Új Szó, 1956. június (9. évfolyam, 152-181.szám)
1956-06-12 / 163. szám, kedd
A jelenlegi helyzet és a párt feladatai (Folytatás a 4. oldalról.) gyakorlati jelentőségűek és éppen elvi jelentőségüktől függ életünk és tevékenységünk valamennyi szakaszára vonatkoznak. Azart olyan fontos kérdések ezek, mert végül is összefüggnek azzal, ami a leninizmusban a legfontosabb — a szocialista állam feladatával. Elsősorban az osztályok közötti kapcsolatok kérdése ez társadalmunk fejlődésének jelenlegi szakaszában — az osztályharc kérdése. A Központi Bizottság bírálta azokat a hibákat, amelyek kapcsolatban állottak Sztálin téves téziseinek dogmatikus érvényesítésével, s amelyek szerint a szocialista országépités folyamán az oszályharc annál inkább kiéleződik, minél nagyobb sikereket érünk el a szocializmus építésében. A CSKP Központi Bizottsága egyben levonta a szükséges gyakorlati következtetéseket e hibák helyrehozására. Ha elutasítjuk mint helytelent és egyoldalút az osztályharc törvényszerű kiéleződésének tézisét, valamint az ezzel kapcsolatos helytelen elképzeléseket, ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy reformista illúzióknak adjuk át magunkat az osztályérdekek összhangjáról és enyhüléséről, a tőkés elemeknek a szocializmusba való átnövéséről és hogy az osztályharcot elintézett ügynek tekintjük, amelyet nem kell politikai tevékenységünkben különösképp figyelembe vennünk. Erre fel kell hívnunk a figyelmet, mert a vita folyamán a pártban helytelen ilyenfajta hangok hallatszottak, melyek gondtalansághoz vezetnek. Ezeknek a nézeteknek semmi közük sincs a marxizmus-leninizmushoz. Az osztályharc nem a kommunisták szubjektív álláspontjának eredménye, hanem objektív valóság, elkerülhetetlenül összefügg a kizsákmányoló osztályoknak vagy azok maradványainak, a termelőeszközök még tőkés tulajdonban levő csökevényeinek a terjedelmes kistermelő szektor létezésével és nem utolsó sorban az emberek tudatában levő kapitalista csökevényekkel. Társadalmunkban fennáll és továbbra is fenn fog állani az osztályharc, míg meg lesznek a kizsákmányoló osztályok maradványai, míg nem valósítjuk meg a termelőeszközök teljes társadalmasítását és amíg fenn fog állani a kapitalista világ. Az osztályharcnak a szocializmus építésében valő elkerülhetetlen kiéleződéséről szóló nézetek kritikai átértékelésének tehát semmi köze sincs az osztályharc tagadásához, sem pedig társadalmunk fejlődésében viselt szerepe csökkenéséhez. Arról van szó azonban, hogyan küzdjük le a társadalmi valóság egyoldalú értelmezését és e valóság egyes részeinek felnagyítását. A kapitalizmusból a szocializmusba való átmeneti időszakban folyó osztályharcról alkotott helytelen és leegyszerűsített nézetek több irányban nyilvánultak meg. Elsősorban abból az egyoldalú feltételezésből indultak ki, hogy a szocialista országépítés sikereinek növekedésével törvényszerűen és tartósan erősödik a kizsákmányoló osztályok maradványainak ellenállása is s növekedik a szocializmus ellenségeinek száma és befolyása, valamint az a veszély, ami részükről a szocialista felépítést fenyegeti. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy túlbecsüljük az osztályellenség erejét és lebecsüljük saját erőinket, lebecsüljük egyrészt a gazdaságban, másrészt a tömegek tudatában beállott forradalmi, szocialista átalakulásokat. A szocializmus sikereinek növekedésével, a dolgozó nép hatalmának megszilárdulásával és a szocialista társadalom terjedése következtében egyre erősödnek a munkásosztály és a dolgozó tömegek pozíciói és csökken a tőkés elemek gazdasági alapja. Ez törvényszerűen megnyilvánul politikai és ideológiai befolyásuk csökkenésében, abban, hogy egyre kisebbé válik lehetőségük arra, hogy elérjék a tőkés viszonyok felújítását, míg végül ez a lehetőség gyakorlatilag teljesen kizárttá válik. Hogy ennek igazáról meggyőződjünk, elég összehasonlítani a február előtti és a közvetlen február utáni osztályerők arányát és helyzetét a mai helyzettel. Az osztályellenség erői országépítésünk során évről évre érezhetően gyengülnek és ez szükségszerűen megtöri ellenállásukat. Természetesen az osztályharc fejlődése nem folyik töretlen vonalban, hanem görbéi vannak, a hatalmuktól megfosztott osztályok maradványai ellenállása .gyöngülésének egész irányzata nem zárja ki azt, hogy egyes időszakokban erősödik az osztályellenség tevékenysége, növekszik ellenállása, kártevékenysége stb. Az osztályharc lefolyására érthetően hatással van a nemzetközi helyzet — és meg kell mondani, hogy ennek kedvező fejlődése elősegíti belső erőink növekedését és megteremti népünk szilárd erkölcspolitikai egységét. Ez egyre nehezebbé teszi a tőkések maradványainak ellenséges tevékenységét országunkban. Ezzel egyidejűleg azonban nem feledkezhetünk meg arról a tényről, hogy külföldön olyan ellenségeink vannak, kik célul tűzték ki, hogy ártsanak nekünk és gátoljanak bennünket. Ma sem szűntek meg az imperialisták provokációi a szocializmus táborának országai ellen. Az imperialista körök intrikái és agresszív tervei a szocialista országok ellen viszszatükröződnek határainkon belül az osztályharcban. Ezek a körök igyekeznek a szocializmus ellenségeinek „erkölcsi" és tényleges támogatást nyújtani. Ezt bizonyítja a külföldi rádió úszítő tevékenysége és az úgynevezett léggömbakció. Ezért ébereknek kell lennünk és e tényekkel szüntelenül számolnunk kell. Az osztályharc elkerülhetetlen kiéleződésének elméletével karöltve haladt az osztályharc formáiról alkotott leegyszerűsített nézet, azon erők jelentőségének lebecsülése, amelyek a szocialista országépítésben az osztályharcra hatnak. Megnyilvánult az osztályharc egyes részeinek lebecsülése és viszont más oldalainak felnagyítása. Kétségtelen valóság, hogy az osztályharc egyik formája a kártevés, a diverzió, a terrorcselekmények megkísérlése, a kémek és kártevők, akiket az imperialisták küldenek hazánkba, ügynökök toborzása országunkban stb. Az ellenségnek e kísérleteivel szembeszállt és kell, hogy szembeszálljon biztonsági testületünk az egész nép tevékeny támogatásával. De itt is látnunk kell azt, hogy amint a szocializmus sikerei növekednek és a tömegek egyre jobban támogatják azt, csökkennek a felforgató tevékenység lehetőségei, csökken az ilyen tevékenységre hajlandó emberek száma. Az ellenséges ügynökök és kártevők természetesen károkat okozhatnak gazdaságunknak, meggyengíthetik védelmi képességünket, stb., de nem változtathatnak semmit sem fejlődésünk irányán, nem érhetnek el fordulatot rendszerünkben, mert erre nem elegendő az egyének és összeesküvők ereje. Társadalmi és. állami rendszerünket a dolgozó tömegek alakították munkásosztályunk vezetésével és az ő erejükkel és éberségükkel nem ér fel az ügynökök és kártevők ereje. Az osztályharcnak múltbeli értelmezése azonban indokolatlanul csupán az osztályharcnak erre a formáira és oldalaira szorítkozott. Ez azután arra vezetett, hogy egyoldalú nézet alakult ki az osztályharcról s azt adminisztratív biztonsági kérdésnek tekintették. Az osztályharc sokkal bonyolultabb valami. Gazdasági, politikai és eszmei téren folyik, ide tartozik a társadalmunk osztályai közötti kölcsönös kapcsolatok összes kérdéseinek megoldása. Az osztályharc magában foglalja a tőkés elemek gazdasági korlátozását és elnyomásét a falvakon, a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségének megszilárdítására, az egyénileg gazdálkodó földművesek kistermelése ösztönös tendenciájának korlátozására irányuló törekvést és az egyéni kistermelés szövetkezeti szocialista vágányokra való átállítását, magában foglalja az emberek tudatában levő kapitalista csökevények, a burzsoá ideológiára való visszaesés elleni harcot, a régi értelmiség átnevelését és új értelmiség felnevelését, a bürokratizmus^ elleni harcot, stb. Az osztályharcnak e formái és részei egymásba fonódnak, részét alkotják társadalmunknak és fontosak a társadalom fejlődésében. Ezt a harcot nem dönthetik el adminisztratív intézkedések, hanem csupán a tömegek aktív tevékenysége, a munkásosztály és a kommunista párt vezette tömegek. Az osztályharc helyes elemzése szempontjából nagy jelentőségük van a társadalmunk mai osztályösszetételéről szóló tényeknek, valamint az egyes osztályok fejlődési irányzatának. Mindazon szociális-gazdasági átalakulások után, melyeket szocialista fejlődésünk hozott magával, ma már csak egy meggyengült kizsákmányoló osztály — a kulákság — maradt fenn nálunk. De erről sem beszélhetünk, mint osztályról, hanem inkább csak egy osztálynak a maradványairól, mert a szocialista szektornak falvainkon valő növekedése következtében, valamint a politikai elnyomás révén a kulákság gazdaságilag és számbelileg is megtört. Jelentősen csökkent a mezőgazdasági termelésben való részesedése, mert számos kuIákgazdaságot átvett a szocialista szektor és a munkaerők áttolódása, valamint a szocialista szektor növekedése következtében a gyakorlatban lehetetlenné vált a vidéki lakosság tőkés kizsákmányolása. A kulákok természetesen még mindig bizonyos erőt képviselnek, ami ellen gazdasági és politikai intézkedéseket kell tenni, bizonyos befolyást gyakorolnak a dolgozó parasztokra is, mert erre valamelyes lehetőséget ad nekik a termelőeszközök magántulajdona és az egyéni kistermelés ösztönös árutermelési tendenciája. A kulákok fékezni igyekeznek a falu szövetkezeti alapokra való átépítésének folyamatát és így nyomást akarnak'gyakorolni a szocializmus előrehaladására. Ezért elkerülhetetlen, hogy tovább folytassuk korlátozásuk és elnyomásuk politikáját és megakadályozzuk beszivárgásukat az EFSZ-ekbe, és minden olyan kísérletüket, hogy az EFSZekben meggyökerezhessenek. Ez a politika a falu szövetkezetesítésének mai fokából és az osztályerők mai arányából ered. A kulákok, mint osztály, továbbra is a szocializmus ellenzői és ellenségei, s azok is maradnak, gazdasági érdekeikből és jellegükből ered a rendszerünkkel szemben elfoglalt állásfoglalásuk is. Azonban ami jellegzetes egy osztály állásfoglalására és cselekvésére, nem mindig érvényes és nem minden esetben azonos minden egyén állásfoglalásával és cselekvésével. A szocializmus erőinek növekedése és a megdöntött osztályok elszenvedett vereségei, a kulákság gazdasági pozícióinak megtörése a kulákokban kétféle irányzatot vált ki. Egyrészt bizonyos csoportok, akiket a gyűlölet vakít el, szélsőséges eszközökhöz nyúlnak és bűntetteket követnek el államunk ellen. Másrészt azonban vannak olyan egyének, akik tudatában vannak a tőkés kilátások reménytelenségének, felismerték rendszerünk erejét és arra a következtetésre jutnak, hogy ebbe a szükségszerűségbe beletörődnek, sőt vannak olyanok is, akik a saját munkájukból élő ember méltó életét akarják élni. Pártunk már a Központi Bizottság múlt évi júniusi plénumán kifejtette e kérdésekkel kapcsolatos álláspontját. Kidolgozta az alapelveket, amelyek szerint azokban az esetekben kell eljárni, amikor a kulák nem képes biztosítani a termelést gazdaságában, vagy hanyatló gazdaságát felajánlja a szocialista szektornak. Ez lehetőséget ad — anélkül, hogy megváltoznék e kérdésekben elfoglalt fő irányvonalunk — az ilyen esetek egyéni megoldáséra. Mindezekben az esetekben szükséges, hogy a CSKP járási bizottsága és a járási nemzeti bizottság döntsön. A kulákhoz való viszony mindenütt az EFSZ erejének mértékétől és az illetőnek a népi demokratikus rendszerhez elfoglalt álláspontjától függ. A földnek a kuláktól való egyéni átvételénél a szocialista szektor megerősítésének elvéből kell kiindulni. Az osztályharc számunkra nem öncél, végleges célunk az, hogy kiküszöböljük az összes osztályokat a termelőeszközök társadalmasítása alapján. Meg vagyunk győződve arról, hogy a szocialista termelési viszonyok és a szocialista kollektívában végzett munka megváltoztatja és végül átneveli jelentős részét azoknak, akik számunkra eddig osztályidegenek voltak. Ezért természetesen nem a szóbeli kijelentések a mértékadók, hanem csupán az emberek tettei és elsősorban becsületes produktív munkájuk. Hangsúlyozzuk, hogy az osztályharc lefolyása, valamint az osztálykülönbségek leküzdésének módszerei és formái nem függenek csupán tőlünk, hanem a kizsákmányoló osztályok maradványainak állásfoglalásától is. Látnunk kell, hogy nálunk még vannak olyan volt kizsákmányolók, akiknek nincs többé gazdasági alapjuk, akik megkísérlik a felforgató tevékenységet, az ellenséges propaganda terjesztését stb. Mindezeket a tényeket a jövőben sem szabad szem elől téveszteni. Ennyit az osztályharc kérdéseiről. Ezzel összefüggésben még egr további kérdéssel kell foglalkoznunk, éspedig államunk feladataival és a szocialista demokratizmus elmélyítésével. Az osztályharcnak a szocialista építés folyamán szükségszerű kiélesedésére vonatkozó helytelen elméleti tézissel összefüggésben, gyakran egyoldalúan tekintenek államunk funkciójára és feladataira. A szocialista államnak erős államnak kell lennie. Azonban a szocialista állam ereje mindenekelőtt a tömegek szervezettségében és öntudatosságában, az állam és a közélet irányításában való részvételükben rejlik. A szocialista állam annál erősebb, minél jobban felkelti és fejleszti a tömegek aktivitását a nagy szocialista — gazdasági változások megvalósításánál. Minél nagyobbak a szocializmus sikerei, minél jobban kiszorítják a kapitalista elemeket gazdasági pozícióik maradványaiból, minél kisebbek a lehetőségek a kapitalizmushoz valő visszatérésre, annál jobban háttérbe szorul az állam elnyomó funkciója és nagyobb jelentőségre tesz szert a gazdaság irányításánál, a tömegek szervezésénél és nevelésénél végzett munkája. Annál jobban elmélyül államrendszerünk demokratikus jellege. Demokráciánk elmélyítéséért folytatott harcunkkal összefüggésben foglalkoznunk kell egyes homályos kérdésekkel, melyeket a közéletünk hiányosságaival kapcsolatos vita vetett felszínre. Ez mindenekelőtt demokráciánk értelmezésének kérdése Egyes körökben a szocialista demokrácia kérdéseit felületesen, formálisan értelmezték, ami végső fokon egészen kispolgári anarchisztikus hangulatokban, polgári jogok és szabadságok kérdéseinek osztályfeletti értelmezésére való hajlamban csúcsosodott ki és nem vette tekintetbe megvalósításuknak konkrét feltételeit. Szórványosan még olyan hangok is hallatszottak, melyek szabadságot követeltek a burzsoá, szocialistaellenes propaganda stb. számára. Ha a demokrácia kérdésére mint marxisfák tekintünk, úgy nem a burzsoá „szabadságok" formális szempontjából kell kiindulni, hanem abból, ami a szocialista demokrácia szempontjából a döntő, tehát a munkások, földművesek és a többi dolgozók részvételéből az állam irányításánál. Ebből a döntő szempontból kiindulva az igazi, nem pedig a formális demokráciáért annyit tettünk, amennyit eddig még a legdemokratikusabb burzsoá köztársaság sem tudott megtenni. És ez az irányvonal, a munkásoknak és a parasztoknak az államigazgatásban való részvétele szüntelen emelésének irányvonala, hazánk szocialista demokráciája elmélyítésének fő iránya volt és marad. Ehhez egyrészt a demokratikus centralizmus alapelveinek következetes érvényesítése szükséges az államépítésnél, másrészt a lehető legkedvezőbb gazdasági és kulturális feltételek megteremtése a munkások és parasztok legszélesebb rétegeinél, hogy a közéleti funkciókat elvégezhessék. Világos, hogy a szocialista építés előrehaladása, második ötéves tervünk teljesítése és ezzel összefüggésben a tömegek életének anyagi és kulturális színvonalának emelése sokkal kedvezőbb feltételeket teremt a szocialista demokrácia elmélyítésére; elég ha megemlítjük, milyen nagy jelentőségű lesz a hétórás munkanapra valő fokozatos áttérés. Lenin mindig hangsúlyozta a gazdasági feltételek döntő jelentőségét a proletár demokrácia fejlődésében és célunk fokozatos elérésében, amit az ismert jelszóban fejezett ki: „Minden szakácsnőt meg kell tanítani az állam irányítására". Ilyen a szocialista demokrácia fejlődésének reális marxista-leninista értelmezésének távlata hazánkban. Természetesen nemcsak a távlatokról van itt sző, hanem arról is, hogy mit kell tenni a legközelebbi időben és azonnal közéletünk demokráciájának elmélyítésére. Mindenekelőtt az a feladat, hogy megszüntessünk mindent, ami eltorzította államunk építésének alapvető elvét, a demokratikus centralizmus alapelvét és mindazt, ami bürokratikus centralizmussá valő kiforgatását okozta, ami mindenekelőtt a nemzeti bizottságok tevékenységében mutatkozott meg a legkedvezőtlenebbül. Jelenleg az a helyzet, hogy a kérdéseknek az a köre, melyekben a nemzeti bizottságok végső érvénnyel dönthetnek, túlságosan szűk. Még azokban a szakaszokban is, ahol a nemzeti bizottságok bizonyos jogkörrel rendelkeznek, mint például a mezőgazdaság, a helyi gazdálkodás, az egészségügy, a kultúra és az iskola stb. ügyeinek terén, kezdeményezésüket erős centralisztikus törekvésekkel és kicsinyes gyámkodással megkötik. Sok szakaszon a nemzeti bizottságoktól követelnek felelősséget, habár az illető vállalatok és intézmények nem tartoznak a nemzeti bizottságok alá. Tevékenységüknek ilyenkor csupán együttműködésre és segítségre kell korlátozódnia. Ezenkívül a nemzeti bizottságoknak csekély befolyásuk van a költségvetés öszszeállltására és korlátozottak saját jövedelmi forrásaik. Ez érthetően a nemzeti bizottságoknak és tagjaiknak aktivitásában is tükröződik. Ezért feltétlenül ki kell terjeszteni a nemzeti bizottságok alá tartozó gazdasági tevékenység hatáskörét, érdekeltté tenni a nemzeti bizottságokat a gazdasági eredményekben, kiterjeszteni azon kérdések hatáskörét, melyekben a nemzeti bizottságok végérvényesen dönthetnek. Mindez emeli a nemzeti bizottságok tekintélyét, aktivizálja tevékenységüket, a szocialista demokrácia valódi iskolájává növeli őket, olyan szervekké, melyek a dolgozók mind nagyobb tömegeit vonják be az államigazgatásban való közvetlen részvételre. Tekintettel azokra a szocialista változásokra, melyek főleg a szlovákiai munkásosztály növekedésében nyilvánultak meg, meg kell szüntetni a ma már túlhaladott centralizmust és célszerű decentralizációt kell megvalósítani mind a törvényhozó jogkör kiterjesztésével és ezzel együtt a Szlovák Nemzeti Tanács felelősségének kiterjesztésével, mind a minisztériumok illetékessége jelentékeny részének a megbízotti hivatalokra való átruházásával. Az ezzel kapcsolatos javaslatokat a konferencia elé terjesztjük megtárgyalásra. Az a túlzott centralizmus, mely az utóbbi években mind a népgazdaság irányításában, mind a közéletben beállt, az állami és gazdasági apparátus jelentékeny bürokratizálásához, számszerű állományának emelkedéséhez és különféle felesleges szervek elburjánzásához vezetett. Az elmúlt évek tapasztalatai, például 77 000 adminisztratív erőnek a termelésbe való irányításának eredményei megmutatták, hogy a bürokratizmus elleni harchoz nem elég az apparátus egyszeri csökkentése, sem pedig a? egyszerű utasítások és szisztemizációk. Ha továbbra is a túlzott centralizmus marad érvényben, úgy ismét újabb és újabb adminisztratív erőket von körébe és až apparátus újabb kiterjedését szüli. Ebből le kell vonnunk a tanulságot. A bürokratizmus elleni valóban hatékony harc megköveteli, hogj' azt gyökerestül irtsuk ki, megköveteli az irányítás és igazgertás egész rendszerének megváltoztatását, határozott intézkedéseket a célszerű decentralizáció megvalósítására, a felesleges adminisztratív funkciók megszüntetését, az apparátus felesleges részeinek eltávolítását, leegyszerűsítését és gazdaságosabbá tételét. Egy pillanatra sem szabad megfeledkeznünk arról a lenini gondolatról, hogy a szocialista államnak kell a legolcsóbban gazdálkodó államtipussá válnia és ezt kell szemünk (Folytatás a 6. oldalon.) OJ SZO C 1956. júJSTl2. 3