Új Szó, 1956. június (9. évfolyam, 152-181.szám)

1956-06-15 / 166. szám, péntek

Csehszlovákia Kommunista Pártiának országos konferenciába Aloisia Holková elvtársnö felszólalása (ostravai kerület) gi törvényeinek megfelelően? Ügy vélem, hogy ezt az utat azokban a hozzászólásokban kell keresni, amelyek a Központi Bizottsághoz a munkahelyekről érkeztek és amelyeket bizonyára úgy fognak érvényesíteni, ahogy valamennyi dolgozó elvárja. A vitában az irányelvekkel kapcsolatos két nagyon fontos hozzászólással szeretnék foglalkozni. Az egyik kérdés az irányelvek számai és a kereskedelem szakaszán levő beruházás közötti ellentét, a másik pedig a káder- és bérkérdés. Ostravai kerületünk kereskedelmi szervezetei megbíztak engem, hogy rámutassak az irányelvek számadatainak, valamint a beruházási raktárépítések közötti aránytalanságra úgy, amint az most és a legközelebbi jövőben mutatkozik. Hisz az irányelvtervezetben azt olvassuk, hogy 1960-ig a reálbérek 30 százalékkal növekednek. Ez megnyilvánul a kereskedelemben. Hogyan ? Abban, hogy ismét emelkedik az árueladás, amint azt az irányelvtervezet VII. fejezetében olvassuk. E feladat teljesítése céljából természetesen szükségünk lesz a raktárhelyiségek, a kiskereskedelmi elurásítóhálózat, kerületünk vendéglátó üzemeinek bővítésére. Erre a körülményre külön hangsúllyal hívjuk fel a figyelmet hozzászólásainkban, mert sor kerülhet közellátásunk veszélyeztetésére és feladatunkat a beruházási építkezés megfelelő arányú fejlesztése nélkü' nehezen teljesítenők. A raktárhelyl. ségek helyzete már ma nagyon kritikas. Ez a helyzet a Belkereskedelmi Minisztérium főosztályain és a Fogyasztási Szövetkezetek Központi Szövetségén részletesen ismert. Nehezen találunk ezért magyarázatot arra, hogyan lehetséges, hogy a felvásárlás terve például a textilnél, készruhánál és bútornál magasan túlhaladja a kiskereskedelmi forgalom tervét. A kerületben levő nagykereskedelmi raktárak számos esetben szétszórtan vannak elhelyezve, sok-sok kis, meg nem felelő helyen. Összesen 135 raktárt, különféle termelési vállalatok helyiségeit, tornatermeket, vendéglők helyiségeit stb. foglalnak el, amelyeket vissza kellene adni eredeti rendeltetésüknek. Ezen meg nem felelő baraktározás következtében jelentős népgazdasági károk keletkeznek, az árut a raktározási előírásoknak meg nem felelően helyezik el. _ Ügy vélem, hogy a párt Központi bizottsága és kormányunk lehetővé teszi Krajčír elvtárs belkereskedelmi miniszternek és Podlipný elvtársnak, a Fogyasztási Szövetkezetek Központi Szövetsége elnökének, hogy az ostravai kerül,etben e jelentős és egyre növekvő aránytalanságot megszüntessék. Most a második kérdésről fogok beszélni. Már bevezetőben említést tettem arról, hogy a kereskedelmünkben foglalkoztatott alkalmazottak 79 százaléka nő. Túlnyomó részük férjezett, asszony, gyermekes anya. A sok siker ellenére, amelyeket elértünk, nem voltunk képesek még az asszonyok részére olyan feltételeket teremteni, amelyek szükségesek volnának munkájuk végzésére. Éppen a belkereskedelem szakaszán érezhető ez a legjobban. Gyakran olyan munkát kell végezniük, amely nem oldható meg másképp, mint > a munkaidő me^h-r-zabbításával. Továbbá egyszeri csúcsmunkák, rohammunkák fordulnak elő, vagy pedig rendszeresen meghosszabbítják as eladási időt. Itt azután nem veszik tekintetbe azt, hogy úgyszólván valamennyi elárusttóhelyen dolgozó nőnek az üzletben végzett rendes nyolc, sőt több őrai munkáján kívül még egyéb kötelességei is vannak a háztartásban és a gyermeknevelésben. Ez persze kedvezőtlenül tükröződik vissza magában a gyermeknevelésben, a gyermekek iskolai előmenetelében. Olyan előfeltételeket kell teremteni és a kereskedelemben dolgozó nőkön úgy kell segíteni, hogy foglalkozásuk mellett időt szentelhessenek c 'é^ uknak, "vermekeiknek, sőt man"

l

,naV is. Legyen idejük kulturális és politikai téren művelődni, szakképzettséciüket rendszeresen fokozni. Megkérdezem önöktől, a termelés8 OJ SZO 1956. június 15. ben dolgozó elvtársaktól, mennyi 'áradságos munkától és robottól mentesítettek bennünket a kereskedelemben? Még mindig 50 kg-os sőt ennél is nehezebb zsákokat kapunk, lisztet, rizst, cukrot és egyebet tartalmazó zsákokat, nem is beszélve a drogériákba szállított 300 kg-os hordókról. Ez az áru úgy kerül az elárusítóhelyekre, mintha feltételeznék, hogy az üzletben sportbajnokok és súlyemelők dolgoznak. (Derültség.) És önök, az üzemi közlekedésnél és a ČSAD-ban dolgozó elvtársak sok esetben nemcsak a nők iránti részvétüket vesztették el, han^m elfelejtették azt a kötelességüket is, hogy az árut rendeltetési helyére a raktárba szállítsák s hagyják a nőket, hogy mindent maguk, minden segítség nélkül végezzenek. A Termelés továbbá azt igéri, hogy az árut árjelző címkével jelölik meg, esetleg még más adatokkal, amelyeket ma egyre jobban követelnek. Sajnos, e 'éren nagyon csekély a holsdás. ÉS így gyakran látjuk, am'nľ a nök késő éjszakáig jelölik az árut. Könnyítsék meg a kereskedelemben dolgozó nők munkáját! Tizenhatodik évem óta dolgozom üzletben. Kevés olyan ágazat volt és van máig is, amelyikben oly nagy az egészségtelen munkaerőhullámzás, mint a» utóbbi években a kereskedelemben tapasztalható. Egyes ostravai vállalataink évente 40 százalékos munkaerőhullámzást mutatnak ki. Az eladás kultúrájának* bizonyára nem válik hasznára, sem ;iedig a szocialista tulajdon sérthetetlenségét és a mankók megelőzését nem szolgálja ez a tény, sőt nozz?járulna-: még az új emberek áliancíó betanításával kapcsolatos költségek iá. Hol keressük a hibát? Ebben a bérpolitika volt leginkább hibás. A dolgozóktól évről évre fokozott feladatokat, nagyobb munkatermelékenységet, az 1954—56-os években átlagosan 12—15 százalékos munkatermelékenység-növelést követeltek meg, amelv évről évre fokozódik az árleszállítások következtében. Fogyasztóinknak megmutatjuk, hogy mit vásárolhattak ezer koronáért 1953ban és mennyivel többet vásárolhatnak ezért a pénzért ma. Csakhogy az eladó szemében ez a kép azt tanúsítja, hogy ennyivel többet kell dolgoznia. Ha figyelembe vesszük mindezeket az árleszállításokat és átlagban 'az illető időszakban 20 százaléknak mondjuk, azt állapítjuk meg, hogy azőta a munks termelékenysége mintegy 35 százalékkal emelkedett anél kül, hogy a munkahelyeken megteremtettük volna ehhez a műszaki, vagy szervezési előfeltételeket. Ilyen módon, ha a kereskedelmi vállalatokban dolgozók keresetét ösz szehasonlítjuk az előző évek keresetével, azt látjuk, hogy ez a jövedelem folyton csökken. Igaz, hogy Í legnagyobb igazságtalanságokat meg szüntették, de ez csak egy héttel országos konferenciánk előtt történt. A gazdálkodás eredményeit nem lehet kiemelni, ha azok ilyen áldozatokba kerülnek és ilyen egészségtelen kísérő jelenségek fűződnek hozzájuk. És mit tett ez ellen az Állami Kereskedelmi Alkalmazottaiknak Szak szervezete? A rossz bérpolitikával vállvetve haladt a rossz kádermunka, így például az éttermekben és vendéglőkben nem marad meg egy szakképzett szakács, vagy pincér sem. A fiatal emberek, sőt a tanoncok is miután bedolgozták magukat, más munkahelyre mennek, ahol a munka vagy bérfeltételek előnyösebbek. Munkaerőink szakszervezeteinek és iskoláinknak meg kell mondanunk, hogy az ifjú vér áramlása útján, amelyre kereskedelmünkben is nélkülözhetetlen szükség van, csak az iskolából kikerülő gyenge előmenetelő tanulókat bocsátják rendelkezésünkre. Nincsenek megértéssel aziránt, hogy feltétlenül meg kell javítani a kereskedelem helyzetét és tanonciskoláinkba, valamint gyakorlati munkánkba olyan fiatal embereket küldenek, akik a számtannak és a kereskedelmi munkában nélkülözhetetlen egyéb ismereteknek elemeit sem sajátították el. A kereskedelem irányításához magasabb iskolai képzettséggel rendelkező emberekre van szükségünk. Mi a helyzet azonban? A magasabb gazdasági iskolákra nem jelentkeznek hallgatók. Érthető jelenség az, ha öszszehasonlítjuk fizetésüket a technikai és gazdasági iskolák abszolvenseinek fizetésével Hogyan dolgoznak üzemi szervezeteink, hogyan veszik ki részüket állami kereskedelmünk tömegpolitikai munkájából ? Vannak hiányosságaink. Nehézségeink vannak abban, hogy munkahelyeink szétszórtan fekszenek, a munkaidő különböző időszakaszokra esik, de e nehézségeket leküzdjük és többnyire rendesen, rendszeresen megtartjuk taggyűléseinket, biztosítjuk a pártoktatást és a politikai tízperceket. Meg tudtunk győzni elárusítónőket, hogy havi 480 korona nettó fizetésért 8-tól 12-ig és 14-től 18-óráig, sőt néha 20 óráig és közben vasárnapokon is dolgozzanak. A kis elárusítóhelyek vezetőinek hasonló munkafeltételei vannak. Mi nekik demagóg módon azt mondjuk: „Kivehetsz pótszabadságot", de hogy mikor, azt nem mondjuk meg, ha — tegyük fel — tejcsarnokban maga dolgozik. A Belkereskedelmi Minisztéťum, a Fogyasztási Szövetkezetek Központi Szövetsége és a szakszervezetek központi szövetségei tudták, hogy a jól vezetett üzletekben elkerülhetetlenek a munkaidőn túli munkák és ennek ellenére nem gondoskodtak mindeddig arról, hogy ezért a dolgozók jutalmat kapjanak és pártszerveink a Központi Bizottságtól kezdve egészen az üzemi szervezetekig megfeledkeztek a legfőbbről — az emberről való gondoskodásról. Ennek következménye az egyik oldalon a kiszolgálás, az ;lárusítónők készségének alacsony színvonala, amit nem lehet összehasonlítani a München előtti köztársaságbeli színvonallal, másrészt a nagyfokú munkaerőhullámzás, a szakképzettség növelése iránti érdektelenség. És mindennek a levét a fogyasztó iszsza meg. Ha például 6V2-es cipőt akar venni az üzletben, s a kért fajtából csak 6-os számú van, az elárusítónő egyáltalán nem is néz utána, nem kínál egy másik fajta cipőt, hanem nagy lelki nyugalommal azt mondja, hogy nincs. Egyáltalán nem gondoskodnak a nőkről, hogy szakképzettségüket rendszeresen növeljék, hogy fokozatosan magasabb vezető helyekre kerülhessenek az állami és szövetkezeti kereskedelemben. A pártszervek érdektelenségének következménye, hogy oly kevés nő van vezető helyen, jóllehet az állami kereskedelem alkalmazottainak túlnyomó részét nők alkotják. Hasonló problémáik vannak a helyi gazdaság üzemi szervezeteinek, ahol a gazdasági jellegű hiányosságok, a jutalmazásban levő hibák, anyagi nehézségek nagyon súlyosak és a Központi Bizottság előtt ismeretesek a dolgozók hozzászólásainak ezreiből, akik nem elégedettek a szolgáltatások eddigi minőségével és kifogásolják az értük számított magas árakat. Helyes volna, ha a felsőbb pártszervek, a Központi Bizottságtól, a kerületi bizottságoktól és a járási bizottságoktól kezdve az eddiginél több figyelmet szentelnének a kereskedelem és a helyi gazdálkodás valamennyi problémája megoldásának és konkrétabban irányítanák a pártszervezetek munkáját, mert azoknak szükségük van erre a segítségre. Az országos konferencián szeretném megmondani: Több bírálatra és önbírálatra van szükségünk és a párt feladatait mindig teljesíteni kell dolgozóink kezdeményező hozzászólásai alapján. Szeretjük népi demokratikus köztársaságunkat. Jót akarunk, második ötéves tervünk sikerét. Teremtsünk azonban kereskedelmi és helyi gazdálkodási dolgozóinknak kedvezőbb feltételeket. Együtt alkotjuk a művet, amelyre m'ndnyájan büszkék leszünk. Mi, a kereskedelem és a többi szolgáltatások dolgozói szolidárisán a termelésben, a földeken dolgozó elvtársak oldalán akarunk állani — gondjainkban, munkánkban és örömünkben egyaránt. Otakar Stárek elvtárs felszólalása (prágai kerület) A konferenciára azoknak a munkásoknak és parasztoknak sok hozzászólásával jöttem, akikkel napcma érintkezem — azzal az aggódó érzéssel, vajon pártunk Központi Bizottsága tud-e mindenről, ami dolgozóinkat nyomja és fáj nekik. A vitából és az itt folytatott beszélgetésekből meggyőződtem arról, hogy a Központi Bizottság a legjobb akarattal törekszik mindent megtenni a dolgozók javára. Ennek ellenére néhány szót szeretnék fűzni Novotný elvtárs beszámolójához. Valóban komoly dolog, hogy pártunk választott szerveiben nagyon kevés a termelésben dolgozók százalékaránya. Meg kellene keresni az okát, miért van ez így? Ha tiiöb a hivatalnok, mint a munkás, akkor ennek bizonyos rossz hatása van, ami közvetlenül a munkásokon tükröződik vissza. Az alapszervezeteinkben és tömeg szervezeteinkben megtartott túlsók gyűlés is bizonyos pénzbeli veszteséget okoz munkásainknak. Közülük választják ki a magasabb szervek funkcionáriusait, öt, sőt több tisztséget viselnek, gyűlésről gyűlésve járnak. A magas funkció magűvai hoz további feladatokat, kötelességet, újabb gyűléseket, nem tek'ntve azt, hegy az ilyen dolgozó, munkás részére tulajdonképpen nehezebbé válik a szakképzettség fokozása és növelése. Megelőzik többi munkatársai, ami szegényebbé teszi. Ez szintén fékezője annak, hogy az új funkciókra embert találjunk. Ez a kérdés szorosan összefügg a pártmunkában való minimális ismeretek fokozásáról való gondoskodással. Mérlegelés tárgyává teszem, nem volna-e lehetséges újból bevezetni a járási politikai iskolákat, amelyek főként alapszervezeteinket segítenék. Nagyobb volna a káderek kiválasztásának lehetősége a termelésből magasabb szerveinkbe. A Központi Bizottság múlt évi júniusi határozatai az üzemekben dolgozó kommunisták feladatává tették, hogy tevékenyen dolgozzanak a falvakon. Mik az eredményei ezeknek a határozatoknak? Noha, úgyszólván valamennyi faluban az üzemi szervezetek elvtársai töltik be a vezető funkciókat, természetesen nincs elég idejük e feladatok teljesítésére, s az üzemek többi dolgozóinak, vagy a központi hivatalok dolgozóinak túlnyomó többségét nem kapcsolják be a falusi munkába. Český Brod-i járásunkból a prágai üzemekben és intézményekben több mint hatezer ember dolgozik, akiknek jelentős része párttag. Valószínűleg ez a helyzet a köztársaság egyéb járásaiban és helyein is. Az üzemi szervezetek és a falusi helyi szervezetek a járási bizottságod segítségével számos intézkedést tettek, hogy ezeket az elvtársakat megnyerjék a falvakon végzett munkának. Ennek ellenére csekély eredményeket értek el. Beszélni szeretnék továbbá a szakszervezeti mozgalom munkájának megjavításáról. Mérlegelik a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom decentralizálását és ezért szeretnék ehhez néhány megjegyzést fűzni, amelyek talán megfelelnek valamennyi járás tapasztalatainak. Azt szeretném javasolni, hogy újból vezessék be a járási szakszervezeti tanácsokat. Ezek a tanácsok közvetlen kapcsolatban állottak az üzemek dolgozóival, becsületes, tipikusan önálló szakszervezeti munkát folytattak, amelyre nagy szükség van. Az a magyarázat, amelyet Novotný elvtárs beszámolója adott Čepička elvtárs visszahívásáról, konkrétabb volt, mint amit mi és az egész párt áprilisban kaptunk. Azt hiszem, hogy az ilyen magyarázat a tagok tömege körében sok találgatást és helytelen nézetet megszüntetne. Nem tudom, nem volna-e helyes, ha abból a célból, hogy tanulságul szolgáljon, maga čepička elvtárs gyakorolna rövid önkritikát a vita folyamén. Novotný elvtárs beszámolójában különösen az tetszett nekem, amit a katonai parancsnok feladatáról mondott, akinek az embert kell látnia, annak gondjait, fájdalmait és fogyatékosságait. Elvtársak, teljes mértékben érvényes ez a mi párt-, járási és hivatali funkcionáriusainkra és dolgozóinkra is, szerényebbeknek kellene lenniök. Mennyivel nagyobb volna a pártunk iránti bizalom, ha a pártonkívüli és a párttag valóban tudná, hogy gondos atya áll előtte, aki segíteni akar rajta nehézségeiben. Vitafelszólalásom végén néhány szót szeretnék mondani mint a gép- és traktorállomás dolgozója. Nem egészen egy éve dolgozom a traktorállomáson és azóta már három igazgató és négy főmérnök váltotta fel egymást. Meggyőződésem, hogy ezek az emberek kezdetben mind becsületesen és jóakarattal használni akarnak ügyünknek és az állomást fel akarják virágoztatni. De van itt egy fő probléma, amely talán hasonló az összes' többi termelési ágazat problémájához. A lelkesedés és áldozatkészség, gyakran az ügyesség nem elegendő arra, hogy a munkát sikeresen el tudják végezni. Gépállomásunk az utolsók között állott a kerületben és egyszeriben ugyanazok az emberek az állomást az első helyre hozták. Meg kell keresni az okát, mi eredményezte ezt. Mária Matoušková elvtársnö felszólalása Plzeni (kerület) Elmondok önöknek valamit arról, hogy mi, a Lenin-üzemekben dolgozó nők, hogyan segítünk az iparban. A második ötéves tervben nagyobbszámú nő munkába való kapcsolására és szakképzettségüknek emelésére számítanak. Üzemeinkben a nők képezik az összes alkalmazottak egyharmadát és már sok olyan nő is van nálunk, akik férfiak helyét vették át, hogy azokat más munkára szabadíthassák fel, olyan helyre, ahol nők nem dolgozhatnak. És ez így helyes, mivel második ötéves tervünk feladatait bizonyára csak mindnyájunk segítségével végezhetjük el. De mi nök nem akarunk a férfiaknak csak segítőtársai, hanem hatékony munkatársai akarunk lenni. Csupán azt szeretnénk, ha az eddiginél még jobban átadnák tapaszalataikat. Ezt még eddig nem értük el mindenütt. Ami a műhelymunkát, a kézimunkát illeti, az ellen nincs semmi kifogásuk. De ha a nő tegyük fel a műhelyvezető színvonalára akar emelkedni, nem is képzelitek, hogy milyen nehézséget támaszt a férfi elvtárs, csak azért, hogy ne tűnhessék ki, hogy a nő is alkalmas ilyen munkára. Široký elvtárs beszámolójában arról beszélt, hogy nem elég, ha új üzemcsarnokokat építünk, hanem ki kell használni az összes -gépeket. Valóban ez az, amit meg kell tenni. Azonban a gépek önmagukban nem végzik el a munkát. Képzeljétek al, hány férfi szükséges olyan iparágakban, ahol nők valóban nem dolgozhatnak. Például a bányászatban. De ha igazi gazdákká akarunk válni munkahelyeinken, akkor az összes gépeket három műszakban kell kihasználni, ÉS itt komoly probléma előtt állunk. A nők helyenként három műszakban dolgoznak. De még sokkal több nőt nyerhetnénk meg és főleg azokat, akiknek otthon kis gyermekeik vannak. Ismertetek egy példát. Plzeňben csupán hét bölcsőde van, két üzemi és öt városi. A bölcsödéknek összesen 311 ágyuk van. Üzemünknek csak egy bölcsődéje van 45 ággyal, ami ma már nem elegendő. 1957-re a város tervében egy városi bölcsődét és egy katonai parancsnoksági bölcsődét terveznek, de az üzem-k ismét nem kapnak semmit. Ezt valahogyan rosszul tervezték. Képzeljétek el,, elvtársak, hogy minden kerületben két ' ilcsőde felépítését tervezik. Azt hiszem, hogy ez a döntés helytelen. Vannak olyan kerületek, ahol két -új bölcsődét nem fognak kihasználni. Másutt viszont határozottan nem elég a két bölcsőde. Itt segíthetnének nekünk az egyes minisztériumok, ha elősegítenék üzemeinkben a szükséges bölcsődék kiépítését. Elmondhatom még, hogy nálunk Plzeňben további 200 asszonyt foglalkoztathatnánk és éppen most lenne igen sürgősen szükség rájuk, de nem mehetnek munkába, mert (folytatás a 9. oldalon)