Új Szó, 1956. szeptember (9. évfolyam, 244-273.szám)

1956-09-07 / 250. szám, péntek

Az Északatlanti Szövetség tanácsa Párizsban a szuezi problémáról tanácskozik Páris. (ČTK) — Szeptember 5-én kezdődött Párizsban az Északatlanti Szövetség tanácsának ülése. A párizsi sajtó közlése szerint az ülés a szue­zi problémával foglalkozik. A Monde című lap megállapítja, hogy az ülés­szak egyike azoknak, amelyeket meg­felelő időpontban hívtak össze. Szem­mel láthatólag azért, mert ugyanak­kor ülésezik, amikor Menzies-féle bi­zottság Kairóban. Egyes körök °zért az Északatlanti tömb tanácsának ülé­sét az Egyiptomra gyakorolt nyomás eszközének tekintik. A tanács ülésére Párizsba érkezett Selwyn Lloyd brit, Pearson kanadai, Spaak belga külügyminiszter, vala­mint Hallstein, a Német Szövetségi Köztársaság külügyminisztériumi ál­lamtitkára. A tanács ülése zárt ajtók mögött folyik. Az SZKP és Luxemburg Kommunista Pártja vezetőinek megbeszélései Moszkva. (TASZSZ) — A Szovjet­unió Kommunista Pártja Központi Bi­zottságának helyiségében szeptember 5-én tanácskozás folyt Luxemburg Kommunista Pártjának Moszkvában tartózkodó vezető tényezőivel. A tanácskozáson részt vett N. A. Szuszlov, az SZKP KB titkára, B. P. Ponomarev, az SZKP KB tagja, D. Urbany, Luxemburg Kommunista A hét végén nyilatkoznak Nasszer elnök és az ötös bizottság között folyó tanácskozások eredményeiről Az ötös bizottság negyedik ülése Kairó, (ČTK) — Az ötös bizottság szeptember 5-én este tartotta negye­dik ülését Nasszer egyiptomi elnökkel. A tanácskozás után Nasszer elnök vacsorát adott a küldöttség tisztele­tére. Az ötös bizottság tagjai a reggeli órákban szokás szerint külön tanács­kozást tartottak. A bizottság képvi­selője kijelentette, hogy Menzies ausztráliai miniszterelnök, a bizottság vezetője a hét végén abban a helyzet­ben lesz, hogy nyilatkozhat a tanács­kozások eredményéről. Egyúttal közöl­te, hogy Nasszer elnök szeptember 4-én tájékoztatta a bizottságot az egyiptomi álláspontról. Menzies a nap folyamán fogadta a Szuezi-csatorna nemzetközivé tételé­re vonatkozó Dulles-tervet támogató 18 ország diplomáciai képviselőit is. Ardalan iráni külügyminiszter, az ötös bizottság iráni tagja a délelőtti órákban tanácskozott Nasözer elnökkel Eise hcw^r — S üstről Nyugati hírügynökségek részleteket közölnek Eisenhower elnök szerdai sajtóértekezletéről. A jelentésekből kitűnik, hogy az elnök csak röviden érintetve a Szuezi-csatorna kérdjsét. Egy tudósító megkérdezte, vajon az Egyesült Államok kész-e arra, hogy „minimumként" támogassa a csatorna nemzetközi igazgatását célzó nyugati tervet. Eisenhower válaszában kijelentette, hogy „erről nem akar megjegyzést tenni" de elismétli, hogy „az Egye­sült Államok továbbra is a vita békés rendezését óhajtja". Az Egyesült Álla­mok olyan rendezést szeretne, amely a világ minden nemzete számára bé­kében és háborúban egyaránt bizto­sítja a csatorna használatát az 1888-as egyezményeknek megfelelően." Az elnök a továbbiakban elvetette azokat a javaslatokat, hogy „legfelsőbb szinten" tartsanak újabb értekezletet a Szovjetunióval. Ezzel kapcsolatban Pártja KB főtitkára, valamint A. azt a né z etet hangoztatta, hogy „en­Useldinger és Kill, Luxemburg Kom- | nek cé Ij a CS Uoán az lehetne, hogy munista Pártja politikai irodájának tagjai. A két testvérpárt képviselőinek be­szélgetése barátságos szellemben folyt le. Nepál miniszterelnöke Kínába látogat Delhi, (ČTK) — A delhi rádió je­lentette, hogy Acsalja, Nepál minisz­terelnöke szeptember 16-án a Kínai Népköztársaságba látogat, három heti tartózkodásra. megismételje azokat a javaslatokat, amelyeket a leszereléssel, a megosztott országok újraegyesítésével és más nemzetközi vitás ügyekkel kapcsolat­ban már felvetett." ÍRORSZÁGI kulturális misszió ér­kezett Pekingbe, amelyet a külföld­del való kulturális kapcsolatokat ápo­ló kínai társaság hívott meg a Kínai Népköztársaság látogatására. (ČTK) MOSZKVÁBAN, szeptember 8-án a Zeneakadémia nagytermében tartja első hangversenyét a bostoni filhar­mónia. (ČTK) A francia kormány hadikölcsönt bocsátott ki az algériai katonai kiadások fedezésére Páris. (ČTK) — Guy Mollet fran­cia miniszterelnök szerdán bejelen­tette a kormány azon határozatát, hogy az algériai rendkívüli kiadások fedezésére 150 milliárd frank összegű kölcsönt bocsát ki. A jobboldali lapok többsége az új kölcsön kibocsátását üdvözli. Csak a „Monde" c. burzsoá lap írja, hogy a kölcsön nagy teher lesz az ország költségvetésében. A demokratikus sajtó rámutat ar­ra, hogy a kormány ahelyett, hogy beszüntetné a katonai akciókat Al­gériában és így megakadályozná a hatalmas kiadásokat, új kölcsönt írt Vonsan hősi város feléled ro njaiból Fenjan, szeptember 6. (ČTK) — Az Oj Kína sajtóiroda közli, hogy a Ko­reai Népi Demokratikus Köztársaság keleti részében fekvő Vonsan hősi városban több mint 200 középületet és 10 000 házat újjáépítettek. Nyolc­vanhat ipari vállalat megkezdte a ter­melést Vonsan városában. Befejezték a Vonsani Mezőgazdasági Egyetem és 28 más iskola újraépítését is. Ez idén sok dolgozó és diák tölti szabadságát Vonsanban, amely köz­ismert tengeri fürdő. Macedóniában a földcsuszamlás 18 embert betemetett Skoplje, (ČTK) A Tanjug jugoszláv sajtóügynökség közlése szerint szep­tember 5-én Dél-Macedónia Titov Ve­les járásának Vadasa nevű községében komoly szerencsétlenség történt, a földcsuszamlás 18 személyt betemetett. Hét embert megmentettek, a többiek sorsa azonban kétséges. A föld egy 400 ezer négyzetméternyi területen mozdult meg éspedig egyes helyeken 100 méter mélységig. A mentési mun­kálatok folynak. A jugoszláv bortermelők jó termést várnak Belgrád, (ČTK) — Jugoszláviában ez idén a szőlő rekord termése várható éspedig a napsugaras Dalmáciában a Hvaru. Visu é^ Korcsula stb. szige­teken. Dalmácia legmelegebb tájain már megkezdték a szüretet, a többi vidéken szeptember közepén kezdik Az adriai terményhivatal szakértői a 35 000 ha-t kitevő szőlőkertek ter­mését több, mint 10 000 vagonra be­csülik. ki a rendkívüli kiadásokra, vagyis a háború folytatására. A Liberation hangsúlyozza, hogy a nagyvállalkozók érdekében kibocsátott kölcsön árt Franciaország pénzügyi helyzetének. Áz új kölcsön — írja a Humanité — fokozza a költségvetési hiányt és az állami adósságokat, aláássa Fran­ciaország pénzügyi helyzetét. Szovjet és kínai tengerészek révkalauznak jelentkeznek a Szuezi-csatornára A fekete-tengeri kereskedelmi flot­tához tartozó „Usakov admirális" ne­vű hajó e napokban tért vissza Egyip­tomból. A hajó legénysége levelet írt a Morjak (Tengerész) című lap szer­kesztőségéhez és elmondta, hogy saját tapasztalatuk alapján győződtek meg arról, hogy Egyiptom mindent megtesz a forgalom jó lebonyolításáért. Több szovjet tengerész kijelentette: szívesen vállalna munkát a Szuezi­csatornán, hogy átadhassa tapaszta­latait az egyiptomi kollégáknak. F. F. Penkov, a Frunze tengerjáró kapitánya pl. így ír: „Augusztus 15-én hajóztam át a Szuezi-csatornán. A csatorna mun­kája normális. De a hajózás ott alapos tudást igényel. Szívesen segítünk ba­rátainknak. Tudjuk, hogy lesznek ne­tán! munka sajátosságait, de ez egyál­talán nem ijeszt el." A. N. Dacenko, a Krasznodar kapi­tánya, P. I. Bijul a Penza tartályhajó kapitánya és még több tapas'talt szovjet tengerész jelentkezett, hogy szívesen elmenne révkalauznak a Szue­zi-csatornára. Eddig 29 sangháji révkalauz jelent­kezett szolgálattételre a Szuezi csa­tornára. A tengerész szakszervezet távirati­lag szólította fel a nyílt tengeren tar­tózkodó hajókat, tartsanak gyűléseket és jelentsék távirati úton, ha megfe­lelő révkalauzok jelentkeztek a Szue­hézségeink. Meg kell tanulnunk az ot- zi-csatornában való szolgálattételre. Az imperialisták a kőolaj nevében igyekeznek uralmukat fenntartani az arab országokban Egyiptomi sajtóvélemények a kairói tárgyalásokról Kairó, (ČTK) — Az egyiptomi lapok cikkei a kairói tanácskozásoknak szen­telik figyelmüket. ják." A múltban védnökségnek nevez­ték, majd fokozatosan megszállásra változatták át az elnevezést, később Az Al Ahram vezércikkében hang- védelmi egyezménynek nevezték, ma súlyozta, hogy ma már teljesen vilá- ; pedig nemzetközi igazgatást szeretné­gos, hogy az úgynevezett ötös bízott- j nek bevezetni" — fejezi be. Az Al Gum­ság nemcsak azért jött Kairóba, hogy j huria hangsúlyozta, hogy „az imperia­a Dulles-tervet tolmácsolja az egyip- ! listák azon törekvései, hogy megnyer ­tomi megbízottaknak. Az összejövetel i jék a világ közvéleményét a szuezi főcélja a véleménycsere. Az As Sab j kérdés erőszakos megoldására — ku­darcot vallottak. Csődöt mondottak az Csehszlovák-olasz kereskedelmi tanácskozások kezdődtek Róma, (ČTK) — Szeptember 5-én Rómában csehszlovák-olasz tanács-' kozások kezdődtek. A csehszlovák ke­reskedelmi küldöttség Alois Hloch •mérnöknek. a külkereskedelmi miniszter helyettesének vezetésével a két állam közötti kereskedelmi és fizetési megegyezés megkötéséről tár­gyal. Egyúttal pénzügyi tanácskozások is kezdődtek. A csehszlovák küldött­séget Karel Urbanek mérnök, pénz­ügyminisztériumi osztályfőnök vezetň Kulturális egyezmény a Szovjetunió és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság között Fenjan, (ČTK). — E napokban fe-í jeződtek be Fenjanban a szovjet kül-: döttség és a koreai kulturális és pro-í pagandaügyi minisztérium küldöttsége között folytatott tárgyalások, amelyek eredményeképpen megkötötték a két állam közötti kulturális együttműkö­désre vonatkozó egyezményt. Az egyezmény feltételezi a koreai és a szovjet nép közötti együttműködés sokoldalú fejlődését a tudomány, a technika, a népnevelés, az irodalom és a művészet terén. Nyugtalanság Kelet-Pakisztánban Dakka, (ČTK) — Dakkában, Kelet-i Pakisztán fővárosában szeptember 4-: én a katasztrofális élelmezési helyzet-? tel kapcsolatban tömegtüntetésekre került sor. A tüntetők összeütközésbe kerültek a rendőrséggel, három pol-i gár életét vesztette és 12-en megse-i besültek. A tüntetések részvevői kö-í vetélték, hogy az éhező lakosság szá-j mára szerezzék be a legszükségesebb! élelmiszermennyiséget. Iszkander Mirza, pakisztáni elnök közölte, hogy a legrövidebb időn be-: lül elutazik Dakkába, hogy a helyszí-i nen vizsgálja meg a helyzetet. ehhez hozzáfűzi, hogy az eddigi ta nácskozások világosan megmutatták, hogy a Szuezi-csatorna nemzetközi igazgatásának kérdésében nem jöhet létre kompromisszum. Amennyiben a nyugati hatalmak ragaszkodnának kö­vetelésükhöz, Nasszer egyetlen válasza mindössze néhány udvarias búcsúszó lesz. Anvard Sadad, az Al Gumhuria főszerkesztője hírmagyarázatában el­ítélte a nyugati hatalmak törekvéseit, j „Az imperialisták a kőolaj nevében | igyekszenek fenntartani uralmukat or­siágainkban. A szabad hajózás ürügye alatt meg akarnak fosztani szabadsá­gunktól", — írja aSdad — és arra fi­gyelmeztet, hogy az imperialisták csak gyarmatosító uralmuk nevét változtat­imperialisták azon tervei is. hogy be­avatkozhassanak Egyiptom belügyeibe és most megállapítják, hogy az egyip­tomi nép soha sem támogatta Nasszer elnököt olyan egyöntetűen, mint most. Valamennyi arab állam kivétel nélkül Egyiptom támogatása mellett száll sík­ra — Írja a lap. A karlsruhei pert politikai érdekek befolyásolták Berlin, szeptember 6. (ČTK) — Né­metország Kommunista Pártjának be­tiltása leköti Németország mindkét része demokratikus közvéleményének figyelmét. Németország egyesítésének bizottsága dr. Walter Menzelhez, a nyugatnémet parlament alkotmányvé­delmi bizottsága elnökéhez, levelet intézett, amelyben azt javasolja, léte­sítsenek a Német Demokratikus Köz­társaság és a Német Szövetségi Köz­társaság parlamenti képviselőiből ösz­szeállított össznémet parlamenti bi­zottságot, amely felülvizsgálná a Né­metország Kommunista Pártja felett hozott ítéletet. Az össznémet parla­menti bizottság megvizsgálná a per politikai következményeit, különösen Nemetország újbóli egyesítésének le­hetőségeivel kapcsolatban. Az NDK pénzügyminisztériumának üléstermében szeptember 5-én vita folyt dr. Kröger professzorral és dr. Kaullal, akik a karlsruhei perben Né­metország Kommunista Pártjának jogi képviselői voltak. Dr. Kröger profesz­szor rámutatott a per egyes szakaszai­ra, amelyek pontosan egybevágtak a remilitarista nyugatnémet politika dá­tumaival. Ezért teljesen világos, hogy a karlsruhei pert nem jogi motívumok, hanem elsősorban politikai érdekek irányították. A Lengyel Népköztársaság kormánya tiltakozik a Nyugat-Németországból felbocsátott propaganda-léggömbök miatt Varsó, (ČTK) — A lengyel sajtóiroda szeptember 6-án közölte a Lengyel Népköztársaság nyilatkozatát, amely a többi között így hangzik: „A Német Szövetségi Köztársaság területéről már hónapok óta az úgy­nevezett Szabad Európa röplapjait szállító léggömböket irányítanak a Lengyel Népköztársaság légiterébe. A Lengyel Népköztársaság kormánya az USA kormányához intézett jegyzékei­ben ezekre a meg nem engedett ak­ciókra felhívta a figyelmet és hang­súlyozta, hogy ellenkeznek a nemzet­közi jog alapelveivel, veszélyeztetik a lengyelországi légiközlekedés bizton­ságát, valamint a lengyel polgárok életét és vagyonát. Ezeket a jegyzékeket nyilvánosságra hozták és tartalmuk természetesen is­meretes a Német Szövetségi Köztár­saság kormánya előtt is. 1956. augusztus 3-án 8.37-kor Soch­czew mellett lezuhant egy UTI-MIG 15 jelzésű lökhajtásos repülőgép, amely rendes gyakorlatozó repülést végzett. A repülőgép mindkét pilótája, Roman Lachoczik kapitány és Józef Ráze al­hadnagy életét vesztette. A szeren­csétlenség okainak tüzetes vizsgála­tánál megállapították, hogy a repülő­gép azért zuhant le, mert egy hidro­génnel töltött léggömbbel ütközött össze, amely uszító röplapokat szállí­tott. Mivel, a lengyel terület felett a léggömbök száma emelkedett, 1956. szeptember 4-én egyes lengyel terüle­tek. felett beszüntették a repüléseket. Kétségtelen, hogy a tragikus sze­rencsétlenségért, amely augusztus 3­án két emberáldozatot követelt, va­lamint a iégiközlekedés veszélyez­tetéséért a lengyel terület felett a Német Szövetségi Köztársaságot és az Amerikai Egyesült Államokat terheli a felelősség. A Koreai Munkapárt Központi Bizottságának ülése Fenjan, szeptember 6. (ČTK) — A Koreai Központi Sajtóiroda közlése szerint augusztus 30-án és 31-én a Koreai Munkapárt Fenjanban téíjes ülést tartott. Az ülésen megvitatták a Koreai Népi Demokratikus Köztár­saság kormányküldöttségének a test­véri országokban tett látogatásával kapcsolatos kérdéseket, a párt egyes feladatait és a közegészségügy meg­javításának kérdését. Londonban új szuezi értekezletre számítanak London, szeptember 5. (MTI) A DPA jelentése szerint londoni diplomáciai körökben második szuezi értekezlet lehetőségére számítanak. Menzies miniszterelnök ezen az érte­kezleten számolna be a Szuezi-csa­torna-Bizottság és Nasszer elnök tár­gyalásairól. Az értekezlet már a jö­vő héten összeülhetne.. A legvalószí­nűbb, hogy nagyköveti értekezlet formájában tartanák meg és vagy az első szuezi értekezleten részvevő 23 ország, vagy a Dulles-tervet el­fogadó 18 ország képviselői venné­nek részt rajta. India alelnöke Indonéziába, Japánba és Kínába látogat Delhi, szeptember 6. (ČTK) — S Press Trust of India sajtóügynökség közlése szerint S. Radhakrisnan, In­dia alelnöke szeptember 25-én Indo^ néziába, Japánba és a Kínai Népközt társaságba látogat. A Kínai Népköz­1 társaságban az elnökhelyettes októbeg 10-től október 20-ig tartózkodik. Új villanyerőművek Szlovéniában Ljubjlana, (ČTK). — Az Elektro­projekt jugoszláv vállalat most fejezi be öt, a Dráván épülő villanyerőmű és három, az Idricán Lomnicán és az Osp folyón épülő vízierőmű terveit. A Szlovén Népköztársaság víziéről műveinek forrásait 2 270 000 kilowatt­ra becsülik. A háború előtt mindösz­sze három nagyobb villanverőmű volt Szlovéniában, azonban ezeket is cse­kély mértékben használták ki. Až utolsó évek folyamán Szlovénia for Ivóin több nagy erőművet építettek. a ceyloni miniszterelnök sfkraszái i a Kínai Népköztársaságnak az ENSZ-be való felvétele mellett New York, szeptember 6. (ČTK) Az United Press hírügynökség kolombói tudósítójának közlése szerint Solomon Bandaranaike ceyloni miniszterelnök szeptember 5-én kijelentette, hogy „Ceylon mindent megtett azért, hogy a Kínai Népköztársaságot felvegyék az Egyesűit Nemzetek Szervezetébe". Soloman Bandaranaike kijelentette továbbá, hogy novemberben, amikoi részt vesz az ENSZ közgyűlésének ülésén, maga is minden erejével tö­rekedni fog arra, hogy a Kínai Nép­köztársaságot felvegyék az ENSZ-be. Gunavardent, Ceylon ENSZ-beli kép­viselőjét utasították, tegye meg a szükséges lépéseket arra nézve, hogy biztosítsák a Kínai Népköztársaság jo­gait az ENSZ-ben. NÉHÁNY SORBAN A. I. MIKOJAN, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa elnökének első helyet­tese szeptember 5-én fogadta Julgj Moch francia nemzetgyűlési képvise­lőt, az ENSZ leszerelési bizotságának francia tagját, aki a Szovjetunió kül­ügyminisztériumának rrjghívására a Szovjetunióba érkezett. A tanácskozá­son jelen volt A. A. Gromiko, a Szov­jetunió külügyminiszterének első he­lyettese. (ČTK) NAGY-BRITANNIÁBAN augusztus havában 129 millió dollárral csökken­tek az arany és dollártartalékok. A Daily Worker szavai szerint a tarta­lékok csökkenése n brit gazdaság sebezhetőségének bizonyítéka. A tar­talékok csökkenését a nagy katonai kiadások idézték elő. (ČTK) R v PRASAD, India elnöki az indiai tájékoztató szolgálat közlése szerint október 21-én négynapi állami láto­gatásra Nepalba utazik. (ČTK) MONTEVlDEÔBAN, Uruguay fővá­rosában az Uruguay Kommunista If­júsági Szövetség fennállásának egy­éves évfordulójára nagy népgyűlést rendezett, amelyre az ország minden tájáról megjelentek az ifjúság kép­viselői. (ČTK). A PÁRIZS MELLETTI Chatillonban, a francia atomközpontban szeptember 4-én tűz ütött ki. A t"'z eloltására nyolc tüzoltőtestületet hívtak. A tűz oka ismeretlén. (ČTK) A „SANTA FE" amerikai luxusvonat az USA New Mexikó-i államában rpringer közelében teljes sebességgel összeütközött egy postavonattal Az eddigi hírek szerint a vasúti szeren­csétlenségnél 20 személy él»tét vesz­tette. (ČTK) ÜJ SZO 3 1956. szeptember 7.

Next

/
Thumbnails
Contents