Új Szó, 1956. augusztus (9. évfolyam, 213-243.szám)

1956-08-16 / 228. szám, csütörtök

Szovjet-amerikai jegyzékváltás Moszkva, (TASZSZ.) — Az Egyesült Államok moszkvai nagykövetsége jegyzéket küldött a Szovjetunió külügyminisztériumának. Ebben utalás történt az Egyesült Államok kormányának olyan értesülésére, hogy a Szovjetunióban visszatartanak egyes katonai személyeket, akik az amerikai légi- vagy haditengerészeti erők személyzetéhez tartoznak. A jegyzék kérelmet terjeszt elő kellő vizsgálat lefolytatásira és a vizsgálat eredményének a nagykövetséggel való ismertetésére. A Szov;etunió külügyminisztériuma augusztus 13-án válaszjegyzéket küldött az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének, s közölte, hogy illetékes szovjet szervek gondos vizsgálatot indítottak, s az megerősítette, hogy az Egyesült Államok légierőinek, vagy az amerikai haditengerészeti flotta légi egységei személyzetének tagjai közül egyetlen amerikai állampolgár sem tartózkodik a Szovjetunió területén. A kifejtettek alapján a szovjet kormány szükségesnek tartja kiemelni, hogy az Egyesült Államok kormányát úgylátszik helytelenül informálták olyan személyek, akik hamis tájékoztatásokkal próbálják gátolni a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti egészséges kapcsolatok fejlődését. Román kormányküldöttség utazik Belgrádba Belgrád, augusztus 14. — A Politika keddi számában közli Gh. Gheorghiu-Dejnek, a Román Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának a Politika szerkesztősége kérdésére adott nyilatkozatát. Gheorghiu-Dej kijelentette, hogy a Román Népköztársaságnak a békés egymás mellett élés elvein alapuló külpolitikája következetesen foglalkozik a vitás kérdések tárgyalások útján történő megoldásával és a nemzetközi együttműködés kiszélesítésével. A közelmúltban ez kifejezésre jutott abban is, hogy fegyveres erőinket újabb 20 ezer emberrel csökkentettük — mondotta Gheorghiu Dej —, továbbá a román kormánynak ama lépéseiben, amelyeket az Egyesült Államokkal, Görögországgal és Törökországgal való viszonya megjavítása érdekében tett. Gh. Gheorghiu-Dej, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára nyilatkozata végén kijelentette: . — Azok a határozatok, amelyeket a gazdasági, tudományos-műszaki és kulturális együttműködés, valamint a Vaskapu vidékén felépítendő vízierőmű kérdésében hoztunk, továbbá a román kormány képviselőinek rövidesen sorra kerülő belgrádi látogatása — gazdag és konkrét munkaprogramot jelent, amely nemcsak pozitív befolyást gyakorol a román-jugoszláv kapcsolatokra, hanem megszilárdítja a békés és a nemzetközi együttműködést Európának ebben a részében és az egész világon. A Du Bois du Cazier bányából további 80 halottat hoztak felszínre Brüssel, augusztus 14. (ČTK.) — Amint már közöltük, augusztus 13án a Marcinelle-temetőben eltemették a Du Bois du Cazier bányaszerencsétlenség első halálos áldozatait. Néhány órával a gyászszertartás megkezdése előtt a lakosság hosszú sorai jöttek búcsút venni a halottaktól. A kataszrófa áldozatait utolsó útjára mintegy 150 000 ember kísérte. A bányászok égő lámpáikkal sorakoztak fel, megjelentek a szak- és más szervezetek képviselői. A gyászbeszédet van Acker, belga miniszterelnök mondotta. Ez alatt a Du Bois du Casier bányában tovább folytatták a mentést. J. Rey, belga gazdasági miniszter jelentése szerint a mentőcsapatoknak sikerült elérni a 835 m-nyi mélységet, ahol 80 halott bányászt találtak. Megállapítást nyert, hogy valamennyi báKépiink a Du Bois du Cazier bánya keresztmetszetét mutatja. A nyillal jelölt vonal a mentési munkálatok előrehaladását ábrázolja. nyäšz széngázmérgezés áldozata lett. A halottakat a felszínre vitték. Rey miniszter közlése szerint a mentőosztagok, amelyek már 907 méter mélységre jutottak, még mélyebbre igyekszenek hatolni. A miniszter tolmácsolta egyúttal a műszaki szakemberek véleményét, amely szerint nincs remény arra, hogy valakit még élve találjanak. Ennek ellenére a mentőmunkálatokat lankadatlanul folytatják. * * * Olaszországban az Olasz Általános Szakszervezet kezdeményezésére a hétfői napot a gyász napjának nevezték el a belgiumi bányaszerencsétlenséggel kapcsolatban, amelynél sok olasz munkás vesztette életét. A gyárakban, bányákban és hajónvárakban megállt a munka. A Sulcis-szénbánya 7000 bányásza Szardínia szigetén 24 órára beszüntette a munkát. A szardíniái bányászok gyűlést tartottak, amelyen elhatározták, hogy követelni fogják a szardíniai szénbányák kibővítését, hogy kenyeret adjanak azon olasz bányászoknak, akik kénytelenek külföldön keresni alkalmazást. Határozati javaslatukat a bányászok felterjesztették az illetékes hatóságoknak. Olaszország egész területén gyűjtést rendeznek a bányaszerencsétlenség áldozatai családtagjai részére. A marcineilei bányaszerencsétlenséggel kapcsolatban a nemzetközi szolidaritás mind hatalmas mértékben bontakozik ki. A francia népi segélyszervezet 150 000 frankot küldött a szerencsétlenül járt bányászok hozzátartozóinak. A különböző szakszervezetek sok százezer frank összegű segélyt küldtek a belga bányavárosba. A Francia Kommunista Párt részéről André Stil elvtárs, a Központi Bizottság tagja, a CHumanite főszerkesztője Marcinellebe utazott, hogy kifejezze a francia munkásosztály részvétét. Ismét összecsapások Algériában Párizs, augusztus 14. Algír Sásbahhegyedében a napokban bomba robbant egy muzulmánok lakta házban. Ä merényletnek 16 halálos áldozata volt. Algírban úgy tudják, hogy a gyarmatosítók terrorista szervezetének a keze van a dologban. A merénylet városszerte nagy felháborodást keltett, a dokkmunkások nyomban tiltakozó sztráikba léptek, az arab kereskedők bezártál üzleteiket. Algéria két nagy szakszervezete tiltakozó sztrájKra szólította fel Algéria dolgozóit a Casbah-negyedben történt bombarobbanás 16 halottjának temetése idejére. A szakszervezetek a sztrájkmozgalommal egyúttal 4

0J SZO 1956. augusztus 16. Horváth Sándor. tütakoznak a hatóságok erélytelensége (miatt is: a rendőrhatóságok ugyanis, mint a szakszervezet közleménye hangsúlyozza, nem üldözik a muzulmán lakosság ellen merényleteket elkövető szélsőséges jobboldali elemeket. A hadműveletek fellángolásáról is hírek érkeznek: Beni Slimane körzetében 100 km-re Dél-Algériától néhány nap alatt a harmadik összecsapás zajlott le algériaiak és katonaság között. Az AFP hírügynökség jelentése szerint a harcokban 22 francia katona esett el és 20 megsebesült. A ĽHumanité megjegyzi, hoqv Beni Slimane vidékét a gyarmatosítók júniusban megtisztított területnek" nyilvánították, azóta azonban szüntelenül folynak a bwcok. *

******* -* * ** * * ****»»**.**#**»

*»***.*» I KÜLPOLITIKAI OSSZEFOG ALÓNK «

1 EGY HET A NAGYVILÁGBAN * # wwww *** ************************ *********** ******************* ** ** ****** * **** » • » 9 A londoni konferencia Mire e sorok napvilágot látnak, megkezdődött a „szuezi kérdésben" nagy sebbel-lobbal összehívott londoni konferencia. Felvonulnak — ahogy Arany János mondaná — hadvészülte képpel a három összehívó hatalom, a „sértettek": Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok kiküldöttei. Ott lesznek a gondosan és kellő számban megválogatott szavazók: az atlanti, a bagdadi és a délkelet-ázsiai támadó tömbök tagállamai közül kiszemelt államok — egy kivételével: Görögország atlanti tagságának és ciprusi problémájának dilemmáját távolmaradásával véli legcélszerűbben megoldani. De ott lesznek a bandungi értekezlet résztvevői közül is többen a „semlegesek", ahogyan Amerikában szeretik őket nevezni, India, Indonézia, Ceylon, miután tisztázódott az a kérdés, hogy a meghívás elfogadása nincsen semmilyen előzetes feltétel elfogadásához kötve. Végül ott lesz a Szovjetunió, amely augusztus 8-i, a világ valamenynyi kormányához intézett jegyzékében világos szavakkal mutatta ki ennek a londoni (vagy szuezi) konferenciának minden ellentmondását. Viszont nincsen jelen a legfontosabb, a legjobban érdekelt állam: Egyiptom kiküldöttje, mert az egyiptomi kormány nem ért egyet a három nagyhatalom nyilatkozatával és a londoni ad hoc összehívott konferencia illetékességével olyan kizárólag Egyiptom belügyét képező kérdésben, mint egy Egyiptom területén levő egyiptomi törvényeknek alávetett vállalat államosítása. Igaza van annak az egyiptomi újságnak, amely azt irta, hogy a londoni konferencia „értelmetlen és felesleges ..." De már az is hosszú út volt, amíg a Szuezi-csatorna államosításanak az ügye eljutott a londoni konferenciáig. Az angol és francia részvényesek első reagálása nagyon éles volt: panzügyi megtorlások, az egyiptomi, angol, francia és amerikai alattvalók hazarendelése, flottademonstrációk, szükségállapot elrendelése, mozgósítás, azonnali katonai beavatkozással való fenyegetés .. . Az ENSZ még csak eszükbe se jutott, s ha valaki emlegetni próbálta, kézlegyintéssel intézték el: lassú, bizonytalan. S mindez azokban az államokban, amelyek még nem is olyan régen a népi demokratikus országok legsajátosabb belügyeit is az ENSZ fóruma előtt akarták megtárgyalni, A szocialista és a bandungi államok széles tábora bizonytalan eszközzé változtatták, az ENSZ számukra még nemrégen is megbízhatóan működő szavazó gépezetét. Ez a „szuezi kérdés" első nagy tanulsága. Hogy nem lett mindjárt háború, hogy a Szuezi-csatorna államosításának másnapján az egyesűit angol-francia hajóhad nem kezdte lőni Alexandriát, mint ahogyan az imperialisták a múltban Indiában és Kínában, de magéban Egyiptomban is tenni szokták, hogy előbb az amerikai kormánnyal, majd annak tanácsára még vagy húsz állam képviselőivel tanácskozni kényszerültek: ez a „szuezi kérdés" második tanulsága. A harmadik tanulság is jelentős, bár a „szuezi problémát", a csatornatársaság államosítását —legalább is az adott pillanatban — az amerikai kormánynak az asszuáni gátépítés ügyében hozott provokatív döntése váltotta ki, mégis — micsoda irónia! — Dulles volt az, aki társait, de egyben versenytársait az imperializmusban mérsékletre intette. Az amerikai „mérsékelt álláspont" alatt természetesen nem azt kell érteni, hogy akárcsak egy jottányit is engedtek volna világuralmi terveikből. Ellenkezőleg, az amerikai monopóliumok számára a szuezi angolfrancia-egyiptomi és igy arab feszültség kiváló alkalom arra, hogy a három év előtti iráni mintára aláássa versenytársai befolyását a világ olajtartalékokban leggazdagabb területén s maga legyen egyeduralkodó az arab olajmezőkön és az odavezető utakon. Ezt a célt pedig egy Egyiptom elleni háború, amely egyesítené az arab világot, s e-:en túlmenően mozgosítaná az egész világon a még lappangó imperializmusellenes erőket is, egyáltalán nem szolgálja. Így nyilvánulnak meg az ellentétek az imperialista világon belül — ahogyan ezt Lenin tanította. A Szovjetunió álláspontja világos és egyértelmű ebben a viszályban. Azon a két alapelven nyugszik, amelyek külpolitikájának szilárd és változatlan elemei: a népek nemzeti függetlenségének feltétlen tiszteletben tartása és a felmerült nemzetközi ellentéteknek békés, tárgyaiások útján való elintézése. A Szovjetunió elismeri Egyiptomnak azt a jogát, hogy a területén levő csatornatársaságot, mint bármilyen más egyiptomi vállalatát államosíthassa. Amellett Egyiptom az első perctől kezdve hajlandó kártalanítani a külföldi részvényeseket, s a hajózás szabadságát a csatornán biztosítani. Csak aki kákán csomót keres, köthet bele ebbe az álláspontba. De ha mégis felmerül valami viszály, amint ahogy az angol-francia tőkések és politikai szószólóik mégis találnak konfliktusra anyagot, úgy azt kizárólag békés úton lehet megoldani — mondotta Hruscsov elvtárs —, más megoldás nem jöhet tekintetbe. Ezért ítéli el a szovjet jegyzék — s vele együtt a világ egyre gyarapodó béketábora az angol-francia kardcsörtetést és ezért utazott a szovjet küldöttség Londonba, hogy ott is következetesen védje a békét. Eddig a „szuezi kérdésnek" az utolsó, de egyben legfontosabb, legmegnyugtatóbb tanulsága. Az amerikai elnökválasztás A világ figyelme két hét óta Szuez felé fordul, s így háttérbe szorul egy másik esemény, ami pedig már hónapok óta rányomja bélyegét a világ egy részén az események folyására. Az amerikai elnökválasztásra gondolunk, amelynek tényleges előkészületei, sőt már maga a választási folyamat is tetőpontja felé közeledik. Hosszas lenne egy heti külpolitikai kommentár keretében ismertetni az Egyesült Államok egész elnökválasztási masinériáját. Elég, ha annyit tudunk róla, hogy négy fokozatán a több mint egy fél évig tartó roppant bonyolult választási eljárásnak, amelyben egyaránt megtaláljuk a demokrácia és a legnyíltabb terror elemeit, egyetlen nyíltan bevallott célja van: az, hogy a két nagy párton kívül távoltartson minden más politikai pártot a leghatalmasabb kapitalista állam kulcspozícióitól. Ezt a feladatát, hogy monopóliumot biztosítson a demokrata és a republikánus pártnak, az amerikai választási rendszer immár hosszú évtizedek óta tökéletesen teljesíti. Az a reménytelenség, hogy más párt is eredményesen beleszólhasson a választási küzdelembe, mint a monopóliumokat egyformán kiszolgáló két nagy „történelmi" párt, az oka annak a jelenségnek, hogy az amerikai elnökválasztásokon a 78 millió bejegyzett választónak alig a fele vesz részt. Ez egyben a magyarázata annak a jelenségnek is, hová kerülnek azoknak a szavazatai, akik semmiképpen sem lehetnek a nagytőkét és a reakciót kiszolgáló republikánus és demokrata pártok hívei: a szavazástól tartózkodó több mint harminc millió polgár. Többségüket a munkások és a négerek képezik. Ezért nem tulajdonítanak szerte a világban különösebb politikai jelentőséget annak a kérdésnek, hogy ezúttal, 1 az idén novemberben a republikánus vagy demokrata párt jelöltje kerül-e négy évre az amerikai elnöki székbe. A két párt programja lényegében egyezik: az amerikai monopóliumok uralmának, a maximális profitnak biztosítása az ország területén s az egész világon egyaránt. Aránylag még nagyobb jelentősége van annak a kérdésnek, hogy a két párt melyik szárnyához tartozik az új elnökjelölt. Ebből az utóbbi szempontból érdekes vonása van a most folyó amerikai elnökválasztási kampánynak. Azzal, hogy Eisenhower elnök — ez évi kétszeres megbetegedése és előrehaladott kora ellenére — újra jelölteti magát, az amerikai, sőt az egész tőkés világ közvéleménye szerint újraválasztását biztosra lehet venni. Eisenhowernek ugyanis lényegében sikerült elkerülnie a háborút, de ugyanakkor ez év kezdetéig biztosítani a gazdaság legmagasabbfokú militarizálása révén egy viszonylagos gazdasági konjunktúrát. Ugyanakkor azonban az egész amerikai közvélemény tudatában van annak, hogy egy erősen megtámadott egészségű embert választ meg elnökének, akinek — a kanitalista világ jellemző mértékével mérve — az életbiztosítási kötvényét egyetlen tőkés biztosító társaság sem fogadná el, s aki az amerikai halálozási statisztika szerint sem élheti mejf elnökségi idejének végét. Ilyen körülmények között igen jelentőssé válik az a kérdés, hogy Eisenhower elnök mellett ki lesz az 1957—1960. években az Egyesült Államok alelnöke. Az alelnöknek — normális viszonyok között — az Egyesült Államokban nincsen semmilyen jelentős hatásköre. De ha az elnök hivatali ideje alatt meghal, vagy munkakörét tartósan nem tudja gyakorolni, úgy automatikusan az alelnök lép a helyére. Igy volt ez ebben az évszázadban immár nyolc ízben, utoljára Roosewelt halálakor, aki harmadik elnökségi periódusának első évében halt meg. Az ö helyébe került az addig ismeretlen Truman alelnök, aki az Egyesült Államot a hidegháborúba és a koreai véres kalandba vezette. Jelenleg Nixon az Egyesült Államok alelnöke, aki a republikánus párt jobbszárnyához tartozik. Még amerikai viszonyok között is népszerűtlen, reakciós politikus. Ezért sok olyan hang hallatszik Amerikában, hogy Eisenhower igen, de Nixon nem, vagyis magyarul: Eisenhower, s a republikánus párt válasszon magának más alelnököt. A közvéleménynek Stassen, az Egyesült Államok leszerelési megbízottja adott hangot, aki Nixon helyett Hartert, Massachusetts államkormányzóját ajánlotta alelnöknek, aki Eisenhowerrel együtt a republikánus párt mérsékeltebb szárnyához tartozik. Ugyanakkor a demokraták is igyekeznek kihasználni azt a zavart, amit Nixon személye a republikánusok között keltett. Kefauer, a nagy háborús uszító visszalépett, s már csak két mérsékeltebb demokrata jelölt van: Stevenson és Harriftian. Az Egyesült Államok Kommunista Pártja választási nyilatkozatában felhívja a dolgozók figyelmét annak megakadályozására, hogy a nagy monopolista pártok legreakciósabb képviselői kerüljenek az államhatalom döntő pozícióiba, hogy a faji megkülönböztetés és a munkásosztály legádázabb ellenségei irányítsák a legközelebbi években az Egyesült Államok politikájának ingadozó hajóját. Sz. L: A nyugatnémet lakosság elítéli Németország Kommunista Pártjának betiltását Bonn, augusztus 14. (ČTK). Az utolsó napok során a Német Szövetségi Köztársaság minden tájáról hírek érkeznek a lakosság valamennyi rétegének határozott tiltakozásáról Németország Kommunista Pártja előkészületben levő betiltása ellen. Németország Kommunista Pártja védelmének széleskörű mozgalmában részt vesznek az egyszerű munkásemberek, a szakszervezetek, a szociáldemokrata párt, a közigazgatási szervek képviselői, orvosok és művészek. Valamennyien tudatában vannak annak, hogy 1933-ban a fasizmus előretörése után a kommunista párt betiltásával kezdődött valamennyi munkásszervezet üldözése. Ilyen értelemben nyilatkozott már sok szakszervezeti és szociáldemokrata tényező. Ezek között a kasseli kerületi szakszervezeti bizottság képviselője, aki a Németország Kommunista Pártja betiltását 80 ezer északheszszeni szakszervezeti tag nevében ítélte el. A betiltás ellen síkraszállt a frankfurti kerületi szakszervezeti bizottság, amely 150 ezer nyugatnémet dolgozót képvisel. ELHUNYT JAKUB KOLASZ Jakub Kolasz (Kosztantyin Mihajlovics Mickevics), a kiváló szovjet Író és költő, a belorusz irodalom egyik kezdeményezője, tudós, nagy közéleti férfiú, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának tagja, Beloruszia Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja 1956. augusztus 13-án életének 74. évében elhunyt. Jakub Kolasz haláláról közleményt adott ki a Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöksége, továbbá Beloruszia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a Belorusz SZSZK minisztertanácsa, a Belorusz SZSZK Legfelső Tanácsának elnöksége és a szovjet írószövetség vezetősége. Jakub Kolasz nemes életét a nép szolgálatának szentelte. 1882. november 3-án született. Atyja földművelő volt. Jakub Kolasz első verseit már a falusi népiskolában írta. 1906-ban a Naša Dol ja című lapban megjelentek első költeményei. A cári kormány 1908-ban forradalmi tevékenységéért 3 évi börtönre ítélte. 1910-ben jelentek meg első versei könyvkiadásban. 1913-ban kiadták elbeszéléseinek első kötetét. A polgárháború idején és az azt követő években Jakub Kolasz mint pedagógus működött. 1926-ban Kolasznak a Belorusz SZSZK nemzeti költője címet adományozták. 1928-ban a Belorusz SZSZK Tudományos Akadémiájának megalakításakor az akadémia alelnöke lett. A Nagy Honvédő Háború idején Jakub Kclasz már mint idősebb férfi a fasizmus elleni harcban lángoló szavú műveivel vett részt és a szláv bizottság tagjaként tevékenykedett. Jakub Kolasz emléke örökké élni fog írótársai és olvasói szívében.