Új Szó, 1956. augusztus (9. évfolyam, 213-243.szám)

1956-08-30 / 242. szám, csütörtök

A TRÉFA Cokat gondolkoztam azon, elmondjam-e Katrusin András esetét, mert szavamat adtam, hogy hallgatni fogok mint a sír. Igazán nem szeretném, hogy ezt a keményfejű, de amellett szorgalmas és jó gazdát holta napjáig csúfolják az emberek botlásáért még a szomszédos községekben is. Ezért a világért nem árulom el, melyik községben lakik és arra sem esküszöm meg, hogy valóban Katrusin Andrásnak hívják. Nappal alig volt valaki a szövetkezet irodájában, de este benépesedett a helyiség. Ide jártak tanácskozni az elnök, az agronómus, a zootechnikus és a csoportvezetők. A szövetkezetesek tanácskozásain gyakran megjelent a helyi nemzeti bizottság titkára is, a szálfanövésü, örökké vidám, huszonhat éves Komló Mihály. Ezen a nevezetes estén a jelenlévők arról beszélgettek, hogyan lehetne megnyerni a közös gazdálkodás számára a szövetkezeten kívül álló kis- és középparasztokat. így került szóba Katrusin András is. Ogy vélték, érdemes Katrusinnal foglalkozni. Dolgos ember s jól gazdálkodik hét hektár földjén. Az utóbbi években azonban furcsa dolgokat művel. Elzárkózott életet él, a beadást rendszertelenül teljesíti, holott volna neki miből. Hiábavalónak bizonyul minden igyekazet, hogy meggyőzzék hazafias kötelességének teljesítéséről. Hiába mondogatták neki, hogy csak akkor várható nagyobb árleszállítás az élelmiszereknél is, ha minden egyénileg gazdálkodó paraszt éppúgy mint szövetkezeteink, teljesíti a beadást, mint ahogyan a gyárak dolgozói teljesítik kötelességüket. Katrusinra nem hatott az érvelés, mintha a falra borsót hánytak volna. Már hallgatni sem szerette az olyan beszédet, mely jobb belátásra intette. Annál inkább hallgatott a mézes mázos szavú Kotrbára, a kulákra, aki az utóbbi időben egyre gyakrabban bejárt házába, ö szédítette meg a fejét. Katrusin azt is a kuláknak köszönhette, hogy az egész falu nevetett rajta. Lépten-nyomon hallotta a csipkelődő szavakat: „Katrusin bácsi, eldől a kazal. Vagy azt kérdezték tőle az emberek fülig szétnyúlt szájjal: „Hogyan ázhatott meg kamrájában a búza. úgyhogy szárítani kell? Hisz nem is esett!..." Bizony mihelyst Katrusin kitette a lábát a házból egyebet sem hallott, mint csúfondáros szót. De miért? Ezt kérdezte Komló Mihálytól, a szövetkezet őszhajú elnöke is. Azt mindenki tudta, hogy a titkár keze van a dologban. Ő követett el valami huncutságot. fel ihály egykedvűen nézte a jelenlevők kívánc6j arcát, majd hirtelen kirobbant belőle a nevetés. Hosszabb ideig nem tudott szóhoz jutni, olyan jól mulatott a visszaemlékezésen. Egészséges fehér fogai kivillantak nyitott szájából és szemei keskeny csíkká szűkültek jókedvének áradatában. Amikor azonban végre legyőzte jókedvét, zsebkendőjével letörölte a szeméből kiserkent könnyeket, beszélni kezdett és a végén majd összedűlt az egész helyiség a féktelen nevetéstől. Még a szövetkezet elnöke is átengedte magát kitörő jókedvének, de azért rosszalólag csóválta meg a fejét. „Nem kellett volna őt annyira nevetségessé tenned, Mihály!" „Miért ne!" felelte Mihály még mindig nevetve. „Kinek a kulák tanácsa jobban kell, mint a tisztességes embereké, lássa következményeit". „Igen ám, de miatta szenved a leánya, Mariska, meg András fia. Kár, mert azok jó gyereket" — érvelt az elnök nevetéstől már lecsillapodott komoly hangon ... Mihály azonban elgondolkozott... Arra bizony nem gondolt, hogy az ügy komolyan érintheti Mariskát is. Nagy kár lenne, ha a leány megharagudna rá, hiszen sötét szemének hosszú pillantása — ha véletlenül találkozik az ő tekintetével —, sokat jelent ám! * * * |_| űvös reggel volt. A nap még valahol a domb háta mögött bukdácsolt, amikor Katrusin elgondolkodva lépegetett az udvaron keresztül az istállók felé. Ha közelebb Is volt a hatvanhoz, mint az ötvenhez, lépései még szilárdak és ruganyosak voltak. Dús fekete hajában csak itt-ott árulta el korát egy két ősz hajszál. Az istállóban már minden rendben volt, a tehenek gondosan megtisztítva ropogtatták az illatos szénát, szőrük ragyogott, hogy öröm volt rájuk nézni. Katrusin elégedetten mosolygott. „Lám, a kislány, ha városban is jár az iskolába, nem felejtette el a munkát a ház körül" — gondolta, majd a sertésólak felé vette útját, ahonnan hallani lehetett a türelmetlen hízók acsarkodását. Amikor betekintett az ólba, meglátta Mariskát, amint a vályút mosta. Mariska csak akkor vette észre apját, amikor megállt mellette. „Meddig akarod még sikálni azt a vályút, Mariska" — szólította meg a leányt — majd hozzá tette: „a disznók már megeszik a kezedet". Már kész vagyok — felelte a leány kiegyenesedve. Apjára csak futó tekintetet vetett, s nyomban elfordította formás fejét, aztán elindult a már előre elkészített moslékos vödör felé. Időközben azonban mintha kötőjével a szemeit törölgette volna. Katrusin értelmetlenül nézett utána s amikor a leány visszatért a vödörrel, látta, Jiogy könnyezik. Gondoskodva kérdezte a leánytól: „Mi van veled, miért sírsz?" Mariska rá sem nézett, úgy felelt: „Semmi sem történt". Letette a vödröt és beszaladt a szobába. Katrusin naptól megbarnult arca elfelhősödött. Csak nem tudta meg a leány, mit beszélnek róla a faluban?... Amikor erre gondolt, elfutotta a méreg és azután ki tudja hányadszor, újra átélte a kellemetlen eseményt. Nem szívesen gondolt a dologra, s valami mégis minduntalan eszébe juttatta. Hogy is történt? Huncutság volt az egész, de nem mind n alap nélküli. Amikor vagy kéthete a kulák betoppant hozzá azzal a hírrel, hogy négy gazdánál hivatalos felvásárlás lesz, az ő nevét is említette. Még az éjszaka kötélen hat zsák búzát eresztett le a kútba, a legnagyobb koca számára pedig mély odút vájt az udvaron lévő nagy kazalba. A furkálástől a kazal megbillent és csak nagy erőfeszítéssel tudta kimenteni a sivalkodó jószágot a szalma közül. A többi három gazda másnap eleget tett kötelességének, de ő a gabonát csak tovább áztatta a kútban. Az egész így történt. Mihály egy napon, amikor az utcán megelőzte a kulákot, „véletlenül" elejtett °nv cédulát, melyre rá volt írva, hogy kinél kell hivatalos felvásárlást végezni. Jól számított. A kulák felvette a cédulát és nyomban sorra kilincselte a gazdákat. Amikor azonban Katrusin látta, hogy egész héten át senki sem jön hozzá, attól való félelmében, hogy a gabona kicsírázik, a zsákokat kihúzogatta a kútból s a szemet a szérű alatt és a padláson szépecskén kiteregette, hadd száradjon meg. No, a gabonából valamicske még az udvarra is jutott. Az esetről tudomást szereztek a szomszédok és Klepácsék néne. Több sem kellett. * * * fel ariska már régen nem értett egyet édesapjával, s amikor az iskolai szünidőre hazaérkezett, nyomban igyekezett rábírni apját, hogy teljesítse a beadást. Hasonlóképpen irogatott haza a fiú is, aki a városban dolgozott. Katrusinnál azonban süket fülekre talált a jó szó. Most mégis azon töprengett az ajtóban, mit mondjon a leánynak. Lehet, hogy más ember jól megcibálta volna a leány haját, amiért beleártja magát a felnőttek dolgába. De Katrusin szerette gyermekeit és voltak pillanatai, amikor úgy vélte, hogy a gyerekeknek van némi igazuk. Hiszen a nemzeti bizottság tagjai is sok türelmet tanúsítanak vele szemben. Az önzés mégis minden esetben erősebbnek bizonyult a lelkiismeret szavánál. Ezt a rossz tulajdonságát a kulák is erősítgette nála. Mindig mondogatta: „András, ne add meg magad. Ogalább mi, jobb gazdák tartsunk össze. Amit te teszel, azt teszi a többi is, s ha belépsz a szövetkezetbe, mindannyian utánad mennek. De mi lesz, ha egyszer fordul a világ ? ..." Maga sem tudta, hogyan került a szobába s csak akkor ocsúdott fel, amikor meglátta a sírdogáló leányt. Tanácstalansága idegessé tette és szokatlanul nyersen rázta meg Mariska vállát. — Elég legyen már a komédiából, mondd meg végre, mi bajod! A begyűjtési feladatok teljesítése a szepsi járásban A leány felemelte fejecskéjét, de ízemében idegen volt a fény, amikor az apjára nézett. Csak annyit monddott: — Áz egész falu rajtunk nevet — s újból görcsös sírásra fakadt. Katrusint a leány nyílt feleieta felbőszítette. — Hadd nevessenek, mégis Katrusin fog utoljára . nevetni. Azt a Mihályt meg fogom fojtani — döngette a mellét. Mariska hirtelen elhatározással felemelkedett az asztal mellől. Szép lány volt, tizenhét esztendős fiatalságának minden ékességével övezve. Arca elszántságot árult el s látszott rajta, hogy nagy elhatározás előtt áll. Már nem remegett a hangja az előbbi felindulástól, amikor élesen odavágta apjának: — A kulákot fojtaná meg inkább, vagy dobná ki, ha idejön. — Hallgas, te béka, talán te fogsz engem tanítani, aki felneveltelek, iskoláztatlak! — Nem mind a maga érdeme apám. Ki tette azt lehetővé, hogy most mindent tud értékesíteni, s van pénz a háznál. Nézze meg az új szekrényeket és a többi bútorokat, a szőnyegeket, a csizmákat, melyekből két olyan pár van, ami még a lábán sem volt, vagy ruhái közt válogasson, melyből most annyi van, amennyi azelőtt sohasem volt? Katrusint valósággal leforrázta leánya szóáradata. így még gyermekei nem beszéltek vele. Mariska az elevenjébe vágott. A leány kihasználta apja pillanatnyi dermedtségét és tovább beszélt: — Amikor reggel az internátusban a kávét, vajat, süteményt adják nekünk, a reggeli nem ízlik nekem, mert tudom, hogy édesapám nem járult hozzá. Amikor ebédre jó nagy darab bécsi szeletet, vagy más húsfélét kapunk, újból eszembe jut, hogy az én apám már több mint egy éve egy kilogramm húst sem adott be. És tudja meg, ahogyan én érzek, úgy érez András is ... — Hallgas, mert széttéplek! — üvöltött fel az öreg s ütésre emelte a kezét, de Mariska kifakadásának zuhatagát nem tudta megállítani. A leány még jobban felemelte a hangját: — Amikor a legutóbbi árleszállítás után néztem a kirakatokat, megint csak azt láttam, hogy ehhez az én apám... A leány mondanivalóját egy arculcsapás szakította félbe. Szinte beleszikrázott a szeme. Az ütés mégsem fájt a lánynak annyira, mint amenynyire meglepte. Katrusin megbánta, hogy nem tudott uralkodni magán. Szeretett volna elsüllyedni, csak ne kelljen a leány vádló szemeibe nézni. Egyszeribe mintha éveket öregedett volna. Lassan megfordult és kiment a szobából. reggeli szél már szétkergette a felhőket az égbolton és a nap sugarai vígan omlottak alá, amikor Katrusin kissé megnyugodott. A gabpnával jól megrakott szekér elé befogta a lovakat. Időközben a nyitott utcaajtón kitekingetett az utcára. Az úttesten megrakott szekerek gördültek tova. A szövetkezet tagjainak hordták szét a természetbeni járandóságot. Volt miből, mert egy hektáron átlag 8 mázsa búzával több termett nekik, mint az egyénieknek. Bizony neki is hoztak volna egy szekér gabonát, ha nem hallgat a kulákra. A kulákra gondolva

1 újból dühbe gurult. Csak kerüljön a szeme elé, nem ússza meg szárazon. Jóformán be sem fejezte a gondolatot, amikor valaki ráköszönt. A hang ismerősnek túnt fel, de mégis meglepődött, mert az illető a kert vége felől jött s így nem láthatta meg, amikor az udvarba lépett. A beszélő felé fordult s még jobban meghökkent. A kulák állt előtte. Bizonyára ott lebzselt a ház körül s amikor meglátta a megrakott kocsit, rosszat sejtett. — Jó reggelt adj Isten! Csak nem akarod bevinni a gabonát, András! — szörnyülködött a kulák. — Hiszen ... — akarta tovább folytatni mondanivalóját Kotrba, de Katrusin dühösen félbeszakította: —' Tűnj el innen, mert lebunkózlak! — kiabálta az öreg és vérbeborult Immár a harmadik negyedévben vagyunk. Mint mondani szokás, legfőbb ideje, hogy minden gazda mérlegelje az év eredményeit s számot vessen, hogy mi mindent tett annak érdekében, hogy eredményesen zárja le az évet. Egy rövid betekintésre álljunk meg a szepsi járásban. Nézzük meg, hogy az itteni szövetkezetesek és egyénileg gazdálkodó parasztok hogyan teljesítik kötelezettségeiket. Ha figyelembe vesszük a szocialista szektort, meg kell állapítanunk, hogy mind termelési, mind beadási téren jóval előbbre van a magánszektornál. Például a jászói szövetkezet tejbeszolgáltatási kötelezettségének eddig 106,8 százalékra tett eleget. A tojásbeadást 90,6 százalékra teljesítették. Hasonlóan a húsbeadást is terv szerint teljesítik. Semmi kétséa sem fér ahhoz, hogy beadásukat minden termékből teljesítik. A bodollói szövetkezet — bár gyengébb az előbbinél — beszolgáltatási kötelezettségének terv szerint tesz eleget. Terven felül 69,04 mázsa sertéshúst értékesítettek eddig szabadpiaci áron. A jánoki szövetkezet, mint egyik közismerten jól működő szövetkezet, szintén az élen jár a beadás teljesítésében. A tejbeadással az utolsó litereknél tart, a tojásbeadást szintén, a húsbeadást pedig pontosan terv szerint 100 százalékra teljesítik. Eddig 75,27 mázsa sertéshúst adtak előíráson felül. A perényi szövetkezetesek már egy hónapja szabadpiacon értékesítik a tejet és a tojást, melyből július végéig 2045 darabot adtak el. Nincs baj a hústermékekkel sem. A terv szerinti előírás mellett eddig 28,32 mázsa sertés- és 41,61 mázsa marhahúst adtak át terven felül. A felsorolt példákból kitűnik, hogy a szocialista nagyüzemű gazdálkodás biztosítja a termelés állandó növelését s napról napra egyre több terméket ad dolgozóink asztalára. Vannak a szepsi járásban példás egyénileg gazdálkodó parasztok is, akik nem feledkeznek meg egy percre sem állampolgári kötelességükről. Ilyenek például Józsa Ferenc középparaszt Bodollóból, aki példásan teljesíti beadását s eddig 250 tojással adott be többet. Sándor Béla kisparaszt Péderből előíráson felül 129 kg sertés- és 35 kg marhahúst adott át, tojásból pedig 524 darabbal teljesítette túl a tervét. Ugyancsak Péderből Hajdú Júlia 2,89 hektáros gazdálkodó már egész évi kötelező beadását teljesítette. Még másokat is fel lehetne sorolni, akik hazafias becsülettel állják meg helyüket állampolgári kötelességeik teljesítésében. Ezekkel szemben nem egy olyan egyénileg gazdálkodó paraszt is akad, aki elhanyagolja a beadási kötelezettség teljesítését. Ezek nem vesznek tudomást a társadalom közös érdekeinek biztosításáról. Az ilyeneknek nincs érzékük a közösség iránt. A közérdek számukra akkor jelent valamit, ha abból jó hasznot húzhatnak. Legtöbbjük csupán annyit termel, amennyi saját szükségletét fedezi. Ugyanakkor mindazokhoz az előnyökhöz, amelyeket dolgozóink becsületes munkájukkal nyújtanak, a legnagyobb jogot formálják. No, de említsünk meg közülük néhányat. Ott van Hím községben Timkó Sándor 15 hektáros gazda, aki 662 kg sertéshússal, 1109 kg marhahússal, közel 4000 liter tejjel, 2740 tojással adósa dolgozóinknak. Hozzá hasonló szintén Hímből, a 13,62 hektáros Urbán József is. Nem kevésbé hanyagolta el beszolgáltatási feladatait Perény községben Trembicki Miklós középparaszt is, aki 1038 tojásból húszat adott át és a hús beadását sem teljesíti. Szomszédja, Brém István erre az évre még egy kilő sertéshúst sem adott, marhahúsból csak 29 kilót. Az előírt 2499 liter tejből alig egy pár litert. Az előírt 2307 tojásból július 18-ig 154-et adott át. Nem kivétel a hanyag teljesítők között Vilinsky János se és Takács Mihály, a Gombos tanyáról, akik majdnem egész évi kötelező beadásukkal hátralékban vannak. Mit gondolnak ezek a notórikus nem teljesítők? Azt hiszik, hogy a végtelenségig el fogják ezt nézni nekik? Nem és ne is nézzék el, hanem járjanak el velük úgy, ahogy azt megérdemlik. Kaszonyi István „TÖBB TEJÉRT" Ezzel a jelszóval fogtak munkához az év második felében a Csörgői Állami Gazdaság állattenyésztői. A tavalyi jó eredmények, amikor a tervezett tejmennyiséget csaknem két literrel fokozták és ezenkívül az önköltséget egy liter tejnél 1,90 koronáról 1,70-re csökkentették, arra serkentették a fejőket, hogy az idén több tejet érjenek el. Vállalták, hogy augusztus elsejére 9 literes átlagos tejhozamot érnek el egy tehénnél. Ezt a vállalást teljesítették, sőt még túl is haladták. Ezt az eredményt a zöldtakarmány helyes adagolásával, továbbá mind az istálló, mind az állatok tisztán tartásával és pontos etetésével, fejéssel érték el. Sokat jelentett Balázs elvtárs segítsége is, akit a gazdaság vezetésével bíztak meg. 30 éves gyakorlati tudását sikeresen érvényesíti. Tavaly a „legjobb munkás" címét nyerte el. A jobban tejelő teheneket egyébként háromszor, a gyengébben tejelőket pedig kétszer fejik naponta. Az állatok állandóan szabad levegőn vannak, kivéve a fejés és a takarmányozás idejét. Nagy gondot fordítanak a védőoltásokra is, amelyeket a kellő Időben hajtják végre. Buda Ferenc Keszegfalva I szemeivel valamilyen dorong után fürkészett. A kulák nem kért magyarázatot, nem várt, amíg Katrusin felkap valamit. Gyorsan elódalgott. Mariska az események után csomagolni kezdett. Elhatározta, hogy egy percig sem marad tovább idehaza. Amikor azonban lármát hallott az udvarról, kíváncsian kiszaladt a konyhaajtóba. Csaknem elnevette magát, amikor a kulákot látta eliramodni. Azután meglátta a gabonával megrakott szekeret. A szíve gyorsabban kezdett verni az örömtől s tánclépésekben tért vissza a szobába. A táskából pajkos kedvvel kezdte kidobálni a gondosan becsomagolt holmikat. Hallotta, hogy az apja kinyitotta a nagy kaput. Most már a világ minden kincséért sem adta volna oda az édesapját. Hiszen ő a legdrágább ember a világon. Hogy az apja megütötte? Ki törődne az ilyesmivel, amikor ez az ütés a rendes emberek soraiba vezette az apját. I — Csükd be a kaput mögöttem, Mariska — hallotta apja szavát. Miközben a kaput csukogatta, kinézett az utcára. Katrusin már az úton haladt, de egy zsák gabona lerázódott a kocsiról. És mit lát? Mihály siet apja segítségére. Mi lesz most? Megijedt. Semmi, az égvilágon semmi sem történt. A két ember egy pillanatig farkasszemet meresztett egymásra, azután a teli zsák alá nyújtották kezüket, s felrepítették a zsákot a szekérre. — Ezek aztán férfiak —' buggyant ki Mariska ajkán az elismerés. Boldogan látta, hogy a két ember a végén kezet fog egymással. Amikor Komló Mihály néhány pillanat múlva Katrusinék háza előtt elhaladt, hallotta, hogy Mariska odabent vidáman énekelget. Miklya János. ÖT *té r 1956. augusztus 29. V. G.