Új Szó, 1956. augusztus (9. évfolyam, 213-243.szám)

1956-08-16 / 228. szám, csütörtök

Pöstyén nagyon régi település, až el6Ö hiteles okmány 1113-ból való. Georg Wernherus 1551-ben már emlegeti fürdőjét. Johannes Crato von Craftheim, a német császári ház orvosa már pöstyéni fürdőt ajánl betegeinek. Adamüs Trajanus Beneschovinus drahóci plébános i642-ben ó iát ír a fürdőről. Így emelkedik fokról fokra a híre egészen napjainkig. A szanatóriumokon, penziókon, gyógyszállókon kívül három állami gyógyfürdő szolgálja a dolgozók egészségét: a Thermia Palace, a £lovan és a Pro Patria. A gondoskodás meszszemenő és sok-sok beteget gyógyítanak itt. Amit megírtunk, hiányos, hiszen nem akartunk átfogó képet adni Pöstyénről. Kis színfoltokat vetettünk papírra, szubjektíven, inkább érzéseinkkel nézve és látva. íme, ezt láttuk Szlovákiánk legszebb fürdővárosában. Sehol egy papír Pöstyén utcái más, normális tisztaságú városokéhoz képest sivatagok. Kifárad az emberi szem sivárságuk és egyhangúságuk láttára. Sehol egy eldobott papirka, sehol egy festői szeméthalmaz • vagy legalább egy szerény ócskavas-rakás. Mindenütt dísztelen csupasz aszfalt vagy prózai kockakő, makulátlanul tiszta, valóságosan turitán. A közönséges halandó, aki nincs ilyen környezethez szokva, csak megy-megy, sóvár szemei egy eldobott konzervdobozt keresnek, vagy legalább egy papírzacskót, melyből valaki megette a cseresznyét, és utána a földre dobta. De semmi... Ilyenféle ornamentumornak nyomát se találjuk. Nem hagyott nyugodni ez a szokatlan és rendkívüli kérdés: hogyan lehet egy város ennyire tiszta? Töprengtem, mi módon jöjjek a rejtély nyitjára. Mit csinálhat egy riporter hasonló esetben? Megkérdezi az embereket! — Bácsikám, miért ilyen tiszták ezek az utcák? Vagy talán itt nem közönséges, könnyelműen szemetelő és papírdobáló emberek laknak? Idősebb bácsi volt. — H£t kérem — kezdte megfontoltan, — hogy úgy mondjam, nálunk söprik az utcákat. — Ne mondja — csóváltam a fejemet —, és ezért lenne? Kissé nyuytalanul mentem tovább, úgy éreztem, válasza nem egészen kieelégítő. Mindegy. A tényen úgy sem változtat. Tejcsárda — Térjünk be egy pohár tejre "— mondjak a pöstyéniek —, és betaposnak a sorba, amely a nagy tejesfazékig vezet. A tejcsárda a város középpontjában fekszik. Különös ismertetőjele a reggeli és délutáni emberlánc, amely sokszor az ajtaján is kilóg. A főcikk a tej és sütemény, de fagylalt, szörp és különböző sajtok is kaphatók. Az egyik kislány, valószínűlég „törzsvendég", a babáját is magával cipeli. Amíg a szöszi tejecskét kortyingat, és csipeget a süteményből, a baba az ablakmélyedésben ül, es mosolyog. Ez a könnyű mosoly lebeg a csárdában, ez szivárványozik a vastag falú poharakon, a betévedt napsugárban, a kisfiúk és kislányok szemében Könnyű kis uzsonna fillérekért. Kakaó süteménnyel, tea, esetleg fagylalt. Se nehéz gőz, se mámor, se cigarettafüst, csak derűs csevegés a kis asztalok mellett. Két sütemény közt perdül a szó, majd felkelnek a vendégek, hogy átadják helyüket az érkezőknek. Sok az asszony és sok a gyerek, de férfiak is mind többen betévednek. Mert ez a csárda nem terheli meg sem az agyat, sem a zsebet, s nem csábít téves utakra. Hidak és horgászok Aki Pöstyénben jár, néhányszor feltétlenül igénybeveszi a hidakat. Három híd köti össze a várost a szigettel, aho! a fürdők vannak. A vashíd karjához a nap minden szakában tömegek támaszkodnak és kollektíván szórakoznak. Hogy mivel? Itt van mindjárt a mellette lévő sétányhíd, melyen az újjáépítési munkálatok folynak. Dohog a kompresszor Diesel-motorja, a légkalapácsok bősz ropogással törik a betont. Kihámozzák a régi híd vasvázát, hogy néhány nap múlva újból betonba ágyazhassák. A cölöpverőkos emberderék vastagságú oszlopokat dögönyöz be az anyaföldbe. Vagy nézzük csak a horgászokat! Emberek, botokkal és kukacoktól hemzsegő dobozokkal, rajvonalba fejlődve állják körül a partot. Mindannyiuk oldalán lapos tarisznya lóg. Tarisznya, amely soha sincs tele, — ez már az ő sorsa. De a horgászok makacs emberek, és nem csüggednek. Bedobják a horgot, tekerik, kiveszik és megint kezdik elölről. ; Eyy félóráig sem bírnám ki ezt KySTTCNl KťPÉK a meddő igyekezetet — jegyzi meg mellettem valaki. Az illető pontosan másfél órája könyököl mellettem, de ez más. Ez a híd érdeme, mely megfogja az embert, felkínálja vaskarjait egy kis támaszkodásra, és kényszeríti, hogy ha más nincs, nízze a vizet, a Váa vígan tovasurranó fekete vizét, és gondolkozzon azon, honnan jön, hová megy... Széles parkok, sudár fák Nemcsak oxigént lehelnek a fák, virágok, füvek. Ivemet, derűt is. Csodálatos parkok fogadnak mélyükbe Pöstyénben. m: - a Vágón innen, mind a Vágón túl. Hatalmas terebélyek: platánok, pirosvirágú vadgesztenyék, tölgyek tartják a kék eget. Megvillannak az ezüstnyírfák, földre hajolnak a szomorúfüzek. Cserjék, bokrok virágoznak, illatoznak az óriásfá'í alá töpörödve. Sok ösvény, sétány, sok pad éj ember. Ny igalmat talál a nehéz lombok alatt bgteg és egészséges. Jó itt barangolni, nézelődni, megérinteni a bokrokat, megsimogatni a görcsös vén törzseket. Piros, kék, fehér ruhák villannak meg itt is, ott is a * ' közt. Szerelmesek szorítják eovmás kezét görcsösen és mohón. Egy öreg ember a padra szi könyvét, maga mellé, utánuk bámul ( nagyokat sóhajt. — Ha még egyszer fiatal lehetnék. .. / A sétány mindenüvé elvezeti az embert. Itt kőtestű szobrok köszönnek, amott szökőííút szitálja a vizet. Szanatóriumok villák, szórakozóhelyek. És virágok, viráook... Külföldiek Egy csöppet sem tartózkodóak. Kinyitják a szemüket, kitárják a szívüket. Látni akarnak mindent: a tájban az embert, az emberben a tájat. Talán a mohóság a leqiobban ráiuk illő '.'felezés. Elébe futnak az élményeknek hatalmas autóbuszaikkal. Mert ŕfv. ir'őszegények. Napjaik gyorsan peregnek, és menni kell haza. Magányosan ritkán, inkább csoportosan párnak-kelnek. Végigszaladnak Szlovákiánk vadregényes tájain látón és csodálkozón. De akadnak mások is. Betegek, aki reményt, gyógyulást jöttek keresni a vadgesztenyefák alá Csatlakozunk egy magyar turistacsoporthoz Győriek. Vezető kalauzolja őket a fürdőhelyen. Soka't kérdeznek, s megfuttatják tekintetüket virágon és lombon, házon és ösvényen. Kortyintanak a gvőgyító kénes vízből, belenyúlnak a barna iszapba, megtapintják az ezüstnvárfák levelét. — Milyen a Tátra, a Vág völgye? Milyen Pöstyén? — kérdezem tőlük. — Gyönyörű — mondják — gyönyörű! Szavuk rajongás és méz. Barátokká ölelő őszinteség. Elbúcsúzom Villányi Ferenctől, a győri szeszgyár főkönyvelőjétől, elbúcsúzom a többiektől. Azt mondják, elmesélik odahaza, milyen szép Szlovákia. A Tátra és Pöstyén. Hadd látogassanak el a többiek is. A győriek és a pestiek, a varsóiak, a berliniek. A világ minden tájáról minden nemzet fia. „Éva" Barna meztelenség. Kacaj, sikoltozó jókedv. Bársony gyep, loccsanó, zöld sugárzású víz. „Éva" strandfürdő. A fedett uszoda gyönyörű: keramit és márvány. Csillog, mint a türkisz. Az öltözőkabinok között fürdőtrikős emberek járkálnak. Künn két medence csillogtatja a langyos vizet, az egyik a felnőtteké, a másik a gyermekeké. Újjáépítik a sétányhidat. Jaj, micsoda lubickolás, micsoda öröm! Hullámok nyalják az úszkálók testét. A trambulinhoz félköralakú lépcső vezet. Fejest ugrik a bátrabbja. Kint zuhanyozó csobogtatja, permetezi, önti a vizet. Mindig állnak alatta, olyanok ezek az emberek, mint a kacsák, állandóan a vízben lubickolnának. Micsoda szépség! A gyermekmedencében pöttömnyi emberkék hasalnak, ülnek, állnak, prüszkölnek. A medencék körül emberfüzérek, napozó társaságok. Labda gujľul a gyepen. Kézil^dázik néhány fiatal, fiúk, lányok, egészséges, barna emberek. Fiatalság, szépség, derű. Ez a strandfürdő, mert hiszen itt az idősebbek is fiatalokká válnak, zöld sugárzású hullámokban lubickoló fiatalokká. „Beethoven viharban" A pöstyéni múzeumban egy mellszobrot láttam. Markáns, szenvedélyes férfiarcot ábrázolt, dús, vállig érő, zilált hajfürtökkel. Homloka: belső küzdelmek, érzelmi kitörések barázdálta homlok. A szobor felirata: „Beethoven viharban". 1802-t írtak akkor. Pöstyén felé egy csukott lovaskocsi közeledett. Ő ült benne, a halhatatlan, lánglelkű dalköltő, a világszerte ünnepelt ember. Hangversenyezni jött. A város kitörő örömmel és óriási ünnepléssel fogadta. Hatalmas szabadtéri színpad épült sok száz embert befogadó nézőtérrel. És Pöstyénben. Szlovákia egyik legrégibb fürdővárosában felhangzottak a csodálatos akkordok, hogy a föld egyéb meghódített tájai l'özé a Vág mentét is s mester lábai elé rakják. „Victoria regia" Két kislány guggol a tavacska előtt szaladó ösvényen. Mindkettő szőke, csodálkozó nefelejcskék szemekkel. A derű ott bujkál szájuk szögletében, ahogy mosolyogva nézik fényképezőgéppel bíbelődő apjukat. A nyurga férfi célbaveszi őket, de úgy, hogy a tavacskában nyíló Victoria regia -is rajta legyen a képen. Mások jönnek a tavacskához. Kirándulók. Fiúk, lányok álldogálnak a parton. Gyönyörködnek a tavirózsa-királynöben. a Victoria regiában. A víz sötéten tükröződik benne, mint kerok tepsik lebegnek a virágok levelei. Lélekderítő látvány. Tündérrózsák! Nézegetik maciukat, mint a szép testű asszonyok. Egzotikus tenyészet a melegvizű tóban. Állítólag Pöstényben nyitott szirmot először az Amazonas mellől ideszakadt virág. E meleg, kénes forrás lelket lehelt belé. S most itt pompázik kacéran, csalogatóan, mint a szépasszonyok. Szálas fenyők vetnek árnyékot a tóra. Terebélyes hársak, maqas platánok. Körülkerítik a vizet, s a könnyű szellők érintésére szerelmesen suttognak. Ki érti, ki tudja a nyelvüket? Talán az a fiatal pár, amelyik mozdulatlanul, összeborulva áll a parton? A tavirózsában gyönyörködnek-e, vagy szívük rezdüléseit figyelik? Ki tudja! Talán a Victoria regia. Liszt beszél Nagy a forgalom a Slovan gyógyintézet előtt. A park hatalmas fái komor nyugalommal szemlélik az érkező autókat, autóbuszokat, a nyüzsgő embertömeget. Liszt-emlékhangverseny lesz a nagyteremben. Az épület előtt kivilágított, soksugarú szökőkút csobog egy kékvízű medencében. — Milyen szép! — súgja egy fiatal leány a kezét fogó ifjú ember fülébe. — Podívaj sa, mamička, fontána! — ujjong egy kis fiú. — Hübsch ist dieser Springbrunnen! — motyogja egy idősebb néni maga elé. Pöstyénben nemzetközi zenei fesztivál van — Jeanne Marié Darré, francia zongoraművésznő Liszt-szerzeményeket ad elő. Színültig megtelt a pazar fényben csillogó nagyterem. Az ajtók kitárva, a teraszon^ pótszékekkel, pótjegyekkel szoronganak a terembe már be nem fért érdeklődők. Kicsi a nagyterem, kevés a szék és a jegy a zene szerelmesei számára. Minden kor, egy emberöltő minden szakasza képviselve van. S az öltözködés? Változatos. Tiszteletre méltó fekete szmokingok, csokornyakkendők hófehér ingnyakkai és pazar fekete bársony és csipke estélyi ruhák szikrázó nyakékkel. Egyszerű, utcai ruhás, kihajtott ingnyakú emberek mellett egy gyűrött öltözékű, tarka-barka turistatársaság emeli a kép színességét. — Igen, a közönség rendkí\*l változatos, azonban sokrétűségét egyetlen momentum fogja össze: mindenki visszafojtott lélegzettel hallgat, és a pódiumra figyel. A pódiumra, ahol a zenekar áll, ahol egy magas, sovány, fekete férfi dirigál vékony pálcájával. A pódiumra, ahol egy estélyi ruhás, francia nő van, meg egy fekete zongora. A nő ujjai fürgén futnak a fekete billentyűkön. És a teremben a feszülten figyelő, sokarcú közönséghez Liszt beszél! Melegforrás Külsőleg kerek cementtartály, süvegalakú tetővel. Fölötte fehér párafelhőket képez a kigomolygó gőz.- Ez a fürdőtelep lelke. 67-fokos melegvízforrás, vizét még hűteni is kell, hogy fürdésre alkalmas legyen. Óránként 125 köbméter melegvizet ad. Az összes épületet vele fűtik, s ezáltal 120 vagon szenet takarítanak meg. Az ember csodálkozva áll meg fölötte. Benéz a tartály belsejébe: nyugodt, állandó vízszint, forró levegő. Mi ez? Milyen föld alatti tűzhely melegíti ezt a vizet 1600 méter mélységben? Mi az az erő, amely éppen itt kényszeríti őt felszínre, milyen köreldobása, mint az ember első levegőbe emelkedése, vagy tengermélyre szállása. Felmérhetetlen élmény, kifejezhetetlen győzelem! Képzeljük• csak el: jött a beteg Finnországból, vagy Angliából. Kezelába kicsavart, félreformálódott. Csuklói dagadtak, idétlenek. Tolószéken görgetik tovább a megkeseredett em-: bert, akiben már a remény zsarátnoka is kihűlt. Jönnek a napok — mennek a napok. A beteget fürdetik, masszírozzák, pakolják. És csodák csodája: a merev végtagok megmozdulnak, a szunnyadó vér megpezsdül, az életérzés mind erősebb lesz! Első lépések a mankón ... Kín. öröm, végtelen vágy, t Wm H Az „Éva"-strandfürdő. nyezetből jön, hogy hatására a bénák eldobják mankójukat, és járni kezdenek? ... Iszapfürdő Kétféle fürdő van: tükörfürdő és iszapfürdő. Tévedések elkerülése végett tisztázzuk a fogalmakat. A tükörl'ürdőnek meglehetősen kevés köze van a tükörhöz. Mindössze annyi, hogy az alja szilárd, egyenes beton, tehát, sima, mint a tükör. Az iszapfürdő alatt sem holmi mocsarat kell érteni, melynek szélein békakuruttyolás és vadkacsa-hápogás kíséretében sás és nád burjánzik. Nem! Egyszerű, fedett komedence ez is, szürkés vízszinttel. Az alja azonban iszap. Szürkésbarna iszap. Fürdő után a pácienst becsomagolják. Első hallomásra talán megdöbbentő a dolog, pedig a valóságban roppant egyszerű. Minden betegnek van egy kábinja, minden kabinban van egy kerevet, minden kerevethez tartozik néhány lepedő. A beteg lefekszik a kerevetre, testét orvosi utasítás szerint bepakoliák iszappal, és becsavarják a lepedőkbe. Kissé groteszk látványt nyújtanak az izzadó, fehérleples páciensek, de hiába, a gyógyulás útjai bonyolultak. Mankó-múzeum Az épület homlokzatán ez az elnevezés áll: Irma. Állítólag első vendégét Irmának hívták. A név a fürdőépületen ragadt. A fürdőmedencék, párás csarnokok nem annyira érdekesek, mint az a kis múzeum, amely az épület előcsarnokában várja a látogatókat. Üvegszekrényekben különböző dísztárgyak láthatók: a gyógyult, hálás vendégek ajándékai. És mankók, mankók, mankók! Én így nevezném ezt a mankóhalmazt: győzelmi trófeák. Mert győzelmet jelentenek: a betegség, elesettség, halál legyőzését. Nem hiszem, hogy kisebb örömet jelentett a mankó akarat: meggyógyulni, járni, élni! Napok, hónapok, sokszor évek. És egyszerre csak sutba kerül a mankó. Vajon milyen lehet az a pillanat, amikor a járását vesztett ember újra megindul? Meg lehet-e ezt a percet ragadni, leírni, megfesteni, kőbe faragni? Nem hiszem! Minden művészet gyermekes dadogássá válik, ha ezt a szent pillanatot akarja kifejezni. Nézegetem a trófeákat. A mankó egykori tulajdonosainak nevei fehér kartonlapokon feketéllenek: Myra Strauss, Grühenberg, Németország, Spencer Dickensohn, Marseille, Franciaország, Varga Tam-'is. Mukáes, Maí gyarország. És így tqvább. .. ., Nevek, nevek, nevek. Felujjongó nevek, új szárnyra kapott életek. Néma mankók, vajon mennyi történet hallgat bennetek? Hogyha hegedűket faragnának belőletek, elzengenétek-e a végtelen szenvedés, végtelen öröm százezernyi dalát? „Sárarany" Alacsony terem. Levegője párás, meleg. Középtermetű, idős emberke mozog benne, nadrágját térdig qyűrte ösztövér lábszárain. A terem közepén négyzetalakú medence, zavaros, hamuszürke vízzel, felette keresztberakott rudak, a rudakra vödrök akasztva, melyek belógnak a vízbe. Az emberke szuszogva emelgeti őket. A vödrökben iszap van. Ha az ujjunkat belemártjuk, érezzük, hogy forró és bársonyos tapintású. A színe szürkésbarna, majdnem fekete. Ez az iszap aranyat ér! Többet,mint aranyat! Ezt az igénytelen kinézésű iszapot 10 000 kilométerekre szállítják hajón, repülőgépen. Szállítják, mint egy csodaszert, amely segít. Ennek az egyszerű iszapnak az egész világon, messzi földek idegen emberei között híre van. És nem alaptalanul. Dénes György — Duba Gyula KULTURÁLIS HÍREK A rimaszombati járás Csemadokcsoportjainak nyári kjltúrbriq'yjjai július és augusztus hónapban már 25 alkalommal lépíek színpadra, és énekkel, tánccal, szavalattal, egyfelvonásos vígjátékukkal szórakoztatták munkájuk után a falusi dolgozókat. Legjobb munkát a rimaszombati, ;áncsi és gertvai brigádok végeznék, melyeknek tagjai fáradságos munkájuk után sok esetben az éjféli órákig tanulnak, ho' • magas színvonalú műsorral szerepelhessenek, és örömet szerezzenek a cséplésnél és begyűjtésnél dolgozóknak. (B J.) Aiekszandrov szovjet rendező a New York-i Modern Múvészet-.'K Múzeumában 75 000 méter filmet fedezett fel, amelyet Eizenstein forgatott 1930-ban Mexikóban az „Egy évezred Mexikóban" című befejezetlenül maradt filmhez, Alekszandroy bejelentette, hogy a szovjet kormány meg akarja vásárolni a müzeális értékű filmanyagot. * * * Haydn .lulálônak 150. évfordulóján 1959-ben Bécsben kongresszust és ~enei ünnepséget rendeznek — határozta eí a Bécsbén ülésező Nemzetközi Zenetudományi Kongresszus. • » » A Szovjetunióban elkészült az 1957. évi játékfilmgyártási terv. A filmgyárakban 87 filmet fognak forgatni. „Sorsa az országút" címmel Németországban >"'i , ilt az első olyan iátékfilm, melyet süketek játszanak süketnémáknak. A . .ereplőket a dortmundi Süketek Színházából válogatták össze. OJ SZO 1956. augusztus 1&