Új Szó, 1956. július (9. évfolyam, 182-212.szám)

1956-07-08 / 189. szám, vasárnap

Vidéki sportéletünkből — Nagylégen mindig jó televényre talált a labdarúgás. Már 1935-ban alakult ott labdarúgó-csapat, de rend­szeres sportolásról csak a felszaba­dulás után beszélhetünk. Ezekkel a szavakkal kezdte felvilá­gosításait Czére Frigyes, a nagylégi Sokol egyik vezetőségi tagja, majd így folytatta: — Persze, ma is a labdarúgás a „kedvelt" sportág, de sokkal rende­zettebb körülmények között, mint régen. Van bőven felszerelésünk és eaészséges. füses pályán játsszuk le mérkőzéseinket. Rövidesen öltözőnk is lesz, melynek építése sok önkéntes brigádóra ledolgozására mozgósította híveinket. — Milyen a csapatuk? — vetjük közbe a kérdést. — A hosszú, tavaszbanyúló tél kés­leltette játékosaink felkészülését, így hát csapatunk az idény elején csak gyengébben szerepelt. Később azután formába lendültek a fiúk és utolsó három mérkőzésüket meg is nyer­ték. Közben ajtó nyílik és Mihalik Fe­renc, az EFSZ elnöke és Szekfű Fe­renc, a helyi pártszervezet titkára lépnek be. Hozzájuk is intézünk néhány kér­dést. Szekfű elvtárs a következőképpen nyilatkozott: — Bizony vannak még hibák, kü­lönösen a politikai nevelés terén. E munkánkban nagyban hátráltat ben­nünket, hogy falunkban nincsen kul­túrház, mert megfelelő helyiség hiá­nyában nehéz a fiatalságot össze­hozni. Több nevelő és felvilágosító munkára lenne szükség. Mihalik elvtárs megjegyzi, hogy a helyi, jól működő földművesszövet­kezet egyesületét mindenben támo­gatja. Elvárnók mi ,'s — mondja nyo­matékkal az elnök, — hogy a sürgős mezőgazdasági munkákban a sport­egyesül t tagjai is nagyobb számban vegyenek részt. SarölORŐl - KULFOlORŐl Vasárnap, július 8. BUDAPEST, A magyar úszóbajnok­ságok első napján Gyenge Valéria a 100 m-es gyorsúszásban 1 p 04,8 mp-cel új magyar csúcsot állított fel. A 100 m-es férfi gyorsúszást 58 mp­es idővel Nyéki r verte meg. BÉCS. Az Ausztria körüli kerékpá­rosverseny ötödik útszakaszát az osztrák Christian nyerte. Az egyéni versenyben változatlanul a svéd Ströhm vezet, a csapatversenyben pe­dig Ausztria „A" együttese áll az első helyen. PRÄGA. M. Košnár vezetésével Skobla, Cikel és Rehák a francia fő­városba utaztak és ott kétnapos atlé­tikai viadalon vesznek részt. OSLO. Az oslói Bizslet-stadionban Norvégia legjobb atlétái 110:102 arányban legyőzték az NDK verseny­zőit. Ez alkalommal a norvég E. Danielsen 79,76 m-t dobott gerely­lyel. PÁRIZS A Franciaország körüli ke­rékpáros-verseny első útszakaszát a francia Darrigade nyerte. Második a svájci ôchaer lett. A BRATISLAVAI MOZIK MŰSORA Hviezda: Beszterce ostroma (magyar) 16, 18.15, 20.30, Hviezda — szabad­téri mozi: Beszterce ostroma (ma­gyar) 20. Slovan: Vőlegényt Anna Zac­chenak (olasz) 16, 18.15, 20.30, Pohra­ničník: Körhinta (magyar) 16, 18.15, 20.30, Praha: Huszárok (francia) 10, 14, 16, 18.15, 20.30, Metropol: Beszterce ostroma (magyar) 15.30, 17.45, 20, Duk­la: Tigrisszelídítő (szovjet) 16, 18, 15, 20.30, Lux: Az orvos felesége (szov­jet) 18, 20.30, Liga: Vízkereszt vagy amit akartok (szovjet) 16, 18.15, 20.30, Obzor: Dandin György vagy a megcsúfolt férj (magyar) 17,30, 2^0, Mladých: Csodagyürű (szovjet) 10.30, 14,16, Stalingrad: Sátorváros (francia) 18.15, 20.30, Máj: Az elveszett nyom (cseh) 16, 18.15, 20.30, Zora: Az orvos felesége (szovjet) 17.30, 20, Pokrok: Tizenötéves kapitány (szovjet) 17.45, 20.15, A BRATISLAVAI SZÍNHÁZAK MflSORA Nemzeti Színház: Pillangókisasszony 19, Hviezdoslav Színház: Nincs előadás, Üj Színpad: Ella Lhotská-Fuchsová ba­lettiskoláia növendékeinek fellépése (10. 14). Gül Baba (19). A KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ MŰSORA Paganini 19, holnaptól augusztus 18­ig színházi szünet. A KASSAI MOZIK MíiSOlfA Slovan: Bel Ami, Üsmev: Bel Ami, Tatra: Veszélyes vadászat. Partizán: Heidi, Mier: Két úr szolgája. HV) lARÁS Szép és meleg idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25—28 fok. Enyhe szél. Ma Belgrádban : Partizán—Budapesti Vasas A tegnap Bécsben sorra került Rapid-Budapesti Vörös Lobogó találko­zó után ma Belgrádban a Budapesti Vasas a második elődöntőben az otta­ni Partizánnal mérkőzik. A Budapesti Vasas a következő já­tékosokkal utazott Belgrádba: Kama­rás, Kovalik, Sárosi, Teleki, Kontha, Kárpáti, Bundzsák, Beredi, Szilágyi II., Raduly, Csordás, Szilágyi I., Bártfi, Ka­szás, Lelenka. Belgrádban nem túlságosan bizakodó d hangulat. A Partizán ugyan jól ját­szott a Wacker elleni harmadik mér­kőzés első felében, de két játékosa megsérült (Herczeg és Jozsics), Mi­lutinovics pedig eltiltása miatt nem szerepelhet a Budapesti Vasas ellen. A csapat összeállítása jelenleg még bi­zonytalan. A Budapesti Vasast egyéb­ként nagy érdeklődéssgl várják. Az ÜDA elleni két mérkőzés eredménye erősen megnövelte a Budapesti Vasas tekintélyét — írja a budapesti Nép­sport. A szovjet sportolók júliusi nemzetközi versenyei A szovjet sportolók júliusban is igen sok nemzetközi versenyt vív­nak. A szovjet labdarúgó-válogatottjúlius 1-én Koppenhágában játszott s ebben a hónapban még két mérkőzésre áll ki. 11-én Moszkvában, 31-én pedig Tel-Avivban Izrael csapata ellen olimpiai selejtezőt vív. Izrael csa­pata szerdán már el is utazott Tel-Avivből. A hónap közepén kínai labda­rúgók érkeznek a Szovjetunióba, a Moszkvai Lokomotív pedig Izlandba és Kanadába utazik. Kínai atléták is versenyeznek júliusban a Szovjetunióban, a szovjet at­léták egy csoportja pedig Franciaországba utazik. HmftmtÁfuü b^mi Salgótarjánban játszik ma a Lokomotíva Lučenec ifjúsági csapata Krídla vlasti—Vasas MÁVAG Budapest 1:1(1:1) Olomoucban az ottani Béke-stá­dionban 4000 néző előtt közepes szín­vonalú mérkőzést vívott a két csa­pat. A magyarok gólját Béres lőtte, a Krídla vlasti pedig öngólt vétett. Tatran Topoľčany— Várpalota B.-pest 4:0 (1:0) Topoľčanyban nemzetközi barátsá­gos labdarúgó-mérkőzésre került sor, melyen a jelenleg Szlovákiában por­tyázó magyar együttes, a Tatran To­roľčanyval mérte össze erejét. A győztes együttes jó teljesítményt nyújtott, főleg szünet után, amikor fölényét 3 góllal tudta kifejezni. Szü­net előtt a játék kiegyensúlyozott volt, csak az első félidő vége felé ragadták a kezdeményezést maguk­hoz az otthoniak. 1500 néző előtt Inovecký vezette a játékot. A ma­gyar csapat július 8-án, vasárnap Kremnicében játszik, július 11-én, szerdán pedig Komáronban lép pá­lyára. Topoľčanyban egyébként július 12-én, csütörtökön a magyar Vörös Meteor vendégszerepel. Nikkinen további világcsúcs-javítást jósol a gerelyhajtásban Egy svéd lapnak adott nyilatkoza­tában a finn S-oini Nikkinen, aki J. Sídlo 85,66 méteres dobása előtt 83,53 m-re állította a gerelyvetés világcsú­csát, kijelentette, hogy legutóbbi edzé­sén 87,62 métert (!) dobott, s véle­ménye szerint »csak napok kérdése, hogy vagy ő maga, vagy pedig Sídlo, a francia Maquet, vagy a norvég Daniel­sen ismét megjavítja a mostani csú­csot. Wimbledonban HOAD GYŐZÖTT Wimbledonban az ausztrál Hoad a döntőben 4 játszmában 6:2, 4:6, 7:5 és 6:4 arányban legyőzte honfitársát, Rosewallt. Hoad ezzel elnyerte a vi­lág legjobb amatőrteniszezőjének cí­mét. KARLOVY VARY. Karlovy Vary­ban 4000 néző előtt a Dynamo Kar­lovy Vary nemzetközi barátságos mérkőzést játszott a bécsi Slovan el­len és 5:3 (3:2) arányban győzött. Gólok: Lavička (5), Hora és Feuereisl. A vendégek góljait Holman (2) és Kuzma szerezték. LJUBLJANA. A Szovjetunió válo­gatott vízilabdaegyüttese 3:1 (J:0) arányban legyőzte Jugoszlávia csa­patát. A bratislavai Slávia kosárlabdázói a legutóbbi időben nincsenek legjobb formájukban, s ez megmutatkozott a Vasutasok Ljubljana ellen vívott mér­kőzésükön is. 800 néző előtt az ott­honiak csak 52:50 (22:23) arányban győztek. Az otthoniak jól rajtoltak és rövidesen 12:4-re vezettek, ám a 11. percben már 12:15-re állt a mér­kőzés. A vendégek gyorsabbaknak és igen küzdőképeseknek bizonyultak, s csak a kosár előtt játszottak körül­ményesen. Legjobbjai Brumen és Müller voltak, akik a Rio de Janeiró­ban megtartott világbajnokságon is képviselték Jugoszlávia színeit. Játék­vezető Uberal és Moštenan voltak. Képeinken fent a jugoszláv együt­test, középen a vendégeket a Slávia kosara alatt, lent pedig a Slávia egyik támadását látjuk. Á Lokomotíva Lučenec ifjúsági csa­pata ma Salgótarjánban vendégszere­pel. Visszavágó-mérkőzést vív a Sal­gótarjáni Bányász ifjúsági csapatával. A besztercebányai kerületi és a Nóg­rád vármegyei bajnok losonci talál­kozóján a vendégek 6:5 arányban győztek. A mérkőzést a Salgótarjáni Bányász—Bp. Honvéd NB l-es baj­noki mérkőzés előtt játssza a két ifjúsági csapat. A losonci csapatnak nagy erőpróbát jelent a salgótarjáni mérkőzés, de egyben tanulságos út is lesz számukra, hogy láthatják a két éllovas magyar csapatot és több magyar válogatott játékát is. Három világcsúcs égy-egy érdekes mozzanata került Felső képünkön a 400 méteres gát­a zürichi Fotopress amerikai, illetve futäsr látjuk, melyre Los Angelesben, olaszországi riporterének lencséjére, az ott megtartott olimpiai selejtező­kön került sor. Felvételünkön Eddie Southern, (fehér mezben), aki 49,7 mp-el második lett, mag félméterrel vezet a győztes Glen Davis előtt, aki 49,5 mp-es idővel nyerte a versenyt s ezzel 0,7 mp-cel megjavította Li­tujev világcsúcsát. Középső képün­kön a 19 éves néger Charles Dumas átrepül a 214,5 centiméterre tett lé­cen, ami ugyancsak világcsúcsot je­lent. Dumas, mint pillanatfelvételün­kön is jól látjuk, biztosan vitte át ezt a magasságot. Alsó képünkön a lengyel Sidlo hatalmas lendülettel ha­jítja el a gerelyt, mely aztán 83,66 méternél fúródott a milanói pálya fü­vébe. Ez is új világcsúcs! „ÜJ SZO" kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség Bratislava, Gorkého u. 10. sz. telefon: 34?-16. 331-17. Kiadó­hivatal: Bratislava, Gorkého 8, telefon: 337-28. Előfizetési díj havonta Kis 8.—. Terjeszti a Posta Hirlapszolgílata. Megrendíthető minden postahivatalnál és kézbesítőnél; Nyomás: Pravda, Szlovákia Kommunista A-67727 Pártja Központi Bizottságénak kiadóvállalata, Bratislava.

Next

/
Thumbnails
Contents