Új Szó, 1956. június (9. évfolyam, 152-181.szám)

1956-06-24 / 175. szám, vasárnap

Ä jugoszláv vendégek Ukrajnában Moszkva, június 22. (ČTK) — Joszip Broz-Tito, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság elnöke és kísérete június 22-Sn reggel meglátogatta a kievi állattenyésztési kutatóállomást. A jugoszláv vendégeket A. I. Kiricsenko, Ukrajoa Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, N. T. Kalcsenko, az Ukrán SZSZK Minisztertanácsának elnöke és más vezető személyiségek kísérték. A jugoszláv kormányküldöttséget útjában a munkások, alkalmazottak és a mezőgazdasági dolgozók ezrei üdvözölték. Tito elnök és kísérete megtekintette a szarvasmarhaállományt és a nagy tejhozamot elérő teheneket. A jugoszláv kormányküldöttség ezután a belocerkeszi járás Vorosilov kolhozát kereste fel. K. T. Csarnyik, a kolhoz elnöke a vendégeknek bemutatta gazdaságukat. Megtekintették az állattenyésztési farmot és a vízierőmű építkezését. A kolhoz klubjában ünnepi ebédet rendeztek a vendégek számára. A szomszédos Akalov kolhoz jelenlevő elnöke meghívta a jugoszláv vendégeket, hogy visszafelé vezető útjukon keressék fel kolhozukat. Tito elvtárs a meghívást elfogadta. Joszip Broz-Tito elnök a TASZSZ hírügynökség tudósítójának a következőket mondotta: Szeretném a szovjet sajtó közvetítésével — amely oly forrón és tárgyilagosan tájékoztatta a közvéleményt az önök országában tett látogatásunkról — szívélyesen megköszönni a hős szovjet népnek és vezető tényezőinek az itt-tartózkodásunk során tanúsított figyelmességet és vendégszeretetet. Meggyőződtünk arról, hogy a Szovjetunió népei hü barátaink és elvtársaink a közös ügyért folytatott munkálkodásban. D. S. Korotcsenko, az Ukrán SZSZK Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke vacsorát adott a jugoszláv vendégek tiszteletére. Jugoszláv részről jelen volt Joszip Broz-Tito marsall és felesége, valamint a jugoszláv küldöttség többi tagja. Szovjet részről a vacsorán megjelentek: A. I. Kiricsenko, N. T. Kalcsenko, I. D. Nazarenko, I. S. Szenyin, N. Sz. Grecsuha, V. I. Csujkov, O. I. Ivascsenko elvtársak, az Ukrán SZSZK miniszterei, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának és az Ukrán SZSZK Legfelső Tanácsának képviselői, a társadalmi szervezetek tényezői, az Ukrán SZSZK Minisztertanácsának, Legfelső Tanácsa Elnökségének és Külügyminisztériumának vezető dolgozói. Joszip Broz-Tito elnök elutazott a Szovjetunióból Kiev, június 23. (ČTK) — Június 23-án Joszip Broz-Tito elnök és kísérete Kievből különvonattal a Román Népköztársaságba utazott. A kievi állomáson a jwgószláv vendégeket D. Sz. Korotcsenko, az Ukrán SZSZK Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke, az ukrán kormány és a legfelsőbb szovjet szervezetek tagjai, Ukrajna Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagjai, a tudomány és a kultúra dolgozói, valamint a kievi lakosok búcsúztatták. D. Sz. Korotcsenko, az Ukrán SZSZK Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke a következő szavakkal búcsúztatta a vendégeket: Drága elnök elvtárs! Drága elvtársak, barát ink! A búcsú pillanatában, amikor hazájukba, a baráti „ugoszláviába készülnek, szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy az az őszinte rokonszenv és vendégszeretet, amelyet az ukrán dolgozók a jugoszláv küldöttség iránt tanúsította/ őszinte barátságukat bizonyítja a jugoszláv nép iránt, amely a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének vezetésével sikeresen építi a szocializmust. Engedjék meg, hogy az ukrán nép nevében további sikereket kívánjak az új szocialista élet építésében, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság fejlesztésében és felvirágoztatásában Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia és Hercegovina, Macedónia és Montenegro népeinek, az egész hősi jugoszláv népnek. A viszontlátásra, drága elnök elvtárs! A viszontlátásra drága elvtársak! Kellemes utazást drága vendégeink, barátaink! Éljen az örök és megbonthatatlan szovjet-jugoszláv barátság! Tito elvtárs válaszbeszédében a következőket mondotta: Drága elvtársak, az Ukrán Szovjet Köztársaság vezető dolgozói! Kiev városának drága lakosai és Szovjet-Ukrajna dolgozói! Engedjék meg, hogy a jugoszláv kormányküldöttség nevében köszönetünket fejezzem ki az őszinte és szívélyes fogadtatásért, amelyben rövid itt-tartózkodásunk során részünk volt. önöktől hazánkba, Jugoszláviába megyünk. Amit itt átéltünk, az mély benyomást tett ránk. Láttuk, hogy az ukrán nép áldozatkészen és büszkén építi új életét. Láttuk, hogy az ukrán nép őszinte, testvéri érzéseket táplál Jugoszlávia népei iránt. Biztosítjuk önöket, drága barátaink, hogy visszatérve hazánkba, mindezt igyekezni fogunk elmondani népünknejt. Nehéz azonban szavakkal kifejezni mindazt, ami* itt láttunk. De én biztosítom önöket, hogv a jugoszláv nép legjobb barátjuk, hogy a jugoszláv nép nagy rokonszenvet érez az ukrán nép és a Szovjetunió minden dolgozója iránt és a legjobbakat kívánja önöknek további alkotó munkájukban, nagy jövőjük építésében. Sohasem feledjük el az önök vendégeként itt átélt gyönyörű perceket örökké emlékezni fogunk erre és a tárgyalásainkon uralkodó szellemben tovább szilárdítjuk kölcsönös barátságunkat. Éljen az Ukrán Szovjet Köztársaság! Éljen a nagy Szovjetunió! Éljen a Szovjetunió es Jugoszlávia népeinek szövetsége! A viszontlátásra drága elvtársaink! 22 órakor hagyta el a különvonat az állomást. A jugoszláv kormánykülköttséget a szovjet határra elkísérte N. M. Pegov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének titkára, a Szovjetunió Külügyminisztériumának képviselői és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság szovjetunióbeli nagykövetségének vezető dolgozói. A jugoszláv kormányküldöttséggel távozott N. P. Firjubin is, a Szovjetunió jugoszláviabeli rendkívüli (- meghatalmazott nagykövete. A Szovjetunió kormánya fontos levéltári anyagot ad át Jugoszláviának Moszkva, június 22. (TASZSZ) — A Szovjetunió Minisztertanácsa elhatározta, hogy átadja a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kormányának azt a jugoszláv dokumentációs anyagot, amelyet a második világháború során a hitleristák Németországba szállítottak, és amely a háború befeOJ SZO 1056. Június 24. jezése után a szovjet hadsereg kezébe került. Az átadandó levéltári anyag igen fontos állami jelentőségű és nagyon értékes az 1900—1941-es évek jugoszláv történetének tanulmányozása szempontjából. Az anyag nagy mennyiségű dokumentumot tartalmaz az európai országokban működött jugoszláv diplomáciai hivatalok, néhány állami hivatal és különféle jugoszláv társadalmi szervezetek levelezéséből. /Qsszonyok sorsukról beszélnek D

élután három óra. A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom székházának nagy üléstermében vagy kétizáz nő — Szlovákia fővárosa üzemeinek és gyárainak küldötte — várakozik szokatlan csendben. A megilletődöttség az eljövendő ünnepi pillanatoknak szól. Egyszerre felélénkül az agész terem, a szemek a nyíló ajtóra szegődnek, a filmezök reflektorai felgyúlnak és az áradó heves fényben tolmácsaik és vezetőik kíséretében belép néhány asszony: a dolgozó nők Budapesten tartott első világkonferenciáján résztvett országok küldöttségeinek néhány tagja. A szakszervezetek meghívására jöttek el köztársaságunkba, s most itt ezen az aktiván a konferencia tapasztalatairól fognak beszámolni. Elől, antilopszarvakra emlékeztető dísszel ellátott szögletes kalapban egy csokoládé barna, rendkívül megnyerő, szellemtől sugárzó arcú fiatal nő, az Egyenlítő-Afrika küldötte lépked, mellette egy még sötétebb arcú, ébenhajú, nyúlánk teremtés európai ruhában. Mögöttük fejjel kimagasodik egy fehérhajú nő, akinek külsejéből a tapasztalt szem mindjárt megállapítja, hogy valamely skandináv állam küldötte. A filmfelvevő-gép lencséje az emelvény felé sietők útját kíséri, s e pillanatban az egyik barnaarcú nő felemeli karját, fátyolt tart arca elé. Később megtudom a tolmácstól, hogy Irak küldötte és nem az ázsiai nők évezredes illeme késztette erre a mozdulatra, hanem a puszta félelem és elővigyázatosság, hogy otthon fényképről fel ne ismerjék és megtorlás ne érje. Már nem lep meg, hogy az aktíva vezetője nem nevezi meg a gyarmati és félgyarmati sorban élő asszonyok nevét, egyszerűen Irak, Szíria, Afrika küldötteiként üdvözli és küldi őket a szónoki emelvényre. Elébe kell vágni a megtorlás minden lehetőségének, l^inden küldött csak néhány per' ' cig beszél, de ez is tökéletesen elegendő ahhoz, hogy a hallgató képet alkothasson magának a gyarmati és félgyarmati országokban élő nők helyzetéről. Az afrikai küldött halk hangon, akadozva olvassa fel kis francia beszédét, elfogódottsága a szövegnél is jobban elárulja, hogy ritkán szólhat ilyen szabadon, szíve szerint. Mikor a felcsattanó tapsviharban visszamegy helyére, egyik társnője megöleli. A csók mintha jutalmat jelképezne valami nagy tettért. Valóban Afrikának és Ázsiának ezek az öntudatos asszonyai nagy tettre vállalkoztak, amikor eljöttek ide közénk, hogy sorsukról, az elnyomott és szinte törvényen kívül álló nők sorsáról beszéljenek. Ijesztő számokat, adatokat és tényeket hallunk a nők háromszoros kizsákmányolásáról, a faji megkülönböztetésről, arról, hogy tíz éves gyermekek munkát vállalni kényszerülnek, arról, hogy nincs anyasági segély, arról, hogy a gépesítés elsősorban a nőket teszi munkanélkülivé és 12—14 órás napi munkaidő sem biztosít a nőknek emberhez méltó életet. A jelenlevő hallgatók nem értik a francia, angol és arab szavakat, figyelmük még sem lankad, mintha valami láthatatlan fluidum kapcsolatot teremtene köztük és a vendégek között. Sok minden így volt a múltban nálunk is — ez a beszédek visszhangja az idősebb hallgatókban, de a fiatalokat is elgondolkoztatja, mennyi áldozatot kell még magára vállalniok ezeknek a vendégasszonyoknak, hogy egy részét kiharcolják annak, ami nálunk törvénybe iktatott élő valóság. Bölcsőde, óvoda, anya-segély, szabadság, egyenlő bérezés, emberi jog. Irak küldötte az ellenkezőjét tapasztalja itt, mint amit otthon, hazájában lát maga körül. És tudja a bajok okát: a fegyverkezés teszi elviselhetetlenné a dolgozók életét, rak kétszeres terhet a nőkre. — Nincs szakszervezet, nincs párt, de szemünk már megnyílt, — mondja és tekintetében eleven tűz parázsíifi fel. Walamennyi küldött rögtönzött* * nek tűnő beszéde végén el H mondja, hogy hazaérve, az itt tapasztaltaktől fellelkesítve újult erővel ve-' szi fel a harcot a legminimálisabb jogokért: szűnjék meg a nőket érintő valamennyi hátrányos megkülönböz-' tetés és vegyék figyelembe azt, hogy a dolgozó nő anya, tehát fokozottabb gondoskodásra szorul. A norvég és ausztráliai vendég nem beszél faji megkülönböztetésről, háromszoros elnyomatásról, ám eleget mondanak arról, hogy a gyermeknevelés, a nő szociális védelme szempontjából mennyire hátrányos helyzetben vannak. — Ahol fegyverre, fegyverkezésre kell a pénz, ott nem telhet szociális intézményekre, — mondja a norvég asszony és szava keményen, elítélően cseng. Budapesten negyvenkét országnak közel ötszáz küldötte vitatta meg a nők helyzetét és az a felhívás, amelyet a konferencia a világ dolgozó nőihez intézett, most itt a szakszer* vezet termében ismét hangot kap. Harcolni a nők munkavédelméért, az anyaságra való jogért, a nyugdíjazási jogért, kielégítő szocialista szolgáltatásokért és előnyökért. Talán a legfájóbb elintézetlen pont az egyenlőtlen bérek. Amerikában 70, Svájcban 65, Angliában 60, Hollandiában 58 és Japánban 33—44 százalékai kapnak a férfiaknál kevesebbet egyenlő munka esetén. A vendégek hallgatóikkal minJ den határozat nélkül is megegyezhettek abban, hogy a nők mind-) ezt a haladást csak úgy érhetik el, ha béke van a világon. Ezért kell mindenütt a nemzetek közötti barátságot az eddiginél nagyobb energiával követelni, és még lelkesebben küzdeni a közös célokért: a világ békéjéért, az anyák jobb sorsáért, a gyermekek szebb holnapjáért. E. V, a wurnmrnmimmmimmmmmmKmmmmmmm ZldL^vi aÓMílbatt Esteledik. Kinn járkálok o parkban A fák hegyére még rátűz a nap, de sűrűsödik lenn a bokoraljban már a homály. Piros meg zöld padokra egymás mellé fiúk és leányok ülnek. Halk-lopva átcsúszik a fiúk karja a pad támláján, ahogy az est lehull. Mint szellöfútta pisla mécsesek, úgy hunyorognak a csillagok alul az ég párkányán. A csöndet hallgatom s rád gondolok; miért nem vagy velem! Ülnénk, kislányom, szótlanul a padon, egymásra néznénk, aztán nemsokára kéz a kézben elindulnánk haza. Felmegyek az üres hotelszobába.. Babos László J A munka minősége szerinti jutalmazás az iskolaügy szakaszán Az általános és szakiskolák tanítói és igazgatói fizetésének rendezése Az ez év június 20-án jóváhagyott kormányhatározat alapján 1956. szeptember 1-től rendezik az általános műveltséget nyújtó iskolák és szakiskolák tanítóinak és igazgatóinak fizetését. Az említett iskolák tanítóinak jutalmazásánál négy alapelv érvényesül. Elsősorban figyelembe veszik a tanítók szakmai és pedagógiai képzettségét annak az iskolafokozatnak és iskolatípusnak a szempontjából, amelyen tanítanak. Az eddigi állapot nem volt kielégítő, ha mérlegeljük, hogy az 1—5. évfolyamokban a tanítóknak még mindig több mint 11 százaléka középiskolai pedagógiai képzettség nélkül tanít. Még rosszabb a helyzet a 6—11 évfolyamokban, ahol úgyszólván a tanítók 30 százaléka a szükséges szakképzettség nélkül tanít. Ezért az új fizetésrendezés az alapfizetéseket a szakmai és pedagógiai képzettség alapján, az alapfizetés 20 százalékos terjedelmében fokozza, így pl. az általános iskolák 1—5. évfolyamaiban tanító tanítókat három minősítési csoportba osztják be. A középiskolai pedagógiai képzettséggel rendelkező tanítók legmagasabb alapfizetése az A minősítési csoportba tartozik. Azok a tanítók, akik általános középiskola

1 végzettséggel rendelkeznek, a B minősítési csoportba tartozó fizetést kapják, amelyben a bérek átlagosan 12 százalékkal alacsonyabbak. Azok a tanítók, akik középiskolai képzettséggel sem rendelkeznek, 20 százalékkal alacsonyabb fizetést kapnak, mint az A csoportba tartozók. A fizetésrendezés értékeli a tanító munkája minőségének pedagógiai tapasztalatok szerzése útján való növekedését is, és ezért az alapfizetést a tanítói gyakorlat tartama szerint állapítják meg. Az alapfizetés minden munkaosztályban és minősítési csoportban 5, 10, 15 és 25 éves tanítói gyakorlat után emelkedik. Az is nagyon igazságos, hogy a kezdő tanítónak alacsonyabb fizetése legyen, mint a sok éves pedagógiai gyakorlattal rendelkezőnek. A túlórákért a tanítók az elvégzett munka arányában jutalomban részesülnek. Az alapfizetés összegét az 1—5. évfolyamok tanítóinál 26, a 6—8. évfolyamok tanítóinál 24, a 9— 11. évfolyamok, valamint a szakisiskolákon általános és szaktárgyakat tanító tanítóknál heti 21 tanítási óra után szabják meg. Hogy a tanító munkájának minősége a túlórákkal való megterhelés miatt ne csökkenjen, a fizetési szabályzat megszabja, hogy az igazgató legfeljebb a tanítási órák egynegyedét róhatja a tanítóra a normális tanítási kötelezettségen felül. Rendezik az iskolaigazgatók és igazgatóhelyettesek fizetését is,' mivel igazságosan kell értékelni az igazgatók felelősségét az iskola politikai és pedagógiai irányításáért. Az igazgatók és helyetteseik funkciójáért járó fizetés között különbséget kell tenni az iskola típusa és nagysága szerint. A tanítók fizetéséhez hasonlóan az igazgatói funkció után járó illeték is a képzettség szerint növekszik. Az igazgatni funkció után járó illeték e funkció 5, 10 és 15 éves teljesítése után növekszik, s emellett az igazgatói évek számába beszámítják a megelőző tanítói gyakorlat felét is. Ezt az indokolja, hogy az igazgató munkájának minősége azoktól a pedagógiai tapasztalatoktól is függ, amelyeket tanító korában szerzett. Az új fizetésrendezés kiküszöböli az eddigi fogyatékosságokat, és következetesebben jutalmazza a tanítót és az igazgatót, valamint az igazgatóhelyetteseket végzett munkájukért, egyszersmind ösztönzi a tanítókat, hogy állandóan gyarapítsák tudásukat, és egészítsék ki ismereteiket egyrészt annak az iskolai fokozatnak megfelelően, amelyen tanítanak, másrészt magasabb fokra való képesítés megszervezésére törekedjenek. A jövő iskolai év kezdetétől bevezetésre kerülő fizetésrendezés arra buzdít, hogy szüntelenül javuljon a tanítók nevelő- és oktató munkája. Dolgozóink joggal elvárják, hogy tanítóink és igazgatóink szakmai és pedagógiai tudása kifejezően visszatükröződjék diákságunk műveltségének növekedésében, hogy jól fel legyenek vértezve azoknak a feladatoknak teljesítésére, amelyek gazdaságunk különböző munkahelyein várnak r5juk. (Rudé Právo)