplójában a „Reformation" című német lap lelkész-szerkesztőjének, J. Philippsnek, szavait idézi: „Áldassék az Isten, hogy háború van. Áldassék, hogy még nincs béke. Áldassék a háborúért, mert népünket csak háború mentheti meg". Ez istentelen lehetetlenségeken a második, a hitleri világháború után már senki sem csodálkozik: ez Luther egyházának, elsiklásának, a német hatalmi céllal való azonosulásának és fenntartásnélküli háború-igenlésének természetes gyümölcse. R. Rolland már 1917-ben Luther „borzalmas, rontó szelleméről" beszél, és az 1529-es marburgi vitából tanúként Zwinglit idézi: „Te Luther rőmaiabb vagy a rómainál. Szolga vagy, ki szolgákat nevelsz. A Te egyházad a csatatér vérétől bűzlik". A német protestantizmus „felsőbbséggel" szembeni feltétlen engedelmesség-tanítása szolgákat nevelt, „Untertanokat", a minden hatalmat igenlő, a mindenre kapható és felhasználható alattvalói szellemet. Luther vetésének véraratását a háború, és végső fokon a fasizmus jelentette. Csak a protestáns egyház kebelén belül válhatott Hitler — istenné és a nácizmus — „német vallássá". Luther és Hitler, rokoni egymástükrözésben világították meg a németség szörnyű eltévelyedését: a háború vallás jellegét. Luther nélkül nincs Hitler és Hitler nélkül nem értjük meg Luthert. A szimbolikus egységet a Hitler-Jugend által mindenütt közösen elültetett Hitler-hársak és Luther-tölgyek jelentették. Hitler a fajpogányság vallását kreálta: „Mi nem ismerünk más Istent, mint Németországot". Ez, ennyi az alaptétel. Ezt a Németországot, ezt az Istent azonban teljes tudatossággal maga Hitler jelentette. Papjai és hitvallói egymást licitálták túl dicséretében. Dr. Dietrich, a hessen-nassaui evangélikus püspök pásztorlevele leszögezi: „A Führer Isten ajándéka. Es aki nem áll feltétlenül az ő oldalára, az reakciós". Willi Becheŕ a Hitlerjugendhez intézett beszédében: „Krisztus nagy volt, de Adolf Hitler még nagyobb!". Springenschmidt 1938-ban, a salzburgi érsek elleni tüntetésen: „A német vallás ezekben a szavakban foglalható össze: Mindent Hitlerért!". És végül Heydrich, a cseh „protektorátus" helytartója: „Hitler tíz év múlva azt a pozíciót fogja betöltemramit ma még Krisztus jelent". Krisztus helyén Hitler csak a háború evlťolcsét jelentÚJRA HITLER ÁRNYÉKÁBAN AZ ŐTŐDDIK EVANGÉLIUM hette a szeretet törvényével szemben. „Vallásunk a vér", mondotta a munkafront vezetője, dr. Ley. A vér vallása: „a harc szakramentuma". Ahol a háború jelenti a legfőbb szentséget, ott e vallás istene és prófétája csak Hitler lehetett. A Heil Hitler „német nemzeti ima" volt, a hitlerizmus az Alfréd Rosenberg — sürgette legnagyobb mítosz: „a szükséges ötödik evangélium". A vallás: hit-vallás. Hol, mit csináltak, hogy reagáltak ez időben a tételes vallások, a katolicizmus és protestantizmus hitvallói? 1933-ban Hitler még csak a kommunistákat üldözte és a zsidókat alázta. Könyveket égetett, de a klerikofasizmus hírhedt bécsi lapja, a Schönere Zukunft, még tapsolni tudta a könyvmáglyát: „A katolikusok jelentsék ki szolidaritásukat a nagy könyvégetés szimbolikus ténye iránt". Hosszú volt az út, mely a tévelygésektől elvezetett az ellenálláshoz és üldöztetéshez, a konkordátumtól a pápa hitlerizmust kiátkozó brevejéig, mely — a pápaság történetében először — a figyelmeztetett nép nyelvén szólott: „Mit brennender Sorge". Égő aggodalommal... Hitler következetes volt, csak az emberek nem akarták feladni nacionalista illúzióikat, noha Hitler világosan kinyilatkoztatta a harcot „a kommunista destrukció és a keresztény konzervatív hagyományok politikai és kulturális nihilizmusa ellen", így aztán nem csoda, ha Heinrich Mann 1937-ben már új helyzetet nyugtázhatott: „Hitler a kereszténységet utoljára jelentette ki ellenségének, ezért ma ez lett elsőszámú ellensége. Hogy a keresztények tömegesen kezdik meg az ellenállást: ezért tisztelet és megbecsülés jár". A Hitlerellenesség, az antifasizmus minden formája szükséges és fontos volt: ez ellenméreg nélkül Németország végleg elsüllyedt volna a nácizmus mocsarába. Az emigráns katolikusok lapja, a Deutscher Weg, joggal írhatta: „Minden német, aki ma pontos ellentétét jelenti annak, amit a nácizmus képvisel, az elképzelhető legjobb szolgálatot teszi nemzetének". Az antifasizmus keresztény vonalon elsősorban a vér-vallás, a háborús moralitás, a barbár tekintetnélküliség ellenszerét jelentette: a germán mítosz és katasztrófa-nihilizmus helyett a béke erkölcsét. A Hitlert igenlő lutheránus egyház az ellenállásból csúnyán, de logikusan vizsgázott. „Számunkra egy SA vagy SS harca istenibb, mint egy olyan egyház, mely a Harmadik Birodalmat nem köszönti örömujjongva", mondotta Hassenfeider, a „Német Keresztények" egyik vezetője. Az evangélikusok német keresztényekké virultak és az egyház élére a Hitler által kinevezett birodalmi püspök, a Reichsbischoff, a REIBI került. A gerincbe-nemroppantak „Hitvalló Egyház" címen kiváltak és ezzel megkezdődött a protestáns ellenállás legszebb fejezete, melynek hőse, foglya és öszszegezője. Martin Niemöller lett. És ezzel a névvel át is lendültünk a mába. A bonni államban az evangélikus egyház szégyenfoltját újra Niemöllernek hívják. Nincs terem és időm a Niemöller-problémát teljes egészében felvázolni. Akit érdekel, az olvassa el „A béke igazá"-ban a „Nélkülünk" című fejezetet. Niemöller 1945. óta a béke mai veszélyzónájában állandóan hallatja hangját a háború és a neofasizmus ellen. A hatást lemérhetjük egyetlen újsághíren, a hivatalos visszhangon: „A nyugatnémet evangélikus egyház 140 egyházi és világi vezetője éleshangú nyilatkozatban ítélte el Niemöller lelkész „Nélkülem"-mozgalmát, mely a nyugat-németországi úijáfegyverkezés ellen irányul". Niemöller a hitleri pogányság után ma a katolikus kancellár, Adenauer háborús programja ellen emeli fel >zavát, amely a tegnapi hitleri tényezőkkel való szövetségben csak a „vér-vallás" új holnapját idézheti fel. Niemöller esete bizonyítja: akik tegnap és ma egyformán Niemöllert szemelik ki célpontnak, azok csak egy indítékból tehetik ezt. És ez indíték neve: a fasizmus háborújának realizálása. A „Deutsche Soldatenzeitung" nyíltan írja: „Német katona és német SS e ose ismerheti el a „Nélkülem" álláspontot". Az ellenőrök újra felvonultak a hitvalló egyház ellen. A hasonlatosság szinte kísérteties: a REIBI-méltóságot újra kreálták és az új birodalmi püspököt — nomen est omen — újra Müllernek hívják, aki első ténykedésével a Niemöllereket bélyegezte: „Ezek az emberek az ő mozgalmukkal és antimilitarista aláírásgyűjtésükkel az evangélikus egyházat egy, a lényétől idegen állásfoglalásra késztetik". A béke, a békemozgalom mint a kereszténységtől, mint ennek lényegétől idegen állásfoglalás: a Hitler-hárs és Luther-töl(jy szabatos megfogalmazása volt ez egyház igazi mivoltának, háborús szervilizmusának! A Hitler által kinevezett REIBI, a tegnapi Müller szájából a háború türelmetlensége, a fasizmus intolleranciája beszélt: „Túlsokáig voltunk a béke egyháza". A cél nem változott. A békeállapotnak tegnap és ma egyformán véget kell vetni, hogy kivirulhasson e háborús egyház vetése: a háború az embertelenség dicsérete. Niemöller nem áll egyedül. Társa, Mochalski, „Egyház és dollár" című brosúrájában a Niemöller elleni kampány financiális hátterét fedi fel. Tegnap a koncentrációs tábor volt Niemöller elnémításának eszköze, ma a pénz dolgozik ellene. Niemöller nem áll egyedül. Kari Barth, a világhírű svájci antifasiszta teológus, aki 1938-ban Hromadka professzort és a cseh keresztényeket hívta fel, hogy ha kell, fegyveresen álljanak ellen Hitlernek, a támadónak, ma „a lehető leghatározottabb nem-et" kiáltja világgá a bonni újrafegyverkezés ellen. Indokolása világos: „Határtalan vakmerőség volna a két világháborúban elvérzett német népet egy harmadikba belehajszolni, amikor a nyugati stratégák a németeket kizárólag hátvédnek és ágyútölteléknek szeretnék felhasználni ... A németeknek sok mindent gyökeresen el kell felejteniök, mielőtt irtózás nélkül gondolhatnának egy újabb német hadsereg felállítására". Aki a békét igazán akarja, az mindenütt és mindenkor megtalálja társait. a szövetségeseit; A neofasizmus ellen, az új háborús veszély ellen a keresztény egyházaknak nyíltan kell állástfoglalni. Niemöller példát mutatott tegnap, és irányt, irányítást jelent ma is: „Az a fecsegés, mely azt mondja, hogy a kommunistákkal nem lehet békét kötni, valójában azt je-* lenti, hogy egyáltalán nem akarunk a békéről hallani. Az igazság ezzel szemben az, hogy addig nem beszélhetünk békemozgalomról, amíg abból a kommunistákat kirekesztjük". Nie-: möller nem áll egyedül. A Vatikán hi—. vatalos lapja, a Osservatore Romanó, 1951 február 23-i számában ugyancsak leszögezi, hogy aki a kommunistákat, „a békepartizánokat" kirekeszti a közös béke-erőfeszítésből, az nem tesz jó szolgálatot a világnak: „Az Egyháznak nem érdeke a háború... Ahogy a háború nem biztosíthatja a katolicizmus, a kereszténység és a vallás győ-: zelmét, ugyanúgy nem irthatná ki á kommunistákat sem... A béke minden igaz híve bármelyik oldalon is álljon, csak együttesen akadályozhatja meg a háborút". Amikor süldő diákkoromban először olvastam Vietor Hugó nagy regényét, a Nyomorultakat, akkor a hatást ilyen formában szövegeztem meg magamnak: az ötödik evangélium, a profán evangélium! Azóta az Alfréd Rosenbergek, a REIBl-Müllerek, a háború fanatikusai, a vérvallás megszállottjai a maguk módján írták és valósították meg az ötödik evangéliumot. Mindnyájan tudjuk, hogy ez mit jelentet és hová vezetett. A hiilerizmus vérszagú pogány ötödik evangéliuma: a háború törvénykönyve, melyet csak a Lutheri egyház szervilitása szentesíthetett. „Szolga vagy, ki szolgákat nevelsz. A Te egyházad a csatatér vérétől bűzlik": Zwingli igazságát négyszáz év múlva Hitler ötödik evangéliuma újra igazolta! Ennek az evangéliumnak nincs, nem lehet semmi közössége, semmi kapcsolata az újtestamentumi négy evangéliummal, melyeknek inditómotivuma a béke első manifesztuma volt: „Békesség a jóakaratú embereknek!" Aki nem ezt akarja, aki nem a jóakarat békéjét akarja, az a hitleri, a rosenbergi ötödik evangéliumra kénytelen esküdni, azt követni és valósítani: tegnap és ma egyformán a fasiszta háborút, minden rosszakarat, minden tekintetnélküliség, minden kizárólagosság hitleri törvényét és örökét, a világgyilkosság, a világkatasztrófa útját és módját: a bűnök bűnét, a har-: madik világháborút! FÁBRY ZOLTÁN ÚJ S ľ. ô 1956. október 4. 3