Új Szó, 1956. július (9. évfolyam, 182-212.szám)

1956-07-19 / 200. szám, csütörtök

Kolumbusz Kristóf kiállítás Prágában az Újvilág felfedezője halálénak 450. évfordulója alkalmából Vad orkán dúl a széles óceánon. A csillagtalan, sötét éjszakában hajó imbolyog a tengeren. A haragvó hullámok ide-oda dobálják, úgy, hogy hol süllyed, hol felülkerekedik a tomboló habokon. Zúgó vihar tépdesi a vitorlák foszlányait és a szakadó eső elönti a fedélzetet. Időnként tüzes villámok és iszonyú mennydörgés lop félelmet a hajósok szívébe. A hajó legénysége tehetetlen kétségbeeséssel, kezét tördelve tekint az égre. Csupán egyetlen ember őrzi meg hidegvérét. Fekete köntöse, hosszú fekete haja felszabadultan léng a szélben. Elszántan áll a parancsnoki hídon emberei között. Félelmet nem ismerő acéltekintete a távolba, a messze fekete éjszakába merül, mintha ott keresné akifürkészhetetlen jövőt. Gyermekkorom óta mindig ez a kép jelenik meg lelki szemeim előtt, ha Kolumbusz Kristóf nevével találkozom. A napokban is, amikor a prágai Náprstek-múzeumban megnéztem a Kolumbusz Kristóf, Amerika felfedezője halálának 450 éves évfordulója alkalmával megnyílt• kiállítást, feléledt bennem a már-már feledésbe merült ifjúkori emlék. A kiállítás hét részből áll. Bemutatja az új világrész felfedezése előtti Európát, mégis-' mertet Kolumbusz fénykorával, négy felfedezői útjának viszontagságaival, megaláztatásával és halálának körülményeivel. A térképek, rajzok, festmények, könyvek, szobrok, Kolumbusz hajója, a „Santa Maria" modellje, Kolumbusz kézírása, versek, kották, karcolatok, a feltaláló naplója, útleírásainak költői és zenei feldolgozásai hűségesen viszszatükrözik Kolumbusz egész életét, az akkori kor világnézetét, az uralkodóosztály kegyetlenségét, pénzéhségét, a vagyon, a hatalom utáni sóvárgását. A kiállítás első része az őskori filozófusok, középkori csillagászok feltevéseiről beszél. Arról, milyennek képzelték el földünk alakját az akkori tudósok és luxgyan fojtott el a „szent" inkvizíció minden szabad gondolatmegnyilvánu lást. Az emberi tudás határa a titokzatos „szűz" tenger . volt, melyben ördögöket, szellemeket hittek. Ezek mindenkit elnyeltek, aki titTiuk felderítésére törekedett. Megismerkedünk Kolumbusz szülőhelyével és gyermekkorával, szinte látjuk, hogyan érlelődik meg benne a tengeri utazás gondolata, hogyan reménykedik, hogy a mesés és gazdag Zipangot üdvözölheti. Majd megcsodáljuk Václav Brozik, a nagy cseh festőművész ismert festmény másolat át, melynek eredetijét a New Yorki Metropoiitanmúzeum őrzi. A kép Kolumbusz Kristófot ábrázolja Kasztiliai Ferdinánd spanyol király és Aragóniai Izabella udvarán. Egy régi metszet Kolumbusz útrakelését mutatja be. A többi festmény is mind egy-egy 1492 és 1504 közötti utazási részletet örökít meg: Kolumbusz partraszállását San Salvadorban, Haiti szigetén, Kubában. Ugyancsak volt esemény, ami felkeltette a képzőművészek képzelőtehetségét. Betűzgetem a pápai bullát, mely a felfedezett szárazföldeket, feltéve, ha a bennszülötteket megkeresztelik, Spanyolországnak adományozza. A nemességet adományozó királyi kézirat másolatából az udvar elismerő kegyére következtethetünk. A múlt század nagynevű festőművésze, Christian Ruben, a prágai festömiivészeti akadémia igazgatójának „Kolumbusz az Űjvilág felfedezése pillanatában" című olajfestménye a kiállításon díszhelyet foglal el Venceslav Černý illusztrációi, . Félix Jenewein rajzai tarkítják az amúgyis érdekes kiállítást. A régi, komor ház fényképe a felfedező utolsó éveiről beszél. Mindenkitől elfeledve, elhagyottan hal meg. Felfedezéseit mások jogtalanul maguknak tulajdonították. Ezzel magyarázható az is, hogy egy jelentéktelen kereskedelmi utazóról Amerigo Vespucciról nevezték el az új világrészt, melyet kizárólag Kolumbusznak köszönhet a világ. Az arany, a gazdagság után sóvárgó hódítók sorra indulnák el azon az úton, amelyet Kolumbusz megmutatott'. Egyik kezükben kereszttel, a másikban éles karddal, ajkuk az evangélium szavait morzsolgatva, kegyetlen szívvel, pénzéhesen törnek céljuk felé, hogy kifosszák, leigázzák, rabszolgasorsba döntsék az ártatlan, mit sem sejtő benn-, szülötteket. Kalandorok, kegyelemben részesült gonosztevők, jezsuiták, zsoldosok, mindenre elszánt kivándorlók az európai kulturával az erőszakot és ragályt vitték magukkal az Övi lágból. Az új világrész felfedezésérőt még Kolumbusz életében könyvek jelentek meg Csehországban. A plzeni Mikulás Bakalar művét az 1502-1504-es években adták ki, Amerigo Vespucci latin közleménye nyomán. 1554-ben megjelent Prágában Zikmund z Púchova „Cseh kozmográfiája". A XVlll. század közepén Quirin Mickl, a vyšSi brodi cisztercita kolostor apátja latin nyelvű verses krónikát ír Kolumbuszról, melynek eredetije a kiállítás üvegvitrinjét díszíti. 1794-ben Bratislavában az „Amerikáról szóló história" arról ad számot, hogyan fedezte fel Kolumbusz az új világrészt. A múlt század közepén a prágai színházai: két Kolumbusz Kristóf személyével foglalkozó drámát mutattak be. Az egyik fordítás, a másik Ladislav Stroupežnický „Christoforo Colombo" című eredeti müve. A Kde domov, múj zeneszerzője, František Skroup 1853-ban „Kolumbusz" címen operát ír, mely csak 89 évvel később került bemutatásra a prágai Nemzeti Színházban. A Náprstek-múzeumot elhagyva a nagy felfedező világrengető érdemeire, bátorságára és hányattatott életére gondolok. Arra a sok tonna aranyra, amellyel a kor hatalmasai gazdagodtak Kolumbusz érdeméből és azokra, akik Kolumbusz felfedezését jogtalanul a magukénak vallották. Önkéntelenül is összehasonlítom őket azokkal, akik szeretetet és kultúrát hirdetve, még ma is teletömdösik pénzeszsákjaikat az elnyomott gyarmati népekből kipréselt aranynyal, hogy azt háborús és önző céljaikra, az emberiség kárára, atombombák gyártására for-. dítsák. Kardos Márta « __ Gazdag gyémántmezőket találtak a Szovjetunióban 'A Szovjetunió távol-keleti területeinek tervszerű földtani feltárása nemrégiben újabb, igen nagy jelentőségű sikert eredményezett. A Jakut Autonóm Köztársaságban, Északkelet-Szibériában gyémánttelepeket fedeztek fel, amelyek gazdagsága a dél-afrikai gyémántmezőkével vetekszik. A felfedezés fontosságát Bulganyin miniszterelnök is hangsúlyozta, kijelentve, honv az utóbbi évek egyik iegnagyobbszerü eredménye a Jakut Köztársaságban fekvő gyémántmezők felfedezése. A gyémánttartalmú rétegeket 1954-ben találták meg. Mivel már az első leletek is igen biztatóak voltak, a telepet gondosan felkutatták. A vizsgálatok során kitűnt, hogy egy nagy kiterjedésű főméi," ?s több szétszórt kisebb mező tartalmaz gyémántokat. A kutatásokat D. I. Scserbakov geológus vezette és neki köszönhető, hogy a feltárások után aránylag rövid idővel az iparszerű termelés is megindulhatott. A jakut gyémántbányák igen értékes, ékszernek feldolgozható köveket is tartalmaznak. Egyelőre azonban elsősorban az ipari felhasználásra alkalmas gyémántok termelését szorgalmazzák. A fémfeldolgozó iparok ugyanis az egyre keményebb szerszámok élezésére, köszörülésére stb. növekvő mennyiségben használnak megfelelően csiszolt gyémántokat. Antropov, a Szovjetunió geológiai és ásványkutató minisztériumának vezetője többek között kijelentette, hogy az új gyémántbányák a gépgyártóipar számos ágában radikálisan megnövelik majd a munka termelékenységét. A szakértők véleménye szerint az új bányák jelentőségét szinte fe! sem lehet becsülni. Ha a Szovjetunió az új kövekkel megjelenik a világpiacon, döntő szerepe lesz a gyémantárak alakulására. Alom a béke szolgálatában A bratislavai atomkiállításnak első tíz napja elmúlt. Naponta több mint háromezer érdeklődő szemléli meg és tanulmányozza ezt a ritka érdekes kiállítást. Tudományos rendezéseknél szokatlanul nagy ez az érdeklődés, ami azt bizonyítja, hogy nemcsak a kiállítás anyaga egyedülálló, hanem . zt is, hogy a dolgozók tudományos kérdések iránti érdeklődése tömegmozgalom jellegét ölti a szocializmusban. A Csemadok kezdeményezésére a bratislavai népművelési központ „Az atomkorszak küszöbén" című népszerű füzetet bocsátotta a kiállítás rendezőségének rendelkezésére azon magyar látogatók számára, akik a szlovák nyelvű tájékoztatót nem értik s a kiállítás anyagával, az atomtudomány kérdéseivel továbbra is foglalkozni akarnak. Az Üj Szó július hó 11-i számában már ismertettük a magfizika egyes alapfogalmait. Az alábbiakban folytatjuk ezt az ismertetést azok számára, akik legalább dióhéjban akarnak tájékozódni ezekről a fontos problémákról. Szovjet atomerőmű modellje a bratislavai atomkiálhtason Hogyan bomlanak az atomok? Jelen század elejéig a tudomány azt tanította, hogy az atomok az anyag legkisebb, tovább már nem bontható részei s hogy az atomokat megváltoztatni nem lehet. Igy tudományosan meg voltak győződve róla, hogy a középkori alchimisták, aranycsinálók álrna dőreség, lehetetlen dolog. A századforduló idején azonban egyes fizikusok, nevezetesen Becquerel s a világhírnévre szert tett Curie-házaspár egyes anyagoknál titokzatos sugárzást észleltek, ami az anyag mennyiségének csökkenésével járt. Ezt a sugárzást először a rádiumnál vették észre, s ezért rádioaktiv sugárzásnak nevezték el. A rádium sugárzása, szétesése következményeképpen két másik elem: hélium és ólom keletkezett. Ezzel megdőlni látszott az anyag és az I energia megmaradásának az elve, jnelyen egész akkori fizikai tudásunk felépült. hozzájárulása nélkül. Miután ez a bomlás rendszerint nagyon lassú, s radioaktív elemek a természetben aránylag ritkán fordulnak elő, hamarosan felvetődött az a gondolat, hogy a' elemek bomlását mesterségesen idézzék elő, hogy meggyorsítsák, mert ily módon óriási menynyiségü energiát szabadíthatunk fel s tehetünk hasznossá az ember számára. A kísérletek hamarosan megmutatták, hogy ezt a célt csak az atommag mesterséges szétrombolásával lehet elérni. Igen ám, de az atommagot alkotó protonok és neutronok között óriási vonzóerő hat. Ez az erő, az atommagot összetartó erő, többmilliószor nagyobb, mint a molekuláris erők, vagyis azok, amelyek az atom elektronburkában lépnek fel. Az atommagot tehát csak olyan erővel lehet szétrombolni, amely az addig ismert, kémiai folyaI mátok következtében keletkezett erőknél összehasonlíthatatlanul nagvobb. Ezt a feladatot, a mesterséges láncreakciót, mint tudjuk, urán felhasználásával. Az már többé-kevésbé csak technológiai kérdés volt — melynek megoldásában részt vettek az Európából • Amerikába menekült leghíresebb atomtudósok —, hogy további hat év leforgása alatt megszülessen .az első nagvbani atomláncreakció — az atombomba. Segíts uramisten, de ne olyan nagyon A láncreakció ugyanis, ami az uránból s annak különböző izotópjaiból készült atombombában lefolyik, nem olyan lassú, mint az előbb említett éqési, vagyis kémiai láncreakció. Az atomok szerkezetének, a fellénő milliószor nagyobb erőknek feltételei között a mesterségesen kiváltott atomláncreakció a másodperc tört része alatt játszódik le robbanás formájában. Ilyen formában a felszabaduló atomerőt másra, mint éppen háborús, embertelen rombolásra, felhasználni nem lehet. A tudomány további — nem kevésbé nehéz feladata — tehát az volt, hogy az atommag-láncreakciót,' imit immár ki tudtunk váltani, lelassítsuk olyan mértékben, hogy a felszabaduló energiákat gyakorlati célokra tudjuk felhasználni. Az emberiség mai helyzetéből adódó tragikomédia, hogy ez a feladat, az atomenergia természetes, vagyis békés felhasználása elsősorban politikai probléma volt, s csak másodsorban tudománvos-műszaki feladat. Szovjet atomműszerek a bratislavai atomkiállításon Megállapították, hogy a . ídium sugárzása közben rendkívül apró részecskéket lövell ki, s ezeket különböző sebességük s áthatoló képességük szerint alfa, beta és gamma sugaraknak nevezték el. Ugyancsak megállapították azt is, milyen gyorsan csökken a sugárzó, rádióaktív elemek tömege. Egységül azt az időt választották, arnely alatt a sugárzó anyag mennyiség'e a felére csökken. Ez a sugárzási félidő a különböző rádioaktív elemeknél különböző: lehet a másodperc tört része, de lehet sok százmillió esztendő is. Például egy gramm rádium 1622 esztendő alatt csökken a felére. Lehet-e atomokat mesterségesen bomlasztani ? A rádioaktív elemek természetes úton bomlanak, 'az ember minden OJ SZČ) 1956. július 19, atomrombolást, laboratóriumi feltételek között — mondhatnánk „kicsiben" — a húszas évek elején először Rutherford angol fizikus, majd utána számosan má^jk megoldották. Gyakorlatilag azonban ez az „egyenként való atomrombolás" mindaddig semmit sem jelentett, amíg nem sikerült megoldani azt a problémát, amit „láncreakciónak" nevezünk. Ha fát gyújtunk meg, annak sem gyújtjuk meg külön-külön minden darabját, hanem úgy rendezzük a dolgot, hogy az első égő darabtól „láncszerűen" meggyulladjon a többi fadarab is. A gyakorlatilag felhasználható atomrombolás terén is ez volt a feladat: olyan berendezést előállítani, hogy az első, óriá6i erő felhasználásával szétrombolt atom felszabaduló energiája rombolja a többit, láncszerűen, míg az egész anyagban be nem áll a bomlás s így óriási menynyiségű energia fel nem szaUadul. Húsz évvel Rutherford első atomrombolása után, 1939-ben sikerült előállítani a^ első atomrómbolási Mindnyájan tudjuk, hogy az amerikai imperializmus a második világháború befejezése óta milyen hallatlan erőfeszítéseket tett az atomerő háborús célokra való •kizárólagos felhasználásának, az ún. atommonopóliumnak megtartására s annak megakadályozására, hogy ezt a minden eddigi energiaforrásnál hatalmasabb erőt az emberiség békés céljainak szolgálatába állítsák. Ugyancsak ' ismeretes mindnyájunk előtt, hogy az imperializmusnak ez a haladásellenes, az emberiség legelemibb érdekeivel szöges ellentétben álló magatartása, — mint végeredményben minden realíciós . törekvés — mind politikai, mind pedig tudományos-műszaki síkon csúfosan megbukott. Megbukott rövid tíz esztendő alatt, mert a világ első szocialista állama megtörte először az imperialisták atombomba monopóliumát, majd a szovjet tudósok és technikusok megoldották az atomerő békés felhasználásának gyakorlati lehetőségét is. A bratislavai kiállítás második, szovjet része mindenki számára érthető, szemléltető módon mutatia be, hogyan sikerült műszakilag felhasználható módon lelassítani az atomhasadás láncreakcióját s hogyan sikerült a, szovjet tudósoknak a világon először az atommagban rejlő fantasztikus nagyságú erőket hőenergián keresztül elektromos árammá alakítani.' A kiállítás azt is megmutatja, hogy az atomreaktorokban nyert mesterséges rádioaktív izotópokat hogyan használja fel a szovjet tudomány — s révén az egész békés emberiség — az emberi haladás minden terén.