Új Szó, 1956. augusztus (9. évfolyam, 213-243.szám)
1956-08-23 / 235. szám, csütörtök
A londoni értek ezle t hatodik ülése A szovjet küldöttség lehetségesnek tartja az indiai javaslat támogatását SEPI LOV: Az amerikai javaslat elfogadhatatlan London, augusztus 21. Az AFP első jelentése szerint a londoni értekezlet kedd délutáni ülése igen mozgalmas volt. Elsőnek a pakisztáni küldött szólalt fel, aki — értesülések szerint — megkísérelte összeegyeztetni a szuezi kérdés megoldására előterjesztett Dulles- és Menon-féle javaslatot és módosító indítványt nyújtott be. Utána az Egyesült Államok, Indonézia, Ausztrália, Spanyolország, Olaszország, Norvégia és Dánia küldötte szólalt fel röviden. Pineau francia külügyminiszter további módosítást terjesztett elő a pakisztáni módosító indítványhoz. Ezután az újzélandi küldött szólalt fel, majd félbeszakították az ülést. A szünet után Sepilov szovjet külügyminiszter emelkedett szólásra. Az elsőként felszólaló Csaudhuri pakisztáni külügyminiszter országa, valamint Irán, Törökország és Etiópia nevében több módosító indítványt nyújtott be a Dulles-féle tervhez, amelyet egyébként „csodálatra méltónak" nevezett. A pakisztáni külügyminiszter elöljáróban kijelentette: Nem szabad, hogy bármilyen formában is felvetődjék az, hogy az értekezlet akaratát az egyiptomi kormányra kényszerítsék. A megoldásnál — tette hozzá — biztosítani kell valamennyi fél jogait. Az AFP jelentése szerint Csaudhuri először a Dulles-féle tferv azon pontjának módosítását javasolta, amely elismeri egyrészt Egyiptom szuverén jogait, másrészt a Szuezicsatorna nemzetközi jellegét. Kérte, hogy e pontba iktassák be a következő kitételt: „Meg kell egyezni abban, hogy méltányos kártérítést fizessenek a volt Szuezi-csatorna Társaságnak, és hogy a kártérítés összegét általános egyezményben megszabott előírások alapján állapítsák meg." Pineau ehhez később toväbbi módosítást nyújtott be, amely még világosabban leszögezi, hogy a kártérítésről nem a volt társaságnak kell tárgyalnia Egyiptommal.' Ez ugyanis Pineau szerint komoly bonyodalmakra vezethetne. A pakisztáni külügyminiszter másik módosító indítványa a Dullesterv második pontjára vonatkozik, amely a Szuezi-csatorna „igazgatási rendszerét" határozza meg. Csaudhuri javasolta: a „rendszer" szó után tegyék hozzá: „amelyet Egyiptom szuverén jogainak figyelembe vételével hoznak létre". Az AP jelentése szerint a pakisztáni módosító indítványokat Dulles elfogadta. Az AFP legfrissebb jelentése arról számol be, hogy Sepilov szovjet külügyminiszter csatlakozott Krisna Menőn hétfőn előterjesztett tervéhez.' Svédország, Ausztrália és Olaszország küldötte kijelentette, hogy elfogadja az amerikai javaslatot a pakisztáni módosításokkal. Ezután Santa Cruz spanyol küldött terjesztett elő módosító indítványt az amerikai javaslat 3. pontjához. Javasolta egy egyiptomi szerv felállítását, amely igazgatná, fenntartaná és fejlesztené a csatornát, s amelyben a csatornát igénybevevő országok egyenlő arányban képviseltetnék magukat. Dulles javaslatának többi pontját magáévá tette a spanyol küldött. Ujzéland, Norvégia és Dánia küldötte kijelentette, hogy elutasítja a spanyol módosító indítványt, viszont elfogadja Dulles javaslatát a pakisztáni módosításokkal együtt. Abdul Gani indonéz külügyminiszter az indiai javaslat mellett foglalt állást, Indítványozta, hogy egy 9 tagú bizottságot bízzanak meg azzal, hogy a londoni értekezlet eredményeit az egyiptomi kormány elé terjessze. E bizottságban többek között benne lenne a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Franciaország és NagyBritannia. Nyugat-Németország, Japán, Hollandia és Portugália képviselői csatlakoztak az amerikai javaslathoz," a pakisztáni módosításokkal együtt. A brit külügyminisztérium szóvivője kedden este kijelentette, hogy a brit kormány elfogadja a Dulles tervezetéhez Pakisztán által előterjesztett módosításokat. Eddig — Franciaországot és NagyBritanniát nem számítva — 15 ország fogadta el a londoni értekezleten előterjesztett amerikai javaslatokat a pakisztáni módosításokkal együtt. További tiltakozások Németország Kommunista Pártjának betiltása ellen Sepilov beszéde Sepilov az indiai tervet általánosságban támogatta, de — hírügynökségi jelentések szerint — több módosító indítványt terjesztett elő hozzá és megismételte múltheti javaslatát, hogy hat nemzet: az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Nagy-Britannia, Franciaország, India és Egyiptorrf képviselőiből alakítsanak bizottságot, amely előkészítené a Szuezicsatorna jövőjének megvitatására összehívandó szélesebb körű nemzetközi értekezletet. Sepilov — nyugati hírügynökségek beszámolója szerint — a következőket mondotta: „A Szovjetunió küldöttségének TíéJeménye szerint az indiai • kormány javaslatai munkánk célját szolgálják. Ezért a szovjet küldöttség nem terjesztett elő saját határozati javaslatot, hanem lehetségesnek tartja, hogy India javaslatához csatlakozzék." Az amerikai javaslatról azt .mondta, hogy jelen formájában „sajnos, nem tartalmaz olyan kompromisszumot, amely elfogadható volna minden érdekelt fél számára". Az amerikai javaslat célja az, hogy kivegye a Szuezi-csatornát Egyiptom szuverén tulajdonjoga és ellenőrzése alól. Semmiféle jogalap sincs arra, hogy a csatorna üzemben tartását kivegyék az egyiptomiak kezéből. Már mag^ az a szándék, hogy Egyiptom óhajával ellentétben nemzetközi testületet állítsunk fel Egyiptom tulajdonának Igazgatására, igen komoly politikai következményekkel járó lépés lenne. Ez a lépés egyáltalán nem oldaná meg a szuezi problémát, hanem kétségtelenül az állandó feszültség övezetévé, a nemzetközi súrlódások és viszályok forrásává tenné a Szuezi-csatorna térségét. A javasolt hattagú bizottság fel'adatául a szovjet külügyminiszter azt jelölte meg, hogy gondosan tanulmányozza a jelen értekezlet anyagát, hasonlítsa össze az előterjesztett javaslatokat és igyekezzék általánosan elfogadható elveket kidolgozni. Ugyanez a bizottság fogalmazhath ná meg annak az új nemzetközi egyezménynek tervezetét is, amely kiegészítené az 1888-ban kötött konstantinápolyi egyezményt, vagy annak a helyére lépne és összehangolná Egyiptom szuverenitásának érdekeit a csatornát használó nemzetek érdekeivel. A bizottság ennek a munkának befejezése után a közeljövőben összehívhatná az 1888-as egyezmény aláíróinak és a Szuezicsatornát használó országoknak az értekezletét. A szovjet külügyminiszter felvetette azt a javaslatot is, hogy a csatornát használó országok képviselőiből konzultatív bizottságot állítsanak fel, amely tanácsokkal, és szükség esetén segítséggel szolgálna Egyiptomnak a vízi út üzemben tartásához. Ez a bizottság elsősorban a hajózás szabadságát és a használati díjakat érintő kérdésekben szerepelne tanácsadóként. Felhívná až egyiptomi kormány figyelmét azokra az intézkedésekre, amelyeket az érvényes egyezmények végrehajtása szempontjából szükségesnek tart. Ezenkívül érintkezésben lenne az ENSZ-szel és a hajózással foglalkozó nemzetközi szervezetekkel is. Ha valamilyen egyezmény végrehajtásával kapcsolatban vita állna elő, igyekeznék azt elsimítani, szükség esetén pedig az ENSZ-hez fordulna. Sepilov közölte az értekezlet részvevőivel, a Szovjetunió kormányának tudomására jutott, hogy a volt Szuezi-csatorna Társaság bizonyos brit és francia körök jóváhagyásával és támogatásával meg akarja bénítani a Szuezi-csatorna hajóforgalmát, visszahívja a csatornában dolgozó révkalauzokat és más műszaki munkatársakat. Sepilov elmondotta, hogy a volt csatorna-társaság sajtójelentése szerint kétévi fizetést igért a csatornánál működő személyzet tagjainak, ha otthagyják munkahelyüket. Ily módon — folytatta Sepilov — szándékosan meg akarják akadályozni a Szuezi-csatorna normális működését és ezzel azt a benyomást igyekeznek kelteni, hogy Egyiptom kormánya nem képes gondoskodni a Szuezi-csatorna hajóforgalmának zavartalanságáról. A volt Szuezi-csatorna Társaság és a vele összeköttetésben levő körök romboló tevékenysége teljesen megengedhetetlen mind a csatornát használó országok érdekei, mind a Siuezicsatorna térségének békéje és nyugalma szempontjából. Az ilyen mesterkedések célja kétségtelenül az, hogy nem kívánatos bonyodalmakat idézzenek elő. A szovjet küldöttség felszólítja az érdekelt államokat, hogy határozottan Ítéljék el az említett mesterkedéseket, tegyenek lépéseket e romboló terv megvalósításának megakadályozására — mondotta a szovjet külügyminiszter. Bonn, augusztus 21. (ČTK). — A nyugatnémet lapok szerkesztőségei e napokban sok levelet kaptak, amelyekben az olvasók elítélik a karlsruhei szövetségi alkotmányjogi bíróság provokatív ítéletét. Különféle szervezetek és egyes személyek táviratokat küldenek a bonni hatóságoknak és a Német Szövetségi Kimársaság kormányénak. A táviratokban követelik a Németország Kommunista Pártja felett hozott ítélet azonnali visszavonását. A közvélemény szembefordul a nyugatnémet rendőrség viselkedésével, amely az utolsó napokban a német kommunisták terrorizálásával bebizonyította, hogy semmiben sem különbözik az SA-alakulatoktól, amelyek 1933-ban a kommunistákat börtönbe vetették. Jellemző a nyugatnémet rendőrségre, hogy a házkutatások alkalmával lefoglalja a fasisztaellenes mozgalom könyveit és brosúráit, amelyeket „veszélyeseknek" minősít. Németország Kommunista Pártja naponta kap leveleket a testvéri kommunista pártoktól, amelyekben szolidaritásukat nyilvánítják. Dánia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága óva inti a világ közvéleményét az olyan módszerektől, amelyeket az Adenauer-kormány használt a Német Szövetségi Köztársaságban. A nyugatnémet kormány lépése ellen síkra szállt Japán Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, amely tiltakozó táviratot intézett a nyugatnémet alr: kottpány bírósághoz és követelte a pro-: vokatív ítélet azonnali visszavonását. A szovjet dolgozókat felháborítja a Németország Kommunista Pártja elleni terror Moszkva, augusztus 21. (ČTK). — A Szovjetunió dolgozóit felháborította a Németország Kommunista Pártja elleni terror. 6 szovjet szakszervezetek lapja, a „Trud" augusztus 21-i számában közölte a nyugatnémet hatóságok akcióit elítélő szovjet emberek leveleit. A szovjet dolgozók leveleikben rámutatnak arra, hogy a nyugatnémet kommunisták .országuk békés egyesítéséért, az új háború előkészítése ellen küzdenek. Németország Kommunista Pártját olyan emberek tiltották be, akiknek nincsen Ínyére a népek között uralkodó béke. Ezek az emberek azt akarják, hogy az acélt ne ekékre és traktorokra, hanem tankokra, és légelhárító ágyúkra használják. G. Dubinyin leningrádi munkás, a Békevédők szovjet bizottságának tagja kijelentette, hogy a Németország Kairói körök az indiai javaslatról ŰJ SZO 1956. augusztus 23. Illetékes kairói körökben hétfőn este kijelentették: „Krisna Menőn londoni tervezete a lehetőségekhez képest híven tükrözi az egyiptomi álláspontot." India magatartásának az volt a következménye — hangoztatják —, hogy újraegyesítette a bandungi hatalmak frontját, és a szuezi konfliktust az „imperialista és volt gyarmati országok közötti kapcsolatok síkjára terelte". Ezt bizonyítja az is — hangsúlyozzák látható elégedettséggel a kormányhoz közelálló személyiségek —, hogy a bagdadi paktum tagjai gyakorlatilag „disszidensekké" váltak, amikor javasolták, hogy módosítsák a Dulles-tervet, méghozzá olyan formában, hogy annak elfogadása á nullával tenné egyenlővé azt, amit Kairóban „nyugati törekvéseknek" neveznek. Az angol és francia sajtó a londoni értekezletről London, augusztus 21. (ČTK). — A Daily Telegraph and Morning Post szerint a londoni értekezlet válaszútra ért, mert két egymással homlokegyenest ellenkező tervet, az amerikai és indiai tervet terjesztették elő. Több lap rámutat arra, hogy J. F. Dulles javaslatainak nyilvánosságra hozása előtt az első szövegezésben több változtatást eszközölt, "amelynek lényege abban nyilvánult meg, hogy a „Szuezi-csatorna nemzetközi igazgatósága" kifejezést a „Szuezi-csatorna irányítása" kifejezésre változtatta. A megfigyelők többségének nézete szerint ez azonban nem változtat az amerikai terv lényegén abban a kérdésben, kinek kell a Szuezi-csatornát igazgatnia. Éppen ebben a kérdésben nyilvánulnak meg az ellentétek a két terv között. Az amerikai terv — írjá a Daily Sketch — a csatorna nemzetközivé tételét követeli, amíg az indiai terv az államosításból indul ki. Párizs, (ČTK). — A jobboldali lapok folytatják az éles hangú kampányt Egyiptom ellen. E lapok megelégedéssel fogadták az úgynevezett „Dullestervet". A jobboldali sajtó szemleírói hangsúlyozzák, hogy ez a terv felújítja a nyugati hatalmak követelését a nemzetközi ellenőrzés létrehozására a Szuezi-csatorna felett — Egyiptom szuverén jogai megsértésével. A l'Humanité hírmagyarázataiban hangsúlyozza, hogy a Dulles-ťerv célja: ismét alávetni a Szuezi-csatornát a külföldi ellenőrzésnek. A lap hozzáfűzi, hogy ilyen alapon nem lehet megoldani a szuezi kérdést. Helytelen volna azonban azt gondolni — fűzi hozzá a lap —, hogy Londonban nem lehetne megegyezésre jutni azokról az elvekről, amelyek minden kinek megfelelnének. A szovjet és az indiai javaslatok széles lehetőségeket nyitnak a szuezi kérdés békés megoldására. Az ajtókat nyitva kell hagyni a további tanácskozások előtt. Finnország Kommunista Pártja Központi Bizottságának plenáris ülése Helsinki, augusztus 21. (ČTK) — Helsinkiben augusztus 20-án befejeződött Finnország Kommunista Pártja Központi Bizottságának plenáris ülése. A Központi Bizottság megvitatta Marlti Malmbergnek, a Központi Bizottság politikai irodája tagjának be számolaját a párt feladatairól a községi választások előkészítésében és meghallgatta Inkeri Le:htinenek, politikai iroda tagjának beszámolóját a Francia Kolmmunista Párt kongreszszusáról; Kommunista Pártjáról szóló hír felhá-» 'borított mindenkit, aki igaz barátja a német népnek. A szovjet munkás, a szovjet nép szolidaritásáról biztosítja német barátait és kifejezi azt a reményét, hogy Németországban végül is győzedelmeskedik az igazság és a jogAz emberiség az utolsó évtized során saját szemével győződött meg arról, hogy a kommunisták a nép érdekeinek valódi védelmezői, a béke, a demokrácia és a népek közötti barátság igazi harcosai. A bonni kormánykörök, akik hajtóvadászatot rendeznek a kommunisták ellefl, azt hiszik, hogy ezzel gúzsba köthetik a munkásmozgalmat és a demokratikus szabadságot. Ez nem fog sikerülni nekik. A világ nemzetei és a német nép meg fogják tudni védelmezni érdekeiket és jogaikat. Az olasz dolgozók Németország Kommunista Pártjának feloszlatása ellen Róma, augusztus 21. (ČTK) — Németország Kommunista Pártjának feloszlatása Olaszországban a felháborodás hullámát váltotta ki. Az Olasz Szakszervezeti Szövetséghez tiltakozó üzenetek érkeznek • helyi szakszervezetektől és a munkakamarától. A Német Szövetségi Köztársaság római nagykövetségéhez naponta tiltakozó táviratokat intéznek az Olasz Kommunista Párt tartományi bizottságai. A Pescarai Kommunista Szövetség táviratában hangsúlyozta, hogy a demokrácia, a béke és az egység Németországban végül mégis csak győzni fog. A Peruggai Kommunista Szövetség nyilatkozatot adott ki, amelyben kifejezi a tartomány közvéleményének felháborodását a német reakció és a militaristák újabb támadása felett, amelyet a béke és szabadság ellen intéztek. A nyilatkozat a többi között hangsúlyozza, hogy Marx-Engels-Ulbricht-Luxemburg és Thälmann pártja, amely győzedelmeskedett a nácizmus felett, él és további harcra vezet a szocializmus győzelméért. Az Olasz Általános Szakszervezeti Szövetség tiltakozó távirata Róma, augusztus 21. (ČTK) — Az Olasz Szakszervezeti Szövetség (CGIL) titkársága Cleimens von Brentanohoz, a Német Szövetségi Köztársaság római nagykövetéhez a következő táviratott intézte: „Az olasz dolgozók tudatában vannak annak, hogy minden a szabadság ellen irányuló támadás veszélyezteti az illető ország demokratikus életét, és hogy Olaszországban, valamint Németországban éppen a kommunista pártok elnyomása előzte meg a szakszervezetek és az egé^z demokratikus mozgalom feloszlatását. A szakszervezetek nevében éles tiltakozást jelentünk be Németország Kommunista Pártjának felosztása ellen, amely párt a nácizmus ellen és a demokrácia felújításáért folytatott harcban Németországban a hősök ezreinek életét áldozta." Jemen elismerte a Kínai Népköztárs~ságot Sanaa, augusztus 21. (ČTK). — Seif Ul-Islám al-Bad emir, jemeni trónörökös Moszkvából való visszaérsz' :e után a jemeni kor|mány elhatározta, hogy elismeri a Kínai Népköztársaság kormányát és diplomáciái kapcsolatokat köt vele. Jemen már a harmadik arab állam, amellvel Kína diplomáciai kapcsolatokra lép. A Londonban tartózkodó japán külügyminisztert visszahívták Tokióba Tokió, augusztus 21. (ČTK). — A Reuter hírügynökség tudósítása szerint a japán kormány elhatározta, visszahívja Tokióba Mámor Sigemicu külügyminisztert, aki Japánt a Szuezi-csato'rnáról tárgyaló londoni értekezleten képviseli. Sigemicu Tokióban részt vesz a kormány tanácskozásain, amelyeken állást foglal a Szovjetunióval való további tárgyalások kérdésében a két ország közötti kapcsolatok felvétele végett. Szeptemberben tartják Dánia Kommunista Pártjának értekezletét Koppenhága, augusztus 21. (ČTK). — Dánia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága szeptember 21—23-ra pártértekezletet hív össze Koppenhágában. Az értekezleten megvitatják a dán munkásosztály új feladatait az egységért és szocializmusért folytatott harcban. A fő beszámolót Alex Lar^en, Dánia Kommunista Pártjának elnöke tartja majd. A laoszi kormányküldöttség a kínai kormány képviselőivel tárgyalt Peking, augusztus 21. (ČTK) — Az Új Kína sajtóiroda közlése szerint Csou En-laj, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnöke augusztus 21-én délután tárgyalásokat folytatott Souvanna Phoummal, a laoszi miniszterelnökkel, a Laoszi Királyság kormányküldöttségének vezetőjével. A tanácskozáson laoszi rCszrőI jelen volt Katay Sasorith, a miniszterelnök helyettese és Louarri Insisiengenay pénzügyminiszter, gazdasági és tervezési miniszter is, . A tárgyalás után a laoszi kormányküldöttség tagjait Mao Ce-tung, a Kínai Népköztársaság elnöke fogadta. Csou En-laj, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnöke a laoszi kormányküldöttség tiszteletére este fogadást rendezett. A fogadáson Laosz miniszterelnöke kifejezte azt a re-ľ ményét, hogy a laoszi kormányküldöttség látogatása a Kínai Népköz-' társaságban megnyitja a két ország között a barátság légkörét.