Új Szó, 1956. június (9. évfolyam, 152-181.szám)

1956-06-21 / 172. szám, csütörtök

Megtaláltuk a közös nyelvet és a kölcsönös megértést Joszip Broz-Tito beszéde Moszkva, június 20. (TASZSZ). — Drága elvtársak! Ma itt önök elé és nemcsak önök és népeik, hanem az egész világ elé lépünk azokkal az eredményekkel, amelyeket egy éven belül értünk el kapcsolataink megjavításában, országaink barátságának és együttműködésének megszilárdításában. Egyet értek Hruscsov elvtárssal múltbeli kapcsolataink történetének magyarázatában, vagyis baráti kapcsolataink 1948-ban történt sajnálatos measzakítása előtti időszak magyarázatában és kérem, engedjék meg, hogy néhány szót fűzzek ehhez. Igaz az. hogy a múltban a Szovjetunió és Jugoszlávia népeit sok közös súlyos nap kapcsolta egybe. Különösen nem szabad megfeledkeznünk a második világháború történetének azokról a pillanatairól. amikor országainkat orvul megtámadták közös ellenségeink, a fasiszta hódítók. A nagy harcban elviselt közös szenvedés, a közösen kiontott vér és a múltnak még számos más köteléke mély meggyőződésem szerint az a szilárd alap, amelyet nem rendíthet meg a pillanatnyi ellentét, olvan ellentét, mint az 1948-as évben keletkezett, amelyet népeink mélyen sajnáltak. Ma örülünk, hogy az önök vezetőivel együtt a következő eredménnyel léphetünk önök elé: egy év alatt megtettük, ami a mi kívánságunk és az önök óhaja volt, eltemettük és magunk mögött hagytuk mindazt, ami kapcsolatainkban természetellenes és kínos volt és mind°nt megtettünk annak érdekében, hogy a jövőben ehhez hasonló meg ne ismétlődjék. (Hosszantartó taps.) Egy év múlt el azóta, hogy az önök ikormányküldöttsége Belgrádban járt. Ez rendkívül előrelátó és merész politikai gesztus volt az önök vezető tényezőitől, mert megmutatkozott, hogy Jugoszláviában a jugoszláv vezető tényezőknél épp úgy mint a népnél, hasonló törekvésekre találtak. Teljesen érthető, hogy a belgrádi megbeszélések folyamán közös nézetre jutottak sz|árnos fontos kérdésben, s ezeket a belgrádi deklarációban foglalták egybe. Amikor baráti kapcsolataink szilárd alapjairól beszélek, azt akarom mondani, hogy a belgrádi deklarációban foglalt elvek már megmutatták igazi értéküket. Megmutatták, hogy éppen ezek az elvek és következetes érvényesítésük becses biztosítékai annak, hogy teljesen helyreáll a Szovjetunió és Jugoszlávia közötti bizalom. Az önök nagy és gyönyörű országába Vezetőik meghívására jöttünk. Ez azonban nem udvariassági látogatás. Olyan látogatás, amelyre nagyon termékeny és sikeres munka után került sor. Ez a munka lehetővé tette számunkra, hogy ma önök között legyünk és tovább munkálkodjunk közös baráti kapcsolataink és sokoldalú együttműködésünk megszilárdításán. Véleménycserét folytattunk az önök vezetőivel, olyan problémákról, amelyek csak a mi államainkat érintik, de olyanokról is, amelyek nemzetközi fontosságúak. Megtaláltuk a közös nyelvet és a kölcsönös megértést. E megbeszélések folyamán meggyőződtünk arról, hogy az önök vezetőit ugyanaz a törekvés vezeti, mint bennünket, a béke megőrzése. Meggyőződtünk róla, hogy valóban a különféle nemzetközi problémák békés úton való megoldását óhajtják. Ebben az óhajukban nincsen semmi rendkívüli, csupán a Szovjetunió népeinek azt a törekvését fejezik ki — amelyről itt tartózkodásunk folyamán mélységesen meggyőzödtünk. — hogy a többi népekkel való békét és együttműködést óhajtják. örülünk, hogy lehetőségünk nyílott ä helyszínen megismerkedni az önök alkotó képességével, megtekinthettük a világ elsö atomtelepét. Büszkék voltunk arra, hogy ezt a nagy sikert egy szocialista oszág — a Szovjetunió érte el. Az önök országának városaiban és falvaiban az emberek ezrei és százezrei üdvözöltek bennünket. Ezeknek az embereknek szeméből kiolvastuk mennyire örülnek, hogy ide jöttünk, hogy elfelejtettük azt, ami elválasztott bennünket, és hogy országaink között helyreállt a barátság és együttműködés. Sokan beszéltek nekünk erről és nagy csodálatot keltett bennünk az egyszerű kolhozparaszt, az aggastyán, fiú vagy 'lány rendkívül magasfokú öntudatossága — az a tény, hogy tudatában vannak: együtt kell haladnunk, ha oly fontos dologról van szó, mint a béke, ha arról van szó, hogy a népek békében építhessék jövőjüket. Ami a mi országunkat illeti, tudják, hogy a szocializmus építésének útján halad, nagy tanítóink Marx, Engels és Lenin elveinek alapján ezen az úton szilárdan kitart. (Hosszantartó taps.) Az önök pártjának kongresszusi beszámolóiban azt olvastuk, hogy Különféle utak vezetnek a szocializmushoz, olvastuk, hogy minden egyes országnak különleges sajátosságai vannak, amelyek meghatározzák ugyanahhoz a célhoz, a szocializmushoz vezető út megfelelő formáját, így a mi utunk is egy kevéssé eltér attól az úttól, amelyen önök haladnak, de célunk ugyanaz és az utak eltérése nem akadályozhatja meg, hogy a szocializmust építő országok e téren ne folytassanak szoros együttműködést. Ebből az alkalomból hangsúlyozni szeretném, hogy nem célszerű-e a leszerelés kérdését eddig még megoldatlan különféle kérdések előzetes megoldásához kötni, mint pl. a német kérdés, az európai biztonság kérdése* stb., bár ezek nagyon fontos kérdések, s meg kell őket oldani, ha nem ma, akkor holnap. Szeretnék néhány szót szólni a német kérdésről. E kérdésben tárgyalások folytak a német nép részvéte'e nélkül és én úgy vélem, éppen ebben rejlik e tárgyalások sikertelenségének oka. mert mindenekelőtt a német nép van hivatva e kérdésben szavát hallatni. A németországi helyzet jelenleg úgy alakult, hogy egyesítésének folyamatát valóban tisztán reális szempontból kell szemlélnúnk. Téves volna, ha nem dátnók, hogy Nyugat-Németországon kívül létezik Kelet-Németország is, ahol a belső fejlődés folyamata szociális, politikai, kulturális és egyéb téren másképp folyik, mint Nyugat-Németországban. Hiba volna tehát Kelet-Németországot el nem ismerni individuális állami organizmusnak. Ebből a szempontból azonban szükséges lesz a két német állam kormányának és népének lehetőséget adni e kérdés fokozatos megoldására, az új helyzetnek megfelelő ország egyesítésre. Hangsúlyozni akarom, hogy e kérdésben saját nevemben beszélek és kormányunk álláspontját tolmácsolom, s amint a szovjet vezetőkkel folytatott megbeszélésekből kitűnt, ez az álláspont hasonlít az önökéhez. Egy másik fontos kérdés az európai biztonság. A második világháború nagy tragédiájából a népek bi-í zonyos tanulságot vontak le. Megalakult az Egyesült Nemzetek Szervezete, mint az összes problémák nemzetközi megoldásának szerve, egy új világháború elhárítását célzó szerv. Sajnos azonban a nagy feladat ellenére, amit eddig az Egyesült Nemzetek Szervezete végzett, ennek a szervezetnek nincs általános jellege, és azt hiszem, éppen ez az oka annak, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete nem teljesítheti kötelességét oly sikerrel, mint teljesíthetné, ha e szervben képviselve volna, minden állam. Rendellenes állapotnak tartom, hogy oly óriási állam, mint a Kínai Népköztársaság még nem kapcsolódott be az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Kínán kívül még számos más állam is a szervezeten kívül áll. Hiszem, hogy Kínának és a többi államoknak az Egyesült Nemzetek Szervezetébe való betagolása hamarosan megoldást nyer. (Taps.) E naov kérdéseken kívül, amelyekről említést tettem, a kisebb problémák egész sora áll fenn, amelyeknek szintén figyelmet kell szentelni. Arról van szó, hogy olyan esetekben, mint jelenleg a közép-keleti kapcsolatok kérdése, valamint néhány mas esetben is tegyünk meg mindent, hogy ne kerüljön sor összetűzésre, ami végzetes következményeket idézne elő nemcsak a világnak egyik részében, hanem az egész világon. Ezzel azt akarom mondani, hogyha ezek a problémák első tekintetre nem is tűnnek nagy jelentőségűeknek, nem szabad lebecsülnünk őket, hanem mindent meg kell tennünk, hogy megakadályozzuk a legkisebb háború kitörését is. Engedjék meg elvtársak, hogy említést tegyek még a különböző társadalmi rendszerű államok és népek együttélésének kérdéséről. Amikor aktív együttélésről beszélek, e fogalom alatt a kapcsolatok, az együttműködés, a vitás és egyéb nemzetköz' kérdések békés útjai keresésének állandó folyamatát értem. Az aktív békés egymás mellett élésnek természetesen szigorúan a szuverenitás, a függetlenség, a kölcsönös be nem avatkozás elvein kell alapulnia. Jelenleg a világon két fő rendszer létezik — a szocialista és kapitalista rendszer. Ez azonban nem jelenti azt, hogy e két rendszer között nem fejlődhet konstruktív együttműködés mindazon kérdésekben, amelyek az egyes országok népeinek érdekében állanak. Elvtársak, most pedig egyes nyugati lapok találgatásairól szeretnék beszélni, amelyek rosszakaratúan és torzítva magyarázgatják szovjetunióbeli látogatásunkat. E helyről kijelentem, hogy ez a látogatásunk logikus folytatása külpolitikánknak, amely valamennyi országgal való egyenjogú együttműködésre törekszik. Ez a látogatás továbbá kifejezi azt a törekvésünket, hogy még jobban hozzájáruljunk a nemzetközi együttműködéshez, az egyetemes béke megszilárdításához. Mondottam már, milyen kapcsolatok állottak fenn közöttünk a múltban, mily mélyen gyökereznek a Szovjetunió és Jugoszlávia népeit egybekapcsoló kötelékek. Ezért érthető az az óhajunk, hogy e nagy szocialista országgal a legjobb baráti kapcsolatokat tartsuk fenn és vele együttműködjünk. Másrészt azonban ez semmi esetre sem jelenti azt, hogy Jugoszlávia most meg akarja bontani a többi államokkal kötött kapcsolatait, mert ez ellenkeznék külpolitikánk elveivel. Más dolog az, ha a Szovjetunióval való barátságunk nem tetszik valakinek, ebben az esetben nem segíthetünk rajta. (Hosszantartó taps. Derültség.) Végezetül néhány szót • szeretnék mondani arról is, hogy mindnyájunkat, akik ellátogattunk az önök országába, mélyen meghatott az a meleg fogadtatás, amelyben a szovjet nép mindenütt részesített. (Taps.) Ez nagy és kellemes meglepetés volt számunkra és valóban el kellett jönnünk, hogy lássuk azt a nagy rokonszenvet, amelyet a szovjet emberek országunk iránt táplálnak. Rövid ideje vagyunk itt, de e néhány nap alatt, amelyet az önök országában töltöttünk, lehetőségünk nyílott látni, mily nagy haladást tettek előre mind az ország iparosításában, mind pedig általában az épUésben, mind a mezőgazdaság fejlesztésében. Lehetőségünk nyílott meglátogatni két kolhozt és az, amit ott láttunk, nagy hatást gyakorolt ránk. Láttuk az új falusi embert, a sikereikre büszke embereket, akik tudatában vannak a szocialista társadalomban viselt szerepüknek, a mérhetetlen kezdeményezést tanúsítanak a falj vak és kolhozok továbbfejlesztését illetően. Több üzembe is ellátogattunk, ahol láttuk a technika magas fejlettségét, a szovjet munkások szakképzettségének színvonalát és ügyességét. Beszédemben nem szólottam részletesen mindarról, amiről itt az önök vezetőivel tárgyaltunk, mert ez benne foglaltatik majd a közleményben és deklarációban. Általában azt mondhatom önöknek, hogy az állami kérdéseken, egyrészt az országainkat érdeklő kérdéseken, másrészt a nemzetközi jellegű kérdéseken kívül véleménycserét folytattunk az önök vezetőivel pártkérdésekről is, mert világos, hogy e téren is meg kell találnunk azokat a formákat, amelyek a legjobban megfelelnek együttműködésünk megszilárdításának és kibővítésének, másrészt pedig az egész világ különféle munkás és egyéb haladó mozgalmai együttműködésének is. (Taps.) Elvtársak, eltávozunk a Szovjetunióból és azt kell mondanom, nehezen találok megfelelő szavakat arra, hogy elmondjam népünknek mindazt, amit itt láttunk, hogyan fogadtak bennünket, mily szeretetet táplálnak önök a mi népünk iránt. Éljen a Szovjetunió és Jugoszlávia népeinek barátsága! (Taps.) Éljen a szovjet kormány és a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. (Hosszantartó taps.) HÁROM HÉT JUGOSZLÁVIÁBAN (5) KELET LEHELETE A szarajevói állomás épülete „Hamisítatlan Keletet fognak látni" — biztosítottak bennünket jugoszláv barátaink, amikor útra keltünk Szarajevóba. Képzeletünk lázasan működött. Emlékezetünkben feltűntek mindazok a könyvekből és filmekből ismert képek, amelyek a Kelet életét ábrázolták. Mecsetek, elfátyolozott asszonyok, de — miért ne ismernők be — a háremek is. Ha hamisítatlan Kelet, hat akkor legyen már hárem is ... Nagy rónaság Az osztrák K. u. K. hadsereg veteránjai még ma is rázendítenek a bakanőtára: „Nagy róna, Hercegovina ..." Beismerem, ennek nemigen hittem azelőtt. Most áthajtattunk ezen a „rónaságon", amely helyenként eléri a 2000 méter magasságot is. Az ilyen „rónaságon", mint a Belasnica vagy Trbevics, június végéig megmarad a hó. Hagyjuk azonban a fogalmak öszszekeverését és mondjuk meg, hogy Bosznia és Hercegovina fővárosa minden oldalról hegyekkel körülzárt völgykatlanban fekszik. A város 500 méterrel a tengerszínt felett terül ei. Szarajevó a szó szoros értelmében város. A török uralom idején „a harcosok és vitézek városának" nevezték azért, mert a háború alatt növekedett és virult. Végül is azonban háború okozta pusztulását. A XVII. század utolsó évében történt ez, amikor a város közvetlenül megismerte, mit jelent a háború. A török uralom több mint 400 éves hatalma után 1878-ban mégis csak megdőlt és az Osztrák-Magyar Monarchia vette át a hatalmat. Ettől az időtől fogva európai stílus hatolt be a városba. Házak épültek, utcák, katolikus templomok. így alakult ki a város mai jellege. A Kelet pompája szenvedett ezáltal, de nem homályosult el. A szarajevói merénylet Ha már történelemmel kezdtük, folytassuk kissé. Nem hagyhatjuk ki az 1914-es év június 28-át. Ettől a naptól számítjuk az első világháborút. Szarajevóban lövés dördült. A * i } V.í' •*. " > -wwsxatóí- -.« I _ w:; Szarajevó török negyede lövés célpontja az osztrák trónörökös volt. Abban a házban, amelynek sarkin a merénylet történt, ma a Gavril Princíp Múzeum áll. Az itt kiállított dokumentumokból látjuk, hogy nem volt meggondolatlan tettről szó, a merénylet a nemzeti szabadságért vívott harc logikus következménye volt. Megismerkedünk a fiatal hazafiak harcával, akik 1910-ben már a „Mladá Boszna" szervezetbe tömörültek. Princíp e nacionalista csoport első titkára volt. A múzeumot unokafivére vezeti. Meamutatja az üvegszekrényt, melyben egy írás látható, Gavril Princíp 1916. május 12-én frt sorai. A terezini börtönben írta. A levél a következő szavakkal végződik: ...a szociális forradalom Európában lehetséges. Séta a városban A város leírása bizonyos kiinduló ponton kezdődik. Meg akarunk ismerkedni a Kelettel, de ez mit sem változtat azon, hogy a modern építészettel kezdjük. Azént, mert a szarajevói állomáson vagyunk, amely nemrégen épült és főleg azért, mert ez Jugoszlávia — és nemcsak Jugoszlávia — legszebb állomásépülete. A hatalmas ívelt ablakok' magas márványnyal kirakott csarnokot alkotnak éš a jugoszláv márvány mesésen szép. Ügy tűnik, mintha nem is kő volna. Egymásba olvadnak a finom pasztellszínek, — a sárga, zöld, rózsaszín. Az állomástól széles utcák vezetnek, amelyek új negyedeket szelnek át. A város régi negyedében a kőből és fából készült házak nagyságának megfelelően a széles utcák összeszűkülnek. A keleti részbe jövünk. Ös?szehasonlítjuk a látottakat elképzeléseinkkel. Elfátyolozott asszonyok? Egyet sem láttam. Egyébként öltözetük semmit oem változott. Hosszú színes anyagból készült széles nadráaban járnak. Széles bugyogó, oly dús, hogy hosszú szoknyának látszik, szárait a boka fölött szoros pánt tartja. De itt, a régi török negyedben, a Csarsiában sem voltunk az egyedüli „európaiak". A muzulmánok mellett Szarajevóban szerbek és horvátok is élnek. És a Csarsia vonzza a turistákat is. Mindenütt fából készült kis üzletek és műhelyek vannak, ameiyek 5ly kicsik, hogy az áru az üzlet előtt a járdára van kirakva. Számos iparos közvetlenül az utcán dolgozik. A legtöbb közülük a rézműves. A sárgSs fémben a legkülönfélébb díszítéseket verik ki. Óísztányérokat, tálakat, csészéket, valódi török-kávé készítéséhez szükséges őrlőket. Dzsamia Szarajevóban 100 dzsamia van. Száz dzsamia, mely a középkori város nagy gazdagságáról tanúskodik. Az egyik udvarára megyünk, amelyet Beguva Dzsamiának neveznek. Kupolájának nagysága a Balkánon a második helyen áll. Ezt a dzsamiát Huszrev oég alapította 1530-ban, aki ma békésen nyugszik feleségével a dzsámiétól balra fekvő sírjában. Nyugodt lehet, mert ma, 1956-ban tiszteletben tartják őt is és hitét '.s, amelyért ezt az építészeti remenet felállíttatta. Az udvaron egy 300 éves hársfa alatt hemzsegnek a hívok. Időnként bemennek a dzsamia belsejébe, hogy elvégezzék ájtatosságukat. A dzsamia előtt vidám, élénk, politikáról, termésről és más közönséges földi dolgokról tárgyaló emberekből a küszöb átlépése ui-in mozgó múmiák válnak. Cipőjüket a bejárat előtt levetik. Meztelen vagy harisnyába bújtatott lábuk halkan lépdel a szőnyegeken. Ezután leülnek az imaszőnyegre... Oldalvást álltam és figyeltem arcukat. Szertartás közben környezetüket észre sem veszik. De mikor kiléptek a napfényre, vizsgáló tekintettel néztek engem, a „civilizált" embert. Megengedték, hogy cipőm levetése nélkül lépjek be, de nem lett volna szabad élnünk ezzel az engedéllyel. A hívők tekintete „kiűzött engem" és így rendesen körül sem néztem. « * * Hogy beteljesüljön a hamisítatlan Keletről alkotott elképzelésünk, hátramaradt még a „hárem" látogatása. Ez is teljesült. Szerencsémre ez a hárem csak múzeum volt. Már a dzsamiában ízelítőt kaptam abból, mit jelent az, ha valaki nem ismeri a helyi szokásokat. így tehát, örültem, hogy a háremben csupán holt inventár volt. És ettől függetlenül is az asszonyok Jugoszláviának ebben a részében is nemcsak levetették fátyolukat, hanem egyre inkább a ,,mi viseletünket hordják". Életük megváltozott. A hamisítatlan Kelet lassan eltűnik. A minarettek karcsú tornyai még évszázadokon át állni fognak, de az emberek életét már nem befolyásolják többé a régi szokások. Ez így helyes. Josef Dole/al 0 J s zö r1956. június 21. /