Új Szó, 1956. július (9. évfolyam, 182-212.szám)
1956-07-05 / 186. szám, csütörtök
Nem reformizmus - marxista tanítás z SZKP XX. kongresszusán megtárgyalt alapvető kérdések között, melyek egész dolgozó népünkben nagy figyelmet keltettek — a béke megszilárdítása é a háború megakadályozása kérdései mellett ott szerepelt a különféle országok szocializmusra való áttérése formájának kérdése is. Bárhová mentünk, az üzemekbe, az egyetemre, ismerőseink vagy barátaink körében mindenütt erről beszéltek, vagy pedig futólag érintették a fenti kérdéseket. Nem feladatunk összefoglalni az összes beszélgetések anyagát és bírálatot mondani felettük. Általában azt mondhatjuk, hogy dolgozóink megértették e kérdés nemcsak nagy elméleti, hanem gyakorlati jelentőségét is az egész világ kommunista mozgalma, az emberiség további fejlődése számára. Ezzel egyáltalán nem akarjuk azt állítani, hogy ma már minden világos, hogy ezzel kapcsolatban nincs mit megmagyarázni. Ellenkezőleg, vegyük például a szocializmusra való áttérés formáinak kérdését. E beszélgetések és viták alkalmából például imitt-amott a kővetkező hangokat hallottuk: „Ha ma azt mondjuk, hogy lehetséges a forradalom békés fejlődése, vajon nem süllyedünk-e ezzel a volt szociáldemokrácia álláspontjára? Hiszen a volt szociáldemokrácia gyakran beszélt a szocializmushoz vezető békés, erőszakmentes útról és mi ezért opportunistáknak neveztük őket. Mi tehát a heiyzet tulajdonképpen?" Egyes volt jobboldali szociáldemokraták, akik mindig messze álltak a valóban forradalmi elmélettől, még azt is igyekeztek bizonyítani, hogy „most beigazolást nyertek szavaik". Adjunk tehát választ azoknak, akik nem látnak e kérdésben tisztán és megfelelőképpen azoknak is, akik azt mondják, hogy a jelenlegi helyzet őket igazolja. A régi rómaiaknak volt egy közmondásuk: hogy ha ketten ugyanazt teszik, az még nem ugyanaz. Elmondhatjuk, hogy ez a közmondás kisebb változtatással a mi esetünkben is érvényes az igazi forradalmárokra — a marxistákra és a jobboldali szociáldemokratákra — az opportunistákra vonatkoztatva. Ha a szocializmushoz vezető békés útról beszélnek, ez mégsem ugyanaz. Ellenkezőleg, mindig alapvető különbség volt és van a szocializmusra való áttérés formái kérdésének marxista értelmezése, a parlamenti út olyan kihasználása, amint az SZKP XX. kongreszszusa emlfti — és a régebbi és mai reformista politikusok, a különféle Tusárok, Habrmanok, Kautskýk stb. „elméletei" között. ipoglalkozzunk egy kissé mélyreli hatóbban ezzel a kérdéssel. A XX. kongresszus beszámolói és határozata hangsúlyozza, hogy az egyes országok szocializmusra való átmenetének formái mind különfélébbek lesznek. Emellett lehetséges, hogy a szocializmusra való áttérés egyes országokban (Franciaország, Olaszország), ahol a kapitalizmus agyaglábakon áll és nem eléggé szilárd katonai és rendőri apparátusra támaszkodik, polgárháború és vérontás nélkül valósulhat meg a szocializmushoz valő átmenet. A jelenlegi nemzetközi helyzetből (a szocialista államok világrendszerének fennállása, a gyarmati rendszer bomlása, a népek békeharca stb.) e kapitalista országok munkásosztálya, élcsapatának vezetésével soraiban egyesítheti a nép túlnyomó többségét és biztosíthatja a fő termelőeszközök kisajátítását. Az egyik ehhez vezető út a parlamentben való szilárd többség elérése és a parlamentnek a burzsoá demokrácia szervéből a nép igazi akaratának eszközévé való átalakítása. Vajon a reformisták és a jobboldal: szociáldemokraták ilyen állásponton vannak? Egyáltalán nem. Amikor a marxisták a szocializmushoz vezető békés útról beszélnek, mindig az egyes országok nemzetközi és belső helyzetének konkrét elemzéséből indulnak ki, a revizionisták pedig mint varázsigét szajkózzák: a parlamenti többség megnyerése biztosítja a szocializmus győzelmét. Emellett egyáltalán nem veszik tekintetbe a konkrét történelmi helyzetet, az osztályerők viszonyát az illető országban és világméretekben. Világos, hogy elsősorban a proletariátus ügyének elárulását jelenti, ha ilyen szocializmushoz vezető utat tűznek ki ott, ahol a burzsoázia erős, és erős az államapparátusa, a csendőrsége stb. Ez esetben, amint erre a XX. kongresszus rámutatott, a forradalmi marxista oktalan ábrándozó lenne, ha azt hinné, hogy nem kerül sor az osztályharc kiéleződésére, a burzsoázia s-keseredett ellenállására, melyet csupán nyíltan, erőszakos úton lehet megtörni. I ásodsorban — látni kell, hogy hogyan képzelik el a jobboldali szociáldemokrata vezérek a választások útján nyert parlamenti többség tevékenységét. Kezdjük egy kissé távolabbról, egy szemléltető példával. Mindenki, "ki megfigyelte valamilyen növény fejlődését, láthatta, hogyan fejlődik magból fokozatosan növény, anélkül, hogy azt szabad szemmel megfigyelhetnénk. Ha megvannak a kellő természeti feltételek, akkor beérik, terményt vagy magot hoz. Ez a folyamat önmagától történik, egyáltalán nincs szükség emberi beavatkozásra. Körülbelül így képzelik a reformizmus ideológusai a szocializmus kifejlődésének útját. A munkásosztály fokozatosan, lassacskán, lépésről lépésre megjavítja a munka- és a bérezés feltételeit, fokozatosan bevezetik a biztosítást, a nyolcórai munkaidőt stb, és „a szocializmus ezen egyes darabkáit" fokozatosan összetéve egy szép napon az emberek a teljes szocialista társadalomban ébrednek fel. Azonban az élet ezt az „idillt" kártyavárként szétfújta. Az elmúlt ötven év története szemléltetően megmutatta, hogy semmilyen tisztelettel sem viseltetik ilyen nézetek iránt. Ezen idő alatt számos fiatal fácskából hatalmas öreg fa fejlődött ugyan, de egyetlen olyan országot sem láttunk, mely a kapitalizmusból a szocializmusba „nőtt volna át". Vajon miért nem történt meg ez? Azért, mert a szociáldemokrácia, még ha többséget is szerzett a parlamentben és bizonyos reformokat meg is valósított, ezt a kapitalista termelési viszonyok megőrzése és megszilárdítása mellett tette. Méílékésnek tartja ez a felfogás a fő dolgot: hogy a politikai és gazdasági hatalom a kizsákmányolók kezében van. Ilyen körülmények között a szocializmus növekedésére vonatkozó szép szavak demagóg frázisokká törpülnek, melyek bizonyos szociális küldetést teljesítenek: elvonják a dolgozó tömegeket és mindenekelőtt a munkásosztályt a7. iqazán szocialista társadalom építésétől. a a marxisták a kapitalizmusból a szocializmusba való áttéréskor a parlamenti többség kihasználásáról beszélnek, akkor ež alatt mindenekelőtt azt értik, hogy a forradalmi munkásság és a dolgozó nép " *—' ** ^ ** - i-n-M->r> ri i < — no_ro-»j-»n_n A XXI. SZÁZAD EMBERE erejére, a munkások és a földművesek szövetségére támaszkodó parlamenti többség kezébe ragadja a tényleges, nem csupán a látszólagos hatalmat az államban. A fenti feltétel nélkül egyetlen lépést sem lehet tenni a szocializmus felépítésének útján. Csupán az állam politikai irányítását kezeiben tartó munkásosztály foszthatja meg a nép támogatásával a kapitalista osztályt termelőeszközeitől és kezdheti meg ily módcn a szocializmus építését. A kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet e döntő feltételeinek elismerésében rejlik a marxizmus és a reformizmus közötti alapvető különbség. Állításaink helyességének bizonyítására nem kell messze mennünk példákért. Vegyük csak a számunkra legszemléltetőbb példát. Vajon első burzsoá köztársaságunk parlamentjében hányszor volt az úgynevezett szocialista pártoknak, (amelyek a valóságban a munkásosztály árulői voltak) egészen határozott többségük? És mi keletkezett ebből? Mindnyájan jól tudjuk, hogy nem szocializmus. Itt' még egy dolgot kell hangsúlyoznunk. Ha a XX. kongresszus előtérbe helyezte a kapitalizmusból a szocializmusba való áttérés különféle formáinak kérdését, akkor ez csupán a hatalom megragadásának formáit illeti, nem pedig e hatalom tartalmát. Ezt a két dolgot nem szabad összekeverni. A kérdés új felállítása semmiképpen sem érinti a hatalom tartalmát az átmeneti időszakban, mely úgy mint eddig a dolgozó parasztsággal és az egész néppel szövetségben álló munkásosztály hatalma — vagyis proletárdiktatúra marad. a össze akarjuk foglalni a mondottakat, azt látjuk, hogy a szocializmus békés útján is épp úgy, mint az erőszakos vérontás útján a termelőeszközök magántulajdonból á!]ítanak m0jd el6 mesterség esen, s szocialista tulajdonba mennek at. Ez .„ ciW w„ i tľ nnw ü i_ Az utolsó évszázadban a mikrobiológia és az orvostudomány hatalmas vívmányai folytán az emberi életkor Európában 20—25 százalékkal növekedett. Felvetődik a kérdés, mennyire javul az emberek egészsége és mennyire tolódik ki az életkora majd akkor, ha az atomkorszak beláthatatlan lehetőségeit felhasználják? Erre a kérdésre igyekezett válaszolni nemrégen J. P. Frolov professzor, a világhírű Pavlov fiziológus egyik legidősebb tanítványa és munkatársa a „Szovjet orvos" című folyóiratban. Felvázolta a következő évszázad emberének képét. Ehetsz, amennyit kedved tartja, s nem leszel kövér Ötven év múlva az emberek erősebb testalkatúak lesznek, mint nagyszüleik, jóllehet az atomenergia felhasználása sok munkától mentesíti őket. Nem lesz többé ritkaság a 100 éves ember. Nem őszülő hajú, életerős öregek vidáman sportolnak majd, arcuk nem lesz ráncos, vérnyomásuk teljesen normális — mindez egy teljesen más táplálkozási módszernek, valamint az emberi szervezetben beálló fiziológiai változásoknak eredménye lesz. Az emberek jó étvággyal ülnek majd le a dúsan terített asztalhoz, a legkülönfélébb ételeket fogyaszthatják kedvük szerint és mégsem szednek magukra felesleges hájat s nem fogják emésztőszerveiket túlterhelni. Hisz az atomenergia és a mesterséges rádioaktívitás segítségével az ételek minősége és tápértéke pontosan ellenőrizhető lesz. Az élelmiszerek anélkül, hogy vesztenének kalóriátartalmukból, nem fognak semmilyen ártalmas anyagot, mint például choleszterint tartalmazni. A XXI. század biokémikusai nemcsak szénhidrátokat, hanem fehérjéket is mélyreható fordulatot, forradalmi lépést, a történelem legnagyobb forradalmát jelenti. Ezért egyáltalán nem lehet azonosítani az ilyen fejlődés lehetőségét a reformizmussal, mely mindig és minden körülmény között terméketlen foltozgatás marad, mely csak a kapitalista társadalom keretén belüli reformokra korlátozódik és visszautasítja a társadalom forradalmi átalakítását. M. GOTTLIEB bőséges mennyiségben készítenek újfajta élelmiszereket, amelyek ugyanolyan tápérték mellett kisebb térfogatúak lesznek, mint a kenyér és a hús. Ezzel egyidejűleg a bélcsatorna teljesen új funkciókat szolgál majd, amelyek a „nehéz víz" fogyasztásával függnek össze. E nehéz hidrogén fogyasztásával, amelyet kis adagokban vesznek be az emberek, helyettesítik a közönséges ivóvizet és lelassítják a szervezetben végbemenő bomlási folyamatokat. Az emberek ezáltal magasabb termetűek lesznek és hosszabb életkort érnek el. A nehéz hidrogénnel öntözött talajon termett gyümölcsök szintén új életerőt adnak majd az embereknek. Röntgenszem és radarfül Az ember külsején végbemenő változásoknál azonban még nagyobbak lesznek az érzékszervekben végbemenő változások. Elektromos készülékek segítségével az emberi szemnek érzékelő képességét, — amely által minden külső benyomásnak több mint kétharmadát észleljük — rendkívül fokozzák. Ilyen módon az emberi szem képes lesz felvenni olyan elektromágneses rezgéseket, amelyek messze túlhaladják a látható fénytezgést. Az emberek látni fognak a sötétben is, a tárgyak belső szerkezetét pedig úgy fogják látni, mint most a röntgensugarak segítségével. Az emberek hallása is sokkal érzékenyebb lesz, nagyobb felvevőképességű, mint ma. Míg a mai ember másodpercenként csupán 16 000— 20 000 hangrezgést tud felfogni, mint ismeretes, vannak 200 000—300 000 rezgésfrekvenciájú ultrahullámok. A denevérnek van egy radarhoz hasonló szerve, mely ultrahanghullámok képzése és ezek „visszhangjának" felfogása következtében lehetővé teszi, hogy teljes sötétségben is tájékozódjék. A kétezredik év emberei a denevérnek ezt a tulajdonságát is megszerzik maguknak. Egy elektromágneses készülék segítségével, amellyel a hanghullám frekvenciáját csökkenteni lehet, minden további nélkül képesek lesznek hallani a fú növését, a tört csontok gyógyulását és ehhez hasonló, az emberi fülnek ma még felfoghatatlan hangokat. Ezenkívül lehetővé válik az ideg-' rendszerben végbemenő folyamatok meghallgatása is. Az idegorvosok éppúgy „lehallgathatják majd" az agyvelőben és az idegtájakon végbemenő folyamatokat, mint ahogy ma a belgyógyászok sztetoszkóp segítségével hallgatják a tüdő- és szívműködést. Az ideg betegségek gyógyítását ez rendkívül megkönnyíti. Az atommáglya sugarai OJ SZO 1956. július 5. Az idén nálunk megkezdett 2000 kilowattot atomreaktor építése ráfordítja a figyelmet az atommaghasadásnál felszabaduló hőenergián kívül az e folyamatnál fellépő rádioaktív sugárzásra is. Az atommáglyában egyrészt rádwaktív sugárzások, másreszt rádioaktív (gamma és delta sugárzó) anyagok keletkeznek. E rádioaktív anyagok, amelyeket mint tudjuk, eddig a Szovjetunióból hoztunk be, már a legkülönbözőbb célokra szolgálnak iparunkban, '•cutatóintézeteinkben és korházainkban, az emberi szervezetre nemcsak gyógyító, de káros hatásuk is lehetnek, ha kellőképpen nem védekezünk ellenük. A kémiai elemek atommag hasadásánál főleg a következő sugárzások keletkeznek: 1. AZ ALFASUGÁR a héliumatomok pozitív töltésű repülő magjainak zápora, amelyek a levegőben 1,3—11 cm-es utat tudnak megtenni a fénysebesség kb. egy tized gyorsaságával. Az alfarészecskék útját azonban már vékony papírlappal is feltarthatjuk, így e sugárzás a bőrön át nem hatolhat be az emberi testbe, ha csak nem lélegzéssel, avagy nyitott seben keresztül. Általában a rádioaktív sugarak különösen akkor jelentenek komoly veszélyt, ha a rádioaktív anyag valamilyen módon a szervezet belsejébe kerül és e sugárzás belülről fejti ki romboló hatását a szervezetre; 2. A BÉTASUGÁRZÁS a negatív töltésű elektronok árama, amelyek leggyarsabbjai majdnem fénysebességgel mozognak és a levegőben pár méteres távolságra is eljuthatnak. A bétarészecskéket aránylag vékony (pl. 0,5 mm alumínium-, üveg-, műanyag és hasonló lemezekkel lehet felfogni; 3. A GAMMASUGARAK az elektronok fékezése és lassítása folytán főleg a nehezebb elnyelőkön keletkeznek. Ezért fékezési sugaraknak is hívjuk őket. A gammasugarak nagyrezgőszámú fotonok s ezek energiája néhány ezer elektronvolttól több millió elektronvoltig terjedhet. Ha a töltésnélkúli foton az útjában levő atom elektronhéjába ütközik, akkor az ebből kiütött ún. szekundáris elektronoknak adja át nagy energiája egy részét. A gammasugarak az energiaforrások nagysága szerint — pár ezer méterre is keresztülhatolhatnak a levegőn. A gammasugár e hatalmas áthatoló képessége miatt kell vastag védöbur okkal körülvenni az atommáglyát. Minél, nagyobb a védőburok anyagának fajsúlya, annál nagyobb a sugárzást elnyelő képessége. A különböző anyagok abszorpciós képességét ezeknek ún. „felezési vastagságával" jellemezzük. Ez olyan réteg, amely a rajta áthaladó sugárzást a felére csökkenti. Az ólomnak 1,4 cm, acélnak 2,3 cm, a betonnak 10 cm, a víznek és földnek 21 cm a „felezési vastagsága". Kőrülübelül tíz „felezési vastagság" szükséges az illető burkolóanyagból, hogy gyakorlatilag csaknem az egész rajta átmenő gammasugárzást felfogja. Nehéz elemek, mint az ólom, jól védenek a gammasugarak ellen, de rosszul a neutronok ellen; 4. A NEUTRONSUGÁRZÁS szintén az atomreaktorban keletkezik az uránmagok hasadásánál és a gammasugárzáshoz hasonlóan nagy áthatoló képességgel rendelkezik. E sugár nagy atomsúlyú anyagokon is könnyen keresztülhatol és a különböző elemek atommagjából rádioaktív izotópot képez. A neutronsugárzás elnyelésére igen alkalmas anyag a víz, ezért nagy víztartalmú, több méter vastag betonburkolatot alkalmaznak az atommáglya körül. Ila a sugárzás csak kívülről éri az emberi testet, akkor elsősorban a gamma- és neutronsugárzás veszedelmes, mert ez a bőrön át a szervezet belsejébe hatol. Az első három sugárzás tulajdonsága, hogy ionizációs képességűek. Az ionizációs sugarak az élő szervezet szövetmolekuláját ionizálják, azaz kémiailag szétbontják. E hatások leggyakrabban bórégési sebek, vérképváltozás és hasonló formában jelentkeztek. Túlnagy és állandó sugárzás terméketlenséget, rákos daganatot és rendszerint korai halált okoz. A neutronok az anyagokat nem ionizálják közvetlenül, hanem a megsugárzott test aktivitását és ennek elemi transzmutációját okozzák; ui. a hidrogéntartalmú anyagból protonokat ütnek ki, amelyek aztán pozitív töltésekkel ionizálhatnak. E részecskék hatása nagyobb, mint a gamma sugaraké. A jelenleg elfogadott maximális megengedhető, egész testet érő heti gamma-, béta és X-sugárzásmennyiség 0,3 Röntgen a sugárzásnál dolgozóknál, míg a többi embernél ennek csak századrésze. A Röntgen (rövidítve „R") a gamma- és röntgensugárzásnak az egysége, de a többi rádioaktív sugárzásra is alkalmazható. Az adott sugárzásmenynyiség biológiai hatása többnyire lényegesen eny • hül az intenzitás csökkenésével. így pl. a 600 R halált okozó mennyiség, ha egy napon belül venné fel az egész test, de nem lenne káros hatású, ha 70 évre lenne felosztva. Ezt úgy lehet megmagyarázni, hogy a kárt szenvedett sejt regenerálódhat, ha a napi sugármennyiség csekély, míg ellenkező esetben sugársérülés áll be. (Csupán egyszeri sugárzásnál az ember egész testén napi 25 R-t is elvisel. Aki azonban ily mennyiségű sugárzásnak volt kitéve, annak legalább három hónapig nem szabad újabb rádioaktív adagot kapnia. (A betegség jelei: a fehér- és vörös vérsejtek c$ökkené se) csak pár nap vagy hét után jelentkezik, a felvett •sugármennyiség nagysága szerint. Ekkor nagyon veszélyes a szekundáris infekció, mert a test igen legyengül. Az infekció elleni védőszer a penicillin avagy más antibiotikum. A múlt évi genfi atomkonferencián Guzka és Pajzogolov szovjet tudósok beszámoltak egy 21 éves sugársérültről, akinek egész teste 450 R mennyiségű Sugárzást nyelt el s akinek 14 nap múlva fehérvérsejtjei katasztrofálisan 5000ről 275 leukocitre csökkentek. Ebből naponkénti penicillinezéssel és 2—3 naponkénti vértranszfuzióval 3 hónap alatt kigyógyították és 18 hónap alatt teljesen meggyógyult. Ez az eset annál figyelemreméltóbb, mert Amerikában ilyen sugárbetegségeknél eddig 800 leukocitre való vérsejtcsökkenésnél beállt a halál. A munkahelyen a megengedett sugármennyiség ellenőrzésére „ionizációs kamrákat", Geiger-Müller számlálócsöveket, vagy röngenfilmeket használnak. A filmek elé különféle szűrők is tehetők, amelyek különböző sugárzást különféle helyen engedik át, úgy hogy az előhívás után nemcsak a sugárzás nagyságát, de minőségét is megállapíthatjuk. KOLLÁR LAJOS mérnök A távszaglás Az érzékszerveink által félfogott benyomások még tökéletesebbé válnak ~—— a szaglószerv fejlődésével. Az emberi orr képes lesz műszaki készülékek segítségével távoli tárgyak méreteit és formáit szagukról felismerni. Éppúgy, mint a hangok és a színek, az összes szagok is egy hullámskálában lesznek, az elektromágneses spektrum ibolyántúli részében elhelyezve. Ez a „szagkomponistáknak" lehetővé teszi, hogy végtelenül sokféle parfümöt, szappant állítsanak össze. A szagok rövidhullám tulajdonságainak felfedezése lehetővé teszi azt is, hogy távszagló-berendezés segítségével kisugározza a szagokat. A színházak és gyúléstermek levegőjét nemcsak teljesen tisztán és frissen tartják majd, hanem különböző illatokkal teszik kellemesebbé. Az emberek, akik otthon távolbalátó és távolbaszagló készülékek előtt ülnek, a közvetítésre kerülő tárgyat térben, természetes színekben és eredeti szagában élvezhetik. Ha a készülék vásznán egy tengeröböl jelenik meg, akkor érz ; az ember a sós tenger-szagot; az erdő nemcsak zöld és zúg, hanem gyanta és virágillatú... „Mindabban, amit itt ecseteltünk, nézetünk szerint biológiai szempontból nincs semmi szenzációs — írja Frolov professzor. — Szenzációs dolog csak a következő: sok minden, amiről ma még csak álmodunk, beszélünk, talán már tetté vált, vagy a legközelebbi jövőben megvalósul." A szovjet tudós a jövő emberét testileg, pszihikailag és erkölcsileg kiegyensúlyozott embernek festi, aki mindig jókedélyű, elfogulatlanul viselkedik, tartalmas, örömteli életet él. Mindennek természetesen az az előfeltétele, hogy ennek a korszaknak a bekövetkeztéig mindenütt megszűnjék az embernek ember által való kizsákmányolása és ennek következménye — a nyomor, az inség, a háború, stb. A XXI. század embere azért mégsem fog paradicsomi életet élni — hangsúlyozza Frolov professzor. „Az embernek harcolni kell a természet vakon dühöngő elemeivel. Még akkor is, ha az atomerő urává válik, szintetikusan állítja elő a fehérjét és a világűrbe repül, mindig készen kell állnia, hogy felvegye a harcot a természet rejtett ellenséges erőivel és veszedelmeivel. Ebben a harcban azonban, amely minden alkotó erejének megfeszítését követeli, életének legnagyobb örömét találja majd".
