Új Szó, 1956. június (9. évfolyam, 152-181.szám)

1956-06-16 / 167. szám, szombat

Csehszlovákia Kommunista Pártiának országos konferenciába Stanislav Prokop elvtárs felszólalása (plzeni kerület) (Folytatás a 7. oldalról.) ha például a plzeňi Lenin üzemek maguk készítenék a tervrajzokat, maguk gyártanák a berendezéseket és maguk is szerelnék. így valamenynyien — a 'vállalat összes alkalmazottai — törekednének minden hibát a lehető leggyorsabban kiküszöbölni, mert vállalatuk becsületéről volna sző. (Taps.) Külön fejezet a tervező intézetek. Csupán két kis példát hozok fel. Az ejpovicei vasércbányát, amely fejtésénél fogva a legnagyobb vasércbánya hazánkban, „új módszerrel" tervezték. Először a robbanóanyagraktárat tervezték, azután elkészítették a műszaki terv egy részét, majd az egész műszaki tervet, utána psďg az előzetes tervet, végül pedig az egész körzet települési tanulmányát. Olyan eljárás ez, mintha az építők egy lakótelep tervezésénél először megrajzolnák a trafik tervrajzát, azután a mosodáét és az üzletét, végül vizsgálnák meg az építés körzetét és az egész lakótelep helyrajzát. (Taps.) Egy másik példa: A sušicei üzem első termelési vonalát farostos lapok elállítására három évig építették. Két technikus dolgozott rajta és a rajzokért 120 ezer koronát fizettek Ki. Svédországi munka volt. A második vonal felépítése öt évig fog tarfani. Az építést három üzemi technikus és több tervező biztosítja. E berendezésnek csupán előkészítő terve 650 ezer -koronába kerül majd. Mindez sok-sok pénzt jelent. A tervező intézeteknek hiányosságait ahol nagyon sokan vannak alkalmazva, nézetem szerint egyrészt a káder, másrészt a bérpolitikában kell keresni. A tervező intézetekben, vagy iskolákból kikerült fiatal technikusok, vagy pedig megfelelő gyakorlattal és műveltséggel nem rendelkező emberek vannak. Például az ejpovicei vasércbánya tervezésében a döntő szó egy nem teljes erdészeti szakképzettséggel rendelkező technikusé volt. Vagy pedig olyan emberek bújnak még a tervezőirodákban, akik viszolyognak a termeléstől, vagy pedig a termelésben csődöt • mondottak. Nálunk elég sok nagyképességű technikus van, aki minden durva tévedés nélkül képes terveket készíteni. Érvényessé kellene azonban tenni azt, hogy olyan technikusok, akiknek nincs legalább tízéves gyakorlatuk, nem láthatnak el vezető vagy felelős funkciót és technikai főiskolásokat, akiknek nincs gyakorlatuk, egyáltaían nem szabad felvenni a tervezésbe. (Taps.) Gyakran mondjuk, hogy olyan tervezőket, mint amilyenek nálunk egyes helyeken ülnek, a kapitalista munkaadó egy óráig sem tűrne meg, mi pedig fizetjük őket azért, hogy telefirkálják a papírt. (Taps.) A tervezőknek juttatott prémiumok nem biztosítják azt, hogy jó minőségű terveket készítsenek. Prémiumokat csak a megvalósított tervekért és a tervezett berendezéseken elért mutatószámok alapján kellene űzetni. Szükséges az, hogy a tervek csak nagy beruházási egészekkel foglalkozzanak, mégpedig nagyon leegyszerűsített dokumentációval és ez benne \ran az irányelvtervezetben is. ?z üzemeknek lehetőséget kell nyújtani, hogy bizonyos mértékű válrr'/tatásokat eszközöljenek és ezenkívül lehetőséget adni arra, hogy különféle kisebb dolgokat maguk tervezzenek. Ezáltal a tervező intézetek apparátusa nem csak kisebbedne, hanem főleg minősége javulna és olcsobbá válna. A tervező intézetekben szakértőket kell alkúlrnazni, akik ellenőrzik a tervek gazdaságosságát, hogy például az olyan lépcsőkéi, amelyeken egy műszak alatt öt ember halad át. ne építsék vasbetonból. A tervező intézetekben végül meg kell javítani az egyes iparágak együttműködését. Például egy zúzóberendezést terveznek, amikor egymástól függetlenül tervez a gépészeti, a villamossági és építészeti szakember. Az ilyen „együttműködésnek" azután az az eredménye, hogy a tervezett szállítóhídnak nincs sem padlója, sem fedele, sem pedig oldalfala. Helyes volna az egyes minisztériumok mellett — amelyek nagy beruházási programot hajtanak végre — ipítési tapasztalattal rendelkező szakemberek csoportjait alakítani, amelyek több üzem felépítését irányítanák a tervezéstől egész a próbaüzemig. Ezt a néhány megjegyzést nem azért mondtam, hogy azt bizonyítsam, hogy a beruházási felépítés tervét nem lehet teljesíteni. Sőt, ellenkezőleg a mi beruházási felépítésünkben, jobban mondva annak tervezésében nagy tartalékok rejlenek. Csak az ejpovicei építkezésen annyit takaríthatnánk meg, hogy abból egy szép lakótelepet, néhány tucat családi házzal lehetne felépíteni. Azt is meg kell mondani, hogy az ejpovicei agglomerációs üzemeket felépítették minden nehézség ellenére, főleg a kommunisták érdeméből, akik magukévá tették ezt az ügyet és nem riadtak vissza attól a sokféle nehézségtől sem, amelyeket itt röviden felvázoltam. Az irányelvtervezet kitűzi a vasérctermelésnek 46 százalékkal való emelését és egyben az előzetes földtani kutatások biztosításával a készletek további 40—50 százalékos növelését. A földtani kutatás főoszr.ályának azonban a készletek kiszámítására teljesen önálló, mindentől független irányelvei vannak. Ezek az irányelvek ugyanis lehetővé teszik, hogy a tartalékokba beszámítsák a nvakorlatilag kifejthetetlen vagy értéktelen lelőhelyeket. Ez öncélúság, nem pedig a nyersanyagalap biztosítása. Ilyen módon történhetett meg, hogy biztosítva lesz papírkészletünk, de természetesen papírból nem lehet vasat csinálni. A földtani kutatás szerepével kapcsolatban rá kell mutatni, sőt talán az irányelvekbe is be kellett volna venni, hogy a készleteknek kifejthetőknek kell lenniök és meg kell határozni a biztosított készletek minimális fémtartalmát. Az irányelvtervezetben szó van a dúsított vasércnek felhasználásáról az acélgyártásban. Ez az agglomerációs eljárás lényeges olcsóbbá tételének egyik módszere. Ebben azonban elsősorban a kutató intézeteknek kell segítséget nyujtaniok. Az üzem maga ezt a feladatot nem oldja meg. Kel), hogy a kutató intézetek, közöttük a mi minisztériumunk reszortintézel.ei tudatában legyenek, hogy tevékenységüknek végeredményben az üzemeket kell segíteniük, az üzemek számára vannak itt, nem pedig az üzemek vannak miattuk. (Taps.) hasznossága gyarapításának előfeltételeit. Helyénvaló volna, ha a CSKP Központi Bizottsága fontolóra venné, hogyan juttathatnánk főiskolát végzett kádereket ezekbe az egységes földművesszövetkezetekbe úgy, hogy dolgozóink szükségleteinek szempontjából biztosítsuk a mezőgazdasági termelés fellendülését. Most pedig néhány kisebb dologról szeretnék beszélni, amelyek fékezik mezőgazdaságunk fejlődését a második ötéves tervben. Vannak olyan állami gazdaságok és szövetkezetek, ahol egy gondozó keze alá 40 anyasertést adnak és az 320 malacot nevel fel tőlük. A következő évben ugyanaz a sertésgondozó 20 emsét kap és ugyancsak 320 malacot nevel fel tőlük, vagyis átlag 16-ot anyaállatonként. Az olyan EFSZ számára, ahol egy gondozóra csak 20 anyasertés jut, ez 906 ezer korona jövedelmi többletet jelent. Vagyis az a gondozó, akinek kezére csak 20 anyaállatot adtak, 220 mázsa szemestakarmányt, 1200 mázsa takarmányrépát és 500 mázsa zöldtakarmányt takarít meg. Kerületünkben 43 520 anyasertés van, ez átszámítva 455 000 elválasztott maSzólni akarok néhány kérdésről, amelyek fékezik a szénbányászat további fejlődését, a szénfejtés tervének sikeres teljesítését, melyek jelentős mértékben befolyásolják a pártéletet is ostravai bányáinkban. Elsőnek a káderek állandósításával szeretnék foglalkozni. Igyekezetünk ellenére ezt mind ez ideig nem sikerült elérni, noha a párt Központi Bizottsága és a kormány e kérdésben számos határozatot adott ki. Az 1951-i kormányhatározatban azt mondják, hogy 1956-ig meg kell oldani a bányák állandó munkaerőinek kérdését. Ez a határozat vitathatatlanul helyes volt, de nem vált valóra. A második ötéves terv irányelveiben újból kitűztük a munkaerők állandósításának feladatát 1960-as határidővel. A bányászat az az iparág, ahol talán a legtöbb átmenetileg alkalmazott dolgozó cserélődik ki. Ugyanakkor a bányászatban igen fontgs az állandó munkaerő kérdése és jelentősen befolyásolja mind a tervteljesítést, mind az üzem gazdaságos menetét. Összefügg vele a káderek szakképzettsége is. A régi bányászok száma rohamosan csökken, s az állami munkaerötartalék intézeteiből kikerülő fiatal képzett bányászok nem elegendők pótolni a távozó bányászkáderek okozta veszteséget. A káderek állandósításával kapcsolatban a dolgozók rámutatnak arra, hogy helyes bérpolitika bevezetésével megoldanánk az állandó munkaerők kérdését is. Ezért elképzelhetetlen, hogy a Brigádosok kérdését úgy oldják meg, hogy előnyben részesítik őket az állandó bányászokkal szemben és a brigád minden meghosszabbításáért 460 korona külön juttatást fizetnek ki nekik. A brigádosok közül sokan 5—7 évre, sőt még hosszabb időre is meghosszabbítják alkalmaztatásuk időtartamát bányáinkban. Érdekesség kedvéért hadd említsek meg néhány számadatot a káderek állandósításával kapcsolatban, amelyek a mi bányánkból, a Sztahanov bányából származnak. 1955-ben az időszakosan alkalmazott munkaerők vándorlása közel 40 százalékos volt, s ezidén 360 dolgozó szándékszik elhagyni üzemünket. A múlt évhez képest ez javulást jelent, de még mindig harminchat százalékos a munkaerő-csere. Noha Ostrava vidékén jelentős számú lakásegységet építenek alkalmazottaink számára, lakásokban még mindig nagy a hiány. Az állandó munkaerők kérdésének megoldását kapcsolatba kell hoznunk e káderek szakképzettségének problémájával is. Az eddigi gyakorlat körülbelül úgy jellemezhető, hogy minden munkába lépett új alkalmazott nyolcnapos üzemi iskolát végez el, aztán beosztják a fejtőszakaszra, es három hónapon keresztül bizonycs százalékos pótlékokat fizetnek ki neki begyakorlás címén. Ezeket a dolgozókat rendszerint a V. vagy V'. bérkategóriába osztják be, soknak közülük nem is érdeke, hogy gyarapítsa r.zakkép/.pttséüét, mert egyéves brilacot, az egész köztársaságban 5 908 400 malacot, vagyis ugyananynyi mázsa sertéshúst jelent. Szeretnék beszélni az állatorvosi szolgálatról is. Nem kevés az állategészségügyi dolgozó. Egyes járásokban munkájuk rosszul van megszervezve. Most, az ötéves tervben nagyobb feladatokat rovunk rájuk. Jó a munkaszervezésük a galántai járásban. Éjjel nappal állandó szolgálatot tartanak, és a szolgálatos állandóan tájékoztatva van felőle, hol, melyik állategészségügyi szakember dolgozik és így hathatósan fel tudnak lépni a járványok terjedése ellen. Néhány szót akarok még mondani a pártszervezet munkájáról a mi EFSZ-ünkben. Az SZLKP KB azt indítványozta, hogy az Ifjúsági Faluban, közvetlenül a szövetkezetben alakuljon meg a párt alapszervezete. Meg is alakítottuk és látjuk, hogy munkánk eredményei jobbak, mivel az alapszervezet szüntelenül törődik a szövetkezet fejlődésével. Tudja, miről kell meggyőzni a szövetkezet tagjait, hogy harcoljanak azoknak a feladatoknak a teljesítéséért, amelyeket pártunk Központi Bizottsága tűz ki elénk. gádra jöttek és az év leteltével elmennek. Ha szakképzett bányászt akarunk belőlük nevelni, az 5—7 esztendeig tart. Ugyanakkor ezek a dolgozók a V. vagy VI. bérkategóriában keveset keresnek, a becsületesek kiböjtölik az évet, a kevfesbé becsületesek pedig időnek előtte búcsút mondanak a bányának, különféle orvosi igazolások alapján. És itt jutottunk el a bérpolitika kérdéséhez. A bányászok minden termelési értekezleten, gyűlésen azt javasolják, hogy minden alkalmazottat munkaévei és szakképzettsége szerint minősítsenek, megfelelő százalékokat számítva hozzá a bányász alapfizetéséhez. Az eddigi prémiumrendszer, amelyet a fejtőciklus vagy norma elérése szerint fizetnek, már nem lelkesíti eléggé a dolgozókat a munkatermelékenység növelésére és a terv teljesítésére. Célszerűbb volna, ha prémiumot vezetnénk be, amellyel a nagyobb teljesítményt honorálnánk, vagy pedig a teljesített ciklusok száma szerint állapítanák meg a prémiumot, kevesebb ciklusért kisebb volna a prémium százalékaránya. A fejtési terv egyenletes teljesítése, az előkészítő és feltáró munkák kellő időelőnye mindenekelőtt műszaki dolgozóinktól megköveteli, hogy jól szervezzék a munkát, kezdeményezőn lépjenek fel az új munkamódszerek alkalmazásában és főleg minden erejükkel törekedjenek fokozni a gépesítést. Mindez azonban beleütközik a műszaki középkádereink bérbeosztásába. A felügyelők, akiknek ezeket a feladatokat tulajdonképpen végre kellene hajtaniok, fizetésük tekintetében ma még nem érik el a VIII. bérosztályba besorolt bányász színvonalát sem. Ezért kedvetlenek, nem érdeklődnek legfontosabb és alapvető kötelességeik, főleg a gépesítés bevezetése iránt. Ügy kellene megállapítani a prémiumaikat, hogy mennyire teljesítik a gépesítés feladatait. Központi szerveinknek felül kellene vizsgálniok azt a gyakorlatot, amelyet eddig követtek a bányászati főiskolák és a bányászati felsőbb ipariskolák hallgatóinak kiválasztásánál. A bányásziskolába azelőtt az üzemből mindig a legjobbak kerültek, akiknek már volt bizonyos gyakorlatuk a bányászmunkában. Ma az üzemből senki sem akar ezekre az iskolákra menni, kizárólag azért, mert az iskola elvégzése után rosszabbak lennének a fizetési feltételei, mintha megszakítás nélkül dolgozott volna tovább. Ennek következtében az említett iskolából ma fiatal, 18 éves műszaki középkáderek kerülnek ki, akik a oányában egyetlen napot sem dolgoztak és az iskolába egyenesen a népiskola nyolcadik osztályából kerültek. Nem nehéz elképzelni, hogy milyen a teljesítményük a bányában. Ugyanakkor azonos fizetési beosztásuk van, mint az idősebb, tapasztalt műszaki középkádereknek. A pártszervezetnek hatnia kellene a tehetséges bányászokra, hogy iratkozzanak be az említett iskolákba. Rá szeretnék mutatni arra 's, (folvtatás a 9. oldalon) Michal Urbančok Kerületünk néhány mezőgazdasági problémájáról fogok beszélni. A második ötéves terv irányelveinek javaslatát valamennyi pártszervben és pártszervezetben, gyárban és faluban áttanulmányozták és megvitatták és a vita során több mint 33 000 polgártársunk szólalt fel. Az elemzésekből és a vitákból kiderült, hogy a kitűzött feladatok egészben véve teljesíthetők, sőt egyes termékekben, mint pl. sertéshúsban már 1960 előtt valóra válthatók. Kerületünkben vannak olyan EFSZek, amelyek a második ötéves terv irányelveinek megvitatása során megfogadták, hogy már 1959-ben teljesítik és túlteljesítik a kitűzött feladatokat minden fő mutatószámban. Például a mi szövetkezetünket, az Ifjúsági Falu EFSZ-ét emlitem. Elmondom, milyen feladatokat tűz elénk az állami terv és mit ér el EFSZ-ünk 1959-re. Búza — állami terv 27,5 mázsa, elérünk 34 mázsát hektáronként, árpa — állami terv 20,4 mázsa, a szövetkezet terve 32 mázsa hektáronként, szemes kukorica v- állami terv 32,5 mázsa, elérünk 5o mázsa kukoricaszemet hektáronkint, cukorrépa — állami terv 283 mázsa, elérünk átlag 600 mázsa cukorrépát egy hektáron, takarmányrépa — állami terv 500 mázsa, a szövetkezet munkaterve szerint átlag 1200 mázsát érünk el hektáronkint, marhahús — egy hektárra 75 kg-ot érünk el, sertéshús — állami terv 1,2 mázsa, elérünk 127 kg-ot, tej — állami terv 630 liter, elérünk 720 litert hektáronkint, egy fejőstehén évi tejhozamát az állami terv 2250 literben állapítja meg, mi 3600 litert érünk el átlag egy fejőstehénnél. Malacnevelés — az állami terv 10,6 állatot ír elő, a mi szövetkezetünk egy anyaállattól évente 16-ot nevel fel. ' 8 , elvtárs felszólalása Annak érdekében, hogy kerületi méretben biztosíthassuk az egy hektárra eső marhahúskvóta elérését, azt kérjük a Földművelésügyi Minisztériumtól, legyen segítségünkre, hogy legalább 4500 tehenet vagy üszőt küldjenek kerületünkbe. Máskülönben ugyanis a begyűjtési feladatok teljesítése a törzsállomány rovására menne, ami tovább rontaná a már ma is igen komoly helyzetet az állattenyésztés terén. Például a kerületileg tervezett vállalatok összes marhahús-termelése 96.8 százalékban, az EFSZ-eké 100 százalékosan a beadásra megy, ami azt jelenti, hogy semmi sem marad a törzsállomány gyarapítására. Még komolyabb a helyzet a szövetkezetekben például az ógyallai járásban, ahol egy hektár mezőgazdasági termőterületre 30,8 kg marhahústermés jut, a begyűjtés a terv százszázalékos teljesítése esetén 34,5 kg lenne, vagyis 3,7 kg-al több, mint amennyit termelnek. A Földművelésügyi Minisztériumnak sürgősen fontolóra kell vennie annak lehetőségét, hogy más kerületekből egészítsék ki marhaállományainkat, olyan vidékekről, ahol a törzsállomány meghaladja a tervbevett létszámot. E problémát a magunk erejéből nem tudjuk megoldani. Igen komoly fogyatékosságaink vannak a meglévő EFSZ-ek politikai és gazdasági megszilárdításában, főként az olyan szövetkezetek esetében, amelyek megalakulásukkor nagy gazdátlan földterületeket vettek át állatállomány nélkül. E szövetkezetek megszilárdítására már számos intézkedést tettünk, de hatásuk nem nyilvánult meg a helyzet megjavulásában. t.egutóbb szakemberek segítségével megkíséreltük elemezni az egyes szövetkezetek problémáit; kiderült, hogy a gyönge gazdasági eredmények túlnyomórészt nem a rossz munkaszervezésnek vagy a mintaalaoszabályzat meps?ei'c *n4

lc kHvet'cezményei, h'>'• :'őtt annak, h-i (nyitrai kerület) nagy mennyiségű takarmányt vásároltak állatállományuk számára. Egy konkrét példát említek. A mezókeszi EFSZ 930 hektár földön gazdálkodik, az előírások szerint a következő mennyiségű takarmányt kellene beadnia: árpából 12 vagon 72 mázsát, kukoricából 345 mázsát, burgonyából 561 mázsát. A szövetkezetnek tehát összesen 21 vagon 78 mázsa takarmányt, 15 mázsa mákot, 517 mázsa árpát, 131 mázsa kukoricát, 210 mázsa burgonyát kell beadni. Hogy állattenyésztését biztosítsa, a szövetkezet kénytelen visszavásárolni 850 mázsa takarmányt. Ez a kis EFSZ a 21 és fél vagon beadott takarmány 39 százalékát vásárolja vissza. A takarmány elszállításáért és visszaszállításáért, be és kirakásáért több mint 10 000 koronát kell fizetnie, nem véve tekintetbe a takarmány begyűjtési és felvásárlási ára közötti különbözetet. Kérjük a CSKP Központi Bizottságát, segítsen e kérdést úgy megoldanunk, hogy az EFSZ-ek takarmánybeadási kötelezettségének előírása megfeleljen az állattenyésztés fejlesztése szükségleteinek. A nyitrai kerület legtermékenyebb mezőgazdasági vidékeink egyike. Eddig 381 III. és IV. típusú EFSZ-ünk alakult, amelyek 220 ezer hektár mezőgazdasági termőterületen gazdálkodnak. Az EFSZ-ek nagy részének 1000—5000 hektár földje van. Ezek a nagy gazdasági egységek megkövetelik, hogy legalább egy szakember dolgozzon ott, agronómus, zootechnikus, vagy főiskolát végzett könyvelő. A valóság az, hogy csak igen kevés főiskolai képesítésű szakemberünk dolgozik az EFSZ-ekben. Ily nagy gazdasági egységek, valamint a mezőgazdasággal szemben támasztott fokozott követelmények szükségessé teszik a szakszerű vezetést. Máskülönben nehéz volna megteremteni a Vkt^rh-zawk rendszeres növelésé s* '.lattenyésztési termalés Jiŕí Ryska elvtárs felszólalása (ostravai kerület) Í