Új Szó, 1956. október (9. évfolyam, 274-304.szám)

1956-10-16 / 289. szám, kedd

Már csak jobb gólarányával vezet az ÚDA A vasárnapi teljes bajnoki forduló — mint már tegnap jelentettük — néhány váratlan eredményt hozott. Meglepetést jelent mindenekelőtt az ÜDA veresége, de ide tartozik a Baník Ostrava kétszámjegyű győzelme és a Spartak Trnava Kassán elszenvedett veresége is. A Slovan Kladnóban csak döntetlenre vitte, de így ls ugyanannyi ponttal rendelkezik, mint az ÜDA és csak rosszabb gólaránya miatt szorul egyelőre a második helyre. BRATISLAVÁBAN a ČH—Dynamo Žilina találkozó nagy küzdelmet ho­zott a bajnoki pontokért, s az ottho­niak megérdemelt győzelmével ért véget. A ČH mindkét félidőben jobb­nak bizonyult, a žilinaiak körülményes játékukkal és gyatra lövéseikkel (egyetlen kivétellel) nem játszottak eredményesen. PREŠOVBAN az ottani Tatran ez­úttal jó csapatmunkát végzett, min­den ember a helyén volt s így a ma­ga javára billentette a mérkőzés mér­legét. A vezető gólt a 25. percben éles lövéssel Šimánskv szerezte meg, szünet után pedig Ferenc, a csapat balszélsője volt eredményes. Az ŰDA­nál csalódást okozott Borovička és Šafránek a csa,társorban, a védelem­ben pedig csak Novák nyújtott jó teljesítményt. OSTRAVABAN Andrejšek, a Spartak Hradec Králové jobbhátvédje már a találkozó eleién két öngólt 'étett s ezzel lényegesen befolyásolta csa­patának hangulatát. Az otthoniak, ki­használva ezt a körülményt, sokat rohamozták és a félidő végéig Kri­žák és Véncek révén méq két gólt ér­tek el. £zünet után aztán összerop­pant a vendégek védelme és a Baník Ostrava rövid szünetekben még hat góllal terhelte meg a Spartak Hra­dec Králové halóiá- A gólokat Kri­zák. Véncek és Zavalsky lőtték. A győzteseknél a belső hármas és Mi­Slovan Nitra—CH Brno 1:1 (0:0) Góllövők: Hrnčár, jlleive Šalej Loko­motíva Soišská Nová Ves—Slovan Bra­tislava B 4:0 (0:0), góllövők: Kozmán 3 és Miškovský. Lokomotíva Zvolen — DA Trenčín 1:0 (1:0), góllövő Lanča­rič. Slovan Prostejov —Spartak Gott­Waldov 6:1 (3:0). góllövők: Copek és Doláík 2—2, Soldán és Danék, illetve Bednár. Sokol Lanžhot—Baník Vítko­vice 1:2 (1:1), góllövök Petrla, illetve Čapek 2. játszott a CH Brno ČH Brno (1) 18 14 2 2 60:15 30 Baník Vítkovice (2) 18 11 1 6 39:31 23 Slovan Prostéjov (3) 18 10 2 6 47:33 22 Slovan Nitra (4) 18 8 5 5 38:30 21 Iskra Trenčín Od. (6) 18 9 2 7 42:32 20 Slovan Bratisl. B (5) 18 9 1 8 41:39 19 DA Trenčín (7) 18 7 2 9 29:27 16 Lok. Sp. Nová Ves (8) 18 7 2 9 39:50 16 Spárt. Gottwaldov (9) 18 6 1 11 29:36 13 Krídla vlasti (10) 18 4 4 10 25:32 12 Sokol Lanžhot (12) 18 5 2 11 33:65 12 Lok. Zvolen (11) 18 5 2 11 17:49 12 E CSOPORT: Spartak Trenčín—Tat­ran Topoľčany 1:1 (0:1), góllövők: Če­méz, illetve Vojtela. Spartak Nové Zámky—Slovan Bratislava C 1:1 (1:0). Baník Kremnica —Slovan Banská By­strica 1:2 (0:2), góllövők Nový 11­esből, ill. Mištarka (2), Baník Handlo­vá—Slovan Rimavská Sobota 5:1 (4:0), góllövők: Jurík 2, Maslík, Matiaškó és Schmidt, illetve Krnánek. Spartak Ko­márno —Iskra Trenčín Merina 1:0 (1:0), góllövő Minárik. Spartak Bra­tislava Kablo—Slavoj Senec 0:3, (0:1), góllövők: Kropáček 2, Varga. Tatran Topoľčany n.) 2015 2 3 62:20 32 Spartak Trenčín (HM 2012 5 3 42:20 29 Iskra Trenčín Merin^) 20 12 2 6 45:27 26 Sp. Nové Zámky (4) 20 10 4 6 34:21 24 Spartak Komárno (5) 20 10 1 9 38:34 21 Slavoj Senec (6) 20 8 4 8 42:36 20 Baník Handlová (7) 20 10 0 10 38 :39 20 Slovan Bratislava C (8) 20 7 4 9 38:33 18 Baník Kremnica (8) 20 9 0 11 38:54 18 SI. Rim. Sobota (10) 20 5 5 10 35:47 15 SI. Banská Bystrica (11) 20 6 3 11 33:50 15 Sp. Bratislava Kablo (12) 20 1019 15:79 2 F CSOPORT: DA Žilina—Lok. Vrút­ky 1:2 (1:1). Góllövők: Frecko, illet­ve Scherer és Kresák. Iskra Púchov— Spartak Bytča 2:1 (0:0). góllövők: Mády és Višňovský, illetve Randik. Tatran Krásno—Spartak Košice Spoj 0:1 (0:0), góllövő: Vargovčík. Slavoj Bardejov—Lokomotíva Vranov 3:0 (2:0), góllövők: Stach, Stalmach és Tarkal. A Slovan Michalovce—Loko­motíva Košice A "mérkőzés elmaradt. Lokomotíva Košice B—Iskra Ružom­berok 1:0 (0:0). góllövő: Hanigovský. Spartak Košice B (1) 2013 3 4 41:2129 r.ok. Vrútky (2) Iskra Púchov (3) Iskra Ružomberok (4) Lok. Košice A (5) Lokomotíva Vranov (6) Tatran Krásno (7) Spartak Bytča (8) Slavoj Bardejov (9) Lok. Košice B (11) OA Žilina (10) Slovan Michalovce (12) keska jobbszélső tűnt ki, míg a ven­dégeknél Krejčt balfedezet és Dvo­rák balösszekötő érdemel dicséretet. KASSÁN az ottani Spartak a mér­kőzés legnagyobb részében fölényben volt már csak azért is, mert a trna­vaiak védekező taktikával játszottak. Az otthoniak Gajdoš révén jutottak a vezető gólhoz, de Jakubčík szünet után kiegyenlített. Aztán kiegyensú­lyozott küzdelem folyt a pályán s már-már úgy látszott, hogy az ered­mény nem változik, amikor Gajdoš 3 perccel a találkozó befejezése előtt 2:l-re állította a küzdelem állását, az utolsó percben pedig Trnka is a hálóba talált. A Spartak Košice csa­patában a csatársor tetszett, a vesz­teseknél Stacho, Tibensky és Jakub­čík voltak jók. PRÁGÁBAN a Dynamo Praha 30 000 néző előtt megérdemelt vereséget szenvedett régi vetélytársától. A Spar­tak Praha Sokolovo a mérkőzés kez­detén átvette a kezdeményezést s azt végig meg is tartotta. Hemele már a 2. percben volt eredményes de aztán Hejsky kiegyenlített s ugyanabban a percben Kadraba megszerezte a ve­zetést. Az első félidőben Svoboda lőt­te a harmadik gólt s ezzel 3:1 arány­ban vezetett a Spartak. Szünet után előbb ismét Svoboda, majd Crha ta­lált telibe, mire Pešek 2:5-re szépí­tett. A végeredményt a 81. percben Crha állította be. VÉGÜL KLADNÖN 10.000 néző előtt a Slovan Bratislava döntetlent ért el, de az otthoniak közelebb áll­tak a győzelemhez. A vezető gólt már az 5. percben Némeček érte el s Hla­vatý csak a szünet utáni 14. percben egyenlíthetett. A 30. percben ismét a Kladno jutott vezetéshez: Tesárek váratlan lövése utat talált a hálóba, azonban Beňa a 40. percben ismét kiegyenlített. A találkozó nem hozta a várt színvonalat. Az otthoniaknál Linhart. Tesárek és Šalc, a vendé­q knél Schroiff, Venql š és Blly voLt jó. 20 13 3 4 43:30 29 20 12 3 5 45:30 27 20 10 4 6 56:36 24 19111 7 37:15 23 20 8 3 9 25:28 19 20 5 7 8 27:29 17 20 7 310 33:4917 20 6 4 10 38:33 16 20 54 11 21:4714 20 4 412 29:5412 19 3 511 30:5311 * Á Budapest— Bratislava—Buda­pest kerékpárver­seny első útszaka­szát Sípos, a Bp. Építő versenyzője nyerte. Képünkön győzelme után kis szurkolók virág­csokorral kedves­kednek a magyar kerékpározónak. A bratislavai ligamérkőzésen Kacsá­nyi tör kapura, de akciója eredmény­telen maradt, mert közben elesett. A földön fekvő Kacsányinak a vendégek kapusa és hátvédei sietnek segítségé­re. (Alexi felvételei) SZÓFIA: Bulgária—NDK 3:1 nemzetközi labdarúgó-mérkőzés. (1:0) ÚJ VILÁGCS ÚCS Zibma súllyal 16,76 m-t dobott A Taskentben megrendezett atléti­kai versenyeken G. Zibina, a női súlylökés világcsúcstartója 16,76 m-t' dobott, ami 9 cm-el jobb a múlt é\ novemberében Tbilisziben elért ered­ményénél. A ČH Bratislava—Dynamo Žilina ba jnoki mérkőzésen készült felvétel. Bálázik fejjel kapura küldi a labdát, de Belluš biztosan hárít. Biztos győzelmet arattak úszóink Bajorország—Csehszlovákia 99.5:131.5 Münchenben befejeződött a Bajorország-Csehszlovákia közti férfi és női úszóverseny. A vetélkedések második napján Bačík a 100 m-es gyors­úszásban 58,2 mp-t ért el, Skupiiová pedig ugyanezt a távot 1 p 08, mp alatt úszta. Mindkét időeredmény új csehszlovák csúcsot jelent. A nemzetközi úszóverseny eredmé­nyei: Férfiak 100 m gyors: 1. Bačík •(Gs) 58,2 mp, új csehszlovák csúcs, 2. Schneider (B) 1 p 00.4 mp. 3. Mu­chalský (Cs) 1 p 00.5 mp. 100 m pil­langó: 1. Weber (B) 1 p 05 mp. 2. Pazdírek (Cs) 1 p 0.6 mp. 3. Sámuel (Cs) 1 p 06.6 mp. 200 m mell: 1. Klein (B) 2 p 36 mp. Üj össznémet csúcs. 2. Krejčík (Cs) 2 p 40.1 mp. 3. Svozil (Cs) 2 p. 43.3 mp. 4X200 m gyorsváltó: 1. Csehszlovákia (Frič, Pazdírek, Smerda, Bud'ura) 9 p 02 mp. 2. Bajorország 9 p 21,3 mp. Nők: 100 m gyors: 1. Skupiiová (Cs) 1 p, 0,8 mp, új csehszlovák csúcs. 2. Werther (B) 1 p 10.1 mp. 3. Šubrová 1 p 10,7 mp. 100 m hát: 1. Weber (B) 1 p 20,4 mp, 2. Šper­lová (Cs) 1 p 21,4 mp, 3. Taškovä (Cs) 1 p 24.2 mp. 100 m mell: 1. Wolf (B) 1 p 21,1 mp. 2. Helešicová (Cs) 1 p 23.3 mp. 3. Králová (Cs) 1 p 23 6 mp. 400 m gyors: 1. Markova (Cs) 5 p 14.4 mp. 2. Werther (B) 5 p 28.8 mp. 3. Polačková (Cs) 5 p 38 mp, Pachnian döntetlenre játszott Botvinnikka! A Moszkvában folyó nemzetközi Aljechin-sakkverseny során a cseh­szlovák Pachman döntetlenre játszott a szovjet Botvinnikkal. A verseny negyedik fordulója után a helyzet a következő: 1, Tajmanov (Szovjet­unió) 3 és fél pont, 2. Botvinnik (Szovjetunió) 3. pont, 3. Pachman (Csehszlovákia), Neudorf (Argentína) és Szabó (Magyarország) 2 és fél ponttal. LONDON: Anglia—Svájc utánpótlás 2:2 (1:0) nemzetközi labdarúgó-mér­kőzés. BRNO: A Spartak Brno—ÜDA at­létikai csapatbajnokságon Valent 52,27 m-t dobott diszkosszal, Mandlík pedig a 200 m-t 21,3 mp alatt futotta. MOSZKVA. A Szovjetunióban meg­kezdődött a jégkorong-évad. Az első mérkőzésen a CSZKMO együttese 8:5 arányú győzelmet aratott a Szovjet Szárnyak csapata felett. vákia (Skupiiová, Helešicová, Šubro- vá, Marková) 5 p 09.5 mp. A NSZK—Csehszlovákia nemzetközi vízilabda-mérkőzés 8:2 (4:1) arányú német győzelemmel ért véget. Európa-csúcs a 4x100 m-es váltóban A Kölnben megrendezett NSZK­Švédország atlétikai viadalt a német együttes 115:97 pontarányban nyerte meg. A versenyek során a 4X100 rri német olimpiai váltó Knörzer—Ste^n-: bach—Pohi—Germar összeállításban új Európa-csúcsot állított fel. Időered­ménye. 40 mp. E versenyszamot a nemzetközi viadalon kívül bonyolí­tották le. Előző napon ugyanez a váltó 40,5 mp alatt futott. A nem­zetközi atlétikai verseny érdekesebb eredményei: 200: m Haas (NSZK) 20,4 mp. Súlylökés: Wagmann (NSZK) 4X100 m vegyesváltó: 1. Csehszlo- 16,80. m. * A bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjában mérkő­zött az Iskra ZM ökölvívó együttese a ČH K. Vary csa­patával. A találkozó 10:10 arányú dön­tetlent hozott. A legszebb küzdelmet Glasa (felvételün­kön baloldalt) és Lupač vívták. A ta­lálkozót Glasa a harmadik menetben tko-val nyerte. SZOVJETUNIÓ: A labdarúgó bajnok­ságban a Spartak Moszkva együttese 4:3 arányú győzelmet aratott a Dina­mó Kijev együttese felett, s ezzel biz­tosan nyeri immár nyolcadszor a Szov­jetunió labdarúgó bajnoki címet. To­vábbi eredmények: Torpédo Moszkva— Sahtyor Sztálinov 2:1. Útmutatónk a Sázka 3. fogadóhetéhez 1. Csehszlovákia—NSZK. Országok közötti atlétikai ta'álkozó. A versenyt október 20-án és 21-én bonyolítják le a strahovi stadionban. A mieink az ügyességi számokban (futás, dobás) jobbak, míg a vendégek a futószá­mokban értek eddig el kiváló ered­ményeket. Nyugat-Németország csa­pata eddig Hollandia, Svájc, Francia­ország. és Dánia válogatott atléta­együtteseit győzte le s csak Finnor­szágtól szenvedett alig néhány pont­nyi vereséget. 2. Csehszlovákia—Svédország. Or­szágok közötti jégkorong-mérkőzés. A prágai téli stadionban sorra kerülő mérkőzés esélyese a csehszlovák csa­pat, A svédek ugyan Cortinában 5:0 arányban győztek, de ezúttal a mieink jobb felkészülésükkel közelebb állnak a győzelemhez. 3. Csehszlovákia B—Franciaország B. Nemzetközi labdarúgó-mérkőzés. A Slovan Bratislava stadionjában ta­lálkozik a két csapat. A franciák leg­utóbb Lengyelország B-csapata ellen Varsóban 1:1 arányban játszottak, míg B-csapatunk a Brnóban megtar­tott edzőmérkőzésen gyengén szere­pelt. Együttesünkben azonban az A­csapat néhány tagja is helyet kap s így ugyancsak esélyese a találko­zónak. 4. Franciaország—Szovjetunió. Or­szágok közötti labdarúgó-mérkőzés. Párizsban érdekfeszítő küzdelemre van kilátás, melyből akár az ottho­niak, akár a vendégek kerülhetnek ki győztesként. 5. Wales—Skócia. Országok közötti labdarúgó-mérkőzés. Bár Cardiffban játsszák a mérkőzést, esélyesebbnek látszanak a skótok, akik legutóbb 2:0 arányban győztek Wales felett. 6. Spartak Trnava— Dynamo Praha. Bajnoki mérkőzés. A trnavai együttes saját otthonában mindig veszélyes el­lenfél. Legutóbb mindkét csapat ve­reséget szenvedett, a Dynamo a Spar­tak Praha Sokolovotól, az otthoniak pedig a Spartak Košice együttesétől. 7. Slovan R. Sobota— Iskra Trenčín Merina. A divízió E-csoportjába tar­tozó bajnoki mérkőzés. A Slovan a 10. helyen áll, míg az Iskra Trenčín a harmadik. Az otthoniak az ősz folya­mán saját pályájukon még veretlenek. Tavasszal az Iskra Trenčín Merina otthon 5:2 arányban győzött. 8. Lokomotíva Košice B—Iskra Pú­chov. A divízió F-csoportjába tartozó bajnoki mérkőzés. Mindkét csapat legutóbb kikapott, az otthoniak a DA Žilinától 2:4-re a vendégek pedig az éllovas Spartak Košicétôl 2:3-ra. Ta­vasszal a Púchov otthon 2:0 arány­ban győzött. 4 9. ÜDA—Spartak Plzeň. Kispályás zilabda-mérkőzés a bajnoki pon­tokért. A mérkőzés esélyese a bajnoki tabellán vezető ÜDA. Tavasszal az ÜDA Plzenben 15:11 arányban győ­zött. 10. Iskra Trebon—Sokol St. Ves. Bajnoki kézilabda-mérkőzés. A 15. forduló után Stará Ves a 8. Trebon pedig a 9. helyen áll. 11. Spartak Brno—Slávia Brno. Bajnoki rugby-mérkőzés. Az utolsó eredmények alapján a Slávia esélyei jobbak. 12. TŠO ROH—CWKS Varsó. Nem­zetközi ökölvívó-mérkőzés. Mindkét csapatban néhány válogatott szerepel, így a lengyeleknél 7 ökölvívó, akik legutóbb képviselték az ország színeit. Kedd, október 16. A BRATISLAVAI MOZIK MŰSORA Hviezda: O cangaceiro (brazil) 16, 18,15, 20.30, Slovan: Sinha moca (bra­zil) 16, 18.15, 20.30, Praha: O can­gaceiro (brazil) 10, 14, Vila Borg­hese olasz) 16, 18.15, 20.30, Pohra­ničník: Sinha moca (brazil) 15.30, 17.45. 20, Metropol: O cangaceiro (bra­zil) 15.30, 17.45, 20, Dukla: Nagy had­gyakorlat (francia) 16, 13.15, 20.30, Liga: Gábor diák (magyar) 16, 18.15, 20.30, Obzor: Indián áram (argentin) 17.45, 20, Stalingrad: Ha mindenki a világon (francia) 18, 20, Máj: Ikla úr jubilál (jugoszláv) 18, 20.30, Zora: Az utcán történt (bolgár) 17.30, 20. A BRATISLAVAI SZÍNHÁZAK MŰSORA Nemzeti Színház: Faust (18), Hviez­doslav Színház: A műveltség gyümöl­csei. (19) Üj Színpad: Gül Baba (19). A KASSAI MOZIK MŰSORA Slovan: O cangaceiro, Üsmev: O can­gaceiro. Tatran: Gáncs nélküli lovag Cas: Aktualitások. A KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ MŰSORA Ma: Hedda Gabler (19), Holnap: Restauráció (19). Időjárás. Reggel a hegyes vidékeken köd. A nap folyamán szép és meleg idő. A legma­gasabb hőmérséklet 16—20 C " fok Szlovákia délnyugati részén gyenge délkeleti szél. „ÜJ SZÖ", kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkého u. 10. sz., telefon: 347-16, 351-17, 326-39, 325-89. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8, telefon: 337-28. Előfizetési díj havonta Kös 8.—. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Megrendelhető minden posta­A-67850 hivatalnál és kézbesítőnél. Nyomás: Pravda, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava.

Next

/
Thumbnails
Contents