Új Szó, 1956. június (9. évfolyam, 152-181.szám)

1956-06-21 / 172. szám, csütörtök

QÍMoetíí kuplí P napokban újra láttam a Félelem bére című filmet, mozilátogatók e feledhetetlen élményét. Izgalmaktól feszülő, álladóan az élethalál mezsgyéjén egyensúlyozó cselekménye, majd kivédhetetlen halálbatorkollása, a gyengébb idegzetűeket szüntelen szembehúnyásra készteti. Izgalmas grand guignol, de ezen felül lázító mondanivaló: a tőkés társadalmi rend cáfolhatatlan elmarasztalása. Négy ember, négy munkanélküli halála, mint utolsó kétségbeesett élet-tett. Utolsó kétségbeesés, mely az életért, a munkáért a halál bizonyosságát is vállalni meri, csakhogy lélegzethez, kenyérhez, pénzhez jusson. Ez a film a munkanélküliek drámája: a munkanélküliségbe hajszolt kétségbeesés vabank-játéka, a lét és nemlét kapitalizmus-szülte változata és végdokumentuma. Dokumentum, mely feltáró mondanivalójával egyszerre és együtt mondhatja ki az ítéletet a halálkockázatos munka gyilkosai felett. A film meséje az olajkapitalizmus emberfogyasztó, emberzabáló tekintetnélküliségének áldozatairól szól: a halálba kergetett szerencsét-próbáló gyilkos végzetről. Egy n|gy olajtársaság telepén égnek a petróleum-kutak. A tűz terjedését csak nitroglycerines robbantással lehet megakadályozni. De a nitroglycerín messze van és ezt a könnyen, minden rázkódásra robbanó mentőszert autókkal és rossz, lehetetlen, veszélyes utakon kell a katasztrófa helyszínére szállítani. Az olajtársaság nagy pénzjutalommal csábítja a világ minden tájáról összetorlódott munkanélkülieket a veszélyes vállalkozásra. De a félelem bérét a halálkockázattal még így is csak négy munkanélküli vállalja. Az autók közül azonban mindössze egy és mindössze egyetlen egy ember ér célhoz. A többieket közvetlen a cél előtt felrobbant nitroglycerín a semmibe porozza. A fel nem robbant autón a nitroglycerín rendeltetési helyére jut, a sofőr felveszi a félelem bérét és a halálveszély nyomasztó súlyától szabadulva, játékosan ide-oda táncoltatva autóját, száguld vissza az életbe. De a volánjáték részeges könnyelműsége, gyerekes öröme megbosszúlja magát, és egy éles kanyarban a teherautó a korlátot áttörve, a mélységbe zuhan. Élet, pénz. jövő nincs többé: a halál a vabank-vállalkozás minden emberét magába nyelte. Valamikor a görög sorstragédiák produkáltak ilyen végzetes haláltáncokat, napjainkban a tőke érdekeltsége, emberi tekintetnélkülisége hajszolja áldozatait a halálveszélyes utakra. A pénz az ára, a pénz a motorja életnek-halálnak minden vonalon. Négy ember megkísérelte a lehetetlent: pénzt szerezni utolsó kétségbeesett minden-mindegy halálkockázattal. Nem sikerült, nem sikerülhetett: a munkanélküliségnek nincsenek, nem lehetnek szerencselovagjai, csak áldozatai. A törvény nem túr kivételt: ahol az egyetlen életlehetőség a félelem bére, ahol a munka ára a halál, ott a végzet kérlelhetetlen. ki égy ember, négy munkanélküli halt meg a munka halálos igézetében, mindent merve, mindent kockáztatva és semmit sem nyerve. Értelmetlen halál vigyorog itt felénk, de ki néző, ki kortárs adja vissza a cinkos vigyort? Ki tud, ki képes itt nevetni? És most újra eszembe jutott, ami két-három hónap óta fájdító undorral belém rekedt. Vannak emberek, akik ezt a filmet elröhögik és elröhögtetik. „A félelem bére" nem dráma, nem tragédia többé, de — kabarévicc, paródia tárgya, melyet rádióprogramként közvetítettek szombati „tarka-barka est" keretében a dunai metropolisból, tehát egy népi demokratikus rádióban. Kabarétréfa lett a munkanélküliség tragédiájából, „nevető kupié" a kapitalizmus vádiratából. Kegyetlen, lehetetlen és ízléstelen melléfogás: jampeckedés tiszta tenyészetben! Minden tragédiát el lehet röhögni. Akinek nincs érzéke, a színházban is ott kuncog, ahol sírni kéne. Ez mindig és mindenütt a szellemi kiskorúság jele. De maga a tragédia is átfordulhat komédiába, ha tragikuma éretlen és értelmetlen. Ami értelmetlen, az nevetségessé válhat, és így az értelmetlen halálba is beszorulhat valami a nevetségből. Max Brod teóriája szerint van nemes és nemtelen szerencsétlenség, és így nemes és nemtelen tragikum. A nemes 'szerencsétlenség kivédhetetlen, a nemtelennek azonban ki lehet térni az útjából, mely különben csak az értelmetlenség útja lehet. A négy halálba induló munkanélküli útja is értelmetlenné válik: eszközök csupán, pénzakció, tőkeérdekeltség eszközei. De az értelmetlenség azonmód tragikussá válik, ha az indító gyilkos lökést nézzük: a munkanélküliség kétségbeesettségét, mely nem tűr és nem hagy szabadon más utat, mint a munkalehetőség halálkockázatos veszélyét. Aki pont itt tudja felfedezni a nevetség csíráit és „nevető kupiévá", paródiává erőszakolni e gyilkos és kollektív tragikumot, az egy erkölcsi és szociológiai gikszernek esett áldozatul. aga a kapitalizmus tragédia' képtelen és tragédiajogtalan lett. Ami embertelen, az egyértelműen értelmetlen. Értelmetlenségnek nincs tragédiája, csak időszerűtlensége. Ami időszerűtlen, az lehet fertőző kór, halálos méreg, de ugyanolyan mértékben — nevetség is: anachronizmus. A kapitalizmus egyszerre érte el a mérgezettség és nevetség fokát. Ez a végstádium, és e ponton idézni kell azt, amit Marx a nagy komédia történelmi rendeltetéséről mond: „Egy világtörténelmi alak utolsó fázisa a komédiája A görög istenek, akiket Aischylos Prometheussa egyszer már halálra sebzett, még egyszer kénytelenek voltak komikus halált halni Lukianos beszélgetéseiben. Miért ez a történelem menete? Hogy az emberiség derűsen váljon meg múltjától". A kapitalizmus istenei maguk adjak a komédiaanyagot. Egy Gőring például sose lehet tragikus figura, rajta csak röhögni lehet. Marx a tűnő és letűnt hatalmakra vonatkoztatja a komikus halált, de a „Félelem bérá"ben hol van helye a komikus halálnak? Itt a kapitalizmus, a tekintetnélküliség áldozatairól van szó. És áldozat lehet a nemtelen szerencsétlenség példája, de sose lehet — nevetség tárgya. Svejk nevetségessé teszi a háborús áldozatok hajszolóit és önmagát az áldozatot is, aki nevetségessé kénytelen válni a háborús értelmetlenségben. De itt a nevetségessétevés: világítélet, de micsoda ítélet a nevető kupié a közvetlenül látott filmtragédia reflexeként? Itt a rögtöni, a/ azonnali átváltás üt meg: a röhögtető türelmetlenség. Svejk millió ártatlan szenvedés tragédiáját gyűjti össze gyilkos röhejjé, de Hašek ezzel a háborút, az okot, a lehetetlenséget, az értelmetlenséget teszi vádlón nevetségessé. Svejk leleplez és büntet! De mit csinál a kabaré-paródia? Hol, kit talál el az ítélete? Csak önmagát,-jampeckedő üres viccelését: a nitro, nitro, nitroglycerin-ritmusra kuplézott levegőberepülés bárgyú röhejét, értelmetlenségét. A levegőberepülésből lehet viccet gyúrni, ahogy az akasztófahumor az atombomba nihil-veszélyéből is kupiét facsar, de konkrét tényből — négy munkanélküli gyilkos halálából — nem lehet és nem szabad hullagyalázást űzni. Hirosimából sem lehet nevetőkupiét gyártani: a kollektív szerencsétlenség áldozati síkon visszaüt. Kapitalizmus, imperializmus gazságait, kataszrófált és emberemésztő valóságait mégsem szabadna az áldozatok rovására elröhögni. lyj inden tragédiát paródiává lehet • • erőszakolni, de ehhez idöés térbeli távolságra van szükség. A filmvászon négy ember haláltusáját égette belénk. Láttuk, hallottuk a drámát és tudjuk, hogy hasonló körülmények között ma vagy holnap négy másik munkanélkülivel történhet. Micsoda emberek azok, akik itt azonmód áttudnak váltani a gyilkos röhejre?! Vannak köztudatba átment tragikus figurák, világrekvizitumok — az Odipuszok, Leárkirályok, Otthellók, — ahol már megszűnt az alakok élő embervonatkozása, aktuálitása: ezekből akár reklámfigurákat, áruvédjegyeket is lehet csinálni. Hamletnek, Hernaninak lehet paródiája és kabaretváltozata, de ami még a mi életünkbe esik, ami a szemünk előtt játszódik le és tragikusan magunk körül vagy más tájakon, mindaz, ami még nem zuhant a múlt sülylyesztőjébe, az nem parodizálható. Még Gerhart Hauptmann Takácsai sem parodizálhatok, pedig a takácskodás óta több mint száz év telt e

!. A tőkés kizsákmányolásnak még mindig vannak áldozatai: bánjunk csínján a nevettetéssel! A Félelem bérében az olajkapitalizmus; áldozatairól van szó. A film az áldozati eszköz voltát húzta alá. A film egyszerre volt vádkép és ítélet. Ezt a vádat és ítéletet a rádió kup1966-BAN tehát kerek tíz esztendő múlva ünnepli kabarénk fennállásának tizedik évfordulóját. Tíz év! Mily gyorsan tovarepül ez az idő, hány új színész lép fel még addig a világot jelentő deszkákon, hány szerző Ir ezalatt szellemes, sziporkázó szöveget számunkra. Bár szerény és egyszerű munkásai vagyunk a kultúrának és a művészetnek, jólesően gondolunk már most a közelgő jubileumra. Merészen és nyíltan mérlegeljük, mi mindennel tartozunk a jövőnek, egyszersmind merészen xés büszkén állítjuk, hogy a múltban nem tévelyegtünk, semmit sem torzítottunk, eddigi munkánk mentes minden hibától, tévedéstől, jobb. és baloldali elhajlásoktól és egyéb kellemetlen afféroktól. Mindennek tudatában boldog örömmel lép első műsorával a közönség elé a Wagabundy kabaréegyüttese. Ezzel a bevezetővel és valóban ötletes műsorukkal mutatkoztak be a prágai Wolker-Színházban a Wagabundy (Csavargók) lengyel együttes tagjai. Nevüket onnan vették, hogy hazájukban vándorolnak. Nincs állandó színpadjuk. Lengyelországban igen népszerű műfaj a szatíra. Varsóban, Krakkóban, sőt minden nagyobb városban állandó szatirikus színház működik. A legjobb közülük, a Sziréna tavaly vendégszerepelt nálunk. Óriási sikere volt. A Wagabundy új együttes. Alig pár hónapja alakult. Nem is színház, csak kabaré. De tagjai (mindössze kilencen vannak: négy férfi, ebből kettő ismert író. két nő és a zenetrió) kedvelt, népszerű, jónevü művészek, úgvhogy hamarosan megértek a külföldi vendégszereplésre. Nem a színészekről óhajtunk írni. Bár érdemes megjegyeznünk, hogy például a sokrétű művésznő: Lidia Wysocká (játszik, énekel és táncol) a legelőkelőbb varsói színházak volt tagja, nem szégyenli, hogy most e kis kabaréban játszik, viszont a kabaré többi Wagabundy írta: Jó Sándor tagjai, akik közül Karol Szpalski, irő; színész; konferanszié, Janusz Oseká, a Szpilki szatirikusa (saját írásait adja elő), Pawlowski, Michnikowski; Koterbska, mind a nevettetés mesterei, szintén nem szégyellik, — ahogy Szpalski tréfásan megjegyezte — hogy ilyen élvonalbeli, a filmekről az egész világon ismert színésznőve! látszanak. A mi nagy színészeink közül nem egy az orrát fintorgatja, ha ilyen kabaréfellépést ajánlanak fel neki. MÁR HIPPOKRATÉSZ megmondta, hogy a nevetés — gyógyít. S ha ő ezt csupán a test sebeire értette, előttünk már nyilvánvaló, hogy az ókori bölcs javallta balzsam kiválóan alkalmas a szellem s a jellem tökélyeinek gyógyítására. Az ember, .aki önhibáinak torzképét a szatíra görbe tükrében szemlélve színleg jóízűt kacag — magában azért felszisszen. Ha nem is érzi maaá' hibásnak, a szégyenteljes felismerés mégis gondolkodóba ejti: hátha rajtam nevetnek? Hátha mégis van a dologban némi igazság? Ilyenkor a gyógyulás már elkezdődött. így nevettet, gyógyít a Wagabundy műsora, akár a családi élet, akár a gyereknevelés, a káderpolitika, a bírálat és önbírálat, a rádió, az egészségügyi szolgáltatás fogyatékosságaira mutat rá. Michnikowski magánszáma: az amerikai film paródiája jobban kifigurázza Hollywood bárgyú történetikéit és sokkal nagyobb a hatása, mint egy hosszú újságcikknek. A műsor zárójelenete általános érvényességénél fogva mindenki érdeklődésére számot tarthat. A színpadon hatalmas számok: 1955. Szpalski, aki az együttes művészeti igazgatója, feláll egy emelvényre és ünnepélyesen bejelenti a közönségnek, hogy minden, ami a műsorbari szép és jó volt, egyedül az ő érdem© és kizárólag neki jár érte köszönet, elismerés és taps. Bejelentésére meg-: jelennek az együttes tagjai, mindegyik Szpalski különböző méretű portréját emeli a magasba és unisono rikolt-? ják: Szpalski, Szpalski, Szpalski! Az ünnepelt természetesnek tartja az alázatos hódolatot. Ebben a pillanatban ä színpadon újságot olvasó polgár fi1 gyelmeztetőleg megszólal: önök elfelejtik, hogy már 1956-ot írunk! A sze^ mélyi kultusznak vége. Szpalskit lerántják az emelvényről, portréitól megszabadulnak és barátilag karonfogva egymást együttesen skandálják: Wagabundy, Wagabundy; Wagabundy! Érvényesült a kollektív vezetés elve. Bár a műsor tartalmazott néhány olyan tréfát, bemondást jelenetet, amit az idősebb nemzedék már 2—3 évtizede ismer, a nagyobbrészt fiatal közönség két teljes órán át pompásari szórakozott. A műsorszámok lényeglében „femt" gyökerező hibákat és általános emberi gyengeségeket állítottak pellengérre,- amelyek az élet sok területén okoznak gondot, bajt, bosszúságot az embereknek. A jele-' netek és magánszámok többség© harcba száll az erkölcsi fogyatékosság; ellen, mindezt a ragyogó ötlet, a jól irányított, sokszor fanyar humor és a szellemeség felhasználásával. ÜGY HISSZÜK, és ezt most sajáí sorainkhoz intézzük, sok tízezer ember vár ilyen kellemes és tanulságos estékre. A szatira görbe tükrét hadd mutassák fel íróink, színészeink, műkedvelőink mind gyakrabban, mind biztosabb kézzel. Hasznos szerszám ez 'a tükör, nagy szükségünk van rá. Üjfajta, emberibb embert kell nevel-; nünk a régiből s ez nem éppen könnyűi dolog. Csoda-e, ha akad még bőven faragni, nyesni való? Alkalmazzuk bátrabban a hippokráteszi gyógymódot: a nevettetéet — a siker bizonnyal nem marad el. NEHANY SZO a „Szocialista nevelés

4' című folyóirat legújabb számáról Az Állami Pedagógiaid Intézet kiadásában nemrégen megjelent a „Szocialista Nevelés" című folyóiratnak immár a harmadik száma is. Ebből is látszik, hogy iskolaügyi hatóságaink féltő gonddal és szerétette! nevelik magyar ifjúságunkat. A szerkesztőbizottság tagjai egytől egyig büszkeségei a magyar tanító-nevelő gárdának, a folyóirat valamennyi cikke egy-egy téglája az országépítés fontos munkájának. Eddig is szép sikere volt ennek az értékes folyóiratnak, a jövőben még nagyobb sikerre számíthat, mert már nyomtatásban fog megjelenni, és írógárdája, olvasóközönsége egyaránt megnövekedik. A cikkek tartalma csakugyan tanulságos, szoros kapcsolatban áll a gyakorlati élettel. Most még csak az a kívánatos, hogy a cikkek tartalmához megtaláljuk a méltó külső alakot, a megfelelő nyelvi formát is. A nyomtatott szó messzire eljut, bejárhatja a fél világot, szerezzen tehát becsületet annak, akiben ez az oktató, tanító szó megszületett, tegyen tanúságot népi demokratikus államunk szellemi erejéről és méltóságáról! Sajnos, a folyóiratnak ez a harmadik száma siralmas köntösben jelent meg a nyilvánosság színe előtt. Azt hisszük, jő szolgálatot teszünk a lapnak és olvasóközönségének is, ha az alábbiakban a harmadik számnak egy-két nyelvi tévedésére rámutatunk. Mindjárt az első oldalon ezt olvassuk „Előfizetési ár három példányért hat korona." A folyóiratnak eddig három száma jelent meg. Ezeket meg lehet rendelni, de nem lehet rájuk előfizetni. Előfizetni csak arra lehet, ami még nem jelent meg; ami már megjelent, azt megrendeljük. Egyébként végzetes eltévelygés az ilyen beszéd: előfizetési ár három példányért. A magyar nem újságért fizet elő, hanem újságra. így kellett volna mondani: Az eddig megjelent három példány ára 6 korona; a lap e'őfizetési ára egész évre 24 korona. A folyóirat helyesírásbeli ' hibáival nem -akarunk foglalkozni, hiszen az ilyen tévedésektől könnyen meg lehet szabadulni. Minket most csak a helyes magyarság kérdése érdekel, de helyszűke miatt ebből is csak néhány példát említhetünk meg. A 4. oldai idézetet közöl: az idézetért nem a cikkíró felelős, mégis szívesen láttuk volna, ha a gyatra, a magyar nyelv szellemével homlokegyenest ellenkező, suta mondatokat egy kissé helyreigazította volna. Ezt mondja az idézet: „A gyermek számára nagy jelentőséggel bír az is, hogyan ... viselkedünk barátainkkal és ellenségeinkkel szemben..." — Barátaival jól bánik az ember, ellenségeivel pedig esetleg elbánik. A szemben szó ellenséges indulatot fejez ki, tehát helytelen az ilyen beszéd: barátainkkal szemben. A jelentőséggel bír magyarul így hangzik: jelentős, jelentősége van, nagy jelentőségű. Az idézet így lett volna helyes: A gyermek erkölcsi fejlődésében nagy jelentősége van annak is, hogyan bánunk barátainkkal és ellenségeinkkel. A 18. oldal utolsó bekezdése ezt mondja: „Mikszáth 1882-ben elkezdi a Pesti Hírlapban az országgyűlési karcolatok írását. Az eddigi vármegyei szemlélet kibővül, mert már országos arányokban figyeli az eseményeket. Eleinte ellenzéki..." Pedig nem a szemlélet bővül ki, hanem: szemlélete, mert különben a szemlélet maradna a gondolat alanya, ez figyelné az eseményeket és ez lett volna ellenzékivé is. Ugyanez a szerző írja a 23. oldalon: „Erőszakossága, furfangja és aljassága rendkívül alkalmassá teszifc arra, hogy Bontó megyét kormányozza" (helyesen: teszi, mert ha száz egyes számú dolognévi alpnya van is a mondatnak, állítmánya mindig egyes számban marad). — Azt se mondjuk, hogy a tanulók „fekvőhelyeiket is rakják rendbe" (41. oldal), mert egyegy tanulónak bizonyára csak egy fekvőhely jutott, s ilyenkor a magyar a birtckszón nem jelöli meg a többséget. A helyes szórend ellen is sok a vétség a folyóiratban: „A csoportvezető felhív oroszul egy tanulót." ,,A harmadik tanuló válaszol megfele'ő névmással" (25). (Helyesen: A csoportvezető oroszul hív fel egy tanulót; a harmadik tanuló a megfelelő névmással válaszol; a kiemelt léváltozata egyszerűen hatálytalani- facsarni a nyugati munkanélküliség totta, semlegesítette és így bűnösen tragédiájából, akkor a tragédia jogún kisemmizte. Ha ezt a tréfát egy és okán szót kell kérni e kapitalista nyugati rádió meri megkockáztatni, embertelenségre rádupláző jampecnem csodálkozunk, de amikor egy kedés ellen. népi demokrácia rádiója viccet tud FÄBRY ZOLTÁN mondatrészt az állítmány elé kell tenni.) — A 31. oldalon ezt olvasni; suk: „Végül helyes, ha a tanuló gon^ dolgozik az eredmény felett (eredmé-? nyen), értékeli azt, és ... (csak: érr tékeli; a mutató névmás használatá teljesen felesleges, mert a tárgyas igeragozás személyragjával már úgyis utaltunk a tárgyra, tehát nem szük-í séges még külön is rámutatni. Serri a németben, sem a szlovákban nincs tárgyas igeragozás, ott tehát ki kell tenni a mutató névmást. A magyarban elég ennyi: tudjuk, a németben ugyanez: wir wissen es, a szlovákban my to vieme). „Nem érdekli őt semmi" (az öt csak akkor volna helyénvaló, ha nyomaték volna rajta, akkor azonban az ige elé kellene tenni). „Ismertetem ... a környék gyárait, ... városait, azoknak történelmi múltját" (helyesen: ...gyárait, városainak történelmi múltját... 39.). Alig van a helyes magyar nyelvi használatának olyan területe, amely ellen a folyóiratnak ez a száma ne vétkezne. Főképpen vonatkozó mondatainak a szerkesztésében sok az elí tévelygés (pl. az 50., 16., 53. o. alulról a 4. sor stb.) Igen gyenge az 59— 60. o. cikke. Ennek a nyelvi botlásai csökkentik a tartalom értékét is. Szerinte egyes tanítóknak a „másodfokú iskolák részére" (helyesen: ...iskolákra) van képesítésük. Nem tennénk jó szolgálatot az ügynek, ha folytatnók a hibák felsorolását. A hibák — sajnos — megvannak, s ezektől a hibáktól meg kell szabadítani a folyóirat később megjelenő számait. Ilyenkor, az iskolai év végén, a tanítóság túlságosan meg van terhelve munkával, nem kívánhatjuk tőlük lehetetlen teljesítményt. Nem kétséges azonban, hogy a szerkesztő bizottságban működő kiváló szakemberek játszi könnyedséggel meg is tudják a folyóiratot ezektől a hibáktól szabadítani és akkor nem lesznek már benne ilyen mondatok: „A Bra- tislava, Šoltésova 4. számú épületben elhelyezett tanítók továbbképzését szolgáló központi intézet mellett működő iskolai vetítőgépeket javító vállalat ingyenesen javltja az iskolák vetítőgépeit." Akkor ezt a szörnyű mondatot is széttagolják ilyenformán: Bratislavában, a Šoltésova 4. sz. házban van a tanítókat továbbképző központi intézet. A mellette működő vetítőgép-javító vállalat ingyen javítja meg az iskolák vetítőgépét Orbán Gábor