Új Szó, 1956. szeptember (9. évfolyam, 244-273.szám)

1956-09-08 / 251. szám, szombat

KI em először hozom el Stószra Fábry Zoltánnak barátok, ismerősök és ismeretlenek üdvözletét. Ka_ ú n járva, évek óta nem mulasztom el, hogy félnapra, néhány órára ki ne fussak ide egy kis baráti beszélgetésre, fűszeres és termékeny vitára. Most is, mint minden alkalommal jóízű érzéssel és az élményt váró ember izgalmával lépek a házba. Eleve tudom, ez az élmény ma sem marad el... Óhatatlanul felidéződik bennerr. egyik találkozásunk emléke. Fiatal kollégám, Szűcs Béla társaságában kerestem fel. Valami tompult riadtság volt akkor benne, a helyéből kibillentett alkotó ember tétovasága, akit ->ok méltatlan bántás, a népét és személyét ért sérelmek, ha nem is gyanakvóvá, de zárkózottá tettek. Meg kellett értenem ezt a visszavonulást, ezt a már-már begúbódzásnak látszó zárkózottságot is, hiszen a szlovák állam idején, mint a fasizmus elleni küzdelem egyik európai nevű, élvonalban álló, kipróbált harcosa riadószerüen ható könyvei és ellenállást sürgető cikkei miatt kétszer is meglakta Havát és a felszabadulás utáni első évek számára, a magyar írás itteni leghivatottabb mivelője számára még nem hozták meg a gondolat, az igaz szókimondás áhított szabadságát. Irodalomról folyt akkor a szó — mi másról beszélhettünk volna! — és érintettük ezeket a sérelmeket is, amelyekre pártunk körültekintő politikája jóvoltából az idő jőrészben meghozta a jóvátételt. Sok seb gyógyulóban volt, olyan időket éltünk már, amelyekben mindenfajta visszahúzódás, elzárkózás és passzivitás értelmét vesztette. Az ország r -amos építése tevékeny munkát, teljes bekapcsolást sürgetett mindenkitől, akinek az új rend szívügye, tetteinek rúgója, érzésés gondolatvilágának mozgatója volt. Szemünkben akkor elképzelhetetlennek tűnt, hogy a mi Fábry Zoltánunk, fiatalságunk egyik legtisztább eszményképe, annyi termékeny tett magvetője, határainkon túl is élő sok haladó ember gondolatainak egyik nemes formálója, stószi magányából ne találjon újra utat hívei ezreinek szivéhez és ne álljon újra zászlóvivőként, most Immár teljesen szabadon és korlátok nélkül, a legnemesebb küzdelmeknek, az országépítés ihletőineK, az újra feléledő fasizmus elleni kulturális harc élére, a békegondolatok itteni leghivatottabb magyar körteként. Elképzelhetetlennek tűnt, nogy hatalmas könyvtára kötetei közé zárkózva csupán az esztéta, a müveit tudós elme mondjon véleményt régi írásokról, félig már feledésbe ment könyvekről, régi harcosokról és a vox humana, az első köztársaság Fábryjának, az emberiség nevében oly forró indulattal és annyi mély igazságérzéssal világgá kikiáltott szavára árnyék kerüljön. ;0N JARTAM S

emmiképpen sem akarom annak látszatát költeni, hogy a mi látogatásunk ragadta ki ebből a megtorpanásból, és hozta a passzivitás állóvizéből friss, eleven, új vizekre, fakasztotta fel benne gondolat- és érzetemvilágának régi forrásait, hogy újra gazdagon teremjenek és friss áradásukkal termékennyé tegyék a szavára szomjúhozókat. Bizonyára éppen akkor jött az ideje annak, hogy újra felcsengjen az a harcos hittel eltelt mélységesen emberi, nemes és egyszerű, szívből áradó optimizmusa, amellyel az igazi emberi szolidaritásnak, az összetartásnak gondolatát oly áradon hirdette minden barbár önkénnyel, fasiszta métellyel szemben. Ma, a nyárvég eme gyümölcsöt, bort érlelő melegében a régi és szellemében mégis megújhodott Fábryt láthattam viszont, akinek mondanivalóját az idő immár nektárrá, tokaji aszúva érlelte. Kevesebbszer szólal meg és ez nem a szellem hibája, amely töretlen és szárnyaló — elég a lapunkban megjelent utolsó remek írásaira utalnom — hanem a törékeny fizikum számlájára írható, amely már nem tudja hatásosan visszaverni a testre törő kórok ártalmas támadásait és a tollat olykor hosszú időre kiverik a kezéből, vagy nem engedik az írógép mellé ülni. De hadd mondjam el barátai és hívei megnyugtatására, hogy nemcsak szellemileg igen frissen, munkakedvvel eltelve, hanem testileg is kielégítő állapotban találtam. A régi falűsi ház, amely utolsó látogatásom idején erősen ugyancsak lakályosabb, barátságosabb lett és így remélhető, hogy ebben a felfrissült, lakhatóbb környezetben a számunkra oly hasznosnak ígérkező j szép terveit könnyebben tudja majd megvalósítani, amivel egy kivételesen nagyszerű alkotóélet munkája nyerne méltó betetőzést. Igen, a tervek, az elvégzésre váró feladatok! Garmadával állnak előtte, mindegyik egyformán fontos, egyfor mán sürget, csupa egyéni terv, csupa egyéni elképzelés, amelyet egyedül ő valósíthat meg és bizony jó erő, jó egészség kellene, hogy valamennyi kedve szerint sorra megvalósulhasson. Ügy érzem, nélkülük a szlovákiai magyar írás csonka maradna, várjuk egy termékeny élet gazdag rézüméit és ezért őszinte az a kívánságunk, nogy az eljövendő évek termékeny nyugalmát ne zavarja valami súlyosabb betegség, melynek követe ezen a télen és tavasszal is megapasztotta nrinkaerejét. rN e hadd beszéljünk ezekről a tervekről bővebben, hadd szóljon ő maga róluk, elsősorban tanulmánytrilógiája befejező kötetéről, az Ady igazáról. — Mi adott ezekhez az esszékhez ösztönzést? Mi késztetett a béke, a gondolat és Ady igaza megírására' — teszem fel beszélgetésünk során az első kérdést. — Tulajdonképpen Ady fogalmazta meg Jean Jaurts-versében a gondolat és a béke igazát — feleli. — Ady a békeharcnak első nagy magyar békekövete és én, aki őt a világirodalom egyik legnagyobb lírikusának tartom, örökérvényűnek érzem mindazt, amit a Halottak élén című kötetében és minden más háborús versében mondott. Az eddigi értékelők elhanyagolták Ady háborús líráját, nem emelték ki eléggé, nem hangsúlyozták ki, hogy ez a költészet minden időben aktuális, minden hasonló helyzetre érvényes. Sohasem éreztem Adyt jelenvalóbbnak, aktuálisabbnak, mint a 'lémet fasizmus alatt. Elmondhatom, hogy költészete akkor a bibliám volt, főleg a Halottak élén. — Ember az embertelenségben — ez a humanizmus föformulája a háború és minden kísértés idején — vallja tovább. — Adynak humanizmusát, amelyben ez az emberiesség csodálatosan találkozik a gondolat igazának formulájával és amely a béke igazát jelenti valójában, ezt magánál Advnál a forrásnál — miután ő volt a névadó — akarom megragadni. — Formailag hogyan akarod kifejezésre juttatni elgondolásaidat? — kérdem. — Magyar az űzött magyarságban, Adynak ezt a gondolatát veszem a kötet első részének vezérfonalául. Adynak harca a magyar félfeudalizmus ellen itt a lényeg, mely nélkül nem harcolhatott volna a háborús anachronizmusok ellen. Ember az embertelenségben — a kötet második része — reflektorozza Ady háborús líráját, tárgyalja. elemzi és a végkövetkeztetéseket vonja le belőle. Ezt befejezően, a kötet epilógusaként felcseng a vox humana, az emberiesség hangja, mindennek összegezése, mert hiszen így is indult, az akart lenni: a vox humana összefogása. Módszertanilag talán helyesebb lett volna Adyval kezdeni, de az elején, a Gondolat igaza megjelenése idején nem számítottam arra, hogy tényleg sikerül és nem tudtam, milyen visszhangja '.esz. A szó erre a visszhang a terelődik, amely a kötet érdeméhez, jelentőségéhez mérten igen jelentős volt és felülmúlta alkotója várakozását. A trilógia második kötete, a Béke igaza, még ennél is nagyobb elismerést keltett, mert ahogy .Földessy Gyula a Fáklya júniusi számában közölt tanulmányában helyesen fejtegeti, „új és új ötletekkel, szempontokkal, változatokban gazdag eszmetársításokkal győz meg a minden értékes hagyományt magíbafoglaló új proletár-ideolőgia Világhódító hatalmáról." Csak helyeselhető Földessy ajánlata, iiogy Fábry könyveit vezessék be a magyar és a szomszédos népi demokráciák közép- és felsőbbfokú iskoláiban — Most nemcsak a visszhang buzdító hatását érzem — mondja Fábry —, kötelességtudatomat is fokozza. Nem akarom ezért valami terminus rögzítésével elsietni munkámat. Hát ráitst ingadozó egészségi állapotom is, amely terveimet egyik napról a másikra felboríthatja. , n méljük hogy a már vázolt barátságosabb környezetben és a kis kelet-szlovákiai falu jótékony nyugalmában semmiféle visszaesés nem következik be és a trilógia befejező kötete után sor kerül hamarosan az • Emberi hangra is. Az Emberi hang egy jelentős antológia volna az első köztársasag magyar humanista lírájáról. Érdekel, ki mindenkit akar bevonni ebbe a régóta vért hézagpótló gyűjteménybe, * irmMm H í ••ÄiteiiiP Fábry Zoltán az íróasztalánál romladozott és valósággal roskado- állandó olvasmányként. A gondolat, zott, új cseréptetővel fogad, az utcára a béke, a fasizmus el'-ni harc, a műnéző három új ablaka ugyan még a j velődés és a kultúra Fábry által hirkőmüveámunka befejezésére vár, de j detett igazságainak tagadhatatlan benn a két lakhatóbbá tetc szoba több j nagy a nevelő hatásuk minden fogémint hatezer válogatott kötetével kony lélekre, kivált az ifjúságra. amelynek összeállítására és a költők értékelésére egyedül Fábry hivatott. Kívánságomra előkeresi jegyzeteit és tollba mondja a neveket: — Alexander Teréz, Benjámin Ferenc, Bólva Lajos, Darvas János, Erdőházy Hugó, FoľbSth Irr/ťe, Földes Sándor, Győry" Dezső, Jarnó József, Juhász Árpád, Kovács Endre, Komlós Aladár, Márai Sándor, Merényi Gyula, Mécs László, Mihályi öelön, Morvái Gyula, Palotai Boris, Prerau Margit, Reinigner József, Sáfáry László, Sebesi Ernő, Szabó Béla, Szenes Erzsi, Vozári Dezső és Wimberger. Kimerítő, igen népes névsor és van olyan név, ímelynek említésére felütöm a fejem. Fábry egy-egy félmondattal hol magyaráz, hol értéke! és megnyugtat: — Mécs László, a katolikus papköltő közismerten jól indult és ezt nem akarom elhallgatni. Természetesen az értékelésben a pálfordulására is rámutatok. Márait is bevettem, aztán mindazokat, akik itt kezdték pályafutásukat, aztán elkerültek, ki a Magyar Népköztársaságba, mint Komlós Aladár vagy Morvay Gyula, vagy másfelé, mint például Szenes Erzsi. Csak az ideemigrált költőket hagyom ki, mint például Antal Sándort, aki imár jelentős költő volt, amikor itt újságíróként letelepedett. De még ennél is jelentősebb feladat teljesítése várna Fábryra. Szóvá kell tennem, hogy a szlovákiai magyar irodalom történetének megírására nemcsak szinte tévedhetetlen ítélete miatt volna leghivatottabb, hanem azért is, mert ebben mindenkinél nagyobb tárgyismerete van és könyvtárában hiánytalanul minden adat rendelkezésére áll. — . Sajnos, egészségi állapotom nem engedi meg, hogy ezt egy rendszeres munkában megírjam, de talán Adalékok Szlovákia magyar irodalma történetéhez címmel hozzájárulhatok e munka megalkotásához. Megemlítem, hogy őrzöm egy jelentős kéziratgyújteményét, a Palackpostát, mely a fasizmus ellen az 1937—1939-ben írt és a Magyar Napban, a Korunkban megjelent utolsó cikkeit tartalmazza. — Hogy jutott eszedbe ez a különös cím: Palackposta? — kérdem. — A fasizmus idején egy ügyvédi irodában hagyatéki letétként volt kezelve. Azért kapta ezt a nevet, hogy h8 elpusztulnék palackpostaként megmaradjon. A Palackposta most különösen aktuális lenne, a neofasizmus miatt — említem. Fábry helyesel. Szerinte is ezzel kerekedne ki egy a Gondolat, a Béke és az Ady igazához hasonló trilógia. A Korparancsot, a Fegyver s vitÉ>z ellen-t egészítené ki a Palackposta. — És a három könyv közös címe? — Antifasizmus! N em kell ehhez bővebb komgondolatot komolyan és sürgősen magáévá kellene tennie, hogy ^ ideje volna gondoskodni Fábry összes művei gyűjteményes kiadásáról is, hiszen a jövő év augusztusában lesz hatvan esztendős. A lapokban szétszórt és kötetben még meg nem jelent cikkeit is össze kellene gyűjteni — feltétlenül az ö segítségével, a könyvtárában őrzött irományok, újságok gondos átnézésével. Olyan munka volna, amelynek elvégzése gazdag kamatokat hajtana. Amikor erről beszélünk, Fábry mosolyogva megemlíti, hogy írói pályáját voltaképpen mint novellista kezdte. Egyetlen novellája, A bot 1920-ban az Esti Üjságban jelent meg, írt aztán néhány verset is, de hamar rájött arra, 'iogy nem született sem prózaírónak, sesm lírikusnak. Élményei felől faggatom. — A háború a legnagyobb és mindent eldöntő élményem — feleli. Am én nem erre gondoltam, hanem találkozásokra, az alkotó ember nagy élnnényeire. — Ludwig Rennel, az antifasizmus nagy német írójával 1932-ben a Verhovinán jártam. Erre a közös utunkra mindig szívesen gondolok vissza. És Ivan Olbrachttal átbeszélgettem itt egy felejthetetlen nyári éjszakát Írói találkozások és levelek. Egy tartalmas alkotó élet nagy tanulságai, felfedezések, örömök, amiket a szellem embere kétszeres izgalommal érez és csalódésok, fájdalmak, amik tízszeresen iobban fájnak; sebek, amelyeket a harc hevében adni, osztani és kapni kellett és amelyek nélkül egy küzdelmes élet elképzelhetetlen még ott a stószi magányban, a stószi remeteségben is. A

tervek utolsójaként a legdédelgetettebb problémáját, a német kérdést hozza szóba. — Á német rejtélyt megfejteni eddig senki, egyetlen bölcselő sem Terrfében van, ámeíy 'állandóari szolgaságra neveli. A percek, az órák múlnak, szinte észrevétlen suhannak és egyszerre csak órámoz kapok: Jóval túlléptük már a beszélgetésre szánt és előre megszabott időt, a házigazdának pihennie kell és noha a legérdekesebb problémát kezdtük feszegetni, és nem látom rajta az elfáradás jelét, érzem, hogy búcsúznom kell. A kézszorítás elmondja még, hogy a megkezdett vitát egy újabb alkalommal folytatnunk ke!!, kedvenc proWémájának jóval több időt szentelünk majd akkor, töviről-hegyire megvilágítjuk minden oldalát, azt is, amely Goethet, Schillert, Beethovent szülte, a békeharc mai német ellenállóit neveli és egy jobb német — így egy jobb európai jövő biztosítéka. — Az anyag itt van — mutať a könyveire búcsúzóul — ha én nem tudnám megírni, ez mind a rendelkezésére áll annak, aki meg akar birkózni vele. A

Genfi-tó partján élt Romairi Rollandot Európa lelkiismeretének nevezte a közvélemény, messzehangzó rangot adva ezzel a rollandi szónak, a támadó, imperialista háborúk elleni torcnak. Vem szeretnék itt párhuzamot vonni, vagy összehasonlításokba bocsátkozni, de ez kétségtelen, hogy itt a mi körünkbon, Stószon nem egyszer megszólalt és megszólal most is ez az európai lelkiismeret, hogy Fábry Zoltánt bátran vallhatjuk Romáin Rolland egyik jogos örökösének, akinek szavára mi oly szívesen figyelünk fel, de akinek szava egy jóval nagyobb tábort kellene megmozgatnia. Most, ahogy jegyzeteimet rendezgetem, fokozottabban érzem a nyelvmegszabta korlátokat, édes anyanyelvünk kis hatósugarát, amelybői érdemtelenül oly kevesen tudnak kitörni. Csak a kivételesen nagy költőzsenik, egy Petőfi, egy Ady, egyegy, regényíró, Jókai, Mikszáth és Móricz jutnak túl a magyar nyelvhatáron. A mi Fábry Zoltánunknál mennyivel szürkébb, jóval jelentéktelenebb esszéirókról tud a világ közvéleménye, mert a világnyelvek valamelyikén, angolul, franciául, oroszul, spanyolul, kínaiul vagy németül írnak. Európai méretben mennyivel többet tudna használni Fábry békemunkája, a fasizmus elleni kemény és hatázott állásfoglalása, amelyet az érvek kivédhetetlen arzenáljával, találó és tévedhetetlen okfejtéssel támaszt alá, ha a világnyelvek valamelyikén szólalna meg. mmm A több mint 6000 tudta — mondja. Én is csak szellőztetni próbálnám. Anyagom bőven volna rá, fel kellene dolgozni. A kérdés itt az, vajon a hitlerizmus véletlen-e, vagy pedig szervesen adódik a német történelemből, szellembői és irodalomból? A történelem gondos áttanulmányozása után tapasztalatként, vitathatatlan tényként le kell zűrnünk, hogy a hitlerizmus nem véletlen, mert a német adottság egy változó lent és fent, az idealizmusból minden átmenet nélkül átcsap a barbarizmusba és megfordítva. A megfordftottnak századunkban, sajnos, még nem vagyunk a tanúi, mert a neofasizmus léte és virágzása döntően Igazolja, hogy a hitlerizmusnak gyökere a német alattvalói szelÄllililll kötetes könyvtárban. Seszélhetnék itt arról, hogy talán egy kicsit mi is hibásak vagyunk abban, hogy elhanyagoljuk nagy értékeink propagálását, nem gondoskodunk Fábry esszélrisainak fordításairól, müvei gyűjteményes kiadásáról, nem munkálkodunk nyomatékosabban azon, hogy mondanivalójának hatásköre messzebbre terjedjen és így betöltse érdeméhez mérten igazi hivatását. Ez az írásom itt erre a mulasztásra kíván figyelmeztetni, és azt célozza, hogy tennivalókra intsen. EGRI VIKTOR ÚJ SZO 1956. szeptember 8.