Új Szó, 1956. július (9. évfolyam, 182-212.szám)
1956-07-03 / 184. szám, kedd
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILÁPJA 1956. július 3., kedd 30 fillér IX. évfolyam, 184. szám A hétfejű sárkány Furcsa egy cím — hökken meg most az olvasó —, mesének, nem pedig vezércikknek szoktak ilyen címet adni. Ez ugyan igaz, de mi más címet lehetne adni annak a cikknek, amelyben a bürokráciáról akarunk írni. Lehetne-e találóbban máshoz hasonlítani a papírháborút, az aktatologatást, az ügyes-bajos dolgát intézni akaró ember egyik hivatalból a másikba való küldözgetését, a „nagyon sajnáljuk, mi nem vagyunk rá illetékesek" féle kijelentéseket, és még sok más, az ember akaratát és cselekvését gúzsbakötő jelenségeket, — a vaskalapos bürokráciát, mint a hétfejű sárkányhoz? Aligha lehetne ennél találóbb hasonlatot találni, mert a bürokráciával úgy vagyunk, mint a hétfejű sárkánnyal, hogy megbirkózni igen nehéz dolog vele, éles karddal kell levágni mind a hét fejét, meg aztán a bürokráciának is épp olyan hatalmas és telhetetlen gyomra van, mint a sárkánynak. Ha engednénk, fölfalná a fél országot. Gondoljuk csak meg, mennyi penzébe kerülnek az államnak, s végső soron minden egyes dolgozó embernek azok az egyes hivatalok részéről lépten-nyomon elhangzott kijelentések, hogy „mi ennek elintézésére nem vagyunk illetékesek". Nemcsak arról a — nyugodtan mondhatjuk — hatalmasra felduzzasztott állami és gazdasági apparátusról van szó, amely illetéktelensége folytán az elintézésre váró ügyeket ide-oda tologatja és amely apparátust fizetni kell, hanem arról a tíz meg százezer embernek az elpocsékolt idejéről is, akiket az ügyekkel együtt szintén tologatnak jobbrabalra, járatják velük a semmi hasznot nem hajtó ügyintézés keserves kálváriáját. Mennyi ablakon kidobott pénzt, a termelő munkából hány meg hány ember elvonását, a cselekvés, a lendület gúzsbakötését jelenti csak a gazdasági életben elburjánzott bürokrácia, az a tűrhetetlenné vált helyzet, hogy tíz meg húsz helyen láttamoznak, kiutalnak, engedélyeznek, elkönyvelnek minden legkisebb dolgot is. Igen sokszor elmondhatnánk az ilyen ügyintézésre, hogy többe kerül a leves, mint a hús. És a mázsa- és tonnaszámra gyártott jelentések és statisztikák! Micsoda lidércnyomás, tehertétel ez. Az országos pártkonferencia joggal állította tárgyalásainak középpontjába a bürokrácia elleni harcot. Levágni a sárkánynak mind a hét fejét, — vörös fonálként húzódik végig ez a követelés a konferencia egész anyagán. Mily jellemző képet festett, a gazdasági élet elbürokratizálódásáról Anto- nín Mazánek elvtárs, egy idős bányász, aki a munkahelyén uralkodó helyzetről elmondta, hogy a „bányásznak egyszerű formára van szükséged A bányász veszi a lámpáját, lemegy a tárnába, ehhez nincs szüksége semmiféle cédulára. Megtölti a csillét, felküldi az osztályozóba, mindez megy papír nélkül. De amint a vagonokba kerül a szén, csaknem annyi papírt áldoznak rá, mint amennyi az egész szén. S főként azok árasztják el papírokkal, akik hozzá sem nyúltak a szénhez". Joggal tolmácsolta Mazánek elvtárs a bányászok követelését: le akarják magukról rázni ezt a terhet. Az országos pártkonferencia nagy jelentőségű intézkedéseket hozott az állami és a gazdasági élet egyszerűsítésére, a bürokrácia megszüntetésére. Feladattá tette az apparátus fokozatos leépítését, az oly sok aktatologatásra alkalmat adó közbeeső hivatalok és szervek megszüntetését, s ami a legfontosabb, a lehető, legnagyobb hatáskörrel ruházta fel a helyi szerveket, a gazdásági élet egyes posztjainak vezető tényezőit. Ebből következik viszont a bürokrácia, a túlméretezett apparátus, az aktahegyek, az ügyintéző felek küldözgetése elleni harc legfontosabb teendője, mégpedig az, hogy a nagyobb hatáskör nagyobb felelősséggel is jár. Viszont súlyos hiba voína azt hinni, hogy ha egy vállalati igazgatót most olyan ügyek elintézésérc is feljogosítanak, amelyek azelőtt a főosztályok, sőt a minisztériumok hatáskörébe tartoztak, akkor ezzel minden rendben is van, most már az igazgató elintézi az ügyeket. Ez igaz, hogy az igazgató intézi el és ő dönt, de ahhoz, hogy intézkedései és döntései helyesek legyenek, beosztottjainak, a vállalat dolgozóinak Jegnagyobbfokú felelősségtudatára és segítségére van- szüksége. A helyi nemzeti bizottságok igen jexentős mértékben megnagyobbodott jog- és hatásköre nemcsak azt jelenti, hogy ez tehermentesíti a lakosságot a sok felesleges utánjárástól, hanem azt is. hogy ugyancsak megnő a nemzeti bizottsági tagok felelőssége és a velük szemben támasztott követeimenyek is. A bürokráciát és az összes velejárókat csak úgy szüntethetjük meg, ha az erre való törekvésben részt vesz az egész lakosság, az egyes munkahelyek minden dolgozója. Mert — hogy a hasonlatnál maradjunk —, ahogy a sárkány hét fejét sem lehet egyszerre mind levágni, éppúgy- a bürokrácia leépítése sem oldható meg a legjobb szándékú határozatokkal sem. Nap nap után neki kell gyűrközni. hogy sorban egymásután vágjuk le a sárkánynak mind a hét fejét. Követésre méltó példák A Sárosfai Állami Gazdaságban 120 hektár kukoricát megkapáltak. Emellett jól haladt a szálastakarmányok betakarítása is. Főleg az asszonyok dolgoznak derekasan. Dicséretet érdemel Marcel Józsefné, Jánoska Andrásné, Kovács Alajosné. A hektárhozamok túlteljesítéséért 30 százalék jutalékot kapnak. Tavaly is így dolgozták, s nem eredménytelenül. Hétkilenc mázsa kukoricát kaptak a munkabéren felül. Álló Viktor két hektár cukorrépát egyelt ki. Kapál szorgalmasan, mert számít most is a cukorra, amit a gyártól kap. A szálastakarmányok betakarítása jól haladt. 26 vagon szálastakarmányt kazlakba raktak, szovjet silókombájnnal lesilóztak 20 vagon zöldtakarmányt. Különösen Czére elvtárs érdemel dicséretet jó munkájáért. A magángazdálkodók is igyekeztek rendbetenni takarmányukat, s a beadással sem kullognak. Élenjár itt Érsek Mária, Vaculka Mária, akik elsőnek szállították be a szénát. E két asszony példát mutat más beadásná: is. Az egész évi hús- és tojásbeadásukat is teljesítették. ÁLLÓ FERENC, f&rosja. A jemeni kormányküldöttség Prágában Hétfőn, július 2-án megérkezett Csehszlovákia fővárosába a tíztagú jemeni kormányküldöttség, amely Prágában a gazdasági együttműködés kérdéseiről tárgyal kormányunk képviselőivel és megismerkedik gazdasági és kulturális életünkkel. A küldöttséget őfensége Sajf ul-Islam Mohammed al Badr trónörökös, miniszterelnökhelyettes és külügyminiszter vezeti. A küldöttség tagjai: Abd ur-Rahman as-Sajjali pénzügyminiszter, dr. Hasan Bagdadi, a jemeni kormány politikai tanácsadója, Ali al-Džabali, a kormány kereskedelmi tanácsadója, Adbullah ad-Dábdi alezredes, a trónörökös szárnysegédje, Abd ur-Rahman ibn Abd Us-Sámid Abu Tálib, a Kairóban működő jemeni követ és más személyiségek. A ruzyni repülőteret csehszlovák és jemeni államzászlókkal díszítették. Pontosan 11 óra 30 perckor érkezett meg a csehszlovák külön repUCógép, amellyel a jemeni küldöttség a Német Demokratikus Köztársaságból érkezett. A gépből kiléptek őfensége Sajf ulIslam Mohammed al Badr trónörökös és a küldöttség tagjai, akiket Berlinből Prágába dr. Dobromil Jecný, a Külügyminisztérium diplomáciai protokollfőnöke kísért. A küldöttséget Vi- liam Široký miniszterelnök, Karel Poláček, a miniszterelnök helyettese, Václav Dávid külügyminiszter, Richard Dvoŕák külkereskedelmi miniszter, dr. František Kahuda iskola- és kulturálisügyi miniszter és dr. Emánuel Slechta miniszter, az országépités Állami Bizottságának elnöke üdvözölték. A jemeni es csehszlovák államhim nuszok elhangzása után ő királyt fensége, Sajf ul-Islam Mohammed al Badr trónörökös Václav Kratochvil vezér-, ezredesnek, a vezérkar főnökének kíséretében szemlét tartott a diszalakulat fölött és cseh nyelven „Nazdar": rai üdvözölte. A díszalakulat így válaszolt: „Üdvözöljük királyi fenségedet!" A repülőtérre pionírok csoportja érkezett, akik virágcsokrokat nyújtót(Folytatás a 4. oldalon) m A mai számban : Az SZKP Központi Bizottságának határozata „A személyi kultusznak és következményeinek leküzdésérői" t (2.-4. old.) Munkába léptek az ifjú építőmunkások Az első júliusi napokban fiatal, szakképzett dolgozók, az állami muri3 kaerötartalékok szakintézeteinek végzett növendékei érkeznek az építkezésekre. A bratislavai Magasépítészeti Vállalat 150 végzett növendéket fogad fel és a bratislavai és trenčíni építkezésekre helyezi őket. A vállalat megjelelő lakásokat biztosított számukra. A munkába lépő építőmunkások egy részét tapasztalt szakemberek vezetésével komplex munkacsoportokba osztják, a többieket pedig válogatott instruktorokhoz osztják be. — Az ifjú építőmuhkásoknak olyan feltételeket kell nyújtani, hogy elméleti tudásukat a gyakorlattal egészíthessék ki — mondta Pavol Török, Munkál, érdemrenddel kitüntetett dolgozó, a „Sväzák" komplex-munkacsoport vezetője. — Rajtunk, öregebb építőmunkásokon múlik, hogy az új gárdának olyan figyelmet és nevelést szenteljünk, amilyenre szükségük van. SKALKAN FELTÖLTIK AZ ÖSSZEKÖTŐ CSATQRNAT •Hl Tegnapi lapunkban közöltük, hogy Skalkán megkezdték a hét kilométer hosszú összekötő csatorna feltöltését. Képünkön az összekötő csatorna első szakaszát láthatjuk a feltöltés megkezdése utáni első napon. Terven felül: 1'2 ezer liter tejet és 35 mázsa sertéshúst. A stakčmi szövetkezet tagjai teljesítették az egész évi tejbeadást. A sninai járásban lévő stakčini szövetkezeti tagok mintagazdálkodásukkal példát mutatnak a szövetkezeti tagoknak és az egyénileg gazdálkodó földműveseknek az egész környéken. Mivel földjeik takarmánytermo vidéken fekszenek, nagyon helyesen az állattenyésztési termelésre fektetik a fő súlyt és szép eredményeket érnek el. Szombaton, június 30-án értékelték a féléves feladatok teljesítését. A tervteljesítés ellenőrzése azt mutatja, hogy már teljesítették a tejbeadás egész évi feladatát és a sertéshús és tojásbeadás féléves tervét már túlteljesítették. E sikereken felbuzdulva elhatározták, hogy a második félévben 12 ezer liter tejet és 35 mázsa sertéshúst adnak közellátási célokra terven felül. Biztató lépések .4 csallóközcsütörtöki szövetkezetről már nem egy ízben írtak az újságok. Igaz, a megjelent cikkek leginkább bírálták a szövetkezetet a múltban. Ma örvendetesen javul a helyzet. A tejhozamot napi 5 liter helyett 6 literre emelték. A hízósertéseknél is javulás mutatkozik, 68 dekáról 73 dekára növelték a súlygyarapodást. A kertészeti csoport is jól dolgozik, szép eredményt ér el. A szövetkezet 100 százalékra elvégezte a kapásnövények gondozását. Sztarnovszky Etel, Csallóközcsütörtök 24 mázsa hektárhozam őszi árpából Elsők a nyitrai kerületben Az ógyallai járásban lévő dunaradványi szövetkezeti tagok a nyitrai kerület több mint 380 szövetkezetéből elsőnek kezdték meg szombaton, június 30-án árpabeadási kötelezettségük teljesítését. A begyűjtési raktárba csaknem 200 mázsa árpát szállítottak az idei termésből. Még 130 mázsát kell beadniok és száz százalékra eleget tettek őszi árpa beadási feladatuknak. A radványi szövetkezet homokos földjein az őszi árpa jó termést adott. Az árpával bevetett 34 hektárnyi területen átlag 24 mázsa termett, ami 4 mázsával több, mint ahogyan až EFSZ egész évi termelési terve feltételezte. Érthető, hogy a szövetkezeti pénztár jövedelme is nagyofib az idén. A szövetkezeti tagok nem egészen két nap alatt takarították be az egész árpával bevetett területről a termést, a legcsekélyebb veszteségekkel. Nagy segítségükre voltak ebben Kalacska Sándor, Édes Aron, Gyűrűs József, Szlávik Mihály kombájnkezelők, akik S-4 jelzésű szovjet kombájnnal dolgoztak. 350 kilogramm szén egy másodperc alatt A ČKD Dukla Karlín nemzeti vállalat munkásainak és technikusainak az ötéves terv folyamán számos gépet . kell gyártaniok energetikai iparunk számára. _ E gépek egyike egy nagy szénszállító berendezés a pardubitei új hővillanyerőmű részére. Az előzetes terv után, melyet az Energoprojekt n. v. javasolt, a Dukla Karlín-üzemben már kidolgozták a műszaki feltételeket Az előzetes számítások alapján a szénszállító gyártásánál kb. 850 tonna acélra és különféle más anyagokra lesz szükség. Ezenkívül a brnói Královo Pole-i Gépgyárból kb. 500 tonna egyéb szerkezetet kapnak. A berendezésnek, mely a nálunk gyártott berendezések közt a legnagyobb lesz — napi kétszáz 47 tonnás vagon szén kirakását kell elvégeznie. Az 1,40 m széles futószalagok kétvonalas rendszerével egy másodpercen belül 350 kg szenet szállítanak a kazánokba. A gép összes részeit diszpécser fogja irányítani kabinjából. A kassai pályaudvaron 91 000 vasúti kocsit osztanak szét baleset nélkül A kassai vasúti pályaudvaron három műszak versenyez a lehető legtöbb vasúti kocsi baleset nélküli szétosztásáért. A CSKP országos konferenciájáig kb. 90 000 vasúti kocsit osztottak szét baleset nélkül. Most a kocsielosztók egyes csoportjai között új verseny fejlődött. A vasutasok napja tiszteletére kötelezettséget vállaltak, hogy 91610 vasúti kocsit osztanak szét önhibán kívüli balesetek, nélkül és megakadályozzák az önhibájukon kívüli vonatkéséseket. Az elosztó csoportokhoz csatlakoztak a pályaudvar jelzői és rendezői is, akik kijelentették, hogy nem fognak balesetet okozni és a berendezések karbantartásában nem lesznek hibák, i Az indítók kötelezettségvállalásuk támogatására elhatározták, hogy mindent megtesznek a vonatkésések kiküszöbölésére. • „A bátraknak áll a világ" A bratislavai Oj Színpad ifjúsági együttese a napokban bemutatta Samuil Maršak „A bátraknak áll a világ" című komédiáját. Képünkön Ján Kramár és Ivan Krivosudský a darab' egyik jelenetében.