Új Szó, 1956. július (9. évfolyam, 182-212.szám)

1956-07-02 / 183. szám, hétfő

I A Moszkvai Pravda szerdán közölíe Eugene Dennisnek, az Egyesült Államok Kommunista Pártja főtitkárának a Daily Worker 1956. június 18-i számában megjelent cikkét. Az alábbiakban kivonatosan közöljük a cikk szövegét: V

alamely ország politikai pártjának talán egyetlen korábbi gyűlése sem keltett világszerte oly széLeskörű érdeklődést és nem rázta fel annyira a közvéleményt, mint a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa. E kongresszus visszhangja és azok az események, amelyek a kongreszszust követően az utóbbi négy hónapban lezajlottak, különbözőek. Sok helyütt, így egyes baloldali körökben is vannak olyan emberek, akik előtt a Sztálinra vonatkozó nyílt kijelentések besötétítették az egész látóhatírt, és akik, úgy látszik, ideiglenesen figyelmen kívül hagyták a XX. pártkongresszus politikai jelentőségét és messzemenő következményeit. De mind több az olyan nem kommunista csoport és személy, amelyek és akik a XX. kongresszusban és a Sztálinra vonatkozó nyílt kijelentésekben merőben új lehetőséget látnak a kommunistákhoz való viszonyt illető saját nézeteik felülvizsgálására. Az utóbbi hetekben (nemcsak New Yorkban) mind több fontos és ösztönző nem hivatalos vita zajlott le kommunista és nem kommunista, liberális é>. munkásvezetők között. John Foster Dulles és az amerika

: külügyminisztérium beismeri, hogy külföldön és az országon belül változik a politikai légkör — éles elszakadás tapasztalható a „hidegháború" légkörétől. Nagyon jól felismerik, hogy ezt az irányzatot a XX. kongresszus ösztönözte. Az amerikai külügyminisztériumot például nyugtalanítja Belgrád és Moszkva közeledése, a szovjet fegyveres erők csökkentése, Twining tábornok szovjet meghívása és az a tény, hogy a Gallup közvéleménykutató intézet nemrégiben végzett vizsgálatai szerint az amerikaiak többsége amellett foglal állást, hogy hívják meg Hruscsovot és Bulganyint amerikai látogatásra. Az amerikai külügyminisztérium reméli, hogy Hruscsov beszámolója sajátos változatának közzétételével és felhasználásával (a cikkíró arra az anyagra utal, amelyet az Egyesült Államok külügyminisztériuma Hruscsov kongresszusi beszámolója jelzéssel tett közzé a sajtóban) elvághatja a békés együttélésre irányuló tendenciát az amerikaiak és a „semlegesek" körében, félrevezetheti a baloldaliakat és szakadást idézhet elő a kommunisták között az országon beiül és külföldön. De az amerikai külügyminisztérium minden erőfeszítése ellenére még néhány konzervatív és sok liberális politikus is úgy értékeli a XX. kongresszust, mint annak a korszaknak előhírnökét, amelyben a kapitalista Egyesült Államok ipari és technikai fölényének egyforma színvonalon kell találkoznia a szovjet szocializmus történelmi békés versenyével. Hruscsov beszámolóját sok nem kommunista körben, akárcsak a kommunista körökben is, annak az erőnek és magabiztosságnak bizonyítékaként ítélik meg, ameiy lehetővé teszi ma a Szovjetuniónak, hogy szakítson a múlt néhány igen ártalmas vonásával és kiépítse az utat saját belső életében a demokrácia széleskörű elterjesztéséhez. Ez a kilátás és ezek a változások szükségképpen változásokat idéznek elő az összes haladó gondolkodású csoportok, szakszervezeti vezetők, liberálisok és szocialisták álláspontjában nem kevésbé, mint a kommunisták álláspontjában. És éppen ezeknek a nagy változásoknak az elismerése indított el az utóbbi hetekben mind több olyan követelést számos amerikai város nem kommunista demokratikus csoportjai részéről, hogy folytassanak kölcsönös eszmecserét és alapos vitát. Az imperializmus az utolsó négy évtizedben óriási áldozatokra kényszerítene a szovjet népet és vezetőit, akik meg merték ostromolni a csúcsot és felépítették a szocializmust. Ez ismeretes volt előttünk. Most késéssel tudjuk meg, hogy az emberiség történelmében a legkolosszálisabb haladŕ előretöréshez vezető hősi út különösen nehéz volt bizonyos időszakokban súlyos bűntettek miatt, a szocialista törvényesség és az etikai normák durva megsértése következtében. Mi, mint kommunisták, különösen jól megértjük és osztjuk a szovjet nép mély fájdalmát és megrendülését. Azok a bűntettek és kíméletlenségek, amelyek a sztálini vezetés utolsó időszakát elhomályosították, megbocsáthatatlanok. Ezenfelül nem igazolta azokat semmiféle történelmi vagy politikai „szükség" sem. Semmi sem igazolhatja a kínvallatásokat és a becstelen bíráskodást, a tömeges kiutasításokat, a provokációs és soviniszta akciókat, mint Jugoszlávia esetében történt, a zsidó orvosok üldözését. (Az úaynevezett „orvos-perben" Eugene Dennis elvtárs ai SZIP XX. kongresszusának jelentőségéről 0 I S 7 A 1956, július 2. zsidó orvosok mellett törvénytelenül letartóztattak tekintélyes orosz és ukrán orvosokat is. — Szerk.) A

szocializmus nem tűrhette tovább, hogy ilyen döbbenetes igazságtalanságok feltáratlanok éj K..javítatlanok maradjanak. Ez a jeientősége azoknak az erkölcsi és politikai értelemben bátor és az említett igazságtalanságok jóvátételét célzó intézkedéseknek, amelyeket az utolsó három évben tettek. Számíthatunk arra, hogy ezek az intézkedések megsokszorozódnak, amint a szovjet emberek milliói megvitatják Hruscsov rendkívül őszinte beszámolóját. A történelem nem ítélhet a szocialista haladás fölött elsősorban azoknak a visszásságoknak, hibáknak és elvektől való eltéréseknek alapján, amelyek a szocializmus növekedésének és fejlődésének viharos időszakában keletkezhetnek. Jussanak eszükbe egyik nagy forradalmi teoretikusunknak, Thomas Jeffersonnak a francia forradalomról mondott bölcs és megható szavai: „A harcban, amelyre szűkség volt, sok bűnös elesett kellő bírói eljárás nélkül és vele együtt több ártatlan is. Ez utóbbiak miatt fájdalom tölt el engem is mint mindenk

: mást, és egyeseket közülük egészen a haiálomig gyászolni fogok. A? idő és az igazság azonban megtisztítja és megörökíti majd emléküket és utódaik élvezni fogják azt a szabadságot, amelyért ők ingadozás nélkül életüket áldozták." (Levél William Shorthoz 1793. január 3-án.) Az amerikai külügyminisztérium mindennemű propagandája ellenére, a mai világ baja a kapitalizmus és nem a szocializmus. A szocializmust az embernek ember által való kizsákmányolásának megszüntetése, a háborút, a gazdasági depressziót és a fajüldözést előidéző okok kiküszöbölése jellemzi. A szocializmus szellemének a nemzeti és a szociális szabadság a sajátja. A szocializmus győzelme a Szovjetunióban, majd Kínában és a többi népi demokratikus országban eltörte a gyarmatosító rendszer gerincét és az utóbbi tíz esztendő alatt győzelmes lendületre ihlette a több mint egymilliárd embert számláló színes népek nemzeti felszabadulásra és szociális haladásra irányuló mozgalmát. A gazdasági egyeduralom hívei gyűlölik a szocializmust, de nem gyengeségei miatt, hanem ereje miatt, a szocializmust jellemző társadalmi haladás és felszabadító szellem miatt. Mennyire képmutató az a kísérletük, hogy szenzációhajhász módon tálalják és tőkét kovácsoljanak maguknak a Szovjetuniónak abból a határozott törekvéséből, hogy megszünteti a szocialista törvényesség ós a demokrácia megszegésének következményeit. Gondoljunk csak arra, hogy az amerikai külügyminisztérium a fasiszta Spanyolország „érdemeit" és Franco népeilenes bűntetteit dicsőíti. Nem emel szót Eastland, Talmadge és Shivers alkotmányellenes, erőszakos, fajüldöző kormányzasa ellen sem, amelyet MacCarthy és Walter, Jenner és Nixon is támogat és ösztönöz: mindezt mint „elfogadott életformát", szentesítik itt nálunk, az Egyesült Államok jelentős részében. Ez a válasz arra a kérdésre, vajon a világon ma fennálló alapvető társadalmi rendszerek közül melyiknek „sajátja szervesen a rossz". A XX. pártkongresszus munkájának megvitatása főként Hruscsov külön beszámolója körül forog. A megvitatás során gyakran kérdések merülnek fel a jelenlegi szovjet vezetőkre vonatkozólag. Tett-e kísérletet közülük valaki arra, hogy valamit is megváltoztasson az utóbbi három esztendőt megelőző időszakban? Útját lehetett-e volna állni azelőtt a kialakulóban levő bajoknak? Milyen nagyok és mennyire komolyak a jelenleg folyamatban levő változások? Sok kérdés válasz nélkül maradt. Hruscsov beszámolója, amely alapjában véve csak dokumentumszerű kiegészítés volt a XX. pártkongresszus elé terjesztett fő politikai beszámolójához, csupán annak a tanulmányozásnak agy részét tükrözi, amely a Szovjetunió Kommunista Pártjában és a szovjet nép körében folyt és valószínűleg még több évig fog folyni. Nem kételkedhetünk a jelenleg végbemenő történelmi folyamatban. Washingtonban évek óta divattá vált, hogy a szovjet nép békeakaratáról szóló megnyilvánulásokat és vezetőinek konkrét békejavaslatait a „harcias" vagy „agresszív" szándékok álcázásaként állítsák be. Mégis, amikor néhány amerikai látogatást tett a Szovjetunióban, ezek arra a következtetésre jutottak, hogy egyetlen ország sem tudhat háborúra készülni, miközben oly nyomatékkal oltja polgáraiba a béke gondolatát. Sok konzervatív államférfi — ugyanúgy, mint az egyszerű emberek milliói Nyugaton — szintén arra a következtetésre jutott, hogy egyetlen „agresszor" sem mondana le önként külföldi katonai támaszpontjairól és csökkentené egyoldalúan fegyveres erőinek létszámát, miként a Szovjetunió tette az utóbbi években. A

durván megsértett szocialista törvényesség és etika visszaállítása, valamint a káros személyi kultusz kiküszöbölése mellett ilyenformán széles körben bontakozott ki a XX. pártkongresszuson hozott történelmi jelentőségű határozatok tiimeges népszerűsítésének folyamata és ennek eredményeként bíráló kérdések merülnek fel, vélemények hangzanak el, továbbá viták folynak a kultúra és a tudomány terén. Mind ezt ugyanakkor egész sor párt- és kormányintézkedés végrehajtása kiséri a szovjet alkotmány maradéktalan betartásának biztosítása és a demokráciának a Szovjetunióban vaió kiszélesítése céljából. Méy a kételkedőknek is el kell ismerniök azt a bátorságot, azt a becsületességet, azt a magabiztosságot és kollektív szellemet, ahogyan a inai szovjet vezetőség járt el 1953 óta, hogy biztosítsa a nemzetközi feszültség jelenlegi enyhülését, kiszélesítse a szocialista demokráciát és jelentós emelkedést érjen el az életszínvonal és a kulturális színvonal terén. A Szovjetunióban az önkritika jelenleg a legmagasabb és egyetlen hatékony formájában valósul meg: saját hibáik gyakorlati kijavításában. Ezenkívül, ami nem kevésbé fontos, intézkedések történnek az igazi kollektív vezetés helyreállítására a Szovjetunió Kommunista Pártjában, a tanácsok Dedig megteremtik az előfeltételeket a szocialista törvényességtől és a szocialista elvektől való mindennemű elhajlásnak, a szocialista törvényesség és a szocialista elvek mindennemű megszegésének leküzdésére és megszüntetésére. Ez azonban nemcsak a vezetők dolga. Alapvető mozzanat e folyamat tömegjellege. Ez a folyamat az egész szovjet népet felöleli. • Ezt bizonyítják az írók és tudósok között, a gyárakban és a kolhozokban folyó éles viták, amelvekről a lapok napról napra hírt adnak. Szemlátomást nagy jelentőségűek az igazságügyminisztérium és a gazdasági tervező szervek decentralizálására vonatkozólag nemrég bejelentett intézkedések. Ez történelmi jelentőségű fordulat a magas fokban centralizált, bizonyos, feltétlenül ellentmondásokat felidéző -bürokratikus kilengéseket mutató államtól a szovjet demokrácia további fejlődése felé. A szocialista demokrácia széles és erős gazdasági és politikai alapokkal rendelkezik ahhoz, hogy tovább fejlődjék a Szovjetunióban. Ott nincsen olyan kizsákmányoló osztály, ameiy óriási gazdagsága és korporatív hatalma következtében elfoglalhatja a döntő parancsnoki pozíciókat a gazdasági életben, valamint a nyilvános politikai véleménynyilvánítás eszközei terén. Ott nincsenek anyagi akadályok a demokrácia virágzása előtt, annak arányában pedig, ahogyan eltűnnek a létért való harc rendellenes feltételei, a szocialista alkotmány sérthetetlenné válik. T

ermészetesen az emberek gondolkodására és állami intézményeikre nemcsak a múlt és a jelen történelmi vívmányai hatnak, hanem a korábbi rossznak és a korábbi hibáknak a csökevényei is. Senki sem állíthatja, hogy a szocialista orszá(fokban nem követhetnek el újabb, teljesen másféle hibákat. Valamilyen vezető csoport tévedhetetlenségére számítani annyi, mint megsokszorozni a múlt alapvető hibáit és semmit sem tanulni annak a keserű hibának következményeiből, hogy Sztálint félistenné emelték. A szocializmus politikai becsületességének és erejének egyik alapvető próbaköve a hibák őszinte beismerése, és ami a legfontosabb, saját magunk által való kijavítása. Az utóbbi három esztendő tevékenysége és a tények most megtörtént nyilvános feltárása, a viták és a kijavításukra tett intézkedések vitathatatlan világossággal bizonyítják, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja sikeresen állja e próbát. Nekünk, amerikai kommunistáknak, sok minden fölött el kell gondolkoznunk abból, amit ma világszerte elmondanak Hruscsov külön beszámolójának megvitatása során. Számtalan kérdés merült fel és nekünk gondolkodnunk kell e kérdések fölött, meg kell keresnünk a választ. A választ azonban csak a tények józan átértékelése és a sokoldalú eszmecsere alapján találhatjuk meg. Ma már látjuk, hogy több komoly hibát követtünk el. Hibás tájékoztatás alapján — például a Jugoszláviával való szakítás esetében, vagy a szovjet mezőgazdaság korábbi helyzetére vonatkozólag — kritikátlan módon, igazolhatatlan és elfogadhatatlan álláspontokat védtünk és fogadtunk el. Túlságosan szívesen és idealista módon feltételeztük, hogy a szocializmus felépítésének nagy ügye komoly hibák nélkül történhetik. Nem akartunk Mnni azokban a jelentésekben, amelyek a szocialista országokban trrtént komoly igazságtalanságokról szólt k, és rágalomnak tartottuk e jelentéseket. Miközben teljesen helyesen megcáfoltuk a nagytőkének *s ügynökeinek aljas rágalmait és szovjetellenes kirohanásait és mindenképpen igyekeztünk ezt ellensúlyozni, gyakran türelmetlenek voltunk sok munkás- és liberális személyiség bíráló megjegyzéseivel és véleménynyilvánításával szemben. Túl gyakran úgy fogtuk fel az őszinte szándékú szakszervezeti funkcionáriusok és liberálisok bírálatát, mintha az a kommunisták hivatásos ellenségeitől és a szovjetellenes rágalmazóktól indult volna ki. Ezt minden fenntartás és kétértelműség nélkül, mélyen sajnáljuk. Ugyanakkor azonban egy jottányit sem engedünk mély büszkeségünkből afölött a tény fölött, hogy évek hosszú során át mi, amerikai kommunistákelszántán védtük a szocializmus, a proletárinternacionalizmus és az amerikai—szovjet barátság ügyét. Ezt most is továbbra is aktívan és büszkeséggel folytatjuk. Ez ugyanis mindig megfelelt és megfelel ma is Amerika és az egyetemes béke életbevágó érdekeinek. Franklin D. Roosevelt például élete végén kormányzása „mindent betetőző vívmányának" nevezte a Szovjetunióval való baráti ts jószomszédi viszony megteremtését. Azok a javítások, amelyeket most a Szovjetunió eszközöl: minden olyasminek a kiirtása, ami távol áll a szocializmustól — megkönnyíti e cél elérését: a barátságot és a békés egymás mellett élést. Annak arányában, ahogyan ez a folyamat tovább fol"ik, az amerikaiak milliói új megvilágításban fogják látni a szocializmust és meg fogják érteni, h.gv a szocialista társadalom változó, fejlődő és állandóan tökéletesedő rendszer. Sok szocialista módon gondolkozó amerikai kezdi megérteni, hogy minden hiba, visszaélés és zavar ellenérea szocializmus szovjetunióbeli úttörőinek nehéz és áldozatos harca tette lehetővé a szocialista világrendszer megteremtését és könnyítette meg mindenütt óriC-i mértékben, hogy a szocializmus felé vezető úton haladjanak. i, amerikai kommunisták természetesen a szociális átalakítások demokratikus, alkotmányos és békés menetére törekszünk. Ez átalakítások eredményeként az amerikai nép többsége végeredményben előrehalad majd és megteremti az új társadalmi rendszert, amely Amerika szükségletein, tapasztalatain, hagyományain, a munkások és a demokratikus szervezetek közötti politikai kapcsolatokon alapul majd. A békére és haladásra, a szocializmus felé való előrehaladásra minden országban megnyilvánuló egyetemes törekvés keretei között nekünk, kommunistáknak — változatlanul fenntartva saját álláspontunkat, mint olyan független politikai pártét, amely valóban tudományos módon viszonyul minden párthoz és társadalmi jelenséghez — a szocializmus országaihoz való viszonyunkat továbbra is a munkásosztály nemzetközi szolidaritásának elmeire kell alapitanunk, arra a szolidaritásra, amely, mint Lincoln Ábrahám mondotta, a valódi hazafiság bizonyítéka. Tekintetünk a múltban gyakran kizárólag a szocializmusnak rendkívül kedvezőtlen körülmények között elért történelmi vívmányaira irányult. Ha most visszatekintve, régebbi álláspontunk bizonyos vonatkozásokban egyoldalúnak tűnik is. milyen rövidlátóknak, sőt vakoknak bizonyulnánk, ha ma csupán a sztálini vezetés utolsó éveiben elkövetett komoly torzításokat látnók és szem elől tévesztenők a szocializmus történelmi víványait, az új világ előttünk feltáruló széles panorámáját! Nem meglepő, hogy sokan közülünk különbözőképpen reagálnak az ilyen erővel feltörő kérdésekre. A Daily Worker utat nyitott a demokratikus megvitatásnak és a vélemények harcának. E folyamat során sok olyasmi hangzott el, ami felbecsülhetetlen szolgálatot tett az ügynek. Számos vélemény és nézet jutott kifejezésre. Nem fedné a tényleges helyzetet az a feltevés, hogy ezek közül a megnyilatkozások közül valamennyivel egyetértünk. Ami engem illet, egyes, a Daily Workerben megjelent levelek, cikkek és szerkesztőségi cikkek olyan gondolatokat fejtettek ki, amelyekkel nem érthetek egyet. Nem érthetek egyet azokkal, akik csökkenteni próbálják a most feltárt hibákat. Másrészt nem érthetek egyet azoknak fékevesztett szoviptellenes vádaskodásaival sem, akik szem elől tévesztik a történelmi tényékét éš ťávlatSkat, ás alak í— szándékaiktól függetlenül — ellenség geskedést szítanak a szocialista ország gokkal szemben. Csatlakozom az őszinte, becsületes és önkritikus bocsánatkéréshez azokkal a becsületes emberekkel szemben, akiket hibásan elítéltünk. Viszont nem érthetek egyet azzal az állásponttal, amely megsemmisíti és aláássa a szocializmus országai iránti büszkeséget és hitet. Nem oszthatom ÍZ olyan emberek cinikus magatartását sem, akik csökkenteni, vagy teljesen tagadni prfli bálják az amerikai kommunistáknak a munkásosztály és országunk előtt szerzett történelmi érdemeit, a mi múltbeli és jelenlegi érdemeinket, nem is szólva a jövőről. Meggyőződésem, hogy pártunk a munkás- és a négermozgalommal, valamint az össz-i többi demokratikus erővel való kapcsolatait erősítve és független marxista gondolkodásról téve- tanúságot, be fogja bizonyítani, hogy teljes mértékben segítséget tud nyújtani nemcsak a jövő szociális kérdéseinek megoldásához, hanem azoknak az életbevágóan fontos kérdéseknek a megoldásához is, amelyek most állnak <z amerikai nép előtt. Engedjék meg, hogy mindjárt hozzátegyem: „politikai függetlenségünket" nem annak alapján fogják megítélni, mennyire „bírálunk" más pártokat, amelyek az élvonalban haladnak, vagy mennyire gyakorolunk „nyomást" e pártokra, hanem elsősorban annak alapján, milyen merészen és milyen alkotó szellemben alkalmazzuk az amerikai viszonyoknak és szükségeteknek megfelelően a tudományos szocializmus elveit annak érdekében, hogy elősegítsük az amerikai nép előtt álló égető és alavető problémák megoldását. E

nnek a cikknek nem céljö néhány igen fontos kérdés megvizsgálása arra vonatkozólag, hogyan haladhatnak előre az amerikai baloldali elemek, beleértve a kommunistákat és hogyan vonhatják le a szükséges következtetéseket a mú

;tból, hogyan eszközölhetne': bizonyos alapvető és régóta megérett változtatásokat programszerű álláspontjuknak, munkájuk felépítésének és módszereinek bizonyos vonatkozása, terén és hogyan gyakorolhatnak nagyobb politikai befolyást a politikai és társadalmi események menetére. E problémák megvitatása jelentősen szélesebb arányokban folvik most nemcsak közöttünk, kommunisták Között, hanem sok szakszervezeti, liberális, baloldali és szocialista módon gondolkodó ember és csoport között Is Nem szükséges és nem is történik majd meg, hogy idő előtt kijegecesednek a vélemények. - Tág tér van a gondolkodásra és a tanulmányozásra pártunkon belül és kívül egyaránt, a kollektív gondolkodásra és csele*vésre, amelynek megvannak a gyökerei országunk politikai helyzetében. Mindenekelőtt nagyarányú politikai és gazdasági tevékenységre van szükség a tömegek körében az 1956. évi választásokon eldöntésre kerülő a'apvető kérdésekkel kapcsolatban. Ez elsősorban alapot biztosíthat ujabb vívmányokhoz, kilátásokat arra, hogy a nép körében széleskörű átcsoportosulásokra kerül sor és végeredményben megjelenik majd a szocializmus új tömegpártja. Amikor már mindent megtettek és elmondtak a XX. pártkongresszussal kapcsolatban — ez a téma azonban még bizonyos ideig nem merül ki —, egy dolog marad a legfontosabb: a XX. kongresszus megszilárdította az egyetemes békét és a társadalmi haladást. Üjabb szakaszt jelentett a szocializmus fejlődésében és a békés egymás mellett élésért való harcban, amely Lenin idején kezdődött, az azt követő években folytatódott és ma egyre hatékonyabbá válik. Ez a politika meghódította az emberiség gondolkodását és támogatásra talált a „forró" és „hidegháború" időszakának töméntelen fenyegetései közepette is, abban a helyzetben is, amikor 1946-tól kezdődően folton provokálták és atombomba-támaszpontokkal vették körül a Szovjetuniót. A szocializmusnak világrendszerként való megjelenése és a gyarmatbirodalmak széthullása gazdagított sok alapvető marxista elgondolást és új jelentőséget adott ezeknek az elgondolásoknak. E lenini elgondolások egyike, amely ma új szociális jelentőséget nyer, az, hogy a szociaiizmus és a kapitalizmus egymás mellett élhet és békésen versenghet ugyanabban a világban, hogy a civilizáció most a tartós béke küszöbén van, hála az új nemzetközi erőviszonyoknak, hála a tömegek aktívabb beavatkozásának és a népek egységének. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió népei és kormányai barátok lehetnek jó szomszédokként élhetnek ér, hagyhatnak élni másokat is. Ez még világosabbá vált. miután az amerikai külügyminisztérium közzétette azt a „nagy szenzációt", amely a békés egymás mellett élés és a szociális haladás világszerte megnyilvánuló tendenciáit nem tudja jobban megfékezni, mint Kanut király határozatai az óceán hullámait.