Új Szó, 1956. július (9. évfolyam, 182-212.szám)

1956-07-14 / 195. szám, szombat

Ideje, hogy a megbeszélésekről áttérjünk az igazi leszerelésre A. A. Gromiko, a Szovjetunió képviselőjének beszéde az ENSZ leszerelési bizottságában A: ,-r. r ^ Moszkva. (TASZSZ) — A. A. Gro-miko az ENSZ leszerelési bizottsága július 12-i ülésén mondott beszédének bevezető részében rámutatott, hogy a népek, amelyek óriási figyelemmel és érdeklődéssel követik a bizottság munkáját, nem általános frázisokat és homályos ígéreteket várnak, hanem konkrét tetteket, amelyek megmutatnák, hogy a leszerelési bizottság munkája nem volt hiábavaló. Amíg nem érünk el megegyezést a fegyverkezés csökkentésében és az atomfegyver eltiltásában, addig fennáll a háborús veszély, fennáll a reális háborús veszélytől való félelem. — mondotta Gromiko. A népek világosan maguk előtt látják, mily tengernyi szenvedést és óriási anyagi pusztulást hozna az emberiségre egy új háború. A modern technika óriási pusztító lehetőségeivel a gyakorlatban megszünteti a front és a hátország közötti különbséget. A háborús konfliktusnak elkerülhetetlenül a városok és falvak békés lakóinak milliói, gyermekek, asszonyok és aggok válnak áldozataivá. A leszerelés n.a már nem a diplomaták és a kormányok ügye. Ma már nem lehet figyelmen kívül hagyni a népek követelését, amelyek politikailag eléggé érettek és megértik az uralkodó csoportok diplomáciai sakkhúzásait, melyekkel inkább az imperialista monopóliumok érdekeit szolgálják, mint az emberiség jövőjét. A széles néptömegek követelik, legyen vége a lázas fegyverkezés veszélyes politikájának, követelik az atom- és hidrogénfegyver eltiltását, a fegyverkezés csökkentését, a fegyveres erők létszámának leszállítását. /. Miért nem oldották meg eddig a leszerelés problémáját? A leszerelésről folyó háború utáni tárgyalások már több mint egy évtizedes múltra tekintenek és anyagot adhatnának egy alapos monográfia megírására. Természetesen az ily fontos dologban nem szabad időt, fáradságot, sem türelmet kímélnünk, ha csak egy kevés bizonyosságunk is van aziránt, hogy az egész ügy előrehalad, hogy valamilyen pozitív eredményt érünk el. Ezt azonban egyáltalán nem mondhatjuk az ENSZ leszerelési bizottságának munkájáról. Mindnyájan jól emlékezünk, hogy a közgyűlés 1946 januárjában tartott első ülése már jóváhagyta a bizottság létesítéséről szóló határozatot. A bizottság feladatává tette, hogy javaslatot dolgozzon ki „az atomfegyverek és az egyéb tömegpusztító fegyverfajták kivonására az államok fegyverzetéből". Ugyanazon év decemberében a közgyűlés határozatot hagyott jóvá, amely szerint általánosan szabályozni kell a fegyverzet és a , fegyveres erők csökkentését és a lehető leggyorsabban be kell tiltani az atombombát. Ez 1946-ban történt. És most, 1956ban Lodge úr, az USA képviselője kijelenti nekünk: „Mi ugyan azt javasoljuk, hogy törekedni kell az atomfegyver ellenőrzésére és korlátozására, az atomfegyver felszámolását azonban megvalósíthatatlannak tartjuk ... Nem szándékozunk vállalni semmilyen kötelezettséget, amely korlátozza az atomfegyver alkalmazását." Ugyanilyen határozottan nyilatkozott Wilcox. az Egyesült Államok államtitkárhelyettese nemrégen, amikor kijelentette, hogy el kell kerülni a „leszerelésnek" még a határidejét is, mivel az USA csak „a fegyverkezés korlátozására, szabályozására és ellenőrzésére" törekszik. Amint látható, az USA kormányának álláspontja, mely kormány 1916-ban a közgyűlés mindkét határozatát megszavazta, lényegesen megváltozott. Ezzel lehet elsősorban magyarázni, miért nem értünk el mindeddig megegyezést. Mindenki előtt ismeretes, hogy a Szovjetunió a nyugati hatalmaktól eltérően egy jottányit sem változtatott a leszerelési probléma alapvető értelmezésén. Ez: az atomfegyverek eltiltása és kiküszöbölése, a fegyveres erők és fegyverzetek lényeges korlátozása volt és ma is az. De ezenkívül abban a törekvésben, hogy meggyorsítsa az e kérdésben való megegyezést, a Szovjetunió gyakran közeledett a nyugati hatalmakhoz és elfogadta javaslataikat. És hogy végződött ez? Minden egyes alkalommal, amikor azt mondtuk, hogy beleegyezünk javaslataikba, partnereink egyértelműleg azt kiáltották: Nem. mi most ezt az álláspontot elutasítjuk! Ismeretes például, hogy a nyugati hatalmak mereven elutasították éveken át és mindmáig elutasítják a nukleáris , fegyverek eltiltására tett összes szovjet javaslatokat. Képviselőik szívósan azt állítgatják, hogy a békét elsősorban a szokásos típusú fegyveres erők és fegyverzetek veszélyeztetik s csoda, hogy az atombombát nem tüntették fel a béke jótékony biztosítékának. Amiker a Szovjetunió abban a törekvésében, hogy kiutat találjon a zsákutcából, a nyugati hatalmak szívós ellenállásába ütközött, beleegyezett programjukba, amely a fegyveres erők és a szokásos típusú fegyverzet csökkentését állítja előtérbe. A Szovjetunió azt mondotta: igaz, jobb volna haladéktalanul megoldani az atomfegyver eltiltásának kérdését, de mivel a többiek nem akarnak ebbe l?e!eegyr«ni, egyezzünk meg legalább a szokásos típusú fegyverzetben. És hogyan végződött ez? Mihelyt a Szovjetunió elfogadta ezt a tervet, amelyet a nyugati hatalmak oly szívósan védelmeztek, ugyanezek a , hatalmak azonnal visszaléptek. E hatalmak képviselői 180 fokos fordulatot tettek és bámulatraméltó feledékenységgel most majdnem vádlóként lépnek fel és szemére vetik a Szovjetuniónak, hogy állítólag a Szovjetunió és nem a nyugati hatalmak utasítja el a nukleáris fegyverek eltiltását. Hisz Nuthing úr most is azt igyekszik bebeszélni nekünk, hogy „a Szovjet javaslat volt állítólag az, amely a nukleáris leszerelést zátonyra juttatta és a figyelmet kizárólag a szokásos típusú fegyverzetek és fegyveres erők csökkentésére összpontosította. Nuthing úrnak ez a kijelentése elferdíti a szovjet kormány állásfoglalását. Erről a helyről ismét kijelentem, hogy a Szovjetunió kész azonnal beleegyezni a nukleáris fegyverek rögtöni eltiltásába. Nem vagyok bizonyos abban, hogy Nuthing és Lodge urak nem fordulnak-e ismét meg és nem vádolnak-e ismét azzal bennünket, hogy a szokásos típusú fegyverzetben való túlsúly elérésére törekszünk. Remélem, hogy Nuthing és Lodge urak e kérdésben ugyanilyen világos és egyértelmű kijelentést tesznek. Ami a szokásos típusú fegyverzetet és fegyveres erőket illeti, , ismeretes, hogy a Szovjetunió beleegyezett a nyugati hatalmaknak abba a javaslatába, amely a csökkentés színvonalára vonatkozik, vagyis, hogy az USA, a Kínai Népköztársaság és a Szovjetunió 1—1,5 millió főre, NagyBritannia és Franciaország 650 ezer főre csökkentse fegyveres erőinek létszámát. De mihelyt elfogadtuk ezt a javaslatot, a nyugati hatalmak ismét visszaléptek saját javaslatuktól. Most újabb számokat javasoltak és a Szovjetunió, az USA és Kína számára az 1,5 millió főnyi színvonalat 2,5 millióra, Nagy-Britannia és Franciaország számára 750 ezer főre emelték. Tisztelt uraim, felhatalmazásom van arra, hogy kijelentsem, a Szovjetunió kész elfogadni ezeket az új színvonalakat,hogy így megtegye az első lépést és megfelelő egyezményt kössön, jóllehet, a fegyveres erők lényegesen nagyobb arányú létszámcsökkentését szeretnők. Hol van azonban a biztosíték arra, hogy a nyugati hatalmak nem vetik-e el újból saját javaslatukat és nem javasolnak-e új, még magasabb szinvonalakat? Ami azon államok fegyveres erőinek színvonalát illeti, melyek nem tartoznak a nagyhatalmak közé, ebben a kérdésben is szemmellátható egy valóban furcsa fordulat. A nyugati hatalmak egyes képviselői először azt a nézete.t hangoztatták, hogy a többi államok fegyveres erőinek létszámát legfeljebb 150 ezer—200 ezer főben kell megállapítani. Beleegyeztünk ebbe a számba és mi történt? Most partnereink' kijelentik: Nem, inkább megkétszerezzük, sőt megháromszorozzuk ezt a maximumot. Legyen ezeknek az államoknak félmillió katonájuk és tisztjük. Ha figyelembe vesszük, hogy a bonni egyezmények Nyugat-Németországnak fél milliónyi Wehrmachtot állapítanak meg, nem nehéz rájönni, honnan vették ezt az újabb számot. Hová akarnak tulajdonképpen elvezetni bennünket az új nyugati javaslatok szerzői? Vajon nem világos-e, hogy a fegyverkezés csökkentéséről való gondoskodás leple alatt azt javasolják, hogy a fegyveres erők létszámának emeléséről, a lázas fegyverkezés fokozásáról szóló határozatokkal foglalkozzunk. Még egy kérdés. Nagy-Britfjnnia és az USA képviselői a bizottságban mondott beszédeikben újból megkísérlik a leszerelés egész problémáját az ellenőrzés kérdésére korlátozni és az egész dolgot eltorzítják oly módon, mintha a Szovjetunió „ellenőrzés nélküli leszerelést" szorgalmazna. Még egyszer ki kell jelentenem, hogy a Szovjetunió szilárdan védelmezi azt a nézetet, hogy meg kell ' teremteni a leszerelési egyezmény teljesítésének és a nukleáris fegyverek eltiltásának hatékony nemzetközi ellenőrző rendszerét. Uraim, nagyon jól emlékeznek arra, hogy a Szovjetunió az ilyen ellenőrzés nagyon alaposan kidolgozott rendszerét javasolta, amely megbízható kezességet nyújť abban az esetben, ha egy agresszor más országot hirtelen megtámadna. A szovjet kormány azt javasolta, hogy létesítsenek nemzetközi ellenőrzést valamennyi nagy repülőtéren, vasúti csomópontban, a kikötőkben, a fontos útkereszteződéseken, hogy lehetségessé váljék az agresszor hirtelen támadásának meghiúsítása. És mit javasolnak a nyugati hatalmak? Az egész ügyet a repülőgépről való fényképezésre, valamint „az inspekció egyes problémáinak megállapítására" szolgáló kísérleti területek létesítésére korlátozzák. E javaslat értelme eléggé világosan megmutatkozott. Elsősorban a légi fényképezésre tett javaslatnak nincsen semmi köze a fegyverkezés csökkentéséhez és a légi fényképezés nem csökkenti egyetlen katonával sem az államok fegyveres erőit, nem csökkenti egy puskával sem fegyverzetüket. Sokszor kijelentettük és újból kijelentjük, hogy a légi fényképezés és az idegen területek átrepülése csupán a háborús vágyak és a háborús légkör szítására, a lázas fegyverkezés további fokozódására vezethet. Vajon nem világos-e, hogy a légi fényképezés útján nyert adatokat a tovább folyó lázas fegyverkezés légkörében valaki felhasználhatná arra, hogy kiválassza a hirtelen támadásra legalkalmasabb időpontot és legmegfelelőbb helyet? Hiszen nem titok, hogy a légi fényképezés iránt nagy érdeklődést tanúsít számos kémszervezet. E javaslat igazi értelme abban rejlik, hogy a légi fényképezgetés kérdésével a nemzetek figyelmét el akarják terelni a fegyverkezés csökkentésének igazi feladatairól, az atom- és hidrogénfegyverek eltiltásáról. Most nem fogunk azokkal a mérlegelésekkel foglalkozni, hogy az Atlanti-tömb túlméretezett fegyveres erőinek fenntartását a tömb tagállamainak biztonsági érdekei követelik-e meg ? Ügy véljük, hogy ezeket a mérlegeléseket senki sem vehette komolyan, mert túlságosan ellenkeznek a dolgok igazi állásával. Ezzel szemben az európai biztonság megszilárdításához, a nemzetközi béke megerősítéséhez hozzájárulnának azok a gyakorlati leszerelési intézkedések, amelyeket nemcsak a Szovjetunió, hanem a nyugati hatalmak is végrehajtanak. A Szovjetunió úgy véli, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzet lehetővé teszi az államoknak, hogy mindegyikük konkrét intézkedéseket tegyen fegyverzetének és fegyveres erőinek csökkentésére, még mielőtt nemzetközi egyezmény jönne létre a leszerelés kérdésében. Ezek az intézkedések elősegítenék a nemzetközi feszültség további . enyhülését, az államok közötti bizalom erősödését, ami ismét kedvezőbb feltételeket teremtene a fontos nemzetközi politikai problémák megoldására és az univerzális leszerelési program megvalósítására. A Szovjetunió őszintén üdvözli más államoknak e téren tett cselekedeteit, főleg a nagyhatalmakét, amelyek nagy fegyveres erőkkel, sok emberrel, anyagi és nyersanyagforrással rendelkeznek. 2. A leszerelés és a megoldatlan nemzetközi politikai problémák Üléseink egy évtizednyi tapasztalatai csak egy téren nem hiábavalók: egyes nyugati diplomaták nagy ügyességre tettek szert abban, hogy szóbeli érvekkel olyan látszatot keltsenek, mintha a leszerelést akarnák, jóllehet a gyakorlatban mindent megtesznek, ami erejükben áll, hogy meggátolják a leszerelési egyezmény létrejöttét Ismeretes, hogy a Szovjetunió türelmes és következetes erőfeszítése a leszerelés kérdésében meghiúsult a Nyugat részéről a szovjet javaslatokkal szemben elhangzott ellenvetések többsége miatt. Most mesterséges érvelést nyújtanak be. Azt mondják most nekünk, hogy a leszerelés kérdését állítólag nem lehet megoldani addig, amíg megoldatlanok egyes vitás nemzetközi kérdések. A nyugati hatalmak javaslatai most azt mondják, hogy a leszerelést szakaszonként kell megoldani, a vitás nemzetközi kérdésekben levő politikai ellentétek megoldásával összefüggően. Ez talán azt jelenti, hogy ezeket az ellentéteket szintén szakaszonként kell megoldani? Milyen hosszú időre kell tervezni az egyik vagy másik probléma megoldását? Hogyan kell megállapítani a problémák megoldásának sorrendjét? Naptári tervekkel összeállítani valamennyi világprobléma megoldását, előre megállapítani a leszerelés öszszes szakaszait, amelyek kötve volnának a politikai rendezés „szakaszaihoz" — ez azt jelentené, hogy a leszerelés problémáira előre csak egy szakaszt állapítanának meg — a megoldhatatlanság szakaszát. Ez természetesen egyáltalán nem jelenti azt, hogy ha a leszerelés problémáival foglalkozunk, el akarjuk hanyagolni a nemzetközi kapcsolatok égető problémáir.ak megoldását. Egyáltalán nem! Ügy véltük és úgy véljük, hogy foglalkozni kell mind a leszereléssel, mind a megoldatlan nemzetközi problémák megoldásával. Csupán hangsúlyozni akarom, hogy ezek teljesen különböző dolgok és öszszekeverésük azt jelentené, hogy mindent egy kalap alá vegyünk és így feleslegesen bonyolódna mind a leszerelés, mind pedig a nyílt politikai kérdések megoldása. A Szovjetunió az égető politikai problémák megoldása,, az államok közötti szükséges bizalom megteremtése mellett foglalt és foglal állást. Ügy véljük, hogy a kormányoknak, elsősorban a nagyhatalmak kormányainak fáradhatatlanul törekedniök kell a nyílt nemzetközi kérdések megoldására abból a célból, hogy kölcsönös bizalmat, megértést teremtsenek a világ államai és nemzetei között. E cél elérése érdekében a tárgyalások módszerét kell alkalmazni; e módszerhez tartoznak a kormányfők és miniszterek találkozói, a problémák megtárgyalása az Egyesült Nemzetek Szervezetében is. A Szovjetunió azt a nézetet vallja, hogy normalizálni kell valamennyi állam kölcsönös kapcsolatait. A szovjet kormány megmutatta, hogyan kell e cél elérésére törekedni. Az osztrák kérdés megoldásának, a Szovjetunió és Jugoszlávia kapcsolatainak normalizálása és számos más példa még mindenkinek élénken emlékezetében él. A Szovjetunió az egész nemzetközi helyzet egészséges légkörét óhajtja. Valamennyi katonai tömb megszüntetését, az idegen területeken levő katonai támaszpontok felszámolását akarjuk. A világ megkönnyebbülve lélegzene fel, ha ezek az intézkedések megvalósulnának. Mindig valamennyi csapat visszavonását óhajtottuk és óhajtjuk továbbra is Németországból, az összeurópai kollektív biztonsági rendszer megteremtését akarjuk. Harcolunk minden megkülönböztetés megszüntetéséért a nemzetközi kereskedelemben, valamennyi állam gazdasági és kulturális kapcsolatainak fejlődéséért. Ki felelős azért, hogy ezek a problémák és számos más nagyon fontos kérdés mindeddig nem nyert megoldást? Ezért azok a körök felelősek, amelyek nem óhajtják a leszerelést. Gromiko elvtárs a továbbiakban fejtegette a Szovjetuniónak a német kérdésben elfoglalt ismeretes álláspontját, majd pedig a távol-keleti problémákról beszélt és leszögezte, hogy a Távol-Kelet legégetőbb kérdése a Kínai Népköztársaság ENSŽbeli törvényes jogainak elismerése. Ezután a vietnami helyzetet boncolta, maid pedig a Közel- és Közép-Kelet kérdéseiről beszélt. A. A. Gromiko elvtárs így foglalta össze a mondottakat: Mindazon adatok fényében, amelyeket felsoroltam, nyilvánvaló, hogy a nyugati hatalmak által július 3-án beterjesztett határozati javaslat, amelyet megtárgyalás céljából a bizottságnak benyújtottak és amely meghatározza azon alapelvek jóváhagyását, melyek szerint a határozat szerzőinek nézete szerint a leszerelési albizottságnak igazodnia kell, nemcsak nem könnyíti meg az albizottság munkáját, hanem ellenkezőleg, még bonyolultabbá teszi. Az ENSZ leszerelési bizottságában és albizottságában már hosszú ideje terjedelmes viták folynak, melyek mindeddig nem hoztak gyakorlati eredményt. Ebből a szempontból a bizottság és annak albizottsága egy helyben topog s feltesszük a kérdést, vajon ezt az okozza-e, hogy nincsenek meg a leszerelés kérdése gyakorlati megoldásának előfeltételei ? Feltesszük a kérdést, nincs-e kiút e zsáuktcából, amelybe az ENSZ leszerelési bizottsága és albizottsága ju-í tott? Kiút van, még pedig az, hogy azon-í nali konkrét intézkedéseket kell tenni a fegyveres erők és fegyverzetek csökkentésére és az atomfegyver eltiltására. M/t akarunk és mit javasolunk? Először is javasoljuk, hogy a nagyhatalmak ünnepélyesen kötelezzék magukat, hogy nem alkalmaznak atom- és hidrogénfegyvert, javasoljuk, hogy az atom- és hidrogénfegyvert feltétlenül tiltsák be. Javasoljuk, kössenek egyezményt a tömegpusztító fegyverek eltiltásáról, minden atombombakészlet megsemmisítéséről és az atombomba-gyártás beszüntetéséről. Egyezmény megkötését javasoljuk minden atom- és hidrogénfegyver-kisérlet azonnali beszüntetéséről. E javaslatok elfogadása azonnal megszüntetné azt a borzalmas veszélyt, amelyet a pusztító fegyver hoz az emberiségre. Másodszor azt akarjuk, hogy a nagyhatalmak csökkentsék fegyveres erőik létszámát. Mint ismeretes, a Szovjetunió állást foglalt és állást foglal az USA, a Szovjetunió és Kína fegyveres erői létszámának jelentős csökkentése mellett. Mivel azonban partnereink ebbe nem akarnak beleegyezni, elfogadjuk a 2,5 milliónyi számot, amit most mondottak és ezzel megtesszük az első lépést. A Szovjetunió beleegyezik abba, hogy most a fegyveres erők színvonala az USA-ban, a Szovjetunióban és Kínában 2,5 millió fő, Nagy-Britanniában és Franciaországban 750 ezer fő, a többi országokban legfeljebb 150 ezer200 ezer fő legyen, azzal a kikötéssel, hogy a második lépés az USA, a Kínai Népköztársaság és a Szovjetunió fegyveres erői létszámának 1—1,5 millió főre való csökkentése, Nagy-Britannia és Franciaország fegyveres erői létszámának pedig 650 ezer főre való csökkentése lesz. Javasoljuk, hogy megfelelően csök« kentsék a fegyverzet mennyiségét és mindezen országok katonai kiadásainak összegét is. Azt akarjuk, hogy az atomfegyver eltiltása és a fegyverzetek, valamint a fegyveres erők csökkentése betartásának ellenőrzésére hatásos ellenőrző rendszert létesítsenek. Harmadszor: Javasoljuk olyan ellenőrzés létesítését, amely valóban lehetővé tenné annak rendes felülvizsgálását, hogy az egyes államok hogyan teljesítik kötelességeiket a leszerelés terén. A szovjet javaslatok hatásos ellenőrzést állapítanak meg a leszerelés folyamán és nem a lázas fegyverkezést szolgálják. Negyedszer: A szovjet kormány újból felhívja az összes nagyhatalmakat, hogy fogadják el „az államok nyilatkozata a világbékének és a népek biztonságának megszilárdítására irányuló intézkedésekről" című javaslatot, amelyet a Szovjetunió nyújtott be. Ez a javaslat megállapítja, hogy mindaddig, míg nem tiltják be teljesen az atom- és hidrogénfegyvert, míg nem szüntetik be e fegyver gyártását és nem biztosítják e fegyverek kivonását az államok fegyverzetéből, az államoknak le kell mondaniok e fegyver alkalmazásáról, erőszak vagy erőszakkal való fenyegetés alkalmazásáról. Ez a javaslat megfelel az Egyesült Nemzetek Szervezete alapokmányának és valamennyi békeszerető nemzet őszinte óhajának. Ha az államok lemondanának az erőszak alkalmazásáról, a nemzetközi kérdések megoldásában azonnal megjavulna a légkör és az országok közötti kapcsolatok. A szovjet kormány javaslataiban abból indul ki, hogy a leszerelés kérdésének legjobb megoldása az volna, ha egyszerre érnénk el megegyezést e problémákat érintő valamennyi kérdésben. Ha azonban megállapítják, hogy az ügy érdekében célszerű a szokásos típusú fegyverekről szóló egyezmény elérését nem teszik függővé az atomfegyverekről szóló megegyezéstől és fordítva, akkor a szovjet kormány támogatni fogja a részletekben történő leszerelési megoldásra tett javaslatot. Ha az ENSZ közgyűlésének csak az ellentéteinkről szóló beszámolót nyújtjuk be, ezzel jogos felháborodást és nyugtalanságot keltünk a nemzetekben, amelyek már torkig vannak a lázas fegáverkezéssel, a katonai tömbök és hidegháború politikájával. Mutassuk meg tehát konkrét tetteinkkel, hogy eleget teszünk valamennyi ország nemzetei akaratának, a békére, a békés munkára, a jövőtől való félelem nélküli nyugodt életre vágyő népek óhajának! OJ szo 1956 iúlii3