Új Szó, 1956. augusztus (9. évfolyam, 213-243.szám)

1956-08-15 / 227. szám, szerda

Iskoláink az életre neveljenek A politechnikai nevelés néhány kérdése ISKOLÁINKBAN szokatlan csend honol. Tanulóink a jól megérdemelt pihenés napjait élvezik. Tanítóságunk pedig alapos gondossággal és lelkiismeretességgel készül az új tanévre. Mert új lesz ez a tanév, új a szó legszorosabb értelmében! Nemcsak az elmúlt tanév pedagógiai, metodikai hibáinak; maximaiizmusának intézményes orvoslásáról van szó, hanem a sokévi szóbeszéd és szalmacséplés után ebben az évben kap igazi polgárjogot iskoláinkban a szocialista pedagógia egyik alapvető eleme, a politechnikai nevelés. Pártunk emlékezetes júniusi határozata világosan feltárta azokat a hibákat, amelyeket a burzsoá iskoláktól örökölt öncélúság okozott; nevezetesen az iskola és a gyakorlati élet elszakadottságát. Pártunk kijelölte az orvosláshoz vezető utat: a politechnikai nevelés következetes megvalósítását. A párthatározat óta eltelt időt a teljes határozatlanság, összevisszaság és liberalizmus jellemezte a politechnikai képzés területén, mindenki a saját íze szerint értelmezte a politechnikai nevelés fogalmát, célját, tartalmát és módszereit. Ezt a káoszt híven tükrözték a tantestületek gyűlései, tanítói konferenciák, sőt a folyóirataink hasábjain megjelent cikkek is. A valóság az, hogy agyonbeszéltük ezt a kérdést, és vajmi keveset tettünk gyakorlati megvalósítása érdekében. Nem vitás, hogy azért az összeviszszaságért felelősek felettes iskolai hatóságaink és neveléstudományi intézeteink is. Mind a mai napig nem kaptak iskoláink határozott útmutatást arra vonatkozóan, hogyan, milyen tartalommal kell megvalósítani a politechnikai nevelést a mindennapi iskolai gyakorlatban. Nem csoda tehát, hogy tanítóságunk a „saját szakállára" dolgozott ezen a területen. Élenjáró iskoláink és tanítóink, látva a kérdés fendkívüli fontosságát, nemzetgazdasági jelentőségét és jelentőségét a szocialista ember formálásában, keresték a pnegoldást. Egyéni törekvésük azonban nem hozta meg a várt eredményt. Néhány példa a komáromi járásból: GalamooS" elvtárs, a Komárom-gyártelepi iskola biológia-tanítója a novenynemesítésben látta a politechnikai nevelés fő célját. Juhász elvtárs, ugyancsak a fenti iskola tanítója a modellezésben és a tansegédletek készítésében vélte megoldani ezt a kérdést. Róringer és Gocník elvtársak a produktív mezőgazdasági termelés megvalósítását vélték politechnikai nevelésnek, Kopják és Szabó elvtársak politechnikai nevelése arra szorítkozott, hogy segédeszközöket készítettek, laboratóriumi gyakorlatokat és üzemlátogatásokat szerveztek. A jó szándék és a becsületes akarás elismerése mellett azonban mindnyájan láttuk azt, hogy nem ez a politechnikai nevelés. A legjobb esetekben azt értük el, hogy tanulóink kézügyessége fejlődött, jobban megértették a tanítási anyagot, de elkövettük azt a súlyos hibát, hogy rászoktattuk őket "a kismúhelyi, törpegazdasági perspektívátlan munkához. Ez pedig nem lehet a politechnikai nevelés célja. AZ ELŐBB EMLÍTETT példákban a jobb tanítókról és a jobb iskolákról volt szó. Sok helyen a politechnikai nevelés csak a tantestületi gyűléseken elméleti előadás keretében szerepel. Ez a súlyosabb helyzet. A hibák következményeit a tanulók sínylik meg. Kikerülve az életbe, az iskola által nyújtott lexikális, dogmatikus tudás nem segíti őket a gyakorlati feladatok megvalósításában. Ezt az állításomat igazolja az egyik növendékünk apjával folytatott beszélgetésem. Kérdeztem, hogy miért nem járatja lányát iskolába. — Nincs értelme — válaszolta. — Miért ? — Mert az iskolában csak ilyen kvociensekről, meg olyan konstansokról, meg mindenféle „k"-ről, „p"-ről, „x"ről tanulnak, de a lányom nyolc évig járt iskolába, és nem tudja kiszámítani a munkaegységet, munkabért, nem tud egy szálfát leköbözni, szóval nem tud semmit, amire a munkás embernek szüksége van. Hát akkor miért küldjem iskolába?! Nem beszélek Szőcs elvtárs állításának helyességéről, de egyben Szőcs bácsinak igaza van: sokkal jobban, alaposabban kellene előkészíteni gyerekeinket az életre. Figyeljünk meg egy másik jelenséget: szinte mindennapos jelenség az, hogy tanulóink a legegyszerűbb manuális munkákat sem tudják elvégezni, például nem tudják rendesen megfaragni ceruzájukat, nem tudnak beszerelni egy kulcsot a zárba, vagy nem tudják megjavítani a biztosítékot. Ennél súlyosabb hiba az, hogy nem ismerik a legegyszerűbb termelési módokat, és legtöbb esetben sejtelmük sincs az államháztartás problémáiról. így természetesen nem alakulhat ki helyes viszonyuk sem a munkához, sem a szocialista tulajdonhoz. A politechnika eddigi eredményeire vonatkozóan megállapíthatjuk, hogy a legjobb szándékú törekvések és megoldások is csak a tanulók szubjektív érdekeit — gondolok például a kézügyesség fejlesztésére — vagy az iskola szükkörű érdekeit — például segédeszközök készítése, mezőgazdasági termelő munka stb. — tartották szem előtt. A politechnikai nevelés tartalmazza ezeket az elemeket, de ezek távolról sem jelentik a politechnikai nevelés összes feladatát. A módszer tekintetében pedig az eddigi kisműhelyesdi helyett sokkal határozottabban kell törekednünk a nagyüzemi termelés módszereire. MILYEN KONKRÉT feladatok állnak tehát iskoláink, a védnökségi üzemek és a Szülők és Iskolabarátok Szövetsége előtt a következő tanévben? E feladatok meghatározásánál a társadalmi szükségszerűségből, a szocialista építés követelményeiből kell kiindulnunk. Meg kell tehát tanítani ifjúságunkat a legfontosabb termelési ágak alapvető ismeretére, az alapvető munkamódszerek és technológiai ismeretek elsajátítására és nem utolsó sorban az államháztartás alapvető ismereteire. Látnunk kell, hogy ezt a feladatot az eddig divatban volt politechnikai kör nem teljesítette és a körök munkájának kezdetleges módszerei folytán nem is teljesíthette. A tanítók X. országos konferenciáján — igaz, elég bizonytalan formában — már formálódott az új út: az üzemi iskolák rendszere. A szovjet üzemi iskolák példája bizonyítja, hogy ez a helyes megoldás. A jövő tanévben — a kötelező oktatás keretében — még nem lesznek üzemi iskoláink, de kétségtelen, hogy ez az év átmenetet jelent az üzemi iskolák felé. Üj tantervünk lesz a következő tanévben, amely az eddigi meddő, dogmatikus teoretizálás helyett a gyakorlati élet követelményeit tartja szem előtt. Bár már augusztusban vagyunk, a tanév megkezdéséig már csak két hét áll rendelkezésünkre, az új tantervet még kísérleti iskoláink sem kapták meg. Az iskolaügyi miniszter elvtárs beszámolója azonban következtetni enged a változások jellegére. Például matematikában az eddigi elméletieskedő, teljesen elvont bizonygatások helyett előtérbe lép az alkalmazott matematika és a kartográfia. Oj tantervünkben teljes polgárjogot nyer a geometria tanítása. Végre épkézláb tantárgy lesz a mértani rajz is. Fizikában és kémiában az eddig bevált laboratóriumi gyakorlatok kibővítésére és a tantárgy anyagának racionalizálására is sor kerül. A biológia tanításán belül rendszeres órákat biztosítanak a mezőgazdasági gyakorlati munkákra. Főképpen ezek a változások fontosak a politechnikai nevelés szempontjából, azonban látnunk kell, hogy még ezek sem oldjak meg a kitűzött feladatot teljes egészében. Legfeljebb csak az elméleti alapok elsajátítását biztosítják. VESSÜNK EGY pillantást most a gyakorlati feladatokra. A politechnikai nevelés gyakorlati része eddig szinte kizárólag az iskolai tanműhelyekben oldódott meg (már ahol volt iskolai tanműhely) elemi szerszámokkal és még elemibb munkamódszerekkel. Az előbbiekben már érintettem, hogy a tanműhelyekben való munka jó a kézügyesség fejlesztésére, de ez a munka kisüzemi jellegű és önmagában a kisiparos-képzés szempontjainak talán megfelelne, de semmiesetre sem felelhet meg a szocialista építés követelményeinek. Üzemi iskoláink még nincsenek, és különösképpen nincsenek modern termelési eszközökkel felszerelt iskolai tanműhelyeink. Műhelymunkát pedig végeznünk kell, tehát a műhelygyakorlatok eddigi formája mellett kell maradnunk, azonban gondoskodnunk kell arról, hogy a tanulók előtt perspektívát nyissunk a nagyüzemi termelés felé. A Gútai I. sz. Nyolcéves Középiskolában ezt a feladatot a következőképpen igyekeztünk megoldani: A helyi közüzemmel kötött védnökségi szerződésünk egyik pontja alapján a közüzem igazgatósága lehetővé tette számunkra az üzem egyes részlegeiben való gyakorlati munkát. Tanulóink például nemcsak megnézték a hegesztő munkáját, hanem kezükbe kapták a hegesztöpisztolyt és maguk is hegesztettek és vágtak vele. Ugyanígy tettünk az esztergályos-műhelyben, az asztalos-műhelyben és másutt. A tanuló nemcsak szemlélt, hanem maga is dolgozott, ez a munka örömet jelentett számára, nagy vonalakban megismerte a nagyüzemi termelés módszereit és a modern termelési eszközöket. Igazi nagyüzemet pl. a komáromi hajógyárat a tanulókkal csak kívülről tekintettük meg. Az Iparügyi Minisztérium bürokráciája és a túlzott „éberség" megakadályozta, hogy beléphessünk. Más megoldás nem lévén, meghívtuk iskolánkba a fenti üzemben dolgozó volt növendékeinket, és elbeszélgettünk velük munkájukról. A vesztett fejszének a nyele is jó; ez a megoldás is jó volt ahhoz, hogy .legalább hírből, legalább hallomásból megismerkedjenek tanulóink az igazi nagyüzemek termelési módszereivel és eszközeivel. MILYEN TANULSÁGOT kell levon nunk a gútai iskola példájából? Azt, hogy az iskolai tanműhelyek munkáját ki kell egészíteni üzemekben végzett munkával, szorosabbra kell fűzni a kapcsolatot a nagyüzemi ter melésben dolgozó volt növendékeink kel és kiváló munkásokkal. Ebben a törekvésünkben felértékeihetetlen segítséget nyújthatnak védnökségi üzemeink. Az elmondottakból senki se vonja le azt a következtetést, hogy lebecsülöm az elemi szerszámokkal és eszközökkel végzett munka jelentőségét. Hangsúlyozom: igen fontos, hogy a tanuló megtanuljon szöget verni, gyalulni reszelni, fürészelni, stb., de nem ez az egyetlen cél. Ennek a részfeladat nak a megoldására elég a műhely munka. A műhelymunkánál nekünk tovább kell mennünk, többet kell tennünk, ha tanulóinkat a nagyüzemi termelés felé irányítjuk. Amit elmondtam a tanműhelyekről lényegileg ugyanezt el kell mondanom a politechnikai körökről is. A politech nikai körök lényegében jó szándékú gondolata már a gyökerében hibás. Akármelyik oldaláról nézzük a dolgot, látnunk kell a politechnikai nevelés általános szükségessége és a körök túlspecializál tsága és önkéntessége közötti ellentmondást. Érthetőbben: iskoláknak volt negyven nyolcadikosa: ebből 10 a testnevelési, 17 a micsurini 13 pedig a technikai körben dolgozott. Hol sajátították el a politechnikai ismereteket és készségeket azok például, akik a testnevelési körben dol goztak? Pedig alapvető politechnikai képzésben minden tanulónak kell részesülnie. Amíg tehát a politechni kai körösdizést nem váltja fel a rend szeres és általános kötelező műhely munka nem beszélhetünk minden ta nulóra érvényes kötelező politechnikai nevelésről. A másik igen fontos megjegyzés: egészen addig, amíg a tanulóműhelyeknek nem lesz rendes tantervük, nem lesz egységesség sem, és nem les? biztosítva a tantárgyak és a műhelymunka kapcsolata sem. S végül a harmadik megjegyzés: a politechnikai nevelés nemcsak a mű helyvezető tanító feladata, hanem az egész tantestületé, különösképpen pedig az összes természettudományokat tanító pedagógusok feladata. Az egyes tanítók egyéni szorgalma és törekvése legfeljebb a már annyit szidott és reakciósnak bélyegzett monotechnikai neveléshez vezet. CIKKEM nem teljes és nem mentes az egyéni meglátásokból származó hibáktól sem. Tanítóink hozzászólásai bírálatai, megjegyzései segítenének abban, hogy tisztázzuk a politechnikai nevelés kérdését: módszereit, tartalmát, jelentőségét és nem utolsósorban célját. Ezt teszi kötelességünkké tanítói hivatásunk, a szocialista építés feladatai. így tudjuk biztosítani gyermekeink bo'dcgulását az életben és ezt várják tőlünk tanulóink szülei is. SZABÓ IMRE A konopištei kastélyban Már többször meggyőződtem arról, hogy a turista Csehországnak majd minden városában — anélkül, hogy erre előre számítana — valami nevezetességet talál. \4árak, kastélyok, híres személyiségek születési helye, kicsi, de érdekes múzeumok teszik változatossá még a leghétköznapibb vidéket is. Szabadságomat idén a Prágához közeli Sázava folyócska partján töltöttem.' Ilyen helyen a fő programpont a nap- és a vízfürdő. Reggeltől estig kitartóan süttetik magukat az emberek, közben egy kis evezés, úszás, estefelé séta a környező erdőkben, szamóca- és málnaszedéssel tarkítva. Ha az időjárás kedvező, akkor a víz- és napimádóknak eszükbe sem jut másfajta szórakozást keresni, Megunásról sző sincs. Kora reggel első útjuk az ablakhoz vezet, és az égboltot izgatottan kémlelve, meteorológusokat megszégyenítő határozottsággal nyilatkoznak a várható időjárásról. Ámde senkinek sincs szerződése a jó öreg napocskával, hogy éppen azon a tizennégy napon fogja sugarait ontani, amikor ő van szabadságon. Főleg idén nyáron sok az elégedetlenkedő, és bármennyire is szeretnék befolyásolni a légköri áramlatokat, nemcsak futó nyári zápor, hanem egész nap becsületesen kitartó eső, vagy kellemetlen vihar is tarkítja a semmittevés napjait. így jártunk mi is Sázaván, és amikor már végképp nem volt programunk, vaktában megkérdeztük a helybelieket, nincs-e valami nevezetesség a közelben. Kiderült, hogy még válogathatunk is. Benešovtól (a járási székhelytől) kb. 30 percre Konopišté-kastél.v, a Sázava menti motorosvonat végállo másánál Šternberk középkori vár és Ondfejovice nevezetű községben meg tekintésre érdemes csillagvizsgáló. Választásunk Konopišté-kastélyra esett. A reggeli égboltkémlelés esőt ígért, felültünk tehát a vonatra, és egy fél óra múlva már Benešovban silabizáltuk Konopišté irányában a jelzést Az út nagy része a kastélyhoz tartozó óriási parkon keresztül vezet. A 225 hektár területen elterülő gyönyörű park és halastó magában véve szép kirándulóhely. A kastély kívülről elég zord benyomást kelt. Inkább bevehetetlen bástyának, vagy fellegvárnak tűnik. Mint azt vezetőnktől megtudtuk, a kastély a XIV. század elején épült, és annak idején Csehország legbiztosabb várépítményei közé tartozott. A huszita háború alatt érintetlen maradt, és a XV. század derekán 18 hónapig keményen ellenállt a királyi hadsereg támadásainak. Később gyakran változtatott gazdát; a sokszori átalakítás miatt mindinkább kastély jelleget vett fel. A XIX. század elején a Lobkoviccsalád tulajdonába került, amely a kastélyt környező nagy területen sörfőzdét, cukor- és papírgyárat építtetett. A Lobkovicoktól Ferenc Ferdinánd trónörökös vásárolta meg. Felesége cseh grófnő volt, és mivel fenséges édesapja a házasságot nem tartotta méltónak fia rangjához (nem is hercegnő és még hozzá cseh) rossznéven vette, ha fia közelében tartózkodik. Ezért vette meg Ferenc Ferdinánd Konopištét, s az év nagy részét családjával együtt itt töltötte. Tudjuk, hogy a szarajevói merénylet következtében feleségével együtt meghalt, majd kitört az első világháború. A Csehszlovák Köztársaság megalakulása után az állam birtokába került a kastély, s a nyilvánosság kedves kU'ándulóhelye lett. Ferenc Ferdinánd lebontatta a gazdasági és ipari épületeket. Az egész területből pazar parkot csináltatott. A kastély főbejárata előtti elkerített részen egy élő, hatalmas medve lepi meg a mit sem sejtő látogatót. A kastély folyosóin megszámlálhatatlan mennyiségben kitömött állatok függenek. Számuk meghaladja a 300 000-et. Mind Ferenc Ferdinánd vadászzsákmányai. Valamennyi alatt kis táblácska, hogy mikor és hol ejtette az állatot. A gyűjteményben szarvastól tigrisig majdnem minden állat megtalálható. Roppant érdekes a kastély harmadik emeletén elhelyezett óriási fegyvertár. Lenyűgözően hatnak a látogatóra a különféle, főleg a XVI—XVII. századból való fegyverek, a többi között arab és török fegyverek, arannyal, ezüsttel, elefántcsonttal kirakott lándzsák, puskák, arannyal díszített páncélok, csekély 60 kg-os lópáncélok, hatalmas pajzsok. A szülőket kísérő gyermekek tátott szájjal bámulják a meséikből kilépő páncélos lovagokat, és suttogva teszik fel a rengeteg miért, hogyan, mikor kérdést. A trónörököspár lakosztálya hemzseg a drága és különleges bútordaraboktól. Értékes festmények olasz mesterektől, csodálatosan szép gobelinek, pazar csillárok, eredeti Dűrer-karcolatok, a vendégszobában aranyozott ágy (ebben aludt II. Vilmos császár 1914-ben, amikor katonai tanácskozást folytatott Konopištén Ferdinánddal) arannyal festett mennyezet, rokokó, barokk szalónok, pompás ebédló, könyvtárszoba, egyszóval felmérhetetlen gazdagság felhalmozva. A vadászaton kívül még egy szenvedélye volt a kastély tulajdonosának. Húsz éven keresztül gyűjtött minden olyan tárgyat, amelyen valamilyen formában a sárkányölő szent György szerepel. 1150 dara'ooti.sikerült össze.-r., gyűjtenie, képeket, szobrokat, érmeket, stb és állítólag György angol királynak akarta ajándékozni az egész gyűjteményt. Szándékát azonban váratlan halála miatt nem válthatta valóra. Mi pedig ámulattal nézzük a Szent György Múzeumnak elnevezett termet, és többeken átfut a gondolat, ideje biztosan volt bőven ... Tanulságos és érdekes volt konopištei kirándulásunk. Ehhez hasonló hely sok van az országban, csak érdeklődni kell. A műemlékvédő bizottság példásan gondoskodik arról, hogy hazánk számos megőrzésre méltó nevezetessége korbú köntösben, régi fényében csillogva fogadja a turistákat. Kis Éva • nllliniMIMIIIIIIIIII!!llliniMllllllllllllll!IMIi:ii:!l>lll!ll!li;IIIIIIIIIIIIIMIIII!ll!!llll!IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII[IIII!lllllll|]|l!ll!ir š s j (Digaszíaló beteg aviijámviak f Tudom, meggyötört a szomorú múlt. É/ies szánkba koldultál jó anyám. | S mily fájó volt: nem zokoghatott föl | | Bús szivedből e drága szó: „Hazám!" | | Régen komor gondok emésztettek, = | A koldussors megalázó terhe. | | Annak vagy most lelkem édes anyám | Sírigtartó bánatos betege. ™ — | Tán nem is remélted a putriban | A Túróc partján boldog jövőnket. Te faluztál, és boldog voltál, hogy kötényedből eltartói bennünket. 1 Nyugtasson meg a boldog valóság, Hogy gyermekid egy új kornak szülted, Kik nem tudják, mi a koldus-nyomor, •i Ágyad mellé tisztelettel ülnek | | Megköszönni igaz hűségedet. Megcsókolom elnyűtt, fonnyadt kezed, | S szeretetem édes meleg fénye | Koszorúként övezi ősz fejed. HORVÁTH ISTVÁN I — m B11BIJ •!!•**• I !!• I1B!IB!íS!1BI29!IBII9IIBI:B I £1 • TI • I! IBüB II • II • IIVCIIMlIBIIBIISIIMIIKIľBtlB IIBII II M^á •IlBIIBIISI!BIISIIBI!B!iBiIBilS»l