Új Szó, 1956. október (9. évfolyam, 274-304.szám)

1956-10-19 / 292. szám, péntek

Közlemény a kormány üléséről Mint már tegnapi számunkban kö­zöltük, a kormány október 16-i teljes ülésén a társadalombiztosítás rende­zésén kívül megtárgyalta az Állami Tervhivatal elnökének jelentését, az 1957. évi állami terv előkészítésének helyzetéről és az egyes minisztériumok és központi szervek által beterjesztett tervjavaslatokról. Annak érdekében, hogy az 1957. évi tervvel teljes mértékben megteremt­sék a szükséges feltételeket a második ötéves terv feladatainak biztosítására és e cél érdekében mozgósítsák és a lehető legjobban kihasználják népgaz­daságunk összes tartalékait, a kormány meghagyta a minisztériumok által előterjesztett tervjavaslatok egyes ré­szeinek felülvizsgálatát. Emellett a kormány hangsúlyozta^ az ipari ter­melés terjedelmének további növelé­sét, főleg az alapvető nyersanyagok, a hengerelt anyagok, szén, stb. termelé­sének, valamint a kivitelre és belke­reskedelmi célokra szánt gyártmányok termelésének növelését. Egyúttal a kormány meghagyta a minisztériumok tüzelőanyag, energia, nyersanyag és egyéb anyag követelményeinek felül­vizsgálatát, annak érdekében, hogy tel­jes összhangot biztosítsanak a követelt szükséglet és a tervezett termelés között. A kormány továbbá hangsúlyozta an­nak szükségességét: az 1957 évi tervben biztosítsák a második ötéves terv irány­elvei szerinti feladatok teljesítését a munkatermelékenység növekedése te­kintetében, mely szerint a termelés növelésének kilenctizedét a munka­termelékenység emeléséből kell nyerni, és a munkatermelékenység növekedése arányban legyen az átlagbérek növeke­désével. A nyersanyag és anyagszükséglet felülvizsgálatánál és a munkatermelé­kenység emelésével elért megtakarítá­sokat a nem produktív kiadásoknál el­ért megtakarításokkal együtt fel kell használni a feladatok biztosítására és 1957-ben az 1956. évhez viszonyítva el kell érni az önköltségeknek leg­alább 3,2 százalékkal való csökken­tését. A beruházási építkezés növelésére vonatkozó összkövetelmények megíté­lése után a kormány meghagyta, hogy ismételten vizsgálják felül az egyes minisztériumok előterjesztett beru­házási tervjavaslatait, abból a célból, hogy oly módon csökkentsék a beru­házási követelményeket, hogy ezek A francia parlamenti küldöttség hazánkban A ne 1 zetgyülésben Zdenék Fierlinger, a nemzetgyűlés elnöke szerdán, október 17-én délután fogadta a csehszlovákiai látogatásra érkezett francia parlamenti küldöttsé­get. A fogadáson részt vettek Jozef Valo, Antonín Fiala és Andrej 2iak, a szűkebbkörű elnökség tagjai, továbbá a nemzetgyűlés bizottságainak elnökei és képviselői. A küldöttséget, melyet Lucien Be­gouin, a francia parlament nyugdíjügyi és volt frontharcosügyi bizottságának elnöke vezet, — Christian de Nico­lay, a Francia Köztársaság prágai nagykövetségének tanácsosa és Jozef Kováčik, a nemzetgyűlés irodájának vezetője kisérték. Hosszabb baráti beszélgetés során a francia parlamenti küldöttség tagjai megtárgyaltak a nemzetgyűlés képvi­selőivel különféle politikai és gazdasági kérdéseket, továbbá a nemzetgyűlés­nek és szerveinek összetételét, tevé­kenységét, munkamódszereit és a nem­zetgyűlési választásokat. A köztársasági elnöknél Csütörtökön, október 18-án Antonín Zápotocký köztársasági elnök a prá­gai Várban Zdenék Fierlingernek, a nemzetgyűlés elnökének jelenlétében fogadta Lucien Begouin vezetésével a francia parlamenti küldöttség tag­jait. Jelen voltaik még Jozef Valo, a nemzetgyűlés alelnöke, Ladislav No­vák, a köztársasági elnöki iroda ve­zetője és Jozef Kováčik, a nemzet­gyűlés irodájának vezetője. A baráti légkörben lefolyt beszél­getés során a köztársasági elnök el­beszélgetett a küldöttséggel a Cseh­szlovákia és Franciaország közötti ba­ráti kapcsolatok további fejlesztésé­nek kérdéseiről. A köztársasági el­nök ezzel összefüggésben értékelte a francia parlamenti küldöttség láto­gatásának jelentőségét és sikeres és kellemes tartózkodást kívánt a kül­döttségnek Csehszlovákiában. V. Široký miniszterelnöknél Viliam Široký miniszterelnök csütör­tökön, október 18-án délelőtt a prágai A CSKP KB küldöttsége visszatért Kínából Szerdán, október 17-én este visz­szatért Prágába a CSKP Központi Bi­zottságának küldöttsége, mely részt vett Kína Kommijnista Pártjának VIII. kongresszusán. A küldöttséget a repülőtéren Rudolf Barák, a CSKP KB politikai irodájának tagja, Jin Hendrych és Václav Pašek, a CSKP KB titkárai, és Cao Jin, a Kínai Nép­köztársaság prágai nagykövete üdvö­zölték. A üpoveci vízierőmű építői teljesítették egész évi tervüket A felsővági vízierőmű hálózat leg­újabb tagozatának építői Lipovecen csütörtökön, október 18-án bejelentet­ték az egész évi terv teljesítését. A Váhostav egyik üzemének dolgozói, a kormány és a minisztériumok vörös zászlainak háromszoros birtokosai a liooveci új vízierömű építésénél 279 ezer köbméter gépi, és 16 ezer köbmé­ter kézi ásást végeztek és 5000 köbmé­ter betont fektettek le. Tervszerint 1960-ig befejezik a lipoveci vízerőmű építését, amikor kísérletképpen üzem­be helyezik az első agregátot. Hrzán-palotában fogadta a francia parlamenti küldöttség tagjait Lucien Begouin képviselő vezetésével. A foga­dáson részt vettek Jozef Valo, a nem­zetgyűlés alelnöke, dr. Gertruda Seka­ninová-Čakrtová külügyminiszterhe­lyettes, Jozef Kováčik, a nemzetgyűlés irodájának vezetője és Claude de Boi­sanger, a Francia Köztársaság rend­kívüli és meghatalmazott nagykövete. Viliam Široký miniszterelnök a kül­döttség tagjaival hosszabb barátságos beszélgetést folytatott a két ország kölcsönös kapcsolataira vonatkozólag. összege ne haladja meg az 1957. évi népgazdaságfejlesztési állami terv ellenőrző számaiban meghatározott színvonalat. A felülvizsgálatot úgy kell irányítani, hogy beruházási építkezés­sel biztosítsák a második ötéves terv irányelveiben foglalt feladatokat. A lakásépítkezésben arra kell ügyelni, hogy 1957-ben biztosítsák a szükséges feltételeket mind a lakások befejezé­sére, mind pedig az új építkezések elkezdésére, az 1960. évig való lakás­építkezés fokozott feladatainak teljesí­tése céljából. Az Állami Tervhivatal elnöke jelen­tésének megtárgyalásánál a kormány figyelmet szentelt Szlovákia fejlesz­tése kérdéseinek, főleg Kelet-Szlová­kia és a cseh országrészek határmenti járásai fejlesztése kérdéseinek és meghagyta a minisztereknek és a köz­ponti hivatalok vezetőinek ismételten vizsgálják felül, hogyan biztosítják az 1957. évi tervjavaslatokban Szlovákia népgazdasági fejlődését, főleg Kelet­Szlovákiában és a határvidékeken, hogy maximális mértékben kihasznál­ják a termelési kapacitásokat, fokoz­zák a termelést, kiterjesszék a szol­gálatok nyújtását, javításokat és a karbantartást ezekben a körzetekben. A kormány hangsúlyozta, hogy e feladatok sikeres megoldását és az 1957. évi terv alapos előkészítésének biztosítását a vállalatokkal, üzemekkel és nemzeti bizottságokkal való legszo­rosabb együttműködésben kell megva­lósítani, mivel a dolgozók széleskörű részvétele biztosítékot nvújt arra, hogy maximális mértékben feltárják és fel­használják a szükséges tartalékokat az 1957. évi^népgazdasági feladatok és a lakosság életszínvonala emelkedésének biztosítása érdekében. A kormány ülésén ellenőrizte az 1956. júiius 2-i kormányhatározat megvalósítását az irányítás minőségé­nek megjavítása és a decentralizáció kérdéseiben és határozatokat hozott egyes előkészítő munkák meggyorsítá­sára. A Biztonsági Tanács ma tárgyalja Jordánia panaszát „ .. Biztonsági Tanács — min'.' azt az ENSZ székhelyén bejelentették — J október 19-én ül össze, hogy Jordánia ¥panaszát, amelyet agresszió cimén J emelt Izrael ellen — megtárgyalja. A ¥ panasz elsősorban a két legutóbbi * izraeli támadásról tesz említést, ame­« lyek mindegyikében körülbelül 50 * jordániai vesztette életét. ¥ Jordánia arra fogja kérni a Biz­tonsági Tanácsot — a londoni rádió 5 ¥ értesülése szerint, — hogy az ENS2 alapokmányának 41. szakasza értei* máben foganatosítson megtorló rend­szabályokat Izrael ellen. Az alapok­mány említetf szakasza nem katonai természetű megtorló intézkedéseket helyez kilátásba, hanem gazdasági és diplomáciai jellegű lépéseket. Mivel Jordánia nem tagja a Biztonsági Ta-' nácsnak, valószínűleg Iránt kéri fel, hogy nevében terjesszen be határo­zati javaslatot. A brit politika újabb veresége a Közel-Keleten Az arab sajtó a jordán-iraki tárgyalások eredményeiről Az Indonéz Köztársaság parlamenti küldöttsége Szlovákiában n j s z ô ° október 19. Csütörtökön, október 18-án délelőtt Bratislavába érkezett az Indonéz Köz­társaság 25 tagú parlamenti küldött­sége. A küldöttséget, melyet Indonézia 12 politikai pártjának tagjaiból állí­tottak össze, Hardi úr, az Indonéziai Nemzeti Párt parlamenti csoportjá­nak elnöke vezeti. A vendégeket Dé­nes Ferenc és Jozef Mjartan, a Szlo­vák Nemzeti Tanács alelnökei, Ján Bušniak és dr. hc. Jozef Lukačovič megbízottak, Ján Račkay, a Kerületi Nemzet-i Bizottság elnöke, František Čáp, a Központi Nemzeti Bizottság elnöke, Bedrich Štyndl, a képviselők kerületi tagozatának elnöke, Jozef II­čík, a Szlovák Nemzeti Tanács iro­dájának vezetője, és Gustáv Benža, a Megbízottak Testülete elnökségi hi­vatalának vezetője üdvözölték. A szlovák nemzeti szervek és Szlo­vákia olgozó népe nevében Dénes Ferenc, a Szlovák Nemzeti Tanács al­elnöke üdvözölte a kiváló vendége­ket. „Szlovákiai tartózkodásuk alatt — mondta többek között — meggyő­ződhetnek népünknek az 'ndonéz Köztársaság népe iránt érzett sze­retetéről, melynek hősies független­ségi harcát a legnagyobb rokonszenv­Vei kísértük és kísérjük. Bámulattal szemléljük Indonézia népeinek szívós építőmunkáját, és sok sikert kívá­nunk önöknek valamennyi nemes és nagy céljuk megvalósításában." Hardi úr, az indonéziai parlamenti küldöttség vezetője, a szívélyes üd­vözlésre adc^tt válaszában örömét fe­j zte ki afelett, a hogy küldöttség­nek lehetősége nyílik megismerkedni Szlovákia dolgozó népének sikereivel. Kijelentette: „Nem kételkedem ab­ban, hogy csehszlovákiai látogatásunk népünk azon akaratának kifejezője lesz, hogy békét és barátságot aka­runk az őszes népekkel és megkí­vánjuk szilárdítani a kölcsönös baráti kapcsolatokat Csehszlovákia és az Indonéz Köztársaság népei között JJ Kairó (ČTK) — Az egyiptomi sajtó v kommentálja az Amanban október 14. ¥ és 15-én tartott jordán-iraki tárgya­* lásokról kiadott közös közleményt és v azt írja, hogy a tárgyalások eredmé­¥ nyei csalódást okoztak a bagdadi ural­* kodő köröknek. Ezek az eredmények v nemcsak Irak kudarcáról tanúskod­* nak, hanem azt mutatják, hogy a brit w politika újabb vereséget szenvedett a ¥ Közel-Keleten. 3 A lap hivatkozik a közleményre és * különösen azt a tényt hangsúlyozza, JJ hogy az iraki csapatok Jordánia terü­w letére csak a jordán kormány kérel­* mére léphetnek. Az Al-Gumhurija je­JJ lentése szerint az iraki küldöttség azt « követelte, hogy az iraki fegyveres erők » a jövő héten Jordánia területére lép­5J hessenek abból a célból, hogy az ok­v tóber 21-én megválasztott új jordán jjj parlamentet kész tények elé állítsák. . ¥ Az Al-Gumhurija továbbá azt írja, * hogy egy másik kérdés, amellyel kap­v csolatban ellentétre került sor, Jordá­» niának az az óhaja volt, hogy ezt az J egész ügyet megtárgyalják Egyiptom­it mai és Szíriával, még mielőtt lezárnák ¥ a tárgyalásokat. £ A szíriai és libanoni sajtó továbbá V közleményt adott ki a katonai és poli­5 tikai kérdésekről folytatott jordán­¥ iraki tárgyalások eredményeiről. Jólle­£ het a közlemény azt mondja, hogy a * tárgyalások „testvéri légkörben foly­¥ tak", a lap nézete szerint a tárgyalá­j sok kudarccal végződtek azoknak a mély ellentéteknek következtében, ¥ amelyek a két ország között felmerül­je tek. Az An-Nasszr című szíriai lap azt J^ írja, hogy az iraki-jordán közlemény w csupán „egy forma a tárgyalások ku­¥ darcának leplezésére". Az Ad-Dijar című libanoni lap azt írja, hogy az iraki csapatok Jordánia területére való belépésének tervét „nyugati hatalmak" dolgozták ki. A lap ebben a nyugati hatalmak nyilván­való beavatkozását látja „a küszöbön­álló jordániai parlamenti választások­ba". Az egyiptomi fegyveres erők készen állnak Jordánia megsegítésére Kairó (ČTK) — Az As-Saab című egyiptomi lap közölte Abdel Hakim Ainer ''ábomoknak, az egyiptomi fegyveres erők főparancsnokának a Salah Salamom főszerkesztőjének adott nyilatkozatát. Amer tábornok kijelentette, hogy az egyiptomi kormány hajlandó gyors és hatékony segítséget nyújtani Jor­dániának nemzeti csapategységeinek felfegyverzésére abból a célból, hogy visszaverhessék a jordán terület elle­ni ismételt izraeli támadásokat, Amer hangsúlyozta, hogy bármely arab ál­lam területére — beleszámítva Jor­dániát — való betörést vagy e terü­letek megszállását Egyiptom saját területe ellen elkövetett támadásnak fogja minősíteni. Izrael panaszt nyújtott be az ENSZ Biztonsági Tanácsának New York. (ČTK) — A Reuter hírügynökség tudósítójának jelentése szerint Izrael az ENSZ Biztonsági Ta­nácsához panaszt nyújto't be, amely­ben azzal vádolja Jordániát, hogy fo­lyamatosan megszegi a palesztinai fegyverszüneti egyezményt. Amint ismeretes, Jordánia az izra­eli-jordániai határon október 11-én lejátszódott öszetúzéssel kapcso­latban október 15-én arra kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsát, tárgyalja meg e terület igen komoly helyzetét. I Jugoszlávia lemond az amerikai katonai támogatásról Jugoszlávia külügyi államtitkárságának sajtónyilatkozata Belgrád. (ČTK) -Branko Draskovic s, a Jugoszláv Szövetségi Nepkoztarsasag külügyi államtitkársága sajtóosztályának vezetője október l/-en a jugoszláv és külföldi újságírók előtt a következő nyilatkozatot tette: A szlovák nemzeti szervek képviselőinél Csütörtökön, október 18-án a Meg­bízottak Testületének elnökségi hivata­lában František Kubač, a Szlovák Nem­zeti Tanács elnöke és a Megbízottak Testülete elnökének képviseletében Sá­muel Takáč fogadta az Indonéz Köz­társaság parlamenti küldöttségét. A szívélyes légkörben lefolyt foga­dáson jelen voltak a szlovák nemzeti szervek további tényezői, a Szlovák Nemzeti Tanács és a Megbízottak Tes­tülete elnökségi irodájának vezető dol­gozói. A szlovák nemzeti szervek képviselői tájékoztatták a küldöttség tagjait Szlovákia építésének időszerű kérdé­seiről és válaszoltak a szlovák nemzeti szervek tevékenységére és szervezeté­re vonatkozó számos kérdésre. Számok a társadalombiztosításról A Csehszlovák Köztársaságban az alábbi anyagi eszközöket fordították a társadalombiztosításra. (Ebbe az összegbe nincs beleszámítva a betegbizto­sítás, az egyéni szociális biztosítás és a különféle pótbiztosítások). Vonatko­zik csupán az aggkori, rokkantsági, özvegyi, baleset, hadikárosultak jára­dék biztosítására. Milliárd koronában: 1949 1951 1953 1955 A nemzetbiztosítás fejlődése. Csehszlovákiában egyre emelkedik a biztosí­tottak száma. Alkalmazottak és EFSZ-tagok, valamint egyéni gazdálkodók és családtagjaik száma, akik az alábbi években biztosítva voltak: 1948 1950 1954 1955 ± Ŕ É ÜL 4/mw $ m m A felelős jugoszláv körök tanulmá­nyozzák Eisenhower elnöknek az USA kongresszusához intézett üzenetét Ju­goszlávia további gazdasági megsegíté­séről, melynek szövegét október 16-án kapták kézhez. Azon benyomások alapján, amelyet Eisenhower elnök üzenete ránk gya­korolt, szükségesnek tartom megem­líteni a következőket: 1. Nagyra becsüljük Eisenhower el­nök azon törekvését, hogy további tá­mogatást kíván nyújtani Jugoszláviá­nak, ami megnyilvánult az USA kong­resszusához intézett üzenetében. Nem világos azonban előttünk, miért van szükség bizonyos formulációkra, ame­lyek közül némelyik egyenesen elfo­gadhatatlan. 2. Eisenhower elnök üzenetéből első­sorban kitűnik, hogy a részleges gaz­dasági támogatás nincs időtartalmilag korlátozva és bármikor felülvizsgálhat­ják. Ez nagy bizonytalanságot teremt, mert a további segélynyújtást ilyen vagy amolyan ürüggyel bármikor visz­szatarthatják, vagy beszüntethetik. Minden kormány kötelessége bizto­sítani lakosságának zavartalan élelme­zését. Minden kormánynak tudatosíta­nia kell, mikor mivel számolhat, ami­nek nagy jelentősége van a tervezés­inél. Ez nem érhető el azon feltételek J között, amelyeket Eisenhower elnök -üzenete fektetett le. 3. Az üzenet azt tartalmazza, hogy a támogatást az USA avégből nyújtja, j hogy biztosítsa Jugoszlávia független­őségét. Ügy véljük, hogy a Szovjetunió J részéről semmi veszedelem sem fenye­geti Jugoszlávia függetlenségét. Továbbra is hűek akarunk maradni külpolitikánkhoz; a valamennyi ország­gal való együttműködéshez az egyen­* lőség elve alapján. Az üzenet azonban $ olyan kitételeket tartalmaz, amelyek ' nem felelnek meg a független és egyenjogú együttműködés elveinek. ^ 4. Až a segítség, amelyet Jugoszlá­via eddig kapott, nagyértékű és háta­sak is , vagyunk érte. Ezt gyakran kijelentettük és emellett hangsúlyoz­tuk, hogy ezt a segítséget minden po­litikai feltétel nélkül kaptuk. Tekintettel arra, hogy az amerikai sajtóban és bizonyos amerikai körök­ben mindgyakrabban esett szó Ju­goszlávia megsegítéséről olyan mód­szerek alkalmazásával, amelyek népünkre kedvezőtlen hatást gyako­roltak, a jugoszláv kormány azt java­solta az USA kormányának, térjünk át a gazdasági együttműködés új for­máira, hogy Jugoszláviának lehetősé­get biztosítsanak amerikai mezőgaz­dasági feleslegek vásárlására hosszú­lejáratú hitel keretében, amelyet vagy dollárban vagy más megfelelő valutá­ban törlesztenénk. A jugoszláv kor­mány nézete szerint ez jobban megfe­lelne mind Jugoszlávia, mind az USA érdekeinek és biztosítaná a két ország közötti együttműködés és megértés to­vábbi megszilárdítását. így elejét lehetne venni a különféle megjegyzéseknek és magyarázatoknak, amelyek nem járulnak hozzá a kölcsö­nös bizalom és barátság megerősítésé­hez. 5. Ami a katonai támogatást illeti, az ez idén csaknem teljesen megszűnt, kivéve az egyes pótrészlegek szállí­tását. Rendkívüli érdek fűzött ezen hadianyagok és a haditechni­kai készítmények szállításához, amelyre vonatkozólag már az­előtt egyezmény jött létre közöttünk, különösen a Iökhajtásos repülőgépek és más katonai felszerelés szállítása tekintetében. Tekintettel arra, hogy az USA kor­mányának nehézségei vannak, különö­sen a katonai támogatás terén, ebben nem akarunk nehézségeket gördíteni, ha az USA kormánya úgy véli, hogy aligha lesz meg a lehetősége e se­gélynyújtás folytatásának. Közöltük az USA kormányával, hogy a katonai tá­mogatás beszüntetése nem befolyásol­ja jó kapcsolatainkat a jövőre nézve.

Next

/
Thumbnails
Contents