Új Szó, 1956. június (9. évfolyam, 152-181.szám)

1956-06-16 / 167. szám, szombat

Csehszlovákia Kommunista Pártjának orsz onferenciáia Zdenék Fierlinger elvtárs felszólalása Elvtársak! Csupán néhány szót akarok szólni a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának jelentőségéről, valamint Nemzetgyűlésünk munkamódszereiről és feladatáról. Nem lehet csodálkozni azon, hogy a XX. kongresszus politikai eredményeiről folytatott vita, amely eredményeknek számunkra és az egész világ kommunista mozgalma számára oly alapvető jelentősége van, erősen zavaros légkörben folyt. Mint mindenütt, nálunk is fel akarta használni a reakció ezt a zavart sötét céljaira. De nagyot csalódott. A vitában ellenkezőleg népünk odaadása mutatkozott meg népi demokráciánk iránt. Az elvtársak csekély kivétellel nagyon hamar megértették a Szovjetunió Kommunista Pártja politikájának igazi értelmét és jelentőségét, mert a párt az alkotó marxizmus-leninizmus szellemében már a XIX. kongresszussal maga elő tűzte a Berija-uralom okozta károk orvoslását. E tekintetben a párt a szocialista tábor igazi erejének reális értékeléséből és a mostani világhelyzetből indult ki. Ezért van az — és ez a Szovjetunió mai politikájára jellemző —, hogy a szovjet gazdaság további építése szerencsésen öszszekapcsolódik a békéért folytatott következetes és sikeres harccal. A marxizmus-leninizmust a XX. kongresszus megtisztította minden káros hordaléktól, a kongresszusi vitából győzedelmes tanításként került ki. amely bevált 39. éven keresztül és az egész haladó világ az igazi szocializmus humanizmusa tanításának tartja — természetesen reálisan értelmezve —, amely képes mindenütt meghódítani a munkástömegeket és amely megnyeri az egész világ rokonszenvét. Az az aggodalom, hogy a Szovjetunióban a személyi kultusz okozta károk leleplezése áiThat a kapitalista országok munkásmozgalmának, feleslegesnek bizonyult. Olaszországban például a nemrég lefolytatott községi képviseleti választások idején a reakció hasznot akart húzni a tények szándékos eltorzításával. Túlzott reményeket tápláltak'a jobboldali pártok nyereségeivel kapcsolatban. De a valóságban a választásokból a kommunisták baloldali tömbje és Nenni szocialistáinak tömbje megerősödve került ki. Vonzó ereje a középpártok haladó elemei körében egyre nő. Ez kétségtelen bizonyítéka annak, hogy a dolgozó tömegek a kapitalista országokban is pozitíven értékelik a XX. kongreszus jelentőségét, amely sokatigérő kilátásokat tár elénk a további fejlődésre. Míg a kapitalista világban az ellentétek szüntelenül élesednek, a Szovjetunió, a népi Kína és a népi demokrácia valamennyi országának tekintélye növekszik. Ázsia országai, mint pl. India, igyekeznek megszabadulni a régi gyarmati uralom utolsó maradványaitól és velünk együtt védelmezik a béke gondolatát az agresszív amerikai imperializmus próbálkozásaival szemben. Erről újból meggyőzött bennünket Radhakrisnannak, az Indiai Köztársaság alelnökének minapi látogatása. A szovjet-jugoszláv viszony, amely kedvezően fejlődött, természetesen visszatükröződött a Jugoszláviához való kapcsolatainkban is. Parlamenti küldöttségünket Jugoszláviában mind a Szövetségi, mind a Köztársasági vezető tényezők, mind az üzemek munkásai őszinte rokonszenvvel fogadták. Régi kölcsönös baráti kapcsolataink ebben az országban még mindig nagyon erősek. Jugoszlávia hü maradt a szocializmus gondolatához. Ipara és kereskedelme teljesen államosítva van. Jugoszlávia az utóbbi években építésében jelentős haladást ért el, annak ellenére, hogy ott a gazdasági tervezés más módszereit alkalmazzák, mint nálunk. A hatalmas, modern üzem adminisztratív épületének bejárata felett egy márványtáblát láttunk, amelyen az volt felírva, hogy az üzemet felépítése után a kommunisták szövetségének határozatából a munkásság kezelésébe adták át. Ez azt bizonyít. ja, hogy erős ott az öntudat, hogy a íjiunkásosztály döntő erő az államban. Igaz, a jugoszláv társadalmi rertd akkor bizonyítja be igazi szilárdságát, ha az egész ország a szocialista ipari termelés még magasabb fokára emelkedik. Ügy vélem, hogy akkor a demokratikus centralizmus egészséges elvei jobban előtérbe kerülnek. Jugoszláviának a hatalmas szocialista táborhoz való fokozatos közeledése, kellemetlen meglepetés a nyugati -imperialista körök részére, amelyek annak idején azon törték a fejüket, hogy Jugoszláviát hogyan szakítsák el véglegesen a szocialista tábortól. És a Szovjetunió új külpolitikai irányzatával kapcsolatban meg kell említenünk Bulganyin és Hruscsov elvtársak sikeres angliai látogatását, amelynek ott mély hatása volt és rendkívül megerősítette az összes irányzatokat, amelyek a további fegyverkezés, a hidegháború ellen foglalnak állást. A szocializmus vonzó erővé válik a kapitalista országok milliós tömegei körében is. Ilyen körülmények között, ahogyan erről Hruscsov elvtárs XX. kongresszusi beszámolójában szó van, a munkásosztálynak, amely maga köré gyűjti a dolgozó parasztságot, értelmiséget és minden hazafias erőt, megvan a lehetősége a reakciós, népellenes erők leverésére, a parlamenti többség megnyerésére és arra, hogy a parlamentet a burzsoá-demokrácia szervéből valóban a népakarat eszközévé változtassa. Ilyen körülmények közepette s parlamentek közötti közvetlen kapcsolatok, amint ma sikerrel praktizálják a nemzetek közötti jobb kölcsönös megismerés hatékony eszközévé válnak, gyorsítják ezt a fejlődést és értékes szolgálatot tehetnek a béke és haladás ügyének. Igaz, hogy a Labour-párt számos vezető tényezője, és mondhatjuk, a francia szocialista párt vezetősége is, még mindig nyakig úsznak a Szocialista Internacionálé hibás nézeteiben, amely annak idején a fasizmus és nácizmus veszélyének lebecsülésével oly nagy mértékben hozzájárult a második világháború kirobbantásához. De e politikai pártok tagjai és vezető tényezői közül sokan kezdik megérteni a XX. kongresszus által kifejezett gondolat jogosságát a kommunisták együttműködésének lehetőségéről a szocialista és szociáldemokrata pártokkal. Igaz különbséget kell tenni a Spaak-féle politika között, — amely az ún. Kis-Európa délibábját kergeti, amely a nemzetközi monopóltőke segítségével épül és az ún. nemzeti kapitalizmus követőinek politikája — valamint az olyan szociáldemokraták politikája között, akik számára a szocializmus nem üres szó és akik hovatovább jobban meggyőződnek a burzsoá reakcióval való együttműködésük kilátástalanságáról. Komolyan kezdenek gondolkozni a kommunisták és szocialisták közötti közös platformról. Nagyra becsülik a Szovjetunió gazdasági sikereit, valamint következetes békepolitikájának nyíltságát. Ebből a szempontból nagy jelentőségű Camill Huymansnak, a belga sz. ciáldemokraták öreg vezérének nyilatkozata, aki a Szovjetunióból való visszatérésekor egyik beszédében kijelentette, hogy minden erejéből támogatni akarja a munkásosztály egyesítését. Huymans szerint eljött az az idő, amikor meg kell valósítani az egyesítést, ha meg akarjuk védeni a világdemokráciát. Itt az ideje — mondotta —, hogy megteremtsük a kölcsönös kapcsolatokat a munkásmozgalom legkülönfélébb irányzatai között. Az ilyen akcióegység megvalósítása ma már nem hiú álom. Lord Colé, akinek Angliában, mint a legidősebb élő angol szocialista teoretikusnak nagy tekintélye van, nemrégen egyik cikkében, amely nagy i port vert fel, tiltakozott a szocialista internacionálé irodájának határozata e)len, ame'y azt állította, hogy a szocializmusban és a kommunizmusban nincs semmi közös vonás. Colé elismeri azokat a nagy különbségeket, amelyek a kommunista és a szociáldemokrata tábor között vannak. De visszautasítja a szocialista Inter nacionálé irodájának állítását, mint teljes lehetetlenséget. Azt állítja, hogy mindkét tábort nemcsak az az elképzelés kapcsolja egybe, hogy a dolgozó ember érdekében a fő termelő eszközöket kisajátítja és megteremti az új, igazságos társadalmi rendet minden nemzet számára, hanem itt van az a közös meggyőződés is, hogy a fő felelősség az új társadalom kiépítéséért a munkásosztályra hárul és hogy annak kell a fő mozgatóerőnek lennie az új társadalom építésében. Colé a továbbiakban azt mondja, hogy a kommunizmus és a szociáldemokratizmus eltérően vélekednek arról, hogy milyen eszközökkel kell elérni ezeket a közös célokat. Különbség van itt a demokrácia lényegének felfogásában. De nekünk sem kell — mondja Colé — egyedüli mentségvárként felfognunk a formális parlamenti demokráciát ott, ahol a reakció a munkásosztállyal szemben a terror és üldözés eszközeit alkalmazza. Felsorolhatnánk a nyugati labourista és szocialista vezetők hasonló jellemző beszédeit, akik fokozódó érdeklődéssel kísérik a Szovjetunió alkotó bel- és külpolitikáját. Tudjuk például, hogy így tesz ma a Labourpárt BeVan-szárnyának sajtója. Lassan megérik a helyzet, amikor a Labour-párt vezetősége az alulról jövő nyomás következtében kénytelen lesz végül politikáját revideálni. De ha a kommunisták és a szociáldemokraták együttműködéséről beszélünk, mindig helyesen kell látnunk mi választ el bennünket a revizionizmustól, amely elutasítja az osztályharc minden formáját és a hanyatló kapitalizmus lábraállítását segíti elő. De nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt sem, hogy mi vezethet a XX. kongresszus vitájának szellemében a két tábor fokozatos közeledésére. Megerősíti ez a marxizmus-leninizmus legyőzhetetlenségébe vetett hitünket, amely mindenütt utat tör a szocialista gondolat további győzelméhez és amely a szocializmusból világrendszert teremtett, amelynek további győzedelmes előrehaladását nem képes megakadályozni semmilyen erő. Csehszlovákia fejlett iparával és munkásmozgalmának régi hagyományával — és talán ma már elmondhatjuk, hogy — fejlődő szocialista mezőgazdasági szektorával magára vonja a nyugati politikusok és szociológusok minden rétegének figyelmét. Sikereivel képes egyre jobban befolyásolni a munkástömegeket. A mi sikereink alapján értelmezik majd a szocializmusért folytatott közös küzdelem távlatait. És ez azt a kötelességet rója ránk, hogy még nagyobb határozottsággal igyekezzünk teljesíteni az előttünk álló feladatokat, amelyek második ötéves tervünkben oly konkréten és reálisan vannak kifejezve. A XX. kongresszus tükrében tárgyilagosan értékelhetjük politikánk eredményeit és ellenőrizhetjük, hogyan vált be eddig a X. kongresszus által kitűzött irányvonal, és hogyan érvényesítettük azt. Elsősorban kulcsiparunk sikeres fejlődésére mutathatunk rá. Ez mindenekelőtt a fokozott széntermelésben, az energetikában, a kohászati és gépiparban, a termelési aránytalanságok lényeges csökkenésében, a külkereskedelem növekedésében, a mezőgazdasági termelés konszolidálásában és az EFSZ-ek fejlődésében mutatkozik meg. Ez az utolsó tény — az EFSZ-ek számának növekedése és konszolidálásuk — mai gazdasági és politikai életünk pozitív és örvendetes vonásainak egyike. Mutatja az utat az összes reálisan gondolkodó egyénileg gazdálkodó földműveseknek a szövetkezetbe való belépésre. Csehszlovákia a föld sikeres kollektivizálásának nagyszerű példáját mutatja, melyet az állam a meggyőzés és a rendszeres segítség módszerével valósít meg. Szocialista gazdaságunk növekedése visszatükröződik dolgozóink fokozódó jólétében, a reálbérek növekedésében és a fogyasztók vásárló erejének növekedésében, kiskereskedelmi forgalmunk arányos fellendülése mellett és a fogyasztó piac jobb ellátásában. A gazdasági fejlődés emelkedő görbéjének tárgyilagos megállapítása mellett természetesen nem szabad figyelmen kívül hagynunk komoly hiányosságainkat, amelyek az egyre burjánzóbb adminisztratívában, az erős centralizmusban és bürokratizmusban vannak, amelyek gyökeret vertek a központi hivatalokban és a gazdaságban. E hibák elleni hatá'' rozott harc nélkül nem lennénk képesek felszabadítani a nép alkotó erejét és feltárni a munkaerők és technikusok jelentős tartalékait, amelyek eddig kihasználatlanul hevertek. Njem lehet szocializmust építeni a dolgozók legszélesebb rétegeinek közvetlen részvétele nékül. Nem elegendő a társadalom tulajdonába átvenni, vagyis államosítani a termelőeszközöket: államosítani, a nép kezébe kell adni azok igazgatását is. Gazdaságunk rohamos fejlődésében gyorsan kinőtte a rászabott ruhát. Érzékenyebb kezet, nagyobb operativitást és nagyobb felelősséget követel az irányító szervektől. Másrészt elkerülhetetlen a néptömegek állandó széles részvétele az állami igazgatásban. Novotný elvtárs beszámolójában helyesen beszélt arról, hogy a szocialista állam igazi demokráciája a kapitalista országok formális demokráciájától abban különbözik, hogy elsősorban a dolgozók legszélesebb rétegei vesznek részt az állami igazgatásban. Az irányító szervek felelőtlensége ellen és a bürokrácia ellen folytatott harc ezért az új demokráciáért vívott harcmódok legjobbika." Minden polgárt abban a tudatban kell nevelni, hogy ő is felelős gazdasági eredményeinkért. Aktivizálni kell a széles tömegek kezdeményezését és józanul, de következetesen kell megvalósítani a szükséges decentralizációt és fokozni kell a nemzeti bizottságok felelősségét. A nemzeti bizottságok és az alájuk rendelt szervezetek gazdálkodását a lehető legnagyobb mértékben be kell kapcsolni a nemzeti bizottságok költségvetéseibe. Ezáltal lehetővé tesszük, hogy a nemzeti bizottságok a rájuk bízott eszközökkel a helyi szükségleteknek megfelelően gazdálkodjanak. Amikor annak idején a nemzeti bizottságokról szóló alaptörvényünket előkészítettük, az volt a jelszavunk, hogy a nemzeti bizottságok a párt és a kormány politikájának közvetítő kapcsai. De ez nem szabad, hogy azt a hamis elképzelést keltse bennünk, hogy a nemzeti bizottságok az állandó gazdasági organizmusnak csupán megtűrt alkatrészei; ez természetesen ellenkezik a demokratikus centralizmus alapelveivel. Bár az irányító és vezető funkció a legfelsőbb szerveket illeti meg, az igazi lendítő erőnek alulról, a dolgozó pölgárok legszélesebb tömegeiből kell kiindulnia. Ezzel kapcsolatban az a kérdés, hogy hogyan lehetne még jobban bekapcsolni a Nemzetgyűlést ebbe a k'zös igyekezetbe, főképpen a képviselők körében vált élénk vita tárgyává. Sok képviselőt elfog az elégedetlenség érzése, úgy érzik, hogy képviselői mandátumuk betöltésével nem járulnak hozzá kellő mértékben a szocializmus építéséhez, a létező hibák orvoslásához és hogy részvételük a Nemzetgyűlés törvényhozó tevékenységében alig érezhető, vagyis jobban mondva csak megtűrik ott őket. önkritikailag be kell ismernünk, hogy a Nemzetgyűlés és az egyes képviselők munkájában most is, ezelőtt is sok fogyatékosság volt, hogy a Nemzetgyűlés még nem élte bele magát teljes mértékben abba az új szerepébe, amely a szocialista államban neki jut. Ez megköveteli ma a képviselői mandátum teljesen új felfogását és a munka teljesen új módszereit. A Nemzetgyűlésnek a szocialista államban bizonyos mértékig más küldetése van, mint a formális parlamenti demokrácia idejében, amikor a parlament aréna volt, ahol a burzsoá koalíció egyes politikai pártjai egymásra 'rálicitáltak és ahol a burzsoázia igyekezett a dolgozó népet elhallgattatni. A mostani Nemzetgyűlés plenáris ülésein igyekezünk kifejezni a Nemzeti Front pártjai nézőpontjának egyöntetűségét, ami kölcsönösen egybekapcsolja a dolgozó tömegek életérdekeinek szem előtt tartásával megvalósított szocialista építés közös programját. Ebből a szempontból kell kutatnunk azon ellenvetések jogosságát, hogy a Nemzetgyűlés plenáris ülésein nem jut kifejezésre gazdasági és politikai életünk bonyolult problematikája és hogy ez kifelé olyan hatást kelt, mintha a Nemzetgyűlés csak jóváhagyná és automatikusan elkönyvelné a kormány által előterjesztett törvényjavaslatokat. Természetesen megengedem, hogy helyén való lenne, ha a plenáris gyűlések tárgyalásai élénkebbek és színesebbek volnának, ha tartalmuk időszerűbb lenne. Tárgyalási napirendünk ezt teljes mértékben lehetővé teszik Már azáltal, hogy megadja a képviselőknek az interpelláció jogát — ez a miniszterelnökhöz és az egyes miniszterekhez intézett közvetlen kérdésekhez való jog — minden plenáris gyűlés politikai szempontból a legnagyobb mértékben időszerűvé vtlhat. EÍt a jogot, amelyet a képviselők eddig a bizottságok nem nyilvános ülésein érvényesítettek, szükséges lesz biztosan alkalmazni a nyilvános plenáris gyűléseken azzal, hogy a képviselők írásboli kérdéseket tennének a konkrét és közönségünket érdeklő országos j*llegü érdekes kérdések megmagyarázására. Ez másfejől jó alkalmat nyújt minden kormánytagnak, akikhez kérdésekkel fordultak, a fontos tények parlamenti ismertetésére és a kormány politikájának részletesebb magyarázatára. Mindezzel kifelé is megmutatkozik a Nemzetgyűlés szerepe, nemcsak mint törvényhozó szervé, hanem mint legfelsőbb szervünké, amely őrködik a szocialista törvényesség felett és amely megvalósítja a párt és a Nemzeti Front kormányának főirányvonalát. A Nemzetgyűlés legfontosabb szervei persze továbbra is a Nemzetgyűlés bizottságai maradnak. Ezekben tárgyalják meg alaposan és bírálóan a jogi normákról szóló kormányjavaslatokat, amelyekről az alkotmány értelmében a Nemzetgyűlés dönt. A bizottságokban a képviselők teljesen szabadon bírálhatnak, nincsenek ebben akadályozva és azt is kijelenthetem, hogy soha senki sem akadályozta, őket ebben. A tárgyalások rendszerint a miniszterek jelenlétében folynak, akik gyakran kénytelenek széleskörű vitában védelmezni azokat az intézkedéseket, amelyeket javasoltak és akik a képviselők helyes hozzászólásait mindjárt érvényesíthetik napi munkájukban. A bizottságokban ezenkívül gyakran rendeznek időszerű ismertető előadásokat bizonyos problematikáról, úgyhogy ezek a bizottsági ülések a bizottsági tagok jobb tájékoztatását szolgálják. Csak arra lesz szükség, hogy sajtónk is megértse e tárgyalások igazi jelentőségét és az eddiginél jobban tájékoztassa a tárgyalások menetéről a közvéleményt. Ezzel sikerül gyorsan megváltoztatni egyes polgárainkban azt a benyomást, hogy a Nemzetgyűlés szerveinek tárgyalása gyakran formális. Mi ellenkezőleg tevékenységüket még jobban el akarjuk mélyíteni. Azt akarjuk, hogy gyakrabban ülésezzenek, hogy tárgyalják meg az összes időszerű politikai és országos jellegű kérdéseket. Igyekezetünket arra összpontosítjuk, hogy a bizottságokban a vitát olyan jól készítsék elő, hogy minden képviselő, még mielőtt állást foglal az ügyhöz, a megvitatott kérdés egész problematikáiéval teljes mértékben megismerkedjék. Ezért azt akarjuk, hogy már a bizottsági tárgyalások előtt külön bizottságokat létesítsenek, amelyekbe a képviselőkön kívül meghívjuk a tapasztalt szakembereket is, hogy előre alaposan megvitassák és megmagyarázzák a tárgyalásra kerülő jogi normák problematikáját. Ezért a bizottsági tárgyalásokra nemcsak a központi hivatalok szakembereit hívjuk meg, hanem közvetlenül a munkahelyekről a dolgozókat is, hogy a bizottság megismerhesse azok közvetlen nézetét, akiket a megtárgyalásra került ügy legközelebbről érint. A képviselők részéről elhangzó gyakori panaszok tárgya a tekintély és kompetencia hiánya választókörzetükben végzett munkájukban. Természetesen tudjuk, hogy alkotmányunk és választótörvényünk a Nemzetgyűlésnek és szerveinek, valamint minden képviselőnek kezébe nagyon hatásos eszközöket ad, hogy képviselői kötelességüket becsülettel teljesíthessék. Igy például minden képviselőnek joga van kérdéseket intézni a miniszterekhez és végeredményben közbeléphet bármelyik hivatalnál és nemzeti bizottságnál annak érdekében, hogy betartsák jogrendünk és szocialista törvényességünk határozatait. Tehát elsősorban tőle is függ, hogy ezeket a jogokat hogyan tudja érvényesíteni. De ha mindezek ellenére jogos követelményeit nem teljesítenék, a Nemzetgyűlés vezető szervei (Folytatás a 4. oldalon) OJ szó 1956. június 16. 3