Új Szó, 1956. július (9. évfolyam, 182-212.szám)

1956-07-08 / 189. szám, vasárnap

Hi Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1956. július 8. vasárnap 50 Siller IX. évfolyam, 189. szám TISZTA SZAMLÁVAL Az Építészeti Megbízotti Hivatal a napokban közölte, hogy üzemei behozták a februári fagyok okoz­ta lemaradást és teljesítették, egyes üzemek pedig túlteljesítet­ték a félévi tervet. Különösen ör­vendetes az a tény, hogy a lakás­átadási tervet is sikeresen teljesí­tik építészeti üzemeink. Szlová­kiában második ötéves tervünk el­ső félévében 109 lakást adtak át építészeti dolgozóink terven felül. Évek óta először történt meg, hogy ilyen szép eredménnyel büszkél­kedhet építészetünk. Nem szabad azt gondolnunk, hogy építészetünk terve alacso­nyabb, mint a múlt években volt és ezért teljesíthette tervét. Ez té­vedés volna, hiszen építőipari dol­gozóink már a második ötéves terv feladatait teljesítik, ezek pedig — mint az a CSKP irányelveiből is kitűnik — állandóan növekvő irányt mutatnak. Másutt kell ke­resnünk a dolog nyitját. Ha febru­ár óta figyelemmel kísérjük épí­tészetünk munkáját, észrevesszük, hogy éppen a sokat hangoztatott és a múltban nagyon nehezen meghonosodó új munkamódszerek alkalmazása és az összehasonlít­hatatlanul jobb munkaszervezés tette lehetővé építőipari dolgozó­inknak a félévi terv túlteljesítését. A sikerben a legörvendetesebb az, hogy nem a félév letelte előtt né­hány héttel, rohammunkával si­került behozni a lemaradást, ha­nem a terv egyenletes túlteljesí­tésével az építészeti megbízott és a Szlovák Szakszervezeti Tanács felhívása után, már március, április óta. Ahhoz, hogy kellően értékeljük az új munkamódszerek és a jobb szervezés hatását a terv teljesíté­sére, megemlítünk néhány adatot az új munkamódszerek alkalmazá­sáról az első félév legfontosabb időszakában, áprilisban. Tudjuk, hogy jelenleg az építészetben a szűk keresztmetszetet nem a fala­zási munkáittok képezik, hanem elsősorban az épületek befejezése, a szerelőmunkálatok. Ezt á kér­dést oldották: meg sikeresen építé­szeti dolgozóink, amikor április­ban az építészeti szerelőmunkák terén az előregyártott vezeték- és szerelési elemek alkalmazásának tervét 120 százalékra teljesítették. Túlteljesítették ebben az időszak­ban az asztalosmunkák komplex módszere alkalmazásának tervét is, mégpedig 161 százalékra. Az alagsorokat is nagyobb mértékben szerelték előregyártott tömbökből. E módszer alkalmazásának tervét 162 százalékra teljesítették túl. A felsorolt adatokból világosan kitűnik, hogy az építkezések befe­jezése körüli zavarok kiküszöbölé­se felé a legjobb lehetséges útra tértünk. Nyomatékosan ki kell hangsúlyozni, hogy ez volt a leg­nagyobb hozzájárulás a félévi terv sikeres teljesítéséhez. Ha építészeti dolgozóink meg­tartják ezt a lendületet mind a szorgalom, mind pedig az új mód­szerek alkalmazása terén, megvan a lehetőség arra, hogy az év vé­gén — második ötéves tervünk első évének végén — még jobb eredményekről számolhatnak be. Ez lehetséges, hiszen építőipari dolgozóink közül senki nem kí­vánja vissza azt az időt, amikor egy-egy komplex csoport meg­szervezése — jó kereseti lehető­séggel — csak azért volt lehetet­len, mert nem lehetett biztosí­tani számára elegendő téglát, fát, habarcsot. Akkor az elégtelen munkaszervezés, az új módszerek iránt való bizalmatlanság egyene­sen a kőművesek, ácsok zsebébe nyúlt, csökkentette bérüket. Szólni kell a bérek kérdéséről is. Nagyobb teljesítményért — több bért. Ezt az elvet követi — feltétlenül követnie kell — az építészetünkben érvényes bér­rendszernek is. Természetes, hogy jobb munkaszervezéssel nagyobb eredményt érünk el. Hiszen em­lékszünk, milyen eredményeket ért el Török Pál komplex csoportja éppen a jó munkaszervezés és jó anyagellátás révén. Ahol az új munkamódszerek al­kalmazását jó anyagellátással tá­masztották alá, ahol törődtek a munkaszervezés megjavításával, ott a keresetekben is megmutatko­zott az új munkamódszer előnye. Az első félévi tervteljesítés meg­mutatta, hogy nemcsak a kőmű­ves, ács jár jól, amikor tiszta számlával indul a második félév feladatai felé, hanem népgazdasá­gunk legégetőbb szakasza, az épí­tészet küszöböli ki ezzel már-már hagyományos elmaradását a többi ágazat mögött. S amire elsősorban gondolni kell: építészetünk ter­vének teljesítésével sok száz csa­ládnak nyújtunk kellemes, új ott­hont. Az ENSZ főtitkára hazánkban A város- és foluszépítési akció eredményei A Megbízottak Testülete mellett működő város, és faluszépítésŕ bi­zottság titkárságának jelentése sze­rint az elmúlt hónapokban több ezer polgár kapcsolódott be az akcióba egész Szlovákiában. Júniusban egy és fél millió brigádos dolgozott a vére- kerüfetben dolgoztak. sok, falvak- és munkahelyek rende­zésének keretében, akik csaknem 10 millió munkaórát dolgoztak le és 105 millió korona értékű munkát végez­tek. A legtöbben a Bar.ská Bystrica-i Szombaton, július 7-én reggel a csehszlovák kormány meghívására megérkezett Prágába Dag Hammars­kjöld, az Egyesült Nemzetek Szerve­zetének főtitkára. Kíséretében vannak Hja Szemjonovics Csernisev, az ENSZ főtitkárának helyettese és Lennart Finnmark személyi titkár. A ruzyni repülőtéren a kedves ven­déget Váalav Dávid külügyminiszter, dr. Gertruda Sekaninová-Čakrtová és Jin Nősek mérnök, külügyminiszter­helyettesek, Jozef Ullrich, a Cseh­szlovák Köztársaság ENSZ-beli állan­dó képviselője, Adolf Svoboda, Prága város főpolgármestere, Ladislav No- vák, a köztársasági .elnöki iroda ve­zetője, dr. Jaromír V-rák képviselő, a nemzetközi kapcsolatok csehszlová­kiai társaságának ügyvivője, valamint a Külügyminisztérium és a köztársa­sági elnöki iroda felelős dolgozói fo­gadták. Jelen voltak a fogadtatáson a prá­gai diplomáciai testület egyes tagjai is. Václav Dávid külügyminiszter üd­vözlésképpen a következőket mondot­ta: Dag Hammarskjöld, az ENSZ főtitkára „Tisztelt Főtitkár Or, Tisztelt Uraim! Engedjék meg, hogy a csehszlovák kormány és az egész Csehszlovákia népének névében üdvözöljem önt és kíséretének tagj-.it Prágában. Az ön személyében a nemzetközi szervezet­nek — az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének kimagasló képviselőjét üd­vözöljük, amelynek jelentős küldeté­se van a világbéke megszilárdításáért és a nemzetek közötti baráti együtt­működés fejlesztéséért végzett mun­kában. Ez alkalomból, főtitkár úr, szeretném önt arról biztosítani, hogy Csehszlovákia külpolitikai kap­csolataiban következetesen az Egye­sült Nemzetek Szervezete alapokmá­nyának elvei szerint és határozatai szerint igazodik. A múlthoz hason­lóan igyekezni fogunk az Egyesült Nemzetek Szervezete tekintélyének megerősítésére, amely fontos felada­tot tölthet be a nemzetközi feszült-" ség további enyhítésében és a nem­zetek közötti békés együttélés feltét teleinek megteremtésében. Örülünk annak, hogy önt hazánk területén üdvözölhetjük munkatársai­val együtt és azt kívánjuk, hogy (Folytatás a 2. oldalon) A MAI SZÁMBAN : A csehszlovák kormányküldöttség látogatása a Marcel Nowotka varsói üzemben (3. old.) Üzembe helyeztek egy új felszíni bányát A napokban fejeződtek be az észak-csehországi barnaszén körzetben egy új felszíni bánya előkészítési munkálatai. A földeitakarítási és szénfejtési munkálatok már megkezdődtek, és mindjárt az első naptól kezdve villany­meghajtású korszerű kotrógépeket alkalmaznak. A szállítást gőzmozdonnyal végzik. Egymillió négyzetméter üveg egy hónap alatt Dolný Rychnovban az üveggyár dol­gozói június folyamán 1 008 919 négy­zetméternyi üvegtáblát gyártottak, Megünneplik a határörök napját (ČTK). — Július 11-én lesz öt éve annak, hogy megalapították a határ­ör-egységeket. Az évfordulót megün­neplik Szlovákiában is c Belügymi­nisztérium fegyveres alakulatai. A határmenti városokban gazdag kultúr­műsort -rendeznek a határőrség ala­ku'atai. Az ünnepségek a határmenti vidék lakosaival való együttműködés jegyében folynak le. Devínska Nová Ves-ben július 7-én és 8-án a határőrség egységeinek CSISZ-csoportjai kultúrműsort, s a harci gyakorlatok bemutatását mutat­ják be fellépéseiken. A műsor befe­jező részét a lakosokkal együttesen megrendezett tábortűz fogja képezni. A komáromi dunai határőregységek tagjai az évforduló alkalmából ren­dezett ünnepségek keretében a dunai flottillával együtt átveszik harci zász­lajukat, amelyet az államhatár sikeres őrzésével érdeméltek ki. ami a legnagyobb mennyiség, amelyet a cseh üveggyártás történetében egy hónap alatt elértek. A szép eredmény elérésében nagy része van a CSKP or­szágos konferenciája tiszteletére tett kötelezettségvállalások teljesítésének. Emelik az autójavítások műszaki színvonalát A bratislavai Regena gépjárműjaví­tó-üzem újítói és technikusai az első félév folyamán 90 javaslatot nyújtottak be a javítási munkálatok műszaki színvonalának emelésére. A javítások­nak több mint felét már megvalósí­tották és ezek 300 000 korona megta­karítást eredményeztek az üzemnek. Az újítóknak 10 000 korona értékű ju­talmat fizettek ki. Az őszi árpa aratásának első nap­jaiban a királyhelmeci és töketerebesi járásban megkezdték a korai burgonya szedését is. Az idén a szövetkezetek példáját követve az egyénileg dolgozó parasztok is növelték a korai burgo­nya vetésterületét. Képünkön Magyar János középparaszt és felesége bur­gonycszedés közben. A múlt eszten­dőben Magyarék 10 ezer koronát árultak korai burgonyából. Az idén W mázsa burgonyát szándékoznak piac r a vinni, Termésbetakarítási hírek A prerovi járásban is megkezdték a repce és az őszi árpa aratását. A járás köz­ségeinek határában csaknem egy­időben érett kasza alá a repce és az őszi árpa, ezek szerint a pre­rovi járás több szövetkezetében až olomouci kerületben elsőnek kezd­ték meg az idei termés betakarí­tását. Agitációs központ az aratás sikeréért A járási nemzeti bizottság taná­csa döntésének alapján a trenčí- ni Művelődés Házban járási agi­tációs központot létesítettek. Az agitációs központban figyelemmel kísérik majd a termésbetakarítási munkák menetét, villámújságokon keresztül hírt adnak a járás egyes szövetkezeteinek eredményeiről, majd előadásokat szerveznek a tar­lóhántás fontosságáról, a másod­növények vetésének és a mély­szántásnak szükségességéről s egyéb, e munkákkal összefüggő te­vékenységről. Emellett megszervezik a város kultúrbrigádjait, amelyek aratás idején meglátogatják majd az ara­tókat, hogy vidám táncokkal, da­lokkal szórakoztassák őket az ebéd­szünetekben. 8667 hektárnyi területen aratták már le a reepét és az őszi árpát Szlovákiában. Ebből a mennyiségből július 5-ig a trak­torállomások 5676 hektáron végez­ték el az aratást. Kombájnokkal 1428 hektárnyi őszj árpát és repcét arattak le s Csépeltek ki. Az ara­tógépekkel levágott gabonát nyom­ban 3 cséplőgépekhez hordják, s az említett időpontig 3756 tonnát csépeltek ki. 126 kombájn arat maid az idén a somorjai já­rásban. Az őszi árpa és a repce betakarítása után a csallóközcsü­törtöki traktorállomás kombájno­sai megkezdik a rozs, a búza és az árpa aratását is. A traktorállomás 63 kombájnján kívül 20 kombájn jön a járásba Hradec Královéból, 30 Olomoucból, 8 Jihlaváról és 5 kom­bájn pedig a pőstyéni traktorállo­másról, tehát a járási szövetkeze­teinek a határában az idén 126 kombájn segít majd a szövetkezet tagjainak a termés gyors, sikeres betakarításában. Az atomkorszak beköszöntője Szlovákiában T egnap az esti órákban nyitották zavartalanul s gazdaságos feltételek meg hivatalosan Szlovákia fő- mellett elektromos energiát, városában az „Atom a béke szol­gálatában" című kiállítást. Ezt az ese­ményt jelképesen az atomkor bekö­szöntőjének tekinthetjük Szlovákiában, s ezért jelentősége messze meghaladja egy egyszerű tudományos kiállítás kereteit. Az atomerőnek — vagy helyesebben a magerőnek — az emberiség szolgá­latában való felhasználását talán csak a tűz alkalmazásának jelentőségével lehet összehasonlítani. A tűzadta lehe­tőségek legteljesebb kibontakozását a gőzgép felfedezése jelentette, amely találmány rányomta bélyegét az egész XIX. századnak addig nem látott mé­retű technikai fejlődésére. A jelen évszázad első felét már az elektromosság korszakának nevezhet­jük. Az elektromosság diadalútjávc! egyidejűleg azonban kialakulnak egy minden eddiginél hatalmasabb, jelen­tőségteljesebb természeti erő felsza­badításának s az ember szolgálatába való állításának tudományos, műsza­ki és gazdasági feltételei. A XX. szá­zad második fele már a magerők békés felhasználása jegyében kezdődik, s kétségtelen, hogy belátható időn belül dentő módon fogja befolyásolni az egész emberiség életét, fejlődését. Vannak — nálunk szerencsére ke­vesen — akik az emberiség atomkor­szakát a múlt háború végén egészen feleslegesen a két japán városra do­bott atombomba robbanásától számít­ják. A kultúremberiség számára azon­ban — s ez az emberiség jobbik és nagyobbik fele — az atomkorszak nem ezzel a herosztrátoszi tettel kezdődik Számunkra a magerők békés, az em­beriség javát, boldogságát előmozdító felhasználásának, az új korszaknak látható jele az az atomerőmű, amely a Szovjetunió területén, szovjet tu­dósok és technikusok munkája nyo­mán immár két esztendeje termel Az emberiség atomkorszakának további jelképe a tavaly nyáron az egész világ atomtudósainak összejöt­tével Genf városában lezajlott első atomkonferencia és az a kiállítás, amelyen a világnak az atomtudomá­nyokban legelörehaladottabb országai mutatták be, tették közkincsé eddigi békés munkájuk eredményeit. Ezen a konferencián, ezen a kiállításon döntő szerepe volt a szovjet tudo­mánynak, amit az egész haladó világ közvéleménye elismert. A genfi szovjet atomkiállítás anya­gát — kiegészítve további szovjet anyaggal s a csehszlovák atomkutatás ugyancsak nemzetközileg is jelentős eredményeivel — nem egészen egy esztendővel a genfi s alig pár nappal a prágai kiállítás után most Szlová­kia fővárosában, Bratislavában lát­hatjuk. Nem lehet eléggé értékelni ennek az eseménynek a jelentőségét. Bár eddig is folyt szorgos kutató munka az atomtudományok terén Szlovákja tudományos intézeteiben és főisko­láin, sőt nem egy üzemünkben, kór­házunkban, kísérleti telepünkön már alkalmaztuk is a modern atomtudo­mány eredményeit — mégis Szlová­kia dolgozóinak döntő többsége számára ez a tegnap megnyílt atomkiállítás az, ami kézzelfoghatóan és szemléltetően megmutatja nemcsak a magfizika történelmi fejlődését, je­lenlegi állását, hanem azt is, hogyan segítik az atomkutatás eredményei már most s a közel jö'vőben minden­napi életünket, jólétünket és hogyan javítják meg egészségünket. A dunaparti atomkiállítással Szlo­vákia is látható, érzékelhető módon az atomkorszak küszöbére lép. Min­denkinek, akit érdekel sorsunk alakulása, az emberiség jövője, hasz­nára válik, ha megtekinti, sőt alapo­san tanulmányozza az „Atom a béke szolgálatában" című kiállítást! #

Next

/
Thumbnails
Contents